értekezés - Semmelweis Egyetem Doktori Iskola

A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor és az 

angiopoietin molekula család szerepe hipoxiás 

kórképekben 

Doktori értekezés 

Dr. Bányász Ilona 

Semmelweis Egyetem 

Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola 

Programvezető: Prof. Dr. Tulassay Tivadar 

Témavezetők: Prof. Dr. Szabó András 

Dr. Vannay Ádám, Ph.D. 

Hivatalos bírálók: Dr. Sipos Ferenc, Ph.D. 

Dr. Balog Attila, Ph.D. 

Budapest 

2009.

Tartalomjegyzék 

TARTALOMJEGYZÉK........................................................................................................................... 2 

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE................................................................................................................... 5 

1. BEVEZETÉS, IRODALMI ÁTTEKINTÉS ......................................................................................... 8 

1.1. ENDOTÉLIUM - SPECIFIKUS NÖVEKEDÉSI FAKTOROK: VASZKULÁRIS ENDOTELIÁLIS 

NÖVEKEDÉSI FAKTOR ÉS AZ ANGIOPOIETINEK.............................................................10 

1.1.1. Vaszkuláris endoteliális növekedési faktor......................................................11 

1.1.2. Az Angiopoietin-Tie2 rendszer .......................................................................18 

1.1.3. A VEGF és az angiopoietinek szerepe vesebetegségekben ..............................28 

1.1.4. A VEGF és az Ang2 szerepe preeklampsziában és perinatális 

szövődményekben ....................................................................................................29 

1.2. AZ ISZKÉMIÁS AKUT VESEELÉGTELENSÉG PATOGENEZISE - A MIKROVASZKULÁRIS 

ENDOTÉLSEJT SÉRÜLÉS ÉS DISZFUNKCIÓ SZEREPE ......................................................32 

1.2.1. Az endotélium károsodásának szerepe az akut veseelégtelenség 

patomechanizmusában..............................................................................................32 

1.2.2. Nemi különbségek vesebetegségekben............................................................35 

1.3. KÓROS ÉRFEJLŐDÉS A TERHESSÉG SORÁN ÉS A PERINATÁLIS ÉLETBEN................37 

1.3.1. A koraszülöttség anyai oldala – a preeklampszia.............................................37 

1.3.2. A koraszülöttség magzati oldala – perinatális komplikációk............................39 

2. CÉLKITŰZÉS..................................................................................................................................... 42 

2.1. ENDOTÉLSEJTEK NÖVEKEDÉSI FAKTORAINAK VIZSGÁLATA A VESE 

ISZKÉMIA/REPERFÚZIÓS KÁROSODÁSA SORÁN.............................................................42 

2.1.1. A vese VEGF és HIF-1α szintézisének vizsgálata patkány iszkémia/reperfúziós 

modellben ................................................................................................................42 

2.1.2. A vese angiopoietin/Tie2 rendszerének vizsgálata patkány iszkémia/reperfúziós 

modellben ................................................................................................................43 

2.2. ENDOTÉLSEJT NÖVEKEDÉSI FAKTOROK POLIMORFIZMUSAINAK VIZSGÁLATA A 

KORASZÜLÖTTSÉG ANYAI ÉS MAGZATI OLDALAINAK SZEMPONTJÁBÓL ......................43 

2.2.1. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe preeklampsziában...........43 

2.2.2. Az Ang2 és a VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe koraszülöttek 

retinopátiájában........................................................................................................44 

2.2.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe kis születési súlyú 

koraszülöttek perinatális szövődményeiben ..............................................................45 

3. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK........................................................................................................... 46 

3.1. IN VIVO VESE ISZKÉMIA/REPERFÚZIÓS KÍSÉRLETEK.............................................46 

3.1.1. A kísérletek során vizsgált állatok - műtéti beavatkozás..................................46 

2

3.1.2. Western Blot...................................................................................................47 

3.1.3. Real-time RT-PCR vizsgálatok.......................................................................50 

3.1.4. Statisztikai analízis .........................................................................................53 

3.2. A VEGF GÉNPOLIMORFIZMUSAINAK VIZSGÁLATA...............................................54 

3.2.1. A VEGF gén promóter polimorfizmusai preeklampsziában.............................54 

3.2.2. Az Ang2 és a VEGF gén promóter polimorfizmusai koraszülöttek 

retinopátiájában........................................................................................................55 

3.2.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusai a kis születési súlyú koraszülöttek 

perinatális szövődményeiben....................................................................................55 

3.2.4. DNS izolálás...................................................................................................56 

3.2.5. A VEGF gén T -460 C polimorfizmus meghatározása real time PCR - FRET 

módszerrel................................................................................................................57 

3.2.7. Statisztikai analízis ........................................................................................59 

4. EREDMÉNYEK.................................................................................................................................. 61 

4.1. A VEGF ÉS A HIF-1Α VIZSGÁLATA PATKÁNY VESE I/R MODELLBEN ...................61 

4.1.1. Hím és nőstény állatok túlélésének vizsgálata .................................................61 

4.1.2. HIF-1α és VEGF mRNS expressziók meghatározása ......................................62 

4.2. AZ ANGIOPOIETIN/TIE2 RENDSZER VIZSGÁLATA ISZKÉMIA/REPERFÚZIÓS 

PATKÁNY VESE MODELLBEN ........................................................................................72 

4.2.1. Ang1 mRNS expresszió változása...................................................................75 

4.2.2. Ang2 mRNS expresszió változása...................................................................76 

4.2.3. Tie2 mRNS expresszió változása ....................................................................77 

4.3. A VEGF GÉN PROMÓTER POLIMORFIZMUSAINAK SZEREPE PREEKLAMPSZIÁBAN78 

4.3.1. VEGF C -2578 A polimorfizmus meghatározása .................................................78 

4.3.2. VEGF G +405 C polimorfizmus meghatározása..................................................79 

4.3.3. A VEGF C -2578 A és G +405 C polimorfizmusok allél és genotípus megoszlása ...80 

4.4. AZ ANGIOPOIETIN-2 ÉS A VEGF GÉN PROMÓTER POLIMORFIZMUSAINAK SZEREPE 

KIS SZÜLETÉSI SÚLYÚ KORASZÜLÖTTEK RETINOPÁTIÁJÁBAN .....................................83 

4.4.1. Ang2 G -35 C polimorfizmus meghatározása .....................................................83 

4.4.2. VEGF C -2578 A és Ang2 G -35 C polimorfizmusok allél és genotípus megoszlása84 

4.5. A VEGF GÉN PROMÓTER POLIMORFIZMUSAINAK SZEREPE KIS SZÜLETÉSI SÚLYÚ 

KORASZÜLÖTTEK PERINATÁLIS SZÖVŐDMÉNYEIBEN...................................................88 

4.5.1. A VEGF T -460 C polimorfizmus meghatározása ...............................................88 

4.5.2. A VEGF C -2578 A, VEGF T -460 C és a VEGF G +405 C polimorfizmusok allél és 

genotípus megoszlása ...............................................................................................89 

5. EREDMÉNYEK MEGBESZÉLÉSE.................................................................................................. 92 

5.1. ENDOTÉLSEJTEK NÖVEKEDÉSI FAKTORAINAK VIZSGÁLATA A VESE 

ISZKÉMIA/REPERFÚZIÓS KÁROSODÁSA SORÁN.............................................................92 

5.1.1. A VEGF és a HIF-1α vizsgálata iszkémia/reperfúziós patkány vese modellben 

.................................................................................................................................92 

5.1.2. Nemi különbségek a VEGF és a HIF-1α expressziójában................................96 

3

5.1.3. Az angiopoietin/Tie2 rendszer vizsgálata iszkémia/reperfúziós patkány vese 

modellben ................................................................................................................99 

5.2. ENDOTÉLSEJT NÖVEKEDÉSI FAKTOROK POLIMORFIZMUSAINAK VIZSGÁLATA A 

KORASZÜLÖTTSÉG ANYAI ÉS MAGZATI OLDALAINAK SZEMPONTJÁBÓL ....................101 

5.2.1. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe preeklampsziában.........101 


retinopátiájában......................................................................................................103 

5.2.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe kis születési súlyú 

koraszülöttek perinatális szövődményeiben ............................................................105 

6. TÉZISEK........................................................................................................................................... 108 

7. ÖSSZEFOGLALÁS........................................................................................................................... 110 

8. SUMMARY ....................................................................................................................................... 112 

9. TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE....................................................................................... 114 

TÁBLÁZATOK JEGYZÉKE...........................................................................................114 

ÁBRÁK JEGYZÉKE......................................................................................................115 

10. IRODALOMJEGYZÉK.................................................................................................................. 117 

11. SAJÁT PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE............................................................................................ 143 

DISSZERTÁCIÓHOZ KAPCSOLÓDÓ KÖZLEMÉNYEK ....................................................143 

DISSZERTÁCIÓTÓL FÜGGETLEN KÖZLEMÉNYEK .......................................................143 

11. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS.......................................................................................................... 145 

4

RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 

Akt protein kináz B 

Ang1 angiopoietin-1 

Ang2 angiopoietin-2 

AngII angiotenzin II 

AP funkcionális aktiváló protein 

ARF akut veseelégtelenség 

ASD pitvari szeptum defektus 

bFGF bázikus fibroblaszt növekedési faktor család 

BAD BCL-2 antagonista 

BMP csontépítő fehérje 

BPD bronchopulmonális diszplázia 

CI konfidencia intervallum 

CSF kolónia stimuláló faktor 

ECM extracelluláris mátrix 

EGF epidermális növekedési faktor 

ELR Glu-Leu-Arg szekvencia 

eNOS endoteliális nitrogén monoxid szintáz 

FAK fokális adhéziós kináz 

FR transzkripcióra nem kerülő génszakasz 

FRET fluoreszcens rezonancia energia transzfer 

GAPDH glicerin – aldehid – 3 – foszfát – dehidrogenáz 

GFR glomerulus filtrációs ráta 

GRB2 növekedési faktor receptor kötő fehérje 2 

HB-EGF heparin kötő EGF-szerű faktor 

HGF hepatocita növekedési faktor 

5

HIF-1α hipoxia indukálta faktor 1α 

HRE hipoxia válasz elem 

HUVECs humán köldökzsinór véna endotélsejt 

H2O2 

hidrogén peroxid 

IVH koponyaűri vérzés 

ICAM-1 intracelluláris adhéziós molekula 1 

IGF-1 inzulin-szerű növekedési faktor 

IL interleukin 

I/R iszkémia/reperfúzió 

IRES riboszóma kötő hely 

JNK c-Jun N-terminális protein kináz 

MAPK mitogén - aktivált protein kináz 

MEK mitogén - aktivált protein kináz kináz 

MMP metalloproteinázok 

mTOR Rapamycin emlős targetje 

Nck Nck mediátor fehérje 

NEC nekrotizáló enterokolitisz 

NKA nátrium-kálium-ATPáz 

nNOS neuronális nitrogén monoxid szintáz 

NO nitrogén monoxid 

NP-1 neutropilin 1 

OR esélyhányados 

PAK P21 – aktivált kináz 

PDA nyitott Botallo vezeték 

PDGF trombocita eredetű növekedési faktor 

PE preeklampszia 

PECAM-1 vérlemezke-endotélsejt adhéziós molekula 1 

PEDF pigment epitél eredetű faktor 

PGI2 

prosztaciklin 

6

PI3K foszfatidilinozitol 3’-kináz 

PKC proteinkináz C 

PLCγ foszfolipáz Cγ 

RBF vese vérátáramlása 

RDS respirációs distressz szindróma 

RFLP restrikciós fragment hossz polimorfizmus 

ROP koraszülöttek retinopátiája 

RT reverz transzkripció 

SHP2 fehérje – tirozin foszfatáz 

SNP egy nukleotidot érintő polimorfizmus 

TGFα transzformáló növekedési faktor α 

TGFβ transzformáló növekedési faktor β 

TNFα tumor nekrózis faktor α 

TSP trombospondin 

UTR fehérjére át nem íródó génszakasz 

VCAM-1 vaszkuláris adhéziós molekula 1 

VE-kadherin vaszkuláris endoteliális kadherin 

VEGF vaszkuláris endoteliális növekedési faktor 

VEGFR1 vaszkuláris endoteliális növekedési faktor receptor 1 

VEGFR2 vaszkuláris endoteliális növekedési faktor receptor 2 

7

1. BEVEZETÉS, IRODALMI ÁTTEKINTÉS 

időpontra (1). 

Az embriogenezis során a kardiovaszkuláris hálózat kialakulása tehető a legkorábbi 

Az egyedfejlődés körülbelül 3. hetében a hemangioblasztok proliferálnak és az 

avaszkuláris területek felé vándorolnak, ahol tubulus alakban rendeződnek és közelítőleg 

egyforma méretű erekből álló primitív érhálózatot alkotnak (primer kapilláris plexus) (1). 

A kialakult „endotélsejt-tubulusok” részben összeolvadnak, részben kisebb erekre oszlanak 

(szekunder kapilláris plexus). Ez a folyamat - ahol de novo érújdonképződés történik - a 

vaszkulogenezis (1). 

A vaszkulogenezis során kifejlődött kapilláris hálózat ereiből új erek nőnek, komp- 

lex hálózatot alkotva. A folyamat befejező lépéseként az endotélsejtek stabilizálódnak a 

körülöttük elhelyezkedő simaizomsejtekhez, „pericitákhoz” illetve az extracelluláris mát- 

rixhoz. A már meglévő erekből történő további érújdonképződés többlépcsős folyamata az 

angiogenezis (1). 

Az angiogenezis számos, a szervezetben zajló fiziológiás és patológiás folyamatban 

játszik szerepet. Az érfejlődés összetett folyamatának egyes lépései az 1. ábrán láthatók. 

Míg a szervezet fejlődése során gyakorlatilag folyamatosan zajlik angiogenezis, addig fel- 

nőttkorban fiziológiásan a női reproduktív ciklusra és a terhesség időszakára korlátozódik. 

Patológiás körülmények között a gyulladás és a sebgyógyulás során figyelhető meg, vala- 

mint kulcsszerepet játszik a daganatok növekedésében és metasztázisképzésében (2, 3). 

8

1. ábra. Az érfejlődés többlépcsős folyamata 

1. ábra. Az érfejlődés kezdeti lépése a vazodilatáció, valamint a fokozott kapilláris 

permeabilitás, mely lehetővé teszi a plazma-proteinek (fibrinogén, plasminogén) transz- 

portját a lumenből a perivaszkuláris térbe. Ezt követően az érfal és a bazálmembrán integ- 

ritása felbomlik, az erek destabilizálódnak és a perivaszkuláris mátrix átalakul. 

Angiogenetikus faktorok hatására megindul az endotélsejtek proliferációja és migrációja. 

Az új endotélsejtek végül tubulusokat alkotnak és stabilizálódnak a körülöttük elhelyezke- 

dő extracelluláris mátrixhoz. Distler és mtsai.: Q J Nucl Med.;47:149-61, 2003. 

9

1.1. Endotélium - specifikus növekedési faktorok: vaszkuláris endoteliális növekedési 

faktor és az angiopoietinek 

Az angiogenezis szabályozásában számos molekula játszik szerepet. Ezek közül 

néhány elősegíti (angiogenetikus faktorok), néhány pedig gátolja (angiosztatikus faktorok) 

az érújdonképződést. Egyes molekulák mind angiogenetikus, mind angiosztatikus hatással 

rendelkeznek (1. táblázat). 

1. táblázat. Az érfejlődés szabályozásában szerepet játszó molekulák 

VEGF-család 

FGF-család 

Ang1 

Ang2 

TGFβ 

TNFα 

PDGF 

EGF 

CSF 

Angiogenin 

Angiogenetikus faktorok Angiosztatikus faktorok 

Angiotropin 

CXC kemokinek ELR 

mintázattal 

IGF-1 

HGF 

PECAM-1 

Integrinek 

VE-kadherinek 

MMP-k 

Eritropoetin 

NO 

VEGF: vaszkuláris endoteliális növekedési faktor; FGF: fibroblaszt növekedési faktor; 

Ang1: angiopoietin-1; Ang2: angiopoietin-2; TGFβ: transzformáló növekedési faktor β, 

TNFα: tumor nekrózis faktor α; PDGF: trombocita eredetű növekedési faktor; EGF: 

epidermális növekedési faktor; CSF: kolónia stimuláló faktor; ELR mintázat: Glu-Leu-Arg 

10 

Angiosztatin 

CXC kemokinek ELR 

mintázat nélkül 

Endosztatin 

Ang2 

TGFβ 

TNFα 

TSP-1, TSP-2 

MMP-k 

PEDF

szekvencia; IGF-1: inzulin-szerű növekedési faktor; HGF: hepatocita növekedési faktor; 

PECAM-1: trombocita endotélsejt adhéziós molekula 1; VE-kadherin: vaszkuláris 

endoteliális kadherin; MMP: metalloproteinázok; NO: nitrogén monoxid; TSP: 

trombospondin; PEDF: pigment epitél eredetű faktor. 

Az angiogenetikus faktorok közül mi a vaszkuláris endoteliális növekedési faktorral 

(VEGF) és az angiopoietin (Ang) molekula családdal foglalkoztunk részletesebben. 

1.1.1. Vaszkuláris endoteliális növekedési faktor 

A VEGF szerkezetileg a trombocita-eredetű növekedési faktorral (PDGF) egy csa- 

ládba tartozó homodimer glikoprotein. Míg a PDGF – a többi növekedési faktorral együtt - 

többféle sejt osztódását serkenti, addig a VEGF elsősorban az endotélsejtek mitogén fakto- 

ra. 

A VEGF génszerkezete és szintézisének szabályozása 

A humán VEGF gén a hatos kromoszóma rövid karján (6p21.3) helyezkedik el. A 

VEGF génjének 5’, illetve 3’ végi transzkripcióra nem kerülő (FR), illetve fehérjére át nem 

íródó régiója (UTR) igen összetett szerkezetű. Ezekre a területekre lokalizált speciális 

nukleotid szekvenciáknak fontos szerepe van a gén transzkripciós, illetve transzlációs szin- 

tű szabályozásában. 

A VEGF gén expresszióját számos tényező befolyásolja, ezek közül a legfontosabb 

a hipoxia. Ennek megfelelően a VEGF gén promótere több, a hipoxia által történő szabá- 

lyozásban szerepet játszó transzkripciós faktor számára kötőhelyül szolgáló régiót tartal- 

maz. Ezek közül a legfontosabb a hipoxia válasz elem (HRE), mely a hipoxia indukálta 

11

faktor 1 (HIF-1) számára jelent kötőhelyet (4, 5). 

Hipoxia hatására fokozódik a HIF-1 transzkripciós faktor szintézise (6). A HIF-1 

heterodimer molekula, amely HIF-1α és HIF-1β alegységekből épül fel (7). Normális 

oxigéntenzió esetén a HIF-1αalegység hidroxilálódik és az ubikvitin rendszeren keresztül 

lebomlik. Hipoxia esetén a HIF-1α degradációja nem történik meg. Ilyenkor a HIF-1α a 

sejtmagba transzlokálódik és heterodimer komplexet képez a HIF-1β alegységgel, majd az 

így kialakult komplex - számos gén mellett - a VEGF gén promóterén elhelyezkedő HRE- 

hez kötődik (8). Ez végül a VEGF génjének, hipoxia által indukált, transzkripció- 

fokozódásához vezet (9) (2. ábra). 

12

2. ábra. A hipoxia indukálta faktor 1α (HIF-1α) hidroxilációval történő szabályozása 

2. ábra. Normális oxigéntenzió esetén a HIF-1αalegység hidroxilálódik és az ubikvitin 

rendszeren keresztül lebomlik. Hipoxia esetén a HIF-1α hidroxilációja és így a fehérje deg- 

radációja nem történik meg. A HIF-1αa sejtmagba transzlokálódik, ahol – a HIF- 

1βalegységgel való kapcsolódását követően – a gén promóter régiójában elhelyezkedő 

hipoxia válasz elemhez (HRE) kötődik. 

A HIF-1-en túlmenően a hipoxia egyéb transzkripciós faktorokon keresztül - NFB 

13

(10), SP1 (11), AP1 (12) és AP2 (13) - is fokozza a VEGF szintézisét. 

A hipoxia mellett, a VEGF gén promóterében található ösztrogén receptor kötő ré- 

gión keresztül, az ösztrogén is képes befolyásolni a VEGF szintézisét (14). 

A fent leírt folyamatokon túl számos pro- és antiinflammatorikus citokinről, illetve 

növekedési faktorról bizonyították be, hogy a VEGF termelődésének induktorai (az 

interleukin-1β (IL-1β(15), az interleukin-6 (IL-6) (16), az epidermális növekedési faktor 

(EGF) (17), bázikus fibroblaszt növekedési faktor (bFGF) (18), a transzformáló növekedési 

faktor α és β (TGFα, TGFβ(19, 20),az inzulin-szerű növekedési faktor I (IGF-I) (21) va- 

lamint a PDGF (22). 

A VEGF izoformái 

A VEGF génjének fehérjét kódoló régiója körülbelül 14 kb. hosszúságú génsza- 

kasz, mely 8 exont tartalmaz. A génről átírt mRNS alternatív splicingja során több 

izoforma (VEGF121, VEGF145, VEGF165, VEGF189, VEGF206) keletkezik (23, 24). Az 

egyes izoformák a 6a, a 6b, illetve a 7-es exon meglétében, illetve hiányában térnek el 

egymástól (25). 

A különböző sejtek, illetve szövetek eltérő mértékben expresszálják a VEGF 

izoformáit. A VEGF 121-es izoformája a lépben, a vesében és a tüdőben, a 145-ös 

izoforma a méhlepényben, a 165-ös az agyban és a vesében, a 189-as a szívben és a tüdő- 

ben, míg a 206-os izoforma elsősorban a méhlepényben fordul elő (26-28). 

Az izoformák az aminosav-szekvenciától függően vagy az intracelluláris térben 

maradnak, vagy kikerülnek az extracelluláris térbe. Míg a VEGF121 a sejtekből szabadon 

szecernálódik, addig a VEGF145 és VEGF165 30-40 %-ban, a VEGF189 és VEGF206 

pedig szinte teljes egészében sejt- illetve extracelluláris mátrix (ECM) – asszociáltak ma- 

radnak. Az ECM-hez kötött VEGF izoformák mintegy raktárat képeznek, melyből heparin, 

heparán szulfát, heparináz, plazmin vagy plazminogén aktivátor hatására felszabadulnak 

(29). 

14

A VEGF receptorai és szignalizációja 

A VEGF két tirozinkináz receptorral rendelkezik: a VEGF receptor 1 (VEGFR1, 

Flt-1) (30) és a VEGF receptor 2 (VEGFR2, KDR/Flk-1) (3. ábra) (31). 

3. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) receptorainak szerkeze- 

te 

3. ábra. A 7 extracelluláris immunglobulin-szerű domén (1-7) felelős a VEGF megköté- 

séért és a receptorok dimeralizációjáért. Mindkét receptor rendelkezik egy transzmemb- 

rán (TM) és két intracelluláris tirozinkináz (TK) doménnel. Ortega és mtsai: Front 

Biosci. 4:D141-D520, 1999. 

Mindkét tirozinkináz receptor elsősorban az endotélsejtek felszínén expresszálódik, 

de számos más sejten (VEGFR1: trofoblaszt (32), mezangiális sejtek (33), monociták (34); 

VEGFR2: hematopoetikus (35) és a retina progenitor sejtek (36)) is kimutattak működő 

VEGF receptorokat. 

15

A receptorok 7 extracelluláris immunglobulin-szerű doménből, egy transzmembrán 

régióból és egy intracelluláris, a katalitikus egységet tartalmazó tirozinkináz doménből 

állnak (37). 

A VEGFR1, illetve a VEGFR2 első három extracelluláris, immunglobulin-szerű 

doménje felelős a ligand megkötéséért (38). Bár a VEGFR1 VEGF iránti affinitása mint- 

egy négyszerese a VEGFR2 affinitásának (37), tirozinkináz aktivitása csak tizede a 

VEGFR2 aktivitásának (39). 

A VEGF molekulák receptoraikhoz elsősorban homodimerek formájában kötődnek. 

A monomerek dimerizációja lehetővé teszi, hogy egyszerre két receptorhoz kötődve, re- 

ceptor homo- ill. hetero-dimerek jöjjenek létre. A receptorok dimerizációját a negyedik, az 

ötödik, a hatodik és a hetedik extracelluláris, immunglobulin-szerű doménjük teszik lehe- 

tővé (40, 41). 

A VEGF egy nem tirozinkináz transzmembrán receptorhoz, a neutropilin-1-hez 

(NP-1) is képes kötni. Ezt a receptorformát a VEGFR2 ko-receptorának tartják, jelenléte a 

VEGFR2 VEGF iránti affinitását mintegy négyszeresére növeli (42). 

Az eddig említett receptorok mellett, a VEGF rendelkezik egy szolubilis receptorral 

is (sFlt-1). Az sFlt-1 nem tartalmazza a transzmembrán domént valamint az intracelluláris 

tirozinkináz domént, így bár nagy affinitással köti a VEGF-et, biológiai hatást nem közve- 

tít. Ezt a receptort a VEGF természetes antagonistájának tartják (43, 44). 

A receptorok ligandkötése számos szignáltranszdukciós útvonalat aktivál. A VEGF 

receptorok intracelluláris tirozinkináz doménjein több autofoszforilációs helyet sikerült 

azonosítani, melyek a foszfolipáz C(PLCproteinkináz C (PKC) szignál-transzdukciós 

kaszkád aktiválásában játszanak szerepet (45). Az aktivált PKC (elsősorban a PKC) köz- 

vetlenül aktiválja a Raf-1-et, majd az tovább aktiválja - a mitogén-aktivált proteinkináz 

kináz (MEK) aktiválásán keresztül - a mitogen-aktivált proteinkináz (MAPK) rendszert 

(46). 

A MAPK aktivációja mellett a receptorok foszforilációja a fokális adhéziós kináz 

(FAK) aktiválódásához (47), valamint - a VEGFR2 esetében - a foszfatidilinozitol 3’-kináz 

(PI3K) – protein kináz B (Akt) rendszer (48) aktiválódásához vezet. 

16

A VEGF biológiai hatásai 

A VEGF mind az intrauterin fejlődés során (49), mind pedig azt követően az érfej- 

lődés egyik legfontosabb szabályozó molekulája (4). 

Embrionális fejlődés során betöltött szerepére utalnak a knock-out állatmodellek. 

