Erdőváros meséi 2.

Erdőváros meséi 

2. 

Eda mami 

tábora 

Írta: Diószegi Judit

Főszereplők: 

KÁNTOR EZREDES 

Erdőváros rendőrkapitánya. 

Őséhez, a bátor és legismertebb 

nyomozókutyához – Kántorhoz 

– méltóan ő is a rend és az 

erdőlakók védelmének szenteli 

életét. Sikeres munkájának 

köszönhető, hogy napjainkban 

Erdővárosban már csak egy-egy 

bűnöző próbálkozik, akit Kántor 

ezredes csapata hamar le is fülel. 

ZABOLA ZOLI 

százados nevéhez hűen segített 

„megzabolázni” az erdőbe 

betévedt bűnözőket. Kiváló 

szakértelmének köszönhetően 

ma már ő vezeti a kapitányság 

legfontosabb nyomozásait. 

Kántor ezredes őt bízta meg 

azzal is, hogy beszélgessen az 

iskolában a gyerekekkel. 

VILLÁM VIKI ÉS SEBES BANDI 

az erdő járőrautói. 

Ők vigyáznak az erdő biztonságára. 

Mindig elérhetők, és ott teremnek, 

ha szükség van rájuk. 

BAGOLY BOLDIZSÁR 

az erdei iskola igazgatója. 

Rengeteg szerveznivalója 

akad, és a gyerekek is 

megtisztelik bizalmukkal, 

hiszen mindenkit 

meghallgat, és segítséget 

is nyújt. 

CICA KATICA 

tanárnő lelkes tagja 

a tantestületnek. 

Nem csak a tananyagot, 

hanem a gyermekek 

vágyait is ismeri. 

TÜNEMÉNYES TÜNDE 

az iskola „jó tündére”. 

Vigyázó szárnyai 

alatt minden gyermek 

biztonságban érzi magát. 

SZIKRA SZILVESZTER, 

az ecsetfarkú mókus a 

rendőrkapitányság bűnügyi 

technikusa. Precízen 

feltár minden nyomot, ami 

bűncselekményre utalhat. 

Előtte nincsen titok.

RÓKA MIKI NYÚL LILLA MEDVE MATYI MACSKA VANDA 

MÓKUS MARCI VAKOND VILI FIFIKA RICSI, A DENEVÉR 

BITANG BORZ DALMA KATKA VADDISZNÓ VILMA 

SÓLYOM BÁCSI LELEMÉNYES LESLIE EDA MAMI ŐZIKE HENI 

A MINISZTERELNÖK ILCSI ERI ASSZONY, 

AZ ARANYFÁCÁN 

EGÉR TIBI 

az erdei iskola legvagányabb osztályának tanulói, 

kalandjaikról, örömeikről, bánataikról olvashattok a könyvben.

Kedves Gyerekek! 

Van egy csodaszép város, fákkal, virágokkal, titkot rejtő barlangokkal, 

vidáman kanyargó ösvényekkel. A neve Erdőváros. Itt valamennyi 

bundás, tollas lakó boldogan él együtt, néhányan távoli vidékről is érkeztek. 

A kicsik játszanak, iskolába járnak, a nagyok pedig igyekeznek 

megtanítani őket mindenre, ami fontos ahhoz, hogy biztonságban, 

vidáman élhessenek. 

Erdővárosban is elérkezett a várva várt nyári szünet. Róka Miki és barátai 

új kalandok részeseivé válnak Eda mami varázslatos táborában. 

Izgalomban nincs hiány, minden nap új meglepetéseket tartogat. Erőt 

próbáló kalandtúrák, rejtélyes bűnesetek forgatják fel a táborlakók 

életét, de az erdei gyerekcsapatnak minden váratlan eseményre van 

megoldása, márpedig furcsa helyzet akad bőven. Szerencsére mellettük 

állnak gondoskodó táborvezetőik, tanáraik, Zabola Zoli, az erdő rendőre 

és az egész kapitányság. A nebulók rájuk mindig számíthatnak, ha 

nem tudják, mi lenne a helyes döntés egy-egy bonyolult élethelyzetben. 

A táborban új ismeretségek, barátságok szövődnek, mindenki megtapasztalhatja, 

hogy nem marad magára, ha bajba kerül. A problémákra 

közösen, a felnőttek segítségével biztosan megoldást találnak. 

A nyári tábor mozgalmas napjai rengeteg tanulsággal szolgálnak az 

erdőlakók számára, akik megtanulják: minden problémára létezik 

megoldás, és együtt, okosan gondolkozva könnyebb megtalálni azt. 

4

Eda mami 

Róka Miki lustán feküdt az erdei tó partján, és unalmában 

a farkát lógatta a vízbe, hátha ráharap egy játékos kedvű 

hal. A nap forrón melegítette a bundáját: – Ha nem lenne 

ez a jó vörös szőrmém, most biztosan pecsenyére sülnék 

– gondolta szórakozottan. – Hol vannak már a többiek? – 

nézett körül. A távolban felbukkant Medve Matyi és Nyúl 

Lilla sziluettje, vidáman szökdécselve jöttek a tisztáson át.

– Végre, hogy itt vagytok! – sóhajtotta, és 

felugrott. – Sziasztok! – köszönt a többieknek. 

– Szedjük a lábunkat, mert elkésünk 

az erdei táborból, és lesz majd nemulass! 

– idegeskedett egy sort, de a többiek csak 

legyintettek rá. 

– Ne izgulj, Miki, Eda mami még nem evett 

meg egy gyereket sem! – mosolygott Nyúl 

Lilla. – Mindenki imádja. 

– Blabalaba – gondolta magában Róka Miki. 

– Nekem már sikerült mindenkinél kihúznom 

a gyufát. Biztosan itt sem lesz másképp. 

Azt az Eda mamit is jól kiakasztom 

majd, biztosan egy rémség lehet – elmélkedett. 

– No de mindegy is, már megszoktam 

– horgasztotta le a fejét. 

A táborhoz vezető úton nem is szólt már 

egy árva szót sem. Lassan meg is érkeztek, 

de a bejáratnál nem állt egyetlen rémséges 

alak sem. 

– Hol van a sárkány? – pisszegett a bejáratnál 

álló Vakond Vilinek, aki nem értette, 

mit akar Róka Miki, és milyen sárkányról 

beszél. – Na, ez is jófiú akar lenni – konstatálta 

magában Miki a dolgot. – Kivel fogom 

jól érezni magam a következő egy hónapban 

– sopánkodott a bajsza alatt. 

6

mondtátok, hogy nem is egy boszorkány! – 

morgolódott, és a szeme sarkából végigmérte 

Eda mamit. 

Eda mami a nevével ellentétben egyáltalán 

nem volt öreg. Egyenes, sudár termetű, víg 

kedélyű kerecsensólyom hölgy volt. A legjobban 

a tekintete tetszett meg a rókafiúnak. 

Eda mami szemeiből olyan életerős 

derű áradt, ami még az „unatkozó 

kis rókát” is jókedvre derítette. Mosolya 

pedig annyira őszinte volt, hogy Miki el is 

felejtette a korábbi borús gondolatait. 

– Szervusztok, vágjunk a közepébe, és 

beszéljük meg a táborszabályokat! – 

kezdte mondandóját Eda mami. – Ez a 

terület az enyém és a férjemé. Már 

több, mint tíz éve táboroztatunk itt diákokat. 

Eddig mindig minden rendben volt, 

mert néhány egyszerű szabályt betartottunk. 

Segítetek kitalálni ezeket? – kérdezte. 

– Egyszerre csak egy beszéljen! – kiabált 

Nyúl Lilla! 

– Hirtelen a háta mögött egy határozott, de 

kedves női hangot hallott: – Rám gondolsz? 

– mosolygott az idegen. Miki alig mert megfordulni. 

Ahogy hátrapillantott, még a lélegzete 

is elakadt, a szája is tátva maradt. 

– Hiszen… – harapta el a mondatot. 

– Hiszen… – kérdezte az idegen incselkedve. 

– Te nem is vagy öreg! – szaladt ki Miki száján. 

– Ahogy vesszük – nevetett a hölgy. – Feleségül 

azért már ne kérj! 

– Úgy van! És még? Eda mami mosolya melegített. 

– Csak bátran! 

– Vigyázzunk egymásra! 

– Bizony! Egymás testi épsége és lelke 

szent! – komolyodott el Eda mami. – Mindig 

vigyázzatok egymásra, figyeljetek 

oda, ha sportos feladatot csinálunk, és 

gondoljátok meg háromszor is, hogyan 

szóltok egymáshoz. Csak úgy, ahogyan ti 

is szeretnétek, hogy beszéljenek veletek. 

– Eda mami szava szent! – ugrott fel vidáman 

Ricsi, a rosszcsont denevér. 

– Látom már, házas – jött zavarba a rókafiú. 

– Úgy van! – zárta le a témát az idegen és 

bemutatkozott: – Eda mami vagyok! Üdvözöllek 

a táboromban! Gyere csak, gyere! – 

invitálta beljebb a hebegő-habogó rókát. 

Róka Miki leforrázva sorjázott a többiek 

után, és odasúgta Nyúl Lillának: – Miért nem 

7

– Tartsuk be a napirendet, és amit kérek, azt 

úgy tegyétek – bólogatott Eda mami. – Viszont 

a véleményetekre és a javaslataitokra mindig 

kíváncsi leszek! – tette hozzá. – Ha ezt a három 

dolgot közösen betartjuk, minden rendben 

lesz! – biztatta a gyerekeket. 

Mindenki izgulni kezdett. Bátorságpróba? – kavarogtak 

a gondolatok. Ki azt képzelte, hogy le 

kell ugrani a nagy hegy tetejéről, 

ki látta magát víz alá merülni, 

ki pedig arra gondolt, ki kell 

szabadulniuk valahonnan. 

Eda mami egy sötét barlanghoz vezette őket. 

A barlangból furcsa hangok hallatszottak. 

– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Fifika, a kígyó. 

– Gyertek velem, egy bátorságpróbát terveztem 

nektek bemutatkozásként – hívta a gyerekeket 

Eda mami. 

– Ide be kell mennünk? – fogta a fejét Mókus 

Marci. – Ééén biztos nem! – jelentette ki 

elszántan. 

A barlang veszélyesnek és szűknek látszott, 

semmi fény nem szűrődött ki a mélyéből. Pont 

8

úgy nézett ki, mintha el tudna nyelni bárkit, 

aki oda belép. 

– Ki megy be elsőként? – Nógatta a gyereket 

Eda mami. – Induljunk, mert nem jutunk így 

sehová! – szelídült el a hangja. – Talán nem is 

rammal, amit kitaláltam nektek? – hajtotta 

oldalra a fejét. 

Róka Miki nyelt egyet és előre állt. Én ma 

már csalódtam egy kellemeset – gondolta. – 

Megbízom Eda mamiban, hiszen szabály, hogy 

olyan félelmetes, csak meg kell tenni az első 

lépéseket – biztatta őket. 

Mindenki hátrébb akart kerülni, minél távolabb a 

barlang szájától. Egymás lábán gyúrva próbáltak 

távolabb helyezkedni az újdonsült táborozók. 

– Senki sem mer elindulni? – kérdezte várakozóan 

Eda mami. – Mi lesz így a sok progvigyázzunk 

egymásra, biztosan nem lehet akkora 

vész odabent. 

A bejárathoz araszolt, és becsukta a szemét. 

Lépett egyet. Lépett kettőt. Semmi sem történt. 

Kinyitotta a szemét, de a sötétben nem 

látott semmit. Tovább kell mennem! – szorította 

össze a fogát. Tapogatva lépett még párat, 

amikor fény kezdett derengeni a szeme 

9

előtt. Felgyorsította lépteit, és egy csodálatos 

völgyet pillantott meg, kis lugassal, 

terített asztallal. 

– Gyertek, gyertek! Ez csodaszép! – kiáltotta 

lelkesen és visszaszaladt a többiekért. 

Ezt látnotok kell! És tele van minden 

finomabbnál finomabb falatokkal – biztatta 

a többieket, most már a hasára is gondolva. 

Mindenki átment a szűk barlangon, 

és gyönyörködve ültek 

le a kis lugasban. 

idejönnünk? Miért nem lehetett egyszerűen 

csak behozni minket ide? – kíváncsiskodott. 

– Tudod, Miki, néha le kell győznünk a félelmeinket, 

és tennünk kell azért, hogy jó 

dolgok történjenek velünk! – fogta meg a 

kezét a rókafiúnak. – Ezt szerettem volna 

megmutatni. 

– És én most bátor voltam? – nézett Miki 

félénken Eda mami szemébe. 

– Lássatok hozzá! – kínálta a gyerekeket 

Eda mami. – Ez a hely lesz a főhadiszállásunk, 

innen indítjuk a napunkat, itt pihenünk 

meg. Itt védve vagyunk mindentől 

– mutatott körül. 

– Róka Miki jóllakottan odament Eda mamihoz, 

és halkan a fülébe súgott egy kérdést: 

– Miért kellett ilyen titokzatosan 

– Igen, te is féltél, mégis átmentél a sötéten. 

Bíztál bennem. Derék dolog volt tőled! 

– simogatta meg a rókafiú fejét. 

A nap nagyon jól sikerült, mesét hallgattak, 

fogócskáztak, fára másztak a kisdiákok. 

Róka Miki pedig büszkén, bátran 

és felszabadultan vett részt minden 

feladatban. 

10

Különbségkereső 

10 különbség miatt mégsem ugyanaz a két kép. Megtalálod? 

11

Őzike Heni 

kalandparkja

Álmos tekinteteket ragyogott be szelíd 

fényével ma is a hajnal. Narancsosvörös 

fénnyel indított, és sorban csalogatta elő 

a Nap aranysugarait, míg az vakító fényben 

vidáman nem pompázott az ég kékjében. 

– Ki találta ki, hogy a napra lehet nézni, de 

rád nem? – morfondírozott magában Medve 

Matyi, amikor nyújtózkodva felpillantott 

pontosan a Nap közepére, s hirtelen be 

kellett csuknia a szemét, mert nem bírta 

az éles fényt. – Merre vagytok? – tekintett 

körül vaksin, keresve a többieket. 

– Gyerünk gyerekek, mosakodjatok meg, 

mert mindjárt felszárad a reggeli harmat! 

– tapsolt egyet Eda mami. – Hamarosan 

indulunk! 

A készülődés kissé nyögve nyelősen ment, 

de azért fél órán belül mindenki tiszta bundával 

sorakozott fel a bejáratnál. 

Elindultak, s fegyelmezetten lépkedtek 

az erdei ösvényen, mely a kalandparkhoz 

vezetett. 

Odaértek, de a bejárat még zárva volt. 

– Én itt! – ugrott be vidáman a barlang ajtaján 

Mókus Marci. – Körülnéztem, minden rendben 

van-e odakint – magyarázkodott, amikor látta 

a sok álmos pillantást. – Nem tudtam aludni, 

úgy izgulok a mai vendégség miatt. 

– Juhhhé, megyünk Őzike Heni kalandparkjába! 

– ugrott fel fektéből Macska Vanda. 

– Mindent ki fogok próbálni! Miaúúúúú – 

nyújtózkodott egyet. 

14

– Mi történhetett? – aggódott Eda mami. – 

Őzike barátnőm már rég itt kellene, hogy 

legyen. Csak nincs valami baj? – kukucskált 

be a kerítésen. 

- Jövök már! – hallatszott egy kellemes 

hang a távolból. – Csak egy pillanat, kicsit 

megcsúsztam az előkészületekkel – duruzsolta 

mosolygósan. Őzike Heni kinyitotta 

az ajtót, és mosolyogva nézte, ahogy a gyereksereg 

berohan a park közepére. 

– Húúúúú! Aaaaaaa! – ámuldoztak a gyerekek 

a sok kötélpályát, kis várat és játékokat 

meglátva. 

Tízen százfelé spricceltek. Medve Matyi 

az egyik fa tetején próbált kimászni a 

pályára, Mókus Marci a szökőkútba akart 

ugrani, Vakond Vili meg éppen a tükörterembe 

szaladt be. 

