alkimista kulcsa - Könyvmolyképző

Az alkimista kulcsaKinézett az ablakon, és észrevette, hogy már nem esik. A házakkülseje sokkal kedvesebb, határozottabb és főleg színesebb lett.Jó időpontnak tűnt, hogy ebből a szomorú lakásból kimozduljon,és szembenézzen új helyzetével. Ebből a könnyen megkeresettpénzből akár egy jegyet is vehet Milánóba, csak oda.Meglátogathatná az anyját.Előbb azonban meg kell oldania a Gustavo-problémát, a halugyanis – bár még élt – eléggé sokkos állapotban volt. Lucillakiválasztott egy fazekat, megtöltötte vízzel, és beleköltöztettea halat. Aztán keresgélni kezdett egy olyan cipő után, amelykibírna egy felhőszakadást, ám miután a lakás összes szegletétátfésülte, rá kellett döbbennie, hogy a költözésben elkavarodotta gumicsizmája. Felhúzta hát régi teniszcipőjét. A kamrábantöltött egyetlen nap után penésztől bűzlött. Orrán keresztülmélyen a tüdejébe szívta a levegőt, ahogy az anyukája tanította.A hetedik kísérletre sikerült is megnyugodnia. Bekötöttea cipőjét, majd behúzta maga mögött az ajtót, és elindult.A legnagyobb lelki nyugalommal ment lefelé a lépcsőn. Apjamindig túlórázott. Ha esett, ha fújt, vacsora előtt soha nem jötthaza. Majd szalvétával a térdén máris készen állt, hogy újraelmenjen. Hát lehet az anyjának szemrehányást tenni, amiértelhagyta? Ha megtehetné, ő is elhagyná. Gondolataiba merülveLucilla észre sem vette, hogy a földszintre ért. Megállt a küszöbön,először jobbra, majd balra nézett, nem tudta, merre induljon.Tudta, hogy Velencében mindenki eltéved, mintha a városörömét lelné benne, hogy a látogatóit megtréfálja. Nem vetteészre, hogy az ajtó kinyílt mögötte, és egy kíváncsi idős emberkukucskált ki a folyosóra.– Szükséged van valamire?Lucilla ugrott egyet. Gyűlölte, ha hátulról meglepték.– Megijesztettelek? Nem akartam. Leone Wehwalt vagyok,hatvan éve lakom itt. Én vagyok a főbérlő. Kérsz egy pohár vizet?– Nem mehetek be idegenek lakásába – felelte Lucilla, ésremélte, hogy ez az értelmes válasz eljut az öreg füléhez.( 20 )