Erdőváros meséi

– Rosszul – nyögte kényelmetlenül Vakond Vili.
– Neked pedig, Ricsi nem kellett volna verekedned
Vilivel. Minket kellett volna megkeresned,
hogy segíthessünk megoldani a
helyzetet. Az erőszak csak újabb erőszakot
szül. Érted? – mondta Ricsinek.
Ricsi nagyot sóhajtott, és bólogatva beszélni
kezdett: – Igaza van, Zoli bácsi, nem
kellett volna. Most, hogy megtörtént, már
bánom az egészet. Szomorú voltam, mert
elköltöztek a bátyáim, és a játékom is elveszett.
Nagyon rosszul esett, hogy Vili
és Matyi nem hagytak békén, és amikor
a sapkámat is elvették, amit a bátyámtól
kaptam ajándékba, akkor elvesztettem a
fejem. Ne haragudj, Vili! – fordult a
vakondfiúhoz.
– Azért egy bocsánatkéréssel nincs elintézve
a dolog – mondta Bagoly Boldizsár. –
Mától egy hétig hármasban raktok rendet
a tornateremben, meg ahol a tanárok kérik,
ezen kívül minden nap elbeszélgetünk egy
kicsit a szabályokról – utasította a fiúkat
–, most pedig menjetek az osztályotokba.
Az elkövetkező hetekben a fiúk olyan rendet
tartottak az iskolában, hogy még a
felmosófejek szálai is katonás rendben álltak.
Bármi rendbontásra utaló jelet észleltek,
egyből közbeavatkoztak, és továbbadták
mindazt, amit a felnőttekkel beszéltek
meg az igazgatói irodában. Mindezt azért
tették, mert a szívükkel is megértették,
hogy miért helytelen dolog bántani másokat.
A nagy rendrakás ideje alatt pedig
még az elveszett játékot is megtalálták.
– Te se haragudj –
mormogta szégyenlősen
Vakond Vili.
32