– Ááááááááállj! – dörrent rá a társaságra Eda 

mami. – Hol marad a biztonság? És az udvariasság? 

Nem is ismeritek még Őzike Henit! 

– dorgálta meg szigorúan a gyerekeket. 

– Sziasztok! – mosolygott félrehajtott fejjel 

Őzike Heni, s gyönyörű nagy szemeivel 

kacsintott egyet. – Valóban izgalmas ez a 

hely, de azért vannak szabályok, amelyeket 

be kell tartani. Például a kötélpályára csak 

sisakban és biztosítókötéllel mehettek. 

Megtanítom, hogy hogyan kell használni – 

biztatta őket. 

– El kellene ugranom egy kicsit valahová 

– szólt közbe Eda mami. – Nagyon fontos 

találkozóm lenne – nézett Őzike Henire reménykedve. 

– Elbírsz velük, elmehetek? 

– Persze, intézd csak el a dolgodat, ura leszek 

a helyzetnek! – egyezett bele az őzikelány. 

– Akkor sziasztok, fél óra és jövök! – reppent 

fel Eda mami és csak a szárnyai nyomán 

keltett hűs szellő maradt utána. 

15

– Tanuljuk meg az alapokat! 

– nézett körül Őzike Heni, 

és elmagyarázta, mit hogyan 

kell csinálni a kalandpark pályáin 

és játékain. Közben az órájára nézett, 

mert a mai napra még az ebédkészítést is 

bevállalta, de azzal még sehogy sem állt. 

– Én itt akarok kezdeni! – Én meg itt! – 

kiabálták a gyerekek. 

– Kezdjük az elején – mosolygott Őzike Heni, 

és a pálya elejére terelte a gyerekeket. Egy 

darabig ment is az együtt mozgás, de aztán 

a gyorsabbak előbbre mentek, 

a lassabbaknak hátul 

kellett segíteni, az ebéddel 

csak nem haladt. 

Őzike Heni próbált lavírozni 

a sok rászakadt feladat között, 

de egyre több és több 

helyre kellett figyelnie. 

Mire Eda mami visszaért, 

Őzike Heni már reményvesztetten 

ugrált ide-oda, 

és kimerülten sírva fakadt. 

– Mi a baj? – kérdezte a 

kerecsensólyom. – Rosszul 

viselkedtetek? – nézett szigorúan 

a gyerekekre. 

16

– Mi neeeem! – néztek össze a gyerekek. 

– Biztosan elfáradtatok már, menjünk 

ebédelni! – javasolta Eda mami, és várakozóan 

nézett Őzike Henire. – Mit eszünk? 

Őzike Heni lehajtotta a fejét, és elsírta 

magát. – Még nem vagyok kész – suttogta 

lehajtott fejjel. 

– Anyukám is mindig így jár – sopánkodott 

korgó gyomorral Medve Matyi. – Ideszalad, 

odafut, aztán semmi sincs kész! – mondta 

korholó hangon. 

Eda mami körbenézett, s megcsóválta fejét. 

– S te mit teszel, hogy édesanyád elkészüljön? 

– kérdezte. 

– Éééén? Semmit – 

vonta meg a vállát 

a medvefiú. 

– Hát az elég baj – 

rázta meg a fejét a 

kerecsensólyom. 

– Talán segíthetnénk – 

szólalt meg félénken Mókus 

Marci. 

– Jó ötlet! – bólogatott Eda mami, 

és az őzhöz fordult. 

– Ne haragudj, Henike, nem gondoltam rá, 

hogy ennyi feladat van itt, nem kellett volna 

mára mást beterveznem! – sóhajtotta. 

Őzike Heni fáradtan fogadta a bocsánatkérést, 

és teljesen kétségbeesve pislantott 

egyet. 

– Na, hozzuk rendbe, amit lehet – rendelkezett 

a sólyom. – Matyi, Marci, ti lesztek 

a kukták! A többiek terítsenek, és mindenki 

mosson kezet! 

17

Pillanatok alatt elkészültek közösen az 

étellel, a terítéssel. Kezet mostak, és jól 

belaktak a sok ugrabugrálás után. 

– Henike, gyere velünk, és töltsd nálunk az 

estét a táborban – hívta Eda mami az elfáradt 

őzlányt. – Hadd kényeztessünk mi is 

egy kicsit Téged, megérdemled a mai megpróbáltatások 

után – nézett rá bocsánatkérően. 

– Rendben van, de bírom én a sok munkát! 

– egyezett bele a meghívásba Őzike Heni. 

Az este vidáman telt a táborban. Mindenki 

talált magának feladatot, együtt megvacsoráztak, 

énekeltek. 

– Ha hazamegyek, mindig segítek majd anyukámnak! 

– dörmögte a bajsza alá Medve Matyi. 

– Eddig észre sem vettem, mennyit dolgozik 

értünk. Mi meg csak az újabb és újabb 

kérésekkel bombáztuk! – hajtotta le a fejét. 

Eda mami elmosolyodott. 

– Látod, milyen nagyszerű gyerekek ezek? 

– súgta oda Őzike Heninek. – Mindenből tanulhatunk 

valamit, s egy kis segítség semmibe 

sem kerül, ha szeretettel adják. 

Őzike Heni is megnyugodott a túlfeszített 

nap után. Boldogan hajtotta álomra a fejét. 

Ő is érezte, hogy szeretet és támogatás 

veszi körül. 

18

Táska-varázslat 

1. 


– Medve Matyi! Segíthetek neked, hogyan pakolj 

el úgy, hogy rend is legyen, meg biztonság is? 

– A nagy könyveket tedd a táska hátuljába, ahol 

nagyobb a hely, a kisebbeket meg a füzeteket 

méret szerint előre. Ha egyenként teszed bele 

őket, még szamárfülesek sem lesznek. 

3. 

4. 

– Ha van nálad pénz vagy valamilyen érték, 

azokat sohase tedd a külső zsebekbe és látható 

helyre se! 

– A befizetendőket még reggel add oda a tanár 

néninek! Jó, ha mindent a helyére teszel, 

így a táskádat is. 

5. 

6. 

– Még előző este vagy aznap reggel vedd számba, 

mi az, amire szükséged van aznap. A hiányzó 

dolgokat pakold be, a felesleget meg ki… mindjárt 

könnyebb és átláthatóbb lesz a táskád! 

– Ha csak kis táskával mész valahová, mondjuk 

moziba vagy kiállításra, akkor a táskád mindig 

elöl legyen az oldaladon, sohase hátul. Így 

mindig szem előtt van, és vigyázni tudsz rá. 

Tömegben az a jó, ha magadhoz is szorítod, és 

sose hagyod nyitva! 

19

A titokzatos 

bűntény

– Az áldóját! – kiáltott nagyot Mókus Marci, 

amikor kora reggel belépett a barlang óvta 

meseszép táborhelyre. – Mi történt itt? – 

nézett körül értetlenkedve. Az asztalok 

összevissza álltak, néhány szék felborult, 

és valahogy semmi sem volt a helyén. Mintha 

valaki járt volna itt éjszaka, és összekuszált 

volna mindent. Na de miért? Miért 

tett volna ilyet bárki is? – kezdett fellobbanni 

benne a harag, és ráripakodott az 

éppen belépő Vakond Vilire és Medve Matyira: 

– Álljatok csak meg! – szólt parancsolóan. 

– Itt nagyon gyanús dolgok történtek! 

Ne lépjetek sehová és ne nyúljatok semmihez! 

– adta ki az utasítást, és gondolatban 

elégedetten megveregette a saját vállát: 

– Zabola százados most büszke lenne rám! 

Nem tapossuk össze a nyomokat, hogy a 

rendőrök tudjanak majd dolgozni! 

– Mi történt? – nézett álmosan Vakond Vili. 

– Korán reggel miért kell ilyen vircsaftot 

csapni néhány összeborult szék miatt? Biztosan 

nem pakoltunk el tegnap este. 

– Nono! Neked hol van a szemed, Vakond 

Vili? – kérdezte élesen Mókus Marci, és 

azon nyomban el is szégyellte magát. Köztudomású, 

hogy a vakondok nem látnak túl 

jól, és ezt nem volt szép dolog felemlegetni, 

hiszen szegény Vili nem tehet semmiről, s ő 

is csupán a reggeli koránkelés nyűgössége 

miatt nyafogott. 

– Bocs, Vili, akarom mondani itt nem egyszerűen 

rendetlenség van, hanem gyanús 

rendetlenség! Eda mami sincs itt, pedig 

minden nap finomabbnál finomabb falatokkal 

fogadott minket. 

– Elnézést, gyerekek, itt vagyok, csak elrohantam 

Zabola Zoliért. Valaki itt járt az 

éjjel, és összeforgatott mindent. Nem tudom 

még, hogy mi tűnt el! Az biztos, hogy 

22

Szikra Szilveszter meg is érkezett, akkurátusan 

védőnejlont húzott a cipőjére, gumikesztyűt 

vett föl és aprólékos, finom mozdulatokkal 

kezdte rögzíteni a nyomokat, óvatosan 

lépkedve a tetthelyen. 

– Aha! – bólogatott nagy komolyan. – Meg is 

van! A tettes erre ment – mutatott rá egy 

apró kis lábnyomra. – Gyerünk utána! Nem lehet 

messze! 

az ecseteimet meg a festékeimet elvitte a 

tolvaj! Helyszínelés közben talán kiderül, hogy 

miféle szerzet tehette ezt, meg hogy eltűnt-e 

még valami. Mindjárt itt lesz Szikra Szilveszter, 

és kezelésbe veszi a helyszínt. 

Elindult az egész csapat. Szikra Szilveszter 

szakértő módon vette észre az újabb és újabb 

jeleket. 

– Erre ment! – jelentette ki egy festékes levélnyomnál. 

– Most meg arra! – hajtott félre 

egy letörött ágat. A nyomok az erdő sűrűjébe 

vezettek. Egyenesen az erdei gyógyító, Eri 

asszony házához. A ház kilincsén is találtak 

egy halványvörös festékpöttyöt. 

23

– Megvan a tolvaj! – kiabálták a gyerekek! – 

Gyere ki, te galád festéklopó! 

Eri asszony nem értette, mi ez a hatalmas 

hangzavar a háza előtt, és kikandikált az 

ablakon. 

– Mi ez a lárma, milyen tolvaj? – kérdezte 

csodálkozva. 

– Idevezetnek a nyomok! – jelentette ki tudálékosan 

Vakond Vili. 

– Milyen nyomok? – értetlenkedett Eri 

asszony. 

– Hát a festéknyomok! – kiabálta Mókus 

Marci. – Idejött a tolvaj, aki ellopta Eda 

mami festékeit meg ecseteit! – mondta. 

– Nem ő volt – cincogta egy vékony hang 

bátortalanul a csapat mögül –, hanem én! 

A gyerekek hátrafordultak. Egy vékony, 

reszkető kis egérke állt szégyenlősen mögöttük. 

A fejét lehajtotta, és könnyezve 

szipogott. – Csak jót akartam! – mondta 

szomorúan. 

– Eri asszony meghatottan jött ki az ajtón. 

– Ő Egér Tibi – mutatta be a kisfiút. – Árva 

szegénykém, az út mellett találtam és befogadtam. 

Mi történt, Tibi, mit tettél? Mi 

jót akartál? – kérdezte értetlenkedve. 

– Múltkor beszélgettünk, hogy mennyire 

szeretsz festeni – rebegte a kis egérfiú. 

– Elmentem, hátha tudok szerezni neked 

hozzá kellékeket. A táborban épp rátaláltam 

a festékekre és az ecsetekre, de zajt 

hallottam. Megijedtem. Nem gondolkoztam, 

csak felkaptam a csomagot, és loholtam 

inam szakadtából – magyarázkodott. 

– Azt szerettem volna, hogy újra tudj festeni 

– morzsolt el egy könnycseppet. 

24

– Mindenki csendben állt a 

ház előtt. 

– Köszönöm, Tibi – törte 

meg a csendet Eri asszony. 

– De a másét akkor sem veheted 

el, akármilyen jót 

akarsz is – ölelte meg a megszeppent 

egeret. 

– Tessék, az ecseteid 

– nyújtotta az eszközöket 

tétován Egér Tibi 

Eda maminak. 

– Köszönöm, Tibi! – válaszolta Eda mami. 

Tovább álltak csendben, senki sem tudott mit 

kezdeni a helyzettel. Róka Miki elragadtatott 

kiabálása törte csak meg a nagy hallgatást. 

– Mennyi növény! És milyen illatosak! 

– A gyógynövényeim – mosolyodott el Eri 

asszony. – Ha akarjátok, elmondom, melyik 

mire való és hol lehet gyűjteni – 

ajánlotta fel. 

– Mindenki bement a kis ház tisztaszobájába, 

és hallgatták az érdekesebbnél érdekesebb 

történeteket. 

25

Lassan beesteledett, a társaság visszaindult 

a táborba. 

– Ha eljöttök hozzánk, ott tud Eri is festeni 

és te is lehetsz gyerektársaságban – 

szólt Eda mami Egér Tibihez. 

– Köszönjük! – párásodott be Egér Tibi 

szeme. 

Eri asszony megölelte Tibit, és hosszan nézett 

a társaság után. 

– Köszönöm, Tibikém, hogy gondoltál rám, de 

máskor beszéljük meg előbb, hogy mit szeretnél 

tenni, és akkor talán nem lesz belőle 

ekkora galiba. Tudod, a lopás bűncselekmény. 

– Most már tudom – bólogatott Egér Tibi. 

26

Festhetek? 

1. 


Egér Ernő nagyon vágyott arra, hogy festhessen. 

Naphosszat bámulta a táborlakókat, 

ahogy alkotnak. 

Eda mami észrevette a kisfiút, és behívta a 

táborba. 

3. 

4. 

Festéket és ecsetet akart neki adni, de Egér 

Ernő elszégyellte magát, hogy ő nem tud festeni. 

Eda mami megmutatta, hogyan lehet néhány 

egyszerű rajzot megalkotni. 

5. 

6. 

Egér Ernő bátortalanul, de elkezdett rajzolni 

a papírra… minden nap egyre bátrabb lett. 

Szabadidejében alkotott. 

Pár hónap múlva rajzai már az iskola falait díszítették… 

27

Meglepetés 

Eda mami táborai messze földön híresek voltak. Olyannyira, 

hogy magának Erdőország miniszterelnökének fülébe is 

eljutott a kerecsensólyom hölgy remek hangulatú, kalandos 

nyári programjainak híre. Úgy döntött, meg is látogatja 

Erdővárost, és lazításként bekukkant a barlang védte, 

virágoktól színpompás csendes kis tisztásra. Érkezéséről 

senkinek sem szólt, mert nem akart nagy felhajtást maga 

körül. Hajnalban lányával, Ilcsivel autóba szálltak, és két 

hűséges testőrük kíséretében Erdővárosba hajtottak.

A tábor közelébe érve hátrahagyták az autót, 

mert nem akarták, hogy a zaj leleplezze 

őket, és vidáman sétáltak az ösvényen. Ilcsi 

minden virágot megcsodált, pillangókkal barátkozott, 

édesapja pedig csendben mosolygott 

maga elé a kellemes séta közben. Eszébe 

jutottak a régi emlékei: valaha ő is ezen 

az ösvényen futott a barátaival, s kiabálva 

versengtek, ki ér előbb oda a barlang bejáratához. 

Akkor még nem táborként működött 

a tisztás, hanem Eda mami nagymamája 

engedte oda játszani a gyerekeket. 

Lassan odaértek a bejárathoz, és hangokat 

hallottak. Éppen Róka Miki veszekedett Fifikával: 

– Csússz már odébb, Fifika, nem látod, hogy 

pont oda akarok lépni, ahol most te vagy? – 

kiabálta. 

– Csak nem mosogatni akarsz? – kérdezte 

nyugodtan a kígyólány. – Mert bizony valakinek 

meg kell csinálnia ezt is. 

