48Torontói levélHúsz éve már, több is talán…, hiszen1991. március 21-i keltezésű az a torontóilevél, ami Kiszel Mihály plébános úrhozérkezett egy 1988-ban megjelent kiadványkapcsán, kérve, hogy juttassa ela szerkesztőhöz. Rövidesen megkaptam.Pataki Ferenc Ceglédi emlékhelyek cíművárosi kiadású kötetéhez érkezett kiegészítés,észrevétel, bőséges melléklet, nevezetesena 8. oldalon lévő MészárosLőrinc emléktábla magyarázatához. AMagyar Nemesi Káptalan és MúzeumEgyesület Kanadai Megbízottja (bélyegző):Közép-ajtai Nagy László küldte Kanadából.Ma is figyelemre méltó!akötetben a szerző megemlíti a legtöbbkutató egybehangzó véleményét:Dózsa György korában többneves Lőrinc papról is tudunk. A levélíróNagy László, a bizonytalanságelkerülése érdekében hivatkozik a MagyarországVármegyéi és Városai kötetben megjelentszövegrészekre (DOVIN Művészeti Kft. Bp.1990.). Eszerint a „jobbágyok a szabadulás reményébenMészáros Lőrincz plébánosuk vezetésévelúgyszólván teljes számmal csatlakoztakDózsa György seregéhez. Mészáros Lőrinczugyanis a keresztes háború kihirdetése utánCzeglédről és környékéről mintegy 2000 főnyisereggel vonult fel Pestre. Mikor a kereszteshadjárat lázadássá fejlődött, Dózsa seregeinekHistóriaegyik részét Mészáros Lőrincz vezetésével délnekirányította, aki Czegléden megállt a sereggel,hogy itt bevárja Dózsát.” (360.o.)Arra is hivatkozik Nagy László, hogy Kanadábanjelent meg Doma István, volt budapesti tanítótörténelmi regénye (Nagybotú Lőrinc DunaKönyvkiadó Torontó, 1961.), amelyben a regényszerinti fiatal Lőrinc, aki az érsek úrhozakart menni, a kérdezőnek így mutatkozott be:„Az én apám teljes nevén nemes medgyaszaiMészáros Lőrinc vagyon…” (67.o.)A történészi hivatkozásokban tallózva dr. OppelJenő gimnáziumi tanár, múzeumigazgató az1931-es városi monográfiában meggyőző erővelbizonyítja a megyaszói eredetű ceglédi papszerepét. A TolnaiNagylexikonban azáll, hogy „NagybotúLőrinc, Mészáros LőrincZemplén megyeiszármazású pap, népiesneve, aki Ceglédrőltöbb mint 2000parasztot vezetett DózsaGyörgy táborába1514-ben. Dózsa legbizalmasabbtanácsosavolt.”Ám egy 1973-as kötet(Barta-Fekete Nagy: Parasztháború 1514-ben, Gondolat) azt írja: „Kezdjük mindjárt azállítólagos családi nevével. Hazai historikusaink,s a fennmaradt levelezés csak keresztnevétismeri: Laorentius, Lőrinc, Lorenzó;„Nagybotú” ragadványneve is elég késői.” Az1982-es Cegléd monográfiában Vass Előd, azOrszágos Levéltár kutatója Makkai László1961-es tanulmányára hivatkozva írja: „Az1506 előtti megmozdulásokban Mészáros Lőrincnek,mint Cegléd plébánosának, már valószínűlegrésze volt.”
