Tartalom Előszó 1. fejezet: A hihetetlen Egy szeretetteljes ... - Polc.hu

More documents

Recommendations

Info

Előszó Miért pont nekem jutott a feladat, hogy megírjam ezt a könyvet, nem tudom. De látom, hogy az életem tagadhatatlanul ebbe az irányba tartott. Talán valamiféle elrendelés volt? Tulajdonképpen mi az elrendelés? Van bármi is, ami minket, embereket meghatároz? Talán nincs szabad akaratunk? De akkor mi az a tapasztalat, amit „szabad akaratnak” nevezünk? Kétségkívül az az ember vagyok, aki tudatosan járja a saját útját. Mégis, ha visszatekintek, azt látom, hogy a döntéseim csodálatos módon illeszkednek a körülöttem lévő eseményekbe. Észrevettem ezt? Alkalmazkodtam a környezetemhez? Vagy mindez csupán „szinkronicitás”? Aki kézbe veszi ezt a könyvet, szabad akaratából döntött így. Ugyanakkor nem is volt más lehetősége: ennek így kellett történnie. A miértre és hogyanra mindig csak később kapjuk meg a választ. Hogyan viszonyulunk ahhoz a döntéshez, hogy nem állok többé a rendelkezésedre? Ha „akarjuk”, választhatunk, és ez lassan életünk részévé lesz. Viselkedésünk maradandó részévé válik. Szabadon döntünk, és utólag rájövünk, hogy ez nagyszerűen illik környezetünkhöz. Minden olvasómnak harmóniát, sok egybeesést és sok-sok élményt kívánok, amelyekkel mindezt megtapasztalhatják. A dolgok lassan egyetemes kirakójátékká állnak össze. Reméljük, hogy a kirakójáték részeként egyre nagyobb rálátásunk lesz, és rájövünk, hogyan illik össze minden mindennel. Olaf Jacobsen Karlsruhe, 2006. júliusa 1. fejezet A hihetetlen Egy szeretetteljes varázsige Ma kihúztam egy kártyát. Ez állt rajta: „A titkok birodalmába a legegyszerűbb út a felismerés kapuján át vezet.” Marcia Zina Mager tündérkártyái valódi ajándékok számomra. Könnyű egyetérteni a mondataival. Megnyitnak és ellazítanak, és olyan válaszokat adnak, amelyeket rögtön hozzá tudok rendelni a kérdéseimhez és pillanatnyi élethelyzetemhez. Mindenesetre néha nehéz, hogy egyszerűen csak elfogadjunk dolgokat az életünkben. Hallom ugyan a belső hangot, amely arra kényszerít, hogy a hallottakat, az olvasottakat vagy a megélt dolgokat elfogadjam, mégsem sikerül. Emlékszem néhány emberre, akik ezt mondták nekem: „Olaf, az igenlésnek belülről kell jönnie, fogadd el a dolgot olyannak, amilyen, szeresd önmagad feltétlen szeretettel, és ne aggódj tovább – élj! A mában!” Ez nekem nem segít. Érzem, hogy közben valami hiányzik. Mélyen belül mindig is meg voltam győződve arról, hogy a megoldás nagyon egyszerű. Sejtettem, hogy mi, emberek könnyedén megszabadulhatunk némely kellemetlen érzésünktől. Most végre megtaláltam ezt a varázsigét. Így szól: „Nem állok többé rendelkezésedre.” Eleinte úgy tűnik, ez a mondat semmiféle elfogadást és szeretetet nem sugároz. Úgy hangzik, mintha elhatárolódnánk valamitől, ez azonban tévedés. A mondat hatása attól függ, milyen hozzáállással mondjuk ki. Ha valaki ellen használjuk, kellemetlenül hat vissza ránk. De csodákra képes, ha az Egész boldogsága
érdekében mondjuk ki. Érezni fogjuk a könyv olvasása közben, hogyan lehet az integráló, szeretetteljes és megtisztító oldalát használni. Ez a varázsige közvetlenül hat, és minden háttérismeret nélkül, azonnal alkalmazható. Ha kimondjuk vagy rágondolunk, utána megkönnyebbülést érzünk. Hogyan működhet ez? Már régóta figyeltem és vizsgáltam a családfelállítások vagy a „rendszerező felállítások” közben megjelenő telepatikus érzéseket. Ott egyértelműen látszik, hogy a képviselő a magára vállalt szerepben érzi az idegen érzéseket. Szakmai