– Hát, nem terveztem mosogatni! – dúltfúlt 

a rókafiú. – Csak menj már odébb! Innen 

akarok célba dobálni! – parancsolta. 

Fifika oldalra pillantott. A szeme sarkából 

látta, hogy Eda mami pont feléjük közelít. 

Nem tetszett neki az erőszakos róka, 

ezért azon nyomban ravasz tervet eszelt 

ki. – No, most majd ideállhatsz! – gondolta 

magában, és hangosan kezdett beszélni, 

hogy Eda mami figyelmét is magára vonja: 

– Ó, Miki, milyen rendes tőled, hogy önként elvállaltad 

a mosogatást! – lelkendezett. – Már 

azt hittem, ma is Eda maminak kell kijelölni 

valakit, hogy idejöjjön, de hát hál’ Istennek 

te nem vagy lusta, és kisegítesz minket! – tódította. 

Beszéd közben csak úgy fuvolázott 

a hangja. Eda mami fel is figyelt rájuk, és 

gratulált Róka Mikinek a szorgalmához, aki 

lesütött szemmel és megnyúlt orral állt neki 

a nemszeretem munkának. A táborvezető 

közben Fifikára kacsintott, mert látta jól, mi 

is történt pontosan a szeme előtt. 

A miniszterelnök és Ilcsi jól szórakoztak 

hallgatózás közben, majdnem hangosan felnevettek 

az okos kígyó fifikás cselszövésén. 

Be is léptek a barlangba, és átmentek 

rajta a tisztásra, mert nagyon kíváncsiak 

voltak a táborlakókra. 

30

– Szép jó reggelt mindenkinek! – köszönt 

hangosan a miniszterelnök. 

– Harmatos szép reggelt kívánok! – 

csatlakozott lánya, Ilcsi is csengő kacajjal 

édesapjához. 

Mindenki az ismeretlen, de mégis ismerős 

hangok felé fordult. 

– Ez nem lehet! – kerekedett el a szeme Eda 

maminak! – Tisztelettel köszöntöm Miniszterelnök 

Urat és kedves lányát itt nálunk 

– hebegte megilletődötten. – Köszönjetek, 

gyerekek! – súgta oda a tátott szájjal álldogáló 

táborlakóknak. 

– Csókolom! Jó napot kívánok! Üdvözlet! 

Helló! – hangzottak el kórusban a különféle 

köszönésformák. 

– Gyerekek, nem tegezzük a Miniszterelnök 

Urat! – pironkodott szégyenlősen Eda 

mami, és mérges pillantást vetett Medve 

Matyira. 

– Ugyan már, nyár van, tábor, és mi pedig 

meglepetésként érkeztünk! – nyugtatgatta 

a kerecsensólymot a miniszterelnök. 

– Nem történt semmi rendkívüli. Majd 

megtanulják, legközelebb hogyan kell megszólalni. 

Úgy látom, maga is keresgeti még 

a szavakat! – bizalmaskodott mosolyogva. 

– Foglaljanak helyet nálunk, kérem! – nyerte 

vissza lassan magabiztosságát Eda mami. 

– Minek köszönhetjük a megtiszteltetést? 

Hogyan találtak ide, erre a rejtett kis tisztásra? 

– érdeklődött. 

– Apa is itt nőtt fel, ismer itt mindent még 

gyermekkorából – mesélte jókedvűen Ilcsi. 

– Nagyon szép ez a hely! – nézett körül elismerően. 

– Igen, így igaz! – vette át a szót a miniszterelnök. 

– Meg aztán hallottuk hírét annak 

a remek tábornak, amit minden évben 

itt szerveznek a gyermekkori játszóhelyemen! 

– folytatta. – Igazán kíváncsi lettem, 

milyen élményeket szerezhetnek itt a kisdiákok, 

hogy még hozzám is eljutottak az 

elismerések! – kacsintott. 

31

– Hát, töltsék velünk a napot! 

Szeretettel látjuk Önöket! – 

invitálta a főméltóságot és lányát a 

kerecsensólyom. 

Róka Miki természetesen nem bírta tovább, 

és felkiáltott: 

– Milyen vezetni, Miniszterelnök bácsi? – 

kérdezte felvillanyozva. 

– Vezetni? – kérdezett vissza a miniszterelnök. 

– Mire gondolsz, fiam? – puhatolózott 

óvatosan. 

– Mit? Hát országot? – értetlenkedett 

Miki, majd folytatta: – Én rendőr akarok 

lenni, mert Zabola Zoli bácsi, az itteni nyomozó 

munkája nagyon tetszik, de ha jobban 

belegondolok, még miniszterelnök is szívesen 

lennék! – hadarta lelkesen. 

A miniszterelnök elmosolyodott: – Valóban 

bármi lehet még belőled, ha kellően szorgalmas 

vagy! – mondta. – Látom a mosogatásban 

is te viszed a prímet! – jegyezte meg 

viccelődve, utalva az érkezésekor kihallgatott 

jelenetre. – Országot vezetni nem 

egyszerű dolog – kezdett bele a 

mondanivalójába. – Igazából 

nem csak egy 

pozíció ez, hanem 

óriási felelősség. 

Erdőország minden egyes polgárát kell 

szolgálnom a tetteimmel – tette hozzá, s 

folytatta volna, de Miki megint a szavába 

vágott: 

– Szolgálni? Mindenkihez el tetszik menni, 

és meg tetszik tenni, amit kérnek? 

Mondjuk, ha azt kérném, akkor el is mosogatna? 

– fontoskodott. 

Fifika halkan odasziszegte neki: – A csönd 

most bölcs válasssssssssssssztás lenne! – 

próbálta elhallgattatni a rókafiút. 

– Nem pont erről van szó, de szívesen segítek 

neked majd, ha nem bírsz a mosatlan 

edényekkel – nevette el magát a miniszterelnök. 

– Tudod, olyan döntéseket kell hoznom 

folyamatosan, amelyek mindenki életét 

befolyásolják az országban. Ehhez meghallgatok 

sok véleményt, és irányítom azokat a 

képviselőket, akiket az erdőlakók megválasztottak. 

A döntéseket aztán közösen hozzuk 

meg, ezt jelenti a demokrácia. S természetesen 

azt is, hogy csak egy bizonyos időre 

szól a megbízatásunk, s aztán újra választhatják 

az erdőlakók a képviselőket. 

– Inkább ti mutassatok valamit! – kérlelte 

a társaságot Ilcsi. – Apa szerint 

itt nagyon izgalmas dolgok 

történhetnek! 

32

– Gyere velünk! – ugrottak fel a gyerekek, 

és elvitték Ilcsit a kötélpályára, megmutattak 

neki mindent. Sikítva csúsztak, 

másztak, bújócskáztak egész délelőtt. 

Közben Eda mami is mindent elmesélt a táborról 

a miniszterelnöknek. 

Eda mami teleszedte a tányérokat finom 

levessel. Csendben kanalazták az ételt, s 

minden rendben lett volna, ha Róka Miki 

nem Fifika mellé kerül az ültetés során. De 

sajnos egymás mellett ültek, és Róka Miki 

nem felejtette el a reggeli tréfát, ami miatt 

neki kellett mosogatnia, s persze arra 

már nem emlékezett, hogy valójában ő 

akarta piszkálni a kígyólányt. Gonoszul Fifikára 

nézett, és hanyagul kiütötte Fifika 

szájából a szalmaszálat, amin keresztül az 

a levesét kortyolgatta. 

– Ebédeljenek velünk! Jólesne most 

már a harapnivaló! – hívta az asztalhoz 

Eda mami a miniszterelnököt. 

Összegyűjtöttek mindenkit, s helyet 

foglaltak a nagy asztal körül. 

33

Fifika nem mert megszólalni, de a miniszterelnök 

látta az egész jelenetet, és dorgálóan 

nézett Mikire. Nem szidta meg, hanem 

egy történetet kezdett mesélni: 

– Tudjátok, amikor még ifjú legény voltam, 

nekem sem mentek annyira az illemszabályok, 

még egy hétköznapi beszélgetésbe is 

bele tudtam zavarodni – mondta. – Történt 

egyszer, hogy megláttam egy csodaszép 

lányt, de annyira félénk voltam, hogy nem 

mertem megszólítani. Ahogy próbáltam 

közelebb sündörögni, egyszer csak óriási 

csörömpölés hallatszott. Pontosan belegyalogoltam 

az általa készített szobrocskák 

kellős közepébe. 

– Nagyon megharagudott az a lány? – fogta 

a fejét Róka Miki színészkedve, mert gyanakodott 

még kicsit, hátha mégis őt szeretné 

megfeddni a miniszterelnök. 

– Először elkapta a pulykaméreg, de aztán 

körülnéztünk, és láttuk, semmi nem sérült 

meg. Együtt összeszedtük a szobrokat, és 

jót beszélgettünk! – mesélt tovább a miniszterelnök. 

– Hú, ebből lesz a szerelem! – nevetett fel 

Macska Vanda. 

– Hát valóban nagy szerelem lett belőle, 

még gyümölcse is született, itt van mellettem! 

– nézett Ilcsire ellágyultan. 

– Mi az a szerelem, és miért van? – kérdezte 

Medve Matyi. 

– A szerelem egy mély, erős érzés, mely 

által nagyon erősen kötődünk a másikhoz, 

szinte mindig vele akarunk lenni – válaszolta 

a miniszterelnök. 

– És ez örökké tart? – érdeklődött Macska 

Vanda. 

– A szerelem a kezdete valaminek, és ha 

felnőttkorban úgy akarjuk, akkor társnak 

választhatjuk azt, aki iránt így érzünk – válaszolta 

a miniszterelnök. 

34

– Társnak? – nyávogott egyet a macskalány. 

– Igen, Vanda – válaszolt a miniszterelnök. – 

Tudod, a szerelem mellett kialakul egy nagyon 

mély szeretet is, amely képessé tesz 

minket arra, hogy a párunk mellett álljunk 

akkor is, ha annak problémája, baja lenne. 

Ez nem mindig egyszerű, de ezért van a házastársi 

eskü szövegében az, hogy jóban, 

rosszban, egészségben, betegségben. A 

mi döntésünk is benne van, hogy ha szeretünk 

valakit, akkor baj esetén is tiszteljük 

és becsüljük őt. Ha így teszünk, minden 

rendben lesz, megoldjuk a problémákat, s 

újra felhőtlenné válik a szeretet. Persze 

ehhez sokat és őszintén kell beszélgetni – 

bólogatott elgondolkodva. 

– Nagy utat tettünk meg ma! – szólalt meg 

Eda mami. – Egy ország vezetésétől sok játékon 

keresztül eljutottunk a szerelemig 

és a családig – mosolygott. 

– De hát ez mindennek az értelme nem? – 

kérdezte jókedvűen a miniszterelnök. 

– Egyetértek – helyeselt Eda mami. 

– Ajánlanék egy-két programot délutánra, 

és szívesen látjuk Önöket estére is – 

váltott témát a kerecsensólyom. – Most 

mindenesetre egy jó nagy párnacsatára 

készülünk. Velünk tartanak? – kérdezte. 

– Naná! – ugrott fel a miniszterelnök, és kezébe 

is kapott egy jó nagy párnát. A gyerekek 

nagy üdvrivalgással követték, és tompa 

puffogások közepette, hatalmas kiabálással 

püfölték egymást a puha párnákkal. Lassan 

kiszakadtak a huzatok, és mindenhol 

tollpelyhek szálltak a levegőben, de ezek 

sem tudták elfedni a vidám hangulatot. 

35

Irány az ég! 

Fülledt lehelete volt a hajnalnak. A hőmérő a jótékony 

sötét ellenére szinte alig moccant pár fokot a tegnapi 

tikkasztó hőség feledésére. A meleg nem kegyelmezett. 

Már a reggel hírnöke volt az újabb hőhullámnak.

− Nem bírom ki! – szenvedett Vakond Vili. – 

Még egy ilyen nap, és leások a föld mélyére, 

tábor ide, tábor oda! – adta fel fejben a 

harcot a forró időjárás ellen. 

Eda mami feje is főtt, mit kéne csinálniuk 

aznap, hiszen a nagy meleg már neki is terhére 

volt. 

− Jaj, de örülnék, ha most ott lehetnénk, 

ahol még akár a hó is megmaradna! – kívánta 

a hűvöset Nyúl Lilla is. – Lassan „sült nyúl” 

lesz belőlem! – húzta el a száját drámaian. 

− Halihó, jó reggelt! – zengett egy mély 

basszus hang a barlang mélyéről. – Üdv mindenkinek! 

Eda mami férje vagyok, Sólyom 

bácsinak hívjatok, csak így egyszerűen! Egy 

termetes kerecsensólyom sziluettje 

bontakozott ki az árnyékból. 

– Kedvesem! – nézett Eda mamira mosolyogva 

Sólyom bácsi. – Támadt egy ötletem! – kacsintott 

Nyúl Lillára. – A határ menti hegyi 

erdőkben ilyenkor is kellemes az idő, hála a 

sok öreg fa dús lombjának. Csak a hegytetőn 

támad a meleg, de egészen odáig simogat a 

friss erdei levegő! Tudom, hisz tegnap jöttem 

onnan! – paskolta meg a neje arcát. 

− Hmmm. Igazad lehet! – ráncolta a homlokát 

Eda mami. – De hogyan jutunk el odáig? 

– érdeklődött felhúzott szemöldökkel, kétkedve 

az ötlet megvalósításában. 

− Hát busszal! Épp van is odakint egy! – húzta 

ki büszkén magát Sólyom bácsi. 

38

− Véletlenül, mi? – ölelte meg hálásan férjét 

Eda mami. – Hát ezért keltél fel pirkadat 

előtt? – szorította meg még egyszer, majd 

kiadta az utasítást: − Gyerekek! Kirándulni 

megyünk a hegyekbe! Végre egy kis hűs hegyi 

levegőt szívunk! 

− Jaj de jó! – morrantott Medve Matyi tikkadtan. 

− Indulás, érjünk oda mihamarabb! – sürgette 

a táborozókat Eda mami. – Szaporán! 

Szaporán! Reggeli, fogmosás, indulás! 10 

perc múlva mindenkit a buszban akarok látni! 

Lázas készülődés jellemezte a következő 

perceket. Néhány Aú! Jaj! Hol a fogkefém? 

Hol a nadrágom? Hol a…? kérdés után normalizálódott 

a helyzet, s tisztán, rendezetten 

ültek a gyerekek a buszban. A motor 

halkan felzúgott, a busz elindult a mai 

kalandok felé vezető úton. 

− Eda mami, azt hallottam, hogy a hegyekben 

lakik egy szörny! Egy naaaagy, hatalmas 

fogú, óriás lábú lény! 

− Az egy másik mese, nem ezekről a hegyekről 

szól a történet. Itt semmilyen szörny 

nem fog ólálkodni! – jegyezte meg Fifika, a 

kígyó. – Néha leellenőrizhetnéd az információidat! 

– feddte meg a medvefiút. 

− Hál’ Istennek itt vagy nekünk te! – ütötte 

el a dolgot Medve Matyi. 

− Na persze! – puffogott magában a kígyólány, 

de nem akart veszekedést, inkább ráhagyta 

Matyira a dolgot. 

Egyórás út után megérkeztek a hegy lábához. 

Elképedtek, ahogy felnéztek a tető 

felé. Ebből a szögből nem is látták a hegy 

csúcsát, csupán az arra vezető út eleje 

sejlett fel a hatalmas fák között. 

− Biztosan fel szeretnénk ide menni? – érdeklődött 

félénken Fifika. Már nem volt 

biztos benne, hogy nincs szörny a sűrűben. 

Elvégre, ha az egyik helyen lehet, akkor miért 

ne lehetne egy másikon is – logikázott 

bőszen magában. 

39

− Nincs mitől félnetek. 

Ha betartjuk a közös 

szabályainkat, minden rendben 

lesz – tárta szét a szárnyait 

Eda mami. – Induljunk! 

