proba

P.
S
Z
A
B
Ó
P. SZABÓ MÁRIA
Í R Ó
1 1 7 1 R á k o s c s a b a
Mobil:+36-20-569-2191
E-mail: papppeterne@freemail.hu
Honlap: www.pszmirodalom.hu
M
Á
R
I
A
• Az elsô osztályt Debrecenben kezdtem. Apám szigorú nevelôm volt. Különbözô diktátumai, mint például evés
közben nem beszélhettem, nem ihattam, egyrészt mérgezte gyermeki létemet, másrészt valamilyen irányt is
szabtak. Nem hazudhattam, nem rosszalkodhattam, nem lophattam, …sorolhatnám. Persze én hazudtam, és
loptam is. Akkor még nem tudtam, de ez az esemény az elkövetkezô életemet befolyásolta. Elsôosztályos,
kezelhetetlen gyerekként, a barátnôm színes ceruzáit loptam el. Megtalálták a mackónadrágom szárában.
A szégyen, amely ezután következett, kiközösítés, külön pad az osztályban, a mai napig mániákussá tett. Már,
mint a hazudozást, és az úgynevezett becsületbeli dolgokat illetôen.
• Kislányként érthetetlen és öntörvényû voltam a környezetem számára. Beszélgetésekbôl, miután mindig volt
valami számukra oda nem illô megnyilvánulásom, egyre inkább kirekesztettek. Amikor a nevemet mondták:
Mari, ebben a hangsúlyban minden benne volt. Mari, akivel nem lehet mit kezdeni, mert olyan, amilyen.
Egyszer apám, lehettem úgy kilencéves, nagyon megvert. Közben azt kiabálta, kiverem belôled a makacsságot.
Ezt az eseményt aztán úgy emlegették, már az apjának sem sikerült.
• Kamaszlányként, azt hiszem, teljesen átlagos lehettem. Az elsô csók után megnéztem magamat a tükörben.
Csalódottan tapasztaltam, ugyanolyan vagyok, mint voltam. Ezután sokáig nem érdekeltek a fiúk. Akkor még
úgy mondtuk, udvarolnak. Hát nekem, anyám nagy bánatára nem lehetett. Nem elég, hogy végig vegetáltuk
gyermekéveimet, még nagylányként sem váltottam be a hozzám fûzött reményeit. Amikor hosszú veszekedések
közepette, nagy nehezen elindultam egy-egy randevúra, anyám gyôztesen mosolygott. Ez a gyôzelmi mámor
azonban csak addig tartott, amíg hazaérkeztem, és közöltem vele, többet nem megyek.
• Tovább tanulni is úgy mehettem, hogy abba a fôiskolába kellett jelentkeznem, ahová anyám éppen akkori
kiszemeltje járt. Nekem mindegy volt, mert nem igazán érdekelt semmi, illetve éppen akkor a festészet és az
irodalom. Sokat olvastam, ennek azonban nem volt semmi haszna. Mert ha tanár akarnék lenni… …de nem
akartam. Azért egy kicsit visszafogtam magam, éreztem, most, muszáj.
• A fôiskolás éveimet imádtam. Népszerû voltam, szerettek, azt élvezték bennem, amilyen voltam. És ettôl kezdve
mindig, mindenhol, hamar népszerû lettem. Az emberek szerettek, szeretnek. Talán érzik, hogy én is szeretem
ôket, olyanoknak amilyenek. Soha nem felejtettem el, ahogyan engem akartak megváltoztatni, minden siker
nélkül, de szisztematikusan. Ma már azt mondhatom, ha a hobbimról kérdeznek, nekem az emberek.
• Talán ez is az oka, hogy amikor három éve írni kezdtem, elsôsorban a mai emberek sorsa volt számomra
érdekes. Elsô két könyvem szereplôivel bármelyik pillanatban összefuthatunk Budapest utcáin. A harmadik
könyvem a magyarság XV–XVI. Századi történelmét idézi.
• Az írás véletlenül lépett az életembe. Több pályázaton lettek írásaim elsô helyre értékelve. Novelláim irodalmi
újságokban olvashatóak. Elsô könyvem 2008. decemberében jelent meg Szerelem és bûn címmel. Második
könyvem a 2009. évi könyvvásáron siker listás lett. Címe: Imádom, hogy nô vagyok. A harmadik könyv 2010.
évben, a nyári könyvfesztiválon jelent meg, címe: Én, Báthory Erzsébet.
2