körökben ezt „reprezentáló észlelésnek” nevezik. Rá kellett jönnöm, hogy a hétköznapokban is akaratlanul mások szerepébe bújunk, és ezzel észlelhető érzéseket produkálunk. Azt gondoljuk, hogy azok a sajátjaink, és meg akarunk szabadulni tőlük. Azt gondoljuk, nem stimmel velünk valami, és harcolunk magunk ellen. Vagy az ellen harcolunk, aki ezeket az érzéseket kiváltotta belőlünk, és meg akarjuk változtatni. Ezt a megerőltető szerepjátékot látjuk nap mint nap szülő és gyereke között, főnök és beosztottja, tanár és diák, orvos és beteg, edző és sportoló, terapeuta és ügyfele, szemináriumvezető és hallgató, karmester és a zenészek között, de párok, kollégák, politikusok között is, vagy akár két csapat kapcsolatában is, pl. focicsapatoknál. Ez a könyv megmutatja: Az ember alapvetően telepatikus és empatikus természetű. Minél inkább tudatában vagyunk ezeknek az érzéseknek, annál könnyebben tudjuk kezelni őket. A függőséget, a veszteségtől való félelmeket, a negatív befolyást, a szexuális problémákat, a kisebbrendűségi érzést, a burnout-szindrómát, a segíteni akarást, az erőtlenséget, a pechsorozatokat, az elutasító érzéseket levetkőzhetjük, megszabadulhatunk néhány betegségtől és sok kellemetlen szereptől, ha nem állunk ezek rendelkezésére. Sokkal gyakrabban dönthetünk mi magunk, mint azt eddig gondoltuk. A következő fejezetekben található használati útmutatók segítségével megtanulhatjuk, hogyan szabadíthatjuk fel önmagunkat és érzéseinket. Világossá válik, miért és mikor lehet célzottan és hatásosan használni a varázsigét. Ha tisztába jövünk magunkkal, a környezetünkben lévők is más szemmel néznek ránk – néhányan egészen új módon reagálnak majd. Elsőként meg fogjuk tanulni más szemmel nézni az érzések világát. Kiszélesítjük világképünket, hogy megfelelő hátteret biztosíthassunk a varázsigének. Ehhez teljesülnie kell egy feltételnek: Ha szeretnénk megtapasztalni az új világképet, „rendelkezésére kell állnunk” a könyvben leírt szemléletnek. Bele kell képzelni magunkat ebbe a látásmódba, meg kell értenünk, ki kell próbálnunk, és meg kell ismernünk… („A titkok birodalmába a legegyszerűbb út a felismerés kapuján át vezet.”) Ha ezt a lépést megtettük, utána lesz erőnk választani. Érezzük a döntés erejét, és tisztábban látunk. Mindenki szabadon dönthet, hogy marad a megszokott szemléletnél, és azt mondja: „Ennek az új látásmódnak, amit itt megismertem, nem állok tovább rendelkezésére.” Vagy új értékre ismer, és azt magáénak akarja tudni. Eldönthetjük, hogy melyik látásmód előnyösebb számunkra. De választhatjuk a kettő ésszerű keverékét is. Gyakran vagyok elővigyázatos és kicsit bizalmatlan, ha valami újjal találkozom. Alaposan megfigyelem, és összevetem érzéseimmel, addigi tapasztalataimmal és pillanatnyi látásmódommal, ismereteimmel. Ezt a hozzáállást ajánlom mindenkinek. Alaposan át kell gondolni az olvasottakat. Éljük bele magunkat, és maradjunk nyitottak, de kritikusak. Közben új tapasztalatokra tehetünk szert, és kezdődhet a varázslat. Meg fogunk lepődni! A könyv elolvasása és megismerése után figyeljük meg, mi változott. Emlékezzünk arra, milyen állapotban voltunk olvasás előtt. Hasonlítsuk össze új érzéseinket a régiekkel, új, kibővült világképünket a régivel, új lehetőségeinket azokkal, amelyeknek korábban birtokában voltunk, és észre fogjuk venni az egyértelmű változásokat.
Page 1: Tartalom Előszó 1. fejezet: A hih

Tartalom Előszó 1. fejezet: A hihetetlen Egy szeretetteljes ... - Polc.hu

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?