Egerekben a VEGF gén inaktiválása, még a heterozigótákban (VEGF +/-) is korai, a 11-12. 

embrionális napon bekövetkező elhulláshoz vezet (50). A VEGF +/- embriók retardáltak, 

számos fejlődési rendellenességet mutatnak. Jelentős a szív, a nagy erek fejletlensége és a 

különböző szervek érellátásának hiánya. Az erek és az érrendszer abnormalitása mellett 

szembetűnő az egerek idegrendszeri fejletlensége. 

A VEGF-et először az erek permeabilitását fokozó faktorként írták le (51). Az 

érpermeabilitás fokozását részben a nitrogén monoxid (NO) és a prosztaciklin (PGI2) szin- 

tézisének és sejtekből való felszabadulásának a fokozásán (52, 53), részben a PLC és a 

PKC foszforilációján keresztül fejti ki (54). A VEGF érpermeabilitásra gyakorolt hatásait 

elsősorban a VEGFR2 közvetíti (55). 

A VEGF sejtproliferációs hatását több, mindkét receptoron (VEGFR1, VEGFR2) 

keresztül mediált szignáltranszdukciós út biztosítja. Egyrészt a receptorok 

foszforilációjának hatására aktiválódó mitogén-aktivált protein kinázok (MAPK1 és 

MAPK2) a c-Jun N-terminális protein kináz (JNK) aktiválásán keresztül fokozzák az 

endotélsejtek mitózisát (56), másrészt pedig a PLC - PKC szignáltranszdukciós útvonal is 

befolyásolja a sejtek osztódását (57). 

A permeabilitáson és a proliferáción túl a VEGF fokozza az endotélsejtek migráció- 

ját is a FAK tirozin foszforilációján keresztül (47, 48). Az aktív FAK központi szerepet 

játszik a sejtek adhéziójában, az aktin filamantek szerveződésében és ezen keresztül a 

sejtmigráció folyamatában (58). A migrációhoz szükséges ECM degradációban ugyancsak 

fontos szerepet játszik a VEGF azáltal, hogy fokozza a kötőszöveti elemek lebontásáért 

felelős metalloproteáz (MMP), a zselatináz A szintézisét (59). 

A VEGF antiapoptotikus hatását számos kísérlet bizonyítja: a sejtek túlélését előse- 

gítő hatását a retina endotélsejtjein (60), humán köldökzsinór véna endotélsejteken 

17

(HUVECs) (61) és a vese tubuláris epitél sejtjein is igazolták (62). A VEGFR2 

foszforilációja PI3K aktiváción keresztül aktiválja az Akt-ot, amely – többek között – a 

BCL-2 antagonista (BAD), illetve a kaszpáz 9 gátlásán keresztül fejti ki antiapoptotikus 

hatását (63, 64). 

A NO és a prosztaciklin (PGI2) jól ismert vazodilatatív és angiogenezist fokozó ha- 

tásaik mellett számos más protektív érhatással is rendelkeznek. Többek között gátolják a 

simaizomsejtek proliferációját (65, 66) és a trombociták aggregációját (67, 68). A VEGF 

több mechanizmuson keresztül fokozza a NO és a PGI2 szintézisét, valamint sejtekből való 

felszabadulását (52, 53 ), így jelentős protektív hatással bír az erekre nézve (69). 

Összefoglalva, a VEGF különböző útvonalakon keresztül szabályozza az 

endotélsejtek differenciálódását (70), proliferációját (71), migrációját (72) valamint 

antiapoptotikus az endotélsejtekre nézve. A VEGF angiogenezist szabályozó hatásainak 

fontos szerepet tulajdonítanak az embrionális fejlődésben és a posztnatális életben (seb- 

gyógyulás, menstruációs ciklus, iszkémiás betegségek, tumorok) egyaránt (73). 

1.1.2. Az Angiopoietin-Tie2 rendszer 

A VEGF felfedezését követően egy másik, az angiogenezisben nélkülözhetetlen 

növekedési faktor családot azonosítottak. Az angiopoietin molekula-családnak eddig négy 

tagját írták le: angiopoietin-1 (Ang1), angiopoietin-2 (Ang2), angiopoietin-3 (Ang3) és 

angiopoietin-4 (Ang4). Ezeknek a molekuláknak a receptora az endotélsejtek felszínén 

található Tie2-receptor (6. ábra). 

Munkánk során az angiopoietinek közül, az Ang1 és Ang2 molekulákkal, valamint 

receptorukkal foglalkoztunk részletesebben. 

Az angiopoietinek szerkezete, izoformái 

Az angiopoietinek szerkezetére jellemző, hogy aminoterminálisan egy 

18

angiopoietin-specifikus domén (~50 aminosav) helyezkedik el, ezt követi egy coiled-coil 

domén (~200 aminosav), majd carboxi-terminálisan egy fibrinogén-homológ domén (~250 

aminosav) található (74-76). A fibrinogén-homológ domén a receptorhoz való kötődésért 

felelős. A coiled-coil domén az angiopoietin monomerek dimerizációjáért, a rövid 

aminoterminális szakasz a dimerek különböző mértékű multimerizációjáért felelősek (77). 

A multimerek kialakulása szükséges a Tie2-receptor aktiválásához (78). 

Az angiopoietinek tulajdonságai a Tie2-receptor aktivációját illetően különbözőek. 

Míg az Ang1 minden esetben agonistaként viselkedik a receptoron (77, 79), addig az Ang2 

viselkedése függ a lokális környezettől: mind agonistaként, mind antagonistaként képes 

hatni (75, 80). 

Az Ang3 és Ang4 molekulákról egyelőre jóval kevesebbet tudunk. Az egérben leírt 

Ang3 és az emberben azonosított Ang4 egymásnak biológiai szempontból megfeleltethe- 

tők, bár aminosav hasonlóságuk viszonylag alacsony (65%) (81). 

Az Ang1 és az Ang2 esetében több izoformát is leírtak. Az Ang1 génje a 8. kromo- 

szóma hosszú karján helyezkedik el. A teljes hosszúságú Ang1 1,5 kb hosszúságú, 9 

exonból álló kódoló régióról íródik át. A gén „alternatív splicingja” során további három 

izoforma szintetizálódhat: 1,3 kb, 0,9 kb és 0,7 kb hosszú szakaszok (4. ábra). Az 1,3 és a 

0,9 kb-nak megfelelő izoformák nem tartalmazzák a receptor-kötéshez szükséges 7. exont 

(82). 

19

4. ábra. Az angiopoietin-1 (Ang1) izoformái 

4. ábra. Az 1,5 kb hosszúságú Ang1 „alternatív splicing”-ja során további három - 1,3 kb, 

0,9 kb és 0,7 kb hosszúságú - izoforma szintetizálódhat. A fehérje szerkezetére jellemző a 

dimerizációért felelős coiled-coil domén, ill. a receptorhoz való kötődéshez szükséges 

fibrinogén- homológ domén jelenléte. Huang és mtsai: Blood. 95:1993-1999, 2000. 

Az Ang2 génje a 8. kromoszóma rövid karján helyezkedik el, szintén 9 exont tar- 

talmaz. A teljes kódoló régiót tartalmazó molekula 496 aminosavból áll. Humán köldök- 

zsinór véna sejtekben írtak le egy 443 aminosavból álló alternatív variánst, ami nem tar- 

talmazza a 2. exont (83) (5. ábra). Ez az izoforma is képes a Tie2 receptorhoz kötni, és - 

hasonlóan a teljes hosszúságú formához – antagonistaként viselkedik. 

20

5. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) izoformái 

5. ábra. Az Ang2 gén egy 496 aminosavból álló fehérjét kódol. Izoformája (Ang2443) nem 

tartalmazza a 2. exonnak megfelelő, 95.-148. aminosavakat kódoló szekvenciát. S: szignál- 

szekvencia domén; CC: coiled-coil domén; FL: fibrinogén - homológ domén. Kim és 

mtsai: J Biol Chem. 24:18550-6, 2000. 

Ezen felül az Ang2 génjében az 1. intronban található egy alternatív transzkripciós 

start pont, ahonnan szintén indulhat az mRNS átíródása. Ennek megfelelően létezik egy 

olyan izoforma is, ahol az 1. exon helyett 1B exon található (82). 

Az egyes izoformák biológiai jelentőségét egyelőre egyik molekula esetében sem 

sikerült tisztázni. 

A szekréciót követően az Ang1 az extracelluláris mátrixhoz kötődve helyezkedik 

el. Az Ang2 az endotélsejtek citoplazmájában az ú.n. Weibel-Palade testekben tárolódik, 

majd a szekréciót követően heparin szulfát proteoglikánokkal a sejtfelszínhez horgonyozva 

található (78). 

Az Ang1 és Ang2 szintézisének szabályozása 

Az Ang1 szintézisének szabályozásáról kevés adat áll rendelkezésre. In vitro vizs- 

gálatok során azt találták, hogy fibroblasztokban tumor nekrózis faktor α (TNFαhatására 

az Ang1 expresszió fokozódik, ezzel szemben humán köldökzsinór véna endotélsejtekben 

21

csökken az expresszió (82). A retina pericitái hipoxiára egyaránt fokozott Ang1 termelés- 

sel válaszolnak, ugyanakkor endotélsejtekben nem változik az Ang1 expresszió a hipoxia 

hatására (82). Valószínű, hogy az Ang1 expressziójának citokinek- és a hipoxia által törté- 

nő szabályozása az egyes sejtek esetében különböző. 

Fiziológiás és patológiás körülmények között egyaránt az érfejlődés egyik legalap- 

vetőbb stimulusa a hipoxia. Mind in vivo, mind in vitro körülmények között hipoxia hatá- 

sára fokozódik az Ang2 szintézise (82). Az azonban egyelőre még nem tisztázott, hogy az 

Ang2 hipoxiára adott expresszió - fokozódásának milyen molekuláris mechanizmusok áll- 

nak a hátterében. 

A hipoxián túl egyéb angiogenetikus faktorok, úgy, mint a VEGF és bFGF szintén 

fokozzák az Ang2 szintjét (84). A VEGF hatására emelkedett Ang2 expressziót írtak le a 

retina pericitáiban illetve pigmentepitélsejtjeiben (82). 

Proinflammatorikus citokinek közül a TNFα fokozza az Ang2 expresszióját (85). 

Feltételezik, hogy a gyulladásos folyamatok során zajló angiogenezis - részben – a TNFα 

Ang2 fokozó hatásán keresztül valósul meg (85). 

Az adipociták által szekretált leptin hatására fokozódik az Ang2 expressziója, amit 

a zsírszövetben található endotélsejtek apoptózisának indukciója követ (86). 

Az angiotenzin II (AngII) hatására fokozódik az Ang2 szintézise. Az AngII fontos 

szerepet játszik a diabéteszes retinopátia során zajló angiogenezisben, valamint egyéb 

iszkémiás neovaszkularizációval járó megbetegedésben (85). Valószínű, hogy az AngII 

angiogenetikus hatása részben az Ang2 - expresszió fokozása révén érvényesül (87, 88). 

Ösztrogén hatására szintén emelkedik az Ang2 szintje, arról azonban egyelőre nincs 

adat, hogy az ösztrogén közvetlenül befolyásolja-e az Ang2 expresszióját (82). 

Az Ang/Tie2 szignalizáció 

A Tie receptor családnak két tagja van: a Tie1- (Tie-) és a Tie2- (Tek-) receptorok. 

A Tie receptorok a tirozin-kináz receptorokhoz tartoznak, szerkezetükre jellemző, hogy 

extracellulárisan két immunglobulin-szerű domén között három EGF homológ domén he- 

22

lyezkedik el, majd ezt követi három fibronektin homológ domén. A Tie receptorok 

intracelluláris szakaszai tirozin kináz domének (6. ábra). A receptorok a ligand kötés kö- 

vetkeztében dimerizálódnak, majd autofoszforilálódnak (81). 

6. ábra. A Tie-receptorok szerkezete 

Ligand 

Extracelluláris 

domén 

Membrán 

Intracelluláris 

domén 

6. ábra. A Tie receptor családnak két tagja van: a Tie1 és a Tie2 receptorok. A receptorok 

szerkezetüket tekintve a tirozin-kináz receptorokhoz tartoznak. Extracellulárisan két im- 

munglobulin - homológ domén között három epidermális növekedési faktor (EGF) - ho- 

mológ domén helyezkedik el, melyet három fibronektin - homológ domén követ. A Tie 

receptorok intracelluláris szakaszai tirozin kináz domének. A Tie2 receptor az 

angiopoietin molekula család minden tagját képes kötni. A Tie1 receptor esetében eddig 

még nem sikerült azonosítani a ligandot. Jones és mtsai: Nature 2:257-267, 2001. 

23

A Tie2 receptor számos szignáltranszdukciós útvonalat aktivál. A Tie2 receptor 

foszforilációja aktiválja a PI3K-t, ami az Akt szabályozásán keresztül az extracelluláris 

endotélsejt-túlélési szignál egyik legfontosabb közvetítője (89-91). 

Az antiapoptotikus hatás mellett a PI3K aktiválása - a FAK és az endoteliális nit- 

rogén monoxid szintáz (eNOS) aktiválásán keresztül - valószínűleg szerepet játszik az 

Ang1-indukált endotélsejt-migrációban, valamint a kapilláris-tubulus morfológiájának 

kialakításában (92). 

Az Tie2 receptor foszforilációja szintén aktiválja a Dok-R citoplazmatikus fehérjét, 

és ezen keresztül az Nck mediátor fehérjét (Nck) és a p21-aktivált kinázt (PAK). A Dok- 

R-PAK útvonal az Ang1-indukált endotélsejt migrációt szabályozza (93). 

Az Ang1 indukált endotélsejt túlélés és migráció szabályozásában a fehérje – 

tirozin foszfatáz (SHP2) és a növekedési faktor receptor kötő fehérje 2 (GRB2) proteine- 

ken keresztül történő MAPK útvonal-aktiváció szintén fontos szerepet játszik (90, 94). 

A Tie1 és Tie2 receptorok közötti szerkezeti hasonlóság ellenére egyik 

angiopoietin sem képes a Tie1 receptorhoz kötődni (78). A ligand ismeretének hiánya mi- 

att a Tie1 receptor funkciójáról eddig csak keveset sikerült megtudni. 

Elképzelhető, hogy a Tie1 receptor ligandkötéstől függetlenül képes szignálútvona- 

lakat aktiválni (95-97). In vivo vizsgálatok során azt találták, hogy VEGF, protein kináz C 

vagy forbol-mirisztil acetát jelenlétében, valamint az érfalra ható nyíróerő hatására a Tie1 

proteolítikusan lehasad az endotélsejt felszínéről, és az extracelluláris domén felszabadul. 

A fragment másik része (a transzmembrán- valamint az intracelluláris- domén) még órá- 

kon át membrán asszociált marad, majd ez is felszabadul a membánról, és számos, 

szignáltranszdukcióban közreműködő fehérjéhez, többek között az SHP2 proteinhez kap- 

csolódik (95-97). 

Egyes szerzők feltételezik, hogy a Tie1 a Tie2 receptorral heterodimer komplexe- 

ket képes alkotni és így modulálja a Tie2 receptoron keresztüli szignalizációt (98, 99). 

24

Biológiai hatások 

1. Az Ang1-Tie2 rendszer 

Az Ang1-indukált Tie2 szignalizáció szabályozza az endotélsejtek migrációját, 

túlélését, valamint részt vesz a kapilláris (endotélsejt) - tubulusok kialakításában. Ezeken a 

hatásain keresztül az Ang1 elengedhetetlen szerepet játszik az erek átépülésében 

(„remodelling”), a sejt-mátrix interakcióban valamint az erek stabilizációjában (100). 

A korai embrionális élet során az Ang1 elsősorban a miokardiumban 

expresszálódik (74). A fejlődés későbbi stádiumában valamint felnőttkorban az Ang1-et a 

periendoteliális sejtek és a vaszkuláris simaizomsejtek termelik (74, 101). 

Knock-out állatmodellek vizsgálata során azt tapasztalták, hogy egerekben az 

Ang1 gén inaktiválása az embrionális élet 12,5. napján az egerek elhullásához vezetett 

(79). Az Ang1 -/- egerek fejlődése retardált és számos fejlődési rendellenességet hordoz- 

nak elsősorban a vaszkuláris rendszer területén: az angiogenezis károsodott, a primer ka- 

pilláris plexus átépülése („remodelling”) nem következett be. Az embrióknál szívfejlődési 

rendellenességeket írtak le, aminek hátterében az endotélium és az alatta elhelyezkedő 

periendoteliális mátrix közötti kapcsolat gyengesége, valamint a miokardium trabekuláris 

hálózatának károsodása állt (79). 

A Tie2 receptor génjének inaktiválása következtében az egerek szintén elpusztultak 

a 9,5 - 12,5 embrionális napok között. Az egerek fenotípusa az Ang1 deficiens egerekéhez 

volt hasonló (102, 103). 

A perivaszkuláris sejtek által termelt Ang1 parakrín módon aktiválja az 

endotélsejtek felszínén a Tie2 receptorokat. Ennek következtében az endotélsejtek 

szolubilis fehérjéket (heparin kötő EGF-szerű faktor (HB-EGF), szerotonin, PDGF-B, 

TGF-növekedési faktor, csontépítő fehérje (BMP)) szekretálnak, melyek megerősítik az 

endotélsejtek – sima izomsejtek közötti kapcsolatot (78). Újabb eredmények arra utalnak, 

hogy az endotélsejtek mellett simaizom sejtek felszínén is kifejeződik a Tie2 receptor (78). 

Elképzelhető, hogy az endotélsejtekből felszabaduló faktorok mellett az Ang1 direkt mó- 

25

don is képes szabályozni ezeket a sejteket. 

Az Ang1 szerepére jellemző, hogy bizonyos molekuláris biológiai folyamatokban 

ellensúlyozza a VEGF által közvetített hatásokat. 

Gyulladásos folyamatokban az Ang1 antiinflammatorikus szerepet játszik. A 

VEGF ezzel szemben – az intracelluláris adhéziós molekula-1 (ICAM-1), a vaszkuláris 

adhéziós molekula-1 (VCAM-1) és az E-selectinek expressziójának fokozásán keresztül – 

proinflammatorikus hatással bír. Az Ang1 gyulladáscsökkentő szerepét elsősorban a 

VEGF adhéziós molekulákat indukáló hatásának ellensúlyozásával fejti ki (104, 105). 

Az Ang1 a vaszkuláris endoteliális kadherinek (VE-kadherinek) és a vérlemezke- 

endotélsejt adhéziós molekula-1 (PECAM-1) szabályozásán keresztül csökkenti a bazális 

és a VEGF - indukált endotélsejt-permeabilitást (104). 

A VEGF a szöveti faktor expressziójának fokozásán keresztül prokoaguláns hatá- 

sokkal is rendelkezik. Ezzel szemben az Ang1 valószínűleg a PI3K-Akt útvonalon keresz- 

tül képes gátolni a VEGF prokoaguláns hatását (106). 

2. Az Ang2-Tie2 rendszer 

Az Ang2-t elsősorban az endotélsejtek termelik. A molekuláris biológiai környe- 

zettől függően - a Tie2 receptor-kötés szempontjából - mind agonista, mind pedig 

antagonista módon képes viselkedni. 

Az Ang2 transzgén állatmodellben az Ang2 expressziójának fokozódása hasonló 

fenotípushoz vezet, mint az Ang1- vagy Tie2 deficiens egerek esetében leírták (75). 

Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy Ang2 deficiens egerekre jellemző a retina 

vaszkularizációjának súlyos károsodása, valamint a nyirokerek abnormális fejlődése és az 

ennek következtében kialakuló nyiroknedv aszcitesz és bőralatti ödéma megjelenése 

(107). A nyirokerek károsodásának hátterében az erek és a körülöttük levő sejtek közötti 

kapcsolat gyengesége, az erek stabilizációjának zavara áll (107). 

Felnőttkorban az Ang2 elsősorban azokban a szövetekben expresszálódik, ahol 

vaszkuláris átépülés zajlik, így fiziológiásan elsősorban a női reproduktív traktusban, pato- 

26

lógiás körülmények között pedig az erősen vaszkularizált tumorokban (75, 108, 109). 

Az Ang2 Tie2 receptoron kifejtett antagonista hatása nem egyértelmű. Egyes kísér- 

letek arra utalnak, hogy az Ang2 hosszabb expozíciós idő után képes a receptort 

foszforilálni (75, 110). Megfigyelték azt is, hogy ha kísérletesen nagyobb koncentrációban 

vannak jelen az endotélsejtek, vagy nem endotélsejtek felszínén elhelyezkedő Tie2 recep- 

torhoz köt az Ang2, szintén foszforilálja a receptort (75, 110). 

Az Ang2 a VEGF jelenlététől függően képes fokozni az erek fejlődését éppúgy, 

mint a vaszkuláris regressziót (75, 80) (7. ábra). 

7. ábra. Az angiopoitein-2 (Ang2) angiogenezisre gyakorolt hatása függ a vaszkuláris 

endoteliális növekedési faktor (VEGF) jelenlététől 

27

7. ábra. Az Ang2 a VEGF jelenlététől függően képes fokozni az erek fejlődését éppúgy, 

mint a vaszkuláris regressziót. Az Ang2 VEGF jelenlétében gátolja az angiopoietin-1 

(Ang1) érstabilizáló hatását, ugyanakkor elősegíti az endotélsejtek migrációját, ezzel indu- 

kálva az érfejlődést. VEGF hiányában az Ang2 hatására az erek ugyancsak destabilizálód- 

nak, azonban a VEGF által közvetített angiogenetikus inger elmarad, így vaszkuláris reg- 

resszió zajlik. LaManna és mtsai: J Exp Biol. 207: 3163-3169, 2004. 

Az Ang2 VEGF jelenlétében antagonizálja az Ang1 érstabilizáló hatását valamint 

az endotélsejtekre kifejtett antiapoptotikus hatását, ugyanakkor elősegíti az endotélsejtek 

migrációját, ezzel indukálva az érfejlődést. VEGF hiányában az Ang2 hatására szintén fo- 

kozódik az endotélsejtek apoptózisa, az erek destabilizálódnak, azonban a VEGF által köz- 

vetített angiogenetikus inger elmaradása miatt vaszkuláris regresszió zajlik (111). Ezt tá- 

masztja alá az a megfigyelés is, hogy mind fiziológiás, mind kóros körülmények között a 

vaszkuláris átépülés során az angiogenezis területein az Ang2 expresszió fokozódását a 

VEGF expressziójának fokozódása kíséri, míg ott, ahol vaszkuláris regresszió zajlik, az 

Ang2 emelkedett expressziója mellett csökkent VEGF termelődés figyelhető meg (75, 104, 

106). 

1.1.3. A VEGF és az angiopoietinek szerepe vesebetegségekben 

Irodalmi adatok alapján ismert, hogy az endotélsejtek növekedési faktorai szerepet 

játszanak a különböző etiológiájú vesekárosodások során. A vesében található számos sejt- 

típus – mint a renális tubuláris epitélsejtek, a podociták, a gyűjtőcsatorna sejtjei, a 

glomerulus kapilláris és a makula denza sejtjei - képes VEGF-et expresszálni (112, 113). 

A VEGF a vesében számos funkcióval rendelkezik. Mitogén hatással van a 

glomerulus endotélsejtekre, indukálja a tubulus sejtek proliferációját és antiapoptotikus 

28

mind az endotél-, mind pedig a tubulus epitélsejtekre nézve (114). 

Számos irodalmi adat támasztja alá a VEGF szerepét a vese megbetegedéseiben. 

Akut vesekárosodás állatkísérletes vizsgálatai során a VEGF mRNS expressziójának és 

fehérje szintjének fokozódását írták le különféle vesebetegségek korai stádiumában, mint 

akut glomerulonefritiszben (113, 115) és diabéteszes nefropátiában (116, 117). Kutatócso- 

portunk változatlan VEGF mRNS expresszió ellenére a VEGF fehérje szintézisének 

fokozódását találta iszkémia/reperfúzió (I/R) indukált akut veseelégtelenség (ARF) során 

(112, 118). 

Az angiopoietinek ugyancsak szerepet játszanak a vesebetegségek 

patogenezisében. Az egészséges glomerulus endotélsejtjeinek abluminális felszínén Tie2 

receptor található (119, 120). Az Ang1-et felnőtt humán vesében a podociták termelik. Az 

Ang1 glomeruláris endotélsejtek szabályozásában betöltött szerepét támasztja alá, hogy 

egér veseszövetben a Tie2 receptor aktív, foszforilált állapotban van jelen (121). 

A stabil – nem fejlődő, nem remodellálódó - kapilláris hálózatnak megfelelően, 

fiziológiás körülmények között a glomerulusban az Ang2 nem szintetizálódik (121). 

Ugyanakkor in vitro vizsgálatok során azt találták, hogy egér mezangium sejtek Ang2-t 

termelnek, valamint, hogy az Ang2 termelődése hipoxia hatására fokozódik (122). 

A glomeruláris betegségek során az angiopoietinek expressziója változik. Állatkí- 

sérletek során azt találták, hogy anti–bazálmembrán (GBM) nefritiszben a glomeruláris 

Ang1 és VEGF szinteknek a csökkenése korrelál a glomeruláris kapilláris vesztességgel / 

károsodással (123). Ugyanakkor az Ang1 csökkenésével párhuzamosan az Ang2 szintjé- 

nek emelkedése is megfigyelhető volt a vizsgálat során (123). 

1.1.4. A VEGF és az Ang2 szerepe preeklampsziában és perinatális szövődményekben 

A kóros érfejlődés, valamint a következményes hipoxia a terhesség során és a 

perinatális életben különböző megbetegedésekre hajlamosítanak. A károsodott vaszkuláris 

29

átépülés szerepet játszik a terhes nők 5-8%-át érintő késői terhességi toxémia 

(preeklampszia, PE) kialakulásában. Számos, koraszülötteket érintő szövődmény esetében 

megfigyelhető a vaszkuláris hálózat kóros fejlődése. 

Az irodalomi adatok alapján tudjuk, hogy az endotélsejtek növekedési faktorai 

központi szerepet játszanak a PE patomechanizmusában, illetve a különböző perinatális 

szövődmények kialakulásában. 

A VEGF a placenta fejlődése során zajló angiogenezis és vaszkuláris átépülés 

egyik fontos regulátora (124 - 126). 

A placentáció fontos lépéseinek, mint a citotrofoblasztok proliferációjának, diffe- 

renciálódásának és inváziójának szabályozása szintén a VEGF-en keresztül történik (126, 

127). Zhou és mtsai. kimutatták, hogy a VEGF 2-es receptora játszik szerepet a terhesség 

során zajló citotrofoblaszt invázió és differenciáció szignalizációjában (128). 

