OLIVER SHIFLISH - KEVESEBB FÉLELEM TÖBB BOLDOGSÁG sample

Siflis Olivér
Kevesebb Félelem
Több Boldogság

TESTVÉREMNEK, NIKOLÁNAK
BARÁTAIMNAK, VLADONAK, ADNANNAK, GÉZÁNAK, IMRÉNEK,
MIKINEK, RAJANNAK…
APÁMNAK, IMRÉNEK.
MINDEN SZERETTEMNEK…
ÖRÖKKÉ VELEM ÉS BENNEM ÉLTEK…

IV

BEMUTATKOZÁS
Szabadkán, egy többnemzetiségű, több kultúrájú és
több vallású városban születtem a volt Jugoszláviában.
Az 1991-es háborúban elveszítettem az országomat,
de több hónapos kétségbeesettség után rájöttem,
hogy megnyertem az egész világot…. és nemcsak, hogy
rájöttem erre, hanem átöleltem, befogadtam a maga
teljességében. Gazdasági tanulmányaim befejezését
követően tisztes sikert értem el a filmiparban, cégemmel
a Best Hollywooddal… mára huszonöt Berlini,- és Cannes-i
Filmfesztivál van mögöttem.
Kedves olvasóim, olyan ember vagyok, aki szabadon fejezi
ki érzéseit és ezt a könyvet is így, ebben a szellemben
írtam… Tudom, néhány olvasó talán túl nyersnek tartja
majd a könyv egyes részeit; de talán nem durva-e
velünk az élet is időről-időre? Úgy írtam, ahogy a belső
hang sugallta nekem és talán fájdalmas lesz – hiszen
eltérő módon látunk és észlelünk számos dolgot. De
kérem, vegyék figyelembe, hogy nincs szándékomban
senkit megsérteni, de ha mégis így történne, fogadják
bocsánatkérésemet.
V

Hitem szerint létezik egy Egyetemes Igazság… Egyetemes
Szeretet… Egyetemes Hit… Egyetemes Erő, és ez nem
vágható darabkákra… Különböző neveken hivatkoztak rá
és különböző módon magyarázták, de mindig ugyanarról
az EGY-ről van szó. Sokan használunk különböző szavakat
az égre, de függetlenül az eltérő nézőpontoktól az ég
ugyanaz…. vagy olyan, mint a tükörben visszatükröződő
kép vagy arc. A tükör ugyanaz, a tükörre nincsenek
hatással a különböző visszatükröződések. Az embert
illethetik különböző nevekkel, de ugyanaz a személy
marad. Anyánk ugyanaz a személy akkor is, ha mi anyának
hívjuk, vagy szólítsák mások nővérnek, lánynak, vagy
nagynéninek szólítják. Szóval kérem, keressék a lényegét
ennek a könyvnek. Ha így tesznek, biztos vagyok benne,
hogy élvezni fogják.
VI

Siflis Olivér
Kevesebb Félelem
Több Boldogság

Szerző és kiadó: Siflis Olivér
Tharlam Guest House, Kathmandu, Nepal
1123 Budapest, Szendrő utca 18a
Tel, viber, whatsApp: +36 30 6631663
email: fiucskam@gmail.com
A kiadás alapjául “Less Fear More Happiness”
című műve szolgált.
Fordította es szerkesztette: Lendvai András
Korrektúrázta : Kondacs Gergely
Copyright © 2016. Minden jog fenntartva.
nyomtatott verzió ISBN 978-615-80683-0-7
Epub verzió ISBN 978-615-80683-1-4
Library of Congress Control Number: 20164010202
Tipográfia, grafika, borítóterv:
Schilling Pál
www.vadamedia.hu
Nyomta és kötötte:
cmyk Press Kft.
Felelős vezető: Vinkovics Ernő
nyomda@cmykpress.hu
+36 70 316 69 98
VIII

TARTALOMJEGYZÉK
1. MIÉRT IS ÍRTAM EZT A KÖNYVET?. ................ 1
2. MIKOR, ÉS HOL SZÜLETTEK A FÉLELMEINK?. ....... 5
3. MAGYARÁZAT ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK. .......... 13
4. MELYEK AZOK A HELYZETEK ÉS MI AZ OK, AMIÉRT
NEM TUDUNK SZABADULNI A FÉLELEMTŐL? ....... 21
5. ÍGY „VÉDJÜK” MEG MAGUNKAT A FÉLELEMTŐL ... 29
6. MIÉRT CSELEKEDJÜNK? MIÉRT KELL TENNÜNK
A POZITÍV VÁLTOZÁSÉRT? ...................... 33
7. MIT TEGYÜNK? HOGYAN TOVÁBB? .............. 41
8. ÚTMUTATÁS A BOLDOGSÁG ELÉRÉSÉHEZ ........ 49
9. TANÍTÁSOK AZ ÚTON &
SZEMÉLYES TÖRTÉNETEK ...................... 59
10. CSUPÁN NÉHÁNY MEGOSZTANDÓ GONDOLAT
MIELŐTT BEFEJEZEM. ......................... 91
11. KÖVETKEZTETÉS ............................. 95
BIBLIOGRÁFIA. .................................. 99
KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS. ........................103
IX

X

ELŐSZÓ
”Mit mondhatnék?”,………....…..”Mi is történt?”………....……”
Hogy kerültem én ebbe az egészbe?”. Ez csak néhány
kérdés a millióból, ami a fejemben repkedett, ahogy idő
előtt távoztam Oliverrel történt első találkozásomról.
Engedjék meg, hogy egy kis háttér információt adjak.
Angol vagyok, 62 év élettapasztalattal a hátam mögött.
Több mint húsz éve élek és dolgozom Magyarországon,
angoltanárként, korrektorként és üzleti ismeretek oktatóként.
Ezeken túl az élet megajándékozott egy csodálatos
magyar feleséggel és három gyönyörű gyermekkel.
Egy 12 éves fiúval, és egy 9 éves ikerpárral, egy fiúval és
egy lánnyal.
Egy nap, nagyjából 5 hónapja a feleségem megkért, hogy
vigyem el a lányomat egy születésnapi partira, amit az
egyik osztálytársa szervezett. Az esemény itt Budapesten,
egy falmászó klubban volt. Vonakodva egyeztem bele,
hiszen 3 órát tölteni kilenc éves lányokkal és a hozzájuk
tartozó anyukákkal, nem az a program, amit elképzelek
magamnak szombat délutánra.
Mikor megérkeztünk, a legrosszabb félelmeim váltak
valóra. Valóban gyerekek és anyukák voltak az
eseményen, egy kivétellel. Kérem, ne értsenek félre, nem
azért vonakodtam, mert nem kedvelem a nőket vagy a
gyerekeket, inkább a magyar nyelvű kommunikációs
képességeim miatt. Ahogy kiderült, a szervező kislány
szülei horvát diplomaták voltak, akik mindketten a
budapesti nagykövetségen dolgoztak, így az angol
XI

