Hajdú-bihari - Debrecen Online

20 Korzó [ Hajdú-bihari Hét | 2010. március 10. ]
Szinte a világ vége Debrecenből
a pünkösdi búcsújáról híres
Csíksomlyó. De ha már ott vagyunk,
rögtön kiderül: nem a perem ez.
Hanem a közép. A szív helye.
Az út nagyjából félezer kilométer,
s legalább hétórányi. Nemrég
úgy adódott, hogy Erdélyben jártunk,
Csíkban, és lehetőségünk
nyílt felkeresni Berszán Zsoltot. A
fiatal képzőművész munkáit már
láthattunk itthon, a Modemben,
legutóbb a Messiások tárlaton.
(Olyan nagy nevek művei mellett,
mint Chagall, Dalí, vagy éppen
Szervátiusz Tibor.)
A kegyhelyhez viszonylag közel,
egy csíksomlyói kis utcában
találtuk meg Berszán Zsolt feketére
festett faházát. Kint a pocsolyák
duzzadtak hatalmasra, bent
az egybe nyitott nagy tér kongott
szinte üresen. A debreceni tárlatra
szánt művek elkészültek, az alkotó
pedig – némi túlzással... – pihent.
Meg sem tudta mutatni, miket hoz
a Modembe, azok ugyanis hatalmas
ládákban vártak szállításra.
Csak néhány olyan darabot láthattunk,
melyek még nem nyerték el
végső formájukat. Ezek is feketék
voltak, fényesek, gyűröttek. Ez a
féregforma-motívum, néztük, több
művén felismerhető. Berszán Zsolt
néhány éve nem használ színeket.
Fekete álmok
Berszán Zsolt önálló tárlata
március 11-én nyílik a Modemben.
(Fotó: Szekeres Tibor)
Úgy véli, nincs rá szüksége, a fekete
sokkal több mindent képes
elmondani. A tradícióhoz viszont
ragaszkodik: nem csupán azzal,
hogy bárhova megy, tulajdonképpen
Erdélyt és az erdélyi művészetet
képviseli, hanem azzal is,
amit az alkotás során felhasznál.
20
Az anyagokkal és a technikákkal.
Elsősorban kővel, fával, fémmel,
betonnal, műanyagokkal, ragasztókkal
és festékekkel dolgozik. Az
elődök örökségét viszi tovább így,
mondja, a régi építőmesterek hagyományát
folytatja.
Furcsa helyzetben van: itt él, de
nem igazán itt van otthon. Nem
csupán azért, mert nem kötődik
egyik erdélyi művészeti iskolához
sem, hanem mert bizonyos értelemben
a város is kiveti magából.
Korábban nem egy művészeti
akciónak volt tevékeny szervezője.
Elhozta Csíkszeredára például
néhány barátjával a híres-hírhedt
pornográf művészeti tárlatot Bukarestből.
Ám míg ott a rendezők
óvatosságból csak a felnőtt korosztály
előtt nyitották meg a kiállítást,
Zsolték nem akarták korlátozni
a belépést. Aminek egyenes
következménye lett, mint mondja,
hogy a helyi sajtó elsősorban arra
koncentrált, ahogy ott áll az erősen
erotikus műalkotás előtt egy
12 éves kamasz, és csodálja a látványt...
Hasonlóan járt néhány más,
performance-jellegű programmal
is, emlegeti fel, milyen volt, amikor
(jelképesen, egy újsághír nyomán,
miszerint „poros a város”) végigporszívózták
Csíkszeredát.
Határozott véleménye van a
művészekről és a műalkotásokról.
Nem tudja elfogadni, ha valaki azt
mondja: ezeket a nagyközönségnek
festette eladásra, azokat meg
a kritikusoknak. Ő maga nem is
kívánja beárazni – ezzel értékelni,
vagy leértékelni – a saját munkáit.
Nem tartja fontosnak azt sem,
hogy szervezett formában vegyen
részt a helyi művészeti életben.
Nincs értelme, mondja, hogy sorra
kitüntessük egymást, te is milyen
nagy művész vagy, ő is, én is – csak
éppen a világ nem akar tudomást
venni rólunk.
Debrecenbe egyenes út hozta.
Hallott a Leonardo-tárlatról, eljött
a Modembe, bekopogott az igazgatóhoz,
aki éppen ráért, fogadta,
szót váltottak. Aztán később elkalauzolta
Gulyás Gábort erdélyi, valamint
román művészeti körökhöz.
Ez utóbbiak egyre elismertebbek
a világban, állapítja meg Berszán
Zsolt. Önmagukat adják, önmagukból
merítenek, nem pedig utánozni
kívánják a mások által kitalált és
elindított művészeti folyamatokat.
(szénási)