Bár az eredmények ellentmondásosak, mégis az irodalomban számos adat támaszt- 

ja alá a VEGF szerepét a PE patomechanizmusában. Több vizsgálat során emelkedett 

VEGF szérum koncentrációt találtak preeklampsziás terhes nőkben (129, 130). Ugyanak- 

kor más kutatók eredményei a szabad VEGF koncentrációt szignifikánsan alacsonyabbnak 

mutatták PE-ban (131, 132). Levine és mtsai. kísérleteik során azt találták, hogy a szérum- 

ban, a VEGF–et megkötő és hatását antagonizáló szolubulis receptornak a koncentrációja 

PE-ban megemelkedik, és ezzel párhuzamosan csökken a szabad VEGF szérum- 

koncentráció (133). 

PE-ban a placenta VEGF expressziójának változásáról szóló eredmények szintén 

nem egyértelműek. Egyes kutatások PE-ban a kontroll csoporthoz képest a placenta VEGF 

mRNS-ének expresszió-csökkenéséről (134), mások fokozódásáról számolnak be (135). 

Az irodalomban számos közlemény foglalkozik a perinatálisan fellépő kóros álla- 

potok, valamint az abnormális VEGF szintézis közötti összefüggések vizsgálatával. 

Ezek közül talán az egyik legrészletesebb irodalma a VEGF koraszülöttek 

retinopátiájában (ROP) betöltött szerepének van. 

Fokozott VEGF mRNS expressziót és emelkedett VEGF szinteket írtak le hipoxiás 

retinában (136, 137). Kimutatták, hogy a VEGF hatásának antagonizálása gátolja a retina 

30

iszkémia indukálta neovaszkularizációját (138, 139) A ROP első fázisában csökken (60), 

míg a második, proliferatív szakaszában nő a VEGF termelődése (140). 

Állatkísérletek, valamint humán vizsgálatok eredményeiből tudjuk, hogy VEGF 

mellett az Ang2 is szerepet játszik a ROP patomechanizmusában. A retina emelkedett 

Ang2 mRNS expresszióját írták le ROP-ban és diabéteszes retinopátiában (141, 142). 

Umeda és mtsai. ROP-os betegek fibrovaszkuláris membránjában az Ang2 és a VEGF 

együttes expresszióját figyelték meg (143). 

Bár a többi perinatális komplikáció esetében a VEGF szerepe koránt sincs oly mér- 

tékben feltérképezve, mint ROP-ban, mégis vannak adatok, melyek alapján feltételezhető, 

hogy az érfejlődés központi regulátorának szintézise és a betegség kialakulásának, előreha- 

ladásának folyamata nem függetlenek egymástól. 

Bhatt és mtsai. bronchopulmonális diszpláziás (BPD), elhunyt koraszülöttek tüde- 

jében csökkent VEGF mRNS expressziót írtak le (144). Tsao és mtsai. respirációs distressz 

szindrómás (RDS) koraszülöttek köldökzsinór vérében magasabb VEGF szinteket mértek a 

nem RDS-es koraszülöttekhez képest (145). 

A VEGF szerepét a miokardium, az endokardium valamint a szívbillentyűk fejlődé- 

se során számos vizsgálat igazolta (146). Ezek alapján úgy tűnik, hogy prenatális életben a 

hipoxia hatására indukálódott VEGF szintézis közreműködik a kongenitális szívfejlődési 

rendellenességek kialakulásában (146). 

In vivo kísérletek igazolták, hogy a VEGF szerepet játszik a nyitott Botallo vezeték 

záródása során zajló vaszkuláris átépülés szabályozásában. Clyman és mtsai. állatkísérletek 

során azt találták, hogy a VEGF monoklonális antitesttel történő gátlása csökkenti a 

Botallo vezeték normális záródása során megfigyelhető, duktuszt ellátó vaza vazorumok 

növekedését, és az intima átalakulását (147). Rekombináns VEGF alkalmazása során a 

vaza vazorumok növekedése és az intima vastagodása fokozódott (147). 

Bár jelenleg nincs humán adat a VEGF kis születési súlyú koraszülötteket érintő 

ARF-ben betöltött szerepéről, a VEGF szerepe a glomerulusok fejlődésében ismert. Állat- 

modellben megfigyelték, hogy az anti-VEGF terápia gátolja a glomerulusok normális fej- 

lődését újszülött egerekben (148). 

31

Koraszülöttekben, a kamrák körüli kapillárisok éretlensége miatt gyakori központi 

idegrendszeri vérzés és a VEGF-szintézis közötti kapcsolatra szintén található irodalmi 

adat (149). Súlyos koponyaűri vérzés (IVH) következtében kialakult hidrokefaluszos kora- 

szülöttek cerebrospinális folyadékában magasabb VEGF koncentrációt találtak, mint a 

kongenitális, nem koponyaűri vérzés talaján kialakult hidrokefaluszos újszülöttek esetében 

(149). 

1.2. Az iszkémiás akut veseelégtelenség patogenezise - a mikrovaszkuláris endotélsejt 

sérülés és diszfunkció szerepe 

1.2.1. Az endotélium károsodásának szerepe az akut veseelégtelenség 

patomechanizmusában 

A progresszív betegellátás fejlődése ellenére az ARF kezelése mind a mai napig 

komoly problémát jelent. A betegség mortalitása az utóbbi évtizedekben számottevően 

nem csökkent, jelenleg is eléri az 50-70%-ot (150, 151). 

Etiológiai szempontból beszélhetünk renális, prerenális ill. posztrenális veseelégte- 

lenségről. Nagyon gyakran az ARF hátterében – részben renális tényezők (pl.: artéria 

renálisz szűkülete), részben szisztémás okok (hipotenzió, hipovolémia) következtében fel- 

lépő – elégtelen vese vérátáramlás (RBF) valamint az így kialakuló hipoxiás károsodás áll. 

Az I/R indukált ARF patofiziológiájában több tényező játszik szerepet. A vese 

iszkémiás inzultusát követően intrarenális vazokonstrikció, a tubuláris epitélium károsodá- 

sa, valamint interstíciális gyulladás figyelhető meg, amely folyamatok együttesen a 

glomeruláris filtráció gyors és nagymértékű csökkenését vonják maguk után (152). 

32

A molekuláris mechanizmusok szempontjából az I/R indukált ARF-et klasszikusan 

három stádiumra lehet osztani: a kezdeti szakasz, az extenzió szakasza, végül a restitúciós 

szakasz (152). 

A kezdeti szakaszban az RBF csökkenése ATP deplécióhoz és következményes 

sejtkárosodáshoz vezet, a glomerulus filtrációs ráta (GFR) csökken, retenciós paraméterek 

emelkednek. Mikroszkóposan a vese tubulus hám sérülése, a sejtek filamentáris aktin háló- 

zatának felbomlása és tubuláris obstrukció figyelhető meg. Különböző gyulladásos 

citokinek (IL-1, 6, 8, TNFα) expressziója fokozódik (150, 153, 154). 

Az extenzió szakaszában a GFR további csökkenése valamint a retenciós paraméte- 

rek emelkedése mellett a hipoxia és a gyulladás tovább súlyosbodik. Mindkét folyamat a 

kortikomedulláris junkció és a külső medulla területén a legkifejezettebb. Ennek hátterében 

részben az áll, hogy fiziológiásan is alacsonyabb oxigéntenzió található a medulla külső 

részében a vese többi területéhez képest. A külső medulla hipoxiára való érzékenysége 

másrészt abból adódik, hogy jelentős mértékű oxigén- és energiaigényes transzportfolya- 

matok zajlanak ezen a területen. Ezek eredményeképpen a külső medulla a vese vérátáram- 

lásának kismértékű változására is érzékenyen reagál (155). 

A hipoxia következtében kialakuló mikrovaszkuláris sérülés tovább fokozza a vese 

károsodását. Az endotélsejtek megduzzadnak, az érlumen beszűkül, a kapillárisokban 

sztázis alakulhat ki (no-reflow jelenség) (156, 157). 

A restitúció fázisában a sejtek állapota javul és lassan helyreáll a celluláris és 

tubuláris integritás. A GFR bár még jóval a normális érték alatt van, ebben a szakaszban 

már nem mutat további csökkenést. A vese véráramlása lassan helyreáll, a sejtek differen- 

ciálódnak, proliferálódnak, az epitéliális sejtek visszanyerik polaritásukat és eredeti 

funkciójukat (150, 158, 159). 

Az endotélium, mint önálló szerv számos funkcióval rendelkezik. Szabályozza a 

vaszkuláris permeabilitást, befolyásolja a vazomotor funkciót valamint, részt vesz a gyul- 

ladásos folyamatok és a véralvadás regulációjában is. 

33

Az irodalomban egyre több adat utal arra, hogy az iszkémia indukált ARF kialaku- 

lásában és progressziójában a vese tubulushám-sérülése mellett a renális vaszkuláris 

endotélium károsodása és diszfunkciója is szerepet játszik. 

A vaszkuláris permeabilitás változása: Állatmodellekben korábban már leírták, 

hogy iszkémia indukálta ARF-ben a peritubuláris kapilláris permeabilitása fokozódik 

(160). Az iszkémia okozta kapilláris permeabilitás fokozódásának hátterében részben a 

paracelluláris, részben pedig a transzcelluláris permeabilitás fokozódása áll (161). 

Az epitélsejtekhez hasonlóan az endotélsejtek közötti kapcsolat speciális sejtközötti 

struktúrákon keresztül valósul meg. A kadherinek alapvető szerepet játszanak az 

endotélsejtek közötti adherens junkciók kialakulásában. In vitro vizsgálatok során kimutat- 

ták, hogy mind ATP hiány következtében (iszkémiás károsodás modellje), mind pedig hid- 

rogén peroxid (H2O2) hatására (reperfúziós károsodás modellje) fokozódik az endotélsejtek 

közötti „rések” kialakulása, és így az endoteliális áteresztőképesség (152). A permeabilitás 

fokozódásának hátterében részben a VE - kadherinek internalizációja, részben pedig a sejt- 

sejt kapcsolatok másik fontos mediátorának, az okkludinnak a redisztribúciója áll. In vivo 

vizsgálatok során, VE - kadherint blokkoló antitest hatására az endotélsejtek közötti kap- 

csolat „lazulását”, az endotélsejtek közötti „gap” képződését, valamint a permeabilitás fo- 

kozódását figyelték meg (162). 

Az endotélsejtek közötti paracelluláris transzport szabályozásában fontos szerepet 

játszik az aktin citoszkeleton. In vitro körülmények között azt találták, hogy ATP hiány, 

valamint oxigén mediált endotélsejtkárosodás következtében az F-aktin szerkezete károso- 

dik, mely a paracelluláris permeabilitás fokozódásához vezet (163 - 165). 

Az endotélsejt - leukocita interakció megváltozása: Az I/R ARF során a reperfúziót 

követően a külső vesemedullában leukociták sztázisa figyelhető meg. A vese 

mikrocirkulációja károsodik, a leukociták aktivációja gyulladásos mediátorok felszabadu- 

lásához és endoteliális diszfunkcióhoz vezet (152). 

Iszkémia hatására az endoteliális adhéziós molekulák expressziója fokozódik. Az 

endotélsejtek felszínén fokozódik a leukociták gördülésében szerepet játszó P- és E- 

szelektinek kifejeződése (166, 167). Az ICAM-1 szintén magasabb szinten expresszálódik 

34

az endotéliumon iszkémiás inzultust követően (168). Ezek az adhéziós fehérjék a leukoci- 

ták felszínén található L-szelektinnel valamint a β-integrinnel történő kapcsolódásuk révén 

részt vesznek a leukocita-endotélium interakcióban. Jelentőségüket az I/R indukált ARF 

patomechanizmusában az a tapasztalat is alátámasztja, hogy állatmodellben mind a 

szelektinek, mind az ICAM-1 mediálta interakció gátlása csökkenti a vese károsodását 

(169 - 171). A gyulladásos folyamatokban szintén lényeges szerepet játszik, hogy az 

endoteliális diszfunkció következtében csökken a NO termelődése (172). 

A vér alvadékonyságának megváltozása: Iszkémiás károsodás következtében a 

normálisan antikoaguláns hatású endotél prokoaguláns hatásúvá válik. Számos szövetben - 

köztük a vesében is – megfigyelték, hogy az iszkémia után a kapilláris-érhálózatban fibrin 

depozitumok rakódnak le (173, 174). 

1.2.2. Nemi különbségek vesebetegségekben 

Számos vizsgálat eredménye azt mutatja, hogy a vesebetegségek előfordulása és 

progressziója a nőkben és a férfiakban különbözik. Humán vizsgálatok, valamint állatmo- 

delleken történt kutatások eredményei a női nem protektív szerepét támasztják alá a külön- 

böző etilógiájú vesekárosodásokban. 

A végállapotú vesebetegség prevalenciája férfiaknál magasabb, mint a nők esetében 

(175). Neugarten és mtsai. korábbi klinikai vizsgálatok metaanalízise során azt találták, 

hogy nem diabéteszes krónikus veseelégtelenségben a vesekárosodás progressziója gyor- 

sabb és a végállapotú vesebetegség előfordulása gyakoribb a férfiakban (176). Policisztás 

vesebetegségben, membranózus nefropátiában vagy IgA nefropátiában szenvedő férfiak 

esetében a vesefunkció beszűkülése ugyancsak hamarabb jelentkezik, mint a nőknél (177). 

A renális I/R okozta ARF-ben a klinikai vizsgálatok során azt tapasztalták, hogy a 

férfiak mortalitása kétszerese a nőkének (178 - 180). 

35

A klinikai vizsgálatok eredményeihez hasonlóan állatkísérletek is a nőstények 

protektív szerepét támasztják alá I/R indukált vesekárosodásban. Müller és mtsai. kísérlete- 

ik során azt találták, hogy 50 perces egyoldali vese-iszkémiát követő egy hét múlva a nős- 

tény állatok 75%-a túlélt, szemben a hímek 8%-os túlélésével (181). Fekete és mtsai. 

munkájuk során - renális I/R-t követően - a nőstényekben alacsonyabb szérum urea nitro- 

gén és szérum kreatinin értéket találtak a hímekhez képest. A vizsgálat során kimutatták, 

hogy az I/R miatt kialakult tubuláris nekrózis nőstényekben kevésbé volt kifejezett (182). 

A vese káros hatásokkal szembeni érzékenységében tapasztalt nemi különbség több 

tényezőre vezethető vissza. A nemi hormonok, elsősorban a tesztoszteron és a 

tesztoszteron/ösztrogén arány szerepére számos irodalmi adat utal. Müller és mtsai. illetve 

Park és mtsai. azt találták, hogy nőstény patkányok esetében az állatok ovariektomizálása 

vagy szexuális éretlensége nem befolyásolta az I/R károsodást. Ezzel szemben, hímek ese- 

tében a kasztráció csökkentette az I/R indukált vesekárosodás mértékét (181, 183). 

A nemi hormonok számos - az I/R indukált ARF patomechanizmusában szerepet 

játszó - folyamatot befolyásolnak. I/R–t követően a vesében aktiválódnak a mitogén akti- 

vált protein kinázok, köztük a JNK (184). Ennek a molekulának az aktivációja valószínű- 

leg szerepet játszik a renális iszkémiát követő szöveti sejthalálban. Park és mtsai. azt talál- 

ták, hogy az iszkémia okozta JNK aktiváció hímekben sokkal kifejezettebb, mint nősté- 

nyekben, valamint, hogy a hímek kasztrációja csökkentette a JNK aktivációját (183). 

A NO és a nitrogén-monoxid-szintázok szerepére az I/R indukált ARF-ben számos 

irodalmi adat utal (184). Kimutatták, hogy a neuronális NOS (nNOS) és az eNOS renális 

I/R-t követően a két nemben különböző módon viselkedik: a hímekben csökken az aktivi- 

tásuk, szemben a nőstényekben megfigyelt aktivitás-fokozódással (184). A tesztoszteron és 

az ösztrogén központi szerepére utal, hogy míg az előbbi csökkenti, addig az utóbbi növeli 

az nNOS és eNOS aktivitását I/R-t követően (184). 

Az ARF kialakulásában fontos szerepet játszó nátrium-kálium-ATPáz (NKA) α1- 

alegységének expresszióját nőstény patkányokban magasabbnak találták a hímekhez képest 

(182). Vese I/R hatására a nemek között nőtt a különbség azáltal, hogy bár mindkét nem- 

36

en csökkent az α1-alegység mRNS expressziója, hímekben ez a csökkenés erőteljesebb- 

nek bizonyult (182). 

Megfigyelték, hogy az ösztrogén csökkenti az elhalt terület méretét miokardiális in- 

farktust követően, és hogy ezt a hatását mitokondriális ATP szenzitív kalium-csatornákon 

keresztül valósítja meg (185). A szívizomhoz hasonlóan, vese iszkémiát követően is meg- 

figyelték az ATP szenzitív kalium-csatornák protektív szerepét, ami feltehetően ugyancsak 

az ösztrogénnek a csatornát aktiváló hatására vezethető vissza (186). 

Összefoglalva, az I/R mechanizmusában szerepet játszó molekulák a különböző 

nemekben eltérő módon viselkedhetnek, ami vezethet a vese – illetve más szervek - káro- 

sodásában tapasztalt nemi különbségekhez. 

1.3. Kóros érfejlődés a terhesség során és a perinatális életben 

A WHO definíciója szerint koraszülöttnek az az újszülött számít, aki a 37. 

gesztációs hét előtt születik (187). A fejlett ipari országokban körülbelül 5-11%-ra tehető a 

koraszülöttek aránya (188). 

1.3.1. A koraszülöttség anyai oldala – a preeklampszia 

A koraszülések klinikai szempontból három csoportra oszthatók. Az esetek 50%- 

ában a koraszülés oka ismeretlen (spontán vagy idiopátiás koraszülés). Az összes koraszü- 

lés körülbelül 25%-ának hátterében a korai spontán burokrepedés áll. A fennmaradó 25% 

anyai vagy magzati orvosi indikáció alapján megindított (iatrogén) koraszülés (189). 

A terhes nők 5-8% -át érintő késői terhességi toxémia (PE), az egyik leggyakoribb 

megbetegedés, amely orvosi indikáció alapján megindított koraszüléshez vezethet (190). 

37

A PE több szerv károsodásához vezető kórkép, melyet a terhesség 20. hete után fel- 

lépő magas vérnyomás (>140/90 Hgmm) és proteinuria jellemez. A PE kialakulásának okát 

máig nem sikerült kideríteni. Több elmélet született, melyek azonban csak részben adnak 

magyarázatot a kórkép sokszínű klinikai megjelenésére. 

A leginkább elterjedt elmélet szerint a kóros trofoblaszt-invázió felelős a PE kiala- 

kulásáért. Az egészséges terhesség alatt a placentáció normális lefolyásához elengedhetet- 

len a citotrofoblasztok inváziója az uterusz spirális artériáinak deciduális és 

intramiometrális szakaszába. A trofoblaszt-invázió során az érfal médiája átépül, az ér 

elaszticitása csökken, az átmérője nő. A placentáció során bekövetkező vérátáramlás- 

fokozódás szükséges a magzat megnövekedett oxigén- és tápanyag- igényének kielégítése 

szempontjából (191) (8. / A. ábra). 

PE-s terhességben - feltehetően az elégtelen trofoblaszt-invázió miatt - a 

vaszkuláris átépülés nem megfelelő módon történik. Az uterusz spirális artériái nem 

dilatálnak megfelelően, az utero-placentáris keringés a szükséges alatt marad, ami végül a 

placenta hipoxiájához vezet (192) (8. / B. ábra). 

8. ábra. A citotrofoblasztok inváziója normális és preeklampsziás terhesség során 

A. B. 

38

8. ábra. A.: Egészséges terhességben a placentáció során megfigyelhető a citotrofoblasztok 

inváziója az uterusz spirális artériáinak falába, mely az érfal médiájának átépülését, az ér 

elaszticitásának csökkenését, átmérőjének növekedését vonja maga után. B.: 

Preeklampsziában a trofoblaszt invázió elégtelen, az uterusz spirális artériáinak 

vazodilatációja elmarad, ami végül a placenta hipoxiájához vezet. Kaufman és mtsai: Biol 

Reprod. 69:1-7, 2003. 

1.3.2. A koraszülöttség magzati oldala – perinatális komplikációk 

A koraszüléshez vezető etiológiai tényezőtől függetlenül, a koraszülött szempont- 

jából döntő fontosságú a koraszülött érettségét jelző gesztációs kor és születési súly. 

A perinatális morbiditás és mortalitás szempontjából fokozott rizikójú csoportnak 

számítanak az 1500 g alatti, kis súlyú koraszülöttek. Ebben a populációban számos - rész- 

ben a szervezet éretlenségéből adódó - szövődmény megjelenésével kell számolni. Az 

újszülöttkori megbetegedések 75%-nak hátterében - a gyakori perinatális komplikációk 

kialakulása következtében - a koraszülöttség áll (188). 

A retina vaszkuláris hálózatának éretlensége következtében az 1250 gramm alatti 

koraszülöttek több mint 50 %-ában alakul ki a koraszülöttek retinopátiája (ROP). Ennek 

során az ideghártya ereinek kóros burjánzása a retina károsodásához, valamint az esetek 

10-15%-ában vaksághoz vezet (193). 

Az embriogenezis során az artéria centrálisz retiné ágai a retina relatív hipoxiás 

perifériájának irányában nőnek. A magzat megszületésekor a relatív hiperoxiás környezet 

miatt a hipoxiás stimulus megszűnik, a retina ereinek fejlődése leáll. 

A koraszülött éretlen antioxidáns kapacitása nem képes a magasabb oxigéntenzió 

következtében kialakuló reaktív oxigéngyököket inaktiválni. A kifejlődött erek egy része 

kontrahál, majd végleg elzáródik (ROP I. fázisa) (141, 194). Az elzáródott erek következ- 

tében a retina avaszkuláris régiója ismét hipoxiássá válik. A hipoxia hatására számos 

39

angiogenetikus molekula szintézise fokozódik, mely patológiás érújdonképződéshez és a 

retina károsodásához vezet (ROP II., proliferatív szakasza) (9. ábra) (141). 

9. ábra. Egészséges újszülött és retinopátiás koraszülött szemfenéki képe 

A. B. 

9. ábra. A.: Egészséges újszülött szemfenéki képe (Széles és mtasi, Semmelweis Egyetem, 

Szemészeti Klinika). B.: Retinopátiás koraszülött szemfenéki képe. Látható az aberráns 

érlefutás és az érelágazások hiánya (Chung Nen Chua és mtsai, BMedSci MRCP 

FRCOphth, UNIMAS és Kuching General Hospital, Kuching, Sarawak, East Malaysia). 

A ROP mellett számos perinatális komplikációban leírták a kóros érfejlődés 

patogenetikai szerepét. 

Koraszülötteknél az abnormális alveoláris vaszkulatúra, az éretlen alveolusok, va- 

lamint a szupplementális oxigénterápia és ventiláció következtében a tüdőszövet súlyosan 

károsodik és akut (RDS), illetve krónikus (BPD) tüdőbetegség formájában manifesztáló- 

dik. BPD-s koraszülöttek esetében abnormális alveoláris kapillárishálózatot és csökkent 

endotélsejt-marker expressziót találtak (144). 

40

Az endotélium átalakulása a kardiovaszkuláris adaptáció során is megfigyelhető. A 

Botallo vezeték záródásának két lépcsős folyamatában a simaizomsejtek kontrakciója, 

majd a lumenben a véráramlás csökkenése következtében kialakuló lokális hipoxia indu- 

kálta érújdonképződés, endotélsejt-proliferáció és intima-vastagodás játszik szerepet 

(195). Állatkísérletek során megfigyelték, hogy az érfali hipoxia hiányában a vaszkuláris 

átalakulás elmarad, és a simaizomsejtek kontrakciója ellenére a duktusz nem záródik (195, 

196). 

Különböző hemodinamikai megingáshoz vezető állapotok (szepszis, nekrotizáló 

enterokolitisz - NEC, RDS) következtében az 1500 g alatti koraszülöttek 40 %-ában meg- 

figyelhető a vesefunkció károsodása (197). Egyre több irodalmi adat támasztja alá, hogy 

az iszkémiás ARF kialakulásában és progressziójában vese tubulushám sérülése mellett a 

renális vaszkuláris endotélium károsodása és diszfunkciója szintén központi szerepet ját- 

szik (152, 160). 

Az éretlen központi idegrendszeri érhálózat következménye az agykamrák körüli 

vérzés (IVH) viszonylag gyakori fellépése. Jellemző a kamrák körüli germinális mátrix 

kapillárisok bazálmembránjának hiánya és az erek fragilitása. 

41

2. CÉLKITŰZÉS 

2.1. Endotélsejtek növekedési faktorainak vizsgálata a vese iszkémia/reperfúziós ká- 

rosodása során 

2.1.1. A vese VEGF és HIF-1α szintézisének vizsgálata patkány iszkémia/reperfúziós 

modellben 

A szakirodalomban egyre több adat utal arra, hogy az iszkémia indukált ARF kiala- 

kulásában és progressziójában a vese tubulushám sérülése mellett a renális vaszkuláris 

endotélium károsodása is szerepet játszik. Az angiogenezis központi szabályozó molekulá- 

jának, a VEGF-nek patogenetikai jelentősége ugyancsak ismert a vesekárosodások 

kialalkulásában és progressziójában. Az irodalomból ismert az is, hogy a VEGF gén 

expressziójának fő induktora a hipoxia, ami a HIF-1α transzkripciós faktoron keresztül 

fokozza a VEGF szintézisét. Keveset tudunk azonban a VEGF hipoxia által történő szabá- 

lyozásáról I/R indukált ARF-ben. 

• Vizsgálataink célja a HIF-1α valamint a VEGF együttes változásának meghatározá- 

sa volt iszkémia/reperfúziós patkány vese modellben. 

Számos vizsgálat eredménye mutatja, hogy a vesebetegségek előfordulása és prog- 

ressziója a nőkben és a férfiakban eltér egymástól. Humán vizsgálatok, valamint állatmo- 

delleken történt kutatások a női nem protektív szerepét támasztják alá a különböző 

etilógiájú vesekárosodásokban. 

• Ismerve a VEGF vesekárosodásokban betöltött lehetséges protektív szerepére utaló 

42

irodalmi adatokat, vizsgáltuk, hogy van-e nemi különbség a VEGF és a HIF-1α 

expresszió változásaiban iszkémia/reperfúziós patkány vese modellben. 

2.1.2. A vese angiopoietin/Tie2 rendszerének vizsgálata patkány iszkémia/reperfúziós 

modellben 

Az angiogenezis szabályozásában részt vevő másik fontos molekulacsaládot az 

angiopoietinek képviselik. Vesebetegségekben betöltött szerepükről eddig viszonylag ke- 

vés információ áll rendelkezésünkre. 