nyelvtudásuk meglehetősen magas szintű volt. A parti
folyt a maga útján és hamarosan az apa és én kettesben
találtuk magunkat. Az apa megkérdezte, hogy tudok-e
csocsózni és miután igenlő választ adtam, a következő
órát játékkal és mindenféléről beszélgetve töltöttük.
Később a gyerekek is csatlakoztak, így nagyon élvezetes
tapasztalattá vált az esemény.
De most térjünk vissza a témánkhoz. Néhány
nappal később, feleségem kapott egy e-mailt a lány
anyukájától, azzal a kérdéssel, hogy tudnék-e segíteni
egy barátjuk kiadás előtti könyvének korrektúrájában. Én
beleegyeztem, így a kocka el lett vetve.
Oliver és én megbeszéltünk egy találkozót egy kávéházban,
ami abban az épületben működik, ahol nap, mint nap
dolgozom. Az irodaépületben, ahol a világ bármely
fővárosához hasonlóan nyüzsgő környezetben számos
multinacionális cég működik, találtam egy nyugodt
oázist. Tehát, a diákommal eltöltött kellemes óra után,
benyitottam a kávéházba a megbeszélt időben, 9:30-kor.
Mivel a munkaidő kellős közepén voltunk a kávéház szinte
üres volt. Egy férfi ült bent, akiről úgy éreztem biztos nem
az az ember, akivel találkoznom kell. Mégis ez a „medve”
férfi tárt karokkal felállt és úgy üdvözölt, mint egy rég
nem látott barátot: „John”! Kezdtem magam egy kicsit
kényelmetlenül érezni „angolságom” miatt. Azt javasolta,
üljünk egymás mellé, hogy mindketten lássuk lestrapált
notebookjának a kijelzőjét és különböző papírokon
lévő jegyzeteit. Ez tényleg egy könyv írója? Minden
javaslatomat lelkesen fogadta, bár én azt sem tudtam
XII

mi is az elképzelése. Nagyon udvariasan iszogattam a
kávémat és készültem a mentegetőzésre, hogy miért is
kell elmennem 30 perc után a tervezett két óra helyett.
Ő teljesen elfogadta a helyzetet, és megegyeztünk, hogy
átküldi a kézirata néhány oldalát átolvasásra a következő
napon. Ahogy sokkosan és zavarodottan távoztam ebből
az érzelmi és lelkesedés „cunamiból”, a kérdéseken túl,
amikkel az elején kezdtem, az járt a fejemben: „Szerencsés
menekülés volt”.
Hazafelé volt lehetőségem, hogy átgondoljam mi is
történt és néhány apró dolog megvilágosodott.
A következő nap, ahogy megígérte, az oldalak megérkeztek
és én elkezdtem „végezni a munkámat”. Ahogy olvastam,
a felismerés, hogy miről is szól ez az egész, szíven ütött! Itt
van egy ember, aki kiönti a szívét és lelkét, hogy mindenki
lássa.
A következő hetekben Oliver és én több ízben találkoztunk,
hogy átbeszéljük a kéziratához fűzött változtatási
javaslataimat és számomra meglepő módon, néha csak
úgy találkoztunk nála és élveztük egymás társaságát.
Kezdetben, féltem ettől az embertől, hiszen más volt
és kikezdte az érzékenységemet. Mégis később, miután
megismertem barátommá vált.
Oliver szerint többféleképp kezelhetjük ezt a könyvet.
Szerintem, mivel én nem éltem át azokat az élethelyzeteket,
amelyek a részéről leírt félelmekhez vezettek, ezért
nem is érthetek egyet mindegyikkel, de teljes szívemből
állíthatom, hogy azok megalapozottsága vitathatatlan, és
XIII

ami a lényeg: látnunk kell az okfejtései és következtetései
mögött álló őszinte jó szándékot és szeretetet.
Tehát az elején feltett kérdésekre adott válaszaim:
”Mit mondhatnék?”…Most már azt tudom mondani, hogy
kezdem érteni az üzenetet.
”Mi is történt?”… Valószínűleg éppen most találkoztam az
életem egyik legőszintébb, legtörődőbb, legszeretőbb és
legmegértőbb emberével.
”Hogy kerültem én ebbe az egészbe?”…Nyitottan és
elfogadva azt a lehetőséget, hogy ami új, az nem kell,
hogy feltétlenül félelmetes legyen.
Összefoglalva azt mondhatom, ha kezükbe veszik ezt
a könyvet és elkezdik olvasni, kérem, olvassák végig,
tartson akár néhány óráig, hétig, vagy hónapig, mielőtt
ítéletet mondanának. Ahogy korábban említettem nem
mindennel értek egyet, amit Oliver mond, de hiszek a
mögöttes üzenetében.
John P. Child
princeessuli@t-online.hu
XIV

