alkimista kulcsa - Könyvmolyképző

Az alkimista kulcsaaznap is ugyanolyan színű volt, mint az ég, az eső megállásnélkül zuhogott, és minden csuromvíz volt. A csatornán túla házak papírlapként foszlottak szét az esőben. Talán nem islehet a költözéshez jó időt kifogni. Tavasszal fúj a szél, nyáronmeleg van, ősszel esik az eső, télen a télikabát a szekrényhalomalján, az utolsó dobozban bujkál. Ám ősszel költözni Velencébeolyan, mintha az ember hátrakötött kézzel hívná párbajraZorrót. Miért tette ezt az apja? Mert rossz, válaszolta megmagának a kérdést a kislány. Ez volt minden, amit ez ügybenmondani tudott.– Lucilla! Mit ácsorogsz ott azzal az ostoba hallal a kezedben,mint akit karóba húztak? Nem érünk rá egész nap. Fogd acsomagod, és nyomás!Lucilla irigységgel gondolt Káli istennőre. Neki nyolc karjavan, és nem okozna neki gondot, ha egyszerre kellene vinnieGustavo zacskóját, a csomagját és az esernyőt. Sőt, öt karja szabadonmaradna, hogy mutasson valamit az apjának. Szerencséreegy asszony föléje tartotta az esernyőjét, így a vaporettomegállójáig csak félig ázott el. Ha egy pillanatra elgondolkodottvolna, akkor a halat kitartja az esőbe, a csomagját pedigaz ernyője alá fogja, de túl dühös volt ahhoz, hogy gondolkodnitudjon. A vaporetto fedélzetét elözönlötték a turisták,ám feketébe öltözött – és meglepő módon száraz ruhátviselő – apja távol ült a befröcskölő víztől, és éppen a térképettanulmányozta.Ebben a pillanatban egy áruszállító komp nagy szirénázássalmegelőzte őket. Apja feltekintett, szemével megkereste akislányt, és rámosolygott.– Nézd csak, Lucilla, épp itt megy el az otthonunk –mondta.A kompra felrakodott és nejlonnal úgy-ahogy letakart berendezésitárgyak közül az ő bútoraik is kikandikáltak. Velencébenmég költözködni is csak hajóval lehet, ami éppenséggel szórakoztatóis lehet. Attól függ, milyen kedve van az embernek, na( 10 )