2004 autumn - Pannonhalmi FÅapÃ¡tsÃ¡g

A MAGYAR BENCÉS KONGREGÁCIÓ TÁJÉKOZTATÓ LAPJA 

VI. évfolyam 3. szám 

2004. ősz 

Nagy Szent Gergely pápa: 

RÉSZLET A „MORALIA IN IOB” CÍMŰ KÖNYVBŐL 

Az idén emlékeztünk meg Nagy 

Szent Gergely pápa halálának 1600 

éves évfordulójáról. A jubileumi év 

alkalmából világ- és országszerte 

számos megemlékezést, konferenciát 

rendeztek. A Magyar Katolikus 

Rádió szeptember 12-én a Pannonhalmi 

Bazilikából közvetítette a konventmisét, 

amelyben Asztrik főapát 

úr méltatta az egyetemes jelentőségű 

egyházfő munkásságát. A 

szentmise gregorián énekeit a Pannonhalmi 

Bencés Gimnázium és Kollégium 

kórusa szólaltatta meg Lukács 

atya vezetésével. 

A Bencés Hírlevél az őszi szám kezdő 

oldalain olvasható elmélkedéssel 

emlékezik meg Nagy Szent Gergely 

pápáról. 

„Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek oda vissza.” 

Ó, a belső tanácsnak milyen magas trónján ül az, aki megszaggatott 

ruhában a földre borulva hever! Mivel ugyanis az Úr ítélete 

alapján mindenét elvesztette, a türelem megőrzése érdekében 

azt az időt idézi emlékezetébe, mikor még nem volt meg 

neki, amit elvesztett, hogy ezt figyelembe véve a fájdalmat mérsékelje. 

Dolgaink elvesztésekor ugyanis nagy vigaszt ad emlékezetbe 

idézni azokat az időket, mikor még nem volt meg nekünk 

az, amit most elvesztettünk. Mivel pedig a föld szült mindnyájunkat, 

nem hiába nevezzük azt anyánknak. Ezért írva van: 

„Súlyos az iga Ádám fiain azon naptól, mikor kijöttek anyjuk 

méhéből, egészen addig a napig, míg őket el nem temetik mindenek 

anyjába”. Boldog Jób tehát hogy türelemmel sirassa meg, 

amit elvesztett, éberen figyel arra, milyen volt, amikor ide érkezett. 

Hogy növekedjen a megőrzendő türelem, még gondosabban 

megnézi, milyen lesz, amikor innen elmegy, és mondja: „Mezítelenül 

jöttem ki anyám méhéből, és mezítelenül térek oda viszsza”. 

Mintha azt mondaná: Mezítelenül adott elő a föld engem, 

mikor ide beléptem, és mezítelenül fogad be a föld, mikor innen 

elmegyek. Ha tehát elvesztettem, amit úgy kaptam, hogy elhagyjam, 

mi abból az enyém, amit elvesztettem Mivel pedig a 

vigaszt nem csak teremtett állapotunkból kell meríteni, hanem 

a Teremtő igazságosságából, helyesen teszi hozzá: 

„Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy történt.” 

A szent férfi, mikor az ellenség próbára tette, mindenét elvesztette, 

ám tudva, hogy a sátánnak csak az úr engedélyével volt 

ellene ereje a kísértésre, nem azt mondta: az Úr adta, az ördög 

elvette, hanem: „Az Úr adta, az Úr elvette”, mert talán lehetett 

volna fájlalni, ha a Teremtő adott volna valamit, és az ellenség 

elvette volna, amit a Teremtő adott, de miután az vette el, aki 

adta, a magáét vette vissza, nem a miénket vette el. Ha ugyanis 

tőle kaptuk azt, amit ebben az életben használunk, miért 

SZÁMUNK TARTALMÁBÓL 

• Miksa atyának Szent István 

ünnepén a megyei közgyűlésen 

mondott beszéde 

• Elréd atya melki 

meditációja 

• Beszélgetés Fehérváry 

Jákóval 

• Kirándulások, túrák, 

programok 2004 nyarán 

• Tramini 2003 – 

termékismertető 

• A szakrális tér 

(250 éve épült a 

bakonybéli templom) 

• Húsz éves a Szent 

Benedek Tanulmányi Ház 

• Hírek, beszámolók egyes 

házainkból 

1 

PANNO

ántson, ha az ő ítélete alapján nélkülözzük azt, amit bőkezűségében kölcsön adott nekünk Egyáltalán 

nem igazságtalan a hitelező, aki, ha nem határozott meg időt a visszaadásra, akkor követeli, amit 

kölcsön adott, amikor akarja. Ugyanott találóan fűzi még hozzá: „Amint az Úrnak tetszett, úgy történt”. 

Minthogy ugyanis ezen életben olyasmiket kell elszenvednünk, amiket nem akarunk, szükséges, 

hogy akaratunk törekvéseit ahhoz igazítsuk, aki nem képes semmit sem igazságtalanul akarni. Hiszen 

ha nem tetszik nekünk valami, nagy vigasztalásunkra szolgál, ha annak rendelkezéséből történik ellenünk, 

akinek csakis igazságos dolog tetszik. Ha tehát tudjuk, hogy az Úrnak az igazságos dolgok tetszenek, 

továbbá hogy nem szenvedhetünk semmit, csak ami az Úrnak tetszésére van, akkor igazságos 

mind, amit elszenvedünk, és nagyon is igazságtalan, ha az igazságos szenvedés miatt morgolódunk. 

Ám mivel hallottuk, hogy az erős imádkozó miképpen adta elő a maga részéről a bajokkal szembeni 

tanítását, most halljuk, hogy imádsága végén miként dicséri áldva a Bírót. Következik: 

„Legyen áldott az Úr neve.” 

Íme, helyesnek tartja, hogy az Úr dicséretével fejezze be, hogy az ellenség ebből is lássa és büntetésként 

legyőzetve szégyellje, hogy ő maga még a boldogságba teremtve is megátalkodott lett az Úrral 

szemben, akinek az ember még megverve is dicsőítő himnuszt énekel. Figyeljük meg, hogy ellenségünk 

annyi fegyvercsapással sújt minket, ahány kísértéssel gyötör. Mert bizony naponta csatasorba állunk, 

naponta kapjuk a kísértések ránk hajított dárdáit. Ám mi is dárdákat hajítunk felé, amikor a bajoktól 

átszegezve alázattal válaszolunk. Boldog Jób tehát megverve vagyonában esett kárral, megverve fiai 

halálával, a fájdalom erejét a Teremtő dicséretére fordította mondván: „Az Úr adta, az Úr elvette, 

amint az Úrnak tetszett, úgy történt. Legyen áldott az Úr neve”. A gőgös ellenséget alázattal megverte 

és a kegyetlent türelemmel a földre terítette. Ne higgyük, hogy harcosunk csak kapott és nem adott 

sebeket. A türelemnek ahány szavát adta vissza ugyanis megverve a Teremtő dicséretére, mintegy annyi 

dárdát döfött az ellenség mellébe, és sokkal hegyesebbeket adott, mint amilyeneket kapott. Megtörve 

ugyanis a földieket elveszítette, ám a megtöretést alázattal elviselve a mennyeieket megsokszorozta. 

ford.: Barotai György Urbán OFM 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ünnepi közgyűlése a Pannonhalmi Főapátság Könyvtárában 

2

PANNONHALMI FŐAPÁTSÁG 

Augusztus 19-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 

Pannonhalmán tartotta ünnepi közgyűlését. 

Az alábbiakban a Főapátsági Könyvtár igazgatójának, 

Miksa atyának beszédét közöljük. 

Tisztelt ünnepi Közgyűlés, Hölgyeim és Uraim! 

A Szent István alapította Pannonhalmi Főapátság könyvtártermében, 

a szent király szobra mellett, Győr-Moson-Sopron megye, 

Magyarország és Európa zászlaja előtt köszöntöm én is Önöket 

mint a könyvtár vezetője. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy 

melyik itt a legértékesebb könyv, de azt is, hogy a könyvtár melyik 

kincse áll a legközelebb a szívemhez. A második kérdésre 

tétovázás nélkül szoktam felsorolni néhányat, köztük azt a nem is 

olyan nagyon régi kéziratot, amelyet a dőri iskolamester, Kováts 

István írt az 1760-as években: „pápista kórusra való szent énekekkel 

és némelyeknek a nótáját is kottával feltette”. 

Jelenlegi ismereteink szerint ez a kötet tartalmazza a Szent 

István királyról szóló legszebb énekünk legrégibb és leghitelesebb 

szövegváltozatát: 

Ah, hol vagy Magyarok tündöklő Tsillagja, 

Ki voltál valaha Országunk Istápja. 

Hol vagy István király téged Magyar kíván, 

Gyászos öltözetben te előtted sírván. 

Dőrnek, ennek a 600 lelkes rábaközi falunak ezt a kincsét őrizzük könyvtárunkban. De nem is jól 

mondom, nemcsak Dőrnek és Pannonhalmának a kincse ez a kézirat és ez az ének, hanem Győr- 

Moson-Sopron megyének és egész Magyarországnak, a Szent István király által európai állammá szervezett 

magyar nemzetünknek is drága öröksége. S ezzel a kis kéziratos könyvvel a kezünkben gondolatban 

már át is léptük a főapátság szűkebb határait: Szent István király, aki a legendák tanúsága 

szerint többször járt Pannonhalmán, tehát megyénk földjén, a róla szóló énekkel összekapcsolta két 

alapítását, a pannonhalmi apátságot és a győri püspökséget, amely ekkor már magában foglalta Komárom 

és Vas megyéken kívül a történelmi Győr, Moson és Sopron vármegyéket. 

De térjünk vissza az énekünkhöz. Az ének szövegében, az idézett első versszakot követően a többi 

versszakban is „a gyászos öltözet, a kicsorduló könnyek, a búval harmatozó szomorú mezők, a lankadó 

vitéz kezek” – mind azt mutatják, hogy a keresztény magyarság gondolatait megfogalmazó szerző szerint 

István király régi országa a nép szomorú hazája lett, s ebben a hazában éltek a XVIII. században 

is magyar fiai, árva maradéki. 

Az ének leírását több mint harminc esztendővel előzi meg Padányi Bíró Mártonnak, a későbbi 

veszprémi püspöknek Szent István király ünnepén Pannonhalmán elmondott prédikációja, amely 

1761-ben a győri Streibig nyomda kiadványaként jelent meg nyomtatásban. Ebben Padányi Bíró Márton 

az énekben megfogalmazottakhoz nagyon hasonló gondolatokat mond ki: „Oh melly boldog voltál te 

Apostoli Magyar Haza! míg minden szenny, mocsok és rosda nélkül való arany koronája valál a te 

Szent Királyodnak. Jaj! mint meghomályosodott az arany, mint elváltozott az igen jó szin! oda van az a 

szép ékesség, mellyben, mintegy drága koronában gyönyörködött Szent Királyunk… A Sionnak (én 

értem Magyar Hazánknak) dicsőséges fiai … sokféle szakadásoknak undokságával meg-mocskoltatván 

hasonlók lettek a haszontalan elvetett cserép-edényhez.” 

Miért ez a pesszimista szemlélet Hogyan lett Pannónia virágos kertje bemocskolt, eldobandó cserépedénnyé 

A pápista énekek szerzője nyilván a mindenféle vallásban, az eretnekségben, a sok „lelki kár-vallásban” 

látja a virágoskert-Pannónia fonnyadásának az okát. A prédikációt mondó kanonok már általánosabban 

fogalmaz, sokféle szakadásról beszél. Nyilván a Mohácsot követő török megszállás, amely 

három részre szakította az országot, de a kettős királyság, a következő századok fölkelései és szabadságharcai, 

valamint a reformáció és a katolikus instauráció is mind benne vannak a sokféle szakadásban. 

Ezért, amikor így szólítja meg Sion fiait és leányait, a dicsőséges magyar nemzetet, a Magyarországnak 

minden tartományiban lakó népeket: „ébredgyetek föl aluszékonyságtokbul, emellyétek föl 

3 

PANNO


bárcsak (a) mái napon szemeiteket, és itt, ezen a hegyen, mint a Sion szent hegyén nézzétek, minémű 

koronával koronázta meg az Úr Isten a ti szent Királytokat”, magunkra is kell értenünk a fölszólítást, 

hiszen ettől a Szent István megálmodta békés Magyarországtól annyira messze esett már az a haza, 

amelynek annyi felé szakított polgárai vagyunk. Emeljük fel hát szemünket ma, Győr-Moson-Sopron 

megye pannonhalmi ünnepén első királyunkra, Istvánra. 

Szent István életéről és jelleméről három legenda is beszél, az egyiket Hartvik német püspök írta, 

aki valószínűleg hazánkban győri püspök lett. Hartvik azt mondja többek között Istvánról, hogy „lángoló 

lélekkel harcolt az igazságért, s megerősítette a környező tartományokkal életbe léptetett békét. 

Sőt mivel úgy tetszett neki, hogy a békének … legyen a fia, el nem múló kötés aláírásával utódainak 

szigorúan meghagyta: senki közülük ellenségként más földjét ne támadja, törvényes vizsgálat nélkül 

szomszédját ne bántsa, az özvegyeket és árvákat senki ne nyomorgassa”. Hartvik püspök szerint tehát 

a szent király a belső és külső békesség megteremtője volt, aki ezzel a szakadásoktól és sokféle lelki 

kárvallástól igyekezett megóvni népét. „Fia számára erkölcstanító könyvecskét szerkesztett” – írja továbbá 

Hartvik –, „amelyben őszintén és barátian, a lelki intelem igéivel szól hozzá, oktatva, hogy” – s 

most csak néhány dolgot idézek – „hozzon igaz ítéletet, minden cselekedetében mutasson türelmet, a 

vendégeket jóságosan fogadja, tanács nélkül semmit se tegyen.” 

