forradalom és nemzetiség (modell és valóság) - Pro Minoritate ...

Forradalom és nemzetiség (modell és valóság) 91
vastunk mást, mint Lamartine-t, Michelet-t, Louis Blanc-t, Sue-t, Hugo Victort,
Béranger-t, s ha egy angol vagy német költõ kegyelmet nyert elõttünk, úgy az Shelley
volt és Heine, maguk is nemzeteik kitagadottjai, s csak nyelvökre nézve angol
vagy német, de szellemökben franciák. Petõfinél valóságos kultusszá fejlõdött ki a
francia-imádás. Szobája tele volt aggatva nagybecsû kõmetszvényekkel, miket
Párisból hozatott s azok a 89-iki forradalom férfiai voltak. Danton, Robespierre,
Saint-Just, Marat és egy nõ Madame Roland. Ezekkel társalgott mindennap.” 5
Ezen tárgyilagosság magyarázatát Berzsenyi Dániel kínálja: „Nincs és nem lehet
több valódi poétai mitológia mint az egy görög, mely egyszersmind magyar is, mert
a legfõbb poétai avagy emberi szép minden nemzetet egyaránt illet, s minden nemzetnek
egyaránt legfõbb célja.” 6 A célhoz vezetõ út a beleélés: „A népek nem egyebek,
mint szokásaik teremtményei, s nagy nemzet szokásait követni, annyi, mint
nagy nemzetté lenni.” 7 Lamartine nemcsak radikalizálta, kifinomultabbá tette a magyar
demokratikus kultúrát, amelynek megvoltak a maga hagyományai.
Martinovics maga is a francia forradalomhoz akart kapcsolódni, de már egyenesen
megtervezte azt a forradalmi mechanikát, amely Franciaországban spontán módon
érvényesült. Vérmezõ emlékét pedig 1802-ben felfrissítették. Mint Szekfû
Gyula írja: „akik még rendetlen ábrándokban éltek, azok a rendi bíróságok kezére
kerültek”. 8 És kivégezték õket, mint Zsarnóczy Jánost és Mikola Istvánt. Érdemes
megállni ennél az epizódnál. Mert jól érzékelteti, hogy a kortársak milyen képzeteit
a forradalmi dinamikáról. Az említett két „jakobinus” jogász egy volt hadnaggyal,
Kiss Károllyal forradalmi terveket szõtt, hol francia, hol török segítséget vártak forradalmukhoz,
amelyre 1800 augusztusában el is szánták magukat, felgyújtottak egy
házat, és több tûzoltó kocsit megrongáltak. Az egész ügy elaludt volna, ha a volt
hadnagy élettársa rá nem veszi urát, hogy jelentse fel cimboráit, mielõtt rá nem jönnek
a hatóságok, hogy kik a tettesek. Miután írásaikat elégették pontosan nem tudjuk,
mi lett volna a társadalmi program. 9 De a lényeg a hazugságokon is átsüt. Kiss
Károly szerint Zsarnóczy úgy nyilatkozott, hogy „verjük össze magunkat vagy ötvenen,
üssünk a budai várbeli strázsákra, aki hozzánk nem áll, öljük meg, úgy a felséges
palatinust is, mert úgymond, mennyi jakobinus vagyon a két városban, mind
hozzánk fognak állani”. 10 Ez a forradalmi puccs tökéletes víziója, és mögötte jól érzékelhetõ
a jövõjük kilátástalansága miatt elkeseredett plebejus elemek antiarisztokratizmusa,
akárcsak 1794-ben. Mikola nem volt Kazinczy és Batsányi sem.
Zsarnóczy sem Martinovics, Kiss Károly pedig nem Laczkovics. De hasonlítanak
egymásra. És jelzik, hogy a felvilágosodás eszméi miként radikalizálódhatnak, radikális
változást igenelõ közegben.
A magyar és a francia társadalmi állapotok nehezen mérhetõk egymáshoz; két külön
világ; a politikai hangulat viszont összemérhetõ. A 19. század eleji besúgó jelentések
a magyar diétai ellenzék hangadóit a francia forradalmárokhoz hasonlította, és
ezt részben ellenforradalmi paranoia sugallta. Csakhogy a felvilágosodás gondolat-