• Célkitűzésünk volt az angiopoietin/Tie2 mRNS expresszió vizsgálata 

iszkémia/reperfúziós patkány vese modellben. 

2.2. Endotélsejt növekedési faktorok polimorfizmusainak vizsgálata a koraszülöttség 

anyai és magzati oldalainak szempontjából 

2.2.1. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe preeklampsziában 

A késői terhességi toxémia az egyik leggyakoribb megbetegedés, amely orvosi in- 

dikáció alapján megindított koraszüléshez vezethet. A leginkább elterjedt elmélet szerint a 

kóros trofoblaszt-invázió felelős a PE kialakulásáért. 

A placenta fejlődése során zajló angiogenezis és vaszkuláris átépülés fontos regulá- 

tora a VEGF. A placentáció alapvető lépéseinek, mint a citotrofoblasztok 

proliferációjának, differenciálódásának és inváziójának szabályozása szintén a VEGF-en 

keresztül történik. 

43

• Humán kísérleteink során a PE patomechanizmusának genetikai hátterét kutattuk. 

Vizsgáltuk, hogy befolyásolják-e a VEGF szintézisét meghatározó funkcionális po- 

limorfizmusok (VEGF G +405 C, illetve a C -2578 A polimorfizmusok) a preeklampszia 

kialakulását? 

• Valamint szerepet játszanak-e ezek a polimorfizmusoknak a preeklampszia prog- 

ressziójában? 


retinopátiájában 

A ROP a retina vaszkuláris hálózatának éretlensége következtében kialakuló, ab- 

normális érfejlődéssel járó, koraszülötteket érintő szemészeti kórkép. Az irodalomban 

számos adat található a VEGF-nek a ROP patomechanizmusában betöltött szerepéről. Ál- 

latkísérletek és humán vizsgálatok eredményeiből tudjuk, hogy VEGF mellett az Ang2 is 

szerepet játszik a ROP kialakulásában. 

• Munkánk során vizsgáltuk a ROP genetikai hátterét kis születési súlyú koraszülöt- 

tek esetében. Vizsgáltuk, hogy van-e összefüggés az Ang2 G -35 C és a VEGF C - 

2578 A genetikai polimorfizmusok hordozása és a kis súlyú koraszülöttek 

retinopátiája között? 

44

2.2.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe kis születési súlyú koraszü- 

löttek perinatális szövődményeiben 

A perinatális morbiditás és mortalitás szempontjából fokozott rizikójú csoportnak 

számítanak az 1500 g alatti, kis születési súlyú koraszülöttek. Ebben a populációban szá- 

mos - részben a szervezet éretlenségéből adódó - szövődmény megjelenésével kell szá- 

molni. 

Az irodalomban több közlemény található arra vonatkozóan, hogy a perinatálisan 

fellépő kóros állapotok, valamint az abnormális VEGF szintézis között összefüggés áll 

fenn. 

• Vizsgáltuk, hogy van-e összefüggés a VEGF G +405 C, a VEGF C -2578 A, illetve a 

VEGF T -460 C funkcionális genetikai polimorfizmusok hordozása és a kis születési 

súlyú koraszülöttség között? 

• Valamint vizsgáltuk a perinatális komplikációk genetikai hátterét a VEGF polimor- 

fizmusok hordozása szempontjából. 

45

3. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK 

3.1. In vivo vese iszkémia/reperfúziós kísérletek 

3.1.1. A kísérletek során vizsgált állatok - műtéti beavatkozás 

Kísérleteinket ivarérett nőstény, illetve hím Wistar patkányokon végeztük el. A 

patkányokat 12 óránként váltakozó (világos-sötét) megvilágítás mellett tartottuk. A hőmér- 

séklet állandó jelleggel 21°C, a páratartalom 75%-os volt. Az állatok szabadon fogyaszt- 

hattak rágcsáló tápot, illetve vizet. 

Az állatok operációját intraperitoneális pentobarbitál (nőstény: 40 mg/ttkg, hím: 50 

mg/ttkg, Nembutal, Abbott Laboratories, Abbott Park, IL, USA) anesztéziában végeztük. 

Az operáció, illetve az azt követő ébredés alatt az állatok rektális hőmérsékletét 370,5 ˚C- 

on tartottuk. 

A műtéti beavatkozás során median laparotomiás feltárást követően kipreparáltuk a 

bal veseereket (a. és v. renálisz), majd egy atraumatikus mikrovaszkuláris ércsipesz- 

szel (Rudolf GmbH Medizintechnik, Fridingen, Németország) 55 percre kirekesztettük a 

keringésből. Az állatok hasfalát az iszkémiás periódus alatt a felesleges folyadékveszteség 

elkerülése érdekében átmenetileg zártuk. Közvetlenül az iszkémiás periódus lejárta előtt 

eltávolítottuk az állatok jobb, ellenoldali veséjét. Az ércsipeszeknek bal veseerekről történő 

eltávolítása után a hasfalat zártuk. Később az abdominális aortán keresztül történő kivérez- 

tetéssel - az iszkémiás periódust követő 10 perc (T10; n=6 hím, n=6 nőstény), 20 perc 

(T20; n=6 hím, n=6 nőstény), 40 perc (T40; n=6 hím, n=6 nőstény), 60 perc (T60; n=6 

hím, n=6 nőstény), 120 perc (T120; n=5 hím, n=5 nőstény) és 240 perc (T240; n=6 hím, 

n=6 nőstény) reperfúziós idő elteltével - öltük le az állatokat. 

46

Műtéti kontrollként (T0; n=6 hím, n=6 nőstény) altatott, áloperált, nem iszkemizált 

veséjű állatok szolgáltak. 

Az állatokat a teljes ébredésig figyelemmel kísértük, ezt követően pedig a ketrece- 

ikbe helyeztük őket vissza. 

Vizsgáltuk az állatok iszkémiát követő túlélését illetve az iszkémizált veseszövet- 

ben bekövetkezett molekulárbiológiai változásokat. 

Az állatok túlélését a műtétet követő egy hétig követtük figyelemmel. Kísérletes ta- 

pasztalataink szerint - a jelen modellben - az első hét után még élő állatok között további 

elhullás nem várható. 

3.1.2. Western Blot 

Minta előkészítés 

A vesemintáinkhoz lízis puffert [10 mM TRIS-HCl (1 M) pH=8.0, 10 g/ml 

leupeptin, 0.5 mM EGTA (etilén-glikol-tetraecetsav) (0.5 M), 2% Na-ortovanadát, 2% 

NaF, 1% Triton-X 100, 25 mM PMSF (fenil-metil-szulfonil fluorid)] adtunk. A szövet- 

mintákat jégen homogenizáltuk. A homogenizátumot centrifugáltuk (13000 RPM, 5 min). 

A felülúszó összfehérje koncentrációját spektrofotometriás módszerrel, Bradford szerint 

határoztuk meg. A minták fehérjekoncentrációját 1 mg/ml-re állítottuk be. A mintákat fel- 

használásig -80°C-on tároltuk. 

Technikai kontrollként a Santa Cruz Biotechnology Western blot pozitív kontroll- 

ját (sc-4045 WB, Santa Cruz Biothechnology Inc., CA, USA), illetve ismerten VEGF, 

illetve HIF-1α pozitív patkány szöveteket használtunk. 

47

Antitestek 

Primer, patkány VEGF specifikus ellenanyagként a Santa Cruz Biothechnology ál- 

tal kifejlesztett monoklonális ellenanyagot használtuk (VEGF (C-1), mouse monoclonal 

IgG2a, Santa Cruz Biothechnology Inc., CA, USA). Másodlagos antitestként torma- 

peroxidázzal (HRP) konjugált anti-mouse IgG antitestet (Sigma Chemical Co., MO, USA) 

alkalmaztunk. 

A HIF-1α esetében specifikus, primer antitestként az Abcam által kifejlesztett egér 

monoklonális antitestet (Abcam Inc., Cambridge, UK) használtuk. Másodlagos antitest- 

ként peroxidázzal konjugált anti-mouse IgG ellenanyagot (Santa Cruz Biotechnology Inc., 

CA, USA) alkalmaztunk. 

SDS-PAGE 

A VEGF elektroforézise során a mintákhoz 4x treatment puffert [30% glicerol, 20% 

merkapto-etanol, 0,7 M SDS, 0,25 M Tris-HCl pH=6,8] adtunk, majd a mintákat 3 perc 

forralással denaturáltuk. 

A HIF-1α elektroforézise során a mintákhoz adott treatment puffer 12,5 mM Tris- 

HCl-t (PH=6,7), 4% SDS-t, 1 mM EDTA-t, 15% glicerolt, 0,01%-os brómfenolkéket tar- 

talmazott. A mintákat 3 perc forralással denaturáltuk. 

A 12,5 % SDS-poliakrilamid gél zsebeibe denaturált 15 g (VEGF), illetve 40 g 

(HIF-1α) összfehérjének megfelelő mennyiséget vittünk fel a denaturált fehérjemintákból. 

Koncentráló gélként 4 %-os SDS-poliakrilamidot használtunk. Mintáink mellé molekula- 

súly markert (BenchMark TM , Gibco/BRL, Eggenstein, Németország) és pozitív kontrollt 

vittünk fel. 

48

Blottolás 

A VEGF és a HIF-1α blottolása során a szeparált fehérjéket az SDS-poliakrilamid 

gélről a nitrocellulóz membránra (Hybond TM ECL TM , AP Biotech, Buckinghamshire, UK) 

blottoltuk át (70 V, 220 mA, 80 perc) TRIS-HCl, glicin és metanol tartalmú standard 

transzfer pufferben, hűtött rendszerben. 

A fehérjetranszfer sikerességét 1% Ponceau S (Sigma Chemical Co., MO, USA), 25 

% ecetsav (Reanal, Budapest, Magyarország) tartalmú festékkel ellenőriztük. 

Immunoblotting 

Az immunoblottinghoz szükséges ellenanyag koncentrációkat előzetesen dot-blot 

technikával határoztuk meg. 

A VEGF és a HIF-1α esetében is azonos módon jártunk el. A blotmembránt szoba- 

hőmérsékleten, 1 órán keresztül blokkoló oldatban (5 % zsírmentes tejpor, 10 % PBS puf- 

fer) inkubáltuk. Blokkolás után a membránt további 1 órán keresztül az elsődleges, VEGF 

specifikus ellenanyaggal (0,4 g/l koncentrációban) inkubáltuk szobahőmérsékleten mo- 

só oldatban (1% zsírmentes tejpor, 0,1% Tween20 detergens, 10 % PBS puffer). Mosá- 

sok után (3 x 10 perc) a másodlagos, HRP jelölt ellenanyaggal, 0,2 g/l koncentrációt 

alkalmazva 30 percig inkubáltuk a blotmembránt, majd további mosásokkal (3 x 20 perc) 

távolítottuk el a konjugált ellenanyag feleslegét. 

Detektálás 

A VEGF és a HIF-1α mérésekor az immunoreaktiv helyek kemilumineszcens szig- 

nálját Amersham Pharmacia protokoll szerint ECLplus reagenssel, Hyperfilm ECL-en 

(AP Biotech, Buckinghamshire, UK) detektáltuk. A Western blot-ok eredményeit a Gel- 

Pro szoftverrel denzitometráltuk. 

49

3.1.3. Real-time RT-PCR vizsgálatok 

RNS izolálás 

A veseszöveteket feldolgozásig -80 °C–on, lízispufferben tároltuk. Szövetmintáink 

teljes RNS tartalmát a Qiagen protokollja alapján az RNeasy Mini Kit (Qiagen GmbH, 

Hilden, Németország) segítségével izoláltuk. A kinyert RNS mennyiségét és minőségét 

fotometrálással határoztuk meg. A mintákat felhasználásig -80°C –on tároltuk. 

cDNS szintézis 

A reverz transzkripció (RT) során 1 g totál RNS-t konvertáltunk cDNS-é 20 l 

reakció végtérfogatban, 200 U SuperScript II RNase H - reverz transzkriptáz, 40 U 

RNaseOUT inhibitor és 0,5 g oligo dT12-18 primer jelenlétében (Gibco/BRL, 

Eggenstein, Németország). A reakcióelegyet 25 °C–on 10 percig, majd 42 °C–on 50 per- 

cig és végül 95 °C-on 15 percig inkubáltuk, majd 4 °C-ra lehűtöttük és felhasználásig –20 

°C–on tároltuk. 

Real-time PCR 

A cDNS-t real-time PCR-el amplifikáltuk. A VEGF, Ang1, Ang2, Tie2 méréséhez 

fluorescence resonance energy transfer (FRET) hibridizációs próbákat használtunk. A HIF- 

1α és a glicerin-aldehid-3-foszfát-dehidrogenáz (GAPDH) mRNS-ek mennyiségét SYBR 

Green I segítségével határoztuk meg. A PCR reakciókat Light Cycler (Roche Diagnostics, 

Mannheim, Germany) PCR automatán végeztük el. A VEGF, az Ang1, az Ang2 és a Tie2 

mérésekor a PCR-eket 20 µl végtérfogatú [10% LightCycler FastStart DNA Master 

HybProbe, 2 mM MgCl2, 0,5 µM szensz ill. antiszensz primerek, valamint 0,17 µM hibri- 

dizációs próbák] reakcióelegyekben végeztük, 1 l cDNS felhasználásával. A HIF-1α és a 

GAPDH mérésekor a PCR-eket 20 µl végtérfogatú [10% LightCycler Fast-Start SYBR 

50

Green I, 2 mM MgCl2, 0,2 µM szensz és antiszensz primerek] reakcióelegyekben végez- 

tük, 1 l cDNS felhasználásával. A primerek és a próbák szekvenciáját a 2. és 3. táblázat 

tartalmazza. 

A PCR-kat a kezdeti 95 °C-on végzett 8 perces denaturáció után 55 cikluson [95 

°C, 2 mp (denaturáció), 60 o C (VEGF, HIF-1α, Ang2, Tie2) és 57 o C (Ang1, GAPDH) 5 

mp (anelláció), 72 °C 15 mp (extenzió)] keresztül végeztük. A PCR-eket pozitív és negatív 

kontrollok felhasználásával ellenőriztük. A specifikus primer párokat, a patkány VEGF 

(GenBank: AF 215725), HIF-1α (GenBank: AF 057308), Ang1 (GenBank: NM 053546), 

Ang2 (GenBank: XM 344544), Tie2 (GenBank: XM 342863), GAPDH (GenBank: BC 

087743) gének amplifikálásához, valamint a próbákat a LightCycler ® Probe Design Soft- 

ware 2.0 (Roche Diagnostics, Mannheim, Germany) - szoftver segítségével terveztük meg. 

Mind a VEGF, mind az Ang2 esetében a primer párok az összes izoformában megtalálha- 

tó régióval komplementerek és az amplifikáció során egy jelet adnak. Az Ang1 gént 

amplifikáló primereket úgy terveztük meg, hogy csak azokhoz az izoformákhoz legyen 

képes kötni, melyek a 7. exont tartalmazzák, mivel ez az izoforma rendelkezik biológiai 

hatással. 

51

2. táblázat. A fluorescence resonance energy transfer (FRET) real-time PCR-ek 

során használt primerek és próbák fontosabb adatai 

VEGF 

Ang1 

Ang2 

Tie2 

Real-time PCR - fluorescence resonance energy transfer (FRET) 

Gén Szekvencia 

Primer párok 

(termékhossz: 

398 bp) 

Szensz: 5’ GTG CAC TGG ACC CTG GCT TTA C 3’ 

Antiszensz: 5’ TTT TCT GGC TTT GTT CTA TCT TTC 3’ 

Hibridizációs 

próbák 5’ GCA ATG ATG AAG CCC TGG AGT G-FL 3’ 

Primer párok 


364 bp) 

5’ LCRed640-TGC CCA CGT CGG AGA GC-PH 3’ 

Szensz: 5’ TTT TGG GAA TCC CTC TGG TGA AT 3’ 

Antiszensz: 5’ ATG GTT TTG CCC TGC AGT GTA GA 3’ 


próbák 5' AGG ACG CTG ATA ACG ACA ACT-FL 3' 

Primer párok 


220 bp) 

5' LCRed640-ATG TGC AAA TGC GCC CTT ATG CTA ACA G-PH 3 

Szensz: 5’ GGC GGG CAA AAT CAG T3’ 

Antiszensz: 5’ GTA ACC GGA CCC CTT C 3’ 


próbák 5' TGT TCC CAG ATG CTC ACA GG-FL 3' 

Primer párok 


377 bp) 

5' LCRed640-GCT GGT GGT TCG ACG CAT GTG G-PH 3' 

Szensz: 5’ GCC GAG TGC TAG AGA C 3’ 

Antiszensz: 5’ CAT GCC GCA GTA TGG A 3’ 


próbák 5' ACA ACC AAC AGT GAT GTA TGG TCC-FL 3' 

5' LCRed640-TGG TGT ATT GCT CTG GGA GAT CGT TAG CT-PH 3' 

52

3. táblázat. A SYBR Green I real-time PCR-ek során használt primerek fontosabb 

adatai 

HIF-1α 

GAPDH 

A termékek várt hosszait 100 bp DNS marker mix Ready-Load (Gibco/BRL, 

Eggenstein, Németország) felhasználásával kontrolláltuk. 

Az eredmények kiértékelését a LightCycler Software 3.5.3. (Roche Diagnostics, 

Mannheim, Germany) - szoftver segítségével végeztük el. 

3.1.4. Statisztikai analízis 

Az állatok túlélésének statisztikai analíziséhez Kaplan-Mayer analízist (Log-rank 

test) használtunk. 

Real-time PCR - SYBR Green I 

Gén Szekvencia 

Primer párok 


328 bp) 

Primer párok 


265 bp) 

Szensz: 5’ GAT TGC ATC TCC ACC TTC 3’ 

Antiszensz: 5’ CAT AGT AGG GGC ACG G 3’ 

Szensz: 5’ GTC AGT GCC GGC CTC GTC TCA TAG 3’ 

Antiszensz: 5’ TCG CGC TCC TGG AAG ATG GTG AT 3’ 

A különböző csoportok real-time RT-PCR és Western blot eredményeinek össze- 

hasonlításához ANOVA tesztet használtunk Newman-Keul post-hoc teszttel kiegészítve. 

Az adatokat akkor tekintettük szignifikánsnak, ha P értéke kisebb volt, mint 0,05. 

53

3.2. A VEGF génpolimorfizmusainak vizsgálata 

3.2.1. A VEGF gén promóter polimorfizmusai preeklampsziában 

Nyolcvanhét nullipara, súlyos preeklampsziás terhes nő vett részt a vizsgálatban (I. 

sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika beteganyaga 1998-2004). A súlyos preeklampszia 

diagnózisát az American College of Obstetricians and Gynecologists - ACOG Practice 

Bulletin No. 33. (190) alapján állítottuk fel. A diagnosztikai kritériumok a következők 

voltak: 20. terhességi hét után jelentkező, minimum 6 órán keresztül fennálló, minimum 

160/110 Hgmm vérnyomás és proteinuria (>5000 mg/24 óra), valamint fejfájás, látásza- 

var, epigasztriális fájdalom, diszpnoe, oliguria (vizelet ≤ 400 ml/24 óra), trombocitopénia 

(≤ 100,000/μl), emelkedett laktát-dehidrogenáz (LDH) ( 600 U/L), emelkedett aszpartát- 

és alanin- aminotranszferáz aktivitás (ALT és AST 70 U/l) tünetek közül legalább egy- 

nek a jelenléte. A preeklampsziás csoportból 12 betegnek HELLP szindrómája (hemolízis, 

emelkedett máj enzimek és trombocitopénia) volt. A krónikus magas vérnyomásban, 

pregesztációs diabéteszben vagy krónikus vesebetegségben szenvedő betegeket kizártuk a 

vizsgálatból. A kontroll-csoportba 96 véletlenszerűen kiválasztott, komplikációktól mentes 

nullipara terhes nőt vontunk be. A vizsgált populáció klinikai adatait a 4. táblázat tartal- 

mazza. A vizsgálat körülményeiről a betegek részletesen tájékoztatva lettek és írásban 

hozzájárultak a diagnosztikai és genetikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges vérvételhez. 

A vizsgálatot jóváhagyta a Semmelweis Egyetem Tudományos Kutatásetikai Bizottsága 

(TUKEB No.: 148/1998). 

54

3.2.2. Az Ang2 és a VEGF gén promóter polimorfizmusai koraszülöttek 


Vizsgálatainkba a Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti- és Nőgyógyászati Kli- 

nikáján és a Schöpf-Mérei Ágoston Kórház Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályán szüle- 

tett 90 – a ROP miatt lézer, illetve fotokoagulációval kezelt – kis születési súlyú koraszü- 

löttet (1160±300 gramm) vontunk be. A kontrollcsoportba 110 olyan kis születési súlyú 

koraszülött tartozott (1200±280 gramm), akiknél nem alakult ki ROP, vagy csak kezelést 

nem igénylő korai stádium (1. és 2. stádium) fordult elő (7. táblázat). 

A kezelt és kezeletlen ROP-os koraszülöttek mellett megvizsgáltuk a súlyos ROP- 

os koraszülöttek (4.-5. ROP stádium) és a kevésbé súlyos ROP-os koraszülöttek (ROP 1.- 

3. stádium) közötti genotípusbeli különbséget is (8. táblázat). 

A vizsgálatot a Semmelweis Egyetem Tudományos Kutatásetikai Bizottsága 

(TUKEB No.: 16/2003) hagyta jóvá. 

3.2.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusai a kis születési súlyú koraszülöttek 

perinatális szövődményeiben 

A Semmelweis Egyetem II. Sz. Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinikáján született és 

kezelt 128 kis születési súlyú koraszülöttet (1500 gramm) vontunk be a vizsgálatba. A 

kis születési súlyú koraszülöttek átlagosan a 30±3 gesztációs hétre, 1170±280 grammal 

születtek. Az egyes perinatális komplikációk fellépésétől függően alcsoportokat képeztünk. 

Az RDS n=60, NEC n=49, IVH n=42, ARF n=41, BPD n=23, nyitott Botallo vezeték 

(PDA) n=47, valamint pitvari szeptum defektus (ASD) n=13 koraszülöttnél fordult elő. A 

perinatális komplikációkat nemzetközileg elfogadott kritériumok alapján definiáltuk (198 - 

55

202). 

A kis születési súlyú koraszülöttek genotípusbeli megoszlását 200 egészséges új- 

szülött genotípus-megoszlásával hasonlítottuk össze. Az egészséges újszülöttek átlagosan 

39±1 gesztációs hétre, 3400±390 grammal születtek. 

A koraszülött populáción belül összehasonlítottuk az egyes perinatális komplikáci- 

óval rendelkező alcsoportok genotípusbeli megoszlását azoknak a koraszülötteknek a ge- 

notípusbeli megoszlásával, akiknél a vizsgált komplikáció nem fordult elő. 

A vizsgálatot a Semmelweis Egyetem Tudományos Kutatásetikai Bizottsága 

(TUKEB No.: 14/2003) hagyta jóvá. 

3.2.4. DNS izolálás 

A preeklampsziás vizsgálathoz a vérmintából a DNS-t Proteináz K enzim (Roche 

Diagnostics, Mannheim, Germany) segítségével izoláltuk. Ötszáz l heparinizált vérmintá- 

hoz 1 ml vörösvértest – lízis puffert (1,6 M szacharóz, 5% Triton X-l00, 25 mM 

MgCl2x6H2O, 60 mM TRIS-HCL) adtunk, majd 13000 g-vel 2 percig centrifugáltuk. A 

felülúszót leöntöttük, 1 ml desztillált vízzel mostuk. Ezután ismét 13000 g-vel 2 percig 

centrifugáltuk. A felülószót leöntöttük, az üledéket 80 l 15-szörös Proteináz K pufferrel 

(0,375 M NaCl, 0,12 M EDTA), 30 l 10 mg/ml-es Proteináz K enzimmel, 40 l 10 %-os 

SDS-sel és 220 l desztillált vízzel szuszpendáltuk. 55˚ C-on 30 percig inkubáltuk. Ezt 

követően szobahőmérsékletűre hűtve 200 l telített (6 M) NaCl oldatot adtunk hozzá. Ti- 

zenöt másodpercig kevertük, majd a kicsapódott fehérjét 6 percig 13000 g-vel centrifugál- 

tuk, a felülúszót új csőbe átöntöttük és ismét 13000 g-vel 6 percig centrifugáltuk. A felül- 

úszóhoz – új csőbe átöntve – 500 l izopropanolt adtunk. A DNS-t 2 percig hagytuk 

precipitálódni. Centrifugáltuk, majd a csapadékot 1 ml 70 %-os alkohollal mostuk. Végül 

az etanolt leöntöttük, a DNS-t 50 l desztillált vízben feloldottuk 

Az újszülöttek genotípusainak meghatározásához fenilketonuria szűrésére használt, 

56

szűrőpapírra cseppentett vérmintákból visszamaradt mintákat használtuk. A DNS izolálás 

során a szűrőpapírból kivágott mintegy 10 mm 2 felületű mintára 200 l 5%-os Chelex 100- 

at mértünk. Ezután a mintákat előbb 90 percig 56˚ C-on, majd 10 percig 100˚C-on 

inkubáltuk. Az így előkészített mintákat szobahőmérsékletre hűtöttük, majd megkevertük. 

Végül 10000 rpm-en 2 percig centrifugáltuk a mintáinkat. 

3.2.5. A VEGF gén T -460 C polimorfizmus meghatározása real time PCR - FRET mód- 

szerrel 

A VEGF gén T -460 C polimorfizmusát real time PCR - FRET technika segítségével 

határoztuk meg. A PCR-eket 20 l végtérfogatú [10% LC FastStart DNA Master 

hybridization Probe, 4mM MgCl2, 0.5 □ primerek, 0,17M próbák] reakcióelegyben vé- 

geztük, 2 l DNS felhasználásával. A primerek és a próbák a következők voltak: szensz 

primer: 5’-AGACGGCAGTCACTAG-3’; antiszensz primer: 5’- 

ATATTGAAGGGGGCAG-’; az egyik próbát az 5’ végén Light Cycler Red 

640 fluoroforral jelöltük: 5’-LCRed-AGCGGGGAGAAGGCCAGGG-3’; a másik próba 3’ 

végét fluoresceinnel jelöltük: 5’-TGTGGGGTTGAGGGCGTT-FL3’ (Tibmolbiol, Berlin, 

Németország). A PCR-kat a kezdeti 95 °C-on végzett 8 perces denaturáció után 55 ciklu- 

son [95 °C, 2 mp (denaturáció), 55 o C 5 mp (anelláció), 72 °C 15 mp (extenzió)] át végez- 

tük. A PCR-eket pozitív és negatív kontrollok felhasználásával ellenőriztük. 

