Arany János Visszatekintés című versének képanyaga - EPA

árulkodóan a Toldira utal! Ezt az epizódot le is fordította, vö. AJÖM VI. köt. 180.) „Milyen
rendítő nagyság ez a nyugodt elszánás, szemben a végzettel! A drámai hős felidézi a sorsot
maga ellen, dacol, küzd vele, s e küzdés alatt bámulatos erőt fejt ki; de mihelyt a fátum legyőzhetetlen
voltát megismeri, azonnal zsibbad elméje, vergődik ugyan még, de csak magát hálózza
be vergődése által, s küzdelme nem küzdelem tovább, hanem a haldokló vonaglása. 54 Ellenben
az eposz halálra jegyzett hőse már az első perctől megadja magát a sorsnak; de éppen a megadás
által tűnteti ki nagyságát. . .. Szóval a tragikai hős bátor a sors ellen, míg leküzdhetőnek hiszi;
az eposz hőse bátor, noha nem hiszi annak."
Még árulkodóbban tanúsítja egy „félrefordítás" azt, hogy mennyire Arany lelkének mélyét
löki fel ez a hasonlat. „Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri / Balsorsa minden nyűgét, nyilait, / Vagy
ha kiszáll tenger fájdalma ellen,/S fegyvert ragadva véget vet neki?" (Hamlet, III. felv.
57—60. sor.) „Nyűg" helyett az eredetiben „hurok" van, (The slings and arrows of outrageous
fortune). „De kétségtelen, hogy ez a négy sor magyarban ereje javát annak köszönheti,
hogy Aranynak a hurokról a nyűg jutott eszébe, s így az alliteráció »nyűgét s nyilait«
egyszerre idézi fel, ami belülről köt meg, s kívülről sebez" (Németh László: Arany János,
a fordító 1952. Az én katedrám. Bp. 1969. 582.). Hozzátehetjük: a nyűg, a marhák és lovak
lábát béklyózó durva szerszám (compago) sokkal inkább kifejezi a magunkkal hurcolt balsors
aranyi képzetét (vö. Glossarium a Toldi szerelméhez, „nyűg" AJÖM V. köt. 73.), mint a hurok,
melyet az eredetiben a bibliai-antik eredetű képben a kihívó, packázó (= outrageous) Fortuna
helyez ravaszul lábunk elé. (Tudjuk, hogy Arany legrégibb Shakespeare-élménye éppen a
Szilágyitól kapott angol nyelvtanban lelt Hamlet-monológ; vö. Önéletrajzi levél, AJÖM
XIII. köt. 113.)
A deformált metaforákból álló vers a hasonlattal ellentett előjelű, azaz epikus alapjellegére
utal, hogy e drámainak minősített hasonlat egy tagadó értelmű célhatározói mellékmondatba
van beépítve. Ezzel elhárítja, a vers szövetébe, az ábrázolt cselekvés-modellbe nem illőnek
ábrázolja. Ezzel a kiutalással pedig lehetővé teszi, illetve előkészíti a következő strófa álomsiratását.
II. 10. Álmaim is voltak, voltak . . . Már a Bibliában található vanitas-megfogalmazások
frazeológiája ismeri — még kultikus közelségből — a „füstöt és a párát". „Mert napjai életemnek
Oly hirtelen eltelének, Mint a füst és a pára" (Zsolt. 102. 2.); „De az Istentelenek elvesznek,
A' füstbe mennek, és úgy elolvadnak, Mint a' kövére a' kisbáránynak." (Zsolt. 37. 10.)
Itt azonban az^annihilálódás valós értékekre, illetve az egész létre, nem pedig az álmokra vonatkozik.
Ez csupán a világot „Erscheinung"-ra és „Ding an sich"-re hasító kanti kriticizmus testvéreként,
illetve követőjeként létrejött lírában valósult meg. (Legszebb példája talán Schillernek
a Die Ideale c. költeménye. Itt az „álmodozás" egész terminológiája ki van dolgozva.)
E költészet jeligéje lehetne az újra felfedezett Calderón művének címe: Az élet álom. Vagy
ahogyan Novalis mondja: Die Welt wird Traum, derTraum wird Welt. A strófa végén a fokozásban
felhangzó „az a világ" végeredményben — eltekintve most a történelmi és életrajzi vonatkozásoktól
55 — a romantika platónikus, sóvárgott, de el nem ért egységes világa. 68
Dayka szentimentális hangütésű, az Aranyéhoz meglepően hasonló álomsiratása után
54 Vö. „Még ha az irodalom haldoklik is, mi vagyunk a vonagló tagok, melyek, mozgásuk
által némi életre mutatnak." (Tompának, 1852. okt. 1. HIL III. köt. 275.) Továbbá: „Magam
írnék, ha nem zaklatnának örökké, mint a veszett vadat." (Szász Károlynak, 1860. dec. 27.
HIL IV. köt. 337.)
55 SŐTÉB szerint (i. m. 125.) álom és való felcserélése a Bach-korszak irodalmának központi
problémája.
56 Az álom-motívum romantika kori történetét összefoglalóan feldolgozta JACQUES BOUS­
QUET: Les themes du réve dans la littérature romantique (France, Angleterre, Allemagne).
Essai sur la naissance et revolution des images. Didier, Paris 1964. E könyvre Lukácsy Sándor
szíves tanácsa hívta fel figyelmemet, de sajnos a tanulmány lezárása után, úgyhogy eredményeit
már nem tudtam hasznosítani.
337