PDF 1110 KB

Mester Zsolt
A felsoroltak alapján is kézenfekvő, hogy az őstörténet-tudománynak, amikor az őskori
ember történetét szándékozik megírni, igen sokféle, igen sajátos forrást kell felhasználnia. Az
érintett forrásokról azonban elmondható, hogy az egyes lelőhelyeken háromféle módon jöhetnek
számításba:
- közvetlen (direkt) módon, ha az adott lelőhelyen ténylegesen rendelkezésre áll;
- közvetett (indirekt) módon, ha az adott lelőhelyen ténylegesen nem áll rendelkezésre, de
analógiák alapján felhasználhatók más lelőhelyeken levő források;
- negatíve, ha sem az adott helyen, sem máshol nem áll rendelkezésre.
Az alábbiakban a források jellegét, felhasználási lehetőségeiket általánosan tárgyaljuk, s az
illusztrálás kedvéért egy konkrét esetből, a bükki Suba-lyuk barlang középső-paleolitikus
lelőhelyéről hozunk példákat.
Az őskori emberre vonatkozó források igen nagy hányada olyan természetű, hogy azt az
őstörténet-tudomány nem tudja közvetlenül feldolgozni, elemezni. Ezekben az esetekben a
társtudományok segítségét veszi igénybe, s az általuk szolgáltatott adatokat, információkat építi
be saját értékeléseibe.
Az ősember
Lássuk előbb magát az ősembert. Rá vonatkozó forrásunk az embertani lelet. Sajnos,
meglehetősen ritka, legalábbis a lelőhelyek számához viszonyítva. Ez a forrás képet ad az
ősember külső megjelenéséről, az emberi fejlődési folyamatban elfoglalt helyéről, testi
adottságairól, valamint az őskori népességek képéről. Ezt a forrást a paleoantropológia
(ősembertan) szólaltatja meg.
A Suba-lyukban direkt forrással rendelkezünk. A 11. számú, világosbarna barlangi
agyagrétegben, a barlang bejáratának közelében emberi csontmaradványokat találtak (1. ábra).
A legújabb vizsgálatok eredményeiből kitűnt, hogy a barlangban egy 25–35 éves felnőtt nő és
egy kb. 3 éves gyermek nyugodott, amelyek anatómiai jellemzőik alapján jól beleillenek a
kelet-európai neandervölgyi emberek csoportjába (Krapina, Vindija emberleletei), ugyanakkor
arra is utalnak, hogy már a középső-paleolitikum idején regionális eltérések mutatkoztak
Európa népességében. 2
Domborzat és vízrajz
A domborzat és a vízrajz esetében a vidék mai állapota – leszámítva persze az ember
környezetalakító tevékenységét – elég jól érzékelteti az őskori viszonyokat. Valójában azonban
a felszín fejlődése, átalakulása is folyamatos. Ennek a változásnak a tanúi maguk a felszíni
formák, amelyeket a geomorfológia (földfelszín-alaktan) hivatott értelmezni és értékelni.
Patakvölgyek bevágódása, teraszok képződése, hordalékkúpok felhalmozódása, folyómedrek
vándorlása, a karsztvízszint változásai, barlangüregek fejlődése stb. alapján meg tudják rajzolni
a terület ősföldrajzi képét. S e képből kiindulva felbecsülhetjük a potenciális előnyöket és
hátrányokat, amelyeket a terület az ősember megtelepedéséhez nyújthatott.
A Suba-lyuk számos előnyt kínálhatott a neandervölgyieknek: 3
- stratégiai ponton fekszik a hegység és a dombvidék találkozásánál,
2
PAP I. et al. 1996.
3
BARTUCZ L. et al. 1938.
8