ELŐSZÓ EGY RÉGI BARÁTTÓL
Drága barátom, ha úgy döntöttél, hogy csatlakozol egy
csodálatos, személyre szóló utazáshoz a Megvilágosodás
felé, akkor a jó könyvet tartod a kezedben. Akár kezdő
vagy a Megvilágosdáshoz vezető úton, akár már
elkezdted járni ezt az utat, ez a könyv jó irányítást nyújt és
remélehetőleg helyes döntésekhez vezet, hogy szembe
nézzél a félelmeiddel, amelyek akadályozzák haladásodat
a végső beteljesülésig.
Tehát, kérlek legyél készen nyitott elmével olvasni ezt a
könyvet mert az a legelső lépés ami feloldja a félelmedet
és segít elindulni a Megvilágosodás felé vezető úton.
Az én utam, akkor kezdődött, mikor találkoztam Oliverrel.
Akkoriban külső segítségre volt szükségem egy ügyben,
korábbi üzlettársammal kapcsolatban. Anélkül, hogy túl
sokat tudott volna rólam, Oliver azonnal felajánlotta teljes
támogatását, a problémám megoldásában. Így, lépésről
lépésre barátok lettünk. Ez akkor történt, mikor Oliver
egyre többet kezdett láttatni saját útjából és egyidejűleg
megtett minden erőfeszítést, hogy átadja Mestere
bölcsességét és tanításait is.
Ahogy a barátságunk, úgy Oliver tanításai is kiteljesedtek
bennem és az életről alkotott általános képem
határtalanul kiszélesedett. Mestere tanításai valóban
segítettek megtalálni új utamat, ugyanakkor segítenek
a napi dolgaim kezelésében is, akár magán, akár üzleti
természetűek voltak. Az elmúlt nyolc évben barátságunk
kitartott és tovább erősödött, annak ellenére, hogy az út
XV

néha göröngyös volt (kétségkívül az egók ütközése miatt).
Tekintettel arra, hogy mindketten a filmvilág résztvevői
vagyunk, számos alkalommal volt lehetőségem Oliver
társaságában keresztülutazni Európát, ahol a véget nem
érő tanítások folytatódtak és nem mindig én voltam
az egyetlen hallgató. Oliver hajthatatlan, könyörtelen
kitartása nem tud pihenni, és ily modon, függetlenül a
helyzettől és helytől, folyamatosan képes elérni minden
olyan hallgatót, aki hajlandó odafigyelni. Természetesen
ezek az utazások éppen úgy kedvező hatással vannak
rá is, mint ránk hallgatókra/tanulókra. Miközben mi új
tudáshoz, bölcsességhez és segítséghez jutunk, Oliver új
barátságokat köt és a megnyugtató gondolat az, hogy az
ő hozzájárulása a világhoz egy lépéssel közelebb hozza az
emberiséget a Megvilágosodáshoz.
Füredi Zoltán, filmrendező
XVI

A LÉNYEG
XVII

XVIII

1. MIÉRT IS ÍRTAM EZT A KÖNYVET?
Kedves olvasóim! Folyton azt kérdezem magamtól: miért
döntöttem úgy, hogy megírom ezt a könyvet?
Nos, jó néhány oka van.
Az első, hogy egy nap ültem az irodámban Budapesten,
és éppen magyarul írtam egy bonyolult e-mail-t, a DVDeladások
ügyében. Hirtelen valami megállított, és arra
késztetett, hogy felvegyek egy darab papírt az asztalomról.
Elkezdtem írni a félelemről. Valójában „szemlélődés
a félelemről” voltak az első szavak, amiket leírtam
arra a papírra, és írtam még másik négy és fél oldalt
angol nyelven. Érdekes! Egy magyar nyelvű bizniszlevél
közepette angolul jöttek a gondolatok. Ez lett a magva
ennek a könyvnek.
Kérem, ne értsenek félre! Természetesen ez a pillanat
nem a semmiből eredt. Had világítsam meg egy példával:
Olyan ez, mint mikor látunk egy hajtást – mondjuk
kukoricát – ami előbukkan a földből. Ez sem a semmiből
jött. Talán már egy jó ideje a föld alatt rejtőzött, mint mag,
de a nap a víz és az ásványok segítségével növénnyé lett.
Ez a helyzet az én négy és fél oldalammal is. A tudás
magját gyökérmesterem, Mester Lama Tanpai Rinpocse
ültette el bennem 2008-ban. Valójában a tudás magja
az Egyetemes Tudás-hoz való hozzáférés technikája.
Gyakran nem tudjuk, hogyan férhetünk hozzá – mint a
rádióhullámok – körül vesznek minket, de szükségünk
van egy készülékre, rádióra, hogy rájuk hangolódjunk.
Akkor a Mester bemutatta nekem a technikát, amivel
1

megtalálhatom az Egyetemes Tudást… Ez a folyamat
még ma is tart, és a Mester most is táplálja önzetlen,
elkötelezett tanításaival és hatalmas, végtelen szerető
együttérzésével. Igen, a tudás, amit a Sangha 1 -tól kaptam,
tudás más mesterektől, tudás a barátaimtól, tudás az
egyszerű emberektől, a tudás, mit a természet adott
nekem, a tudás a rovaroktól, a tanítás, amit az állatoktól
kaptam, a szegényektől, a gazdagoktól, a tanítóktól, az
írástudatlanoktól – az Egyetemes Tudás segítette ennek a
könyvnek a létrejöttét. Így jutott el az Önök kezeihez.
A második ok, hogy az életemben, mint gondolom
mindannyian, számos ember szenvedéseinek voltam
tanúja. A szenvedés eredményeképp az emberek
boldogtalan életet élnek és ez az, ami miatt idő előtt
meghalnak. Testüket, lelküket és tudatukat legyűri a
félelem. Ahogy láttam, a félelem megjelenik mindenhol
ahol a tudatlanság (más szóval: a tudás hiánya, vagy a
nem megfelelő tudás) jelen van. Úgy vettem észre, hogy
az egyetlen eszköz, az egyetlen ellenszer, amink van a
tudatlanság ellenében a Tudás. (Így lefordítva milyen
furcsán hangzik. Igazából nincs mit fordítani, mert a
magyar nyelvünk ilyen egyszerűen, mélyen, érthetően,
magában foglalja a lényeget - TUDATLANSÁG)
Ahogy a megismerésünk szintjét emeljük, egyben a
félelmünket csökkentjük, és a boldogság egyre inkább
megjelenik. Ez olyan, mint mikor egy idegen nyelvet
1 A szangha (páli; szanszkrit) szó közelítőleg magyarul a következőket
jelenti: “szervezet”, “gyűlés”, “társaság” vagy “közösség”. Nagy
kezdőbetűvel használják Gautama Buddha korabeli történelmi
közösségére vonatkozólag.
2

