2. Az arany-deviza rendszer eredete 2.1. A klasszikus liberalizmus ...

háború”) után a tíz százalékos reálbércsökkentést kapták. Igaz ugyan, hogy éppen a konzervatív
pártvezér volt az, aki az Oxfordi Egyetem liberális professzorát a nyomorúságos életkörülményeket
őszintén feltáró tanulmány megírására felkérte. Mindenki emlékezett azonban arra, hogy Churchill
nem volt hálás a frontokra küldött és a hátországban önfeláldozóan dolgozó munkásoknak az első
világháború megnyeréséért, és nem kapott újabb esélyt a hálátlanságra a második világháború után.
A munkáspárti kormány 1945 júliusában alakult meg, és nyomban hozzá is látott az újjáépítés
szervezéséhez. E program szerves részét képezte a gazdaság irányító magaslatainak elfoglalása,
”zászlóshajóinak” birtokba vétele, magyarul az ipar és az infrastruktúra jelentős részének államosítása.
Különösen nagy jelentőséggel bírt az Angol Bank államosítása 1946-ban. A főbb politikai erők között
konszenzus volt arról, hogy a teljes foglalkoztatás prioritást élvezzen, és ennek érdekében fenntartsák
a háború alatt bevezetett, és Bretton Woodsban nemzetközileg is elfogadtatott átváltási korlátozásokat.
A Munkáspárt ambíciózus törekvéseinek azonban az első perctől fogva határt szabott az
ország válságos gazdasági helyzete. A devizaéhséget enyhítendő, a háború alatti kölcsönbérleti
szerződések (Lend-Lease) folytatásaként 1945. december 6-án nagy összegű, 5 milliárd dolláros
kölcsönszerződést írtak alá a brit és az amerikai kormány képviselői. Az összeg háromnegyedét az
Egyesült Államok, egynegyedét pedig Kanada kölcsönözte volna. Az első világháború utáni
adósságmizériát elkerülendő az USA a britek csaknem összes háborús adósságát eltörölte. Ez a
szerződés volt John Maynard Keynes utolsó nagy sikere a pénzügyi diplomácia világában. Mivel
azonban az USA bizalmatlan volt a britek új kormánya iránt -- amely a monetáris politikát a teljes
foglalkoztatás szolgálatába kívánta állítani -- az amerikaiak kemény feltételeket szabtak a hitelek
folyósításához. Előírták például, hogy Nagy-Britannia legkésőbb egy évvel a hitelfolyósítás
megkezdése után állítsa vissza a sterling konvertibilitását a folyó fizetési mérleg tételeire, és jelentős
mértékben liberalizálja a tőkemozgásokat is.
A hitelcsomag kongresszusi vitájában megmutatkozott, hogy a kölcsön mellett szóló
gazdasági érvek másodrendűek, és az amerikai izolacionizmus ismét erősödőben van. A baloldal
ellenezte, hogy az Egyesült Államok kedvezményes hitelekkel aládúcolja a roskadozó brit birodalmat,
a jobboldal a munkáspárti kormány támogatása ellen emelt kifogást. A zsidó és az ír közösség
képviselői Palesztína és Írország elnyomóit látták a kölcsönért folyamodó kormányban. A külügyi és a
pénzügyi vezetés azonban úgy vélte, hogy bármiféle európai fellendülés feltétele a londoni City
normális működésének helyreállítása, valamint a font sterling állami ellenőrzésének megszüntetése.
Anglia talpra állítását a világkereskedelem fellendítéséhez vezető út döntő lépésének tekintették.
A gazdasági érvek kevésnek bizonyultak a Kongresszus támogatásának elnyeréséhez. James
Byrnes külügyminiszter ezért taktikát változtatott. Azzal próbálta meggyőzni Arthur Vandenberg
szenátort, a Külügyi Bizottság befolyásos republikánus tagját, hogy a kölcsön megadása
elengedhetetlenül szükséges a szovjetekkel szembeni hatásosabb fellépéshez. A demokraták többsége
nem örült annak, hogy a vélt szovjet fenyegetés rémképét felhasználva kell előmozdítaniuk a
kölcsönszerződés ügyét, így azonban Vandenbergnek is sikerült meggyőznie kollégáit, és a javaslat a
Szenátusban többséget kapott. A képviselőházi vitán az ellenzéket vezető Jessie Wolcott már
egyenesen arról beszélt, hogy ez a hitel fogja eldönteni, hogy a jövőben brit-amerikai vagy brit-szovjet
koalíció alakul-e ki a világpolitikában.
A szerződést végül jóváhagyta a Kongresszus egésze. Egyértelművé vált azonban az egész
világ számára, hogy Nagy-Britannia, amely az első világháború előtti évszázad vezető pénzügyi
hatalma volt, a második világháború alatt végképp függővé vált az amerikai pénzügyi segítségtől. Így
az új korszakban be kellett érnie a pénzügyi rendszer másodhegedűsének szerepével. London ugyan
megmaradt Európa elsőszámú pénzügyi központjának, a globális rangsorban azonban New York mögé
szorult.
Az erőviszonyok megváltozása szembeszökően megmutatkozott 1946 tavaszán, amikor a Georgia
állambeli Savannah városában (USA) megrendezésre került az IMF és a Világbank első közgyűlése.
Ez a rendezvény volt hivatva útjára bocsátani az 1944 nyarán Bretton Woodsban megtervezett
pénzügyi intézményeket. A bretton woods-i rendszer azonban távolról sem léphetett működésbe olyan
gördülékenyen, mint ahogy azt eltervezték. Már a háború vége felé érezhető volt, hogy az amerikaiak
gondolkodása a korábbi liberális elképzelésektől a hegemonista törekvések felé mozdult el. Azután
pedig -- különösen az 1946-os kongresszusi választások után -- egyértelművé vált, hogy a két
pénzügyi intézményt elsősorban az amerikai pénzügy- és külpolitika eszközeként fogják felhasználni.