Beszélő házak - MTA Szociológiai Kutatóintézet

de gyakran a babák gazdáinak ruhái és bútorai, a szoba színei is ezt a Barbie-stílust követik). Egészen
másképpen tekinthető gyerekvilágnak az olyan szoba, amelyet a gyerekek rajzai, kézimunkái díszítenek: ezek
által “a absztrakt megbecsülésén túl elvben külön hangsúlyt kap annak a gyereknek az egyedi
fontossága, tevékenységének értékelése is, aki a szobát lakja. (A gyakorlatban persze a gyerek megbecsültsége
elsősorban nem a látványokon, hanem a gyerekkel való mindennapi bánásmódon mérhető).
gyerek”
A gyerekszoba elhelyezése és mérete is jelezhet valamit azonban a gyereknek a családban elfoglalt státuszáról.
Az egyik típus, amikor a lakás szobái közül a kisebbet a gyerekek, (a“kicsik”) kapják, feltételezvén, hogy a
gyereknek kisebb a szükséges élettere a felnőtteknél. A méret azonban itt érték-, megbecsültség-jelző is, amiről
az is árulkodik, hogy a polgári lakások háború utáni átrendeződése során sok esetben a volt cselédszoba lett a
gyerek (vagy gyerekek) szobája, az új, például a lakótelepi lakásokban is félszobák, kicsiny helyiségek. A másik
végletet az a típus képviseli, amikor a gyerekek kapják a lakás legnagyobb helyiségét: ez rendszerint akkor
történik így, amikor a család ambíciói elsősorban a gyerekre ruházódnak rá, s azt kis királyfiként, királylányként
tekintik a család legfontosabb személyének, akinek a szülők csak alattvalói, (hiszen az a tény, hogy a méret a tér
feletti rendelkezés szimbolikus jelzése lehet, a gyerekszobában is érvényes). A gyerekszoba egyébként általában
a lakás védettebb részén helyezkedik el, emeletes házban olykor még akkor is az emeleten, ha a szülők netán a
földszinten alszanak. Általában persze a védettség szempontját azzal igyekeznek érvényesíteni, hogy a gyerekek
szobáját a szülőké közelében alakítják ki. Egy másik lényeges szempont a gyerekszoba helyének
megválasztásában a “benapozottság”: a huszadik században kialakult egészség-eszményben alaptétel, hogy a
gyerekek száraz, világos környezetben növekedjenek.
A gyerekszoba használatmódja nagymértékben függ attól is, hogy hány és milyen életkorú gyerekről van szó.
Mivel a lakás lakói közül a növekedő gyerekek élete változik a legradikálisabban, természetesnek tekinthetjük,
hogy a lakás helyiségei közül általában a gyerekszobá/ka/t rendezik át a legsűrűbben. (Bár olykor ez is lehet
annak mutatója, hogy a gyerek a legfontosabb személy, a gyerekbe való ilyen beruházás is más költségeknél
hamarább, könnyebben vállalt anyagi áldozat). Az újszülött - az éppen uralkodó nevelési irányzattól is függően -
vagy a szülők szobájában lakik, hogy a szoptatásnál a mama “kéznél legyen”, vagy külön - életkorának
megfelelően berendezett (tehát bölcsős, rácsos ágyas, rugdalózós, járókás, a le-, és kizuhanástól korlátokkal,
hálókkal, az áramütéstől vakdugókkal óvó) - helyiségben. A második gyerek születése rendszerint átrendezést
hoz: van, hogy az elsőszülött ilyenkor kerül ki a külön gyerekszobába, átengedve helyét a következőnek, s ez így
megy tovább minden újabb gyerekszületésnél. A sokgyerekes családoknál, ha több gyerekszoba is van, kialakul
egy szobahierarchia, s ahogy a legidősebb továbblép, az ő helyét kapja meg a következő gyerek, a másodikét a
harmadik, stb. Sokgyerekes családoknál egyébként gyakori a kollégiumszerű elhelyezés: nagy teremben emeletes
ágyakkal (a“ki alszik fent, ki lent” alszik ez esetben is hierarchiakérdés). Bár ezen családok életében a
gyerekeknek szükségképpen nagy szerepük van, ez mást jelent, mint a gyerekek individualisztikus kultusza: a
család ilyenkor elsősorban közösségként, a gyerekek csapatként működnek, az elkülönülés lehetősége apró
mozzanatokban valósítható meg, (s így ezek jelentősége felértékelődik); a tér egésze gyakran üresebb, s éppen
mert köztulajdon, kevésbé belakott, tárgyakkal, díszítésekkel kevésbé telített, mint ott, ahol egy vagy két gyerek
van.
A nagy családokban az többnyire csak vágy, hogy mindenkinek külön szobája lehessen. A több gyerekszoba
álma azonban mindenképpen velejárója a szemlélet individualizálódásának. Az életszínvonal-emelkedés, a saját
igények szerinti házépítés esetén azután ezt az álmot általában realizálni is próbálják, így a ma épülő jobbmódú
házakban már gyakori a több gyerekszoba: vagy minden gyereknek külön helyiséget szánva (ezt a mai
közgondolkodás különösen tizenkét-tizennégy éves kortól tartja indokoltnak); vagy legalábbis nemek szerint
elkülönítetten, fiú- és lányszobákat létrehozva. (Ahol a kétnemű gyerekeket egy szobában altatják, ott is kialakul
persze a szobát megosztó, eltérő jellegű és “lány-tér”: a lányok része többnyire színesebb, béleltebb, a
fiúkén a technikai és harci játékok dominálnak.)
“fiú-“
A szülők és gyerekek elkülönülése az önálló terek, illetve a saját tekintetében ma általánosan
nagyobb és hangsúlyozottabb, mint a hagyományos - például paraszti - családokban, a gyerek jogai pedig
sokkal széleskörűbbek és státusza is sokkal magasabb. A klasszikus polgári családhoz képest kisebb a
gyerekeknek (a felnőttektől való) elkülönítése (ebben is státuszuk emelkedése érvényesül). A gyerekek világa és
a felnőtteké abban az értelemben közelebb került egymáshoz, hogy egyrészt a felnőtteké infantilizálódott,
másrészt a szigorú szabályok csökkenésével a két világ közti határvonal átjárhatóbbá vált, s míg régen a
gyereknek kellett erőfeszítéseket tennie, hogy átléphessen ezeken a határokon, ma gyakoribb, hogy a gyerekek
“világ”