A PCR termékeink olvadáspont analízisét a következő paraméterek szerint végeztük: 

95 o C 10 mp, majd 20 o C/mp sebességű hűtés után 15 mp-ig 40 o C-on tartottuk a mintákat. 

Ezt követően 20 o C/mp sebességű fűtéssel 85 o C-ra melegítettük fel a mintákat. 

57

3.2.6. A VEGF C -2578 A, VEGF G +405 C és Ang2 G -35 C polimorfizmusok meghatározása 

PCR- restrikciós fragment hossz polimorfizmus (RFLP) módszerrel 

A VEGF C -2578 A, VEGF G +405 C és Ang2 G -35 C polimorfizmusainak meghatározá- 

sát PCR–RFLP technikával végeztük el. Az izolált DNS minták megfelelő szakaszát PCR 

reakcióval szaporítottuk fel. A PCR-eket 50 l végtérfogatú [10x PCR puffer, MgCl2, 0,2 

mM dNTP, szensz és antiszensz primerek, 1,5 U rekombináns Taq polimeráz (Gibco/BRL, 

Eggenstein, Németország)] reakcióelegyben végeztük 2 l DNS felhasználásával. A prime- 

rek tervezéséhez a Primer3 [http://www-genome.wi.mit.edu/cgi-bin/primer/ primer3.cgi; 

Steve Rozen, Helen J. Skaletsky (1998) Primer3, Whitehead Institute for Biomedical 

Research] szoftvert használtuk. A VEGF C -2578 A polimorfizmusa esetén a 

PCR reakció során felhasznált primerek a következőek voltak: szensz: 5’- 

GGGCCTTAGGACACCATACC -3’ és antiszensz: 5’- TGCCCCAGGGAACAAAGT - 

3’. A VEGF G +405 C polimorfizmusa esetén a PCR reakció során felhasznált primerek a 

következők voltak: szensz: 5’-CCGACGGCTTGGGGAGATTG-3’ és antiszensz: 5’- 

CGGCGGTCACCCCCAAAAG-3’. Az Ang2 G -35 C polimorfizmusa esetén a PCR 

reakció során felhasznált primerek a következők voltak: szensz: 5’- 

GACCGTGAAAGCTGCTCTGTAAAAGC-3’ és antiszensz: 5’- 

TCAGTAATAAACCAGCAGCTGAGCAAG-3’. Az Ang2 esetében az antiszensz primer 

a 3’ végén egy mismatch bázist (vastag betűvel szedett) tartalmazott a restrikciós hasítási 

hely kialakítása céljából. 

A PCR során a kezdeti 5 perces 94 °C-on végzett denaturáció után a templátokat 

40 cikluson [94 °C, 20 mp (denaturáció), 57 o C (VEGF C -2578 A), 60 °C (VEGF G +405 C és 

Ang2 G -35 C) 20 mp (annealing), 72 °C 30 mp (extenzió)] keresztül szaporítottuk fel, végül 

egy 7 percig tartó 72 °C-on történő inkubáció során tettük teljessé az extenziót. PCR reak- 

ciókat negatív kontrollok felhasználásával végeztük. A termék várt hosszát (267 bázis a 

VEGF C -2578 A esetében, 197 bázis a VEGF G +405 C polimorfizmus esetében és 268 bázis 

az Ang2 G -35 C polimorfizmus esetében) 100 bp DNS marker mix Ready-Load 

(Gibco/BRL, Eggenstein, Németország) felhasználásával kontrolláltuk. 

58

A VEGF C -2578 A polimorfizmus meghatározásakor a PCR reakció 267 bázis hosz- 

szúságú végtermékét Bgl II (Fermentase Inc. Hanover, Maryland, USA) restrikciós 

endonukleázzal emésztettük. Az így kapott hasítási termékek 208, illetve 59 bázis hosszú- 

ságúak voltak. A VEGF G +405 C polimorfizmus meghatározásakor a PCR reakció 197 bázis 

hosszúságú végtermékét BsmF I (New England Biolabs, MA, USA) restrikciós 


ságúak voltak. Az Ang2 G -35 C polimorfizmus meghatározásakor a PCR reakció 268 bázis 

hosszúságú végtermékét Hind III (Fermentase Inc. Hanover, Maryland, USA) restrikciós 


ságúak voltak. 

A PCR reakciók és az emésztés termékeit etidium-bromidot tartalmazó, 3%-os 

agaróz-gélen futtattuk meg. 

3.2.7. Statisztikai analízis 

A VEGF genotípusok és a preeklampszia kockázata közötti összefüggést 

logisztikus regressziós analízis segítségével határoztuk meg. Multiplex lineáris regressziós 

analízist alkalmaztunk a VEGF genotípusok és haplotípusok, valamint a hipertónia és 

proteinuria diagnosztizálásának időpontja közötti összefüggés meghatározására. A statisz- 

tikai számítások során az eredményeket a preeklampszia rizikótényezőire (anya életkora, 

terhesség előtti BMI és terhesség alatti dohányzás) (203, 204) korrigáltuk. 

Khí-négyzet tesztet alkalmaztunk a kezelt és kezeletlen ROP-os csoport között, va- 

lamint a 4.-5. ROP stádiumú és az 1.-3. ROP stádiumú csoport között az allél és a genotí- 

pus frekvenciák összehasonlítására. 

Khí-négyzet teszt segítségével hasonlítottuk össze az allél és a genotípus frekven- 

ciákat a kis születési súlyú koraszülöttek és az egészséges újszülöttek között, valamint az 

59

egyes perinatális kórképben megbetegedett koraszülöttek és a vizsgált kórképre nézve nem 

beteg koraszülöttek között. 

A perinatális komplikációk és a ROP kockázati tényezőire történő korrigálást 

logisztikus regressziós analízis alkalmazásával végeztük el. 

A statisztikai számításokhoz a SPSS 10.0 statisztika szoftvert alkalmaztuk. A 

Hardy-Weinberg egyensúly vizsgálatát az Arlequin szoftverrel 

(http://lgb.unige.ch/arlequin/) végeztük. 

60

4. EREDMÉNYEK 

4.1. A VEGF és a HIF-1α vizsgálata patkány vese I/R modellben 

4.1.1. Hím és nőstény állatok túlélésének vizsgálata 

A hím állatok esetében a renális erek 55 percig tartó leszorítása 100%-os mortali- 

táshoz vezetett az iszkémiás beavatkozást követő harmadik napon. Ezzel szemben a nősté- 

nyek 37,5 %-a túlélt az iszkémiát követő 5 napon (10. ábra). 

10. ábra. Hím (n=8) és nőstény (n=8) állatok túlélése 55 perces renális iszkémiát köve- 

tően 

állatok (db) 

9 

8 

7 

6 

5 

4 

3 

2 

1 

0 

10. ábra. * p < 0,05 vs. hímek 

Túlélés 

0 1 2 3 4 5 6 7 8 

Posztiszkémiás napok (nap) 

61 

* 

hím 

nőstény

4.1.2. HIF-1α és VEGF mRNS expressziók meghatározása 

A HIF-1α és a VEGF mRNS expresszióját áloperált (kontroll, T0), illetve 

iszkemizált, a reperfúzió 10. (T10), 20. (T20), 40. (T40), 60. (T60), 120. (T120) és 240. 

(T240) percében leölt hím (H) és nőstény (N) állatok vesemintáin, real-time RT-PCR-rel 

határoztuk meg (11-13. ábrák). 

11. ábra. A hipoxia indukálta fakor-1α (HIF-1α) real-time RT-PCR mérési adatainak 

reprezentatív képe 

62 

Közös minta 

69. minta (T120) 

114. minta (T240) 

62. minta (T60) 

55. minta (T40) 

Negatív kontroll

12. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) real-time RT-PCR 

mérési adatainak reprezentatív képe 

13. ábra. A glicerin-aldehid-foszfát dehidrogenáz (GAPDH) real-time RT-PCR méré- 

si adatainak reprezentatív képe 

63 

114. minta (T240) 

69. minta (T120) 

Közös minta 

63. minta (T60) 

55. minta (T40) 

Negatív kontroll 

69. minta (T120) 

55. minta (T40) 

63. minta (T60) 

Közös minta 

114. minta (T240) 

Negatív kontroll

11.-13. ábra. Függőleges tengelyen a fluoreszcencia mértéke, vízszintes tengelyen a ciklus- 

szám látható. A görbék az egyes minták esetében mérhető fluoreszcenciát mutatják a cik- 

lusszám függvényében. Látható, hogy a görbék – kiindulási cDNS mennyiségétől függően 

- különböző ciklusszámnál törnek fel. Az ú.n. közös minták alkalmazása a mérések hígítá- 

si sorokra való illeszthetősége miatt szükséges. 

4.1.2.1. HIF-1α mRNS expressziók változása 

Hímekben a HIF-1α mRNS expressziója a T0, illetve a T10, T20, T40, T60-as cso- 

porthoz képest szignifikánsan nőtt a T120-as időpontban (p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60 

vs. T120). A T240-es időpontban a HIF-1α mRNS expressziója további szignifikáns emel- 

kedést mutatott (p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60, T120 vs. T240) (14. ábra). 

Nőstényekben a HIF-1α mRNS expressziója a T240-es időpontban szignifikánsan 

emelkedett a korábbi időpontokhoz és a kontroll csoporthoz képest (p < 0,01 T0, T10, T20, 

T40, T60, T120 vs. T240) (14. ábra). 

Nemi különbséget a T120 és a T240 csoportok HIF-1α mRNS expressziójában ta- 

láltunk. A T120-as hímekben szignifikánsan magasabb HIF-1α mRNS expressziót tapasz- 

taltunk az ugyanezekben az időpontokban mért nőstények értékeihez képest (p < 0,01 ). A 

T240-es időpontban a nőstényekben volt magasabb a HIF-1α mRNS expressziója (p < 

0,01) (14. ábra). 

64

14. ábra. A hipoxia indukálta fakor-1α (HIF-1α) mRNS expressziója patkány vese I/R 

modellben 

14. ábra. Az expressziót 55 perc iszkémiát követő 10 (T10), 20 (T20), 40 (T40), 60 (T60), 

120 (T120) és 240 (T240) perces reperfúziós időpontokban leölt, valamint áloperált hím és 

nőstény állatok (T0 – kontroll-csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. Az ábrán a 

HIF-1α mRNS glicerin-aldehid-foszfát dehidrogenáz (GAPDH) mRNS-re vonatkoztatott 

relatív jelintenzitása látható hímekben (* p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60 vs. T120, illetve 

+ p < 0,01 vs. T0, T10, T20, T40, T60, T120 vs. T240) és nőstényekben ( § p < 0,01 T0, 

T10, T20, T40, T60, T120 vs. T240). Nemi különbséget a T120 és T240 időpontokban 

találtunk. A T120 időpontban a hímekben ( x p < 0,01), a T240 időpontban a nőstényekben 

( y p < 0,01) volt magasabb a relatív jelintenzitás a másik nemhez képest. Az adatok átlag 

SD értékeket jelölnek. 

65 

* 

x 

+ 

y 

§

4.1.2.2. VEGF mRNS expressziók változása 

Hímekben a VEGF mRNS expressziója a T0, T10, T20, T40, T60-as csoportokhoz 

képest szignifikánsan nőtt a T120-as időpontban (p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60 vs. 

T120). A T240-es időpontban a VEGF mRNS expressziója további szignifikáns emelkedést 

mutatott (p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60, T120 vs. T240) (15. ábra). 

Nőstényekben a VEGF mRNS expressziója a T240-es időpontban szignifikánsan 

emelkedett a korábbi időpontokhoz és a kontroll csoporthoz képest (p < 0,01 T0, T10, T20, 

T40, T60, T120 vs. T240) (15. ábra). 

Nemi különbséget a T120 és a T240 csoportok VEGF mRNS expressziójában talál- 

tunk. A T120, a T240 időpontokban, a hímekben szignifikánsan magasabb VEGF mRNS 

expressziót tapasztaltunk az ugyanezekben az időpontokban mért nőstények értékeihez ké- 

pest (p < 0,01) (15. ábra). 

66

15. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) mRNS expressziója 

patkány vese I/R modellben 

15. ábra. Az expressziót 55 perc iszkémiát követő 10 (T10), 20 (T20), 40 (T40), 60 (T60), 

120 (T120) és 240 (T240) perces reperfúziós időpontokban leölt, valamint áloperált hím és 

nőstény állatok (T0 – kontroll-csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. Az ábrán a 

VEGF mRNS glicerin-aldehid-foszfát dehidrogenáz (GAPDH) mRNSre vonatkoztatott 

relatív jelintenzitása látható hímekben (* p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60 vs. T120 illetve 

+ p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60, T120 vs. T240) és nőstényekben ( § p < 0,01 T0, T10, 

T20, T40, T60, T120 vs. T240). Nemi különbséget a T120 és T240 időpontokban találtunk. 

Mindkét időpontban a hímekben szignifikánsan magasabb jelintenzitást mértünk a nősté- 

nyekhez képest ( x p < 0,01 illetve y p < 0,01). Az adatok átlag SD értékeket jelölnek. 

67 

* 

x 

+ 

y 

§

4.1.3. HIF-1α és VEGF fehérje szintek meghatározása 

A kontroll és a posztiszkémiás vesék Western blot analízise egy határozott csíkot 

eredményezett, amely HIF-1α esetében 120 kD-nál (16. / A. ábra), VEGF esetében pedig 

23 kD-nál volt látható (17. / A. ábra). 

4.1.3.1. HIF-1α fehérje szintek változása 

Hímek esetében a T10 időpontban szignifikánsan magasabb HIF-1α fehérje szintet 

mértünk a kontroll csoporthoz (T0) képest. A fehérje szint a további reperfúziós időpont- 

okban végig a kiindulási érték felett maradt (p < 0,01 T0 vs. T10, T20, T40, T60, T120, 

T240). A T60 időpontban a fehérje szint szignifikánsan csökkent a korábbi reperfúziós 

időpontokhoz képest (p < 0,01 T10, T20 vs. T60; p < 0,05 T40 vs. T60) (16. / B. ábra). 

Nőstényeknél a T10 időpontban szignifikánsan magasabb HIF-1α fehérje szintet 

mértünk a kontroll csoporthoz (T0) képest. A fehérje szint a további reperfúziós időpont- 

okban végig a kiindulási érték felett maradt (p < 0,01 T0 vs. T10, T20, T40, T60, T120, 

T240). A T60 időpontban a fehérje szint szignifikánsan csökkent a korábbi reperfúziós 

időpontokhoz képest (p < 0,01 T10, T20 vs. T60; p < 0,05 T40 vs. T60) (16. / B. ábra). 

A HIF-1α fehérje szintek esetében nem találtunk nemi különbséget sem a kontroll 

csoportban, sem pedig posztiszkémiás veseszövetekben. 

68

16. ábra. A hipoxia indukálta fakor-1α (HIF-1α) fehérje Western blot analízise 

A. T0 T10 T20 T40 T60 T120 T240 

hímek 

nőstények 

B. 

x 

y 

16. ábra. HIF-1α fehérje szintek analízise patkány vese I/R modellben. A fehérje szinteket 

55 perc iszkémiát követő 10 (T10), 20 (T20), 40 (T40), 60 (T60), 120 (T120) és 240 (T240) 

perces reperfúziós időpontokban leölt, valamint áloperált hím és nőstény állatok (T0 – kont- 

roll-csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. 

z 

Felső ábra (A): A HIF-1α Western blot vizsgálat reprezentatív képe. 

§ 

Alsó ábra (B): Az ábrán a HIF-1α fehérje szintek vannak feltüntetve hímekben és nősté- 

69 

120 kD 

120 kD

nyekben ( x p < 0,01 T0 vs. T10, T20, T40, T60, T120, T240 mindkét nemben; y p < 0,01 

T10 vs. T60, T120, T240 mindkét nemben; z p < 0,01 T20 vs. T60, T120, T240 mindkét 

nemben; § p < 0,05 T40 vs. T60, T120, T240 hímekben/T60, T240 nőstényekben). A Wes- 

tern blot képeket denzitometrálással belső standardra vonatkoztatva értékeltük. Az adatok 

átlag SD értékeket jelölnek. 

4.1.3.2. VEGF fehérje szintek változása 

Hímekben a T120 időpontban a VEGF fehérje szintje bár nem szignifikánsan, de 

megemelkedett. A fehérjeszint a T0, T10, T20, T40, T60, T120-as csoportokhoz képest 

szignifikánsan magasabb volt a T240-es időpontban (p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60, 

T120 vs. T240) (17. / B. ábra). 

Nőstényekben a VEGF fehérje szintje a T240-es időpontban magasabb volt, mint a 

korábbi időpontokban és a kontroll csoportban (p < 0,01 T0, T10, T20, T40, T60, T120 vs. 

T240) (17. / B. ábra). 

A nőstényekben a T0, T10, T20, T40, T60 időpontokban mért VEGF fehérje szintek 

magasabbak voltak, mint hímekben, de a különbség nem volt szignifikáns. A T240 idő- 

pontban a VEGF fehérje szintet nőstényekben magasabbnak találtuk, mint hímekben (p < 

0,01) (17. / B. ábra). 

70

17. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) fehérje Western blot 

analízise 

A. T0 T10 T20 T40 T60 T120 T240 

hímek 

nőstények 

B. 

17. ábra. VEGF fehérje szintek analízise patkány vese I/R modellben. A fehérje szinteket 

55 perc iszkémiát követő 10 (T10), 20 (T20), 40 (T40), 60 (T60), 120 (T120) és 240 (T240) 

perces reperfúziós időpontokban leölt, valamint áloperált hím és nőstény állatok (T0 – kont- 

roll-csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. 

Felső ábra (A): A VEGF Western blot vizsgálat reprezentatív képe. 

71 

* 

y 

§ 

23 kD 

23 kD

Alsó ábra (B): Az ábrán a VEGF fehérje szintek vannak feltüntetve hímekben (* p < 0,01 

T0, T10, T20, T40, T60, T120 vs. T240) és nőstényekben ( § p < 0,01 T0, T10, T20, T40, 

T60, T120 vs. T240). A T240-es időpontban a nőstényekben szignifikánsan magasabb 

jelintenzitást mértünk, a hímekhez képest ( y p < 0,01). 

A Western blot képeket denzitometrálással belső standardra vonatkoztatva értékeltük. Az 

adatok átlag SD értékeket jelölnek. 

4.2. Az angiopoietin/Tie2 rendszer vizsgálata iszkémia/reperfúziós patkány vese mo- 

dellben 

Az Ang1, az Ang2 és a Tie2 mRNS expresszióját real-time RT-PCR technikával ha- 

tároztuk 55 perc iszkémiát követő 10 (T10), 40 (T40), 120 (T120) és 240 (T240) perces 

reperfúziós időpontokban leölt, valamint áloperált hím állatok (T0 – kontroll-csoport) vese- 

szövetmintáiban (18.-21. ábrák). 

72

18. ábra. Az angiopoietin-1 (Ang1) real-time RT-PCR mérési adatainak reprezenta- 

tív képe 

19. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) real-time RT-PCR mérési adatainak reprezenta- 

tív képe 

73 

Közös 

minta 

24. minta 

(T40) 

106. minta 

(T240) 


33. minta 

(T120) 

Közös 

minta 

106. minta 

(T240) 

Negatív kontroll

20. ábra. A Tie-2 receptor real-time RT-PCR mérési adatainak reprezentatív képe 

21. ábra. A GAPDH real-time RT-PCR mérési adatainak reprezentatív képe 

74 

Közös 

minta 

33. minta 

(T120) 

103. minta 

(T240) 


Közös 

minta 

33. minta 

(T120) 

106. minta 

(T240) 

Negatív kontroll

18.-21. ábra. Függőleges tengelyen a fluoreszcencia mértéke, vízszintes tengelyen a ciklus- 

szám látható. A görbék az egyes minták esetében mérhető fluoreszcenciát mutatják a cik- 

lusszám függvényében. Látható, hogy a görbék – kiindulási cDNS mennyiségétől függően - 

különböző ciklusszámnál törnek fel. Az ú.n. közös minták alkalmazása a mérések hígítási 

sorokra való illeszthetősége miatt szükséges. 

4.2.1. Ang1 mRNS expresszió változása 

A kontroll csoportban (T0) szignifikánsan magasabb volt az Ang1 mRNS 

expressziója, a többi csoporthoz képest (p < 0,01 T10, T40, T120, T240 vs. T0) (22. ábra). 

22. ábra. Az angiopoietin-1 (Ang1) mRNS expressziója patkány vese I/R modellben 

* 

75

22. ábra. Az expressziót 55 perc iszkémiát követő 10 (T10), 40 (T40), 120 (T120) és 240 

(T240) perces reperfúziós időpontokban leölt, valamint áloperált állatok (T0 – kontroll- 

csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. Az ábrán az Ang1 mRNS glicerin-aldehid- 

foszfát dehidrogenáz (GAPDH) mRNS-re vonatkoztatott relatív jelintenzitása látható. Az 

ábrán az adatok átlag SD értékeket jelölnek. * p < 0,01 T10, T40, T120, T240 vs. T0. 

4.2.2. Ang2 mRNS expresszió változása 

Az Ang2 mRNS expressziójában nem volt szignifikáns változás az iszkémia- 

reperfúzió hatására (23. ábra). 

23. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) mRNS expressziója patkány vese I/R modellben 

76



csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. Az ábrán az Ang2 mRNS glicerin-aldehid- 

foszfát dehidrogenáz (GAPDH) mRNSre vonatkoztatott relatív jelintenzitása látható. Az 

ábrán az adatok átlag SD értékeket jelölnek. 

4.2.3. Tie2 mRNS expresszió változása 

A Tie2 mRNS expressziójában nem volt szignifikáns változás az iszkémia- 

reperfúzió hatására (24. ábra). 

24. ábra. A Tie2 - receptor mRNS expressziója patkány vese I/R modellben 



csoport) veseszövetmintáiban határoztuk meg. Az ábrán a Tie2 mRNS glicerin-aldehid- 

77

foszfát dehidrogenáz (GAPDH) mRNSre vonatkoztatott relatív jelintenzitása látható. Az 

ábrán az adatok átlag SD értékeket jelölnek. 

4.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe preeklampsziában 

4.3.1. VEGF C -2578 A polimorfizmus meghatározása 

A DNS mintákból PCR-RFLP módszerrel határoztuk meg a VEGF -2578-as 

lókuszának polimorfizmusait (25. ábra). 

25. ábra. PCR - restrikciós fragment hossz polimorfizmus (RFLP). Reprezentatív 

ábra a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) -2578-as lókuszának poli- 

morfizmus vizsgálatáról 

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. L 

25. ábra. A PCR reakció 267 bázis hosszúságú végtermékét Bgl II restrikciós 


ságúak (a 60 bázis hosszúságú hasítási termék a használt agaróz gél feloldóképessége mi- 

78 

200 bázis

att nem látható). 7. és 10. minták: A allélre homozigóták; 1., 2. és 5. minták: C allélre ho- 

mozigóták; 3., 4., 6., 8., és 9. minták: AC heterozigóták. Az ábrán L betűvel a DNS mar- 

kert jelöltük. 

4.3.2. VEGF G +405 C polimorfizmus meghatározása 

A DNS mintákból PCR-RFLP módszerrel határoztuk meg a VEGF +405-ös 



ábra a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) +405-ös lókuszának poli- 

morfizmus vizsgálatáról 

1. 2. 3. 4. 5. 6. L 

26. ábra. A PCR reakció 197 bázis hosszúságú végtermékét BsmF I restrikciós 



att nem látható). 1., 2. és 5. minták: G allélre homozigóták; 3. minta: C allélre homozigóta; 

4. és 6. minták: CG heterozigóták. Az ábrán L betűvel a DNS markert jelöltük. 

79 

200 bázis

4.3.3. A VEGF C -2578 A és G +405 C polimorfizmusok allél és genotípus megoszlása 

Mindkét vizsgált polimorfizmus esetében teljesült a Hardy-Weinberg kritérium a 

preeklampsziás és a kontroll csoportban egyaránt. 

A 4. táblázat tartalmazza a VEGF C -2578 A és G +405 C polimorfizmusok genotípus- 

megoszlását a vizsgált populációkban. 

4. táblázat. A preeklampsziás csoport és a kontroll csoport klinikai jellemzői valamint 

a VEGF G +405 C és VEGF C -2578 A genotípusok megoszlása 

VEGF G +405 C genotípusok me- 

goszlása GG/GC/CC 

VEGF C -2578 A genotípusok 

megoszlása CC/CA/AA 

80 

Preeklampsziás 

csoport 

n=84 

Kontroll 

csoport 

n=96 

0,37/0,42/0,21 0,40/0,48/0,12 

0,41/0,41/0,18 0,32/0,48/0,20 

Anya életkora (év) 27,2 ± 5,5 28,3 ± 5,2 

Terhesség előtti BMI (kg/m 2 ) 23,6 ± 4,7 22,4 ± 4,05 

Terhesség alatti dohányzás 11% 13% 

Hipertónia diagnózisa 

(gesztációs hét) 

Proteinuria diagnózisa 

(gesztációs hét) 

30,3 ± 3 - 

31,1 ± 3 - 

Gesztációs idő a szüléskor (hét) 32,5 ± 3 40 ± 1 

A táblázatban a klinikai adatok átlaga ± szórása van feltüntetve.

A vizsgált populációban a VEGF +405 G allél hordozása független protektív tényező volt a 

súlyos preeklampszia kialakulásával szemben [p=0,039, esélyhányados (OR) (tartomány): 

0,28 (0,08-0,93)]. Az összefüggést a preeklampszia rizikótényezőire (anya életkora, a ter- 

hesség előtti BMI és a terhesség alatti dohányzás) korrigáltuk (5. táblázat). 

