forradalom és nemzetiség (modell és valóság) - Pro Minoritate ...

Forradalom és nemzetiség (modell és valóság) 123
amilyet a magyarok, szászok és székelyek élveznek. Ellenezte ugyanis a homogenizáló
centralizációt, mint mondta: az unificatiót. Politikushoz méltó önkritikával pedig
azt is jelezte: tudja, „hogy az alkotmánytan jelen állásával ezen eszme nincs
összhangzásban, de hát az alkotmánytan nemzetiségi kérdést sem ismer, hanem
csak egyenjogúságot faj, nyelv különbség nélkül – s az élet kineveti a doktrínát,
mert hát a nemzetiségi kérdés is megvan – s a politika az exigenciák tudománya”. 88
Kétségtelen, hogy amikor Kossuth ezt a lépést megtette, hajdani dialógusainak tapasztalatai
is érvényesültek. Szimbolikus jelentõségû, hogy a francia nemzetállami
dogmával szemben jobban próbált igazodni az élet igényeihez.
A kiegyezés kialakítóinak és mûködtetõinek eljárását viszont az legitimálta, ami a
Habsburg Birodalmat is: ami utána következett, rosszabb lett. A térség gazdasági
növekedése megtorpant. A demokratikus kultúra – hogy Mannheim Károly kifejezésével
éljünk: – degenerált formái: a fasizmusok kaptak erõre, máig fájó sebeket
ejtve az emberi világon. Nem a demokratikus kultúrán kell kérni annak torzulásait,
bár a demokraták felelõssége sem elhanyagolható…
A 20. századi történelem komédiaként ismételte meg a 19. század tragédiáját, miközben
ez a komédia több áldozatot követelt, mint a tragédia, borzalmasabb is volt.
A hosszú távú történelemszemléletben a demokratikus kultúra valamiféle tanulási
folyamat termékeként tûnik fel. Az utókor majd a történetírásról is kimondja az ítéletét,
hogy milyen szerepet játszott ebben a tanulásban. A reflexív történetírásnak
talán még lehet jövõje. Hiszen nemzedékek erõfeszítéseire épül. Még 1775-ben
Goethe arról írt Herdernek, hogy nála érvényesül „a mûvészet, amely a történelem
porából élõ növényt teremt”. 89 Ez talán minden történész eszménye, és a reflexivitás
egyfajta kertészkedés, elfonnyadt, beteg levelek, magyarán: elszáradt dogmák eltávolítása
is. Közben pedig eltûnõdhetünk azon, hogy vajon a magyar demokratikus
kultúra legeredetibb jellegzetessége nem éppen a léte. Létezése molekuláéhoz is hasonlítható.
A hasonlat forrása Marc Bloch klasszikus mûve: „A francia agrártörténet
eredeti jellegzetességei”. Ez így zárul: „Az emberi társadalmak kontinuumában a
rezgések – molekuláról molekulára – oly hosszú távon hatnak, hogy egyetlen pillanatnak
– bármilyen legyen is az –amegértése, nem érhetõ el a megelõzõ pillanat
vizsgálata révén.” 90 A magyar demokratikus kultúra is csak egy pillanat a nagy történelemben,
a nagy kontinuum része a maga „eredeti jellegzetességeivel”, amelyek
ott gyökereznek az idõk méhében. Kumulatív folyamat és alapító események láncolata.
Ezek az események 40–50 évente megismétlõdtek: 1790–95, 1848/49; 1918;
1956, 1989/90…