07.02.2013 Views

Hajdú-bihari - Debrecen Online

Hajdú-bihari - Debrecen Online

Hajdú-bihari - Debrecen Online

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

A kommunizmus áldozataira emlékeztek<br />

<strong>Hajdú</strong>böszörményben az<br />

önkormányzat és a Bocskai István<br />

Gimnázium közös rendezvényén.<br />

Bárány Ottóné Badi Györgyi túlélő<br />

szemtanúként emlékezik vissza az<br />

1950-es évek kitelepítéseire és a<br />

Dráva menti falvak tragédiájára.<br />

– Az ötvenes évek eseményei<br />

az évtizedekig elhallgatott bűnök<br />

történetei voltak, miközben szocialista<br />

humanizmusról, társadalmi<br />

igazságosságról szólt a hivatalos<br />

propaganda – mondta el Bárány<br />

Ottóné. – Emlékezni kötelességünk,<br />

hogy a múlt tragédiái ne ismétlődhessenek<br />

meg.<br />

Bárány Ottóné fontosnak tartja<br />

számszerűen is kiemelni a tényeket:<br />

1945–50 között Magyarország<br />

lakossága 9,3 millió volt, ebből internáltak<br />

40 ezer embert, börtönbe<br />

vittek 43 ezret, kihágási zaklatásoknak<br />

223 ezer embert tettek ki.<br />

Az 50-es években a lakosság száma<br />

szintén 9,3 millió volt, vádirat<br />

650 ezer ember ellen született, ítéletet<br />

390 ezer ember ellen hoztak,<br />

ítélet nélkül kényszermunkatáborokba<br />

deportáltak körülbelül 2500<br />

családot, megközelítőleg 10 ezer<br />

embert. 1957-ben, a kádári megtorlás<br />

idején, a lakosság száma 10<br />

millió volt, eljárás folyt 40 ezer ember<br />

ellen, börtönre ítéltek 27 ezer<br />

embert, ítélet nélkül internáltak 13<br />

ezret, kivégeztek 380 embert.<br />

1944–45-ben Magyarország szu -<br />

verenitását elvesztett állammá vált<br />

és kezdetét vette a totális diktatúra,<br />

ahogy Illyés Gyula írja: „Hol zsarnokság<br />

van, ott van jelenvalóan<br />

mindenekben.” Ennek eszköze az<br />

Államvédelmi Osztály (ÁVO) lett,<br />

amely 1948. szeptember 6-tól Államvédelmi<br />

Hatósággá (ÁVH) alakult.<br />

A kommunista jogrend a politikai<br />

okok miatti korlátozások különböző<br />

fajtáit hozta létre: rendőri<br />

felügyelet alá helyezés, internálás,<br />

munkaszolgálat, rabmunkáltatás,<br />

kihágási bűntettek és deportálás,<br />

vagyis kitelepítés. A közgondolkodással<br />

ellentétben a kitelepítettek<br />

többsége nem értelmiségi, előkelő<br />

származású volt, inkább földtulajdonos<br />

paraszt, ipari munkás, az<br />

állam által kuláknak nevezett személy,<br />

család. A Hortobágyon, a<br />

Nagykunságon és a <strong>Hajdú</strong>ságban<br />

összesen 12 kényszermunkatábor<br />

működött: Árkus, Borzas-Mihályfalva,<br />

Tiszaszentimre, Kócspuszta,<br />

Kormópuszta, Kónya, Tedej, Elek,<br />

Ebes, Lászlómajor, Borsós és Polgár-Lenintanya.<br />

Oda hurcolták a<br />

[ <strong>Hajdú</strong>-<strong>bihari</strong> Hét | 2010. március 10. ] Élő múlt 7<br />

Rabságban a magyar Gulágon<br />

A reménytelenségben. Az ebesi tájmúzeumban állandó kiállítás emlékeztet a múltra<br />

