2006 tavasz - Pannonhalmi Főapátság

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG
FOTOGRÁFIÁK
BENCÉS SZERZETESEK HAGYATÉKÁBÓL
A PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG KIÁLLÍTÁSA
2006. MÁRCIUS 21−NOVEMBER 11.
Regula oculorum című kiállításunk a Pannonhalmi Főapátság közel százezer felvételt őrző fotótárából válogat.
A gyűjtemény szerzetesi hagyatékok megőrzését tűzte ki célul. Ennek alapján a hagyatékozó személyéhez
kötődnek az egészen különböző forrásokból származó fényképek (családi emlékek, hitéleti munkásság,
utazások, személyes érdeklődés, saját fotós tevékenység). A fotóarchívum szolgálta már az oktatást, lehetőséget
adott néhány jelentős fotografáló szerzetes – Palatin Gergely, Rados Tamás, Vass Alberik – tevékenységének
bemutatására. A gyűjtemény tudományos kutatása, a főapátság történetét, a rend életét őrző képek
feldolgozása elkezdődött, s várható, újabb életművek válnak ismertté, de az azonosíthatatlan készítőjű
képek tömege is értékeket rejt.
Ez az első alkalom, hogy nagyobbrészt az anonim fotográfiák közül válogattunk. A kiállításon több mint húsz
fényképfelvételről készült nagyméretű print, valamint közel 400 eredeti fényképfelvétel látható a XIX. század
végétől a XX. század hetvenes éveiig. A képek segítségével bepillanthatunk a szerzetesi élet mikrokozmoszába
és láthatjuk, hogy létezett egy sajátos bencés látásmód: a szem regulája.
A kiállításhoz kapcsolódóan azonos címmel könyv jelenik meg a fotótár anyagából a Pannonhalmi Főapátság
gondozásában: a kötet lírai válogatás, mely érzékeltetni szeretné, milyen volt az a bencés képalkotó
gondolkodásmód, mely a gyűjtemény legjobb képeit jellemzi. A könyvhöz Ghislain Lafont francia költő, vallástörténész
és Tánczos Vilmos etnográfus, a kolozsvári egyetem tanára írt előszót.
A bencés látásmódról Rezek Román O.S.B. (1954):
„Lássak!, - látást adjál nékem!: ez Szent Ágoston vágya, de minden ember óhaja is, aki elmélkedni akar
azokról a tényekről, melyeket az elmélkedések után még teljesebben szeretne élvezni. Látni az elemeket,
egységbe foglalni, hogy aztán az egységek újra éljenek bennem: talán ez is módszer. Mindenesetre: az egyszerű
látni-tudás módszere, elmélkedés. Erőszakos szempont-keresések nélkül. Leülni a világ ’árokpartjaira’,
nézni és látni mindazt, ami lejátszódik az országutakon és ott, ahol már nincsenek utak. Aztán fölkelni
és résztvenni az utazásban, a vándorlásban, az emberi élet egészében. Ilyen banális hasonlatokkal közelíteni
meg azt, ami rideg fogalmakban nem fogható. Módszer talán ez is, vagy inkább talán csak a látás ténye.
Nem lehet megtanulni, csak ’kivárni’ lehet, és ha jön, odaadni neki magunkat.”
Tánczos Vilmos a bencés fotográfiákról (részlet a Regula oculorum című könyv előszavából):
„Az üzenetek, amelyek által az igazság – egyfajta intellektuális intuíció révén – csak megsejthető, mindig
képi szimbólumok. Egész gondolatvilágunkat az ideák világából származó képek népesítik be. A platóni
idea-tan tehát, amikor az emberi kifejezést, az egész nyelvet képi jellegűnek tartja, egyszersmind fel is értékeli
ezt a képi nyelvet a fogalmi gondolkodással szemben. […] Látni valamit annyi, mint meg is érteni azt,
amit látunk. A látvány mindig gyors, közvetlen és átfogó, ezért a kép a legmagasabb rendű megismerés nyilvánvaló
és tökéletes szimbóluma. Csakhogy az oly egyszerűnek tűnő fénykép, amiről naivan azt hisszük,
hogy az van rajta, amit a fényképész a valóságban is látott, valójában ravasz és paradox jelenség. Egyfelől
azért, mert fénykép valójában nem megmutatja, hanem eltakarja a valóságot: a kép az ember és a világ
közé ékelődik, a világ csak annyiban lesz létező, amilyen mértékben a fényképen megjelenik. Ám amikor a
fénykép a világ helyébe lép, ő maga is valós létezővé, az ideák – tökéletlen – kifejezőjévé lesz, ami által
mégis ráláthatunk valamire. A fénykép tehát csak látszólag „ábrázol” valamit, mert valójában több ennél: a
valódinál igazabb, sőt a legigazabb világ keresése, ezért beszélhetünk fotóművészetről. Ami a fényképen
van, csak utalás valami fontosabbra, azaz csak lehetőség arra, hogy találkozzunk valamivel, amiről a fénykép
nélkül sejtelmünk sem lehetne, és ami már nem is a világban, hanem csak a képen létezik. A fénykép
nem egyértelmű azért sem, mert az „olvasói” nem egyformán látják az ábrázolt ideát, és természetesen
egyikük sem látja ugyanúgy, mint hajdan a felvétel készítője. A befogadások valamelyes különbözősége
abból származik, hogy akik látni akarunk, más-más helyen vagy más-más időpontban állunk abban a homályos
barlangban, amelynek falára a barlang száján beszüremkedő fény vetül.”
Kurátorok: Bán András, Bogdán Melinda
A kiállítás arculata: Pósa Viktor
Rendező: Pannonhalmi Főapátság Kulturális és Turisztikai Igazgatósága
8