A legjobb hegyi vezető van velünk! 

– mutatott büszkén a férjére. 

Lassan bandukoltak felfelé. Gyönyörködtek 

az erdei táj buja zöld világában, megcsodálták 

az út menti virágokat, érdeklődve 

szemlélték a gombák 

színes kalapjait. A túraútvonal 

érintetlen szépsége 

mindenkit magával ragadott. 

A szemlélődés közben még beszélgetni is 

elfelejtettek. Jó volt a csend. Mindenki a 

gondolataiba merülve élvezte az üdítő sétát. 

Csupa ritka, védett növény illegette leveleit 

a társaság felé. Jó néhányuk szín- pompás 

virágkelyhekkel is büszkélkedhetett. 

Mindenki értette 

már, miért kell védeni ezeket 

a ritka élőlényeket. 

40

− Mikor érünk már fel? Már nem bírja 

a lábam! – nyafogta a csendet megtörve 

Vakond Vili. − Miért nincs itt egy felvonó 

legalább? – kérdezte számonkérően. 

– Mindjárt felérünk, Vili! – ígérte Sólyom 

bácsi. 

− Akkor is jobb lenne egy felvonó! 

– duzzogott a vakondfiú. – Ugyanott 

lennénk, és nem kellene 

ennyit gyalogolni! – berzenkedett. 

− Vili, meglátod, az az eredmény, amit te 

érsz el, sokkal jobb és értékesebb lesz, 

mintha könnyen szereznéd meg a dolgokat! 

– simogatta meg a fejét a fáradt gyereknek 

Eda mami. 

− Ugyan már! – forgatta a szemét Vili. – 

Ugyanaz az eredmény! – jelentette ki. 

Lassan haladtak, egyre fáradtabbak voltak. 

A fény egyre erősebbé vált. Hirtelen kibontakozott 

a hegycsúcs, és újra forróság 

borított el mindent. Ám a látvány, ami fo- 

41

gadta őket, minden képzeletet felülmúlóan 

csodás volt. 

Vakond Vili elképedten forgatta a fejét és 

felsóhajtott. − Ez gyönyörű! Tényleg nem 

kell felvonó! Mindent megér, hogy feljöttünk 

ide! – suttogta. 

Miután kigyönyörködték magukat, kicsit 

lejjebb, az árnyékban pihentek egyet. Ettek, 

ittak, viccelődtek a fűben feküdve. 

A hazaút már nem volt olyan fárasztó. A 

látvány és az élmények annyira feltöltötték 

a kis csapatot, hogy észre sem vették az 

idő múlását és a megtett távolságot. 

Hazaérve megfürödtek, aztán mindenki fáradtan 

elvonult a saját kis vackára. 

Vakond Vili aludt el legkésőbb. Utolsó gondolata 

még az volt, mielőtt az álom gyengéden 

elrepítette varázsbirodalmába, hogy 

nem riad vissza eztán a nehézségektől. 

Nem vár a könnyű megoldásra, mert saját 

maga is, leküzdve önmagát, bármit elérhet. 

Nem kell hozzá felvonó… 

42

Vizes mese 

1. 


A táborlakók ma a tóhoz mentek fürdeni a 

rekkenő hőségben. 

Mókus Marci felhevült testtel akart beugrani 

a vízbe. – Előbb szoktasd magad a vízhez! Vizezd 

be magad! – szóltak rá a többiek. 

3. 

4. 

Medve Matyi tele hassal akart beugrani a 

tóba. –Várj egy kicsit, amíg kiürül a gyomrod! 

– kérték a többiek. 

Nyúl Lilla egy talpast akart ugrani, annyira 

melege volt. De nem tudott úszni. Épp idejében 

figyelmeztették, így nem lett baj. 

5. 

Te tudod, hogyan lehet 

biztonságosan strandolni? 

Gyűjtsd össze! 

6. 

Róka Miki mindenét elszórva és hátrahagyva 

rohant a víz felé. – Hahó, mi lesz, ha a szarka 

elviszi a dolgaidat? – figyelmeztették társai. 

43

Nyúl Lilla 

bánata 

Halk kopogással könnyezte az ég a szomjazó földet, 

amely hálásan fogadta magába az éltető cseppeket. 

A perzselő nap repesztette barázdák lassanként újra 

egységes talajjá alakultak.

Nyúl Lilla a többiektől elhúzódva üldögélt 

a barlang sarkában, s egy margarétával 

játszadozott elmélázva. Néha egy-egy 

szirmot letépett, és az odakint csordogáló 

esővíz-patakocskába dobta. Sokáig bámulta, 

ahogy a szirmok szép lassan elhimbálóznak 

addig a pontig, ahol a víz a kövek mellett 

eltűnt a föld mélyébe. 

A többiek a bezártság unalmának elűzéseként 

különböző játékokba fogtak. Először 

szókirakóztak, s hívták Lillát is. 

− Most nem szeretnék! – rázta a fejét a 

nyúllány. 

Utána szóláncot játszottak. 

− Nincs kedvem! – tiltakozott. 

Kártyáztak. 

− Majd máskor − ingatta a fejét szomorúan 

Lilla, és maga elé bámulva pörgette a margarétavirágot. 

Az eső veszített erejéből, a felhőket egyre 

több napsugár repesztette szét, s lassanként 

behömpölygött mindenhová a meleget 

adó fény. A kártyázás hevében a kis 

társaság ezt nem vette észre, Nyúl Lilla 

viszont felállt, és óvatosan kisomfordált 

a mezőre. Úgy érezte, hogy margarétája 

egyedül nagyon magányos, és leszakajtott 

még párat a szerény növényke társai közül. 

Ahogy telt az idő, szép csokor kerekedett 

ki a fehér virágokból. 

Senki nem kereste a kis táborlakót. Csak 

Sólyom bácsinak volt hiányérzete, s ahogy 

számba vette a nebulókat, rájött, kit is 

keres valójában. A barlang kijáratához 

lépve pillantotta meg a réten hajladozó 

szomorú sziluettet. 

46

− Vajon mi bánata lehet ennek a gyereknek? 

Elindult Lilla után. 

− Szervusz, kislányom! Szép csokrod van! 

– szólította meg a nyúllányt. Tudod, hogy 

minek a szimbóluma ez a virág? – kezdeményezte 

a beszélgetést. 

− Nem igazán! Nekem csak megtetszett. 

Olyan egyszerűen, de méltósággal fehérlenek 

a zöld fűben. Van itt búzavirág, meg pipacs 

is, de valahogy nem éreztem úgy, hogy 

ide illenének – válaszolta Lilla zavartan. 

− Szeret, nem szeret, könnyek, szenvedés, 

az eldöntendő sors virága, jövendőmondó 

– mosolygott Sólyom bácsi. – Látom, te is 

szirmát szegted egynek – nézett arra a virágfejre, 

amely foghíjasan virított a többi 

között. – Mire vagy kíváncsi? – érdeklődött. 

− Semmire – zárkózott magába Lilla. S nagy 

sokára sóhajtott egyet. – Azt úgysem tudhatom 

meg – mormogott maga elé. 

− Mit szeretnél megtudni? Mindenre létezik 

válasz – mondta Sólyom bácsi, és puhán a lány 

fejére tette a 

szárnya hegyét. 

− Ugyan már! – csattant fel a lány – azt sem 

tudjuk, hogy mekkora a világegyetem! Egy 

csomó betegséget nem tudunk meggyógyítani! 

Nem látunk mások fejébe! – kiabálta 

indulatosan. 

− Kinek szeretnél a fejébe látni? – érzett 

rá a lényegre Sólyom bácsi. – A kérdéseidet 

valóban kutatják még. De szerintem arra, 

ami velünk és körülöttünk történik, megtalálhatjuk 

a válaszokat. Csupán magunkban 

kell egy kicsit keresgélnünk – nézett komolyan 

Sólyom bácsi. 

− Mintha az olyan könnyű volna! – berzenkedett 

Nyúl Lilla. – Pont, hogy nem tudhatjuk! 

Nem látunk mások fejébe! Nem tudjuk, mit 

akarnak! Mit miért csinálnak! Mit várnak 

tőlünk! Miért nem… − s itt hirtelen elhallgatott. 

– Miért nem mondanak semmit... 

− Igazad van – bólogatott a Sólyom. – Pontosan 

nem tudhatjuk ezeket. De nem is ez 

a fontos. Mit érünk azzal, ha mások minden 

gondolatát ismerjük, de azt nem, hogy mi 

miért érzünk úgy, ahogy, s hogyan alakíthatunk 

ezen? 

47

− Ezt hogy érti, Sólyom bácsi? – jött 

zavarba a kisdiák. – Hogy segít az rajtam, 

ha magammal foglalkozom? Mit old az meg? 

− Amit a nevén nevezünk, afelett már hatalmunk 

van. Tudjuk irányítani – válaszolta 

a sólyom. – Megpróbálom elmagyarázni. 

Például azt érzed, hogy mérhetetlenül 

bánatos vagy, kifutnál a világból, szorongat 

a torkod, sírnál. Pontosan mit érzel ilyenkor? 

Érezhetsz bánatot, félelmet. Elsőként ezt 

kell megfogalmaznod magadban. Ha ezt 

megtetted, azt is meg tudod fogalmazni 

magadnak, hogy mindez miért van, mi az 

oka ennek az érzésnek. Mi történt veled, 

mi az, ami ezt kiváltotta. Ekkor már tudod, 

hogy mivel is kell megbirkóznod. 

− Ááááá, megbirkózni? Dehogyis. Szomorú 

vagyok olyankor és kész. Elbújok a világ 

elől… 

− …és szenvedsz – ingatta a fejét Sólyom 

bácsi. – De nem lehet örökké szenvedni, a 

problémát meg a szőnyeg alá söpörni. Ha 

ezt tesszük, egyszer csak azt vesszük észre, 

hogy a bánat irányít minket. Mindent sötéten 

látunk, mindenkivel veszekszünk, vagy 

csak elkerüljük a másikat. Nem szándékosan, 

de csak megbántunk másokat. A feszültség 

pedig 

csak egyre nő 

bennünk. 

− Honnan tetszik tudni? Pont ez történik 

velem! – nyitotta tágra a szemét Nyúl Lilla. 

– Van rá mód, hogy ez elmúljon? 

− Ha megfogalmazod magadnak, vagy ha van 

valaki, akiben megbízol, akkor neki elmondod, 

hogy mi zajlik benned, lehet segíteni 

ezen – bólogatott Sólyom bácsi. – Az érzések 

egyből nem szűnnek meg, de sokat 

jelent a dolgokkal való szembenézés és mások 

támogatása is. Elmondod nekem, hogy 

mi zaklat fel ennyire? – kérdezte. 

− A legjobb barátom azt mondta, hogy nem 

vagyok idevaló, s ha nem lennék itt, akkor 

sokkal jobb lenne ez a tábor! – sírta el magát 

Nyúl Lilla. 

− Mikor mondta ezt? – kérdezte Sólyom 

bácsi. 

− Hát, amikor kicsit sírtam, és akárhogy 

akart vigasztalni, csak ráztam a fejem. 

Játszani sem akartam. Semmihez sem volt 

kedvem. Aztán ráálltam, hogy focizzunk, 

de nem érdekelt, és kikaptunk miattam, 

mert mindig eladtam a labdát az ellenfélnek. 

Mérges lett, és kiabált velem. Azóta 

nem is beszélünk – vallotta be. 

− Ha jól értem, alapjában véve valamiért 

szomorú voltál, és emiatt nem akartál a barátoddal 

lenni, majd csak 

48

ímmel-ámmal vettél részt egy játékban, 

amiben sokkal jobb vagy, mint amit ott teljesítettél 

– foglalta össze Sólyom bácsi. 

− Igen – helyeselt Nyúl Lilla. – Már akkor 

megbántam, de nem tudtam, hogyan mondjam 

el neki. 

− Ahogyan most nekem tetted. Ha akarod, 

odamegyek veled, és segítek – ajánlotta fel 

a Sólyom. – Azt elmondod, hogy miért voltál 

akkor szomorú? – kérdezte. 

− Igazából… anya és apa haragszanak 

egymásra, el fognak 

válni – sírta el magát 

megint a kislány. Egy ideje 

nem beszélnek egymással. 

Azon gondolkodom, hogy 

mit csináltam rosszul, és 

hogyan tudnám ezt helyrehozni, 

de nem látok a fejükbe! 

− Jaj, kedveském! – ölelte át a könnyes szemű 

lánykát Sólyom bácsi. – Te semmit sem csináltál 

rosszul! Nem a te hibád. Nem tehetsz 

semmiről! Tudod, a felnőttek, amikor egymásba 

szeretnek, és összeházasodnak, még 

minden szépnek tűnik, mert a kapcsolat elején 

mindent elfogadnak a másiktól. Aztán ez 

néha megváltozik, s egyre kevésbé figyelnek 

egymásra. Ha ezen a ponton tudnának változtatni, 

akkor minden másképp alakulna. Itt 

lenne fontos, hogy megértsük és elfogadjuk 

a másik érzéseit, gondolatait, igényeit. Nem 

muszáj egyetértenünk, nem kell mindig azt 

csinálni, amit a másik akar, de az fontos, hogy 

elfogadjuk, amit ő szeretne, addig a határig, 

amíg ő is tekintettel van ránk. Tiszteljük egymást 

és emlékezzünk, miért is házasodtunk 

össze. Ha ez nem működik, akkor romlanak el 

a dolgok. És ez nem a gyerekeken múlik. Nem 

másokon. Csupán azon, hogy felismerjük-e, mi 

a probléma, miért születnek a rossz érzéseink. 

S ezt meg tudjuk-e beszélni a másikkal. 

El tudjuk-e fogadni, hogy néha nem „látunk 

a másik fejébe”. Meg kell hallgatnunk, mit is 

gondol a dolgokról. S ami a legnehezebb, ezt 

el is tudjuk fogadni, még akkor is, ha nem értünk 

vele egyet. Persze csak addig, amíg ez a 

család rovására nem megy. 

− Akkor rám nem is haragszanak? – szipogta 

Lilla. 

− Nem. Ha esetleg kiabálnak is veled néha, 

az nem azt jelenti, hogy rád haragszanak. A 

saját problémájuk miatt feszültek. Téged 

attól még ugyanúgy szeretnek. 

− Akkor jó! – fogta meg Lilla Sólyom bácsi 

szárnyát. – Megkeressük Macska Vandát? 

– húzta a tábor felé. – Szeretném, ha újra 

barátok lennénk. 

49

− Naná, hogy megkeressük! – indult el Sólyom 

bácsi. 

Nyúl Lilla és Macska Vanda néhány perc 

múlva már vidáman kergetőztek az esőtől 

még vízcseppes fűben, a veszekedésnek 

már nyoma sem volt, ahogy ez az igaz barátoknál 

lenni szokott. 

A távolban még nem oszlottak fel a felhők, 

s az esőcseppeken átragyogó napfény megmutatta 

pompás színjátékát. Szivárvány 

ragyogott az égen. Talán kincshez vezetett 

a vége, talán nem. A táborban azonban ott 

volt az igazi kincs: az őszinte barátság és a 

támogató szeretet. 

50

Jó hecc?

− ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – üvöltötte Róka 

Miki. – Ha elkaplak, széjjel szedlek! Kifordítlak 

a bundádból! – kergette Mókus Marcit 

a réten körbe-körbe. A mókus nevetve 

cikázott a rókafiú előtt. Néha kiszaladt a 

mező szélére, és felfutott egy-egy fára, 

hogy kinevethesse magát a dühöngő rókán. 

− Hahahahaha! Nem igaz, hogy nem vetted 

észre! – kacagott. – Tán igazat mondtam, 

hogy így bepörögtél? – kérdezte incselkedve. 

− Gyere csak le a fáról, majd én megmutatom 

neked, hogy mi az igaz, teeeee…− hörögte 

Miki. Felbőszülve ugrándozott, de 

csak Mókus Marci csalinak lelógatott farka 

helyét püfölhette. 

