Katalógus letöltése - Kieselbach

REMEKMÛVEK GYÛJTEMÉNYE
A LÉLEK ÜNNEPE
Talán egyetlen magyar festô sem vívott ki olyan egyöntetû tiszteletet és lelkesedést
a 20. század legjelentôsebb hazai mûgyûjtôinek körében, mint Egry József.
Ha végigtekintünk Fruchter Lajos, Oltványi-Ártinger Imre, Cseh-Szombathy László vagy
Radnai Béla kollekcióin, jól látható, hogy Egry nem csupán közös nevezôt jelentett
e kifinomult ízlésû mûbarátok válogatásaiban, de kivétel nélkül az ô életmûvének legszebb
darabjai adják e jeles gyûjtemények gerincét.
A most bemutatott alkotás korábban Márton Ödön kollekcióját gazdagította. A hatvanas
évek magyar mûgyûjtôinek nagy öregje már a két világháború között elkötelezett vásárlója
volt a korszak modern mûvészeinek. Az elôkelô belvárosi ruhaszalont fenntartó Márton
egyike volt azoknak, akik elsôként ismerték fel a nehezen megközelíthetô Derkovits Gyula
jelentôségét: olyan fômûveket szerzett meg a festô életmûvébôl, mint az 1932-ben készült
Rakodómunkások és a következô évre datált Anyaság. Márton csalhatatlan ízlését
bizonyítja, hogy kitûnô érzékkel választotta ki kedvenc mûvészeinek ritka hangon
megszólaló, delikát alkotásait. E tehetségét olyan mûvek bizonyítják, mint Berény – ma már
a Gundel étterem kollekciójában található - Sárga dunyha címû alkotása, vagy éppen
Czóbel Béla korai remekmûve, a Kislány ágy elôtt. Bernáth Auréltól ugyan úgy korszakos
fômûvek kerültek hozzá, mint a szobrász Bokros Birman Dezsôtôl. Tanulságos azoknak
a képeknek az útját követni, melyek Márton Ödöntôl, illetve 1971-es halála után örököseitôl
kerültek el, hiszen e mûvek szinte kivétel nélkül a hatvanas-hetvenes évek mértékadó
kollekcióiba kerültek. A már említett Berény-festményt Dévényi Iván szerezte meg,
míg Egry József Delelés címû kompozíciója Kolozsváry Ernôhöz került. Márton nyitott
és mindig megújulni kész szemléletét bizonyítja, hogy Ország Lili egyik elsô felfedezôje volt,
s hogy Vajda Lajos mûvészetét is nagyra becsülte, sôt a festô Szentendrei udvar címû
alkotása tôle került a korszak másik legendás gyûjtôjéhez, Rácz Istvánhoz.
„A mûvészet a lélek ünnepe. Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, ha festek. Ünnepi ruhám
világos, tiszta, derûs. Ha magamra öltöm, általa nagyszerû kapcsolatba kerülök az örök és
egyedülvaló élettel. Aki pedig az élettel, a nagybetûs Élettel kapcsolatba kerül, nem tehet
másként, mint hogy ujjong és mámoros, mert megadatott neki az a csoda, hogy élhet, hogy
láthatja a reggelt, a párás Balatont, hogy láthatja az ôszt és a tavaszt. És nézze, hogy
milyen nagy és végtelen az élet jósága – még szivárványt is láthat az ember.”
Egry gondolata tökéletes aláfestôje, ihletett magyarázója érett mûvészetének, így az életmû
egyik legjelentôsebb, méretében is kiemelkedô alkotásának, a Szivárvány címû képnek.
A festô 1927-ben festett alkotása testetlenné magasztosított, végtelenül letisztult
mûvészetének ikonszerû reprezentánsa: valódi fômû, mely azzal, hogy három alkalommal is
az Egry-monográfia címlapjára került, szinte az egész életmû védjegyévé, szimbólumává
vált. Egry mûvészi fejlôdése folyamatos, megszakítatlan haladás a testi, materiális
valóságtól az ideák, a transzcendencia, az örökérvényû igazságok felé. A látvány pillanatba
zárt múlandóságától az élet szinte szakrálissá emelt szubsztanciájához. Ez az út
természetesen a mûvészi eszközök használatában, az abban bekövetkezett változás
természetében is megmutatkozott. A vászon és a pasztózusan felrakott olajfesték a húszas
évek elején átadta helyét a papírnak, a légkönnyû pasztellnek és olajpasztellnek.
A mély, sötét színvilág eltûnt, helyette mindent elöntött a fény, s uralkodó kompozíciós
elemmé vált a dolgokat testetlenné varázsoló transzparencia. Ahogy a most bemutatott
festményen is látható, az ábrázolt képi elemek átengedik magukon a fényt, a szivárvány
áttûnik a ház oldalán, a magányosan merengô – Caspar David Friedrich képeinek szereplôit
idézô - vándor testét kékre színezi a távolban húzódó Balaton vize.
A kompozíció tudatosan szerkesztett, a véglegesség illúzióját kelti, a felhígított festékkel
húzott lendületes ecsetvonások mégis dinamikát, az ecsetet vezetô kéz gesztusának
lendületét kölcsönzik a képnek.
A SZIVÁRVÁNY
Caspar David Friedrich: Tájkép szivárvánnyal, 1810 körül (lappang)
Egyetlen természeti jelenség sem vált ki olyan magától értetôdô csodálatot, olyan önfeledt,
csendes, de örömmel telített áhitatot, mint a szivárvány. Ismerjük fizikai okát, mégis – talán
ritka és könnyen elillanó volta okán – ösztönösen ruházzuk fel szimbolikus jelentésekkel.
Láncz Sándor, Egry monográfusa hosszan tárgyalta a festô szivárványos képeinek
értelmezési lehetôségeit: „A szivárvány az emberiség reményét fejezi ki egy jobb világ iránt.
Eredetileg kultikus jelként szerepelt, késôbb transzcendentális jelentéstartalommal
telítôdött, és az ember és a természet egységét fejezte ki. (...) a konkrét-érzéki élmény
kapcsán ezúttal is hivatkozhatunk a Grünewald-oltár megrázó erejére, a Feltámadás kör
alakú szivárványára. (...) Egry képein a szivárvány a mindennapi látványon túllevôt,
a valóságosnál, a szemmel befoghatónál nagyobb erôteret jeleníti meg. Ebben nyilvánul
meg képeinek oly sokszor emlegetett kozmikus volta. A végtelen természettel együtt élô,
önnön létének feltételeit benne megtaláló, de csak benne és általa létezô ember viszonya ez
a kozmoszhoz: panteisztikus alázat,mindazonáltal büszke szabadságérzet is.”
Kevés olyan mûvet találunk Egry munkái között, mely önállóan, önmagában állva is ilyen
erôvel, ilyen hitelesen jellemezné az egész életmûvet, mint a Szivárvány címû alkotás.
Témájánál, fenséges hangulatánál, s nem utolsó sorban kiemelkedô méreténél fogva is
ikonszerû egyértelmûséggel reprezentálja a festô mûvészetének lényegét. Olyan fômû,
mely - akár múzeumba, akár magángyûjteménybe kerülve - a 20. századi magyar
mûvészet e kivételes erejû életmûvének méltó képviselôje lehet.
Molnos Péter
102
K I E S E L B A C H G A L É R I A