tanulunk; egyre jobban élvezzük az országok látogatását,
ahol ezt a nyelvet beszélik. Napjainkban az egész világon
sokan tanulnak idegen nyelveket és felszabadító érzés,
amikor már jobban tudnak kommunikálni ezen a nyelven.
Másik példával élve: Ahogy egyre magasabb szintre
jutunk a vezetésben, síelésben vagy éppen a főzésben,
egyre inkább élvezzük is, miközben csináljuk.
Tehát, a könyv olvasása közben mindenkinek azt kívánom,
hogy legyen képes úgy síelni, mint Ingemar Stenmark vagy
Bode Miller (vagy bármely más síelő a legjobbak közül),
úgy vezetni, mint Louis Hamilton vagy Dale Earnhardt,
úgy teniszezni, mint Jimmy Connors vagy Roger Federer,
főzni úgy, mint Jamie Oliver vagy Anyukám… és élvezzék
az egészet.
3

4

2. MIKOR, ÉS HOL SZÜLETTEK A FÉLELMEINK?
Igen, ahogy Önök is jól tudják, úgy én is biztos vagyok
benne, hogy félelmeinket örököljük anyánktól, apánktól,
nagyszüleinktől, minden elődünktől. Első fontos félelmünk
akkor keletkezik, mikor kilenc, az anyaméh biztonságában
töltött hónap után, kipréselődünk egy szűk csatornán.
Kilenc békés hónap után az a pár óra küzdelem élet és
halál között sokkol minket, és a túlélés pillanatának öröme
maradandóan hat ránk. Később, tudatosan, nem akarunk
emlékezni a félelemre és rettegésre, amin átmentünk.
Tehát, úgy döntünk, hátrahagyjuk a halálfélelmet és a
„megmenekülést” ünnepeljük. Így téve, mindnyájunk
legnagyobb csapdájába esünk; elfordulunk a haláltól,
elutasítjuk, nem tudatosítjuk az elkerülhetetlent… Ez
azt jelenti, hogy egy láthatatlan béklyót cipelünk egész
életünkben, ami mindig velünk van.
Néhány ritka pillanatban talán érezzük, hogy valami nincs
rendben… valami extra adag teher, - bár nem tudjuk
pontosan mi is az - terheli életünk minden területét.
Nem tudatosodik bennünk, hogy a negatív tetteink
gyökere a halálfélelemre adott erős öntudatlan válasz,
amitől próbálunk elmenekülni, eltávolodni, és ami nem
enged el bennünket. Tehát, minél inkább aggódunk, annál
boldogtalanabbak vagyunk. Minél inkább menekülnénk,
annál erősebb lesz a szorítás.
Íme, egy példa: El tudnak képzelni egy apát, aki újonnan
születetett, elsőszülött fiát elküldi egy idegen városba,
hogy ott élje le élete első hét évét? Ő maga ezt a hét évet a
5

családi házban tölti az örökbefogadott gyermekével, akit
egyáltalán nem szeret. Nos, ez a gyermek én voltam.
Tudom persze, hogy az egész anyám egyedülléttől való
félelmével kezdődött, apámtól való válása után… Tudat
alatti kényszer hajtotta, hogy új férjet „vadásszon”.
Semmi más nem számított. Minden asszony, anyám
környezetében fogadalmat tett: Te csak ne aggódj –
mondták – majd mi találunk neked férjet.
Ekkortájt tizenegy voltam és anyám úgy tett, mintha nem
is léteznék. Adott enni, fedelet a fejem fölé, és ennyi.
A férjvadászat volt neki az első, és legfontosabb. Végül
rátalált Lazar-ra: egy magas, igen jóképű fickóra, minden
nő imádottjára, aki soha nem akart megnősülni. De anyám
„okosabb” volt, és teherbe esett és ezzel fogta meg őt. És
így született meg az én imádni való, gyönyörű testvérem.
Végtelenül boldog voltam, hogy életem része lett.
Tizenhárom év különbség volt köztünk, tehát számomra
majdnem olyan volt, mint egy fiúgyermek. De csak
néhány hónapot tölthettünk együtt, mielőtt elküldték
őt a nagyszüleihez, egy távoli városba. Képzeljék csak el
milyen szenvedésen ment keresztül a testvérem ebben a
hét évben, aki csak ritka hétvégéken láthatta a szüleit és a
testvérét, aztán, viszlát.
Később, mikor ezekről a napokról beszélt nekem,
elmondta, hogy ezeken a vasárnapokon, mikor
távolodtunk az autóval, legszívesebben utánunk rohant
volna, és tényleg elhitte, hogy utolérheti a gyorsuló autót.
6

Hét év telt el, öcsém elkezdte az általános iskolát és
végre újra összekerült anyjával és apjával. Eközben én
összekülönböztem mostohaapámmal és elhagytam az
otthonunkat, így csak hárman maradtak. Az évek múltak
és testvéremből híres nőgyógyász, laparoszkópiássebész
vált, mégsem volt soha boldog. Mindig tele volt
feszültséggel és mindig valami hiányérzet volt az arcára
írva. Megnősült, és született két fia. Majd hirtelen, a
harminchetedik évében – rák, – operáció, – aztán egy
következő operáció, összesen hat, két év leforgása alatt.
Aztán eljött a pillanat, – két vagy három héttel a második
műtét után, – mikor megnyílt és életében először beszélt a
nagyszülőkkel töltött hét évről, majd később az általános
iskolai éveiről is. Azt mondta, hogy az apja soha nem
értékelte őt, soha nem dicsérte, soha nem veregette meg
elismerően a vállát.
Ma már könnyű megmagyaráznom a helyzetet. Testvérem
apja, soha nem akart gyereket, így nem is fogadta el őt soha.
Nem fogadta el, mert úgy érezte, hogy rákényszerítették.
A testvérem egész életében egy elismerő gesztusra várt,
egy védelmező szóra, egy megnyugtató ölelésre. De ezt
soha nem kapta meg. Ez beteggé tette, olyan beteggé,
hogy végül idő előtt meghalt, soha nem tapasztalva az
élet igazi örömteliségét.
Azt gondolom, hogy testvérem fiatalon bekövetkezett
halála, sorsszerű volt, már születése előtt eldőlt.
Az ok anyánk FÉLELME volt. Félelem az egyedülléttől,
tehetetlenségtől, végső soron a haláltól, ami minden
szenvedés létrehozója. Csak magát akarta menteni, nem
törődve semmi mással. Valójában egy nagyon egyszerű
7