− Mi a móka tárgya? – lépett oda érdeklődve 

Zabola Zoli, aki épp akkor érkezett 

a kapitányságról. – Csak nem valami nézeteltérés? 

− Áááá, dehogy! – vágta rá a két fiú azonnal. 

Mókus Marci óvatosan lemászott a fáról, 

majd amikor meggyőződött arról, hogy 

Róka Miki nem fogja őt a százados előtt 

bántani, hirtelen hátba vágta a rókát és 

elrohant, miközben azt kiabálta: Róka Miki 

és Fifika szerelmesek! Róka Miki és Fifika 

szerelmesek! 

52

− Engedjen el, Zoli bácsi, hadd kapjam el 

azt a vigyorgó képű mókust! – lihegte. 

− Csak nem igaz, amit mondott? – kérdezte 

a százados kaján vigyorral. Azonban látva 

Miki sértettségét, elszégyellte magát, 

mert eszébe jutott, hogy ő is volt gyerek, 

és bizony az ilyesfajta inzultusok neki sem 

voltak ínyére. 

− No, gyere, komám, csípjük fülön azt a mókust, 

aztán tisztázzuk, mi is történt itt. 

− Elkaplak, te megátalkodott mókus! – lendült 

volna utána Róka Miki, ha Zabola Zoli 

el nem kapja a grabancát. 

− Hohohó! Hová a nagy sietség? – érdeklődött 

a fejét rázva, mert Róka Miki még 

felemeltében is bőszen kapálózott, mintha 

haladni tudna a levegőben is. – Miki, nem 

adtam felszállási engedélyt! – viccelődött. 

– Úgy verdesel, mint aki repülni készül. 

Átballagtak a réten a barlang bejárata elé. 

Marci ott volt a többi táborlakó társaságában, 

és a térdét csapkodva mesélte, hogyan 

bőszítette fel heccből a rókafiút. Nagy kacagásában 

nem vette észre a két érkezőt. 

Csak a körülötte lévő csend figyelmeztette 

arra, hogy valami nincs rendben. Lassan 

megfordult, és látván rossz viccének főszereplőjét, 

lehajtotta a fejét. 

53

− Szép volt, Marci! – mondta feddő hangsúllyal 

Zabola Zoli. – Igazán bajtársias 

volt tőled, hogy kitalált történeteket meséltél 

a csapattársadról! Büszke lehetsz 

magadra! 

− Nem vagyok büszke rá! Bocsánatot kérek! 

– nézett bűnbánóan Mikire a mókusfiú. 

− Még meggondolom! – dohogott sértődötten 

Róka Miki, de Zabola százados gyengéd 

lökdösésére, változtatott a mondandóján: 

− Megbocsátok, de nagyon rosszul esett, 

amit csináltál! 

− A bátyámmal ezt a neten csinálták! – kiabálta 

Vakond Vili hirtelen. – Most otthon 

van, és ki sem jön a szobából! 

– Mi történt a bátyáddal? – fordult hozzá 

Zabola Zoli. 

– Hát, kicikizték a neten, a közösségi oldalán! 

– vonta meg a vállát Vakond Vili. 

– Mikor történt mindez? – kezdett gyanakodni 

Zabola Zoli. 

– Pár hete – gondolkodott Vakond Vili. –Azóta 

is folyamatosan lehet vele valami, mert 

nagyon rossz kedve van. 

– Az nagy baj! – vakarta meg a fejét Zabola 

Zoli. – Beszélnünk kell a bátyáddal! 

– Nem áll szóba senkivel! – akarta lezárni a 

témát Vakond Vili. 

54

– Persze, mert roppantul szégyelli magát! – 

sóhajtotta a százados. – Látjátok, hogy egy 

meggondolatlan csúfolódás itt a táborban is 

milyen indulatokat keltett. Róka Miki elkeseredésében 

végigkergette Marcit a táboron. 

Aztán azt is meg kellett látnia, hogy 

ti mindnyájan az ő kontójára szórakoztok, 

ahelyett, hogy leállítottátok volna Marcit. 

Ilyenkor legszívesebben eltűnne a rossz 

poénok áldozata a világ elől. Voltatok már 

ilyen helyzetben? 

– Igen…– hajtották le a fejüket többen is. 

– Engem a csíkjaim miatt csúfoltak – mondta 

Macska Vanda. – Pedig az ilyen macskafajtánál, 

mint én, ez természetes. 

– Engem a kiejtésem miatt – csatlakozott 

Medve Matyi. 

Mindenkinek eszébe jutott egy-egy kellemetlen 

emlék. Nem is értették, hogy az 

előbb mi volt olyan vicces Marci gúnyolódásában. 

Most már Róka Miki szemével látták 

a történteket. 

– Ha ez a neten történik, hasonlóan rossz 

dolog. Annyiban más, hogy az áldozat is látja, 

mit írnak vagy milyen képet tesznek fel 

róla. De azt nem tudja, hogy hányan látták, 

hányan mentették le maguknak, s újraéled-e 

valamikor majd ugyanaz az ízetlen bejegyzés. 

Akit érint, ugyanúgy szégyelli magát, 

és sokszor bezárkózik, mert nem tudja, 

hogy aki szembejön vele, vajon látta-e… 

– Pedig nem ő csinálta! Nem neki kellene 

szégyellnie! – morgott Medve Matyi. 

– Valóban, Matyi, nem kellene. Azonban senki 

sem szereti, ha rá nézve nem helytálló, 

vagy őt negatívan minősítő, vagy őt érzékenyen 

érintő dolgok jelennek meg róla. A 

legtöbbünk ilyenkor nagyon kellemetlenül 

érzi magát. 

– Mit lehet tenni? – kérdezte kíváncsian 

Macska Vanda. 

– Először is, csak olyan kép kerüljön ki veletek 

kapcsolatban, amit szívesen is láttok. 

Mondok egy példát: lefotózod a szobádat. 

Az egyik képen rend van és tisztaság. A 

másikon viszont minden szanaszét, ételmaradék 

az asztalon. Melyik képet tennéd ki? 

– Hát az elsőt, ez egyszerű… – sziszegte Fifika. 

55

– Nohát, ha majd nagyobbak lesztek, és 

számotokra is szabad lesz közösségi oldalon 

regisztrálni, erre mindig legyetek figyelemmel. 

Ti magatok ne segítsétek azokat, akik 

mindenkibe szeretnek belekötni, hogy alkalmuk 

legyen kipellengérezni benneteket. 

– Trollkodni? – fontoskodott Vakond Vili. 

– Igen. Rosszindulatú, negatív véleményt 

megfogalmazni mindenről és mindenkiről. 

Ezt hívják trollkodásnak – magyarázott Zabola 

Zoli. – No de mondom tovább. Ha valaki 

bántana benneteket, vagy a társatokat a 

neten, akkor mindenképp jelezzétek ezt. A 

csúnya, sértő tartalmakat az oldal üzemeltetőjének 

is lehet jelezni, és letiltják az 

adott bejegyzést, illetve a bejegyzőt. Nekem 

is szólhattok, és segítek megoldani a 

dolgot. Másrészt, ha másról láttok olyan bejegyzést, 

ami nevetség vagy gúny tárgyává 

teszi őt, akkor soha ne csatlakozzatok a 

rosszindulatú szerzőhöz. 

– Ilyen oldala is van az internetezésnek? – 

csodálkozott Fifika. 

– Bizony. Nem csak az a színes, játékos oldala 

van, amit eddig láttatok. Ugyanolyan, 

mint a való világ. Ott is vannak jó és rossz 

tartalmak és emberek. Ha használjuk az 

internetet, meg kell tanulnunk ezt is felismerni 

és kezelni. 

– Hűha, akkor komolyan kell venni! – ámuldozott 

Medve Matyi. 

– Igen, komolyan. De én mindenben segítek 

majd nektek! – ígérte Zabola Zoli. 

A barlang előtt még sokáig folyt a beszélgetés. 

Hirtelen a megfoghatatlan, mindent 

láthatatlanul átszövő internetnek 

súlya lett. A gyerekek megértették, hogy a 

virtuális világban is mindenki az marad, aki. 

Legalábbis a számítógép innenső oldalán. 

Ugyanazokkal a vágyakkal és érzésekkel. S 

bántani senki sem ér. 

56

Medve Matyi pórul jár 

1. 


– Már megint eltűnt a mézesbödönöm! Ki vitte el? 

– morogta Medve Matyi nyűgösen, mikor felkelt. 

– Biztosan megint a többiek vitték el! De most 

én viccelem meg őket! – tervezte el mérgesen. 

3. 

4. 

Összeszedte mindenki ünneplős cipőjét, és eldugta 

őket a barlang mélyén. 

A többiek este ünnepségre készültek. Medve 

Matyi magában mulatott, mert sehol sem 

találták a cipőket. Sebaj, mindenki mezítláb 

ment be a nagyrét feldíszített sátrába. 

5. 

6. 

Medve Matyi is belépett. A terem közepén 

ott volt a mézesbödön megtöltve, feldíszítve, 

s mindenki azt kiáltotta: Boldog szülinapot, 

Medve Matyi! 

Matyi elszégyellte magát. Nem tudta hirtelenjében 

élvezni a neki szervezett ünnepséget. 

Egészen addig, amíg bocsánatot nem kért. 

57

Sztárzsaru 

akcióban

Róka Miki 

ma megint 

vidáman ébredt. 

Jól érezte 

magát a táborban, 

eseménydús volt ez a pár 

hét, de ma másféle izgalmakra vágyott. – Egy 

jó kis nyomozás! Az kellene! Egy igazi, nagy, 

megoldásra váró ügy! Biztosan 

rájönnék, ki a bűntényben 

a ludas! – álmodozott, és 

elképzelte magát detektívnek 

öltözve. Szemei 

előtt látta, ahogy 

komoly arcot vágva 

próbálja a sok-sok információból 

az apró 

részleteket összerakni. 

Nemrég olvasta 

Leleményes Leslie, 

az erdő messze földön 

híres mesterdetektívének 

harmadik 

regényét, mely 

csupa valóságos 

mozzanatot tartalmazott 

egy 

mézcsempész 

banda lefüleléséről. A rablódarazsak elfogása 

roppant veszélyes akció volt, tele váratlan 

veszélyekkel, nehéz feladványokkal. Semmi 

sem az volt, aminek látszott… 

− Bárcsak nekem is sikerülne egy hasonló 

nagy ügyet megoldanom! – fűzte tovább ábrándjait 

a rókafiú, és már látta is magát az 

újságok címlapjain: Róka Miki, az agyafúrt 

rejtvényfejtő, rács mögé ravaszkodta a 

veszélyes bűnözőket! – Annyira belelkesedett, 

hogy kihúzta magát, és jobbra-balra 

hajlongott a képzeletében éljenző tömeg 

előtt. – Köszönöm, 

60

köszönöm! – mosolygott csukott szemmel, 

fejét körbeforgatva, míg Macska Vanda 

nyávogása fel nem riasztotta vágyálmából. 

− Miaúúúúú! Mi ez a bolondság? Kinek köszöngetsz? 

Nincs itt senki, Miki! Gyere 

inkább, mert miattad késünk el a rendőrmúzeumból! 

– forgatta a szemét rosszallását 

kifejezve, és húzni kezdte a mancsánál 

fogva a rókafiút. 

− Megyek már! – morogta szégyenlősen 

Róka Miki, még mindig kicsit megszédülve 

a képzelt „sikertől”. – Hová sietünk ekkora 

lendülettel? – kérdezte. 

− Leleményes Leslie könyvbemutatójára! 

– nyávogta Vanda türelmetlenül. – 

Elfelejtetted? No, mindegy, gyere már, mert 

nem szeretnék lemaradni róla! Azzal nagy 

sebbel-lobbal elfutott a város irányába. Róka 

Miki sem akart lemaradni, nagy léptekkel 

követte a macskalányt. Pár percen belül 

beérték a csoportot, s illedelmesen haladtak 

tovább a múzeum irányába. 

A múzeumban már minden szépen elő volt 

készítve. A színpadon gyönyörű drapériák 

színezték a hátteret. Középen egy kis asztal 

volt, rajta egy letakart üvegbura, ez rejtette 

az új regény első példányát. Az asztalt 

körben mezei virágok díszítették, melyekből 

a színpad elejére is jutott. Minden friss 

volt, vidám és ünnepélyes. A közönség nagyon 

várta már az író-nyomozót, páran elkezdtek 

tapsolni is. A tapsot aztán 

mindenki átvette, a táborlakók 

még kiabáltak is hozzá: 

„Leleményes Leslie, 

várunk, gyere már ki!” 

61

A kis rigmus megtette hatását, s a színpadon 

megjelent Leleményes Leslie és Cica 

Katica tanárnő, aki most nem tanárként, 

hanem műsorvezetőként vett részt a rendezvényen. 

− Örömmel és szeretettel köszöntök mindenkit! 

Jó látni, hogy ekkora az érdeklődés! 

A közönség és a magam nevében hadd köszöntsem 

díszvendégünket új regényének 

bemutatója kapcsán! Leleményes Leslie, 

meséljen nekünk, hogyan született meg ez 

a regény? – fordult az íróhoz. 

− Üdvözlök mindenkit! A tavalyi nagy mézhiány 

idején elkezdtük kutatni az okokat, 

vajon mi állhat a háttérben. A méhektől 

ugyanis egy bejelentés sem érkezett. Ha 

mézet szerettünk volna venni tőlük, akkor 

viszont az esőre meg a kevés virágra panaszkodtak, 

s nem adtak el egyetlen üveget 

sem. Ez gyanús lett nekem, mert bármerre 

jártam, rengeteg virágot láttam, 

s eső sem esett több, mint bármely más 

évben. Nyomozótársaimmal arra jutottunk, 

hogy itt valami sumákolás van! Elkezdtük 

figyelni a méhkasokat. Nem kellett sok 

idő, s tanúi lettünk, hogy egy rablódarázs 

banda fosztogatja őket. Erőszakkal elvitték 

a mézet, a lépet, szegény méheket pedig 

halálra ijesztgették. A méhkirálynőt is 

megfenyegették, hogy ha el meri árulni bárkinek, 

mi történik, szétdúlják a kasokat, a 

méheket pedig szétkergetik. Már értettük, 

hogy a fenyegetés miatt nem mertek feljelentést 

tenni a méhek. Beszéltünk velük, s 

meggyőztük őket, nem esik bántódásuk, ha 

elmondják, mi történt velük. Segítünk rács 

mögé juttatni a bűnözőket, ahol már nem 

bánthatnak senkit. A következő alkalommal, 

amikor rabolni jöttek a darazsak, csapdát 

állítottunk nekik, és mind egy szálig elfogtuk 

őket. 

Ekkor Leslie a letakart üvegbura felé nyúlt, 

s lerántotta róla a leplet. 

– Az egész történetet ebben a könyvben 

írtam meg! 

Az üvegbura alatt azonban nem volt semmi... 

– Hát ez meg mi? – hőkölt vissza Leslie. 

Cica Katica megőrizte a lélekjelenlétét, és 

igyekezett nyugodtan kommentálni az eseményeket. 

− Úgy látom, a könyvre még várnunk kell. 

Vagy esetleg ez is egy megoldandó rejtély, 

amit Ön szervezett meg? – fordult mosolyogva 

az íróhoz. 

62

− Nem, dehogy! Semmi közöm a könyv eltűnéséhez! 

– tiltakozott Leslie. – De ha már 

így esett, derítsük ki, mi is a valóság! – kiáltott 

fel. 

− Én segítek! Én segítek! – kiabálta Róka 

Miki. Úgy érezte, végre eljött számára a 

nagy lehetőség. 

− Rendben, fiam, gyere, segíts nekem! Hogy 

hívnak? 

− Róka Mikinek! – mondta a fiú büszkén, miközben 

kisétált a színpadra. – Mivel kezdjük? 

– érdeklődött. 

− Nézzük meg, ki volt itt a helyszín berendezésekor, 

és vegyük számba, hogy kinek 

állt érdekében elcsenni a könyvet – válaszolta 

Leleményes Leslie. 