Ezt a fiához szóló Istvánt rajzolta le a dőri iskolamester az említett kéziratában az ének első versszakai 

mellé. Díszes trónuson ül a szent király sujtásos brokát ruhában, kezében jogar és országalma, 

feje fölött angyalok tartják a koronát. Jóságos tekintettel néz fiára, Imre hercegre, az Intelmek szavai 

szerint „szerelmetes fiára, szíve édességére, sarja jövő reménységére”, aki mellette ül a trónon egy alacsonyabb 

széken, szintén brokát ruhában, kezében liliommal, fején koronával. A naív művészettel készült 

kép szinte sugallja, hogy ez a fiához intelmeket író szent saját életének példájával, a bölcs uralkodó 

példájával akarja elvezetni leendő utódját a helyes útra. 

Mostanában sokszor idézik az Intelmeknek a vendégekkel foglalkozó szakaszából: „az egy nyelvű és 

egy szokású ország gyenge és esendő”. De ha tovább lapozunk az Intelmekben, sok ma is érvényes tanítással 

szól hozzánk István. A főemberek és vitézek tiszteletéről így ír István király: „Legyenek ők 

atyáid és testvéreid. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak. Uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség 

nélkül, békésen, alázatosan. Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, 

és hogy semmi sem emel föl, csakis az alázat, és semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.” S a 

fejezet utolsó szavai adják meg az ilyen uralkodói élet célját: „hogy uralkodásod minden tekintetben 

békés legyen.” 

Ezek az intelmek nem csupán a középkori hívő emberekhez szólnak, hanem mindenkihez, aki szívén 

viseli a rábízott ország vagy megye, kisebb vagy nagyobb közösség békéjét, egységét, s nem akarja, 

hogy a „sokféle szakadásoknak undokságával megmocskoltatván” olyanok legyenek, mint az ócska cserépedény. 

A tanácsról szóló fejezetben azt olvassuk, hogy „a tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, 

védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, ő arat győzelmet, ő épít városokat”. Minthogy pedig a tanácsnak 

ekkora haszna van, úgy gondolom, írja Szent István, „nem érdemes ostoba, pöffeszkedő és középszerű 

emberekből” összeállítani azt. 

Vagy az elődök követéséről szóló részben: „Az atyák azért atyák, hogy gyámolítsák fiaikat, a fiak 

pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Kedves fiam, szokásaimat, amelyekről azt látod, 

hogy összeférnek a királyi méltósággal, a kétkedés minden béklyója nélkül kövesd. … Mely görög kormányozta 

a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra Ezért hát 

kövesd szokásaimat, így leszel kimagasló a tieid között, s így teszel szert az idegenek dicséretére.” 

S végül a befejező részből néhány kiragadott szó: „mértéken felül senkit se büntess. Sohse harcolj az 

igazság ellen. Szándékosan senkit gyalázattal ne illess.” 

Kedves hallgatóim, István király intelmeire figyeltünk oda pannonhalmi ünnepségünkön, s az intelmekhez 

két Pannonhalmához és a megyéhez kapcsolódó szöveg vezetett el. Térjünk vissza befejezésképpen 

ezekhez a szövegekhez. A dőri kéziratos szerzőjének szavaival szóljunk Szent Istvánhoz: 

Előtted könyörgünk bús Magyar fiaid, 

Hozzád folyamodunk árva maradékid. 

Tekénts, István király, szomorú hazádra, 

Fordétsd szemeidet régi Országodra. 

Padányi Bíró Mártonnal együtt pedig azt kérjük: „Légy istápunk, erős bástyánk ellenkezéseinkben. 

Tekintsd meg Siont, a mi mai ünnepünknek városát. Innen vigyázz és viselly gondot nemzetedre, emlékezzél 

meg, hogy a mi vérünk és a mi Atyánkfia vagy.” 

Miksa atya 

4


Beszélgetés Fehérváry Jákó testvérrel 

római tapasztalatairól és itthoni terveiről 

Az elmúlt években Rómában tanultál a Szent Anzelm Egyetemen. Mivel 

foglalkoztál a teológián belül 

Teológiai doktori disszertációmon dolgoztam, licenciámhoz hasonlóan 

a liturgia területén. Témám: az V.-VI. századi latin szerzetesek bűnbánati 

gyakorlatai, ezek liturgikus és szentségtani vonatkozásai. A 

Szent Anzelm Egyetemen a Pápai Liturgikus Intézetben (Pontificio 

Istituto Liturgico – PIL) végeztem el a doktori kurzust, emellett órákat 

hallgattam ugyanott a Monasztikus Intézetben is – elsősorban 

ókori szerzetesség-történet témájában – a doktori munkámat segítendő. 

Itt külön szeretnék köszönetet mondani az USA-beli PIL 

Foundation-nak, amely nagylelkű anyagi támogatásával lehetővé 

tette számomra ezeket a tanulmányi éveket. Az órákon való részvétel 

és a könyvtári munka mellett fontos impulzusokat jelentettek az 

Anselmón és más római egyetemeken szervezett konferenciák: kiemelném 

ezek közül a 2002-ben, a Monasztikus Intézet 50 éves fennállása 

alkalmából szervezett nagyon gazdag konferenciát. Itt a Regula-kutatás 

és szerzetesség-teológia nagy öregjei is megszólaltak 

(Adalbert de Vogüé, Réginald Grégoire, Enzo Bianchi). Persze rengeteget 

jelentett számomra Róma és Itália a maga összetett, egyházi, 

történelmi, kulturális, és nem utolsósorban „olaszos” valósága. 

És milyen tapasztalatokra tettél szert az Anselmóban lakva 

Az Anselmóban több intézmény működik egy helyen: ott van a bencés 

működtetésű pápai teológiai egyetem, a Prímás Apát kúriája valamint 

a nemzetközi bencés kollégium. Ez utóbbi valójában körülírhatatlan 

átmenetet képez kolostor és kollégium között: monostori napirendben 

élünk, napi 3-szori közös zsolozsmával, közös étkezésekkel, rekreációkkal, 

lelkigyakorlatokkal, a házban adódó feladatok közös 

ellátásával (liturgikus szolgálatok, sekrestye, felszolgálás, mosogatás, 

stb.), ugyanakkor mindennapjainkat a tanulmányok ritmusa is befolyásolja. 

Sokan más római egyetemen tanulnak, így a ház életébe is 

ennek megfelelően tudnak bekapcsolódni. 

Az Anselmo egyik nagy lehetősége, kihívása, hogy sok országból, kultúrából származó emberek 

élnek együtt. Tavaly kb. 120-an voltunk: kétharmad részben az öt kontinens számos országából 

származó bencések, valamint más szerzetesrendek tagjai, világi papok és laikusok. A közösség külön 

színfoltja voltak az ott élő nem katolikusok: keleti szír, örmény apostoli, vagy ortodox egyházakhoz 

tartozó testvérek, protestáns teológus, stb. Notker prímás apátúr soha nem mulasztotta el felhívni 

a figyelmünket arra: kisebbfajta csodával ér fel, hogy nemcsak egymást elviselve, hanem békében 

és testvéri módon vagyunk képesek együtt élni. Ennek szép példája volt – tavaly márciustól 

különösen –, a két iraki keresztény pap jelenléte, akik a háború napjaiban és utána is elfogulatlanul 

és barátsággal fordultak az Egyesült Államok-béli társaink felé és viszont. 

A sokszínűség persze nem jár nehézségek nélkül. Sokfélék a pontosságról, precizitásról, tisztaságról, 

udvariasságról alkotott fogalmaink, a nyelvi hátterünk, gasztronómiai elvárásaink. (Például 

ha erős fokhagymaszag terjengett a folyosón, akkor mindenki tudta, hogy távol-keleti bencés testvéreinknek 

lett elegük az olasz „pasta”-ból, és a szobáikban készítették el együtt nemzeti ételeiket.) 

Ezért aztán a sokféle mentalitás, kultúra ütközik egymással – ezt külön meg kell tanulni „elviselni”, 

vagy akár értékelni is, egészen különböző helyzetekben. Meccsnézés közben, egy-egy érzékeny párosítás 

alkalmával (különös tekintettel az angol-franciára, vagy a drámai portugál-spanyolra…) jól 

meggondolja az ember, hogy fennhangon hirdesse-e, kinek is szurkol... 

Olyan árnyalatokat is megtanul az ember a másikra figyelve-hallgatva, amelyekről addig fogalma 

sem volt. Ezentúl pl. biztosan nem fogok „lespanyolozni” egy katalánt, jobban vigyázok az 

„amerikai” jelző pejoratív használatával, tudni fogom, hogy az arab nemcsak muzulmánokat hanem 

keresztényeket is összekapcsoló világ- és liturgikus nyelv, hogy a vietnámi „má” szócska – hangsúlytól 

függően – öt egészen különböző dolgot is jelenthet (pl. „ló” vagy „anya”); de remélem, hogy a 

5


magyart is ezentúl csak akkor sorolják a szláv nyelvek közé, ha ugratni akarnak. Így kialakul a 

házban az elfogadásnak és toleranciának egy olyan légköre, amelyben nagyon szép barátságok 

születhetnek. Számomra ez jelentette ezeknek az éveknek a fő gazdagságát. 

Ugyanakkor fontos volt látni a XXI. század bencés fiatalságát, és rajtuk keresztül arról hallani, 

hogy mik azok a kérdések, problémák amelyek ma a szerzetesközösségekben felmerülnek. Érdekes 

azt látni, hogy mi Pannonhalmán az útkeresésünkkel nem vagyunk egyedül – sok kolostor számára 

jelent nagy kihívást az utóbbi másfél évtized alakulása és nem csupán a posztkommunista országokban. 

Különös, hogy az utánam következő generációban egyre kevesebben látnak értéket a Zsinat 

által elindított folyamatokban, és sok fiatal egyfajta hagyományos-militáns katolicizmusban és 

szerzetességben találja meg a választ a mai világ által támasztott spirituális kihívásokra. Az eligazodásban 

számomra sokat jelentett egy-egy idősebb, tapasztaltabb rendtárs ítélete és megkülönböztető 

képessége. Különösen hálás vagyok a gerlevei Elmar Salmann atyának és a Mount Angel-i 

(USA) Jeremy Driscoll atyának, akik személyes barátságukkal, szellemi és lelki útitársként sokat 

segítettek nekem ezekben az években. Néhány barátomat itt Pannonhalmán is vendégül láttuk, és 

én is vendégeskedtem más monostorokban. Mindenkinek ajánlom az új, Rómában szerkesztett bencés 

honlapot, ahol a Bencés Konföderációról és központi intézményeiről naprakész információt találhatunk: 

www.osb-international.info: itt az „Atlas” menü már magyar nyelven is hozzáférhető. 

Új munkaköröd ebben az évben a főiskolai tanítás a Sapientián: milyen elképzeléseid vannak az új 

munkáddal kapcsolatban 

A főiskolai tanárkodás egyelőre heti kétórányi elfoglaltságot jelent: liturgikus témájú szemináriumot 

kell tartanom az adott szemeszter dogmatika kurzusához kapcsolódóan. A félév témájául Lukács 

László atya a Szentségtant jelölte meg, így ennek megfelelően alakítottam ki a szeminárium 

tematikáját – figyelembe véve a készülő doktori dolgozatom tárgyát is: ugyanis olyan témát szerettem 

volna választani, amelyhez nem kell teljesen új területeken „kalózkodnom”. Az első évezred 

bűnbánati gyakorlatait és azok szentségtani vonatkozásait vesszük vizsgálat alá korabeli szövegek 

közös olvasásán keresztül. Remélem, hogy a liturgia- és dogmatörténet e fontos fejezetét tanulmányozva 

nemcsak a doktori dolgozatom, hanem a teológushallgatók tudása és látóköre is gyarapszik. 

Bár az időd egy részét Budapesten töltöd majd főiskolai tanárként, újra Pannonhalmán élsz. Mit 

jelent Neked a pannonhalmi monostor 

A hazaköltözés nagy kihívást jelentett. Baráti szálak elvarrását: három éven keresztül Rómában 

voltam otthon, és – mint mondtam – sok szál fűz ottani emberekhez. Tőlük most sok-sok mérföld, 

néhány esetben egy fél földgolyónyi távolság választ el, noha néhány hónapja még ők voltak azok, 

akik valamiféle otthonossággal ajándékoztak meg, s hasonlóan én is őket. Új módon értékelni egyegy 

életadó barátságot, amelynek most már a fizikai távolság is része, tőlem nagy belső munkát kíván, 

nem is beszélve a „hazatalálásról”. A három év alatt a közösség is változott, én is változtam, így 

a hazaköltözés bennem is felveti a kérdést: mit jelent számomra ma a pannonhalmi monostor Az 

utóbbi hónapokban némi döbbenettel gondoltam arra, hogy már 14 éve vagyok pannonhalmi bencés. 

Sokak bizonyára megmosolyognak: hát ez is idő Számomra nagyon is sok! Nem akármilyen, érlelő 

14 év volt ez, amely elválaszthatatlan az itt élő emberektől. A monostor így lett otthonommá: ennyi 

idő elegendő volt ahhoz, hogy „belakjam” – nemcsak az épületet, hanem a közösséget is – annak 

minden szépségével és nehézségével, a felettük érzett örömmel, kétségbeeséssel, szeretettel együtt. 

Milyen terveid vannak a különböző munkaterületeiden 

Terveim Az ember persze egy ilyen kérdésre – „Mik a terveid” – próbál minél hatásosabb listát 

összeállítani, különösen ha többen is, rendtársai is olvassák a válaszát. Ezt most megteszem én is. 

Az igazi Terv azonban, amelyről magam is jobban szeretek szemérmesen hallgatni, talán ezek hátterében 

húzódik, és több köze van a csendhez, mind bármiféle tevékenységhez. Ezt fürkészem, ehhez 

szeretnék igazodni, ehhez vagyok rendszeresen hűtlen, és mégis ez vár vissza mindannyiszor: ez 

az, ami a dolgok legmélyén ehhez a „helyhez” is köt. 