dolgot akart. Újra akart házasodni a válása után. Ez tűnik
a legtermészetesebb dolognak és valóban természetes
is. De ez esetben anyám hagyta, hogy a félelem irányítsa
őt, hogy a félelem vegye át az irányítást, és ez elnyomta
a szeretetet és a szerető együttérzést. Ez volt öcsém
minden szenvedésének oka, és mások szenvedéseinek
is a családban – testvérem gyermekeié, unokaöccséimé,
akik tanúi voltak apjuk korai halálának. És a félelem útja
folytatódik.
Visszatekintve az időben rájöttem, hogy anyám
elsődleges félelmei jóval korábbra vezethetők vissza.
A Második Világháborúban, tíz évesen anyánkat elküldték
cselédnek, több száz kilométerre otthonától. Az apja
lemondott róla és két testvéréről, mivel nem tudta etetni
mind a hét gyerekét a háború alatt. Mikor anyám ezekről
a napokról beszélt, úgy emlékezett, hogy olyan keményen
dolgoztatták, hogy a halálért fohászkodott, amiben
végérvényesen megpihenhet.
Szerencsére élni akarása erősebb volt, így túlélte a
háborút. De ettől a ponttól a félelem mélyen beépült a
tudatába – félelem az egyedül maradástól tíz évesen –
olyan mélyen, hogy később ez vezette a kétségbeesett
férjkereséshez.
Ide, ilyen messze nyúlik vissza a félelem gyökere, ami
végülis testvérem boldogtalan életéhez és korai halálához
vezetett. Igazuk van, ha azt gondolják – valakinek meg kell
állítania ezt a folyamatot!
Igen! Egyetértek. Az egyetlen kérdés: kinek kell megtennie,
és hogyan?
8

De mielőtt elmondanám ezt, tudniuk kell, hogy nem
hibáztatom sem anyámat sem mostohaapámat….
Egyáltalán nem. A legjobbat tették, amit akkor tehettek.
De a félelem és a tudatlanság elhomályosította a tiszta,
természetes látásukat.
Tehát, soha ne hibáztassuk a szüleinket, adjuk meg nekik
a legnagyobb tiszteletet, hiszen nem lennénk itt, ha ők
nem lennének. Azonban megítélhetjük és meg is kell
ítélnünk a rossz cselekedeteiket.
Tehát, szeressük és tiszteljük szüleinket, és utolsó
leheletünkig tegyünk így, de ítéljük el a negatív
cselekedeteiket és mulasztásaikat.
Igen! A következő lépés a szenvedés megállításában,
hogy felismerjük, ki hibázott és hogyan. Ki a felelős?
Valójában a válasz egyszerű…. a felelősök mi vagyunk és
senki más. Ha mástól várjuk a segítséget, az csak eltérít
minket egy rövid időre, mielőtt a félelem újra visszatér.
A félelem a tudatunkban van, és mi vagyunk az egyetlenek,
akik irányításunk alá tudjuk vonni a tudatunkat. Valóban
kaphatunk irányítást, kereshetünk technikákat, receptet
külső forrásból – de mi vagyunk, aki cselekszik. Ránk vár,
hogy eljussunk a felismeréshez, a megértéshez, és hogy
dolgozzunk rajta.
„Senki nem ment meg minket, csak mi magunk.
Senki nem tud és nem fog. Mi magunk kell, hogy az
ösvényen járjunk.”
Buddha
9

És most elmondom, hogy mit kell tenni.
Azzal kell kezdenünk, hogy megfigyeljük, kielemezzük
magunkat azért, hogy megtaláljuk a félelem forrását,
hogy megtaláljuk ki, vagy mi hozza létre azt, és végül
dolgoznunk kell a feloldásán - oldódjon fel mint a köd.
Ítéljük el a szüleink és elődeink negatív tetteit,
helytelen viselkedését, de ugyanakkor fogadjuk el őket,
értsük meg, hogy az adott pillanatban a tőlük telhető
legjobbat gondolták és cselekedték! Sajnálatosan
tudatlanságukban 2 („a tudatlanság” talán egy kicsit erős,
inkább egy másik kifejezést használok - „hiányos tudás”),
a szüleink hagyták, hogy a félelem vezesse, irányítsa
őket. Legyünk tudatában annak, hogy mi is hordozzuk
a negatív tetteiket. Ismerjük fel, hogy egyedül nekünk
van esélyünk megállítani a negativitás továbbterjedését!
Hozzunk döntést, és váljunk a tudatunk, gondolataink,
beszédünk és tetteink megfigyelőivé és tegyük ezt
teljes tudatossággal. Vegyük körbe magunkat tükrökkel,
figyeljük magunkat kamerákkal minden szögből, hogy a
negatív gondolatok „vadászaivá” váljunk.
Legyünk tudatában annak, hogy negatív gondolataink
a félelem elleni önvédelem következményei!
Ki kell fejlesztenünk a készséget, hogy előre lássuk
tetteink következményeit. Óvatosan kell cselekednünk.
Ha veszélyt észlelünk, mindig figyelmeztessük és javítsuk
ki magunkat.
2 tudatlanság: Állapot, vagy tulajdonság, midőn valaki bizonyos, vagy
kellő ismeretek nélkül szűkölködik. Tudatlanságból hibázni, vétkezni,
azaz, nem szándékosan, nem rosz akaratból, hanem a kellő ismeret
hiányából. http://tudatlansag.szojelentese.com/
10