− A helyszín berendezésekor végig jelen 

voltam, s a könyvet magam takartam le – 

szólalt meg Cica Katica. – Kizárt, hogy akkor 

történt volna a lopás! 

− Hát jó, akkor azt kérdezném, őrizték-e a 

helyszínt, vagy volt idő, amikor nem ügyelt 

rá senki? 

− Nem, dehogy, mindig volt itt valaki! – 

mondta határozottan Cica Katica. 

− A kérdés az, hogy kik voltak itt! – jegyezte 

meg Leleményes Leslie. 

Róka Miki közben körülnézett a színpadon, 

és az asztal mellett, amin az üvegbura volt, 

talált egy bőr karkötőt. – Ezt nézze, Leslie 

bácsi! 

− Ügyes vagy, Miki! Ez már valami! – dicsérte 

meg a rókafiút Leslie. 

− Ó, Zabola Zoli és Szikra Szilveszter, a 

helyszínelő tanították mindig, hogy a helyszínt 

tüzetesen át kell vizsgálni! – motyogta 

zavarában. 

− Jó tanítvány vagy! – mosolygott Leslie. – 

Már csak azt kell kiderítenünk, kié a karkötő. 

− Én tudom! – hangzott fel egy vékony hang 

a tömegben. Mindenki arra fordult. Macska 

Vanda volt a hang gazdája. 

− Megosztja velünk is a Kisasszony, 

amit tud? – érdeklődött 

Leleményes Leslie. 

− Az enyém – hangzott a 

válasz.

− És te vitted el a könyvet? – kérdezte óvatosan 

a nyomozó. 

– Igen… – vallotta be szégyenkezve a cicalány. 

– Miért tetted, Vanda? – kérdezte értetlenkedve 

Cica Katica. 

− Örömet akartam szerezni Róka Mikinek, 

mert annyira rajong Leleményes Leslie-ért. 

Gondoltam, egy ilyen ritka kincs igazán boldoggá 

teszi − magyarázkodott Vanda. 

− Vanda, tudod, hogy ez lopás? – kérdezte 

Cica Katica. 

− Ebbe nem gondoltam bele, de most már 

látom, hogy nem jó döntést hoztam – sóhajtott 

Vanda. – Emiatt is jelentkeztem 

önként. Bocsánatot kérek mindenkitől – 

hajtotta le a fejét szomorúan. 

Leleményes Leslie-t titokban meghatotta, 

hogy ennyire szeretik őt a gyerekek, de a 

legjobban azon érzékenyült el, hogy egymással 

is mennyire törődnek, még ha nem is 

a leghelyesebb módon. 

− Nagy galibát okoztál, Vanda! – szólalt meg, 

aztán elmosolyodott. – De fátylat rá! Ha a 

könyvet visszaadod, dedikálom Róka Mikinek! 

Róka Mikinek leesett az álla a nagy ajándék 

hallatán. 

− Azonban arra kérlek, hogy még jó szándékból 

se tegyél olyat, amivel másoknak 

kárt okozhatsz. Mindig van olyan megoldás, 

ami megfelelő, de ha nem tudod, mi lenne 

az, kérdezd meg valakitől, rendben? 

− Rendben. Csak úgy szégyellem magam, ha 

meg kell szólalnom! – bólintott Vanda. 

− Sose a kérdések és a beszélgetés miatt 

szégyelld magad, Vanda! A tudatlanság vagy 

a hirtelen rossz döntések miatt kerülhetsz 

kényes helyzetekbe! – tanácsolta Leslie a 

meghatódott macskalánynak. 

Az ünnepség tovább folytatódott. Mindenki 

vidám volt, egyesek táncra is perdültek. 

Leleményes Leslie boldogan ült és dedikálta 

a könyveket. Macska Vanda felszabadultan 

és ügyesen segédkezett a teremben – ezzel 

igyekezett jóvá tenni a sok kényelmetlenséget, 

amit okozott. Róka Miki a sarokban 

üldögélt, szorongatta a könyvet és boldog 

volt. Teljesült az álma, nyomozhatott 

Leslie-vel. S azt is megtapasztalta, hogy ő 

is fontos a társainak, akik bármit megtennének 

érte.

KÓDFEJTÉS 

KÓDFEJTÉS 

Jaguár Jenő Erdőváros focicsapatának edzője. 

Mire tanítja a gyerekeket? 

Jaguár Jenő Erdőváros focicsapatának edzője. Mire tanítja a gyerekeket? 

a € á £ b ¥ c © cs ± 

d ß e ɘ é ə 

f ɟ g ɗ gy ɷ h ɥ i ɽ í ɻ j ʄ k ɠ 

l ɭ ly ɮ m ɯ n ɲ ny ɳ o ɒ ó ɕ ö ɜ 

ő ɝ p Ԁ r ӷ s ш sz щ t ҭ ty ҧ u 

ú ϔ ü ϡ ű Ϡ v φ z ϗ zs ж 

€ Ԁ£ɮ£ɲ ¥ ɽ ϗ ɒ ɳ ɻ ҭ ш! 

65

Ünnepi 

kavalkád

Talán a mai nap volt az év legvártabb eseménye. 

Erdővárosban a nyár végén hatalmas 

ünnepségsorozat vette kezdetét. Minden 

erdőlakó szívével-lelkével készült a város 

alapításának ötszázadik évfordulójára. A 

táborozók sem voltak ezzel másképp. Már 

kora reggel szokatlan zsongás hallatszott a 

máskor még álommal teli tábor belsejéből. 

Mindenki talpon volt. A lányok csinosították 

magukat, a fiúk izgatottan rohangáltak a várakozásban. 

A mai nap nem csak az ünneplésről 

szólt számukra. Az erdei kapitányság vezetője, 

Kántor ezredes felkérte őket, hogy 

vigyázzanak az ünnepségen a területen található 

autókra, értékekre, s szóljanak mindenkinek, 

aki valamilyen értékét óvatlanul 

hordja, vagy a gépjárműben hagyja, hiszen 

könnyen ellophatják a nagy forgatagban. 

– Szerintetek fogunk ma tolvajt? – harsogta 

a többieknek Róka Miki. 

– Fogunk ám! – kiabálta vidáman Medve Matyi. 

– Ha elkapom, hátrakötöm a sarkát, 

hogy többet ne legyen kedve lopni! – tette 

hozzá vészjósló képpel. 

Dalma, a dalmata már előző este megérkezett 

a táborba. Őt bízta meg Kántor ezredes, 

hogy irányítsa a gyerekeket a komoly 

munka ideje alatt. A fiúkat hallva megcsóválta 

a fejét, és próbálta elrejteni a mosolyát, 

amikor a közelükbe ért. 

– Matyi! Csak szólunk és figyelünk. 

Nem kapunk el 

senkit. Arra ott lesz Zabola 

Zoli százados és csapata. 

Értem én, hogy erősnek érzed 

magad, de nem kell fölöslegesen 

hősködnöd. Egy 

felnőtt sokkal 

erősebb, mint amilyen te vagy. Még akkor is, 

ha azt érzed, bárkit le tudnál gyűrni. 

– Elkapom, aztán piff-puff! – ütögetett nagyokat 

a levegőbe harciasan Medve Matyi, 

s közben figyelte, hogyan reagál Dalma. 

Dalmát nem lehetett kihozni a sodrából. 

Nyugodtan közelebb ment Matyihoz, és a 

vállára tette a mancsát. 

– Hadd lássam, milyen erős vagy! – mondta, 

és mutatta a medvének, hogy jöjjön csak, 

próbálja meg őt legyőzni. A következő pillanatban 

Matyi a földön feküdt, és moccanni 

sem bírt a dalmata erős szorításától. 

– Hahahahaha! – nevetett gúnyosan Róka 

Miki! – Még egy lány is legyőz téged! – 

mondta kajánul. A következő pillanatban 

ott találta magát Matyi mellett. 

– Erről ennyit – nyújtózkodott egyet Dalma 

– és fölsegítette a meghökkent fiúkat. 

– Látjátok, a képzelt erőtök messze áll a 

valóságtól. Nem tanácsolom, hogy megpróbáljatok 

bárkit is elfogni, mert rosszabbul 

is járhattok, mint most. Az elkövetők 

nem fognak rátok úgy vigyázni, mint én, 

ráadásul lehet náluk fegyver is, s akkor 

aztán még nagyobb bajba keverednétek! 

A feladatunk az, hogy figyelmeztessük az 

ünneplőket, ha óvatlanok lennének, nehogy 

kár érje őket. Másodsorban, ha észrevennénk, 

hogy valaki rosszban sántikál, Zabola 

Zoliéknak kell szólnunk. Érthető? – nézett 

mélyen Matyi szemébe. 

68

– Igen, megértettem! – kapta el szégyenében 

a tekintetét a medvefiú. 

– Akkor minden rendben! – zárta le a témát 

a dalmata. – Indulhatunk is! Párokban 

fogunk sétálni. Minden párral megy egy 

felnőtt is: Eda mami, Sólyom bácsi, Őzike 

Heni és Eri már kint várnak minket! 

Elindult a kis csapat. Az ünnepség helyszínére 

érve Dalma mindenkinek kijelölte a 

területét: 

– Macska Vanda és Nyúl Lilla, ti a kanyargós 

út mellé álljatok! Vigyázzatok, mert a 

tolvajok szeretik, ha nem belátható az út, 

mert ha nem látja őket senki, könnyebben 

tudják feltörni az autókat! Matyi és Miki, 

ti a nagy parkolóba menjetek! Ott nagyon 

sok az autó, zsúfoltan parkolnak, nehéz 

átlátni a területet. Vakond Vili és Rosszcsont 

Ricsi, irány a kirakodóvásárhoz, és 

figyeljétek, nyitva van-e valakinek a táskája. 

Mindenképp szóljatok neki, nehogy 

könnyen a zsebtolvajok áldozatává váljon! 

Fifika, ti Mókus Marcival az ételes bódéknál 

figyeljetek ugyanerre! Hadd látom, 

mindenkin jól áll-e az erdei kapitányság 

bűnmegelőzési pólója! A rádiókat is 

kiosztom, amin elérhetjük egymást! 

Rendben, szépek vagytok! – bólogatott 

elégedetten. – Én mindenhol ott leszek, és 

a hármas frekvencián érhettek el! – fejezte 

be az eligazítást. – Jó munkát kívánok! 

Vigyázzatok magatokra és egymásra! 

Minden csoport birtokba vette a saját területét. 

Már az első órában negyven erdőlakót 

figyelmeztettek, hogy nyitva a 

táskája, vagy kilóg a farzsebéből a tárca, 

amit így könnyen elcsenhetnek tőlük. Mindenki 

megköszönte a figyelmeztetést és a 

jó tanácsokat. 

Matyi és Miki is sok autóst szólított meg, 

akik vagy táskát, vagy laptopot, vagy valamilyen 

más értéket hagytak volna az 

autójukban, ha nincs ott a két szemfüles 

fiatal. Nagyon belelendültek a munkába, 

élvezték, hogy hallgatnak rájuk az emberek, 

és esélyük sincs a bűnözőknek, mert 

nem maradt semmi elöl egy gépjárműben 

sem. Elégedetten bandukoltak, amikor egy 

kopott autó hajtott el mellettük nagy sebességgel, 

majd fékcsikorogva parkolt le. 

Vaddisznó Vilma, a helyi vegyesbolt tulajdonosa 

pattant ki a kocsiból, s mindenét 

elöl hagyva próbált elszáguldani a fiúk mellett, 

de azok útját állták: 

– Vilma néni, ne siessen úgy! Ha mindenét 

látható helyen hagyja a kocsiban, akkor 

könnyen feltörhetik, és elvihetik a könnyű 

prédát! 

69

– Hagyjatok már ezzel a badarsággal, gyerekek! 

Nincs mit ellopni innen, csupa értéktelen 

vacak van csak benne! – mondta 

puffogva, s amikor látta, hogy Matyi meg 

akar szólalni, gyorsan hozzátette: – Ej, nem 

érek én erre rá! – s azzal a lendülettel elcsörtetett 

a pavilonok irányába. 

Medve Matyi és Róka Miki leforrázva álltak 

az út közepén, és elszontyolodtak. 

– Ne lógassátok az orrotokat, fiúk, nem a 

ti hibátok! – vigasztalta őket Eda mami. – 

Lesz még ennek böjtje! – ráncolta gondterhelten 

a homlokát. 

– Nekem már nincs kedvem ezt csinálni! – 

húzta fel az orrát Róka Miki sértődötten. 

– Mi csak jót akartunk! 

– Ejnye, Miki! Nehogy kedved szegje egy 

elutasítás! Hiszen már egy csomóan hallgattak 

ma rád! – pirított rá a rókafiúra Eda 

mami. – Nem lehet minden tökéletes! Te 

mindent megtettél, és ez számít! Erre gondolj! 

Egy meggondolatlan asszonyság miatt 

ne add fel az egész napi munkádat! 

– Igaz! – sóhajtott Miki. – Vaddisznó Vilma 

döntése volt, hogy itt hagyott mindent. 

Hirtelen felemelte az orrát, a levegőbe 

szippantott, és gyorsan behúzta Eda mamit 

és Medve Matyit a közeli bokorba. 

– Büdös pacsuliszagot érzek, s ezer közül 

is megismerem! Ez Sunyi bácsi parfümje! 

Bújjunk el, mert ahol ő megjelenik, mindig 

történik valami! – magyarázta suttogva a 

többieknek. 

Nemsokára fel is tűnt Sunyi bácsi. Lapos 

pillantásokkal kémlelt körül, figyelte az ünneplőket, 

meg az autókat is. Sehol nem volt 

egy lélek sem. Hamarosan kiszúrta Vaddisznó 

Vilma autóját. Megállt az oldalában, 

mintha csak a bundáját igazgatná. 

70

– Hú, gyerekek, kapás van! – mondta halkan 

Eda mami. – Szóljunk be gyorsan a rádión! 

Mikinek több sem kellett, azonnal értesítette 

Dalmát és Zabola Zolit. 

Sunyi bácsi épp a hátsó ajtót nyitotta ki, 

amikor odaért a százados csapata. Zabola 

Zoli szakszerűen elkapta a karját, és rákérdezett: 

– Mi dolga van itt, Sunyi úr? 

– Ugyan már, Századosom, csak itt felejtettem 

a kabátomat a hátsó ülésen! – magyarázkodott 

Sunyi bácsi. – Előfordul az ilyesmi! 

– Elő-elő, de negyven fokban minek kabát? – 

mérte végig a rókát Zabola Zoli. – A nyilvántartás 

szerint ez a jármű pedig Vaddisznó 

Vilmáé! – adta meg a kegyelemdöfést. 

– Tényleg? Az enyém pont ugyanilyen! Biztosan 

összekevertem! – csodálkozott a tolvaj 

róka. 

– Milyen szép kis autófeltörő eszközök! – 

pillantott Sunyi bácsi táskájába Dalma. – 

Csak nem a vásárba viszi eladni őket? – kérdezte 

kételkedve. Mielőtt azonban Sunyi 

bácsi megszólalt volna, folytatta tovább: 

– Nem hiszem, mert ilyeneket nem tarthat 

magánál senki, mert megbüntetik érte! Bolond 

volna bárki is ilyet árulni, ugye? 

– Igen, Kisasszony! – adta meg magát a sok 

bizonyíték hatására Sunyi bácsi. A rendőrök 

már vitték is be a kapitányságra. 

71

– Szép volt, fiúk! – dicsérte meg őket a százados, 

és kezet rázott a két megilletődött 

kis hőssel. 

Nagy jajongás hallatszott hirtelen. Vaddisznó 

Vilma érkezett, hallván a történteket: 

– Jaj, a kedvenc ülőpárnám, jaj, a 

fotóalbumom a gyerekekkel! Mind benne 

voltak a táskámban, a bankkártyáimról nem 

is beszélve! Jaj, most mi lesz velem? – óbégatott 

kétségbeesetten. 

