15.06.2021 Views

Villány természetesen, könnyedén!

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

Fotó: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet archívuma

AZ ÚJ NEMZETKÖZI SLÁGER

A nemzetközi borízlés új sztárja a nyári teraszokon a jól behűtött,

könnyed vörösbor, gyakran jégkockával, sőt (!) minő

szentségtörés, áfonyával és szederrel, zutty, úgy hajítja bele

a német tini a fagyasztott erdei bogyósokat az amúgy is túlhűtött

vörösborába, mint a szél, széles mosollyal nyugtázva

felhúzott szemöldökünket. Az amerikai tinikről helyhiány

miatt nem szólok, úgysem hinnék el. Szóval itt van ez az új,

hideg gyümölcsleves divat, amit borból csinálnak, másfelől

dübörög az újbor szekere, az útját lemészárolt libák jelezik,

tegyük hozzá gyorsan, hála Istennek! Ha pedig a világ erre

tart, a gyümölcsös és könnyed vörösbor a sláger, ráadásul

a villányi svábok évszázados hagyományaiban is ott él a

Márton-nap öröksége, miért is ne lehetne márkát építeni

ezen a vonalon? A villányi portugieser erre is alkalmas

lenne, csakhogy a folyamatosan melegedő éghajlat nem

kedvez ennek a szőlőfajtának, ami hajlamos „ledobálni a

savait”. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy sétál az oportó

a szőlőben, mintegy önmagában, és hangosan sóhajtozva

eldobálja, amit a zsebében talál, egyrészt, mert nem dobál

el mindent, csak a frissességet és gerincet adó savakat,

másfelől, mert nem sétál az sehová, hacsak nem lopják.

Szóval nem árt más szőlőfajták boraival feldobni a dolgot,

így lesz a könnyed, selymes és gyümölcsös portugieserből

egy kis kékfrankossal előbb a falu bírája, majd egy érintésnyi

cabernet franccal máris álruhás herceg. Akik blauburgert

is kevernek a küvébe, azok művészt akarnak faragni belőle,

akik kadarkát, azoknak a népi megfigyelések szerint

hiányzik némi kaland az életükből. Az álmoskönyv amúgy

azt írja, hogy kadarkás RedY-vel álmodni nagy szerencsét

és hosszú életet jelent, hacsak nem kevertek hozzá tempranillót,

mert akkor jobb, ha azonnal fölébredünk, elkerülve

a további szörnyűségeket.

Álljon itt, mintegy mementóként a villányi RedY

termékleírásának a legszexistább részlete, a feleségem

belepirult, gondolom ezzel nincsen egyedül: „Szájban

száraz, közepes-játékos savszerkezettel bír, melyhez maximum

közepes-integrált tannin és könnyed-maximum

közepes test párosul.” Nyugtasson hát meg minket a tudat,

amit már az ókori Egyiptomban is felvéstek a templomok

falára: nem a méret a lényeg, sokkal inkább a játékosság…

14 | Pécsi Borozó | Villány különszám

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!