5. táblázat. VEGF G +405 C és VEGF C -2578 A polimorfizmusok allélfrekvenciái a 

preeklampsziás és a kontroll csoportban 

Preeklampsziás 

csoport 

n (%) 

VEGF +405 G allél 97 (58) 

VEGF +405 C allél 71 (42) 

Összes allél 

81 

Kontroll 

csoport 

n (%) 

VEGF G +405 C polimorfizmus allélfrekvenciái 

168 

VEGF -2578 C allél 108 (62) 

VEGF -2578 A allél 66 (38) 

122 (64) 

70 (36) 

192 

VEGF C -2578 A polimorfizmus allélfrekvenciái 

108 (56) 

86 (44) 

Összes allél 174 192 

Korrigált 

OR 

(95%CI) 

0,28 (0,08-0,93)* 

1,31 (0,6-2,82) 

- 

1,02 (0,4-2,62) 

0,55 (0,25-1,21) 

*Az eredményt az anya életkorára, a terhesség előtti BMI-re és a terhesség alatti 

dohányzásra korrigáltuk. OR: esélyhányados; CI: konfidencia intervallum 

A VEGF -2578 A allél hordozók között a hipertóniát 1,6 (p=0,014; B= -1,64; β= - 

0,27), a proteinuriát 1,9 héttel (p=0,03; B= -1,89; β= -0,34) korábban diagnosztizálták (6. 

táblázat). 

-

A VEGF +405 GC/ -2578 CC haplotípust hordozók esetében a hipertónia 2,8 (p=0,001; 

B=2,77; β=0,37), a proteinuria 1,8 héttel (p=0,027; B=1,78; Beta=0,25) később alakult ki. 

A kapott eredményeket a preeklampszia rizikótényezőire (anya életkora, a terhesség 

előtti BMI és a terhesség alatti dohányzás) korrigáltuk. A “B” érték a regressziós koeffi- 

ciensnek, a “β” érték a standardizált regressziós koefficiensnek felel meg. 

6. táblázat. A preeklampsziás csoport klinikai jellemzői a VEGF G +405 C és a VEGF 

C -2578 A polimorfizmusok genotípusainak függvényében 

Genotípusok 

megoszlása 

Hipertónia 

diagnózisa 

(gesztációs 

hét) 

Proteinuria 

diagnózisa 

(gesztációs 

hét) 

GG 

n=31 

VEGF G +405 C 

(n= 84) 

GC 

n=35 

CC 

n=18 

31,6±3 29,5±3,3 29,9±2,2 

32,4±2,6 30,2±3,2 30,8±2,3 

82 

CC 

n=36 

Vastagon szedett betű: multiplex lineáris regressziós analízis: p

4.4. Az angiopoietin-2 és a VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe kis szü- 

letési súlyú koraszülöttek retinopátiájában 

4.4.1. Ang2 G -35 C polimorfizmus meghatározása 

A DNS mintákból PCR-RFLP módszerrel határoztuk meg az Ang -35-ös 



ábra az angiopoietin-2 (Ang2) -35-ös lókuszának polimorfizmus vizsgálatáról 

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. L 

27. ábra. A PCR reakció 268 bázis hosszúságú végtermékét Hind III restrikciós 



att nem látható). 6. és 8. minták: GC heterozigóták, 1.-5., 7. és 9. minták: G allélre homo- 

zigóták. Az ábrán L betűvel a DNS markert jelöltük. 

83 

200 bázis

A VEGF C -2578 A polimorfizmus meghatározását lásd a 4.3.1. számú alfejezetben. 

4.4.2. VEGF C -2578 A és Ang2 G -35 C polimorfizmusok allél és genotípus megoszlása 

A Hardy-Weinberg kritérium teljesült a vizsgált polimorfizmusok megoszlásában a 

különböző csoportok esetében. 

A ROP miatt kezelt és nem kezelt kis születési súlyú koraszülöttek VEGF C -2578 A 

és Ang2 G -35 C polimorfizmusainak allél és genotípus-megoszlását a 7. táblázat tartalmaz- 

za. Nem volt szignifikáns különbség a két csoport között sem az allél, sem pedig a genotí- 

pusok prevalenciáját illetően. 

84

7. táblázat. VEGF C -2578 A és Ang2 G -35 C polimorfizmusok ROP miatt kezelésben 

részesült illetve nem kezelt ROP-os koraszülöttekben 

Kezeletlen csoport Kezelt csoport 

n (fiú/lány) 110 (57/53) 90 (59/31) 

ROP stádiumok 

(betegek száma) 

0 1 2 2+ 3 4 5 

28 44 38 18 55 5 12 

Gesztációs kor (hét) 30,1± 2,9 28,5 ± 2,4 

Születési súly (gramm) 1200 ± 280 1160 ± 300 

Oxigénterápia hossza (nap) 3 (0-60) 5 (0-60) 

Lélegeztetés hossza (nap) 9 (0-81) 16 (0-101) 

VEGF -2578 A allél 

prevalenciája 


(%) 

Ang2 -35 C allél 


Ang2 G -35 C genotípusok 

(%) 

VEGF C -2578 A polimorfizmus 

49% 41% 

CC CA AA CC CA AA 

24 53 23 31 56 13 

Ang2 G -35 C polimorfizmus 

6,4% 3,3% 

GG GC CC GG GC CC 

88 11 1 93 7 0 

A táblázatban a születési súly és a gesztációs kor átlaga ± szórása, az oxigénterápia és a 

lélegeztetés hosszának mediánja (tartomány) van feltüntetve. 2+-al jelöltük azokat a 2. 

stádiumú retinopátiás koraszülötteket, akik kezelésben részesültek. 

85

A VEGF -2578 A allél hordozása szignifikánsan alacsonyabb volt a súlyos ROP-os 

(4.-5. ROP stádium) fiú koraszülöttek között, a nem ROP-os vagy alacsonyabb ROP stádi- 

umú (1.-3. ROP stádium) fiú koraszülöttekhez képest (p=0,044; korrigált OR [tarto- 

mány]:0,26 [0,07-0,96]). Az összefüggést a ROP kockázati tényezőire (gesztációs kor, 

születési súly, oxigénterápia és mechanikus lélegeztetés hossza) korrigáltuk (8. táblázat). 

86

8. táblázat. VEGF C -2578 A és Ang2 G -35 C polimorfizmusok előrehaladott (4.-5. stádi- 

um) ROP stádiumú és nem ROP-os vagy 1.-3. ROP stádiumú fiú koraszülöttekben 

0.-3. ROP stádiumú fiú 

koraszülöttek 

87 

4.-5. ROP stádiumú fiú 


N 104 12 

Gesztációs kor (hét) 29,5 ± 2,7 29,1 ± 3,0 


Oxigénterápia hossza (nap) 4 (0-60) 3 (0-25) 

Lélegeztetés hossza (nap) 12,5 (0-101) 9 (0-75) 

VEGF -2578 A allél 



VEGF C -2578 A polimorfizmus 

47% 25%* 

CC CA AA CC CA AA 

(%) 25 56 19 58,3 33,3 8,3 

Ang2 -35 C allél 


Ang2 G -35 C genotípusok 

Ang2 G -35 C polimorfizmus 

3,8% 0% 

GG GC CC GG GC CC 

(%) 93,2 5,8 1 100 0 0 

* Logisztikus regresszió: p=0,044; korrigált OR [95% CI]: 0,26 [0,07-0,96]. Az 

eredményeket a gesztációs korra illetve az oxigénterápia- és a lélegeztetés-hosszára 

korrigáltuk. A táblázatban a születési súly és a gesztációs kor átlaga ± szórása, az oxi- 

génterápia és a lélegeztetés hossza mediánja (tartomány) van feltüntetve.

4.5. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe kis születési súlyú koraszü- 


4.5.1. A VEGF T -460 C polimorfizmus meghatározása 

A DNS mintákból real time PCR - FRET módszerrel határoztuk meg az VEGF - 

460-as lókuszának polimorfizmusait (28. ábra). 

28. ábra. Real time PCR - fluorescence resonance energy transfer (FRET). Reprezen- 

tatív ábra a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) T -460 C lókuszának 

polimorfizmus vizsgálatáról 

28. ábra. Az ábra a VEGF T -460 C lókuszára specifikus próbák olvadáspont-analízis függvé- 

nyeinek második deriváltját ábrázolja. 1. minta: CC homozigóta, 2. minta: TC 

heterozigóta, 3. minta: TT homozigóta 

1. 

88 

2. 

3.

A VEGF C -2578 A és G +405 C polimorfizmusok meghatározását lásd a 4.3.1. és 4.3.2. számú 

alfejezetekben. 

4.5.2. A VEGF C -2578 A, VEGF T -460 C és a VEGF G +405 C polimorfizmusok allél és ge- 

notípus megoszlása 

A Hardy-Weinberg kritérium teljesült a vizsgált polimorfizmusok megoszlásában a 

különböző csoportok esetében. 

A 9. táblázat tartalmazza a VEGF C -2578 A, VEGF T -460 C és VEGF G +405 C polimor- 

fizmusok genotípus megoszlását a kis születési súlyú koraszülött és az egészséges újszülött 

populációkban. A VEGF +405 C allél hordozása gyakoribb volt a kis születési súlyú koraszü- 

lött populációban az egészséges újszülöttekhez képest (p=0,046; OR [95%CI]:1,29 [1,01- 

1,65]). 

A VEGF -2578 A allél prevalenciája magasabb volt a NEC-es kis születési súlyú ko- 

raszülöttek között, azokhoz a koraszülöttekhez képest, akiknél ez a komplikáció nem for- 

dult elő (p=0,049; korrigált OR [95% CI]:2,77 [1,00-7,65]). Az összefüggést gesztációs 

korra, valamint szepszis, PDA, súlyos hipotenzió (dobutamin igény > 9 μg/ születési súly 

kg /min) jelenlétére korrigáltuk (10. táblázat). 

A VEGF -2578 AA genotípus hordozása ritkábban fordult elő az ARF-es kis születési 

súlyú koraszülöttek között, azokhoz a koraszülöttekhez képest, akiknél ez a komplikáció 

nem fordult elő (p=0,021; korrigált OR [95% CI]:0,2 [0,05-0,78]). Az összefüggést a 

gesztációs korra, valamint szepszis, NEC, RDS, PDA, súlyos hipotenzió (dobutamin igény 

> 9 μg/ születési súly kg /min) jelenlétére korrigáltuk (10. táblázat). 

89

9. táblázat. A VEGF genetikai polimorfizmusai kis születési súlyú koraszülöttekben 

és egészséges újszülöttekben 

1500 gramm alatti 

90 


Egészséges újszülöt- 

N 128 200 

Fiú/lány 66/62 99/101 


Gesztációs kor (hét) 30 ± 3 39 ± 1,1 


CC/CA/AA 

A allél prevalenciája 

VEGF T -460 C genotípusok 

TT/TC/CC 

C allél prevalenciája 

VEGF G +405 C genotípusok 

GG/GC/CC 

C allél prevalenciája 

28/60/26 

49% 

31/68/29 

49% 

58/56/7 

29%* 

* Khí-négyzet teszt: p=0,046; OR [95%CI]:1,29 [1,01-1,65]. 

Az ábrán a születési súly és a gesztációs kor átlaga ± szórása van feltüntetve. 

tek 

39/91/43 

51% 

19/64/30 

55% 

75/38/8 

22%

10. táblázat. A VEGF genetikai polimorfizmusai perinatális szövődményekben 

Perinatális 

szövődmény 

VEGF C -2578 A 

genotípusok 

CC/CA/AA 

(%) 

„A” allél prevalenciája 

Szövődmény 

kialakult 

RDS (n=60) 14/33/13 

(24/55/21) 

48% 

NEC (n=49) 6/27/16 

(13/55/32) 

59% * 

IVH (n=42) 10/24/8 

(23/58/19) 

49% 

ARF (n=41) 10/27/4 ** 

(24/66/10) 

43% 

BPD (n=23) 3/15/5 

(11/67/22) 

55% 

PDA (n=47) 10/24/13 

(22/50/28) 

52% 

ASD (n=13) 4/6/3 

(31/46/23) 

46% 

Szövődmény 

nem alakult ki 

16/33/15 

(25/51/24) 

49% 

24/40/12 

(32/52/16) 

41% 

22/42/19 

(26/51/23) 

49% 

19/28/19 

(29/42/29) 

50% 

28/52/22 

(27/51/22) 

47% 

20/43/15 

(26/55/19) 

46% 

23/53/21 

(24/54/22) 

49% 

* Logisztikus regresszió: p=0,049; korrigált OR [95% CI]:2,77 [1,00-7,65]. 

** Logisztikus regresszió: p=0,021; korrigált OR [95% CI]:0,2 [0,05-0,78]. 

91 

VEGF T -460 C 

genotípusok 

TT/TC/CC 

(%) 

„C” allél prevalenciája 

Szövődmény 

kialakult 

15/31/14 

(25/52/23) 

49% 

9/27/13 

(18/55/27) 

54% 

10/23/9 

(24/55/21) 

49% 

11/23/7 

(27/56/17) 

45% 

6/13/4 

(26/56/18) 

46% 

8/25/14 

(17/53/30) 

56% 

4/7/2 

(31/54/15) 

42% 

Szövődmény 


15/34/15 

(23/54/23) 

50% 

21/39/16 

(28/51/21) 

47% 

20/43/20 

(24/52/24) 

50% 

17/32/17 

(26/48/26) 

50% 

23/53/26 

(23/52/25) 

50% 

22/41/15 

(28/53/19) 

46% 

22/52/23 

(23/53/24) 

50% 

VEGF G +405 C 

genotípusok 

GG/GC/CC 

(%) 

„C” allél prevalenciája 

Szövődmény 

kialakult 

26/32/2 

(44/53/3) 

30% 

23/25/1 

(48/50/2) 

27% 

19/21/2 

(45/50/5) 

30% 

21/18/2 

(50/45/5) 

28% 

13/9/1 

(55/40/5) 

25% 

25/20/2 

(52/43/5) 

26% 

6/7/0 

(46/54/0) 

27% 

Szövődmény 


33/26/5 

(51/41/8) 

29% 

37/33/6 

(48/44/8) 

30% 

41/37/5 

(49/45/6) 

28% 

30/32/4 

(46/48/6) 

30% 

47/48/7 

(46/47/7) 

30% 

35/37/6 

(45/48/7) 

30% 

46/44/7 

(47/46/7) 

30%

5. EREDMÉNYEK MEGBESZÉLÉSE 

5.1. Endotélsejtek növekedési faktorainak vizsgálata a vese iszkémia/reperfúziós ká- 

rosodása során 

5.1.1. A VEGF és a HIF-1α vizsgálata iszkémia/reperfúziós patkány vese modellben 

A hipoxia hatására bekövetkező celluláris változások egyik legfontosabb mediátora 

a HIF-1. A HIF-1 egy heterodimer molekula, amely HIF-1α és HIF-1β alegységekből épül 

fel (7). Az oxigéntenzió által közvetített szabályozás az αalegységen keresztül valósul 

meg, amely normális oxigéntenzió esetén hidroxilálódik és az ubikvitin rendszeren keresz- 

tül lebomlik. Hipoxia esetén a HIF-1α nem bomlik le, hanem a sejtmagba transzlokálódik, 

ahol a HIF-1β alegységgel való dimerizálódás után számos gén transzkripcióját fokozza 

(8). 

A különböző szerveket összehasonlítva, a vese esetében figyelhető meg a legmaga- 

sabb, egységnyi szövetre eső vérátáramlás. A gazdag oxigén kínálat ellenére a vese rendkí- 

vül érzékeny a perfúzió csökkenésére. A vese elégtelen vérátáramlása és az ennek követ- 

keztében fellépő hipoxiás károsodás központi szerepet játszik az akut veseelégtelenség 

kialakulása során (205 - 207). 

Több irodalmi adat utal a HIF-1α központi szerepére a vese hipoxiás károsodása so- 

rán. In vitro vizsgálatokban kimutatták, hogy proximális tubulus epitél sejt kultúrában 

hipoxia hatására fokozódik a HIF-1α fehérje expressziója (208). In vivo vizsgálatok során 

igazolták, hogy szisztémás hipoxia hatására ugyancsak emelkedik a HIF-1α fehérje szint a 

vesében (209). 

Az akut veseelégtelenség nem csupán a hipoxia vesekárosító hatására vezethető 

92

vissza. A vese teljes vérellátásának csökkenését, vagy megszűnését követő reperfúzió a 

vesében számos, az akut veseelégtelenség patomechanizmusában szerepet játszó celluláris 

folyamatot indít el (205). Munkánk során azt találtuk, hogy renális iszkémia-reperfúzió 

hatására a HIF-1α fehérje szint már nagyon korán megemelkedik a vesében. A reperfúziós 

idő előre haladásával a HIF-1α fehérje szint kissé csökkent ugyan, de a vizsgálat során 

mindvégig magasabb szinten volt kimutatható a veseszövetben, a kontroll csoporthoz ké- 

pest. 

Mivel a korábbi időpontokban a HIF-1α fehérje szintézis fokozódását nem kísérte 

magasabb mRNS expresszió, feltételezzük, hogy a HIF-1α fehérje szintjének korai emel- 

kedése valamilyen módon, a transzkripció folyamatától függetlenül következik be, ennek 

magyarázatára több lehetőség is kínálkozik. 

Az irodalomban számos közlemény foglalkozik a hipoxia transzkripcióra és transz- 

lációra gyakorolt hatásaival (8, 210). Általánosan azt mondhatjuk, hogy hipoxiás körülmé- 

nyek között a fehérjeszintézis energiaigényes folyamata gátlódik (210). Ugyanakkor a 

hipoxiához való adaptációban szerepet játszó gének esetében megfigyelhető, hogy részben 

a transzláció fokozódásán, részben az mRNS stabilizálódásán keresztül alacsony oxigén 

tenzió esetén is képes a gén „up-regulálódni”. 

Hui és mtsai. in vitro vizsgálataik során kimutatták, hogy hipoxia esetén megfi- 

gyelhető kálcium beáramlás fokozódása - a PKC és mTOR (Rapamycin emlős targetje) 

útvonalon keresztül - a HIF-1α mRNS transzlációjának fokozódásához vezet (210). Egy 

másik transzlációt elősegítő mechanizmus a HIF-1α 5’UTR régiójában található ú.n. IRES 

(riboszóma kötő hely) szekvencia, amely a HIF-1α mRNS-ének riboszómához való kötő- 

désének elősegítésén keresztül lehetővé teszi a transzlációt fokozottan hipoxiás körülmé- 

nyek között is (211). 

A HIF-1α mRNS-ének hipoxiás körülmények között történő stabilizálódásáról szin- 

tén van irodalmi adat. Alacsony oxigéntenzió esetén a HIF-1α mRNS 3’UTR régiójának 

adenozin-uracil gazdag régióihoz kötődő különböző fehérjék (Hu-antigen R) képesek sta- 

bilizálni az mRNS-t (211). 

A későbbi időpontokban a HIF-1α fehérje szint-emelkedés mellett a vese HIF-1α 

93

mRNS expressziója is fokozódott renális I/R hatására. A hímek esetében 120 perc, nősté- 

nyek esetében pedig 240 perc reperfúziós idő elteltével emelkedett meg az mRNS- 

expresszió. Eredményeink arra utalnak, hogy a későbbi időpontokban tapasztalt magasabb 

HIF-1α fehérje szint hátterében a degradáció csökkenése mellett a transzkripció fokozódá- 

sa is áll. 

A hipoxia több angiogenetikus faktor termelődését stimulálja a HIF-1α transzkrip- 

ciós faktoron keresztül. Ezek közül egy korábbi állatmodellben már vizsgáltuk a VEGF 

szerepét az I/R indukált akut veseelégtelenség kialakulása kapcsán (112). Korábbi vizsgá- 

lataink során hím patkányokban idéztünk elő féloldali 55 perces vese iszkémiát. Az 

iszkémiát követő 120 perces illetve 24 órás reperfúzió mellett nem találtunk változást az 

érintett vese VEGF mRNS expressziójában, a VEGF fehérje szint emelkedése ellenére. 

A korábbi eredményektől eltérően, jelenlegi vizsgálatunk során azt tapasztaltuk, 

hogy a hímekben 55 perces iszkémia és 120 perces reperfúzió hatására a VEGF mRNS 

expressziója szignifikánsan megemelkedett, és a 240 perces reperfúziós időpontban az 

mRNS expresszió fokozódását a VEGF fehérje szintjének emelkedése is kísérte. A korábbi 

és a mostani vizsgálataink eredménye közötti különbségre az eltérő metodika alkalmazása 

adhat magyarázatot. Míg korábbi vizsgálatunk során szemikvantitatív RT-PCR-el határoz- 

tuk meg a VEGF mRNS expresszióját, jelen vizsgálatunk során a korábbinál lényegesen 

érzékenyebb real-time RT-PCR technikát alkalmaztuk. 

Irodalmi adatok különböző szövetekben tapasztalt VEGF transzkripció fokozódás- 

ról számolnak be hipoxiás körülmények között (212 - 214). Bár korábbi vizsgálataink a 

hipoxiás vesében történő VEGF szintézis posztranszkripcionális szabályozásának fontos- 

ságára hívták fel a figyelmet, jelenlegi eredményeink arra utalnak, hogy a vesében megfi- 

gyelhető VEGF fehérjeszintézis fokozódás hátterében az mRNS szintek emelkedése is je- 

lentőséggel bír. 

A HIF-1α transzkripciós faktor a VEGF promóter régiójában található HRE-hez 

való kötődésen keresztül szabályozza a VEGF szintézisét. Vizsgálatunk során a HIF-1α 

fehérje szintje már 10 perces reperfúziót követően megemelkedett a posztiszkémiás ve- 

sékben. A VEGF mRNS expressziójának emelkedése csak 120 perces reperfúziós idő- 

94

pontban volt kimutatható. Eredményünket összevetve a HIF-1α VEGF szintézisének sza- 

bályozásáról szóló irodalmi adatokkal, feltételezhető, hogy az I/R indukált ARF során 

megfigyelhető VEGF szintézisének fokozódása részben a HIF-1α transzkripciós faktoron 

keresztül valósul meg, azonban ennek igazolásához további vizsgálatok elvégzése szüksé- 

ges. 

Több tudományos közlemény foglalkozik a vese iszkémia HIF-1α expresszióra 

gyakorolt hatásával. Rosenberger és mtsai. kísérleteik során 30 illetve 60 perces vese 

iszkémiát hoztak létre a bal vese artéria leszorításával (209). Azt találták, hogy a renális 

iszkémia következtében elsősorban a gyűjtőcsatorna sejtjeiben fokozódott a HIF- 

1αexpressziója és az expresszió fokozódása a papilla területén volt a legkifejezettebb. 

Rosenberger és mtsai. egy másik kísérletük során szegmentális vese infarktust idéz- 

tek elő (215). Ebben a vizsgálatban azt találták, hogy az infarktus határterületén a HIF- 

1αfehérje szint emelkedését a VEGF fehérje szint emelkedése kísérte, valamint állat- 

modelljükben az infarktus határán kapilláris és tubuláris proliferációt írtak le. 

Irodalmi adatok a VEGF protektív szerepét támasztják alá a vesebetegségek korai 

stádiumában. Az etiológiától függetlenül számos vesebetegség során megfigyelhető a 

glomerulusok károsodása. Több kísérlet során kimutatták, hogy exogén VEGF adása segíti 

a glomerulus struktúrájának és funkciójának helyreállását, míg a VEGF hatásának felfüg- 

gesztése gátolja a glomeruláris reparációs mechanizmusokat (216 - 222). A glomeruláris 

endotélsejtekre gyakorolt mitogén hatásán túl, a VEGF valószínűleg tubuláris proliferációt 

indukáló hatásán keresztül tubuloprotektív szerepet is játszik a különböző vesebetegsé- 

gekben (218, 223). 

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy I/R okozta akut vesekárosodás során a 

HIF-1α, valamint a VEGF mRNS expressziója és fehérje szintje egyaránt fokozódott. Bár 

korábbi eredményünk a hipoxiás vesében történő VEGF szintézis posztranszkripcionális 

szabályozásának jelentőségére hívták fel a figyelmet, jelenlegi vizsgálatunk eredménye 

arra utal, hogy a vesében megfigyelhető VEGF fehérje szintézis-fokozódás hátterében 

jelentős tényező az mRNS szintek emelkedése is. A VEGF mRNS szintjének emelkedése 

feltételezhetően - legalább részben - a HIF-1α transzkripciós faktoron keresztül valósul 

95

meg. 

5.1.2. Nemi különbségek a VEGF és a HIF-1α expressziójában 

Számos klinikai vizsgálat eredménye a női nem protektív szerepét támasztja alá a 

különböző etiológiájú vesekárosodásokban (175 - 177). A klinikai adatokhoz hasonlóan 

állatkísérletek is igazolják a nőstények relatív védettségét a hímekkel szemben renális I/R 

okozta akut vesekárosodás során. Park és mtsai. vizsgálatuk során kimutatták, hogy nősté- 

nyekben hosszabb iszkémiás periódus esetén figyelhető meg a vesefunkciók romlása, a 

hímekhez képest (183). Ezzel összhangban állatkísérleteink során azt találtuk, hogy a 

renális iszkémiás károsodás okozta ARF-et követően a nőstény állatok szignifikánsan na- 

gyobb százalékban élnek túl, mint a hím állatok. 

A nemi hormonok számos - az I/R indukált ARF patomechanizmusában szerepet 

játszó - folyamatot befolyásolnak. Több irodalmi adat található arra vonatkozóan, hogy a 

vesekárosodás patomechanizmusában részt vevő fehérjék viselkedése/termelődése hímek- 

ben és nőstényekben különbözik (182 - 184). Bár a VEGF vesebetegségekben betöltött 

szerepe az irodalmi adatok alapján ismert (113, 115 - 117), az irodalomban nincs adat ar- 

ról, hogy van-e nemi különbség a VEGF szintézisét illetően a vesekárosodás során. 

Vizsgálatunk során azt találtuk, hogy hímeknél a VEGF mRNS expresszió koráb- 

ban, a 120 perces reperfúziós időpontban emelkedik meg a nőstényekben tapasztalt 240 

perces reperfúziós időpontban megfigyelt emelkedéshez képest, valamint mindkét idő- 

pontban, a hímekben mért mRNS expresszió magasabb volt, mint nőstényekben. Ugyan- 

akkor nőstényekben a vese iszkémiát követő 240 perces reperfúziós időpontban a vese 

VEGF fehérje szintje kb. 2,5 –szer magasabb volt, mint hímekben. 

Ahogy az 5.1.1. fejezetben már részleteztük, számos irodalmi adat utal a VEGF jó- 

tékony hatására vesekárosodás során. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a vese 

iszkémiával szembeni érzékenységében megfigyelt nemi különbségek hátterében – részben 

- a nőstények magasabb posztiszkémiás VEGF szintje áll. 

96

Irodalomi adatokból tudjuk, hogy a VEGF gén promóterében található ösztrogén 

receptor kötő régión keresztül, az ösztrogén transzkripcionális szinten is képes befolyásolni 

a VEGF szintézisét (14). Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy az iszkémia-reperfúziós 

vesekárosodás esetén, az ösztrogén VEGF transzkripciót fokozó hatása az általunk vizsgált 

reperfúziós időpontokban kevésbé érvényesül. 