– Ne aggódjon, nem tűnt el semmi! A gyerekek 

időben szóltak nekünk! – próbálta nyugtatni 

a százados. 

– Köszönöm, Miki! Köszönöm Matyi! – hálálkodott 

az asszonyság. – Nélkületek örökre eltűntek 

volna az én drága gyerekeim fotói! Azt 

sajnáltam volna a legjobban! – panaszkodott. 

– Mégis voltak értékek a kocsiban? – nézett 

rá szemrehányóan Róka Miki, aki még 

nem felejtette el az asszony udvariatlan 

elutasítását. 

– Voltak, hogyne lettek volna! Át sem gondoltam 

az egészet! Pedig ti olyan kedvesen 

figyelmeztettetek – hajtotta le a fejét 

bűnbánóan Vaddisznó Vilma. 

– A mai szolgálat véget ért, menjetek ünnepelni! 

Most már átvesszük a terepet! 

– küldte szórakozni Zabola Zoli a büszke 

fiatalokat. 

A fiúk boldogan értesítették rádión a 

többieket, hogy kezdődhet a mulatság! 

Estig táncoltak, játszottak a színpad mellett. 

Az ünnepi beszédet Kántor ezredes 

mondta. Elégedetten jelentette be, hogy 

hála a gyerekeknek, ezen az ünnepen egyetlen 

bűncselekmény sem történt. S ami 

történhetett volna, a gondos figyelemnek 

köszönhetően azt is sikerült megelőzni. 

72

Ünnep 

1. 


– Nagyon szépek vagytok így kiöltözve! – dicsérte 

meg Cica Katica tanárnő a gyerekeket. 

– Tanárnő, miért vannak ünnepek? Olyan kényelmetlen 

ez az izé! Húzogatta gallérját Róka Miki. 

3. 

4. 

– Az ünnepekkor a közösségek picit együtt vannak, 

megemlékeznek a hagyományaikról, ezzel 

is erősítik az összetartozás érzését. Ilyenkor 

egymást is megtiszteljük azzal, hogy ha pár 

percben is, de egyre gondolunk, mindegyikünk 

számára értékes dolgot elevenítünk fel. 

– Értem! Akkor ezek fontos napok? – kérdezte 

Macska Vanda. 

5. 

6. 

– Nagyon fontosak. Ilyenkor jobban figyelhetünk 

egymásra. Vannak családi ünnepek, mint 

például a születésnap, névnap, ezek igazi vidámságot 

hozhatnak. Vannak nemzeti ünnepek, 

ekkor a népünk közös múltját ünnepeljük. 

S vannak olyan ünnepek, mint a karácsony, 

amikor a családé és a szereteté a főszerep. 

– Én már tudom, mit fogok ajándékozni! – mosolygott 

Nyúl Lilla, s titokban megnézte a kezében 

tartott kis szívet. – A szeretetemet… 

73

Macska Vanda 

eltűnése

− RIADÓ!!!!!! Mindenki ébredjen! Vészhelyzet 

van! – süvöltött végig kora hajnalban 

a táboron a hangosbemondó éles hangja. – 

Mindenki jöjjön a nagyrétre! 

− Mi történt? Mi a baj? – ébredeztek a gyerekek, 

és ijedt képpel szaladtak ki a megadott 

helyre. Megszeppenten álltak sorba, 

s tanácstalanul néztek egymásra, vajon mi 

történhetett? 

Néhány perc múlva megjelentek a felnőttek. 

Eda mami arca borús volt, látszott rajta, 

hogy nagyon aggódik valami miatt. Sólyom 

bácsi és Őzike Heni mögötte álltak, és 

szintén feszültnek látszottak. 

− Gyerekek, nagyon súlyos esettel állunk 

szemben! – kezdett bele mondandójába 

Eda mami. – Macska Vanda eltűnt az éjszaka. 

Nem találjuk sehol, pedig már mindent 

átkutattunk a környéken! Nem tudtok róla 

valamit? – kérdezte. 

− Este még velünk volt, az esti mese után 

velünk együtt feküdt le aludni – szipogta 

kétségbeesetten Nyúl Lilla. 

− Nem mondott valamit, amiből következtetni 

lehetne arra, hogy most merre lehet? 

– reménykedett Eda mami. 

− Nem emlékszem semmire! – rázta a fejét 

Nyúl Lilla. 

− Talán mégis van valami! – töprengett Mókus 

Marci. – Mintha említette volna, hogy 

az ünnepségen találkozott valakivel, egy 

idegennel, aki szerinte nagyon jó fej volt, 

és szeretne vele újra találkozni. 

− Idegennel? Hogy nézett ki? – faggatta 

Marcit izgatottan Eda mami. 

− Hát, olyan fehér csík volt a hátán, a bundája 

egyébként fekete volt. Többünket is 

megszólított, de mi nem álltunk vele szóba, 

mert tudjuk, hogy idegenekkel szóba állni 

veszélyes lehet. 

76

− Bitang Borz! Hát megint előkerült! – kiáltotta 

mérgesen Sólyom bácsi. – Azonnal 

szólok Zabola Zolinak! Ő az egyik legveszélyesebb 

álnok bűnöző egész Erdővárosban! 

Már azt hittem, hogy örökre elment, 

de úgy látszik nem tanult a múltkoriból! – 

rázta a fejét. 

− Miért, mi történt a múltkor? – érdeklődött 

Róka Miki. 

− Megkértük néhányan, hogy távozzon az 

erdőből – válaszolta kurtán Sólyom bácsi. 

− Miért nem a dutyiban van? – csodálkozott 

Medve Matyi. 

− Mert nagyon dörzsölt a galád! Nem hagy 

bizonyítékot maga után, illetve úgy elborzasztja 

az áldozatait, hogy azok nem mernek 

tanúskodni ellene – mondta Eda mami. 

– Menjünk ki az erdőbe, nézzünk körül, 

hátha megtaláljuk Macska Vandát! Együtt 

mozogjunk, senki se maradjon le! Nagyon 

figyeljünk egymásra! – kérte a gyerekeket 

Eda mami. 

Elindultak. Mindenki félősen lépdelt az ösvényen. 

Óvatosan vizsgáltak át egy-egy területet, 

egymásra is vigyázva. Már vagy két 

órája kutattak, de semmit sem találtak. Se 

nyomokat, se Vandát. Már nagyon aggódtak. 

Többen sírva is fakadtak a helyzetből 

fakadó bizonytalanságtól. Mi történhetett 

Vandával? Hol van? 

77

Zabola százados érkezett friss hírekkel a 

táborozókhoz: 

− Szervusztok! Valóban Bitang Borz keze 

van a dologban! Látták vele Macska Vandát 

pár órája! A kislány jól volt, és vidámnak 

tűnt. Szegénykém! 

− Miért sajnálod? – kérdezte Nyúl Lilla 

gyanakodva. 

− Azért, Lilla, mert az ilyen típusú bűnözők 

nagyon kedvesek… eleinte. Ígérnek mindent, 

dicsérnek, bármit mondasz, bólogatnak. Ha 

valaki megbántott, akkor látványosan együtt 

éreznek veled. De ez csak a látszat! Semmi 

másra nem várnak, csak arra, hogy olyan 

helyre érjetek, ahol már nincs ott senki, aki 

segíthetne. Akkor megváltoznak. Durvák 

lesznek, bántanak, meg is ütnek. Olyan dolgokra 

kényszerítenek, amit te nem akarsz, 

és nem engednek vissza a családodhoz. 

− Uramatyám! Egy kedvesnek tűnő idegen 

képes ilyesmire? – sopánkodott Lilla. 

− Még ilyenebbekre is! – bólogatott Zabola 

Zoli. – Tudod, nekik nem az az érték, ami 

nekünk. Az ilyen emberek csak kihasználják 

a többieket, nincsenek normális érzelmeik. 

Ha a te fogalmaid szerint határoznám meg, 

azt mondanám, hogy nagyon gonoszak. 

− Egyáltalán nem látszik… − próbálta megmagyarázni 

magának a hallottakat 

Nyúl Lilla, mert sokkolta az 

az információ, hogy kedveskedő 

ember is akarhat rosszat. 

− Lillám, itt nem arról van szó, hogy most 

már senkiben nem bízhatsz meg! – karolta 

át a nyúllányt Zabola Zoli, mert érezte a 

gyermek zavarodottságát. – Ezek az idegenek 

azt használják ki, hogy az emberek figyelemre 

és törődésre vágynak. Azért kedveskednek, 

mert szerepet játszanak. Meg 

akarnak szerezni valamit, ami nem az övék. 

Vagy akár embereket is elcsalnak. Egyesek 

a gyerekeket is célba veszik. A felnőttek 

csupán kis százaléka ilyen, de sohasem tudhatod, 

hogy az az idegen, aki megszólít, milyen 

szándékkal teszi ezt. Ezért nem szabad 

szóba állni idegenekkel. Elmenni velük 

meg pláne nem! 

− De nem lehetek udvariatlan, amikor olyan 

kedves! – sóhajtott Nyúl Lilla. 

− Lilla, meg sem szabad hallgatni! Azonnal 

a szülőkhöz vagy a tanárodhoz kell menni, 

vagy ha nincsenek látótávolságban, akkor 

elfutni, ha követ, akkor kiabálni kell hangosan! 

Magadat kell védened ilyen helyzetben! 

Nem az illem vagy a kíváncsiság a fontos. 

− Értem! Ha nem hallgatom meg a mondandóját, 

akkor esély sincsen arra, hogy higygyek 

neki, és nem sodrom veszélybe magam 

– bólogatott a kislány. – Macska Vandával 

most mi lesz? – kérdezte félősen. 

− Megtaláljuk! – sötétült el a százados tekintete. 

– A Borznak pedig elveszem 

a kedvét attól, hogy még 

egyszer ilyet csináljon! 

78

− Százados, most szóltak, hogy Bitang Borzot 

az állomáson látták, de nincs vele senki! 

– jelentette Dalma a híreket. 

− Irány az állomás! – ugrott be Zabola Zoli 

a rendőrautóba, s Villám Vikivel gyorsan elszáguldottak 

az állomás irányába. 

Az erdei kapitányság bűnügyi állománya már 

ott várakozott az állomáson. Civil ruhában, 

észrevétlenül vegyültek el a tömegben. 

− Bitang Borz most indult el a 2. vágány 

felé. Várjunk csak! Ott van Macska Vanda 

is a peron elején! Most már együtt mennek 

tovább! Mindjárt felszállnak a vonatra! – 

jelentette rádión a szemfüles dalmata. 

− Kezdődhet az elfogás! Nagyon vigyázzatok! 

– adta ki a parancsot Zabola Zoli. 

− Értettem! – válaszolta Dalma, és 

négy kollégájával elindult Bitang 

Borzék felé. 

79

− A törvény nevében felszólítom, hogy álljon 

meg és igazolja magát! – kiáltotta a kutyalány 

Bitang Borznak, amikor már csak 

két lépés távolságra volt tőle, kollégái pedig 

a másik oldalról kerítették be az aljas 

bűnözőt. 

− Ugyan már, Kislány! Ne ijesztgessen, mert 

még komolyan veszem! – fordult hátra gúnyosan 

a galád borz, és amikor látta, hogy 

körbevették, elkapta Macska Vandát hátulról, 

miközben azt kiáltotta: − Kitekerem a 

lány nyakát, ha közelebb jöttök! 

Azonban Macska Vanda ügyesen összehuppant, 

kitörve a szorításból, s a következő 

pillanatban a borz kezét elkapva a földre 

terítette. 

− Kislány, ugye? – nevette el magát a fejét 

rázva, és a földhöz szorította a meglepett 

bűnözőt. 

− Hát ez meg mi? – vinnyogta Bitang Borz 

fájdalmában. 

− Kislányokat elcsalni és elrabolni? – enynyire 

telik a bátorságodból? – kérdezte 

fejcsóválva, de már sokkal mélyebb hangon 

Macska Vanda. – Vihetitek! – szólt oda a 

többieknek, és vidáman összecsapta a tenyerét 

Dalmával. 

− Szuper voltál, Cica Katica! – mondta nevetve 

a dalmata. – Ügyes munkát végeztek 

a maszkmesterek! – szólt elismerően. 

− Most már leveszem! – mosolyodott el Cica 

Katica, miközben hámozta le arcáról a profi 

álcát. – Jók ezek a színházi kapcsolatok! 

– dobálta a maradványokat a szemetesbe. 

– A szerep is izgalmas volt! Érdemes volt 

kiskoromtól kezdve önvédelmi sportra járnom, 

és most még jobban örülök, hogy annak 

idején megszerveztem az erdővárosi 

polgárőrséget, és rendszeresen gyakoroltunk 

veletek! – fogott kezet Dalmával. 

− Nélküled sosem kaptuk volna el Bitang 

Borzot! – helyeselt hálásan a dalmata. – 

Macska Vanda is remekül viselkedett, amikor 

az ünnepségen elmondta nekem, hogy 

egy idegen környékezte meg. 

80

A táborlakók ebben a pillanatban érkeztek 

meg, és csodálkozva bámulták az előbbi jelenetet. 

− Mi történik itt? Hol van Macska Vanda? – 

ámuldoztak. 

− Mindent elmagyarázok! – szólalt meg hátulról 

Kántor ezredes hangja. A gyerekek 

hátra fordultak és örömujjongásban törtek 

ki, amikor meglátták Macska Vandát az 

ezredes oldalán. 

− Macska Vandát az ünnepségen egy idegen 

megszólította, és felajánlotta neki, hogy 

elviszi az apukájához, aki most külhonban 

tartózkodik. Vanda ügyesen otthagyta Bitang 

Borzot egy ürüggyel, és megbeszélte 

a dolgot Dalmával. A rendőrlány okosan 

felismerte, hogy nem akárkiről van szó, 

hanem az egyik legkeresettebb bűnözőről. 

Jelentette is nekem. Gyorsan összeültünk, 

és kitaláltuk, hogy Cica Katica tanárnő, aki 

a helyi polgárőrség vezetője, rendkívül jól 

el tudná játszani Vanda szerepét, mert hál’ 

istennek apró termetű. Mivel minden héten 

együtt edzünk, tudtuk, hogy kiválóan meg 

tudja védeni magát. Bitang Borz a kislány 

apját akarta megzsarolni, ezért tudtuk, 

hogy valószínűleg nem fogja őt bántani. 

Az ünnepségen úgy szerveztük, hogy Macska 

Vanda Dalmával pont Bitang Borz mellé kerüljön, 

s még ott volt öt másik kollégánk is 

észrevétlenül. Dalma úgy tett, mintha telefonálna. 

Eközben Macska Vanda odasúgta a 

borznak, hogy szeretne menni az apukájához. 

A galád visszasúgta, hogy éjjel elmegy érte 

a táborba. Beavattuk Eda mamiékat is, akik 

aggódva, de belementek a veszélyes akcióba. 

Bitang Borz felbérelt pár suhancot, hogy 

csináljanak botrányt éjjel a tábor bejáratánál. 

Amíg Eda mamiék a huligánokkal 

voltak elfoglalva, addig a borz beosont a 

táborba, és kiszöktette a már elmaszkírozott 

Cica Katicát. A többit már tudjátok… 

− fejezte be a történetet. 

81

− De mi miért nem tudhattunk 

erről? – értetlenkedett 

Róka Miki. 

− Ha elmondjuk mindenkinek, 

akkor a borz 

is megtudhatta volna 

valakitől, nem kockáztattunk 

– válaszolt az 

ezredes. – Ez a lényege 

a titkos akcióknak! 

Csak így lehetnek 

sikeresek. Ne haragudjatok 

a sok izgalomért! 

– kért elnézést 

a gyerekektől. 

− Hát bizony, majd 

a szívem ugrott ki, 

úgy izgultam Vandáért! 

– sápítozott 

Nyúl Lilla. 

− Már itt vagyok, és minden rendben van! – 

ölelte meg a nyulat Macska Vanda. – Én is 

nagyon féltem ám! De az akció előtt sokat 

beszélgettem anyukámmal, és ő megnyugtatgatott. 

