1. rész PDF - MTA Régészeti Intézet

130x60 cm kiterjedésű, 70 cm-es mélységű gödörből tártak fel nagy mennyiségű égett
búzaszemet, egy oltár, egy fújtatócső, és a konyha nyugati sarkában talán polcon tartott tálak,
korsók és bögrék társaságában. (POROSZLAI 2000, 104.) Ugyanitt, a telep II, koszideri fázisához
tartozó szinten a rákospalotai fázis stílusába sorolható kezes, női testet formázó edény került
elő nagyobb mennyiségű égett gabonaszemmel egy gödörből, talán egyfajta termékenységi
rítus, a termény védelmét elősegítő szertartás emlékeként. (POROSZLAI 2000, 101-102.)
A megfigyelések szerint a vizsgált korszakban gabonát szem formájában, a telepeken
belül, a házak környezetében tárolták, speciális, erre a célra készített edénytípusokban
(szerves anyagok felhasználása is!), vermelve, vagy megbontás után edényekben. Egyes
összefüggésekben a gabonatermés előkerülése bizonyos rituális szertartásokkal hozható
kapcsolatba.
A termesztett növények feldolgozása, táplálékkészítés
A különböző gabonafélék eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek mind összetételükre
(sikértartalom, ízanyag, stb.), mind klimatikus- (nedvesség, hőmérséklet), és betegségekkel
(gombák, stb.) való tűrőképességükre vonatkozólag. Csak a búzafélék és a rozs lisztje valódi
tésztaképző, így másféle lisztet mint szaporító-töltőanyagot keverhetnek hozzá. Ezeknek
darája és korpája is fogyasztható. A többi kalászos (árpa, köles, zab) kásanövények,
kenyéradalékok, és süteménytésztának valók. A kenyér fogalmán egyébként minden,
szemterméses gabonából készülő emberi táplálékot értünk.
A gabonaszemek áztatása, puhítása, duzzasztása vagy előcsíráztatása az ősi
ételkészítési módok közé tartozott. A vízben áztatott csírázó árpaszemekről leöntött erjedő,
habzó folyadék volt a legrégebbi sör, melyet már a sumérok és az ókori egyiptomiak is
ismertek. Amikor a sűrű búza- vagy árpakását kőlapon megsütötték, akkor készült az első
kenyér (lepény).
Az első kelesztett, magas, szivacsos belsejű kenyeret, melyet csak 21 pár
kromoszómás búzák lisztjéből lehetett sütni, valószínűleg sörélesztővel készítették. Mivel a
tönkölybúza termesztése Egyiptomban terjedt el legkorábban, így valószínűleg ott készült a
legkorábbi kelesztett kenyér is.
A legkorábbi növényi alapú étel azonban a gabonából készített kása volt, melyet
levesként és lepényszerű, sűrű tésztaként fogyasztottak. Portal-ban finommá őrölt liszt
maradványait találták (4900 B.C.). A legkorábbi kásaleves-maradványokat edények belső
felületein mutatták ki (Zürich-Mozartstrasse, Hornstaad, Cognac, Burgäschisee-Süd, Yverdon – neolitikum).
A főzés vízzel, tejjel történhetett, nem erjesztett állapotban, hozzá gyömölcsöket, húst, halat
adtak. Lepényszerű sült kását legkorábban Twann-ból ismerünk (Cortaillod kultúra, 3830-3730
B.C.). Ezt liszttel bekeverve vagy magában sütőkövön, kemencében, vagy csak izzó parázsban
sütötték ki. A kelesztett kenyér Twann-ban 3560-3530 B.C. körüli rétegből került elő
legkorábban. Búzalisztből, víz, só, élesztő és cukor hozzáadásával készült, a forró hamuban
sülve. (GYULAI 1995, WÄHREN 1985, 1985a, 1988) Yverdon-ból tört lenmag is került elő
edényből. (Neolitikum, SCLICHTHERTE 1983)
A Kiskundorozsma-hosszúhát halmi korabronzkori temető 56. sírjában a 2. és 3.
edényben finom gabonaőrleményből készült szenült kásamaradványt mutattak ki. A tálban és
a nagyobb fazékban valószínűleg gabona volt. A 15. sír nagy táljában található függeszthető
kisbögre a gabonamérés feladatát láthatta el. (BENDE-LŐRINCZY 2002, 88.) Kenyérmaradványt
említenek Alsómislye/Nižná Myšl’a egyik kultikus gödréből, amely földdel és arany
díszítéssel együtt került elő. (Füzesabonyi/Otomani kultúra, OLEXA-GAŠAJ, 1994, 16.) Túrkeve-
Terehalom leégett házának omladékában szenült kenyérmaradványt tártak fel, Bölcske-
Vörösgyírról pedig edényt ismerünk ételmaradvánnyal (GYULAI 1995, 147.), hasonlóan
Aggtelek-Baradla barlangból. Az aggteleki lelet egy kb. ököl nagyságú kenyérdarab,
közepesen megkelt búzából (), kérgét 1,5-2 cm vastagon gomborka magburok képezi. A
86