Itt egy újabb példával mutatnám be, miként javítottam ki
saját magam. Még mindig hosszú út áll előttem, de már
vannak konkrét eredményeim. Mikor fiatalabb voltam, –
ikrek jegyűként, – azt gondoltam képes vagyok segíteni
minden embernek, akivel találkozom (hála Istennek,
megmaradtam ebben a hitben!). Tehát, feltétel nélküli
segítségemet ajánlottam mindenkinek, aki kéréssel
fordult hozzám, sőt néha még olyanoknak is, akik nem is
kérték.
De egy dolgot nem vettem számításba! Azt, hogy egy
nap csak 24 órából áll, és nekem legalább 36-ra lett
volna szükségem, hogy minden kérést teljesítsek. És mi
történt? Megvárakoztattam - hitegettem sok-sok embert,
néha legjobb barátaimat és családtagjaimat is, akiknek
segítséget ígértem. Ez fájdalmat okozott nekik, aminek én
nem voltam tudatában abban az időben. Ez a tudatlanság
folytatódott évtizedekig, mialatt még több embernek
okoztam szenvedést, „optimizmusomtól” elvakítva. Nem
vettem észre milyen komolyak a következmények. Csak
néhány éve kezdtem vizsgálni magam teljesen tudatosan
és jöttem rá mulasztásaimra, és elhibázott tetteimre.
A tudatos önvizsgálat, mielőtt cselekszünk vagy mondunk
valamit, meghozza gyümölcsét. Szinte minden vallásban
hallhatod a figyelmeztetést: egyaránt okozhatsz
boldogságot és szenvedést, örömöt és fájdalmat, a
gondolataiddal, szavaiddal, tetteiddel és mulasztásaiddal.
11

Tehát, boldogságot vagy szenvedést okozhatunk
magunknak és másoknak:
1. gondolatainkkal
2. szavainkkal
3. tetteinkkel
4. mulasztásainkkal („nem tetteinkkel”)
Mielőtt mondunk, vagy teszünk valamit, megjelenik a
gondolat. Ezért a legfontosabb dolog a gondolatainkra
fókuszálni.
Felejtsük el a szavakat, tetteket, mulasztásainkat és
koncentráljunk a gondolataink megfigyelésére. Váljunk
a negatív gondolataink vadászává. Ahogy akár egy is
felbukkan, állítsuk meg és helyettesítsük egy pozitív
gondolattal, csak ezután mondjuk ki a szavakat, vagy
cselekedjünk. Minden alkalommal mikor sikerrel
cserélünk egy negatív gondolatot egy pozitívra, gyűjtsünk
egy fehér kavicsot. Amikor nem így teszünk, adjunk
magunknak egy feketét. Ahogy a napok múlnak, látni
fogjuk, hogy a fehér kavicsok halma napról-napra nőni,
a feketéké egyre csökkeni fog. Egy idő után, talán csak
egy pár nap elteltével, érezni fogjuk a kapcsolatot a fehér
kavicsok nagyobb száma és a boldogságunk növekedése
között.
12

3. MAGYARÁZAT ÉS A KÖVETKEZMÉNYEK
Minden negatív tett – mint a düh, aggódás, kétség,
elveszettség, szorongás, féltékenység, ragaszkodás,
sóvárgás és gyűlölet – a félelemben gyökerezik, végső
soron a halálfélelemben.
Képzeljünk el egy fát, aminek minden ága különböző
félelmeket jelenít meg: az egyik a munkánk elvesztésének
félelmét, egy másik a partnerünk elvesztését, a szüleink
elvesztését, attól való félelmünket, hogy kifogyunk a
pénzből, a megbetegedéstől való félelmet, az otthonunk
elvesztésének félelmét, hogy lebénulunk egy balesetben,
erőszak áldozataivá válunk, hogy kirabolnak, vagy a
holnap bizonytalanságától való egyszerű félelmet.
Ezen ágak mindegyikét a törzs táplálja, amely egészen
a fa gyökeréig kiterjed. És a fa legmélyebb gyökerénél
megtaláljuk minden félelmünk valódi okát: a halálfélelmet.
Tehát, mitévők legyünk? Vágjuk le az ágakat? Ha ezt
tesszük, újak fognak nőni, épp, mint a gyom a kertben.
Újra és újra elburjánzanak. Ez csupán átmeneti megoldás
a problémánkra.
Nem! Le kell hatolnunk minden problémank gyökeréhez,
az összes szennyünk gyökeréhez, az összes félelmeink
gyökeréhez, hogy eltávolíthassuk, kiírtsuk a félelmeink
fájának gyökerét. Mindegy milyen eszközt használunk
– ásót, lapátot, fejszét – meg kell közelítenünk a fát,
és csak mikor már elég közel kerülünk, látjuk majd,
hogy a fa törzsét egy vastag, szilárd fal veszi körül, ami
áttörhetetlennek bizonyulhat.
13

Valójában a fát a tudatlanság fala veszi körül. És ez az, amit
át kell törnünk, megtalálva a helyes módszert, a helyes
ellenszert. Csak a helyes ellenszert használva győzhetjük
le a fertőzést, ahogy a megfelelő folteltávolítót használva
szabadulhatunk meg attól a szutykos folttól. Csak a
helyes villáskulcsot használva vagyunk képesek kilazítani
a rozsdás csavart. Meg kell találnunk a megfelelő eszközt,
hogy lebontsuk a tudatlanság falát.
Úgy érzem, már tudják a választ… Igen! Az egyedüli helyes
ellenszer a TUDÁS.
Életünk korai szakaszában már megtanuljuk, hogy a falon
lévő kapcsolót megnyomva világosság lesz a szobában;
a gyufát végighúzva a gyufásdobozon láng keletkezik; a
pedált megforgatva a biciklink mozogni fog. A tanulással
és a tudás felhalmozásával láthatjuk, hogy a tudatlanság
fala csökken, és mi képesek vagyunk kivágni, kiírtani a fát,
minden szenvedésünk gyökerét. És azt fogjuk látni, hogy
a boldogságunk sokkal tartósabb lesz, mint korábban
bármikor.
Itt egy másik példa az életemből, ami nagyobb hatású,
mint az előző (sokkal nagyobb):
Filmproducer, és filmforgalmazó vagyok Magyarországon,
és az elmúlt húsz évben több mint 300 filmet mutattam
be a mozikban. Az egyik cannes-i filmfesztiválon
megvásároltam egy palesztin rendező „Divine
Intervention” (Isteni közbenjárás), Magyarországon,
„Deus ex machina” címen megjelenő film terjesztési
jogát. Miközben a film bemutatására készültem, hívást
14