Konkrétan pedig: beszéltem már a Sapientiás ténykedésemről, amely a jövőben is bizonyára 

egyre bővülő munkát fog jelenteni. Be kell még fejeznem a doktori dolgozatomat is. A Gimnáziumban 

ismét hittant tanítok, ami számomra izgalmas lehetőség arra is, hogy a teológiában tanultakat 

az élet nyelvére fordítsam le. Örülnék, ha valamilyen módon a liturgikus tanulmányaimat a közösség 

szolgálatába állíthatnám. Ennek konkrét formáit még keresni kell, de számomra ezt jelenti már 

most a Liturgikus Tanács vagy a Bazilika Műhely munkájában való részvétel. Szívesen foglalkozom 

teológiai/liturgikus témájú írások fordításával, ilyeneket készítettem már a Pannonhalmi Szemle 

számára is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiatal teológusok olvashassanak régi, a 

liturgiatörténet szempontjából fontos szövegeket – hiszen tudom azt, hogy ezek ismerete számomra 

6


is mennyit jelentett: a tanári munkámat is nem utolsósorban ilyen szövegek közös olvasására 

szeretném alapozni. Nagyon fontosnak tartom a liturgikus nevelés-apostolkodás feladatát is. Erről 

egy a MALEZI (Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézet) körül szerveződő, fiatal liturgikusokból 

álló csapattal is gondolkodunk: egyre több olyan fiatal pap van ma Magyarországon, akik külföldön 

(elsősorban Rómában) kaptak liturgikus képzést, illetve olyanok, akik fontosnak tartják a liturgia 

ügyét. Próbálunk kapcsolatot tartani egymással, illetve a közös munka lehetőségeit megtalálni. 

Legutóbb most augusztus végén találkoztunk, immáron ötödször. Pannonhalmát idén hárman, 

Gergely, Bánk és én képviseltük. Gondoltunk liturgikus táborok szervezésére, kutatásaink 

eredményeinek megosztására, egy leendő tankönyv szerkesztésére. Legközelebb november 18-án, 

egy a MALEZI által szervezett egy napos konferencián találkozunk ismét, ahol a készülő püspöki 

szinódus eukarisztiáról szóló munkadokumentumát, és az abban megfogalmazott kérdéseket fogjuk 

tárgyalni. Itt két bencés is lesz az előadók között. Februárban pedig a Magyarországon liturgiát 

oktatók számára lesz találkozó. 

Készítette: Rábai László 

ÚJ MUNKAKÖRÖK 

2004. augusztus 1-jétől 

PANNONHALMA 

Lőrincz Pál eddigi munkakörei megtartása mellett 

esperes, a házgondnoki dispozíció alól 

felmentve 

Borián Elréd dr. eddigi munkakörei megtartása mellett az 

Oblátusszövetség lelki igazgatóhelyettese 

Vincze Iván a főmonostor gondnoka 

Fehérváry Jákó társmagiszter, a Sapientia Szerzetesi 

Hittudományi Főiskola tanára, gimnáziumi 

hittanár 

Ontko Henrik gyakorló gimnáziumi tanár, 

gyakorló diákotthoni nevelő 

Szita Bánk eddigi munkakörei megtartása mellett 

beteggondozó (szeptember 18-ától) 

A Pannonhalmi Gazdasági Tanács tagjai 

szeptember 18-ától: 

Dr. Várszegi Asztrik főapát (elnök) 

Hortobágyi Cirill 

Halmos Ábel 

Horváth Dori Tamás 

Lőrincz Pál 

Varga Mátyás 

Vincze Iván 

TERÜLETI APÁTSÁG 

Nyiredy Maurus dr. eddigi munkakörei megtartása mellett 

az esperesi dispozíció alól felmentve 

Hortobágyi Arnold hitoktató és lelkipásztori munkatárs 

Győr-Ménfőcsanakon (egy évig) 

A PANNONHALMI SZEMLE őszi (2004/3.) számának témája: 

a z i d e g e n h e l y e 

Beke Dorottya: „Ha jövevény lakik földeteken…” – menekültsorsok ma Magyarországon; Zsengellér József: A topográfia 

mint teológia Tóbiás könyvében; Bernhard Waldenfels: Idegen helyek; Kováts András: Bevándorlás és letelepedés az 

Európai Unióban; Tóth Judit: Menekültek Magyarországon a jogi szabályozás tükrében; Diósi Ágnes: Hontalan állampolgárok 

– a cigányok vándorló népe; Török Zsolt: Társak az Úton – Keresztény zarándoktérképek az ókortól a XVI. századig 

Győrffy Iván: Határforgalom – Abbas Kiarostami filmjeinek hétköznapi poézise; 

Veres Bálint: Luigi Nono – a megbénult követ 

„Bárki vagy, aki a mennyei hazába igyekszel…” – a pannonhalmi bencés 

közösségről készített film szövegkönyve 

Durs Grünbein, Uri Asaf és Hadewich versei 

FRISS SZÁMAINK MINDIG MEGTALÁLHATÓK a nagyobb budapesti és vidéki könyvesboltokban. 

MEGRENDELHETŐ A SZERKESZTŐSÉG CÍMÉN: 9090 Pannonhalma, Vár 1. (e-mail: szemle@osb.hu), 

OLVASHATÓ AZ INTERNETEN: www.osb.hu/Szemle; www.ceeol.com 

7

Melki meditáció 


Templomba menet sokszor megálltam egy római sírkő előtt, amely Marcus Aurelius idejéből, a II. századból 

származik, és a templom kerengő felőli bejárata előtt látható. Egy Cupita nevű asszony állíttatta, aki elvesztette 

tizenhat éves fiát, akit Aiuccionusnak hívtak, és lányát, Secundinát, aki pedig csak hat évet élt. A felirat szerint 

az anya nemcsak nekik, hanem magának is készíttette („Cupita mater viva fecit et sibi”). Kőbe véste fájdalmát: 

a baloldalon a fiát római ruhában egy kis galambbal ábrázolta, ami a lélek jelképe, és mindmáig gyakori szimbólum 

a sírokon. A jobb oldalon a lányát kezében gránátalmával, amely az örökélet jelképe. A sírkőből egy 

keresztény templom oltárköve lett, majd a melki apátság kerengőjébe kerül ajándékozás révén. 

Nyáron a kolostor imatermében a szerzetesi 

imádság hét órakor kezdődik, 

utána pedig a szentmise következik a 

kápolnában. Reggel még csendes volt a 

napközben turistacsoportokkal tele 

levő templom, a szerzetesi kórusban 

ülve szemléltem a barokk fénykorának 

mesterművét. A hatalmas főoltár központjában 

meglepő módon nem egy 

festmény, hanem ember nagyságú szobrok 

állnak, középpontban Szent Péter 

és Pál találkozása vonja magára a tekintetet. 

Szent Péter alakja egy kicsit tudatosan 

magasabb, mint a lehajló Pálé, 

mellettük próféták szobrai állnak. Dávid 

király a lantját fogja, és koronás fejével 

Szent Péterre néz. Az oltáriszentségtartó 

fölött a pápai tiara idézi fel 

részben a katolikus egyház tanítását az 

apostoli utódlásról, másrészt mindenkori 

vezetőjét. Nehezen vettem ki, hogy 

mi is lehet a halvány bordó háttér. De 

aztán rájöttem: ez is egy hatalmas színházi 

függöny, mert függönyt festettek a 

Szent Benedek, illetve Szent Kolomán, 

a kolostor védőszentje tiszteletére állított 

mellékoltár hátteréül, valamint a 

kápolna és az imaterem falaira is a kereszt, 

illetve egy bibliai jelenet köré. A 

barokk a „szent színház” (theatrum 

sacrum) tere, ez az egyik titka. 

Az apostolok fölött egy óriási korona 

látható, a tekintetet még magasabbra 

emelve a földgolyón ülő Atyát látjuk, 

mellette Mózes és Áron, legfelül pedig 

a messze sugárzó, győzelmes kereszt 

van. A kinyíló függöny közepén a második 

Timóteus levélből vett részlet olvasható 

latin nyelven, amely magyarul 

így hangzik: „Csak azt koszorúzzák meg, aki szabályszerűen harcol.” Szent Pál ezt a hasonlatot az ókori 

sportversenyek világából kölcsönzi, ahol babérkoszorúval koszorúzták meg a győzteseket. A korona mellett 

pálmaágat tartó angyalok láthatók, amelyek jelzik, hogy ez a korona nem egy királyi koronát vagy a pápáét 

jelképezi elsősorban, hanem az igaz hívőket megillető élet koronáját, amelyet az Atyától kapunk. 

Az egyik délután a nyugalomba vonult apát úr, Bukhard Ellegast tanulmányát olvastam, amelyben Paul Troger 

festményeit elemzi, aki az osztrák barokk apátságok legjelentősebb festője volt. Szűz Mária-oltárképeiről, freskóiról 

az apát úr azt állapította meg, hogy az egyik jellemzőjük az ellenreformációs cél, mert a gonosz alak, akit 

Mária legyőz, az evangélikusokra és a kálvinistákra utal. A melki templom ’színpadképe’ vagy a győri egykori 

jezsuita, a mai bencés templom freskója, Loyolai Szent Ignác megdicsőülése is hasonló célt szolgálhatott. A 

melki szószék főalakja egy asszony, aki keresztet tart, és a Napba néz, amely Krisztus ősi szimbóluma. A gonosz 

megpróbálja lerántani, de az angyalok védelmezik az igaz hitet megjelenítő asszonyt, a gonosz korabeli 

jelentését pedig nem nehéz kitalálni. 

8


A kulturális ügyekért felelős Pater Martin, aki nem pap, de a megkülönböztetés elkerülése végett, őt is paternek 

szólítják, felhívta még a Szentháromságot jelképező számszimbolika jelentőségére is a figyelmemet. A Szentháromság 

szimbólumaként magyarázta a tér hármas elrendezését, a templomhajót, amelyre mintegy ráborul a 

Szent Péter-bazilikát utánzó gyönyörű kupola, és legfelül a laterna, a megvilágítást szolgáló kis torony. Ha felnézünk, 

akkor a Szentlélek galambját látjuk, a Szentlélek árasztja a fényt a templomban levőkre. Az orgona is 

három részből áll, és három angyal magaslik föléjük, mert a zene és az isteni világ érzékelése a 17–18. században 

összetartozott, érzelmileg is megpróbálta megérinteni az emberi szívet. A mindenfelől csillogó aranyozás 

ma kissé túlzásnak tűnik, de Isten dicsőségét akarta visszatükrözni. A fény és az árnyék tudatos játékával, 

amint azt Burkhard apát úr is kiemelte, a barokk mesterek tanítani akartak, és elkülönítették a föld, a hit és a 

menny színeit. 

A nap közepén imádságra hívta az embereket a szószék mellett álló gyönyörű hangú kis barokk orgona, amelyen 

legtöbbször Pater Brunó játszott (a nagy orgonát éppen javították). Két bencés ment ki az oltár elé, bevezették 

az elmélkedést, és elimádkoztuk az Üdvözlégyet, dávidi zsoltárokat énekeltünk, vagy a mai ember érzelemvilágát, 

gondjait tükröző szövegeket recitáltunk, szentírási olvasmányt hallgattunk, és elmélkedéssel bővített 

könyörgéssel szenteltük meg a nap közepét. Érződött, hogy sokan örömöt, békét lelnek ebben az imádságban. 

Megérkezésem után hamarosan lelkigyakorlat kezdődött, amelyre bejöttek a plébános rendtársak is. II. József, 

bár nem oszlatta fel az osztrák bencéseket, elrendelte, hogy jó részük menjen ki plébániákra. Körülbelül harmincan 

voltunk, és ebből legalább húsz bencés elég távoli plébániákon él. A fiatal Lukács atya, aki eddig hittant 

tanított az iskolában, szeptembertől szintén plébános lesz, látszott rajta, hogy nem könnyű számára a változtatás. 

Melkben már nincs diákotthon, szeptembertől három bencés tanít a körülbelül nyolcszázötven fős 

nyolcosztályos gimnáziumban, az igazgató már régóta civil. Wilfried atya a perjel és az iskola igazgatóhelyettese, 

aki nagy gonddal szervezi a Melk és Pannonhalma között tizennyolc éve meglevő iskolakapcsolatot. 

Az elmélkedések előtti első szentmisén Georg apát úr az evangélium után felolvasta a világháború után elhunyt 

rendtársak névsorát, halálozásuk idejét, majd lementünk a kriptába is, és ott imádkoztunk a másik világba távozottakért. 

A lelkigyakorlatot a 83 éves, rendkívül fiatalos lelkületű Reinhold Stecker püspök úr tartotta, aki 

legtöbbet a Szentlélekről és az új egyházképről beszélt. Megemlítette, hogy modern nyelvezettel is kellene a 

Lélekről beszélni, és szerinte jó hasonlat a ’légkondicionáló’. A Lélek szerinte nagyon hasonlít a légkondicionálóra, 

mert felfrissít bennünket. A lelkigyakorlat után kirándulni mentünk két premontrei kolostorba, az osztrák 

Geras és a cseh Nové Říši közös kiállítását néztük meg. A cseh kolostor kápolnájának egyik festménye a 

legemlékezetesebb számomra, mert a Mária-oltárkép fölött a Szentháromságnak egy nagyon ritka ábrázolása 

látható. Az Atya úgy tartja Jézust, ahogy Mária szokta, vagyis az Atya egyben szerető, szenvedő anyja is az ölében 

fekvő, halott Fiúnak. El Greconak is van egy Szentháromság című ismert festménye, de ott az Atya a keresztről 

levett fiút tartja püspöksüveggel a fején, vagyis nincs ’anyai’ vonása. El Greco képén viszont a ragyogó 

fényt árasztó Lélek kettejük felett lebeg, fontosabb szerepe van, mint a premontrei kápolna festményén. 

A reggelit az ebédlő melletti kis teremben fogyasztottuk el, az ételek mellett különböző teák is ki voltak téve, 

köztük örömmel fedeztem fel a pannonhalmi filteres teát, amelyet csipkebogyó teával ízesítettem. Meglepetést 

keltett, hogy a kávét is mézzel édesítettem, próbáltam rábeszélni a melki rendtársakat, hogy ők is próbálják ki, 

de nem sikerült. Egy rusztikus kép függött a falon: cica, kakas, tyúk és egy füvet rágó kecske nézett velem 

szembe, amelyet egy kislány fejt. A kecske olyan jóízűen evett, hogy nekem is jó étvágyam lett tőle. Egy falinaptáron 

minden reggel egy bölcs mondást olvashattunk, az egyiken elgondolkodtam: „A függetlenség egészen 

más, mint a szabadság.” 