A HIF-1α kapcsán korábban már tárgyalt posztranszkripcionális szabályozási me- 

chanizmusok egy részét a VEGF esetén is leírták. Levy és mtsai. a VEGF mRNS-ének 

stabilizálódásáról számolnak be hipoxiás körülmények között (224). A HIF-1α-hoz hason- 

lóan a VEGF 5’UTR régiójában is megtalálható két, a riboszómák kötődését elősegítő 

IRES szekvencia, mely lehetővé teszi a hipoxiás körülmények között történő VEGF fehér- 

jeszintézist (23). Elképzelhető, hogy a 240 perces időpontban, nőstényekben detektálható 

magasabb VEGF szint inkább a fehérje lebomlásában vagy poszttranszkripcionális szabá- 

lyozási mechanizmusban lévő nemi különbségre vezethető vissza. 

Martin de la Vega és mstai. kimutatták, hogy az átmeneti iszkémia, egyes transzlá- 

ciós iniciációs faktorok foszforilálásán keresztül, a protein szintézis hosszú távú gátlását 

okozza (225). Irodalomi adatok alapján ismert, hogy az ösztrogének képesek aktiválni 

olyan specifikus szignál-transzdukciós utakat, melyek az iniciációs faktorok foszforilálását 

megakadályozva, fokozzák a proteinek szintézist (226). Feltételezhető, hogy iszkémia- 

reperfúzió hatására, nőstényekben az ösztrogén fent leírt hatásainak köszönhetően a VEGF 

protein szintézise kevésbé károsodik, szemben a hímekkel, ahol ez a védő hatás kisebb 

mértékben érvényesül. 

Számos irodalmi adat utal arra, hogy hímekben és nőstényekben a miokardium elté- 

rő módon reagál az iszkémiás károsodásra (227). Ismert, hogy a vesebetegségekhez hason- 

lóan, a női nem védő faktorként szerepel az iszkémiás szívbetegségekkel szemben. 

Zampino és mtsai. állatkísérleteik során azt találták, hogy miokardiális iszkémiát követően, 

nőstények szívizomszövetében a HIF-1α szintézise és aktivitása nagyobb mértékben foko- 

zódott a hímekhez képest (227). Munkánk során megvizsgáltuk, hogy a miokardiális 

iszkémiához hasonlóan, létezik-e nemi különbség a HIF-1α szintézisében I/R akut vese- 

elégtelenségben. 

97

Eredményeink alapján, elsőként mutattuk ki, hogy I/R okozta vesekárosodás során 

a veseszövet HIF-1α mRNS expressziója hímekben, és nőstényekben különbözik. A VEGF 

mRNS változásaihoz hasonlóan itt is azt tapasztaltuk, hogy hímekben korábban emelkedik 

meg az mRNS szint. Míg hímekben már 120 perces reperfúziós időpontban fokozódott az 

mRNS expressziója, addig nőstényekben csak 240 perces időpontban volt megfigyelhető 

az emelkedés. Ugyanakkor a 240 perces reperfúziós időpontban szignifikánsan nagyobb 

mértékben fokozódott az mRNS expresszió a nőstényekben, a hímekben tapasztalt érték- 

hez képest. Zampino és mtsai. az iszkémiát követő 24 óra elteltével tapasztaltak változást 

az mRNS expresszióban. Azt találták, hogy 24 óra múlva mindkét nemben egyaránt foko- 

zódott a HIF-1α mRNS expressziója, valamint, hogy ez a fokozódás nőstényekben szigni- 

fikánsan nagyobb volt, mint hímekben (227). Eredményükhöz hasonlóan mi is azt tapasz- 

taltuk, hogy nőstényekben, nagyobb mértékben fokozódik a HIF-1α mRNS expressziója, 

ugyanakkor úgy tűnik, hogy a vesében ez a fokozódás már 55 perc iszkémiát követő 240 

perc reperfúzió után kialakul. 

Zampino és mtsai. a korábban már említett vizsgálatuk során az iszkémiás inzultust 

követő 24 óra múlva nőstényekben szignifikánsan magasabb HIF-1α protein expressziót 

írtak le a hímekben tapasztaltakhoz képest (227). Bár mi - hímekben és nőstényekben egy- 

aránt - már a legkorábbi reperfúziós időpontban (T10) szignifikánsan emelkedett HIF-1α 

protein szintet tapasztaltunk, tőlük eltérően mi nem találtunk a nemek között különbséget a 

HIF-α fehérje szinteket illetően. A két kísérlet eredménye közötti különbségek hátterében 

részben az eltérő posztiszkémiás időpontok vizsgálata állhat. 

Összefoglalva, eredményeink arra utalnak, hogy I/R indukálta ARF során a VEGF, 

ill. a HIF-1α mRNS szint emelkedése későbbi reperfúziós időpontban figyelhető meg nős- 

tényeknél, a hímekhez képest. Nőstények esetében az mRNS-expresszió fokozódását ma- 

gasabb VEGF fehérje szint kísérte. A HIF-1α fehérje szintek között nem találtunk különb- 

séget a hímek és a nőstények között. 

98

5.1.3. Az angiopoietin/Tie2 rendszer vizsgálata iszkémia/reperfúziós patkány vese 

modellben 

A VEGF mellett, egyre több adat található az irodalomban az Ang/Tie2 rendszer 

szerepéről mind az egészséges vese működésében (221, 228 - 230), mind pedig különböző 

vesebetegségekben (219, 220). Egerekben kimutatták, hogy anti-GBM nefritiszben a 

glomeruláris Ang1 és VEGF szinteknek a csökkenése korrelál a glomeruláris kapilláris 

károsodással (123). Ebben a vizsgálatban az Ang1 csökkenésével párhuzamosan az Ang2 

szintjének emelkedését is megfigyelték (123). 

Az Ang/Tie2 rendszer hipoxia által történő szabályozásáról viszonylag keveset 

tudunk. Irodalmi adatok alapján úgy tűnik, hogy hipoxia hatására az Ang1/Tie2 jelátvitel 

gátlódik (231). A gátlás a különböző szövetekben eltérő módon valósul meg, részben az 

Ang1 illetve Tie2 szintézisének csökkenésén, részben pedig az antagonista hatású Ang2 

szintézisének fokozódásán keresztül (231). 

In vitro vizsgálatok során kimutatták, hogy hipoxia hatására fokozódik az Ang2 

mRNS és protein expresszió egerekből származó mesangiális sejt kultúrában (122). 

Abdulmalek és mtsai. állatkísérleteik során nem találtak változást a vese Ang1, Ang2 és 

Tie2 expressziójában „teljes test” hipoxia (9-10 %-os oxigén koncentráció belélegeztetése) 

hatására (231). 

Munkánk során azt találtuk, hogy az 55 perces vese iszkémiát követő 10 perces 

reperfúzió hatására szignifikánsan csökkent az Ang1 mRNS expressziója, míg az Ang2 és 

Tie2 mRNS expressziók nem változtak. 

Az Ang1-indukált Tie2 szignalizáció befolyásolja az endotélsejtek migrációját, 

túlélését, valamint részt vesz a kapilláris (endotélsejt) - tubulusok kialakulásásban. Ezeken 

a hatásain keresztül az Ang1 elengedhetetlen az erek átépülésében, a sejt-mátrix interakci- 

óban valamint az erek stabilizációjában (100). 

Az Ang1-et felnőtt humán vesében a podociták termelik (121). Az irodalomi ada- 

tok arra utalnak, hogy az Ang1 jelentős szerepet játszik a glomeruláris endotélsejt barrier 

99

funkciójának szabályozásában is (230). 

Eredményeink arra utalnak, hogy hipoxia hatására az Ang1/Tie2 rendszer - az 

Ang1 mRNS expressziójának csökkenésén keresztül - gátlódik a vesében. Eredményünket 

összevetve az ugyanebben a modellben megfigyelt VEGF-szintézis változásokkal, azt ta- 

láltuk, hogy iszkémia reperfúziós vesekárosodás során a VEGF szintjének emelkedését az 

Ang1 mRNS expressziójának csökkenése előzi meg. 

Különböző molekulárbiológia folyamatok során megfigyelhető a VEGF és az 

Ang/Tie2 rendszer együttes szerepe. Gyulladásos folyamatokban (104, 105), a vaszkuláris 

simaizomsejtek szabályozásában (78) valamint az endotélsejt-permeabilitás (105) szabá- 

lyozásában a VEGF és Ang1 gyakran egymással ellentétes hatásokat fejtenek ki. Eredmé- 

nyeink alapján feltételezhető, hogy iszkémia reperfúzió okozta vesekárosodás során az 

Ang1 mRNS expressziójának korai csökkenése lényeges szerepet játszik a VEGF későbbi 

időpontokban kifejtett hatásainak érvényesülésében. 

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy posztiszkémiás ARF során szignifikánsan 

csökkent az Ang1 mRNS expressziója, míg az Ang2 és Tie2 mRNS expressziók esetében 

nem volt megfigyelhető változás. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy az I/R okozta 

vesekárosodás során megfigyelhető VEGF expresszió emelkedést megelőző Ang1 mRNS- 

szint csökkenés lényeges szerepet játszik a renális iszkémia patomechanizmusában, azon- 

ban ennek igazolásához további vizsgálatok elvégzésére lenne szükség. 

100

5.2. Endotélsejt növekedési faktorok polimorfizmusainak vizsgálata a koraszülöttség 

anyai és magzati oldalainak szempontjából 

5.2.1. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe preeklampsziában 

Preeklampsziás terhes nők polimorfizmusvizsgálata során azt találtuk, hogy a 

VEGF +405 G allél hordozása csökkentheti a PE kockázatát nullipara terhes nőkben. Az ösz- 

szefüggés független volt a PE egyéb kockázati tényezőitől, mint az anya életkora, a terhes- 

ség előtti BMI és a terhesség alatti dohányzás. Eredményeink arra utalnak, hogy a VEGF 

polimorfizmusok jelenléte a betegség kialakulása mellett, annak lefolyását is befolyásolja. 

A VEGF -2578 A allél hordozása a PE progresszívebb lefolyására, a tünetek korábbi fellépé- 

sére hajlamosító tényezőnek bizonyult. 

Az irodalomban eddig egy közlemény foglalkozott a VEGF polimorfizmusok hor- 

dozása és a PE kialakulásának kockázata közötti összefüggés vizsgálatával. Papazoglou és 

mtsai. a VEGF C +936 T polimorfizmus hordozása és a PE súlyosabb formája között mutat- 

tak ki összefüggést. Eredményeinktől eltérően, ők nem találtak összefüggést a VEGF 

G +405 C és a VEGF C -2578 A polimorfizmusok és a PE kialakulása között (232). A különb- 

ség valószínűleg az eltérő populációk vizsgálatára vezethető vissza. Papazoglou és mtsai. 

kontrollcsoportként posztmenopauzás, anamnézisük alapján korábban komplikációktól 

mentes terhességet viselő nőket választott. Mivel az epidemiológiai genetikai vizsgálatok 

esetében a vizsgált csoportok közötti korkülönbség jelentős zavaró tényező lehet (233), mi 

kontrollcsoportként nullipara, egészséges terhes nőket vontunk be a vizsgálatba. 

A VEGF génjének polimorfizmusai közül néhány funkcionális polimorfizmus, 

melyek befolyásolják a termelődő VEGF mennyiségét. In vitro vizsgálatok során azt talál- 

ták, hogy a VEGF G +405 C polimorfizmus GG genotípusát a legmagasabb, GC genotípusát 

közepes, míg a CC genotípust a legalacsonyabb mennyiségű VEGF-szintézis kísérte 

lipopoliszachariddal indukált perifériás mononukleáris sejtekben (234). A VEGF C -2578 A 

101

esetében a CC homozigóta perifériás mononukleáris sejtek szignifikánsan több VEGF-et 

termeltek az AA homozigóta sejtekhez képest (235). 

Vizsgálatunk alapján úgy tűnik, hogy a VEGF genetikai polimorfizmusai a meg- 

változott VEGF termelő képességen keresztül szerepet játszhatnak a PE patogenezisében. 

Eredményeink arra utalnak, hogy a magasabb VEGF termelő képességgel járó 

VEGF +405 G allél hordozása, protektív hatással bírhat a PE kialakulásával szemben. 

A legáltalánosabban elfogadott elmélet szerint a PE tüneteinek hátterében a 

placentáció folyamatának károsodása áll. A placentáció normális lefolyásához elengedhe- 

tetlen a citotrofoblasztok inváziója az uterusz spirális artériáinak deciduális és 

intramiometrális szakaszába, illetve ennek következtében az érfal médiájának átépülése 

(191). Preeklampszia során a placentáció nem megfelelő módon történik, az uterusz spirá- 

lis artériáinak vazodilatációja és az uteroplacentáris keringés fokozódása elmarad, ami vé- 

gül a placenta hipoxiájához vezet (192). 

A VEGF a placenta kialakulása során zajló angiogenezis és vaszkuláris átépülés 

egyik legfontosabb regulátora (124 - 127). A placentáció során a citotrofoblasztok 

proliferációjának, differenciálódásának és inváziójának szabályozásában a VEGF szintén 

nélkülözhetetlen (126, 127, 236) A VEGF ezeken a hatásain keresztül számos ponton 

játszhat szerepet a PE patogenezisében és a betegség progressziójában. 

A VEGF polimorfizmusok hordozása a betegség kialakulásán túl annak lefolyását 

is befolyásolják. Az alacsonyabb VEGF termelő képességel járó VEGF -2578 A allél hordo- 

zók között a hipertenzió és a proteinuria korábbi időpontokban való fellépése a betegség 

progresszívebb lefolyására utalhat. 

Számos adat található az irodalomban arra vonatkozóan, hogy a VEGF részt vesz a 

szisztémás vérnyomás szabályozásában. Horowitz és mtsai. in vivo kísérletük során kimu- 

tatták, hogy a VEGF endotél-dependens vazodilatációt okoz (237). Yang és mtsai. azt ta- 

lálták, hogy a VEGF szisztémás alkalmazása dózis-dependens módon hipotenziót okoz 

(238). 

A szisztémás vérnyomás szabályozása mellett a VEGF szintén részt vesz a 

glomerulus filtrációs barrier integritásának fenntartásában. Több adat található az iroda- 

102

lomban arra vonatkozóan, hogy a VEGF aktivitásának gátlása proteinuriához vezet (239, 

240). 

Ezeknek az eredményeknek megfelelően összefüggést találtunk a hipertenzió és a 

proteinuria korábban való fellépése, valamint a csökkent VEGF termelő képességgel járó 

VEGF -2578 A allél hordozása között. 

Eredményeinket összefoglalva, azt mondhatjuk, hogy a VEGF +405 G allél hordozása 

protektív szerepet játszhat a PE kialakulásával szemben. A betegség progresszióját tekintve 

azt találtuk, hogy a hipertenzió és a proteinuria korábban lépett fel a VEGF -2578 A allélt 

hordozókban. Az eredmények klinikai jelentőségének megítéléséhez és a polimorfizmusok 

oki szerepének igazolásához azonban további vizsgálatokra van szükség. 



Vizsgálatunk során nem találtunk összefüggést a VEGF C -2578 A és az Ang2 G -35 C 

polimorfizmusok hordozása, valamint a koraszülötteket érintő retinopátia kockázata között. 

A funkcionális VEGF polimorfizmusok – a VEGF szintézisét befolyásoló hatásu- 

kon keresztül - közreműködhetnek a ROP kialakulásában vagy a betegség súlyosbodásá- 

ban. Mint ahogy korábban már utaltunk rá, Shahbazi és mtsai. igazolták, hogy a VEGF C - 

2578 A - egy nukleotidot érintő polimorfizmus (SNP) - hordozása perifériás mononukleáris 

sejtekben megváltoztatja a szintetizálódó VEGF mennyiségét (235). 

Korábbi munkánk során szignifikáns összefüggést találtunk a VEGF G +405 C funk- 

cionális polimorfizmus hordozása és a koraszülöttek retinopátiája között. Eredményeink 

arra utaltak, hogy a VEGF +405 C allél hordozása kockázati tényező lehet a ROP kialakulása 

szempontjából (241). Jelen vizsgálatunk negatív eredménye alapján feltételezhetjük, hogy 

a proliferatív szembetegségek patogenezisében a VEGF C -2578 A SNP VEGF szintézisére 

gyakorolt hatása talán kevésbé érvényesül más VEGF polimorfizmusokhoz képest. 

103

A 4.-5. ROP-stádiumú fiú koraszülöttekben szignifikánsan alacsonyabb volt a 

VEGF -2578 A allél prevalenciája a többi fiú koraszülötthöz képest. Az összefüggés alapján 

feltételezhető, hogy az alacsonyabb VEGF termeléssel együtt járó mutáns allél hordozásá- 

nak protektív szerepe lehet a ROP progressziójával szemben kis súlyú fiú koraszülöttek- 

ben. Az összefüggés független volt a ROP ismert rizikótényezőitől, mint a gesztációs kor, a 

születési súly, az oxigénterápia és a mesterséges ventiláció hossza. 

Több tudományos vizsgálat támasztja alá a VEGF szerepét, a ROP 

patomechanizmusában. Hellstrom és mtsai. azt találták, hogy a ROP második, proliferatív 

szakaszában a VEGF termelődése fokozódik (242). Eredményeink alapján feltételezhető, 

hogy fiú koraszülöttek esetében egy veleszületetten alacsonyabb VEGF termelő képesség 

késlelteti a ROP progresszióját a proliferatív szakaszban. 

Nem találtunk összefüggést az Ang2 G -35 C SNP hordozása és a koraszülöttek 

retinopátiájának kockázata között. Eddig az irodalomban egy közlemény sem foglalkozott 

az Ang2 promóter polimorfizmusainak betegségekben betöltött szerepével. Korábban iga- 

zolták, hogy az Ang2 expressziója szempontjából a promóter legfontosabb szakaszát a 

transzkripciós start pont körüli, körülbelül 600 bázispárnyi régiója alkotja (243). Az álta- 

lunk vizsgált Ang2 G -35 C polimorfizmus a promóternek ezen a szakaszán található. A 

promóteren belül, a polimorfizmus pontosabb lokalizációját tekintve, a Pax2 transzkripciós 

faktor kötőhelyén fekszik (www.genomatix.de, Genomatix Software GmbH, Munich, 

Germany). A Pax2 transzkripciós faktor a retina fejlődésében lényeges szerepet játszik 

(244). 

Vizsgálatunk eredménye nem támasztja alá azt a feltételezésünket, hogy az Ang2 

G -35 C SNP hordozása befolyásolja a ROP kockázatát vagy progresszióját. Negatív ered- 

ményünk értékelésében azonban, fontos figyelembe venni, hogy a vizsgált polimorfizmus 

prevalenciája nagyon alacsony volt a populációban és a vizsgálatban túl kevés beteg vett 

részt ahhoz, hogy ilyen alacsony prevalencia esetén akár alátámassza, akár kizárja ennek az 

SNP-nek a szerepét a kis születési súlyú koraszülöttek retinopátiájában. 

Az általunk vizsgált polimorfizmusok hordozása és a ROP kockázatata illetve prog- 

ressziója közötti kapcsolat pontosabb értékeléséhez nagyobb populáció vizsgálatára, vala- 

104

mint a VEGF és az Ang2 szérum-szintek meghatározására lenne szükség. 

Eredményeinket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy nem találtunk összefüggést a 

VEGF C -2578 A és az Ang2 G -35 C polimorfizmusok jelenléte illetve a kis születési súlyú 

koraszülöttek retinopátiájának kialakulása között. Ugyanakkor eredményeink arra is utal- 

nak, hogy a VEGF -2578 A allél hordozása protektív szerepet játszhat a ROP progressziójá- 

ban kis súlyú fiú koraszülöttek esetében. 

5.2.3. A VEGF gén promóter polimorfizmusainak szerepe kis születési súlyú koraszü- 


A koraszülöttség anyai és magzati oldalának genetikai hátterét széles körben vizs- 

gálják. Számos polimorfizmus hordozása és a koraszülöttség kialakulása között írtak le 

összefüggést (245). Genetikai vizsgálataink során a VEGF +405 C allél prevalenciáját szigni- 

fikánsan magasabbnak találtuk a kis születési súlyú koraszülöttekben az egészséges újszü- 

löttekhez képest. 

A VEGF a vaszkuláris permeabilitás és az érfejlődés egyik legfontosabb regulátora. 

Számos endotélsejt funkciót szabályoz, mint az endotélsejtek proliferációját (71), migráci- 

óját (72) és differenciálódását (70), valamint stimulálja az endotélsejtek túlélését (246). Az 

angiogenikus és mitogén hatásainak megfelelően a VEGF elengedhetetlen a normális emb- 

rionális fejlődéshez (247). Knock-out állatmodellben a VEGF egyetlen alléljának elveszté- 

se az embriók 10. embrionális napon történő elhullásához vezetett. Az állatok elhullásának 

hátterében a súlyosan károsodott érfejlődés állt (50). 

Korábbi vizsgálatok során kimutatták, hogy a VEGF G +405 C egy funkcionális poli- 

morfizmus, ahol a VEGF +405 CC genotípus hordozását szignifikánsan alacsonyabb VEGF 

termelődése kíséri (234). Eredményeink arra utalnak, hogy kis születési súlyú koraszülöt- 

tek esetében az alacsonyabb VEGF termelő képességre hajlamosító VEGF +405 polimorfiz- 

105

mus mutáns alléljának hordozása hajlamosító tényező lehet a koraszülöttség szempontjá- 

ból. 

Tekintve a VEGF nélkülözhetetlen szerepét a normális embrionális fejlődés során, 

feltételezhetjük, hogy a genetikailag meghatározott csökkent VEGF termelő képesség haj- 

lamosító tényező lehet a koraszülöttség etiológiájában. 

A koraszülöttség genetikai meghatározottságát egyre több adat támasztja alá (245). 

Ennek ellenére a különböző polimorfizmusok koraszülöttségben betöltött szerepét óvato- 

san kell értékelni, és figyelembe kell venni minden olyan anyai, és magzati tényezőt me- 

lyek együttesen vezethetnek a terhesség idő előtti befejeződéséhez. 

A kis születési súlyú koraszülötteket érintő perinatális szövődmények és a VEGF 

polimorfizmusok vizsgálata során azt találtuk, hogy a VEGF -2578 A allél hordozása össze- 

függést mutatott a NEC gyakoribb kialakulásával. 

A VEGF +405 SNP-hez hasonlóan a VEGF -2578 polimorfizmus is meghatározza a ter- 

melődő VEGF mennyiségét: a CC genotípust hordozó perifériás mononukleáris sejtek na- 

gyobb mennyiségben szintetizálnak VEGF-t az AA genotípusú sejtekhez képest (235). 

Eredményünk arra utal, hogy az alacsony VEGF termelő képességgel együtt járó VEGF - 

2578 mutáns allél hordozása kockázati tényező lehet a NEC szempontjából. 

A vékonybélben felszabaduló proinflammatorikus citokinek és a különböző 

vazokonstriktor ágensek központi szerepet játszanak a NEC patogenezisében (248). Bár az 

irodalomban eddig még nincs adat a VEGF NEC-ben betöltött szerepéről, feltételezhetjük, 

hogy eredményünk hátterében a VEGF vazokonstriktor-vazodilatátor egyensúlyt szabályo- 

zó szerepe (52), valamint antiinflammatorikus hatása áll (249), melyeken keresztül közre- 

működhet a NEC kialakulásában. 

Az akut veseelégtelenségben szenvedő kis születési súlyú koraszülöttek között 

szignifikánsan kevesebb VEGF -2578 AA genotípust hordozó koraszülött fordult elő a vese- 

elégtelenségben nem szenvedő koraszülöttekhez képest. 

A VEGF szerepét az akut veseelégtelenség patogenezisében korábban már igazol- 

ták. Iszkémia/reperfúzió okozta akut vesekárosodás során a VEGF mRNS-ének szintézise 

106

fokozódik (112). Kang és mtsai. megfigyelték, hogy exogén VEGF adása fokozza az 

endotélsejtek proliferációját és stabilizálja a vesefunkciót a vese károsodás során (218). 

Vizsgálatunk eredménye arra utal, hogy az alacsonyabb VEGF termelő képességre 

prediszponáló VEGF -2578 AA genotípus hordozása védő szerepet játszhat az akut veseelég- 

telenség kialakulásában. 

Jelenlegi vizsgálatunkban nem találtunk összefüggést a VEGF G +405 C polimorfiz- 

mus hordozása és a PDA vagy az ASD kockázata között. Korábbi, nagyobb populációra 

kiterjedő polimorfizmus vizsgálatunk során, összefüggést találtunk a VEGF +405 C allél hor- 

dozása és a kongenitális szívbetegség kialakulása között (250). 

Az eltérő eredmények hátterében feltehetően a vizsgálatba bevont betegek közötti 

különbség áll. A korábbi vizsgálatban 2-10 éves gyerekek vettek részt, akik valamilyen 

veleszületett szívbetegségben szenvedtek (n=102), szemben a jelenlegi vizsgálatunkkal, 

ahol kis súlyú koraszülött populáció (n=60) polimorfizmusait határoztuk meg. 

A perinatális komplikációk és a VEGF polimorfizmusok közötti összefüggések ér- 

tékelésénél figyelembe kell venni, hogy a vizsgált alcsoportok meglehetősen kis számúak 

voltak. A polimorfizmusok hordozásának az egyes komplikációk esetében betöltött szere- 

pének tisztázására fontos lenne a különböző genotípusokhoz tartozó VEGF szérumszintek 

meghatározása. 

Összefoglalásként azt mondhatjuk, hogy a VEGF polimorfizmusok hordozása koc- 

kázati tényező lehet mind a koraszülöttség, mind a perinatális komplikációk kialakulása 

szempontjából. Eredményeink arra utalnak, hogy a kis születési súlyú koraszülötteket érin- 

tő szövődmények rizikótényezőinek felmérése céljából érdemes lehet ezeknek a polimor- 

fizmusoknak a meghatározása, azonban a klinikai jelentőség tisztázásához még további 

vizsgálatokra van szükség. 

107

6. TÉZISEK 

Munkánk eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy I/R okozta akut vesekárosodás 

során a HIF-1α, valamint a VEGF mRNS expressziója és fehérje szintje egyaránt 

fokozódott. Bár korábbi eredményünk a hipoxiás vesében történő VEGF szintézis 

posztranszkripcionális szabályozásának jelentőségére hívták fel a figyelmet, jelen- 

legi vizsgálatunk eredménye arra utal, hogy a vesében megfigyelhető VEGF fehér- 

jeszintézis fokozódás hátterében az mRNS szintek emelkedése áll. A VEGF mRNS 

szintjének emelkedése feltételezhetően a HIF-1α transzkripciós faktoron keresztül 

valósul meg. 