Szócikk a Magyar Életrajzi Lexikonból (javított,átdolgozott kiadás, 1990.): „Mészáros Lőrinc,népiesen Nagybotú (? – ? , 1514): az 1514-i parasztháború alvezére, ideológusa. A Zemplénvármegyei Megyaszóról való jobbágycsaládbólszármazó pap. Cegléden működött, s ottcsatlakozott Dózsa György seregéhez, akit állítólagmár korábban ismert… Valószínűleg nagyszerepe volt a ceglédi kiáltvány kidolgozásában.Részt vett a parasztháború harcaiban, a temesváricsatában a balszárnyat vezette. A csatábólmegmenekült és Biharban tovább folytatta maradékcsapatával a harcot. Itt esett fogságba;máglyára vetették. – Irod. Márki Sándor: DózsaGyörgy (Bp., 1913); Székely György: A Dózsaparasztháborúideológiája (Századok, 1961).”A megyaszói iskola honlapja még pontosabbadatokat ír: „Mészáros Lőrinc 1466-ban Megyaszónszületett, szeptember 5-én, Lőrincnapján. A parasztháború kitörésekor 48 évesvolt. Apja Mészáros Gergely foglalkozása hentesvolt… Mészáros Lőrinc iskolázott, koráhozviszonyítva művelt ember lehetett, aki papi hivatásamellett a végvárakban is vitézkedett. Ahagyomány szerint együtt tanult rokonával azaszalói Kecskés Tamással, s itt szövődött rokonikapcsolatukon túl, őszinte, mély barátságuk.Feltehetően budai papoknál tanultak. Tanulmányaivégeztével Ceglédre került és itt is álltszolgálatba.”Kedves Közép-ajtai Nagy László úr, Torontóban!Levele húsz év után is kellemes szellemitornára serkentett.Írja, hogy Ön a megyaszói-ceglédi MészárosLőrincben hisz. Mi is így vagyunk ezzel. Cegléd1947-ben a korábbi Fazekas utcát róla nevezteel. Az államosítások után hatvan évig viseltea nevét egy általános iskola. „Nagybotú”Mészáros Lőrinc emlékét márványtábla is őrzia Katolikus Plébánia falán. E sorok írójánakmár csak az okoz fejtörést, hogy a szépemlékűszakfelügyelőnek, kiváló helytörténésznek, PatakiFeri bácsinak, aki kötetével Torontóban isgondolatokat ébresztett, mikor jut hely a ceglédiKi kicsodában? DR. SZABÓ ALFRÉDEgészség Csomag(Ft/fõ/2éj)Félpanziós csomag gyógymasszázzsal,kerékpár használattal,2011.01.02. - 03.31. közöttÁraink személyenként, 2 éjszakára értendõek! Jan. 2 – Márc. 31.Kétágyas szoba, két fõ esetén*** 25 900 FtEgyágyas szoba – egy fõ részére*** 29 900 FtFranciaágyas Classic szoba,két fõ esetén****31900 FtPótágy ár – félpanzióval- masszázs nélkül: 10 900 Ft/éj - Egyágyasfelár (amennyiben egy fõ kétágyas szobára tart igényt) + 5 000 Ft/éjCsomagajánlataink tartalmazzák az alábbi szolgáltatásokat: Elhelyezésta Hotel Eger*** kétágyas szobájában - Félpanziós ellátást(bõséges svédasztalos reggelit és vacsorát) - Wellness szolgáltatásaink- úszómedence, pezsgõfürdõ, élményfürdõ, finn szauna, aroma-; jég-;fény-; só-; gõz kabinok – használatát - Fürdõköntös használatot - 1x30perces gyógymasszázs / fõ - 2 óra kerékpár használat / fõ - Az idegenforgalmiadó külön fizetendõ (18 éves kortól): 380 Ft/fõ/éj - Egyébszolgáltatások: (a Park Hotel**** vendégei számára a csomagáraktartalmazzák) Parkolási lehetõség a szálloda sorompóval zárt, kamerávalmegfigyelt parkolójában: 1300Ft/autó/éj Gyermekkedvezményt, kétfelnõttel egy szobában pótágyon történõ elhelyezés esetén biztosítunk:4 éves korig gratis, 4 éves kortól - 12 éves korig 50% kedvezmény apótágy árból, 12 éves kortól a teljes pótágy ár fizetendõ. A csomagtéríthetõ egészségpénztári számla terhére is! Az alábbi, kiemelt ünnepiidõszakra csomagárunk nem érvényes: Március 12-15.Hotel Eger*** & Park**** - H-3300, Eger Szálloda u. 1-3.Tel: +36-36-522-222 | Fax: +36-36-413-114info@hotelegerpark.hu | www.hotelegerpark.hu