Az ebédlőben is megragadott két festmény, az egyik a haldokló Skolasztikát ábrázolta, akinek kezére és arcára 

felülről fény esett. Kezét úgy tartja, mintha elengedné az elrepülő galambot, a túlvilágra távozó lelkét. A másik 

festményen az idős Benedek megáldja a mérgezett kelyhet, amelyből előjön a kígyó. Benedeknek a neve is áldottat 

jelent, talán ez a jelenet azt jelenti, hogy aki megáldja a rosszat, el is távolítja azt. 

Jó idő esetén a vacsorát a kerengő kertjében fogyasztottuk el, ahol a nyugalomba vonult korábbi perjel, Brunó 

atya látható élvezettel mesélte életének élményeit, élvezet volt közben nézni a ragyogó, kissé huncut szemeit. 

Gottfried atyával a könyvtárról, egy litván asszony disszertációjáról beszélgettem, Adolf atya a vendégekről, 

Martin atya a koncertekről beszélt, az egyiken egy fiatal magyar zeneszerző, T. Beischer-Matyo Spirit of Europe 

című művét is előadták, és ez volt az egész koncert címe is. Martin atya gyönyörködött a kert növényeiben, és 

büszkén mutatta a citromfát is, amelyről sajnos leesett egy citrom. Felvette, és hangosan elgondolkodott azon, 

milyen jó lenne ezt Brunó atya kávéjába belecsavarni, és meglesni, amikor megissza. 

Július végén megjelent Tamás és Fidél atya egy biciklis csapattal. Nem kis meglepetést keltett, amikor megmondták, 

hogy több mint kilencszáz kilométert tekernek le, a nem éppen sík osztrák terepen. Jó volt magyar 

szót hallani, ismert arcokat látni. Egy napon indultunk hazafelé, csak ők kerékpárral, én pedig vonattal. 

Ebéd közben megköszöntem Georg apát úrnak és a közösségnek, hogy júliusban Melkben élhettem, és kértem, 

hogy imádkozzunk egymásért. Összeköt a múlt, az elevenítő Lélek mutassa meg mindkét apátságnak a helyes utat. 

9 

Elréd atya


ÚJ KIADVÁNYOK 

Igeliturgikus útmutató 2005 

(Bencés Kiadó) 

Egy év ünnepei 

(liturgikus orgonamuzsika a Pannonhalmi 

Bazilika orgonáján – Áment Lukács; 

Pannonhalmi Főapátság) 

A Katolikus Egyház Svájcban 

(Ecclesia Sancta 8.; MKPK Egyháztörténeti 

Bizottsága) 

KIRÁNDULÁSOK, TÚRÁK, 

PROGRAMOK 

Iskolánk a nyári vakáció idejére is lehetőségeket 

ajánl fel a szabadidő közös eltöltésére. 

Ezen a nyáron is – többnyire az osztályfőnökprefektus 

vezetésével – szerveződtek különféle 

túrák: kerékpártúra (Tiszaújfalura és Salzburgba), 

csónaktúra (a Bodrog magyarországi 

szakaszán), gyalogtúra (Pannonhalma és Tihany, 

Magas-Tátra, erdélyi havasok). 

Diákjaink egy kisebb csoportja (20 fő) – immár 

hagyományosan – Söréden segített a fogyatékos 

gyerekek nyaraltatásában. Egy-egy hetet 

vállaltak diákjaink, hogy segítsenek az ottani 

munkában. Kb. 25 sérült részére 30 egészséges 

fiatal szervezi a szabadidős programokat és 

gondozza, kíséri egész nap a rábízott fogyatékosokat. 

Minden nap más-más őrzője van 

mindegyiküknek, hogy így sokféle kapcsolat 

alakulhasson ki. Diákjaink számára a Söréden 

eltöltött napok próbára tevő, érlelő tapasztalatot 

jelentettek. 

Augusztus 9. és 18. között, tíz napon át két 

francia színész-rendező-drámapedagógus tartott 

kurzust diákjaink számára, amelynek lezárásaként 

a bazilika mellett a népbejáró előtti 

részen előadták Kolumbusz Kristóf könyvei 

című darabot, amelynek szövegkönyve Paul 

Claudel hasonló című drámájának és Pablo 

Neruda verseinek felhasználásával készült. Az 

előadáshoz kapcsolódó vizuális anyagot és fotókat 

az iskola diákjai készítették Philippe 

Brame fotóművész vezetésével, aki ugyanebben 

az időben tartott fotókurzust egy másik 

csoport számára. 

A nyári programok között új színfolt volt, hogy 

egyik diákunk Sport a kultúrában kultúra a 

sportban címmel kiírt pályázat egyik győzteseként 

Szlovéniában, egy nemzetközi táborban 

képviselte Magyarországot. Az ő beszámolóját 

olvashatjuk a továbbiakban. 

Tamás atya 

10 

PANNO


GYŐZTESEK TALÁLKOZÓJA SZLOVÉNIA – PIRAN 

Nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy „Sport a kultúrában – kultúra a sportban” címmel kiírt pályázat 

nyerteseiként Helyes Annával kiutazhatunk Szlovéniába, Piranba egy nemzetközi találkozóra, és ott Magyarországot 

képviselhetjük. Fejtörést okozott, hogy még meg kellett írni a pályázaton kívül egy önéletrajzot és az eszszé 

egy rövid részletét magyarul és angolul, ami miatt a maradék időt is felkészüléssel töltöttem. Az összejövetelre 

a következő 11 országból látogattak el a fiúk és lányok: Ausztria, Bulgária, Ciprus, Hollandia, Horvátország, 

Lengyelország, Németország, Olaszország Szlovákia, Szlovénia és Magyarország. 

Piranba három körül érkeztünk meg Annával, és a szüleimmel. Piran a szlovén tengerpart legszebb városa. 

Tengerbe benyúló földnyelven, a Cap Puntén és egy domb lejtőin fekszik, ez teszi egyedülállóvá. Igazi olasz 

hangulatú kikötőváros, omladozó vakolatú szép régi paloták, szűk utcácskák, eldugott kis kerek templommal, 

melynek tornya a velencei Campanile kicsi mása. Az óvárost szinte teljesen épen maradt városfal övezi. Csodálatba 

ejtett minket a város kis, szűk, autóval járhatatlan utcáival. Akkor viszont már kevésbé tetszett ez a tulajdonság, 

amikor a hotelt csak két óra keresés után találtuk meg emiatt. 

Az első két napban, ami az ismerkedésre volt, sok mindent megtudtunk egymásról. Bemutattuk országaink 

nevezetességeit, hagyományait, különleges ételeket, italainkat, városunkat, iskolánkat és természetesen magunkat 

és hobbinkat. Mi ezt a bemutatót úgy próbáltuk még emlékezetesebbé varázsolni, hogy különféle magyar 

ételekkel (kolbásszal, győri keksszel, mézeskaláccsal és még sok mással) kínáltunk meg mindenkit, és minden 

résztvevő kapott egy kis prospektust a saját nyelvén vagy angolul Magyarországról, a borokról, országunk Világörökségeiről. 

A napok nagyon izgalmasan teltek. Minden nap kötött programunk volt, ami meg is lepett, mert először azt 

hittem, hogy időnk nagy részét kirándulással és a tengerparton töltjük majd. A különböző workshopok viszont 

rettenetesen szórakoztatóak voltak. Engem legjobban a délelőttönkénti sport, a rémtörténetírás, és a „rajzold le a 

szót” című játék fogott meg. Volt, ami elsőre nem tetszett, de a végén mindegyiket nagyon élveztem, mint például 

a dalszövegírást, ami nem éppen az erősségem, de végül is a csapatmunka mindig meghozta a gyümölcsét. Ezt 

főleg a két horvát lánynak köszönhettük, mert csodaszépen tudtak énekelni és nagyon össze tudták fogni a társaságot. 

Úgy éreztem, hogy mindenki szívvel-lélekkel dolgozik, és mindenkit összeköt egy közös cél, és ez nagyon 

meglepett. Elgondolkodtató volt számomra, hogy 22 ember nagyon jól együtt tudott dolgozni, annak ellenére, 

hogy a közös nyelv, az angol, senkinek sem volt az anyanyelve. Megvolt minden egy jó csapathoz, mert mindig 

csoportmunka folyt. Voltak, akik a hangulatot tartották a magaslaton, és folyton felvidítottak minket, ha megoldhatatlannak 

tűnt a feladat, itt főleg a holland lányokra, a két olasz fiúra, na és persze Domanra, az egyik vezetőre 

gondolok. Egy vidám csapat viszont nem ér semmit a hajtó egyéniségek nélkül, akik munkára ösztönzik az egész 

csapatot, mint Julie, az osztrák lány, a két horvát lány, vagy Ralitsa Bulgáriából. Ebben a csapatvezetők is besegítettek 

körültekintésükkel, szervezőkészségükkel, fáradhatatlanságukkal és vidámságukkal. Mi is beleadtunk 

apait-anyait. Így az összes program: a dráma, a dalírás, a rémtörténetek, a rajzok, a „körjátékok”, a rajzolás leírás 

alapján, a délelőtti sport rettenetesen jól sikerült, szórakoztató volt és nehéz lesz elfelejteni bármelyiket is. A 

csapatmunkában volt, akinek az angol nyelv néha nehézségeket okozott de ezeket nagyon jól áthidalták az 

érintettek néha mutogatással, nyelvváltással, körülírással, néha pedig megkérdezték társukat. Volt még egy két 

lábon járó kéziszótárunk is Domen személyében, aki nagyon jól beszélt angolul. 

Pénteken jött az Európai Bizottság küldöttsége, aki ellenőrizte az egész heti munkánkat. Kijött a szlovén TV 

is, hogy feltegyen pár kérdést a résztvevőknek a táborral kapcsolatban, vagy hogy mi a véleményük az EU-ról. 

Nagyon büszke voltam, hogy olasz barátommal mi ketten nyilatkozhattunk. 

Mindvégig hálával gondoltunk a magyarországi szervezőkre, akik sok éve gondozzák ezt a mozgalmat. Most 

én is megtapasztaltam, milyen remek lehetőség ez saját kultúránk terjesztésére és mások megismerésére. 

A legtöbb résztvevővel e-mailen tartom a kapcsolatot, sőt próbálunk összehozni egy sítábort is, mert Julie 

nemrég tette le a síoktatói vizsgát. Nem hiába köszöntünk el úgy hogy: Jövőre remélhetőleg újra együtt! Tehát 

mindannyian újra indulunk majd az Europe at School pályázatán. 

Környei Miklós 

a Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium 

X.A osztályos tanulója 

11 

PANNO


H Í R E K 

május 28. 

Gelencsér Gábor tartott előadást a Gimnázium 

Teleki-termében A filmforma transzcendentális 

lehetőségeiről. 

május 29. 

A Bencés Diákszövetség 15. országos találkozóját 

tartotta Pannonhalmán. Az ünnepi 

szentmisét követő baráti találkozón az ünnepi 

előadó Olofsson Placid (a Gulágot is 

megjárt vasmisés) bencés atya volt. 

május 30. 

A pannonhalmi bazilikában, kompletórium 

keretében, Kerekes Hubert testvér oblációt 

tett. 

május 31. 

A bazilikában Ruppert István orgonahangversenyét 

hallgathattuk, közreműködött 

Bognár Krisztina énekművész. 

június 2. 

Az idei ünnepi könyvhét megyei megnyitóján 

Varga Mátyás atya mutatta be a tizenkét 

éve működő Bencés Kiadó kiadványait. 

A következő évek tervei között szerepel 

igényes kortárs teológiai művek kiadása 

is. 

június 3-5. 

A Főapátság adott otthont az V. Országos 

Pannon Bormustra rendezvényének, melynek 

keretében a többségében külföldi zsűri 

több mint 80 pincészet közel 200 borát bírálta 

el és választotta ki közülük a legjobbakat, 

a csúcsborokat. 

június 5. 

A „Kács Jövőjéért Kulturális Egyesület” 

kezdeményezésére az egykori kácsi apátság 

épületmaradványainál emléktáblát helyeztek 

el. Ez alkalommal Hortobágyi Cirill perjel 

atya tartott előadást Monostori gyógynövénykultúra 

címmel és mutatta be az általa 

rendezett időszaki kiállítást Kácson. 

június 15. 

Az Alkotmánybíróság tagjai látogattak Pannonhalmára. 

Asztrik főapát úr köszöntőjét 

követően megtekintették az időszaki kiállítást, 

majd felkeresték az apátsági pincészetet. 

június 17-18. 

A FIDESZ budapesti csoportja tartott kihelyezett 

ülést Pannonhalmán. 

június 18. 

A bazilikában hatvan éves papi szolgálatáért 

adott hálát Bócz Boldizsár és Galambos 

Iréneusz atya, hatvanöt éves szolgálatáért 

pedig Olofsson Placid atya. A gyémánt- és 

vasmise főcelebránsa Asztrik főapát úr 

volt. 

június 30. 

A megyei bíróságok elnökei keresték fel 

monostorunkat Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb 

Bíróság elnökének a vezetésével. 

július 8-11. 

A bencés oblátus/obláta közösségeink lelkigyakorlatot 

tartottak Hortobágyi Cirill 

perjel atya vezetésével. Szent Benedek 

nyári ünnepéhez kapcsolódóan a bazilikában 

énekelt az angliai Ampleforth bencés 

apátságának fiúkórusa. 

július 

A Rákóczi Szövetség meghívására a határon 

túli magyar katolikus papnövendékek képviselői 

találkoztak monostorunkban, majd 

a Kárpát-medence magyar történelemtanárai 

számára „A felmentett végvár!” – fejezetek 

hazánk és Európa közös történetéből 

címmel rendezett találkozót a határon túli 

magyarokért tevékenykedő szervezet Pannonhalmán. 

augusztus 9-18. 

