letölthető pdf - Prae

alapú elektronikus elveiben.” Dick regényét olvasva joggal fogalmazhatjuk át a kérdést,
miért ne lehetnének ezek az önmaguk eredetén tűnődő lények androidok, vagyis a Replikánsok
új replikátorok. A regény innen nézve – Dick Darwin-olvasataként – arról is
tudósít, hogy az emberiség kifejlesztheti önnön evolúciós vetélytársát.
Bear és Watson
E rövid kitérő után egy olyan alkotásra térnénk rá, amely – az előbbihez hasonlóan
szintén – sajátos pozíciót tölt be a cyberpunk kánonban. Scott Bukatman szerint Greg
Bear A vér zenéje című szövege „példaértékű elbeszélése a vírusfertőzés, a mutáció, az organikus/technológiai
interfész belső robbanásának; a test eltűnésének és a szubjektum
halálának.” A regény – nagyon leegyszerűsítve – arra épül tehát, hogy olyan, genetikailag
módosított limfociták támadják meg az emberiséget, melyek értelmes vírusokként
szaporodnak és terjednek. A molekulák komplex mikroorganizmussá állnak
össze, melynek saját viselkedése, szociális rendszere és napirendje van. A fertőzés során
ezek a „lények” átépítik a gazdatestet és kommunikálnak vele; a járvány eltörli az individualitást,
majd kaput nyit egyfajta poszthumán rendnek. A vér tehát – ebben az
értelemben – „önálló” életre kel, s a folyamat következtében a szereplők – bizonyos
perspektívából tekintve – galaxisokká változnak át, mielőtt beolvadnának a „gondolat
univerzumába”. Vegyük szemügyre a folyamatot kicsit közelebbről a molekuláris
biológia eredményei alapján.
„Ha mind egyformán érzékenyek lennénk egy vírusra, akkor egyetlen járvány az
egész emberiséget elpusztíthatná.” Látensen ez a gondolat képezi Greg Bear regényének
kiindulópontját, kiegészülve azzal a kérdéssel, hogy mi is történne, ha ezek a támadók
intelligenciával rendelkeznének. Az inváziós sci-fi hagyományának módosításaként
azonban ezek az „idegenek” nem valamely külső világból érkeznek, hanem belülről
támadják meg az emberiséget, egyénenként. Ugyanakkor a járványt mesterséges körülmények
között kikísérletezett organizmusok okozzák, mely jelenség a regényben
elválaszthatatlan a DNS-kutatástól. Nézzük röviden, miről is van szó.
Vergil Ulam a Genetron cég kutatója magánkísérleteket folytat: DNS-összetevőket
tervez tiltott mikroorganizmusokhoz; emlősök génjeit rekombinálja, vírus- és
baktériumgéneket kever hozzájuk. Célja az értelmes sejt kitenyésztése. Munkáját a
„biologika” felfedezése kifejezéssel illeti, ami a biocsip-fejlesztés egyik mellékága a fikció
szerint. Eljárása a következőképpen működik. Bázisláncokat dolgoz ki, melyek
mindegyike egy DNS-RNS-fehérjelogika alapját képezi. Ezeket E. coli baktériumokba
ülteti körkörös plazmidok formájában. A baktériumok beépítik saját DNS-állományukba
a plazmidokat, majd osztódáskor továbbadják a „biologikát” az új sejteknek.
Richard Dawkins: A vak órásmester. Gondolatok a darwini evolúcióelméletről (fordította Síklaki István, Simó György
és Szentesi István). Kossuth Kiadó, Budapest, 2005, 149–150. o.
Scott Bukatman: Terminal Identity. The Virtual Subject in Postmodern Science Fiction, Duke University Press, Durham
and London, 1993, 268. o.
A regényből vett részleteket a következő kiadás alapján idézem: Greg Bear: A vér zenéje (fordította Szilágyi Tibor).
in A sci-fi mesterei, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1991.
François Jacob: A lehetséges és a tényleges valóság (fordította Szilágyi Tibor). Európa Könyvkiadó, Budapest,
1986, 128. o.