Élö könyvek: magyar klasszikusok. [Az elöszót irta gróf Klebelsberg ...

137Csákóját könyvvel öntöztem,Gyász pántlikám rá kötöztem;Tíz rózsát hintek lovára.Száz annyi csókot magára.A lelkem is sírt bellemMikor búcsút véve tlem :«Isten hozzád!)) többet nem szólt,Nyakamba borúit, s megcsókolt.EGY VÉN FÁNAK ÁRNYÉKÁBANRÉGEN SZENVED RÓZSAFA.Gyenge rózsabokor kesereg búvábanEgy podvas vén fának hideg árnyékában.Könycseppek hullanak kinyílt bíbor száján,Melyek leperegnek egy pár bimbócskájáíi.Egek! még elején a kies tavasznakFakadó leveli szomorúan asznak :A fa rá terítvén mohos vén gajjait,Nem eresztvén hozzá a nap sugarait.Egek! ily szép rózsát ide ki ültetett,Mely a kertekben is díszt érdemelhetett?Ott a több mosolyogó virágoknak soránNem epedt volna el szegény ilyen korán :De itten a bánat sr tövisselLettek szépségének furdaló ívei.Sugár mogyorófák körülte hevernek,De azok feléje fordulni sem mernek ;Reá lágy tavaszi szell sem lengedez,Mert a vén fa tle minden rést elfedez,így fonnyad magános keserüségibe' —Ah! e rózsaszálat ki ne szánná, ki ne?Magok az erdei fiatal istenekKínjait fájlalják; de mit segítenek!Gyakran vigasztalják szegénykét a nymphák,Szánakoznak sorsán az érzékeny hím fák.