Diákjaink egy csoportja számára Sophie- 

Marie Bouts és Cécile Maudet párizsi színész-rendező 

és drámapedagógus tartott 

ismételten kurzust. A tábor résztvevői a 

ház lakói és meghívott vendégek számára 

előadták a bazilika előtti téren a Kolumbusz 

Kristóf könyve című darabot, amelynek 

szövegkönyve Paul Claudel hasonló című 

drámájának és Pablo Neruda verseinek felhasználásával 

készült. Az előadáshoz kapcsolódó 

vizuális anyagot és fotókat iskolánk 

diákjai készítették Philippe Brame fotóművész 

vezetetésével. 

12 

PANNO

augusztus 6. 

Juhász-Laczik Albin és Ontko Henrik valamint 

Fazakas Márton O.Praem testvéreket 

Asztrik főapát úr pappá szentelte a bazilikában. 

Ezt követően Pannonhalmán, Budapesten 

a Szent Szabina kápolnában, Nagykaposon 

és Veszprémben (szülővárosukban) 

tartottak újmisét. 

augusztus 15. 

Asztrik főapát úr pappá szentelte Oravecz 

János OSB testvért Jeruzsálemben. 

augusztus 19. 

Szent István napi ünnepi közgyűlését Pannonhalmán 

tartotta a megyei önkormányzat. 

Az ünnepség előtt megkoszorúzták 

Szent István pannonhalmi szobrát, majd a 

bazilikában ökumenikus istentiszteletre 

került sor, amelyen részt vettek a megye 

püspökei. A főapátsági könyvtárban az ünnepi 

beszédet Bánhegyi Miksa atya tartotta, 

majd köszöntötte a megjelenteket Csáky 

Pál szlovák miniszterelnök-helyettes. Az 

ünnepi közgyűlésen adták át a megye legrangosabb 

kitüntetését, a Kék Szalagot, 

amit ebben az évben a győrzámolyi születésű 

Kozma Imre atya vehetett át Szakács 

Imre megyei elnöktől. 

augusztus 20. 

Szt. István királyunk ünnepén Asztrik főapát 

úr tartotta az ünnepi liturgiát és homiliát 

a bazilikában, amelyre közelebbről 

és távolabbról nagy számú zarándok érkezett. 

A szentmise után a várkerületen ősi 

mesterségekkel ismerkedhettek meg a látogatók, 

az ünnep estéjén pedig elhangzottak 

a bazilikában Szent István Intelmei. Az ünnepi 

orgonahangversenyt a bazilikában 

Elekes Zsuzsanna tartotta. 


TRAMINI 

2003 

A tramini fajtára is 

rányomta bélyegét a 

2003-as év. A tavalyi 

szélsőséges évjáratban a 

magas, 23 MM o -kal 

sikerült szüretelnünk a 

szőlőfürtöket a nyúli 

határban. 

A szőlőfajta jellegzetes 

vastag bogyóhéja 

szépen megőrizte a fajtára 

jellemző illat- és 

ízjegyeket. 

A feldolgozás során 

a préselést a musttisztítás, 

majd az erjedés 

követte acéltartályban. 

A nagytestű fehérborok 

gazdag ízvilágának 

kialakulása azonban 

nem nélkülözheti a 

fahordós érlelést sem. 

Ezért került a tramini 

nyár elején fahordóba, 

ahol a fajta elsődleges 

illat- és aromajellemzői 

kiegészültek a fahordó 

ízvilágával. 

Színe halványsárga, 

mozgása lassú, mely 

árulkodik a bor struktúrájáról. 

Illatában rózsaillatjegyek 

keverednek a 

hordós érlelés illatával. 

A szájban könnyed 

testességet mutat, melyet 

jól alátámaszt a 

bor savtartalma. Karakteres 

íze hosszan 

megmarad a szánkban. 

Hosszúéletű, jól tárolható borról van szó. 

Szép kiegészítője lehet zöldség- és sülthúsételeknek, 

vagy kellemes társ az őszi napsütésben. 

Liptai Zsolt 

borász 

13 

Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, hogy az 

érdeklődők szakszerű vezetéssel betekintést 

nyerhetnek az egy éve átadott Pannonhalmi 

Apátsági Pincészet munkájába és 

megkóstolhatják a pincészet borait. 

A pincelátogatásra a Pannonhalmi Főapátság 

TriCollis Tárlatvezető Irodájában 

lehet jelentkezni. 

Telefon: 96/570-191, Fax: 96/570-192 

E-mail: tricollis@osb.hu

SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR 

BAKONYBÉL 

NYÁRI ESEMÉNYEK 

A nyári hónapok eseményekben, vendégekben és kerti munkában gazdag időszak. A 

teljesség igénye nélkül a jeles vendégekről, eseményekről pár szóban emlékezünk 

meg, s egyben hálásan köszönjük mindazoknak, akik vakációjukban figyelmükkel, 

munkájukkal és szeretetükkel segítették közösségünket. 

Június 6-án, Szentháromság vasárnapján volt egyházközségünkben az elsőáldozás. 

Három kisgyermek és velük együtt családjuk készült a hitoktatók segítségével a szent 

ünnepre. 

Június 12-én, szombaton volt a Pueri Cantores, a niederaltaichi gyermekkórus (karvezető: P. Romanos OSB) hangversenye. A 

bajorországi Niederaltaich-hal szövődő kapcsolat másik szép jele, hogy idén is június második felében két bakonybéli általános 

iskolás fiatal a Niederaltaichi általános iskolába kéthetes tanulmányi útra mehetett, ugyanebben az időben két középiskolás fiatalember 

a metteni bencés gimnázium vendége volt. 

Június 27-én, vasárnap a szentmisét követően a Zarándokudvarban adtak hangversenyt a Cimbora Tábor énekkarosai (9-12 éves 

egri gyermekek). Műsorukon többek között Bach, Händel, Bárdos, Tinódi művei csendültek fel. 

Július második hetében a Tihanyi Apátság és egyházközség zarándoknépe szállt meg vendégházunkban, a fiatalok a jövő évi 950 

éves alapítási évfordulójukra készülve Pannonhalmáról Tihanyba zarándokoltak. 

2004-ben ünnepeljük a béli templom építésének 250 éves jubileumát. A szinkronitásnak szép jele, hogy a zirci és a tihanyi apátsági 

templommal egy időben, 1754-ben építették a bakonybéli apátsági templomot. Szent Benedek atyánk ünnepén, július 11-én Domonkos 

atya nyitotta meg A templom mint iniciációs tér c. kamarakiállítást a Monostor Galériában. Az ünnepi vesperáson tett 

oblátusfogadalmat Simon Ferenc Efrém atya valamint Kiss Pál Gábor Csanád testvér, másnap kezdődött monostorunk oblátusainak, 

a pécsi dékániának a lelkigyakorlata. 

A gyógynövénykertészet idén jelentős mértékben fejlődött, a beültetett területtel arányos mértékben növekedett a munka is. Sok 

segítséget kaptunk a nyári vendégeinktől s a bakonybéli nyári munkára jelentkező fiataloktól. Június 21-étől két héten át gyógynövénytermesztést 

tanuló hat fiatal végezte nyári gyakorlatát kertészetünkben. Júliusban Észak-Olaszországból néhány fiatal jött 

monostorunkba, hogy munkájukkal segítsenek, s közben ismerkedjenek Magyarország szépségeivel. 

Július 15-16-án Domonkos és Adalbert atya Kremsmünsterbe utaztak megtekintve az apátság biokertészetét és pisztráng-tenyészetét. 

Július 15 és 22. között Anzelm testvér 3 bakonybéli fiatal társaságában vadregényes túrát vezetett a Bihari-hegységben. 

Július 20-án az egyházközség kb. 30 híve Domonkos atya vezetésével elzarándokolt a grábóci szerb ortodox monostorba, majd 

a cikádori apátság romjait kereste fel. A zarándoklat Babits szekszárdi szülőházának megtekintésével, és borkóstolóval egybekötött 

vacsorával zárult. 

Július 23 és 28. között került megrendezésre a hittanosok tábora Tótvázsonyban. A 15 gyermekre Szekrényes Zita, Vajda András 

és Izsák testvér vigyáztak. 

Augusztus 6-án, Urunk Színeváltozása ünnepén Domonkos atya megszentelte a Szent Günter ikont, melyet Mátyássy László 

szobrászművész készített. Örömünkben osztozott az egyházközség, a körösszakáli monostorból, a Szent György-hegyről és a 

pannonhalmi monostorból érkező szerzetesek, számos jótevőnk és barátunk. A Szent Günter hagiografikus fémikon kivitelezését 

segítette a Veszprém Megye Kultúrájáért Közalapítvány, a Képző- és Iparművészeti Lekrorátus, Niederlataich polgárai és a Bakonybéli 

Szent Mauríciusz Alapítványt támogató jótevőink. Az ikont a Zarándokudvarban helyeztük el. Az ünnep alkonyán érkezett 

mintegy 250 egyházi középiskolás fiatalt egybegyűjtő zarándoknép, a Barátok útja, akik Tihanyból Pannonhalmára zarándokoltak. 

A kompletórium előtt Baky György polgármester úr köszöntötte a fiatalokat a templomban, akik éjszaka a Borostyán-kútnál 

bűnbánati liturgiát tartottak. 

Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én Izsák és Anzelm testvér részt vett a körösszakáli monostor búcsúján. Aznap a 

Borosytán-kő oldalában Budapestről, a Békásmegyeri plébániáról érkezett mintegy 500 zarándok ünnepelte a Szent Eukarisztiát. 

Augusztus 17-étől 25-éig monostorunk vendége volt Michel van Parys belga apát úr Chevetogne-ból. Látogatásának első felében 

zajlott a bakonybéli monostor kánoni vizitációja, második részében pedig lelkigyakorlatot tartott. Ezekben segítségünkre volt a 

szintén a monostorban vendégeskedő Tímár Ágnes ciszterci apátnő Kismarosról és Kocsis Fülöp atya Dámócról. 

Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a dámóci monostor szerzetese, Fülöp atya hirdetett igét, a Szent Liturgia után a 

Zarándokudvarban volt Újkenyér- és Boráldás. A vesperást követő Klastromkerti partira az egyházközséget invitáltuk, számosan 

elfogadták a meghívást. 

Augusztus 29-én, a tanévnyitó ünnepségen Asztrik főapát úr áldotta meg a bakonybéli Általános Iskola udvarán épített Tudás Kútját. 

Szeptember első hetében Domonkos, Adalbert atya és Izsák testvér a szerbiai Kovilj monostorba látogatott. 

Szeptember 14-én Várszegi Asztrik főapát úr lektorrá avatta Izsák testvért, s hivatalosan felvette a diakonátusra készülők sorába 

Berkes János lelkipásztori kisegítőt. 

Szeptember 6 és 15. között Izsák testvér két római tanulótársát, az argentin Christian Almada testvért, zongoraművészt és a 

montecassinoi monostorból Luigi di Bussolo testvért láttuk vendégül. 15-én Christian testvér Izsák testvér közreműködésével 

nagyszerű koncertet adott a templomban az iskolától kölcsön kapott zongorán. 

Anzelm testvér 

14 

PANNO

A SZAKRÁLIS TÉR 

SZENT MAURÍCIUSZ MONOSTOR 

(Részlet „A templom mint iniciációs tér” című írásból. A szöveg teljes 

teredelmében a Borostyán-Kút idei ünnepi őszi számában olvasható.) 

A keresztény templom, mint épített szakrális tér, zárt és egyben 

nyitott, azaz a belső tér szerves kapcsolatban áll a kozmosszal, a 

teremtett világgal. Amiként a templom belső terében imádkozónak 

szerves kapcsolata van azzal a világgal, amelyből a templomba érkezett. 

Így a bakonybéli templomnak is van egy külső és egy belső 

tere. A templom külső tere az évszázadok folyamán markánsan 

megváltozott, a 18. század közepén ugyanis négyzetes várfal vette 

körül a templomot, amit Guzmics Izidor apát az 1830-as években 

lebontatott. Erről a várfallal körülvett monostorról és templomról 

két korabeli festmény maradt ránk. Az egyik a bakonybéli templom 

Szent Mauríciusz oltárának nagyméretű festménye, ahol az újonnan 

épült monostort és templomot Szent István és Boldog Gizellla 

felajánlja Szent Mauríciusznak és vértanútársainak. A másik kisebb 

méretű festmény a Győri Bencés Rendház refektóriumában 

látható, melynek a témája, kompozíciója csaknem azonos a Polinger 

Ignác pápai festőművész által készített Szent Maríciusz tiszteletére 

szentelt bakonybéli oltárképpel. 

Feltűnő, hogy a barokk templom nem magaslatra épült. Háromszáz 

éve, eddigi ismereteink szerint tudatosan, a középkori romokra, 

a megszentelt helyre akartak ráépülni. A Magas-Bakony legszebb 

völgyét hegyek koszorúzzák, mégis őseink 1000 éve — ismeretlen 

okok miatt — völgybe építették fel a monostort és a templomot. 

A legtöbb templom küszöbéig lépcsők vezetnek, az építtetők ezzel 

érzékeltetik, hogy a templom kimagaslik, megkülönböztetett 

helye van életünkben. Ezzel az általános gyakorlattal szemben feltűnő, 

hogy a bakonybéli templom küszöbe azonos szinten van a 

külső járószinttel. Ez a szintbéli azonosság az 1938-ban készült 

fotók szerint már akkor megvolt. Napjainkban a térszintek tehát 

nem különülnek el, nincs hierarchikus viszonyban a külső és a belső. 

Meglepő továbbá az a tény is, hogy a szentély és a templomhajó 

között sincs még egy lépcsőfoknyi különbség sem, igaz a templom 

főoltárához két lépcsőfokon lehet feljutni. Hogy két és fél évszázada 

a térszintek jobban elkülönültek, azt egyelőre csak feltételezzük. 

