Tartalom ERASMUS Az Erasmus-program keretében a Zsigmond Király Főiskola hallgatói külföldi részképzésen vehetnek részt, jelenleg ez 32 nemzetközileg elismert potenciális „állomást” jelent. Célja, hogy a hallgatók oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatokat szerezzenek egy másik európai országban. 7 12 10 24 MENTOR- PROGRAM A középiskola biztonságából, ahol a tanárok, az osztályfőnök és az osztálytársak támogatása teljesen természetes volt, ahol ha felmerült egy probléma, az osztályfőnök megbeszélte egy fogadóórán a szülővel, és közösen megoldották, a sikeresen érettségiző és felvételiző fiatal átkerül egy teljesen más közegbe. EGY JÓ HELY A ZSKF-EN: A TÁRSADALOM- TUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT Hetedik éve, hogy a Zsigmond Király Főiskola vezetése elhatározta, jókora tükröt állít maga elé, amelyben mindig láthatja magát. BE ACTIVE… A Zsigmond Király Főiskola falai között számos lehetősége akad a hallgatóknak, hogy szak juknak megfelelő tevékenységekben vegyenek részt, illetve új kap csolatokat építsenek ki, s idővel akár az „iskola életének meghatározó szereplői vé” is válhatnak. HOGYAN GYŐZD LE FÉLELMEIDET? Az inspiráció, pontosabban annak hiánya félelmet szül az emberek szívében, amikor valódi kihívással találják szembe magukat. Kedves Olvasóink! 20 Ebben az időszakban bizony sokszor el-elgondolkozunk a múltról, a jelenről és persze a jövőről. Ilyenkor az ember számba veszi az elmúlt év pozitív és negatív történéseit, levonja a maga kis konzekvenciáját, és fogadalmat tesz. Idén tényleg többet tanulok, leteszem végre a statisztika vizsgát és a többi... Jómagam is szeretek fogadalmakat tenni, és ha egyet sikerül betartani, mindig megjutalmazom magam valami kedvességgel szilveszterkor. A listakészítés előtt merjünk nagyot álmodni, és utána tudatosan nekiindulni az új évnek. „A tett halála az okoskodás” – írta Shakespeare, és néha nem árt a nagy öregekre hallgatni. Gondolatindítónak olvassátok kiadványunkat! Üdvözlettel: Budai J. Kristóf főszerkesztő FÔSZERKESZTÔ: Budai J. Kristóf MUN KA TÁRSAK: Andrásfai Eszter, Boros Réka, Gaál Bettina, Nagy Kátya, Paul Pahil, Reichenberger Dániel, Varga-Polyák Charlotte FOTÓ: Csapó Balázs, Rejtő Dávid OLVASÓSZERKESZTÔ: Szűcs Katalin Ágnes SZERKESZTÔSÉG ELÉRHETÔSÉGE: E-mail: palya@zskf.<strong>hu</strong> KIADJA: Zsigmond Király Fôiskola NYOMTATÁS: Avaloni Nyomda