Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás (részletek) A Lucifer ... - Polc.hu

More documents

Recommendations

Info

* A stanfordi börtönkísérlet és sok más társadalomtudományi kutatás olyan üzenetet hordoz, melyet nem szívesen veszünk tudomásul: többnyire mi magunk is jelentős személyiségátalakuláson esünk át, ha a küzdőtéren találjuk magunkat, ahol a társas erők kíméletlen tűzpróbáját kell kiállnunk. A küzdőtéren kívül szépen elképzeljük, mit tennénk, ám ennek semmi köze nincs ahhoz, amivé lehetünk, és amire képessé válhatunk, ha odakerülünk. A stanfordi börtönkísérlet félreérthetetlenül tudatja velünk, emberekkel, ideje leszámolnunk a túlzottan leegyszerűsített képzettel, miszerint a rossz helyzetek jó énünk segítségével legyűrhetők. A különféle helyzetekben ható negatív erőket a legjobb esetben is csak elkerülni, hárítani, esetleg kissé megváltoztatni vagyunk képesek, ha tisztában vagyunk potenciális „fertőző” hatásukkal, amelyre hasonló helyzetben mások fogékonynak bizonyultak. Nem árt, ha magunkévá tesszük a római vígjátékíró Terentius felismerését: „Semmi sem idegen tőlem, ami emberi.” * Amire ember valaha képes volt, legyen az bármilyen borzalom, a körülményektől függően mi magunk is képesek vagyunk rá. Ez a tudás nem menti a gonoszságot, hanem demokratizálja, a felelősséget a hétköznapi emberek közt osztja meg, nem hárítja kizárólag deviáns személyekre vagy zsarnokokra – őrájuk, de nem miránk. * A többségi döntések általában anélkül születnek meg, hogy a csoport tagjai szisztematikusan és kritikusan átgondolnák őket. A csoport véleményformáló normatív ereje miatt a tagok a dolgok átgondolása nélkül igazodnak a döntésekhez, gyakran fenntartások nélkül elfogadják őket. A kitartó kisebbség arra készteti a többieket, hogy a releváns információt alaposabban végiggondolják. Kutatásokkal bizonyítható, hogy a csoportban hozott döntések átgondoltabbak és ötletesebbek, ha a csoporton belül egy kisebbség eltérő álláspontot képvisel. Ha a kisebbség a maga oldalára tudja állítani az embereket, amikor nincs igaza, akkor a kisebbség nem esélytelen, ha igaz ügyet szolgál. A társadalomban a többség általában a status quo védelmezője, míg az újításra, változásra való késztetés a kisebbségtől vagy egyénektől érkezik, akik vagy elégedetlenek az aktuális rendszerrel, vagy meglátják az aktuális problémák megoldásának új, kreatív alternatíváját. * Talán még emlékeznek rá, Stanley Milgram azért fogott kísérletébe, mert meg akarta érteni, hogyan vállalhatott részt sok „jó” német több millió zsidó brutális meggyilkolásában. Nem a német nemzeti jellem diszpozíciós tendenciáiban kereste a népirtás okait, hanem úgy vélte, a helyzet jellegzetességei játszottak kritikus szerepet; hogy a tekintélynek való engedelmesség volt a féktelen öldöklés „vészterhes elindítója”. Kutatása befejezése után Milgram tudományos következtetéseit gondolatban továbbvitte, és drámai jóslatot tett: „Ha a náci Németországban látott haláltáborokhoz hasonlókat állítanának fel az Egyesült Államokban, működtetésükre egy közepes méretű amerikai városban elegendő személyzetet lehetne találni.” Nácik egy amerikai középiskolában A kaliforniai Palo Alto egyik középiskolájában történelemórán a diákok – sokunkhoz hasonlóan – felfoghatatlannak tartották a holokauszt idején elkövetett rémtetteket. Hogyan
