Zsámbéki Polgár - 2019. január

Ez egy olyan mókuskerék, amiből nem
lehet kilépni, sőt innentől kezd csak
igazán pörögni, és ami a legviccesebb,
hogy a gyerektől, illetve a szülőtől várják
a megoldást, holott a gyerek az gyerek,
a szülő meg ott sincs. Véleményem
szerint.
AZ ISKOLAIDŐ AZ AZ ISKOLA
ÉS A TANÁR IDEJE. EHHEZ SEMMI
KÖZE NINCSEN A SZÜLŐNEK
A szülő munkahelyén sem hívják be
a nagymamát egy kis ejnye-bejnyére.
Két választása van: vagy elfogadja a
munkahelyi szabályokat, vagy ha úgy
érzi nincs jó helyen, akkor keres másik
állást.
Nézzük a gyerek választási lehetőségeit:
vagy elfogadja az iskola szabályait,
vagy lázzad ellene. Max. a szülő
választhat másik iskolát, de a gyerek
bizonyosan NEM választhat. Mit tesz a
szülő? Ráolvas a gyerekre, hogy ejnyebejnye
kisfiam, most már igazán felnőhetnél!
Vagy tényleg fogja a gyereket és
új iskolába íratja.
A kérdés az, hogy ilyen szempontból
van-e különbség iskola és iskola között?
Aligha! A rendszer ugyanaz, a tananyag
is ugyanaz, a szabályok is ugyanazok.
Tanár és tanár között? Van.
Akkor vannak a jó tanárok és vannak
a rosszak? Nem. Vannak tanárok jó és
rossz pedagógiai módszerekkel. Senki
sem csak jó vagy csak rossz. A tanár is
ember.
Ha találkozol vele az utcán rájössz, hogy
jó vele beszélgetni, vannak jó ötletei, viszont
bizonyos konfliktushelyzetekben
nem találja a jó megoldásokat. Mit tesz
ilyenkor a tanár? Emlékeire hagyatkozik.
Mit tapasztalt, amikor ő gyerek volt.
Hogyan oldották meg anno a tanárok, és
ha az a módszer működött, akkor bizonyára
most is működni fog. Működik is,
csak éppen ez egy negatív, minden önbizalmat
elsöprő döntés.
Szakítani kellene a múlttal és hinni,
hogy képesek vagyunk jobb megoldásokat
találni, csak keresni kell.
Azt gondolom a megoldás az:
élménypedagógia,
ami nem egy ismeretlen fogalom, nem
egy új megmozdulás.
Sokan vannak, akik inkább ezt az utat
választják, mert elegük lett a régiből,
a megszokottból, abból, ami nem jól
működik.
Ahhoz, hogy egy tanár változatos legyen,
minimum új módszerek után kell
kutatnia, olvasnia. Sokan elzárkóznak
a facebook elől, holott nagyon sok
olyan pedagógus csoport van, akik segítik
egymást, megosztják ötleteiket, akik
szeretnének változatosak lenni, megérteni
a gyerekeket és ezért hajlandóak
tenni.
Igen, ez a pedagógus otthoni munkája,
amit sokan nem értenek, de ebbe most
ne menjünk bele, hogy „ennyi pénzért”,
„ilyen szülői hozzáállással”, stb. Sok
mindenről lehetne írni, de akkor ez nem
egy cikk lenne, hanem egy könyv!
A másik lehetőség a továbbképzés.
Persze ezek részben önköltségesek,
és akkor megint kényes témába botlottunk.
Mennyire fair az, hogy a pedagógus
kell kifizesse a továbbképzés
teljes/vagy egy részét? Nem az iskola
érdeke az, hogy képzett pedagógusai
legyenek? Pl. vegyünk egy céget ahol
esetleg dolgozunk. A cég érdeke, hogy
alkalmazottait képezze. Cserébe minőségi
munkát várnak el, esetleg meghatározott
idejű munkavállalást, netán
némi fizetésemeléssel. Az alkalmazott
eldöntheti, hogy vállalja-e ezt a valamit
– valamiért játékot. Ehhez képest a pedagógus
kötelezve van 7 év alatt a 120
pont megszerzésére. A továbbképzés
elvárása egyébként nem rossz ötlet,
tehát nem azzal van baj, hogy kötelező,
hanem azzal, hogy nem tudjuk kifizetni.
És tényleg, nagyon jó továbbképzések
vannak! A legtöbb pedagógus szereti is,
csak éppen az iskola, mint cég sem tudja
mindenkinek finanszírozni. Tehát tulajdonképpen
fizetünk azért, hogy jobbak
lehessünk, és cserébe megelégszünk
a gyermekek szeretetével. 1–0 ide.
Visszatérve, és vegyük a példákat.
Attól lesz jó egy tanár, ha folyamatosan
képzéseken vesz részt, ha saját magát
is képezi akár otthon, ha nyitott és segítőkész
és nem utolsó sorban: szeretni
tudja a gyerekeket! Ezek a helyek, csatornák
segítenének abban, hogy egyszer
s mindenkorra mindenki elfelejtse
2019. január ZSÁMBÉKI POLGÁR
11