A szakrális tér egyszerre zárt és nyitott, úgy rejti el a betérőt, hogy képes legyen kint, a külvilágban 

létezni. A mesterségesen kiképzett tér akkor nevezhető szakrális térnek, ha az építész — sajátos eszközökkel 

— képes megteremti a kapcsolatot a külső és a belső világ között, a teremtmény s a Teremtő 

között és az önmagával meghasonlott emberen belül képes egységet, békét teremteni. A szakrális tér a 

kommunikáció, a communio helye, amely fokozatosan megtisztít és átformál: a Szenttel való találkozás 

egybeforrasztja mindazt, ami a bűn következtében széttöredeztek. 

A templom szakrális tér, melyben a Szent nevében gyűlhetünk egybe és rendkívüli erővel tapasztalhatjuk 

meg Isten szentségét. Itt mutatjuk be a szent áldozatot, itt részesedünk a Teremtő ajándékaiban. 

Az épített szakrális tér fogalma mellett meg kell különböztetnünk a természetes szakrális tér 

fogalmát, mely a nem emberkéz formálta, azaz a természetben található szent tereket jelöli, vö.: barlangok, 

szent ligetek. 

A szakrális tér iniciációs tér, a beavatás tere, mivel a templomba belépő ember a misztérium részese 

lehet. A beavatást közvetve az építész és közvetlenül a Szent Liturgiát vezető pap irányítja. Ők a kalauzok, 

akik segítenek a helyes önértelmezésben, az írások és az összekuszálódott emberi viszonyok értelmezésében, 

végső soron imádkozni tanítanak. 

Látóhatárunk a bűn következtében beszűkül, és elveszítjük szemünk elől a Szentlelket. Jézus 

Krisztus tanítása szerint a Szentlélek minden dologra megtanít bennünket. Szent Pál szerint Ő az, aki 

kimondhatatlan sóhajokkal imádkozik bennünk. Általa — fokozatosan — úgy láthatjuk önmagunkat, 

felebarátainkat, ahogy egyedül Isten lát bennünket. 

Anzelm testvér 

15 

A templom eredeti sisakjának tervrajza 

(a pannonhalmi Levéltár gyűjteményéből)

SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA 

E S E M É N Y N A P T Á R 

június 6. Templomunk búcsúja; az ünnepi szentmisét Sebők Sándor fóti plébános atya celebrálta. 

június 25-30. Mozgássérültek és mozgáskorlátozottak nyári lelkigyakorlata Fráter Judit pasztorálpszichológus 

vezetésével a Fraternitas Egyesület szervezésében. 

június 27-július 2. Szentjánosbogár-tábor Tiszaalpáron. 

július 4-9. Közösségünk évi lelkigyakorlata Binzberger Ákos magiszter atya vezetésével. 

július 10. Ünnepi szentmise keretében Bernadett nővér gyémántfogadalmát, Ágnes nővér örökfogadalmát 

és Eszter nővér fogadalom-újítását ünnepeltük. 

július 13-17. Nálunk talált otthonra a roma-misszió keretében szervezett roma-tábor Hegyháti Tibor 

pécsi egyházmegyés plébános atya vezetésével. 

július 19-21. A nyolcadik osztályból elballagott hittanosaink kirándulása Tihanyba Ágota és Ágnes 

nővérek vezetésével. 

július 19-29. Gitártábor Benedikta nővér közreműködésével. A tábor lakói részt vettek a Laudate Keresztény 

Könnyűzenei Fesztiválon Szegeden. 

augusztus 1. Társaságunk alapításának 77. évfordulója. 

augusztus 2. Közösségünk új jelölttel gyarapodott Káposztás Éva személyében. 

augusztus 3-5. Szabó Lajos és Csertán Károly vezetésével pannonhalmi fiatalok voltak a vendégeink 

kerékpártúrájuk során. 

augusztus 3. A XIII. Ifjúsági Lelkigyakorlatos Tábor vendége volt Ágnes, Ágota és Eszter nővérünk 

Bugacon, a Hittanyán. 

augusztus 4. A Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség lelkigyakorlatos táborában Ágnes és Ágota 

nővérek tettek tanúságot hivatásukról és a szerzetesi életről Tiszajenőn. 

augusztus 8-11. Tiszaalpári és környékbeli alsótagozatos hittanosok lelkigyakorlatos tábora kolostorunk 

vendégházában Ágnes és Magdolna nővérek vezetésével. 

augusztus 11-14. Tiszaalpári és környékbeli felsőtagozatos hittanosok lelkigyakorlatos tábora kolostorunk 

vendégházában Eszter nővér vezetésével. Mindkét tábor résztvevői egy-egy fél napra a 

Petőfiszállás-Szentkúti pálos kolostor vendégei lehettek. 

augusztus 15. A csongrádi Nagyboldogasszony-templom jubileumi búcsúja alkalmából a tiszaalpári 

fiatalok Sillye Jenő Mária-oratóriumát gitározták el az ünnepi szentmise előtt Benedikta nővér vezetésével. 

augusztus 17-20. Tiszaalpári és abonyi középiskolás fiatalok lelkigyakorlatos tábora a kolostor vendégházában 

Ágota nővér vezetésével. 

augusztus 19. Keresztalja Zarándoklaton vettünk részt a nálunk táborozó középiskolásokkal együtt a 

lakiteleki Népfőiskola Szent István kápolnájának búcsúja alkalmából. Az ünnepi szentmisét Dr. 

Bábel Balázs érsek atya mutatta be. 

augusztus 24-25. A szegedi Karolina Gimnázium tanári karának évkezdő lelkigyakorlata Mustó Péter 

jezsuita atya vezetésével. 

augusztus 25. Néhányan a kecskeméti piarista atyák vendégei voltunk rendalapítójuk, Kalazanci 

Szent József ünnepén. 

augusztus végén és szeptember elején: Házunk külső-belső meszelése és festése. 

szeptember 12. Veni Sancte – évnyitó szentmise az új tanév kezdetén. 

szeptember 13. A hitoktatás megkezdése a 2004-2005. tanévben. Az idei év hitoktatói: Benedikta, 

Ágnes, Ágota és Eszter nővérek. 

16 

PANNO

SZENT BENEDEK LEÁNYAI TÁRSASÁGA 

„Fogadj el engem, Istenem, 

szent igéd szerint, hogy neked éljek…” 

Isten kegyelméből ismét szép ünnepre kerülhetett sor a nyáron Tiszaújfalun. Közösségünkből hárman készültünk 

Isten iránti szeretetünket, hűségünket, elköteleződésünket megerősíteni fogadalom által. Eszter 

nővér egyszerű fogadalmát újította meg további egy évre; Bernadett nővér első fogadalmának 60. évfordulója 

alkalmából adott hálát Istennek, erősítette meg odaadottságát; én pedig ünnepélyes fogadalommal 

kötelezhettem el magam rendünkben az Úrnak mindörökre. 

A hosszabb felkészülésre rendi lelkigyakorlatunk tette fel a koronát, amely július 4-től 9-ig tartott. Binzberger 

Ákos magiszter atya vezette, aki a Lélekre figyelve osztotta meg velünk szívének kincseit. Külön élmény volt 

számomra és komoly segítséget jelentett, hogy – bár az egész közösséghez szólt, mégis – személyes életem 

fel nem tett kérdéseire, problémáira kaptam választ. 

A szép ünnepre július 10-én a 10 órakor kezdődő szentmise keretében került sor, melynek főcelebránsa 

Korzenszky Richárd perjel atya volt. Ajándékként éltem meg, hogy azok a személyek – papok és világiak –, 

akik lelkiéletemben meghatározó szerepet töltöttek be, szinte valamennyien megtiszteltek jelenlétükkel, 

együtt ünnepeltek velem, osztoztak örömömben – néhányan komoly áldozatot is vállalva. 

A gondosan, összeszedetten vezetett liturgia elején Richárd atya elkötelezettségük megújítására hívta az 

egybegyűlt ünneplőket, ami – a visszajelzések alapján – sokak lelkét megérintette. Hálával töltötte el a szívemet, 

hogy Isten gondviselő szeretetét tapasztalhattam meg abban, hogy a liturgia egyes mozzanatai egészen 

személyesen nekem szóló ajándékokká váltak. 

Az Úr oltáránál való közös ünneplés a kolostorban folytatódott a személyes találkozásokban, beszélgetésekben 

a közösség asztalánál, az agapé során. 

Ez a nap nagyon szép és meghatározó állomása lett életemnek – és mindazoknak, akik kegyelmeiben velem 

osztoztak. Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennünk. 

Ágnes nővér 

17

BENCÉS RENDHÁZ BUDAPEST 

HÚSZ ÉVES 

A SZENT BENEDEK TANULMÁNYI HÁZ 

Augusztus 28-án, Szent Szabina vértanú előestéjén emlékeztünk meg a Tanulmányi Ház húsz évvel 

ezelőtti megalapításáról. A jubileum alkalmat ad arra, hogy hálát adjunk az elmúlt két évtized ajándékaiért, 

ugyanakkor szembenézzünk veszteségeinkkel. 

Az elmúlt évtizedek legnagyobb ajándékai azok a bencés növendékek, akik itt élhettek és tanulhattak 

a kis „péterhegyi monostorban”. Név szerint: Máté, Romuáld, Lőrinc, Benedek, Pál, Cirill, Odó, Fidél, 

Konstantin, Elréd, Ábel, Ernő, Titusz, Oros, Anzelm, Ferenc, Bálint, Mátyás, László, Iván, Bernát, 

Miklós, Márk, Lóránt, Gergely, Csongor, Adalbert, Krizosztom, Henrik, Izsák, Xavér, Konrád, Kelemen, 

Albin, összesen 34-en. Közülük ma 14-en Pannonhalmán és az egyházmegyében, 3-an Győrött, 2- 

en Bakonybélben, 2-en Rómában és 4-en itt a Tanulmányi Házban szolgáljuk az Urat. Sajnos két testvérünk, 

Máté és Oros fiatalon meghalt, 7-en pedig elhagyták közösségünket. 

Urunk Jézus Krisztusnak köszönjük, aki meghívott közösségébe, hogy – e bencés hagyományokat hordozó 

helyen, Szent Szabina temploma mellett – készülhettünk hivatásunkra, s e családi méretű házban 

építhettük közösségünket. Hálás szívvel gondolunk alapító főapátunkra, Dr. Szennay Andrásra, 

aki kiharcolta, hogy a diktatúra éveiben felépülhessen házunk, s az akkori elnyomott egyházban viszonylagos 

szabadságban és védettségben élhettünk. Köszönjük elöljáróinknak és mindazoknak, akik 

az elmúlt húsz évben itt a Házban bennünket szolgáltak, hogy olyan feltételeket teremtettek, amelyek 

között tanulni, fejlődni, növekedni tudtunk, eszményeket kereshettünk, s a jövő reménysége éltetett 

minket. Legtöbben itt kaptunk először hívást a hitoktatásra és a papi szolgálatra. Itt nyílt ki előttünk 

a világ, itt érintettek meg az első találkozások, s itt alakultak első mély kapcsolataink hívekkel, keresztényekkel 

és más világnézetű emberekkel. 

Az a nemzedék, amely a Tanulmányi Házban felnőtt, már a II. Vatikáni Zsinat szellemiségét hozta 

magával a pannonhalmi teológiáról. Első házfőnökünk, Szilveszter atya arra törekedett, hogy e zsinat 

szellemében alakítsuk ki az életünket. Jóllehet 40 évvel idősebb volt nálunk, demokratikus vezetési 

stílust és belső párbeszédet honosított meg közöttünk. Akkoriban bennünket egyetemi tanulmányaink 

mellett leginkább közösségünk és liturgiánk megújítása, a minket körülvevő emberekkel való kapcsolataink 

és közös tanúságtételünk, a „szombati hitoktatás” foglalkoztatott. Szilveszter atyával sok megbeszélésen 

– olykor heves vitáktól kísérve – alakítottuk ki azokat a kereteket, amelyek a tanulást, a 

liturgiát, a szerzetesélet gyakorlatait, az emberekkel való intenzív kapcsolatot és a nagy számú gyermek 

katekézisét biztosították. A húsz év alatt sokféle liturgikus gesztust, monasztikus szokást, evangelizációs 

formát kipróbáltunk, hiszen amiben megegyeztünk (amit megszavaztunk), azt meg is valósíthattuk. 

Volt olyan, ami kiállta az idő próbáját (például a gloria Patri alatti felállás és meghajlás), 

más kísérletek pedig elenyésztek. Maradandó emlékünk, hogy forrongó fiatalokként felelősséget kaptunk 

az életünkért, alakíthattuk a liturgiánkat, nagy számú gyermeket és fiatalt szólítottunk meg, 

bencés közösségünk beszédes jel lett a nagyvárosban. 

A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint a „világi” keresztényeknek elkötelezett szerepvállalása nélkülözhetetlen 

az Egyházban. A Szabinában húsz év óta törekedünk arra, hogy a megkeresztelt testvéreket 

bevonjuk a hitoktatásba és más szolgálatokba. Ennek az együttműködésnek nem pusztán az a célja, 

hogy kisegítsenek minket, hogy azokat a feladatokat, amiket nem győzünk, átmenetileg átvegyék, hanem 

hogy ők maguk építsék az egyházat, viseljenek felelősségteljes funkciókat a közösségben. Hogy 

erre felkészítsük felnőtt testvéreinket, kurzusokat, felnőtt hittanos közösségeket – Domonkos atya 

idejében pedig a Házban négy éven át – teológiai főiskolát hoztunk létre. Ma már a kápolnában a 

18 

PANNO


gyermek hittancsoportok mellett 7 felnőtt közösség 

működik, ezek tagjai rendszeresen összegyűlnek, hogy 

elmélyítsék hitüket, időt szenteljenek az imádságra, 

valamint rendszeres karitatív és liturgikus 

szolgálattal segítsék testvéreiket. Közülük néhányan 

Budapestről leköltözve más rendi munkaterületeken – 

például Pannonhalmán a gimnáziumban, a diákotthonban 

és gazdasági munkakörben is – szolgálatot 

vállaltak. E „világiak” élik a bencés spiritualitást, így 

azt a hittapasztalatot, azt a stílust és szellemiséget 

adják tovább, amit mi is képviselünk. Tanulmányi 

Házunk egyik gyümölcsöző tapasztalata, hogy a felnőttek 

(köztük végzett diákjaink) képzésére, lelkigondozására, 

közösségeik irányítására érdemes energiát, 

időt áldoznunk. 

