Soproni évszakok - EPA

Várkerületen, szálló csirketollak közt tikkadtan folyik a hetivásár, mint valami megelevenedett tarka
akvarell.
Künn a határban peng a kasza, búg a cséplıgép. A szılıkben tüzzel hízlalja a nap a rézgálicpettyes levelek
közt növekedı fürtöket, a Lövérekben dong a rovarszárnyak szorgalmas zenéje. Tschürtz Samu, az öreg
gazdapolgár, lerázza szemöldökérıl a verejtéket és lefojtja a szívében lüktetı hálát, mert arra Ágfalva felé
sötét felhık tornyosulnak, pedig még de sok szekérre való kéve vár a tarlón.
Nagy az emlékeztetı ereje a nyárnak.
*
Mintha nemcsak a test pórusai nyílnának a fény felé, hanem az emlékezés is szélesre tárulna, hogy
bebocsássa régmult nyarak ragyogását. A könnyő ruha, amit oly kellemesen jár át a legrekkenıbb hıségben
is az örökös soproni szellı, visszafiatalítja a komoly felnıttet matrózruhás kisfiúvá. Egyetlen ribiszkeszem
ízében feltámad a kamaszkor zavaros romantikája, a békebeli „Lıver”-világ minden illatozó szépsége,
lepkéivel, méheivel, gyerekszerelmeivel, az érı gyümölcs és a széna meleg szagával s a vérestérdő pajtások
csatazajával. Hányan járnak vissza nyaranta az idegenbe szakadtak közül a gyermekkor „grund”-jára,
emlékezni és új erıt meríteni a soproni földbıl! Arcukba hiába írták bele az évek az élet stigmáit, szemük
mélyén még ma is ott él az a kisfiú, akit valamikor harmatos nyári reggeleken egy fiatal anya kézenfogva
vezetett a „Krautäckerek” lila kelkáposztabokrai közt a Jezsuita-kert mögött az Uszoda-vendéglı platánjai
felé, ahol már telítve volt a levegı a Nagyuszoda zöld vizének izgató szagával, a vacogó gyerekhad
zsivajával és a nagybajszú Grobitsch-mester „Eee-ins, zwei–drei”-ével. Különös, kétnyelvő, de egyszívő
világ volt. „Balkniztunk” míg belekékültünk, faltuk a pénztár „Rézi-tant”-jának ropogós barna „Wekni”-it,
százszor is fejest ugrottunk a vízbe dobott „Blucerlik” után, expedíciókat szerveztünk a tó végében lévı
„Wandli” iszapjába, német kérdésekre magyarul feleltünk, – igazi határmenti kölykek voltunk. Itt a
Nagyuszoda korhadt deszkái közt vettünk búcsút késıbb a békétıl is, azon a 14-es nyáron, amikor a
Girardi-kalap helyett kardot akasztottunk a kabin fogasára.
181Nyár és víz! Elképzelhetetlen egyik a másik nélkül. Ha Sopronnak nincs is folyója, de van helyette
Tómalma, Fertıje és Lövér-fürdıje. Mind a három más és más, s valamennyien ismét mások, mint
féltestvéreik, a kicirkalmazott „strandok”.
2