kaphatott erőre egy rasszista, öldöklő társadalmi-politikai mozgalom, és az átlagembereknek hogy nem volt tudomásuk zsidó embertársaik szenvedéséről, hogy viselkedhettek ilyen érzéketlenül? Tanáruk, Ron Jones sajátos módszer mellett döntött a hitetlenkedők meggyőzésére. A szokásos didaktikus tanítás helyett a tapasztalati úton való tanulást választotta oktatói módszeréül. Osztályának elmagyarázta, hogy a következő héten szerepjátékban próbálhatják ki, mi vezérelhette a németeket. Minden előzetes óva intés ellenére az ötnapos „kísérlet” a diákság számára komolyra fordult, a tanárt sokkolta, az iskolaigazgatóról és szülőkről ne is beszéljünk. A szimuláció és a valóság összemosódott, amint a fiatalok kiépítették a maguk totalitárius rendszerét, amely túlontúl hasonlított Hitler náci rezsimjéhez. Jones először is új, szigorú tantermi szabályokat vezetett be, és megkövetelte feltétel nélküli betartásukat. Például a diákoknak a padjuk mellett vigyázzállásban kellett a feltett kérdésekre válaszolniuk. Feleletüket „uram” megszólítással kellett kezdeniük, és legfeljebb három szóban reagálhattak. Senki sem tiltakozott az önkényes szabályok ellen. A tanterem légköre rohamosan megváltozott. A jó beszédkészségű, értelmes tanulók elveszítették kedvező pozíciójukat, és a kevésbé jó kifejezőkészségű, fizikailag erősebb diákok ragadták magukhoz a hatalmat. A tanteremből kiinduló mozgalom a „Harmadik hullám” elnevezést kapta. Tagjai egyezményes karlendítéssel üdvözölték egymást, parancsra kórusban jelszavakat skandáltak. Minden napra új jelszavuk volt: „Fegyelemben az erő!”, „Közösségben az erő!”, „Cselekvésben az erő!”, „Büszkeségben az erő!”. Az ötödik napra is tartalékolva volt egy jelszó. A beavatottak titkos kézfogással azonosították magukat, ha valaki fenntartásokat fogalmazott meg, „árulással” vádolták. A jelszavak után a tettek mezejére léptek: az iskolában transzparenseket helyeztek el, amelyeken feltüntették az újonnan csatlakozók névsorát, leírták milyen a kötelező testtartás, ha a diákok a padban ülnek és így tovább. Az eredeti húszfős mag hamarosan több mint százfősre duzzadt, lelkes „harmadik hullámosok” csatlakoztak hozzájuk. A diákok ekkor saját kezükbe vették az ügyek intézését. Tagsági igazolványt adtak ki. A legokosabb diákok egy részét kitoloncolták az osztályteremből. Az újonnan kialakult, önkényeskedő belső csoport ujjongott és gyalázkodott, amikor osztálytársaikat kivezették a tanteremből. Ezután Jones tanár úr követőinek bizalmasan megvallotta, hogy egy országos mozgalomhoz tartoznak, amely olyan diákokat kíván összefogni, akik készek a politikai változásokért harcba szállni. A tanár közölte velük, hogy bekerültek „a kiváltságos csoportba, a fiatalok közé, akik az ügyért dolgozhatnak”. Másnapra nagygyűlést terveztek, amelyen közösen megnézik, amint az egyik országosan támogatott elnökjelölt a televízió nyilvánossága előtt meghirdeti a „Harmadik hullám” új ifjúsági programját. Az iskola nagytermében több mint kétszáz diák várta átszellemülten a televíziós közvetítést. Fehér egyeninges, karszalagos harmadik hullámosok lelkesen transzparenseket helyeztek el a teremben. Az ajtónál tagbaszakadt fiatalok álltak őrt, a történelemtanár barátai, akik riporternek, fotósnak adták ki magukat, elvegyültek az „igaz hívők” tömegében. A televíziót bekapcsolták, és mindenki feszülten várakozott, várta a következő közös, dicsőséges lépés bejelentését. „Fegyelemben az erő!” – zengték.
Page 1: Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás (

Philip Zimbardo: A Lucifer-hatás (részletek) A Lucifer ... - Polc.hu

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?