Erdőváros meséi 2.

– Az áldóját! – kiáltott nagyot Mókus Marci,
amikor kora reggel belépett a barlang óvta
meseszép táborhelyre. – Mi történt itt? –
nézett körül értetlenkedve. Az asztalok
összevissza álltak, néhány szék felborult,
és valahogy semmi sem volt a helyén. Mintha
valaki járt volna itt éjszaka, és összekuszált
volna mindent. Na de miért? Miért
tett volna ilyet bárki is? – kezdett fellobbanni
benne a harag, és ráripakodott az
éppen belépő Vakond Vilire és Medve Matyira:
– Álljatok csak meg! – szólt parancsolóan.
– Itt nagyon gyanús dolgok történtek!
Ne lépjetek sehová és ne nyúljatok semmihez!
– adta ki az utasítást, és gondolatban
elégedetten megveregette a saját vállát:
– Zabola százados most büszke lenne rám!
Nem tapossuk össze a nyomokat, hogy a
rendőrök tudjanak majd dolgozni!
– Mi történt? – nézett álmosan Vakond Vili.
– Korán reggel miért kell ilyen vircsaftot
csapni néhány összeborult szék miatt? Biztosan
nem pakoltunk el tegnap este.
– Nono! Neked hol van a szemed, Vakond
Vili? – kérdezte élesen Mókus Marci, és
azon nyomban el is szégyellte magát. Köztudomású,
hogy a vakondok nem látnak túl
jól, és ezt nem volt szép dolog felemlegetni,
hiszen szegény Vili nem tehet semmiről, s ő
is csupán a reggeli koránkelés nyűgössége
miatt nyafogott.
– Bocs, Vili, akarom mondani itt nem egyszerűen
rendetlenség van, hanem gyanús
rendetlenség! Eda mami sincs itt, pedig
minden nap finomabbnál finomabb falatokkal
fogadott minket.
– Elnézést, gyerekek, itt vagyok, csak elrohantam
Zabola Zoliért. Valaki itt járt az
éjjel, és összeforgatott mindent. Nem tudom
még, hogy mi tűnt el! Az biztos, hogy
22