kaptam egy barátomtól, aki egy másik filmforgalmazó
feje. Megkérdezte, hogy vajon nem félek-e bemutatni a
filmet Magyarországon.
Meglepett, hogy ezt hallom, hiszen hasonló ízlésünk
volt a filmek terén – gyakran licitáltunk ugyanarra a
filmre. Azt feleltem, hogy semmi okot nem látok rá,
hogy nem mutassam be a filmet, és tovább folytattam a
bemutatáshoz szükséges előkészületeket.
Néhány nappal később egy másik hívást kaptam, egy
másik embertől szintén a filmes szakmából, akinek vallási
vonatkozásban jóval nagyobb tekintélye volt. Az akkori
budapesti főrabbi testvére volt. Telefonon keresztül
ugyan azt az aggodalmát fejezte ki, mint korábban a
barátom.
Ahelyett, hogy rögtön válaszoltam volna megkérdeztem,
találkozhatnánk-e személyesen, hogy megbeszéljük a
dolgot. Örömmel beleegyezett. Én kinyomtattam egy
listát arról, hogy a világ hány országában vetítették már
a filmet. (Ha jól emlékszem, 65 ország volt, köztük Izrael.)
A lakásán találkoztunk, ahol megmutattam neki a listát.
Némi szünet után, szomorúan azt mondta, hogy a
holokauszt utáni második generáció mindenre, ami a
zsidók elleni támadásként értelmezhető, nagyon erősen
reagál. Nagyon örültem, hogy ilyen őszintén beszél, de
el is elszomorodtam, mert az ilyen hozzáállás elmélyíti a
szétszakítottságot, a jogosan félők és lehetséges támadóik
között. A legtöbb embert elvakítja a félelem ezért nem
látják, hogy reakcióik elkülönülést okoznak. Nem látják,
15

hogy az elkülönülés gyanúhoz vezet, a gyanú gyűlöletet
szül, a gyűlölet dühöt hoz, a dühből erednek a nemkívánt
események, ezekből pedig állandó viszály származik,
aminek soha nincs vége.
Soha nincs vége a negatív energiák felhalmozásának.
Ezek vezetnek az erőszakos, idő előtti halálhoz, állandó
szenvedéshez, csapásokhoz, katasztrófákhoz, háborúhoz.
Másrészről, ha megtisztítjuk ezeket a negatív energiákat,
a félelem végleg elenyészik, és megjelenik a BÉKE, a
SZABADSÁG, a MEGÉRTÉS, a SZERETET, a BOLDOGSÁG.
Szóval, hogy szabaduljunk meg a negatív energiáktól?
A pozitív energiák kifejlesztésével? Nos, nem teljesen.
Miért? Mert:
A pozitív energia a természetünk, maga a lényegünk.
A valódi nevén kell szólítanunk: SZERETET. Tehát,
az egyetlen teendőnk az, hogy szabaduljunk meg a
félelemtől, és az igaz természetünk automatikusan
felragyog. Csak tisztítsuk meg „Arany szívünket” a
ráragadt sártól és ragyogni fog újra.
Gyermekként arany szívvel születünk, de a korral, a
környezetünk negatív befolyása megfertőz minket.
Sárrétegek gyűlnek a szívünk köré, ami felejtésbe temeti,
hogy arany szívünk van, szívünk, ami tele van szeretettel,
ami szeretetből van.
De eltávolítva a sarat, szívünk újra úgy fog ragyogni, mint
gyermekkorunkban. Ragyogni fog és boldogságot hoz
nekünk és másoknak.
16

Egy példa az életemből, ami alátámasztja az előbbi
gondolatot:
Egy nap egy fiatalember megkérdezte tőlem, honnan
tudhatja, hogy melyik út a legjobb neki. Azt feleltem:
két eshetőségből választhatsz, tehát képzeld el magad
két különböző helyzetben. Az egyik egy kényelmes,
kellemes helyzet, tele szeretettel, ahol jól érzed magad
(miközben olvassuk mi is megtehetjük ugyanezt). A másik
szituációban már-már harcba torkolló vitát folytatsz
valakivel. Az egyik nyugodalmas, tele könnyedséggel, a
másik negatív, feszültségekkel terhes.
Megvan mind két helyzet a tudatunkban? Ha mindkettő
megvan, vizsgáljuk meg melyik vezetett a kellemes
érzéshez és melyik a kellemetlenhez. Természetesen azt
a választ fogjuk kapni: „Akkor éreztem magam boldognak,
mikor el tudtam engedni az összes aggodalmamat,
szorongásomat, minden negatív érzelmemet, és tiszta,
nyitott szívvel, félelem nélkül tudtam cselekedni”.
Megjelent a boldogság. Talán nem tartott túl sokáig, de
feltűnt, és mi élveztük.
Tehát, ahogy a fiatalembertől megkérdeztem, most is
megkérdezem: Mi a következtetés?
Bármikor, ha feszültek vagyunk, idézzük fel a boldog
pillanatokat és emlékezzünk rá mi az, ami boldoggá
tett minket és a szeretteinket. Igen, a kulcs a helyes út
választásához, hogy félretegyük a félelmet. Gyakoroljuk
tehát mindig ezt. Kezdésnek emlékezzünk erre a tanácsra,
és kapjuk rajta magunkat, amikor feszültek, vagy
17

