You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Mester Zsolt<br />
Hasonlóképpen a nyelvi-kommunikációs közeg, s a hitvilág, a rítusok és szokások az egyes<br />
embercsoportok sajátjai, s ugyancsak egyfajta kreativitás eredményei. Ezen a téren szintén fontos<br />
szerepet kap a generációról generációra hagyományozás. Azonban célszerű ezt a csoportot<br />
elkülöníteni az előzőtől, mert sok szempontból más sajátosságokat mutat. A hagyományos<br />
anyagi kultúra – szellemi kultúra szembeállítás analógiájára nevezzük ezt a csoportot szellemikommunikációs<br />
tradíciónak.<br />
Bizonyos megfontolások és hasonlóságok alapján a technikai tradíciót és az élelembeszerzést,<br />
életmódot összefoghatjuk egy nagyobb egységben, amelyet az ősember technikai környezetének<br />
tekinthetünk. S ugyanígy járhatunk el a szellemi-kommunikációs tradíció és a társas<br />
kapcsolatok esetében, amelyek az ősember szociális környezetét alkotják. S mivel mindezek az<br />
ember mint társadalmi lény sajátosságai, egy nagyobb egységbe foghatjuk össze mint az ősember<br />
kulturális környezete.<br />
Amint látszik, ezek a csoportok, egységek különböző szerveződési szinteket is<br />
reprezentálnak. A technikai környezet összetevői közvetlenebbül vesznek részt a természeti<br />
környezethez való adaptáció folyamataiban, s ennek megfelelően rugalmasabbak is,<br />
hajlamosabbak a változásra-változtatásra. Azonban az ember sajátos adaptációját a kulturális<br />
környezet egésze jelenti, ami miatt ezt a fajta adaptációt joggal nevezhetjük kulturális<br />
adaptációnak. A szociális környezet elemei viszont lényeges szerepet játszanak abban, hogy az<br />
egyes embercsoportok definiálják magukat, megkülönböztessék magukat más<br />
embercsoportoktól. Emiatt az identifikációs funkció miatt a szociális környezet, s azon belül is<br />
a szellemi-kommunikációs tradíció konzervatívabbnak mutatkozik, a változások lassabban<br />
mennek itt végbe. Ez a kettősség, a kulturális környezet két oldalának eltérő, rugalmas és<br />
konzervatív viselkedése adja az embercsoportok (kultúrák) egyidejűleg dinamikus és stabil<br />
jellegét.<br />
Az egyes alrendszerek és komponensek fokozatosan és nem egy időben alakultak, bontakoztak<br />
ki az emberiség evolúciójának folyamatában. A szociális kapcsolatokat hozzuk magunkkal<br />
a legtávolabbról, mert ennek gyökerei a hominizáció mélyére nyúlnak vissza. A komponensek<br />
és alrendszerek komplexitása is fokozatosan fejlődik az evolúció során a szerveződés<br />
növekedésének megfelelően.<br />
E modellt felhasználva az ősember életét a legkülönbözőbb összefüggésekben vizsgálhatjuk.<br />
Az ősember környezetével sokféle módon lép interakcióba (7. ábra). Az ősember (E) adott<br />
esetekben közvetlenül lép kapcsolatba a természeti (N), a technikai (T) illetve a szociális (S)<br />
környezetével. Például gombát szed (EN), kőeszközt pattint (ET) vagy beszélget (ES).<br />
Más esetekben egy másik környezet közbejöttével valósul meg a kapcsolat. Például kunyhóba<br />
bújik az eső elől (ETN), közösen szüretelik le a málnatermést (ESN), együtt indulnak<br />
mamutra vadászni (ET–SN).<br />
Modellünk lehetővé teszi, hogy a paleo-bioszociális rendszert más és más organizációs<br />
szinteken vizsgáljuk, megőrizve a mélyebb illetve magasabb szintek kölcsönhatásait. Ha például<br />
az E komponens helyére nemcsak az ősember egyedet állítjuk, hanem az egész embercsoportot,<br />
amelyben él (E+S), akkor a T komponens helyébe az összes egyed technikai környezetének<br />
egészét kell helyeznünk, s a szociális környezet a környező területeken élő többi embercsoport<br />
összességét jelenti majd (S'). S ennek megfelelően kell értelmeznünk az interakciókat is. A<br />
vázolt modell tehát az ősemberek élete számtalan aspektusának vizsgálatában lehet az őstörténész<br />
segítségére.<br />
18
Change language