Utána pedig hazavitt, és egészen 

idáig ki sem dughattam az orromat 

otthonról! – sóhajtotta. 

A gyerekek a hazafelé vezető úton végig az 

akció részleteiről beszélgettek. Eljátszották, 

hogyan fogták el Bitang Borzot, s hogyan 

lepődtek meg, amikor megpillantották 

a maszkot levevő Cica Katica tanárnőt. 

Este aztán, ahogy álomra hajtották a fejüket, 

mindannyian arra gondoltak, hogy 

mennyire jó, hogy bízhatnak a nekik segítő 

felnőttekben. Biztonságban érezték magukat. 

És büszkék voltak, hiszen kiderült, 

hogy tanárnőjük egy igazi hős! 

82


10 különbség van a képen. Megtalálod? 

83

Álom a Holdon 

Hetedhét országra szóló lakodalmat rendeztek, és boldogan 

élek, amíg meg nem haltak – fejezte be az esti 

mesét Eda mami, és becsukta a vastag, aranyszélű mesekönyvet. 

– Álmodjatok szépeket! – kívánt jó éjszakát, 

majd halkan kilopózott a gyerekek közül.

Néhányan a mese alatt elaludtak, a többieknek 

pedig már ólomnehéz volt a pillájuk 

az álom előszobájában. Mókus Marcit is kerülgette 

az álomtündér, de Marci még nem 

akart engedelmeskedi neki. Az elmúlt napok 

élményei kavarogtak a fejében. Eszébe 

jutott az első nap, a barlang, a sok új 

ismerős, a könyvbemutató, az ünnepség. Az 

élmények jólesően peregtek a szeme előtt. 

Épp a kirándulásra gondolt, látta magát a 

hegy tetején, amikor furcsa dolog történt. 

Úgy érezte, mintha valóban a hegyen állna. 

A Hold gyönyörűen világított, az égbolt 

bársonyfekete volt, s apró ékességként ragyogtak 

a csillagok. Körülnézett. A hegyen 

a fák koronáinak sziluettjét látta, s a kis 

ösvényt, amely kanyarogva vezetett vissza 

a mélybe. Minden olyan volt, mint amikor 

ott járt. Már azon gondolkodott, hogy elindul 

vissza a sötétben az ösvényen át, amikor 

egy kedvesen zengő hangot hallott: 

− Meglátogatsz, Marci? 

Körülnézett ismét, de egy árva lelket sem 

látott. 

− Szeretettel várlak! – szólalt meg megint 

a hangocska. 

− Ki vagy, honnan beszélsz hozzám? – álmélkodott 

Mókus Marci. 

86

− Innen fentről… − válaszolt a hang. 

Mókus Marci forgatta a fejét felfelé minden 

irányban, de senkit sem látott. 

− Ne bolondozz velem, nem látok senkit, aki 

felettem repülne! – mérgelődött most már 

Mókus Marci. 

− Nem bolondozom Veled! Én sokkal feljebb 

vagyok! Egészen itt, a Holdon! – válaszolt a 

hang. – Feljössz hozzám? – kérdezte. 

− Szívesen! De hogyan? Nincsen űrhajóm! – 

sóhajtott Mókus Marci. – Azt sem értem, 

hogy hogyan hallak téged – töprengett el. 

− Leküldöm a holdfényhidamat! – örült meg 

a hang. – Azért hallasz engem, mert a sok jó 

emlék iderepített, és összekapcsolt minket. 

Mókus Marci felszállt a holdfényhídra, ami 

aztán villámsebesen röpítette fel őt egyenesen 

a Holdra. A Hold felszíne érdekesen 

kopár volt. Hátrafordult, és hirtelen megpillantotta 

beszélgetőtársát. Gyönyörű, 

nagy, beszédes szemei voltak, s lágy fény 

vette körül. A haja egyszer barnának tűnt, 

egyszer szőkének, a bőre is több színben 

játszott. A ruhája egyszerű volt, hosszú, 

és ezüstösen csillogott. 

87

88

− Ki vagy te? – kérdezte Mókus Marci 

gyönyörködve. – A szépségedet látom, de 

folyton változol! – tette hozzá riadtan. 

− Katka vagyok! – válaszolt 

a lányka. – Ha 

megnyugszol, majd 

egyfélének fogsz 

látni – nyugtatgatta 

a fiút. – Mindenki olyannak lát, amilyennek 

szeretne, ami számára a legmegnyugtatóbb. 

− Hogyhogy? – csodálkozott 

Mókus Marci. 

− Mire elbúcsúzunk, megérted 

– mosolygott titokzatosan 

Katka. – Gyere, nézz le 

a világodra, csodaszép! – biztatta 

a fiút. 

89

− Ó, azt már ismerem! Engem inkább a te 

világod érdekel! – rázta a fejét Marci. – 

Van itt még valami a kopárságon kívül? – érdeklődött. 

− Odalenn, a mélyben varázslatos világ húzódik, 

de csak az láthatja, aki a saját világát 

már ismeri és érti – válaszolt Katka. 

– Nézz hátra, kérlek! 

Mókus Marci hátranézett végre, és elállt 

a szava a látványtól. Tudta, hogy a Földet 

kék bolygónak is hívják, de soha ilyen eleven 

kéket és zöldet nem látott még. Szinte 

látta maga előtt az óceánok élővilágát, 

a dzsungelek zöld elevenségét. A felhők 

fehéres fodorral csipkézték a bolygó 

gömbölyűségét. 

− Néha jó távolról szemlélni a dolgokat. Így 

egészen másnak tűnnek, ugye? – fogta meg 

a kezét Katka. 

− Igazad van! Jártam erdőben, voltam tónál, 

ismerem a hegyeket, a felhőket! De 

így, távolról minden más! Nem csak a részletek 

rajzolódnak ki, hanem az egész egyben 

látszik! Csodálatos! Most már tudom, 

milyen világba tartozom, és mitől kerek ez 

az egész! Köszönöm, hogy megmutattad! – 

hálálkodott Katkának. 

− Most már megnézhetjük az én világomat 

is! – mondta Katka. Kettőt tapsolt, s a talaj 

megnyílt alattuk. Álomszép színes világ 

tárult fel. Érdekes módon nem élőlények 

és tárgyak, hanem ismerős színek, illatok, 

képek alkották. Ahogy beljebb sétáltak, 

egyre ismerősebb volt a táj, Marci egyre 

inkább otthon érezte magát. 

− Úgy érzem, mintha már jártam volna itt, 

annyira az én világom! – lelkendezett. 

90

− Mert ez így is van – bólintott Katka. – Itt 

mindent a te képzeleted, a te érzéseid és a 

te gondolataid alkotnak. 

− Azért látlak téged is olyannak, amilyen 

számomra a legkedvesebb? – kérdezte 

Marci. 

− Igen, Marci! – mondta Katka. – A te belső 

világod színes és szerető. Ezt látod most. 

− S mi lesz, ha sötét és komor lesz? Lehetséges 

ez? Néha olyan szomorú vagyok! 

– ijedt meg Marci. 

− A színeket bármikor megváltoztathatod. 

Rajtad múlik. Idővel a szomorúságból is lehet 

ragyogás – biztatta Katka. 

Hirtelen eltűnt a szép, színes és meleg világ. 

Mókus Marci sötétben találta magát. 

A szíve a torkában dobogott. Nagyon félt, 

hogy máris elveszítette a békességet, amit 

csak most talált meg. 

− Marci! Marci! Baj van? – szólalt meg egy 

ismerős hang. Macska Vanda rázogatta a 

vállát. – Kiabáltál álmodban! Azért ébresztgetlek! 

– magyarázkodott. 

− Hát aludtam? – szakadt ki egy nagy sóhajtás 

Marciból. – Hol van Katka? – kérdezte 

félálomban. 

− Milyen Katka? – tárta szét a mancsait 

Macska Vanda. 

− Semmi, semmi, aludjunk! – fordult zavarában 

a másik oldalára Mókus Marci. 

Fekhelyéről rálátott a teliholdra. Az ezüstös 

holdfényhíd titokzatosan hullott alá az 

égből. Mókus Marci látni vélte Katka pajkosan 

kedves szemeit is. – Jaj, de szép volt, s 

talán nem is csak álmodtam! – sóhajtott fel 

magában. − Mindenesetre ez a színes világ 

nagyon tetszett, s most már tudom, hogyan 

maradhat ilyen – aludt el újra észrevétlenül. 

– S mitől lehet kerek! 

91

Búcsú 

Már hét ágra sütött a napocska, de a táborlakók nem 

mozdultak. Mindenki mélyen aludt. Mintha senki se akart 

volna felébredni a tábor utolsó napján. A sok élmény 

színes kalandokká gyúródott össze az álmokban, 

s mindenkit a vackán tartott. Egyesek 

tolvajt kerestek, mások akcióhősnek látták 

magukat. Néhányan az esti tábortűz békés 

melegét idézték fel álmuk színes vásznán, 

mások bátorságukat tették újra próbára a 

kalandparkban, egyesek pedig a legtalányosabb 

bűnügyeket derítették fel.

Az álommaratonnak Eda mami vetett véget: 

− Ébresztő, hétalvók! Ki segít nekem a 

reggeli terítésben? – tapsikolt lágyan. A 

ragadós álomcseppek próbálták még egy 

ideig hatalmukban tartani a gyerekeket, 

de aztán a reggeli szó hallatára néhány 

táborlakó gyomornedvei beindultak, és 

hangos korgással követelték, töltse már 

meg végre gazdájuk a gyomrát. 

− Hú, de éhes vagyok! Mi a reggeli? – nyújtózkodott 

egy hatalmasat Róka Miki. 

− Ha segítesz nekem, hamarabb megtudod! 

– jegyezte meg ravaszul Eda mami. Taktikája 

bevált, mert Róka Miki felpattant és 

elrobogott a konyhába. 

A többiek is felkeltek. Gyorsan megterítettek, 

és az asztal köré ültek. Mindenki némán 

evett, és szomorúan bámult maga elé. 

− Mi nyomja a lelketeket? – nézett rájuk 

aggódva Eda mami. 

− Ez az utolsó nap! – sóhajtott Medve Matyi. 

− Vége a tábornak, és ezért lóg az orra 

mindenkinek. 

− S ha bánatosak vagytok, könnyebb szívvel 

mentek haza? – kérdezte Eda mami. 

− Á, dehogy! – legyintett Macska Vanda. – 

Az enyém már most olyan nehéz, hogy alig 

bírom el – mondta, s színpadiasan az asztal 

alá rogyott. 

Halk nevetés kísérte a kis színjátékot, de a 

vidámság nem volt az igazi. 

− Tehetjük szebbé is ezt a napot – kezdett 

bele Eda mami mondandójába, de Róka Miki 

közbevágott: 

− Megszavazzuk, hogy hosszabb legyen a 

tábor? – rikkantotta reménykedve. 

− Azt nem tehetem, holnapután kezdődik 

az iskola – rázta a fejét Eda mami. – Viszont 

összegyűjthetnénk a legszebb emlékeinket, 

s ezzel a csokorral már könnyebb 

lesz a hazamenetel – javasolta. 

− Emlékezni az öregek szoktak! – dörmögte 

értetlenül Medve Matyi. 

− Biztos vagy benne? – mosolyogta el magát 

Eda mami. Szerintem tegyünk egy próbát! 

Kérlek benneteket, hogy meséljétek el 

egymásnak és nekünk, mi volt számotokra a 

tábor ideje alatt a legjobb történet! 

94

− Próba, szerencse! – egyezett bele Medve 

Matyi. – Nekem az tetszett a legjobban, 

amikor a kalandparkba mentünk, és kipróbálhattam 

a sok-sok kötélpályát! Eddig azt 

hittem, hogy egy lomha maci vagyok, de 

amikor csúsztam odafönn a kötélen, hihetetlenül 

bátornak és szabadnak éreztem 

magam – derült fel az arca. 

A többiek is bekapcsolódtak: 

− Nekem a hegyi túra tetszett! – gondolkodott 

el Vakond Vili. – Most már tudom, hogy 

egy nagy hegyet is meg tudok mászni, és az 

út közben csudiszép! – nevetett. 

− Én a Bitang Borzos kalandot élveztem 

a legjobban! – nyávogta Macska Vanda. – 

Iszonyúan féltem, de Dalma százados segítségével 

lépre tudtam csalni a legrettegettebb 

bűnözőt! – szellemült át az arca. 

− Nekem Leleményes Leslie könyvbemutatója 

volt a legjobb élményem! – kiabálta Róka Miki. 

– Jó volt, hogy valóra vált egy álmom, és az is, 

hogy Macska Vanda miattam csaklizta el az 

első példányt! – vigyorodott el. 

− Nekem a sok beszélgetés tetszett – mélázott 

el Nyúl Lilla. – Olyan megnyugtató volt. 

Sólyom bácsinak külön köszönetet mondok! 

– pillantott kedvesen oldalra. 

− Én a miniszterelnök 

bácsival 

töltött estét 

szerettem a legjobban 

– sziszegte 

Fifika, a kígyó. 

– Nagyon sok dolgot 

megtudtam az országunkról 

– tette hozzá. 

− Bizony! – álmodozott Mókus Marci. – S a 

lányának, Ilcsinek milyen gyönyörű szemei 

voltak – ábrándozott tovább. Még az sem 

zavarta, hogy a többiek felnevettek. 

Eda mami büszkén nézett körül: 

− Nekem az volt a legjobb, hogy megismertelek 

benneteket! Mindannyian elvarázsoltátok 

a szívemet a találékonyságotokkal, a 

figyelmetekkel és a jó lelketekkel! – mondta 

meghatottan. – Remek gyerekek vagytok, s 

remélem, még találkozom veletek. 

Az élmények felelevenítése megkönnyítette 

az elválást. Mindenki megölelt mindenkit, 

majd lassan elindultak. A barlang előtt már 

várták őket a szülők. Újra nagy ölelések 

következtek. A gyerekek a sok élménnyel a 

szívükben boldogan szorították édesapjukat, 

édesanyjukat, s már könnyebb volt egy 

kicsit az elválás a többiektől: várt rájuk az 

otthon melege. 

95

Sportbörze 

1. 


– Mi a kedvenc sportotok? – kérdezte Sólyom 

bácsi a gyerekektől. 

– Nekem a foci! – kiabálta Mókus Marci 

3. 

4. 

– Nekem a futás! – ugrott fel Macska Vanda. – Én a táncot szeretem! – tapsolt Nyúl Lilla. 

5. 

6. 

– A úszás a legtutibb! – sziszegte Fifika. – Mindet kipróbáljuk! – mosolygott Sólyom bácsi. 

– Mindegyik nagyszerű! 

96


10 különbség látható a képen. Jó keresgélést kívánunk! 

97

Tartalom 

Eda mami............................................................................................................................................................. 5 

Őzike Heni kalandparkja............................................................................................................................... 12 

Táska-varázslat..........................................................................................................................19 

A titokzatos bűntény.....................................................................................................................................20 

Festhetek?.................................................................................................................................27 

Meglepetés.......................................................................................................................................................28 

Irány az ég!.......................................................................................................................................................36 

Vizes mese..................................................................................................................................43 

Nyúl Lilla bánata............................................................................................................................44 

Jó hecc?...........................................................................................................................................51 

Medve Matyi pórul jár.............................................................................................................57 

Sztárzsaru akcióban.....................................................................................................................58 

Ünnepi kavalkád.............................................................................................................................66 

Ünnep...........................................................................................................................................73 

Macska Vanda eltűnése................................................................................................................74 

Álom a Holdon................................................................................................................................84 

Búcsú................................................................................................................................................92 

Sport-börze...............................................................................................................................96 

98

Rajzolta: Koncsek János 

Kiadja: Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács 

nbt.titkarsag@bm.gov.hu 

www.bunmegelozes.info 

http://bunmegelozes.blog.hu

Erdőváros meséi 2.

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?