INTERJÚ Merjünk tabukat döntögetni! FRANKÓ ÁGNES INTERJÚJA
INTERJÚ Nagy Judittal beszélgettem. Azzal a Judittal, akit a TV képernyőjéről ismerhetnek az olvasók, hiszen több, mint 10 évig dolgozott a Magyar Televíziónál. Azzal a Judittal, akinek nemrég jelent meg Ébredéseim címmel saját könyve, amelyben arról beszél, hogyan változtatta meg az életét egy halálközeli élmény. Judit az, akinek saját kézműves csokoládé kollekciója van, aki egyszerre coach, műsorvezető és persze feleség, édesanya. Nem véletlen, hogy a budai cukrászdában szóba került az anyaság és karrier egyensúlya is, ahogyan az is, hogyan piheni ki az elmúlt időszak fáradalmait. Milyen utazók vagytok? Nagyon előre tervező vagyok. A barátnőim mindig nevetnek rajtam, hogy már <strong>nyár</strong>on tudom kinek mit veszek karácsonyra. És igen, már januárban tervezném, hogy hová menjünk nyaralni, így áprilisra már vannak konkrét elképzeléseink. A férjem inkább spontán és nagyon kreatív, így akkor sincs nagy gond, ha utolsó pillanatra marad a foglalás. Sokan ugyanoda mennek vissza. Én nem ilyen vagyok. Az én monotonitástűrésem nagyon rossz. Kétszer ugyanazt a könyvet nem szívesen olvasom el, kétszer ugyanazt a filmet nem szeretem megnézni, persze vannak kivételek. Így a nyaralással is, de valami nagyon jó dolgot kell kapjak vagy megéljek, hogy ugyanoda visszatérjek. Akkor mit terveztek? Konkrétan még nem tudjuk, idén hová megyünk. Azt viszont igen, hogy a gyerekünk életkora is meghatározza az úticélt. Most, hogy Johanna már nagyobb, izgalmas dologra készülünk, de még nem biztos, hogy összejön a szervezés. Önkénteskedő nyaralást tervezünk, vagyis egyszerre nyaralunk és önkénteskedünk. Egy farmra szeretnénk menni, mert Johanna teljesen odavan az állatokért. Lovagol és nem riad vissza a lovak tisztántartásától sem. Mikor tudtok időt szakítani az utazásra? Krisztiánnak olyan a munkahelye, hogy egy konkrét időben kell kivennie a szabadságát, így leszűkül, hogy mikor tudunk utazni. Természetesen hosszú hétvégeket azért gyakran szervezünk, most például a csodaszép Orfűre megyünk barátainkkal. Aktív nyaralók vagyunk, de nagyon szeretnék olyan napokat is, amikor kiszolgálnak. A tréning szakma, a coaching, a műsorvezetés most nagyon intenzíven jelen van az életemben, úgyhogy rám fér. Nem szeretnék álszent lenni. Nagyon jól tud esni, ha helyettem bevásárolnak, főznek és kiszolgálnak. Nemrég a Velence Resortban volt részem ilyenben, és nagyon jólesett. Mindig felpakoljuk az egész lakást. Egyszerűen nem tudjuk elképzelni, hogy akkor is el lehet tölteni 10 napot valahol, ha nem visszük a fél háztartást magunkkal. Tényleg olvasónaplót készített a lányod az <strong>Utazik</strong> a <strong>család</strong> mese útikönyv sorozatból? Igen. Johanna nagyon érdeklődő, nyitott. Sokszor látom, hogy leemel egy könyvet a polcunkról és beleolvas. A minap azt mondta, hogy az olyan könyveket szereti, ami ismeretterjesztő. Az Irány Eger! és az Irány a Velencei tó! is ezért tetszett neki, ráadásul azokban egy mesébe szőtték bele az ismereteket. Az Irány Eger! című könyvvel a kezünkben jártuk végig Egert és környékét, az Irány a Velencei tó! kötetet pedig vittük magunkkal arra a bizonyos kényeztető nyaralásunkra. Repülős útra is vállalkoztok? Az első <strong>család</strong>os repülésünk igazán emlékezetesre vagy inkább kalandosra sikerült. Svédországba utaztunk a barátnőmhöz, Johanna csak 4 hónapos volt. Izgultunk a füldugulás miatt, de tudtam, hogy ha szoptatom, azzal elkerülhetjük a kellemetlenséget. Azzal azonban nem számoltunk, hogy közvetlenül a repülőgép kigurulása előtt rendesen telerakja a pelust. Teljesen lefagytam, de a klassz férjem azonnal a tettek mezejére lépett, és a piciny mosdóban ketten együtt, megküzdve minden kihívással, gyorsan kicseréltük a pelust. Éreztem, hogy ha ez ilyen jól sikerült, bármi történhet az úton, megoldjuk. A szoptatás valóban segített, aztán elaludt. Pici babával szerintem könnyebb az utazás, mert sokat alszik. Később már igazi kihívás szórakoztatni az örökmozgó, türelmetlen gyereket. Amikor home ex- 2018/02 UTAZIK A CSALÁD | 5