rendszer ellenségeinek mondott,<br />

mintegy 2500 családot, megközelítőleg<br />

10 ezer embert. A Hortobágyra<br />

deportálások 1950. június<br />

23-án éjszaka 2 óra körül kezdődtek<br />

előzetes értesítés nélkül, és a<br />

déli határsáv településein élőket<br />

érintették. A legnagyobb titoktartás<br />

és szervezettség volt jellemző<br />

a műveletre, melyet központilag<br />

az ÁVH irányított. Tekintet nélkül<br />

korra, nemre, egészségi állapotra,<br />

az egész családnak mennie kellett.<br />

Néhány óra alatt veszítették el mindenüket,<br />

és a tragédia, ami velük<br />

történt, megindította sok Dráva<br />

menti ormánsági falu visszafordíthatatlan<br />

pusztulását. Dr. Bárány<br />

Ottóné családjával élte át a deportálás<br />

borzalmait.<br />

– Szüleimmel, nagymamámmal<br />

és testvéreimmel a Dráva mentén<br />

laktunk Piskó községben. Éjjel két<br />

órakor két ávós, egy rendőr és egy<br />

civil személy rontott be hozzánk.<br />

Betereltek minket egy szobába, ott<br />

egy rendőr ránk szegezett puskával<br />

vigyázott ránk, amíg édesapámat<br />

elvitték a községházára. Felolvasták<br />

előtte a határozatot, hogy<br />

el kell hagynunk a falut reggel hét<br />

órára, és minden vagyonunkat a<br />

termelőszövetkezetnek juttatják.<br />

Nemzedékek munkáját egy pillanat<br />

alatt elveszíteni olyan trauma,<br />

amelyet nem lehet feldolgozni. A<br />

Bödönháti Állami Gazdaságot je-<br />

lölték ki lakhelyünknek, mert, mint<br />

mondták, a faluban való tartózkodásunk<br />

aggályossá vált. Akkor 12<br />

éves voltam...<br />

A család semmit sem vihetett<br />

magával néhány ruhán, tartós<br />

élelmiszeren, ágyneműn, edényen<br />

és szerszámon kívül. Lakásukat<br />

lepecsételték, és a kevés holmit<br />

összepakolva, szekerekkel indították<br />

útnak őket a legközelebbi<br />

gyűjtőhelyig, a vajszlói állomásra.<br />

Marhavagon-szerelvények várták<br />

ott őket. A lezárt vagonokban<br />

másfél napos utazás után érkeztek<br />

meg a Bödönháti Állami Gazdaságba,<br />

Polgár-Lenintanyára. A tábor<br />

területén alig akadt szálláshelynek<br />

való épület, csak tehénistálló,<br />

birkahodály, lóistálló, rendőrségi<br />

és gazdasági épület, raktár és egy<br />

barakk.<br />

– A 368 emberből 146-an ebben<br />

a barakkban éltünk 39 hónapon<br />

át – emlékezett Bárány Ottóné. –<br />

A többieknek csak az istállókban,<br />

cséplőgépek alatt, padláson és a<br />

szerszámos kamrában maradt hely.<br />

Később vályogviskókat építtettek<br />

velünk, de ősszel a vályog nem<br />

tudott kiszáradni, vastag penész<br />

lepte el a falakat, állandóan becsorgott<br />

az esővíz. Ennek ellenére<br />

oda is beköltöztettek családokat.<br />

A remény ereje tartotta bennük<br />

a lelket. Mindig volt egy dátum,<br />

amelyet szabadulásuk napjaként<br />

tűztek ki magunk elé. Az első 1950<br />

karácsonya volt, végül 1953-ban<br />

Nagy Imre amnesztiát hirdetett a<br />

deportáltaknak is, így ősszel kiszabadultak<br />

a több mint hároméves<br />

fogságból. A hortobágyi elhurcoltak<br />

azok közé tartoznak, akik a<br />

legtöbbet szenvedtek a szabadságukért.<br />

– Örültünk a szabadulásnak –<br />

mondta a szemtanú. – Nem tudtuk,<br />

miért kerültünk deportálótáborba.<br />

Azt mondták, hogy tévedés történt,<br />

de nem beszélhetünk róla senkinek,<br />

felejtsük el, ha nem akarunk<br />

oda visszakerülni.<br />

Magyarországon 1950–1953 kö -<br />

zött több mint 2500 családot deportáltak<br />

szervezett körülmények<br />

között a hortobágyi kényszermunkatáborokba.<br />

A táborok helyét<br />

megsemmisítették, a történtekről<br />

a rendszerváltozásig a még élő tanúk<br />

sem beszélhettek. A levéltári<br />

anyagokat titkosították és elzárták,<br />

csak 1995-ben szabadultak fel.<br />

Ekkor kezdték el kiadni a deportálásokról<br />

szóló tábori naplókat,<br />

visszaemlékezéseket. Dr. Bárány<br />

Ottóné a <strong>Hajdú</strong>böszörményi Levéltár<br />

anyagai és a szemtanúk memoárjai<br />

segítségével tanulmányt írt<br />

Lenintanyáról, amely a Kitaszítottak<br />

III. című könyv részeként jelent<br />

meg és a tábor teljes névsorát is<br />

tartalmazta.<br />

Sörös Emőke

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!