Miközben eredményeinkre gondolunk, nem felejthetjük 

el veszteségeinket sem. Túl nagyok e veszteségek 

ahhoz, hogy csupán egy-egy társunk bukásának 

tekintsük. Nem tisztem, hogy az elmúlt évek fájdalmas 

történéseinek okait feltárjam, mégis visszaemlékezve 

néhány ide kapcsolódó gondolatomat szeretném 

megosztani. 

Húsz évvel ezelőtt nagy reményekkel és eszményekkel 

induló, utolsó nagyobb létszámú rendi nemzedék 

tagjai vagyunk. Lelkesedtünk a monasztikus reformért, 

közösségünk megújítása lebegett a szemünk 

előtt. Ám az óhajtott reformok aligha hatoltak bennünk 

elég mélyre. Sok tekintetben a felszínen maradtunk, és a rendi munkakörökbe kerülve mi is 

szétszóródtunk (nemcsak fizikai értelemben), akár elődeink. A Tanulmányi Házban csapatunk egységesnek 

látszott, bár voltak vitáink, szemléletbeli különbségeink, mégis – úgy érzem – egymással beszélő, 

szót értő és együttműködő közösséggé váltunk. Az évek során a munkába „beletörve” elszakadtunk 

egymástól. Anélkül, hogy kimondtuk volna, lemondtunk arról, hogy együtt haladjunk. Mi is belecsúsztunk 

abba a hibába, hogy az ügyek: tevékenységeink, tisztségeink és műveink fontosabbá váltak, 

mint rendi testvéreink. Aztán úgy tűnt, egzisztenciális mélységben meg sem ráztak már az egyre 

másra ismétlődő távozások, lassan ehhez is hozzászoktunk. 

Olyan nevelést kaptunk, amely a jogi szemlélettel szemben az evangéliumi szabadságot részesítette 

előnyben, a szorongó bezárkózottságból pedig valódi nyitottságra, a szeretet minden embert megszólító 

és befogadó párbeszédére hívott minket. Ez az emberszeretetből fakadó nyitottság segített megszabadulni 

előítéleteinktől, és távoltartott a ma újra virágzó klerikalizmus vagy az egyházi fundamentalizmus 

kísértésétől. Úgy gondolom, ezek a legnagyobb értékek, amelyeket Pannonhalmán kaptunk. Ám 

időnként úgy érzem, mintha a szabadság és a befogadó nyitottság átélése mellett a Krisztus iránti elkötelezettség, 

az evangéliumi radikalizmus kevés volna bennem, mintha erőtlen lennék a hivatásomban 

állhatatosan kitartani és motiválatlan érte áldozatot hozni. Talán kevésbé tudatos bennünk, talán 

nem hiszünk eléggé benne, hogy szerzetesi életünk szántóföldbe rejtett kincs, melyért „megéri” mindent 

odaadni. 

Ez a húsz éves évforduló arra is való, hogy újra reménykedjünk. Magyar bencés közösségünk – bár 

megfogyva, sokféle sebtől vérezve – él. Az Úr oltalmaz bennünket, s arra hív, hogy együtt, egymást 

segítve kövessük őt. Az elmúlt húsz évben a Tanulmányi Ház kisebb-nagyobb létszámú lakói többször 

átélték az összetartozás, a közösség, az együttműködés csodáját. A Szentléleknek ezen ajándékát kívánom 

házunk jelenlegi és egész rendi közösségünk javára. 

Ábel atya 

19


„FÖLÉPÍTI AZ ÚR…” 

A Tanulmányi Ház terve és megvalósulása 

„A magyarországi Bencés Rend Szent Benedek Tanulmányi Háza a szerzet egyetemi tanulmányokat végző tagjainak 

otthona. A telket Szunyogh Xavér Ferenc OSB a liturgia nagy magyar apostola hagyta a fenti szándékkal a szerzetre. 

A ház dr. Szennay András főapát kezdeményezésére külföldi bencés testvéreink: elsősorban az osztrák, a bajor, a 

svájci, a sanktottilieni és a belga kongregáció anyagi támogatásával épült fel II. János Pál pápasága idején, Lékai 

László esztergomi bíborosérsek kormányzása alatt. A házat 1984. szeptember 9-én Szennay András pannonhalmi 

főapát áldotta meg.” 1 – olvashatjuk a Tanulmányi Házunk bejárata melletti emléktáblán. A táblát még kiegészíti a 

kávai apátságból származó két középkori oszlopfő annak jelzéseként, hogy itt nem csak egy új otthon alapításáról, 

hanem egy történeti folytonosság továbbépítéséről is szó volt. 

Hosszú út vezetett bencés közösségünk történetében addig a pillanatig, amíg ezt az emléktáblát elhelyezték, ill. a 

Tanulmányi Ház 20 évvel ezelőtt, 1984. szeptemberében megnyitotta kapuit és szolgál fiataljainknak és mindannyiunknak. 

TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEK 

A Pannonhalmi Szent Benedek Rend részleges feloszlatásáig, 1950. nyaráig a bencés közösségnek volt székháza és 

gimnáziuma Budapesten. Az egyetemen vizsgázó vagy tanuló rendi fiatalok a Baross utcai rendházban laktak egyetemi 

elfoglaltságuk idején (1923-1950 között). 

A katolikus egyház és a kommunista állam között 1950. augusztus 30-án aláírt megegyezés értelmében a budapesti 

házat és iskolát is államosították. Hivatalosan 1984. szeptemberéig a bencéseknek nem volt módjuk Budapesten 

saját házukban lakni. A Tanulmányi Ház rendtörténetünk során az első bencés tulajdonú otthonunk Budapesten, 

mert a bencés székház is csupán bérlemény volt a Baross utcában. Növendékeink 1950-től a piaristák Mikszáth 

Kálmán téri házában, majd a Központi Szemináriumban laktak „albérlőként”. 

A TANULMÁNYI HÁZ GONDOLATA 

A XX. század harmincas éveinek budapesti Kápolnaépítő Egylete, melynek Szunyogh Xavér atya egyházi elnöke volt, 

célul tűzte ki a kávai apátság dombján kápolna építését. Ez a terv és cél a második világháború után feledésbe merült, 

Xavér atya viszont szívében továbbra is dédelgette a tervet. Szunyogh Xavér Ferenc atya (1895-1980) 1948-1961 

között – a rend feloszlatása után – a Szent Szabina kápolna lelkipásztora volt, 1961-1963 között börtönben volt, 

majd újra a Szabina kápolna melletti kis lakban élt 1980-ig, Pannonhalmára történt visszavonulásáig. Álma, hogy 

szülei kis vagyonából vásárolt telkét a rendi közösség akkoron két fiatal tagjára, Korzenszky Richárd és Hirka Antal 

atya nevére íratja, hogy valamikor lelkigyakorlatos ház, vagy a rendi fiataloknak Tanulmányi Ház épüljön. Ő tudatosította 

látogatóiban a kávai apátság romjainak közelségét, a történeti folyamatosságot is. 

TANULMÁNYI HÁZUNK RENDI JOGALKOTÁSUNK TÜKRÉBEN 

A II. Vatikáni zsinat szellemében megújított statútumok – bár 1969-1970 között halvány remény sem volt tanulmányi 

ház építésére – magát az elvet és egy majdani lehetőséget írja le, amikor így fogalmaz: „a növendékek megfelelő 

nevelése érdekében a legfőbb elöljárónak a nagykáptalan meghallgatása után tanulmányi házról kell gondoskodnia. 

Ez nálunk jelenleg a pannonhalmi főmonostor. 

A legfőbb elöljáró a nagykáptalan hozzájárulásával szükség szerint más speciális házat is alapíthat (Stat. Gen. 21, 2, 

22-23). A tanulmányi házban példaadó legyen a fegyelem.” 2 

Az 1981. november 5-én, Pannonhalmán tartott rendi nagykáptalan – egy a káptalanra benyújtott javaslatra – hozza 

az alábbi döntést: 

A káptalan „felkéri Főapát urat, hogy lehetőség szerint mozgassa a tanulmányi ház ügyét. Ha közelebb talál megfelelő 

házat, úgy ott, ha nem, akkor a Sabinát alakítsák ki ilyenné. Tudjuk, hogy ezzel együtt jár tevékeny prefektus 

kinevezése, ami újabb nehézségeket jelent.” 3 

Az 1996-ban jóváhagyott Konstitúció már feltételezi a meglévő állapotot, Tanulmányi Házunkat a Magyar Bencés 

Kongregáció Pannonhalmi Főapátsága függő házaként sorolja fel, és ezt mondja vele kapcsolatban: „Különös gonddal 

kell foglalkozni azokkal a növendékekkel, akik tanulmányaikat nem a Rend házában végzik. Ezek vakációjában a 

megengedett pihenést össze kell egyeztetni a szerzetesélet elmélyültebb gyakorlatával és tanulmányozásával.” 4 „A 

tanulmányi házon kívül csoportosan tanuló növendékeknek is mindig legyen prefektusuk. A nagyobb elöljáró a növendékek 

tanulmányainak élére állítson tanulmányi felelőst (praefectus studiorum), akinek lehet segítője.” 5 

20

SZENNAY ANDRÁS FŐAPÁT ÚR MUNKÁJA 


Szunyogh Xavér atya víziója a hetvenes években és nyolcvanas évek elején már bennünk is vágyként élt. Az „albérletben” 

lakásunk fokozta bennünk a vágyat. Ez megfogalmazódott már hivatalos rendi fórumon is, és úgy látszott, 

hogy a cselekvésre is megérlelődött az idő. Ez volt az a pillanat, amikor Szennay András főapát úr kiváló diplomáciai 

készségére és gyakorlati adottságaira is nagy szükség volt. 

A pártállam sajátos eljárásmódja kiválóan tanulmányozható mintegy esettanulmányként a mi házépítési példánkon. 

Így működött a rendszer, így működött a dolog minden területen. 

Amikor mi már tudtuk, hogy mit akarunk, megfelelő módon kellett tudatni másokkal is. A bencések tanulmányi 

házának ügyében meg kellett nyerni az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét, esetleg több más munkatársát. Az új 

gondolatnak nem volt szabad ütköznie az 1950-ben megkötött egyezménnyel és az 1964-ben ezt kiegészítő megegyezéssel. 

A tanulmányi ház ilyennek számított, u.i. gyarapította a szerzetesrendek, jelesen a bencések házainak 

számát, amely meg nem engedett volt. Szennay András főapát úr fiatal rendtársainak, rendi közösségének szándékát 

két nagyon valós ínségre alapozva tudta alapozni. A Központi Szemináriumban a nyolcvanas évek elején többszörös 

feszültség támadt az akkori püspök-rektor (Bagi István esztergomi s. püspök) és növendékeink között. Ennek a ténynek 

megfelelő hangszerelésű tálalásával eredményt ért el a minden kellemetlenséget és konfliktust kerülő AEH-nál, 

továbbá egy még reálisabb felajánlást is tett András főapát úr: a tanulmányi ház költségeit nem forintból, hazai forrásból, 

hanem a külföldi apátságok támogatásából fedezi, így az akkor már anyagi gonddal küzdő államnak devizát 

szerez. A ház építésének engedélyezésekor a financiális kérdéseket külön szabályozták, a deviza átszámításánál a 

magyar állam 15 %-os nyereséghez jutott. (Feltételezhetően ilyen természetű bevételekből fedezték az AEH vezetőinek 

„hivatalos” útjait.) 

Az már ismét Szennay András főapát úr diplomáciai ügyességét mutatja, hogy nem tanulmányi házat kérelmezett, 

hanem azt kérte, hogy a közelmúltban birtokunka került budai telken „családi jellegű épületet emelhessünk”. 

Most szó szerint idézek a Miklós Imre államtitkárnak 1981. november 21-én keltezett levélből: 

„A bencés rendnek egyetemi tanulmányaikat a fővárosban végző növendékei mintegy 30 éve „fizető vendégként” 

laktak két budapesti egyházi intézménynél: a piaristák rendházában és a Központi Szemináriumban. A másik három 

tanítórend növendékei (ferencesek, piaristák és a nővérek) az állam és az egyház között történt megállapodás alapján 

saját házukban élve, otthonukból járhattak tanulmányi éveik során az egyetemre. A megállapodást megelőző 

tárgyalások során az akkori pannonhalmi vezetőség figyelmét – sajnálatos módon – elkerülte, hogy milyen nagy jelentősége 

van a rendi fiatalság számára annak a körülménynek, hogy saját rendi közösségben élve növekszik be a 

rendi keretek közé, teszi magáévá a rendi hagyományokat. 

Mindezen túl az „albérlői” viszony – mint azt az elmúlt néhány évtized tanúsítja – előbb-utóbb feszültségekkel lesz 

terhes, és nemkívánatos problémákat is hoz magával.” 

Ezen megfontolások alapján kérelmezi, hogy a már idézett „szükségletnek megfelelő, családi ház jellegű épületet 

emelhessünk”. 

„Államtitkár úr elvi hozzájárulása után kapna mérnökünk megbízatást, hogy a szükséges terveket bemutatás, ill. 

engedélyezés végett elkészítse, hogy azokat az illetékes Fővárosi Tanácshoz benyújthassuk. 