erőltetettek vagyunk (talán még jobb, mielőtt a negatív
érzés kialakul). Először talán, ha tíz – húsz próbálkozásból
egy fog sikerülni, de végül egyre többször sikerül majd a
negatív helyzeteket pozitívra fordítani. A későbbiekben
részletesen elmondom milyen hatással van ránk a negatív
dolgok pozitívvá alakítása.
Mostanában sok ember fordul hozzám segítségért.
Néhányszor beszéltem a boldogtalan szomszédommal,
és azóta az élete pozitív irányba változott. Aztán megkért,
hogy segítsek a nővérén, aki pszichiáterhez jár. Elmentem
Pécsre és találkoztam Nikolettával, egy elegáns, harmincas
évei végén járó hölggyel, aki tele volt feszültséggel. Három
évvel ezelőtt örökölt, körülbelül 200 000 Eurót, és azóta is
a számláján tartja (Ez nagyon sok pénz Magyarországon(!),
de bárhol máshol is!) A hölgy a régió egyik legjobb
orvosának személyi asszisztense. Van egy nagy lakása, de
nincs béke a lelkében, nincs meg a belső harmóniája.
Vagy másfél órát beszélgettünk és elmondta, hogy
amióta, (úgy három éve) elveszítette az apját, soha nem
biztos abban, hogy bármiben is jól dönt. Azt mondta:
„Nem tudom vajon az apám helyeselné-e, amit teszek.„
Megkérdeztem, mit gondolsz, vajon az apád mit mondana,
ha így látna, letörten, tétovázva, vajon tetszene ez neki?
Azt válaszolta, hogy nem. Boldogtalan lenne, hogy ilyen
állapotban látja.
Megkértem, képzelje el, hogy állva utazik egy buszon,
és fogja a kapaszkodót. A rúd lehetővé teszi, hogy állva
maradjon, a busz fékezései, kanyarodásai ellenére.
Ha valaki elvenné a rudat, ahogy halálával az apja
18

elvette a kapaszkodót, nem tudná, mit is kell tenni.
A kapaszkodó volt a menedéked a félelemtől, és többé
nincs sehol. Elesel, a levegőt markolászod, ide-oda dobál
a busz, de nem veszed észre, hogy csak abba kellene
hagyni ennek a kapaszkodónak a keresését. Ülj le egy
üres ülésre, vagy lásd meg a másik rudat az orrod előtt.
Nem tudod megtenni, mert senki nem tanította meg,
nem adott utasításokat, a szüleid nem tanítottak meg
saját döntéseket hozni. Még egyszer mondom: nem kell
őket hibáztatni! Az ő hiányos tudásuk okozta a te tudásod
hiányosságait.
A természet a legjobb tanító. Figyeljük meg a tyúkanyót.
Mikor a csibéi még kicsik a szárnyával betakarja, óvja őket,
de mikor nagyobbak lesznek és menedékért rohannak
hozzá, a csőrével rájuk koppantva zavarja el őket.
Megtanítja őket saját döntéseket hozni. Megtanítja őket
függetlennek lenni, megvédeni magukat. Elmeséltem
ezt a történetet Nikolettának és megkértem hívjon fel a
következő héten.
Eljött a következő hét és el is múlt, de nem hívott, viszont
az öccsétől azt hallottam, hogy jól van, és már nem szedi
a gyógyszereit. Talán értelmezhető ez egy ajándéknak,
hogy képes volt meghozni saját döntését anélkül, hogy
úgy érezné, szólnia kell valakinek. Hála Istennek, hogy így
tett, bár ha elég bátor lett volna, hogy kifejezze háláját, ez
segített volna neki a boldogság egy magasabb szintjének
elérésében. Ennek a könyvnek a végén újra megosztom a
gondolataimat ebben a témában.
19

20

4. MELYEK AZOK A HELYZETEK ÉS MI AZ OK,
AMIÉRT NEM TUDUNK SZABADULNI A
FÉLELEMTŐL?
Tehát a félelem bennünk lakozik több okból. De helyezzük
el ezt a gondolatot néhány egyszerű mondatban.
A félelem bennünk van, bennünk lakik, mert nem
kaptunk megfelelő oktatást. Üldözni fog minket
mindaddig, ameddig meg nem kapjuk a helyes
tanítást, megértjük azt, elfogadjuk és elkezdünk
megértésünknek megfelelően cselekedni.
Ennyire egyszerű!
Tehát, beszéljünk néhány okról, amiért a félelem fogva
tart minket:
XX
A nyugati világban a legáltalánosabb ok, hogy a
szülők a gyermekkorunkban elválnak. Talán félreértik
egymást, vitáznak, és talán veszekszenek is. Több
figyelmet szentelnek saját kapcsolatukra, és nem jut
idejük, hogy felkészítsenek, és megfelelő instrukciókat
adjanak a nagybetűs ÉLETRE azokban az években,
mikor még formálhatók vagyunk. Más szóval, nincs
idejük, energiájuk és figyelmük, hogy megtanítsák,
hogy kell horgászni. Jézus Krisztus azt tanította, ha
valakinek adsz egy halat, megetetted őt egyszer, de
holnap újra éhes lesz, akkor tanítsd meg, hogy kell
halat fogni és soha nem lesz éhes újra.
Van egy szép magyar szó, (a könyv eredetileg, angol
nyelven íródott) ami tökéletesen kifejezi ezt az életre
21

adott helyes iránymutatást. Az ÚTRAVALÓ – minden étel
és ital, amit többnyire szüleinktől kapunk, mikor hosszú
útra indulunk. Többnyire anyánk teszi a hátizsákunkba
vagy táskánkba. De útravaló ebben az esetben minden
rendelkezés, útmutatás. Elvált szülők esetében a napi
ételt ugyan megkapjuk, de senki nem ad nekünk irányítást
az ÉLET-re.
A nehéz válások az elsődleges okozói a félelemnek a
nyugati világban épp úgy, mint a világ más részein is.
Nepálban nagyon sok olyan esetet láttam, ahol a párok
hivatalosan nem váltak el, de a férj talált egy, úgynevezett
„második feleséget”, ami egy társadalmilag elfogadott
intézmény Nepálban. Így a férj a hivatalos feleség
gyermekeit hátrahagyja, legyen ez akár hivatalos, vagy
nemhivatalos válás, a gyermek gyakran nem kapja meg a
megfelelő útravalót.
XX
A belénk épülő félelem egy másik oka, ha
gyerekkorunkban elveszítjük egyik, vagy akár mindkét
szülőnket, vagy már születésünkkor árvaságra jutunk.
Ez a két ok teljesen tiszta és könnyű őket azonosítani.
De életemben találkoztam emberekkel, akik más, jóval
kevésbé látható okok miatt nem kapták meg a megfelelő,
éltre szóló útmutatást a szüleiktől.
22