Tájékoztatásul legyen szabad még közölnünk, hogy a közelmúltban rendi Káptalanunk tárgyalta az ügyet, és határozatban 

kért fel, hogy kérésünket terjesszem az illetékes állami Főhatóság elé. Ezt bizalommal és a kedvező döntés 

reményében teszem.” 6 

AZ AEH ENGEDÉLYE 

Az AEH engedélye Straub István elnökhelyettes aláírásával 1982. március 5-én kelt, igazában visszhang az előzetes 

háttérmegbeszélésre, ill. főapáti kérvényre, amikor hozzájárulását adja a „családi ház jellegű épület építéséhez a 

Budapesten tanuló rendtagok elhelyezése céljából”. 7 

Az engedély után Martin Gábor okl. építészmérnök az engedélyeztetés napján keltezett levélben megkapja a Lövey 

Félix főapáti gazdasági helyettestől a felkérést „bencés tanulóház” tervezéséhez. Figyelmet érdemel az építtető, azaz 

a rend kikötése: „A létesítendő épület hangulatára vonatkozóan az a kívánságunk, hogy az kívülről a környezetbe, az 

építési övezetbe illeszkedő, nem egyházi megjelenésű legyen, belülről pedig feleljen meg a bencés kolostorok szellemének.” 

8 

AZ ANYAGIAK ELŐTEREMTÉSE 

Szennay András főapát úr 1982. április 10-i keltezéssel a Salzburgi Apátgyűlés szám szerint 13 apátjának küld azonos 

tartalmú kérőlevelet. A megszólítottak: Göttweig, Einsiedeln, Augsburg, St. Ottilien, Münsterschwarzach, Trier, 

Beuron, Schweiklberg, Meschede, Uznach, Maria Laach, Gerleve, Bad Wimpfen. 

21


Levele a megszólítás után rövid történeti bevezetést ad a témáról, majd a jelen gondjaira utal. Hangsúlyozza annak 

fontosságát, hogy fiataljaink saját házban, saját elöljáró irányításával éljenek, mert ez a rend jövőjét hosszútávon 

befolyásolja. Említi, hogy az állami hatóságtól elvi hozzájárulást kapott a Tanulmányi Ház építéséhez, de a felmerülő 

költségek harmadát tudjuk csak saját erőből előteremteni, ezért a monostorok testvéri segítségét kéri. Az 1982-es 

árviszonyoknak megfelelő módon ad költségbecslést, az építkezést illetően. Szerényen és a legszükségesebbeket 

figyelembe véve az építkezés 5 millió forintba (kb. 2,5 millió Schillingbe, 320 ezer német márkába) kerül. 

ÖRÖKSÉG ÉS TELEKVÁSÁRLÁS 

A szomszédos telek megszerzése nélkül nehéz lett volna építési engedélyt kapni, ezért ez az első lépések közé tartozott. 

A telket eladó Szalai családnak írt levélből idézek: „a szóban forgó Sz. Szabina kápolna melletti telket valóban 

meg kívánjuk venni, tekintettel arra, hogy hivatalos engedélyt kaptunk: a Szabina kápolna mellett tanulmányi házat 

építhetünk a Budapesten egyetemi tanulmányaikat végző rendi növendékeink számára. Az adásvételi szerződést 

valóban Dr. Korzenszky Miklós nevén kívánjuk megkötni, mivel a rend nem mint „intézmény” vásárol, illetőleg építtet, 

hanem a rendtagok révén. Ez azért történik így, mivel különféle rendelkezéseknek tudunk, ill. kell így megfelelnünk.” 9 

AZ ÉPÍTKEZÉS 

Tanulmányi Házunk tervezője Martin Gábor. A kivitelezés munkáját Kordik László mérnök, volt komáromi öregdiákunk 

és Lövey Félix házgondnok irányításával, Pattogató József vezetésével a Pannonhalmi Főapátság saját kivitelező 

részlege, időnként alvállalkozók bekapcsolásával végezte. Az utolsó nyáron a növendékek kéthetes beosztással segédmunkásként 

maguk is részt vállaltak a magiszterrel együtt az építkezésen. 

AZ ESZTERGOMI FŐEGYHÁZMEGYE 

Készséggel fogadja a bencések házát, a kápolna lelkipásztori ellátását, 1984. szeptember 15-ével Sólymos Szilveszter 

atyát Lékai László bíboros kinevezi a Szent Szabina kápolna igazgatójává, a kápolna a Szent Gellért plébániához 

tartozik. Itt is érdemes egy kortörténeti sajátos megfogalmazást felcsillantani: „Éppen ezért előzetes tájékozódás 

után, az Állami Egyházügyi Hivatal tudomásul vételével, és Főtisztelendőséged hozzájárulásával…” 

A HÁZ MEGÁLDÁSA 

1984. szeptember 9-én a Tanulmányi Ház megáldása családi ünnep volt. András főapát úr a rendtársakat, a fiatalokat 

és az építkezésben együttműködő világiakat hívta meg. Sem állami, sem egyházi képviselőket nem hívott. Már 

működött a Tanulmányi Ház, amikor 1985. május 14-én Bugár Péter AEH elnökhelyettes egy olyan délelőttön látogatta 

meg a házat András főapát úr vezetésével, amikor minden növendék az egyetemen volt, csupán Sólymos Szilveszter 

prefektus atya tartózkodott otthon. Erre az alkalomra a tetőtérben minden hittanórára utaló plakátot és kelléket 

eltávolítottak, hogy így is kitűnjék, hogy rendi fiataljaink e házban csak tanulnak. 

1984 szeptemberében elindult a közös élet, az első lakók: Sólymos Szilveszter atya, Forsthoffer Máté, Máthé 

Romuáld, Németh Lőrinc, Tóta Benedek, Hortobágyi Cirill, Lőrincz Pál, Hegedűs Odó, Nádai Fidél, Tóth Konstantin, 

Borián Elréd, és László Gizella házvezetőnő. 

Sólymos Szilveszter atya írja első beszámolójában az első hétről: „Az 1984/85 tanév eleje, szeptember első hete volt 

a Ház hősi korszaka: teljes üzemeltetés víz nélkül, azaz a vizet az udvarról kellett behordani.” 

Ugyanezen év beszámolója végén Szilveszter atya Pál apostolt idézi. A húsz év elmúltán magam sem tudnék alkalmasabb 

befejezést történeti előadásom végén: 

„Úgy érezzük, mintha az első év végén szent Pál szavai különösen is nekünk szólnának: „Mint gondos építőmester, 

Isten nekem adott kegyelmével alapot vetettem, de más épít rá. Ügyeljen azonban mindenki, hogyan épít rá. A lerakott 

alapon kívül, mely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat.” (1 Kor 3, 10-11) 10 

Adjon Isten számos elkötelezett fiatalt közösségünknek és e Háznak! 

1 

Emléktábla szövege a Tanulmányi Házon 

2 

A Bencés Rend Magyar Kongregációjának megújított statútumai, Pannonhalma, 1971 

3 

Főapátsági Levéltár, Káptalani jegyzőkönyv 1981. 4. 

4 

Magyar Bencés Konstitúció, 66. pont 

5 

u.o. 72. pont 

6 

Főapátsági Levéltár 143/1981. sz. levél: Szennay András Miklós Imréhez 

7 

u.o. 330/1981. sz. levél: Straub István Szennay Andráshoz 

8 

u.o. 143/1981. sz. Lövey Félix levele Martin Gáborhoz 

9 

u.o. 143/ 1981. sz. Szennay András főapát levele Szalai családhoz 

10 

u.o.143/1984. sz. Sólymos Szilveszter első félévi beszámolója a Tanulmányi Házról 

22 

Asztrik főapát úr

TIHANYI APÁTSÁG 

ÜNNEPEK, ESEMÉNYEK, 

RENDEZVÉNYEK 

2004. II. FÉLÉV 

HANGVERSENYEK 

Augusztus 12. 19.30 Révész László (orgona) 

Augusztus 19. 19.30 Kobzos-Kiss Tamás 

Augusztus 21. 18.00 A Kaláka-együttes koncertje 

Augusztus 22. 20.30 Ruppert István (orgona) 

Augusztus 26. 19.30 Méhes Balázs (orgona) 

Szeptember 19. 17.00 Az ELTE ének- és zenekarának hangversenye 

December 12. 16.00 Adventi áhítat (A tihanyi apátsági templom énekkara) 

December 26. 16.00 Karácsonyi orgonamuzsika (Koloss István) 

Január 1. 16.00 Újévi orgonahangverseny (Mali Katalin) 

KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓK 

Augusztus 14. 16.00 Borbás Dorka (Kőtár) 

Augusztus 29. 11.30 A veszprémi Művész Céh (Galéria) 

Szeptember 6. 16.00 Gáspár Gábor (Rege Kávézó) 

Szeptember 22. 17.00 Római villák 

TETŐTÉRI ESTÉK 

Szeptember 10. 18.00 Bogár László: Globalizáció és Magyarország 

Október 8. 18.00 Szentmihályi Szabó Péter: A kereszténység jövője 

November 5. 17.00 Csóka Gáspár OSB: A tihanyi alapító levél 

December 10. 17.00 Korzenszky Richárd OSB 

ELŐADÓI EST 

TALÁLKOZÓK 

December 5. 16.00 Eperjes Károly: Istenes versek 

Október 14. 10.00 A Tihanyi Bencés Apátsághoz kötődő települések 

vezetőinek találkozója 

November 13. 10.00 „Kézfogás” – Egyházi iskolás öregdiákok találkozója 

KÖNYÖRGÉS A MAGYARSÁGÉRT 

Szeptember 11. 15.00 Igehirdető: Szabó István református püspök 

SZENT ÁNYOS ÜNNEPE (250 ÉVES A BAROKK TEMPLOM, 950 ÉVES AZ APÁTSÁG) 

November 15-16. 18.00 Felkészítő lelkigyakorlat (Barsi Balázs ferences atya) 

Szentmise, szentbeszéd, gyónási lehetőség 

November 17. 17.00 Ünnepi vesperás és szentmise 

(Várszegi Asztrik püspök, főapát úr) 

23 

PANNO

BENCÉS RENDHÁZ GYŐR 

A nyári iskolai szünetben sok tanuló kapcsolódott bele az 

iskola tanárai által szervezett kirándulásokba, túrákba. A 

hagyományos bad-driburgi látogatás még a német iskolai idő 

idején volt, ezért növendékeink tanórákat is látogathattak a 

többi program mellett. Az iskola énekkarának nagyobbik 

része Olaszországba látogatott, a célállomás Montecassino 

volt. Itt a szíves fogadtatást a liturgiába való énekes bekapcsolódással 

köszönték meg. Az érettségizettek egy része kerékpáros 

túrát tett Szlovákiában, Lengyelországban, Csehországban 

és Ausztriában. Volt néhány kerékpártúra Magyarországon, 

és a szokásos vízi túrák a Mosoni-Dunán. 

Több tanuló kapcsolódott bele a katolikus iskolák közös szervezésében megvalósított „Barátok útja” 

gyalogtúrába is, amely az idén az eredeti útvonalon, Tihany és Pannonhalma között volt. Köszönet 

minden tanárnak, aki szervezte, vezette ezeket a túrákat, értékes maradandó élményeket biztosítva 

sok diákunknak. 

Az idei iskolaévet 14 osztályban 409 tanulóval kezdjük, közülük 218-an laknak a diákotthonban. A 

tanári karban történt néhány változás: Klatsmányi Mercédesz tanárnő, aki nyugdíjas korában több 

mint egy évtizedig vezette az ifjúsági könyvtárat, végleg megvált iskolánktól. Dreska Gábor tanár úr 

pedig az egyetemi oktató munkát folytatja, és ezért vált meg diákotthonunktól. Mindkettőjüknek köszönjük 

áldozatkész munkáját. A diákotthoni és tanári munkába Schnur Mátyás tanár úr kapcsolódik 

be, aki 6 évvel ezelőtt érettségizett gimnáziumunkban és annak idején diákotthonos is volt. A megszaporodott 

informatikai munka ellátásában pedig Dietzel Péter informatikus mérnök úr segíti az órák 

ellátását és informatikai rendszerünk karban tartását. Mindkettőjüket szeretettel fogadjuk, és reméljük, 

hogy diákjainkat megismerve, megszeretve eredményes munkát végeznek az iskolában. 

Az év elején tanárok, diákok egyaránt rekollekcióval készültek az előttük álló munkára. A tanároknak 

Luif Otmár atya tartott tartalmas, személyes vallomásoktól sem mentes előadást. Az új osztályokat 

Kereszetfalvi Péter atya, a többi évfolyamot pedig Marton József atya indította az új esztendőre. 

Mindhárom csoport közös szentmisével zárta a lelki felkészülést. 

Nyári rendi ünnepeinket meghívott vendégekkel együtt töltöttük. Július 11-én, Szent Benedek 

Atyánk ünnepén Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok úr volt a főcelebráns, július 31-én, Loyolai 

Szent Ignácnak, templomunk védőszentjének ünnepén pedig Gál Imre espesres-plébános úr. 

A nyáron megvalósult sokféle felújítás, festés, renoválás a diákok kényelmesebb, kultúrált elhelyezését 

segíti az új évben. Nevelésükben sok gondot kell fordítanunk arra, hogy tanulóink is egyre jobban 

átérezzék környezetük megvédésének, megbecsülésének fontosságát, hiszen ez az otthonosság érzésének 

elengedhetetlen feltétele. 

Természetesen a nyáron is folytatódott templomunk belső restaurálása. Az idei munkák a tervek 

szerint október végén befejeződnek és karácsonyra a főoltár kivételével az állványzattól is megszabadulhat 

a templom. 

Gáspár atya 

BENCÉS HÍRLEVÉL • A Magyar Bencés Kongregáció tájékoztató lapja • Megjelenik negyedéveként • Kiadó: Pannonhalmi 

Főapátság • Felelős kiadó: Dr. Várszegi Asztrik főapát • Szerkeszti a Főapáti Hivatal, főszerkesztő: Hortobágyi T. 

Cirill • Levélcím: Főapáti Hivatal 9090 Pannonhalma, Vár 1. • E-mail: hivatal@osb.hu • Előfizethető a szerkesztőség 

címén. • Előfizetési díj egy évre: 200,- Ft (postán küldve 400,- Ft). • Nyomdai munka: Pénzes Nyomda, Győr. 

24 

PANNO

2004 autumn - Pannonhalmi FÅapÃ¡tsÃ¡g

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?

2004 autumn - Pannonhalmi FÅapÃ¡tsÃ¡g