Elsőként mutattuk ki, hogy I/R okozta vesekárosodás során a veseszövet HIF-1α 

ill. VEGF mRNS expressziója, valamint VEGF fehérje szintje hímekben, és nősté- 

nyekben különbözik. A VEGF, ill. a HIF-1α mRNS szint emelkedése későbbi 

reperfúziós időpontban figyelhető meg nőstényeknél, a hímekhez képest. Nősté- 

nyek esetében az mRNS-expresszió fokozódását magasabb VEGF fehérje szint kí- 

sérte. A HIF-1α fehérje szintek között nem találtunk különbséget a hímek és a nős- 

tények között. 

Az Ang/Tie2 rendszer vizsgálatának eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy I/R 

okozta akut vesekárosodás során 55 perces vese iszkémiát követő 10 perces 

reperfúzió hatására szignifikánsan csökkent az Ang1 mRNS expressziója, míg az 

Ang2 és Tie2 mRNS expressziók nem változtak. Eredményeink alapján feltételez- 

hető, hogy az I/R okozta vesekárosodás során megfigyelhető VEGF expresszió fo- 

kozódást megelőző Ang1 mRNS-szint csökkenés lényeges szerepet játszik a 

renális iszkémia patomechanizmusában. 

108

Preeklampsziás terhességben végzett genetikai vizsgálataink eredménye alapján 

megállapíthatjuk, hogy a VEGF +405 G allél hordozása protektív szerepet játszhat a 

PE kialakulásával szemben. A betegség progressziója szempontjából a VEGF -2578 

A allél hordozása kockázati tényezőt jelent. 

Retinopátiás koraszülöttek genetikai vizsgálatai alapján megállapíthatjuk, hogy 

nem találtunk összefüggést a VEGF C -2578 A és az Ang2 G -35 C polimorfizmusok je- 

lenléte illetve a kis születési súlyú koraszülöttek retinopátiájának kialakulása kö- 

zött. Ugyanakkor eredményeink arra is utalnak, hogy a VEGF -2578 A allél hordozá- 

sa protektív szerepet játszhat a ROP progressziójában kis súlyú fiú koraszülöttek 

esetében. 

Koraszülötteken végzett további genetikai vizsgálataink során kimutattuk, hogy a 

kis születési súlyú koraszülöttek esetében az alacsonyabb VEGF termelő képesség- 

re hajlamosító VEGF G +405 C polimorfizmus mutáns alléljának hordozása hajlamo- 

sító tényező lehet a koraszülöttség szempontjából. A kis születési súlyú koraszülöt- 

teket érintő perinatális szövődmények és a VEGF polimorfizmusok vizsgálata so- 

rán azt találtuk, hogy a VEGF -2578 A allél hordozása összefüggést mutatott a NEC 

gyakoribb kialakulásával. Az akut veseelégtelenségben szenvedő kis születési sú- 

lyú koraszülöttek között szignifikánsan kevesebb VEGF -2578 AA genotípust hordo- 

zó koraszülött fordult elő a veseelégtelenségben nem szenvedő koraszülöttekhez 

képest. 

109

7. ÖSSZEFOGLALÁS 

Az angiogenezis számos, a szervezetben zajló fiziológiás (női reproduktív ciklus, 

terhesség) és patológiás (gyulladás, sebgyógyulás, daganatképzés) folyamatban játszik 

szerepet. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) és az angiopoietin (Ang) 

molekula család tagjai az endotélsejteken keresztül az angiogenezis központi szabályozó 

molekulái. Munkánk célja az endotélsejtek növekedési faktorainak vizsgálata volt hipoxiás 

állapotokban. 

Az irodalomban egyre több adat utal arra, hogy az iszkémia indukált akut veseelég- 

telenség (ARF) kialakulásában és progressziójában a vese tubulushám-sérülése mellett a 

renális vaszkuláris endotélium károsodása is szerepet játszik. Kutatási munkánk során 

vizsgáltuk a VEGF, és egyik transzkripciós faktorának, a hipoxia indukálta faktor 1α-nak 

(HIF-1α) változásait, valamint az Ang/Tie2 rendszert iszkémia/reperfúziós (I/R) patkány 

vese modellben. Eredményeink a HIF-1α, valamint a VEGF mRNS expressziójának és 

fehérje szintjének fokozódását mutatták. Az Ang1 mRNS expressziója szignifikánsan 

csökkent iszkémia/reperfúzió hatására. Eredményeink alátámasztják a vizsgált endotélsejt 

növekedési faktorok szerepét posztiszkémiás vesekárosodás során. 

Irodalmi adatok alapján ismert, hogy a női nem relatív védettséget jelent a renális 

I/R okozta károsodással szemben. Vizsgálatunk során nemi különbséget találtunk a 

VEGF/HIF-1α változásainak dinamikájában. A VEGF és a HIF-1α mRNS szint emelkedé- 

se későbbi reperfúziós időpontban volt megfigyelhető nőstényeknél, a hímekhez képest. 

Nőstények esetében az mRNS-expresszió fokozódását magasabb VEGF fehérje szint kí- 

sérte, mint hímekben. Számos irodalmi adat utal a VEGF protektív szerepére vesekároso- 

dás során. Eredményeink alapján feltételezhető, hogy a nőstényekben megfigyelt maga- 

sabb VEGF fehérje szint hozzájárulhat a női nem vesekárosodásokkal szembeni kisebb 

esendőségéhez. 

Humán kísérleteinkben az angiogenezis genetikai hátterét vizsgáltuk. A kóros ér- 

fejlődés, valamint a következményes hipoxia a terhesség során és a perinatális életben kü- 

110

lönböző megbetegedésekre hajlamosítanak. A károsodott vaszkuláris átépülés szerepet 

játszik a terhes nők 5-8%-át érintő késői terhességi toxémia (preeklampszia, PE) kialakulá- 

sában. Számos, koraszülötteket érintő szövődmény esetében megfigyelhető a vaszkuláris 

hálózat kóros fejlődése. Humán vizsgálataink célja a VEGF illetve az Ang2 funkcionális 

genetikai polimorfizmusainak feltérképezése preeklampsziában és kis születési súlyú kora- 

szülöttek szövődményeiben. Igazoltuk, hogy a magasabb VEGF termelődéssel járó 

VEGF +405 G allél hordozása protektív szerepet játszhat a PE kialakulásával szemben. Az 

alacsonyabb VEGF - szintetizáló képességre hajlamosító VEGF -2578 A allél hordozása füg- 

getlen kockázati tényezőnek bizonyult a PE progresszióját tekintve. 

Kimutattuk továbbá, hogy a VEGF +405 C allél gyakrabban fordul elő koraszülöttek- 

ben, mint az egészséges populációban, valamint, hogy a VEGF C -2578 A genetikai polimor- 

fizmus hordozása egyéb kockázati tényezőktől függetlenül befolyásolja a perinatális szö- 

vődmények kialakulását. 

Eredményeink alátámasztják a HIF-1α és a VEGF lényeges szerepét az I/R indukált 

ARF patomechanizmusában, valamint egy lehetséges magyarázatot adhat a női nem 

protektív szerepére vesekárosodás során. Munkánk eredménye felhívja a figyelmet arra is, 

hogy az angiogenetikus faktorok termelődését meghatározó genetikai tényezők jelentős 

kockázati faktorok lehetnek a terhesség során, valamint a perinatális életben zajló, kóros 

érújdonképződéssel járó, patológiás állapotok kialakulása és progressziója szempontjából. 

111

8. SUMMARY 

Angiogenesis plays a crucial role in several physiological (female reproductive cy- 

cle, pregnancy) and pathological (inflammation, wound-healing, tumorigenesis) process 

occurring in the human organism. Vascular endothelial growth factor (VEGF) and the 

members of angiopoietin (Ang) molecule-family are main regulating factors of angiogene- 

sis. The aim of our study was to investigate the role of endothelial growth factors in hy- 

poxia-related diseases. 

Evidences support that beside renal tubular epithelial injury, vascular endothelial 

injury also plays an important role in development and progression of ischemic acute renal 

failure (ARF). In our experiments we tested the common alterations of VEGF and its tran- 

scription factor, the hypoxia-inducible factor-1α (HIF-1α), as well as the Ang/Tie2 system 

in ischemia/reperfusion (IR) rat kidney model. We found that VEGF and HIF-1α mRNS- 

and protein-levels increase after I/R injury. In parallel, we showed the decrease of Ang1 

mRNS expression in renal ischemia. Our results support the role of investigated endothe- 

lial growth factors in postischemic renal damage. 

Several experimental and clinical studies have been performed to explain relative 

protection of female gender during I/R renal injury. We found gender difference in altera- 

tions of VEGF/HIF-1α expressions. Increased VEGF and HIF-1α mRNS levels were ob- 

served in the later reperfusion period when females were compared to males. In females, 

the increased mRNS level was accompanied with higher VEGF protein level. Several lines 

of evidence suggest that VEGF has a protective role during acute renal damage. As a result 

of our study, we suggest that higher VEGF protein level observed in females might con- 

tribute for the lower susceptibility of female gender against renal injury. 

In our human experiments we studied the genetic background of angiogenesis. Ab- 

normal vascular development and consecutive hypoxia predispose to several complications 

during pregnancy and perinatal life. Impaired vascular remodeling is implicated in the 

112

pathogenesis of preeclampsia (PE) which affects 5-8% of pregnant women. The signifi- 

cance of pathological development of vascular system has been recognized in several peri- 

natal diseases. The aim of our human studies was to analyse the functional genetic poly- 

morphisms of VEGF and Ang2 in PE and in complications of low birth weight infants. We 

showed that carrier state of the VEGF +405 G allele which predispose to high VEGF produc- 

ing capability, decrease the risk of severe PE. The carrier state of VEGF -2578 A allele which 

predispose to low VEGF producing capability was found to be an independent risk factor 

during progression of PE. We showed that prevalence of VEGF +405 C allele was higher in 

LBW infants than in healthy term neonates, and carrier state of VEGF C -2578 A genetic 

polymorphism has an influence on development of perinatal complications independently 

from other risk factors. 

Our results support the role of VEGF and HIF-1α in pathomechanism of I/R in- 

duced ARF, and provide a possible explanation for the protective role of female gender 

during renal damage. Summarizing our human investigations, we can conclude that genetic 

polymorphisms which are capable to determine the production of angiogenetic molecules, 

could be risk factors of development and progression of preeclampsia and perinatal mor- 

bidity. 

113

Táblázatok jegyzéke 

9. TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE 

1. táblázat. Az érfejlődés szabályozásában szerepet játszó molekulák...............................10 

2. táblázat. A fluorescence resonance energy transfer (FRET) real-time PCR-ek során 

használt primerek és próbák fontosabb adatai ...........................................................52 

3. táblázat. A SYBR Green I real-time PCR-ek során használt primerek fontosabb adatai 53 

4. táblázat. A preeklampsziás csoport és a kontroll csoport klinikai jellemzői valamint a 

VEGF G +405 C és VEGF C -2578 A genotípusok megoszlása .........................................80 

5. táblázat. VEGF G +405 C és VEGF C -2578 A polimorfizmusok allélfrekvenciái a 

preeklampsziás és a kontroll csoportban ...................................................................81 

6. táblázat. A preeklampsziás csoport klinikai jellemzői a VEGF G +405 C és a VEGF C -2578 A 

polimorfizmusok genotípusainak függvényében .......................................................82 

7. táblázat. VEGF C -2578 A és Ang2 G -35 C polimorfizmusok ROP miatt kezelésben részesült 

illetve nem kezelt ROP-os koraszülöttekben.............................................................85 

8. táblázat. VEGF C -2578 A és Ang2 G -35 C polimorfizmusok előrehaladott (4.-5. stádium) 

ROP stádiumú és nem ROP-os vagy 1.-3. ROP stádiumú fiú koraszülöttekben.........87 

9. táblázat. A VEGF genetikai polimorfizmusai kis születési súlyú koraszülöttekben és 

egészséges újszülöttekben ........................................................................................90 

10. táblázat. A VEGF genetikai polimorfizmusai perinatális szövődményekben...............91 

114

Ábrák jegyzéke 

1. ábra. Az érfejlődés többlépcsős folyamata.....................................................................9 

2. ábra. A hipoxia indukálta faktor 1α (HIF-1α) hidroxilációval történő szabályozása ......13 

3. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) receptorainak szerkezete ...15 

4. ábra. Az angiopoietin-1 (Ang1) izoformái ....................................................................20 

5. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) izoformái ....................................................................21 

6. ábra. A Tie-receptorok szerkezete ................................................................................23 

7. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) angiogenezisre gyakorolt hatása függ a vaszkuláris 

endoteliális növekedési faktor (VEGF) jelenlététől...................................................27 

8. ábra. A citotrofoblasztok inváziója normális és preeklampsziás terhesség során ...........38 

9. ábra. Egészséges újszülött és retinopátiás koraszülött szemfenéki képe ........................40 

10. ábra. Hím (n=8) és nőstény (n=8) állatok túlélése 55 perces renális iszkémiát követően 

.................................................................................................................................61 

11. ábra. A hipoxia indukálta fakor-1α (HIF-1α) real-time RT-PCR eredményének 

reprezentatív képe ....................................................................................................62 

12. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) real-time RT-PCR 

eredményének reprezentatív képe .............................................................................63 

13. ábra. A glicerin-aldehid-foszfát dehidrogenáz (GAPDH) real-time RT-PCR 

eredményének reprezentatív képe.............................................................................63 

14. ábra. A hipoxia indukálta fakor-1α (HIF-1α) mRNS expressziója patkány vese I/R 

modellben ................................................................................................................65 

15. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) mRNS expressziója patkány 

vese I/R modellben...................................................................................................67 

16. ábra. A hipoxia indukálta fakor-1α (HIF-1α) fehérje Western blot analízise ...............69 

17. ábra. A vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) fehérje Western blot 

analízise ...................................................................................................................71 

18. ábra. Az angiopoietin-1 (Ang1) real-time RT-PCR eredményének reprezentatív képe 73 

115

19. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) real-time RT-PCR eredményének reprezentatív képe 73 

20. ábra. A Tie-2 receptor real-time RT-PCR eredményének reprezentatív képe ..............74 

21. ábra. A GAPDH real-time RT-PCR eredményének reprezentatív képe .......................74 

22. ábra. Az angiopoietin-1 (Ang1) mRNS expressziója patkány vese I/R modellben.......75 

23. ábra. Az angiopoietin-2 (Ang2) mRNS expressziója patkány vese I/R modellben.......76 

24. ábra. A Tie2 - receptor mRNS expressziója patkány vese I/R modellben ....................77 

25. ábra. PCR - restrikciós fragment hossz polimorfizmus (RFLP). Reprezentatív ábra a 

vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) -2578-as lókuszának 

polimorfizmus vizsgálatáról .....................................................................................78 

26. ábra. PCR - restrikciós fragment hossz polimorfizmus (RFLP). Reprezentatív ábra a 

vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) +405-ös lókuszának 


27. ábra. PCR - restrikciós fragment hossz polimorfizmus (RFLP). Reprezentatív ábra az 

angiopoietin-2 (Ang2) -35-ös lókuszának polimorfizmus vizsgálatáról.....................83 

28. ábra. Real time PCR - fluorescence resonance energy transfer (FRET). Reprezentatív 

ábra a vaszkuláris endoteliális növekedési faktor (VEGF) T -460 C lókuszának 


116

10. IRODALOMJEGYZÉK 

1. Carmeliet P. (2000) Mechanisms of angiogenesis and arteriogenesis. Nat Med, 6: 389- 

395. 

2. Carmeliet P, Jain RK. (2000) Angiogenesis in cancer and other diseases. Nature, 14: 

249-257. 

3. Distler O, Neidhart M, Gay RE, Gay S. (2002) The molecular control of angiogenesis. 

Int Rev Immunol, 21: 33-49. 

4. Shweiki D, Itin A, Soffer D, Keshet E. (1992) Vascular endothelial growth factor 

induced by hypoxia may mediate hypoxia-initiated angiogenesis. Nature, 359: 843-845. 

5. Ladoux A, Frelin C. (1993) Hypoxia is a strong inducer of vascular endothelial growth 

factor mRNA expression in the heart. Biochem Biophys Res Commun, 195: 1005-1010. 

6. Wiener CM, Booth G, Semenza GL. (1996) In vivo expression of mRNAs encoding 

hypoxia-inducible factor 1. Biochem Biophys Res Commun, 225: 485-488. 

7. Wang GL, Semenza GL. (1993) Characterization of hypoxia-inducible factor 1 and 

regulation of DNA binding activity by hypoxia. J Biol Chem, 268: 21513-21518. 

8. Liu Y, Cox SR, Morita T, Kourembanas S. (1995) Hypoxia regulates vascular 

endothelial growth factor gene expression in endothelial cells. Identification of a 5' 

enhancer. Circ Res, 77: 638-643. 

9. Jiang BH, Agani F, Passaniti A, Semenza GL. (1997) V-SRC induces expression of 

hypoxia-inducible factor 1 (HIF-1) and transcription of genes encoding vascular 

endothelial growth factor and enolase 1: involvement of HIF-1 in tumor progression. 

Cancer Res, 57: 5328-5335. 

10. Sasaki H, Ray PS, Zhu L, Galang N, Maulik N. (2000) Oxidative stress due to 

hypoxia/reoxygenation induces angiogenic factor VEGF in adult rat myocardium: possible 

role of NFkappaB. Toxicology, 155: 27-35. 

11. Schafer G, Cramer T, Suske G, Kemmner W, Wiedenmann B, Hocker M. (2003) 

117

Oxidative stress regulates vascular endothelial growth factor-A gene transcription through 

Sp1- and Sp3-dependent activation of two proximal GC-rich promoter elements. J Biol 

Chem, 278: 8190-8198. 

12. Salnikow K, Kluz T, Costa M, Piquemal D, Demidenko ZN, Xie K, Blagosklonny MV. 

(2002) The regulation of hypoxic genes by calcium involves c-Jun/AP-1, which cooperates 

with hypoxia-inducible factor 1 in response to hypoxia. Mol Cell Biol, 22: 1734-1741. 

13. Brenneisen P, Blaudschun R, Gille J, Schneider L, Hinrichs R, Wlaschek M, Eming S, 

Scharffetter-Kochanek K. (2003) Essential role of an activator protein-2 (AP-2)/specificity 

protein 1 (Sp1) cluster in the UVB-mediated induction of the human vascular endothelial 

growth factor in HaCaT keratinocytes. Biochem J, 369: 341-349. 

14. Hyder SM, Nawaz Z, Chiappetta C, Stancel GM. (2000) Identification of functional 

estrogen response elements in the gene coding for the potent angiogenic factor vascular 

endothelial growth factor. Cancer Res, 60: 3183-3190. 

15. Levitas E, Chamoun D, Udoff LC, Ando M, Resnick CE, Adashi EY. (2000) 

Periovulatory and interleukin-1 beta-dependent up-regulation of intraovarian vascular 

endothelial growth factor (VEGF) in the rat: potential role for VEGF in the promotion of 

periovulatory angiogenesis and vascular permeability. J Soc Gynecol Investig, 7: 51-60. 

16. Dankbar B, Padro T, Leo R, Feldmann B, Kropff M, Mesters RM, Serve H, Berdel 

WE, Kienast J. (2000) Vascular endothelial growth factor and interleukin-6 in paracrine 

tumor-stromal cell interactions in multiple myeloma. Blood, 95: 2630-2636. 

17. Akagi M, Kawaguchi M, Liu W, McCarty MF, Takeda A, Fan F, Stoeltzing O, Parikh 

AA, Jung YD, Bucana CD, Mansfield PF, Hicklin DJ, Ellis LM. (2003) Induction of 

neuropilin-1 and vascular endothelial growth factor by epidermal growth factor in human 

gastric cancer cells. Br J Cancer, 88: 796-802. 

18. Stavri GT, Zachary IC, Baskerville PA, Martin JF, Erusalimsky JD. (1995) Basic 

fibroblast growth factor upregulates the expression of vascular endothelial growth factor in 

vascular smooth muscle cells. Synergistic interaction with hypoxia. Circulation, 92: 11-14. 

19. Gille J, Swerlick RA, Caughman SW. (1997) Transforming growth factor-alpha- 

induced transcriptional activation of the vascular permeability factor (VPF/VEGF) gene 

118

equires AP-2-dependent DNA binding and transactivation. EMBO J, 16: 750-759. 

20. Benckert C, Jonas S, Cramer T, Von Marschall Z, Schafer G, Peters M, Wagner K, 

Radke C, Wiedenmann B, Neuhaus P, Hocker M, Rosewicz S. (2003) Transforming 

growth factor beta 1 stimulates vascular endothelial growth factor gene transcription in 

human cholangiocellular carcinoma cells. Cancer Res, 63: 1083-1092. 

21. Gruden G, Araf S, Zonca S, Burt D, Thomas S, Gnudi L, Viberti G. (2003) IGF-I 

induces vascular endothelial growth factor in human mesangial cells via a Src-dependent 

mechanism. Kidney Int, 63: 1249-1255. 

22. Finkenzeller G, Marme D, Weich HA, Hug H. (1992) Platelet-derived growth factor- 

induced transcription of the vascular endothelial growth factor gene is mediated by protein 

kinase C. Cancer Res, 52: 4821-4823. 

23. Ferrara N, Houck K, Jakeman L, Leung DW. (1992) Molecular and biological 

properties of the vascular endothelial growth factor family of proteins. Endocr Rev, 13: 18- 

32. 

24. Poltorak Z, Cohen T, Sivan R, Kandelis Y, Spira G, Vlodavsky I, Keshet E, Neufeld G. 

(1997) VEGF145, a secreted vascular endothelial growth factor isoform that binds to 

extracellular matrix. J Biol Chem, 272: 7151-7158. 

25. Tischer E, Mitchell R, Hartman T, Silva M, Gospodarowicz D, Fiddes JC, Abraham 

JA. (1991) The human gene for vascular endothelial growth factor. Multiple protein forms 

are encoded through alternative exon splicing. J Biol Chem, 266: 11947-11954. 

26. Bacic M, Edwards NA, Merrill MJ. (1995) Differential expression of vascular 

endothelial growth factor (vascular permeability factor) forms in rat tissues. Growth 

Factors, 12: 11-15. 

27. Anthony FW, Wheeler T, Elcock CL, Pickett M, Thomas EJ. (1994) Short report: 

identification of a specific pattern of vascular endothelial growth factor mRNA expression 

in human placenta and cultured placental fibroblasts. Placenta, 15: 557-561. 

28. Cheung CY, Singh M, Ebaugh MJ, Brace RA. (1995) Vascular endothelial growth 

factor gene expression in ovine placenta and fetal membranes. Am J Obstet Gynecol, 173: 

753-759. 

119

29. Houck KA, Leung DW, Rowland AM, Winer J, Ferrara N. (1992) Dual regulation of 

vascular endothelial growth factor bioavailability by genetic and proteolytic mechanisms. J 

Biol Chem, 267: 26031-26037. 

30. de Vries C, Escobedo JA, Ueno H, Houck K, Ferrara N, Williams LT. (1992) The fms- 

like tyrosine kinase, a receptor for vascular endothelial growth factor. Science, 255: 989- 

991. 

31. Terman BI, Dougher-Vermazen M, Carrion ME, Dimitrov D, Armellino DC, 

Gospodarowicz D, Bohlen P. (1992) Identification of the KDR tyrosine kinase as a recep- 

tor for vascular endothelial cell growth factor. Biochem Biophys Res Commun, 187: 1579- 

1586. 

32. Charnock-Jones DS, Sharkey AM, Boocock CA, Ahmed A, Plevin R, Ferrara N, Smith 

SK. (1994) Vascular endothelial growth factor receptor localization and activation in 

human trophoblast and choriocarcinoma cells. Biol Reprod, 51: 524-530. 

33. Takahashi T, Shirasawa T, Miyake K, Yahagi Y, Maruyama N, Kasahara N, 

Kawamura T, Matsumura O, Mitarai T, Sakai O. (1995) Protein tyrosine kinases expressed 

in glomeruli and cultured glomerular cells: Flt-1 and VEGF expression in renal mesangial 

cells. Biochem Biophys Res Commun, 209: 218-226. 

34. Barleon B, Sozzani S, Zhou D, Weich HA, Mantovani A, Marme D. (1996) Migration 

of human monocytes in response to vascular endothelial growth factor (VEGF) is mediated 

via the VEGF receptor flt-1. Blood, 87: 3336-3343. 

35. Katoh O, Tauchi H, Kawaishi K, Kimura A, Satow Y. (1995) Expression of the 

vascular endothelial growth factor (VEGF) receptor gene, KDR, in hematopoietic cells and 

inhibitory effect of VEGF on apoptotic cell death caused by ionizing radiation. Cancer 

Res, 55: 5687-5692. 

36. Yang K, Cepko CL. (1996) Flk-1, a receptor for vascular endothelial growth factor 

(VEGF), is expressed by retinal progenitor cells. J Neurosci, 16: 6089-6099. 

37. Zachary I, Gliki G. (2001) Signaling transduction mechanisms mediating biological 

actions of the vascular endothelial growth factor family. Cardiovasc Res, 49: 568-581. 

38. Wiesmann C, Fuh G, Christinger HW, Eigenbrot C, Wells JA, de Vos AM. (1997) 

120

Crystal structure at 1.7 A resolution of VEGF in complex with domain 2 of the Flt-1 recep- 

tor. Cell, 91: 695-704. 

39. Waltenberger J, Claesson-Welsh L, Siegbahn A, Shibuya M, Heldin CH. (1994) 

Different signal transduction properties of KDR and Flt1, two receptors for vascular 

endothelial growth factor. J Biol Chem, 269: 26988-26995. 

40. Shinkai A, Ito M, Anazawa H, Yamaguchi S, Shitara K, Shibuya M. (1998) Mapping 

of the sites involved in ligand association and dissociation at the extracellular domain of 

the kinase insert domain-containing receptor for vascular endothelial growth factor. J Biol 

Chem, 273: 31283-31288. 

41. Tanaka K, Yamaguchi S, Sawano A, Shibuya M. (1997) Characterization of the 

extracellular domain in vascular endothelial growth factor receptor-1 (Flt-1 tyrosine 

kinase). Jpn J Cancer Res, 88: 867-876. 

42. Soker S, Takashima S, Miao HQ, Neufeld G, Klagsbrun M. (1998) Neuropilin-1 is 

expressed by endothelial and tumor cells as an isoform-specific receptor for vascular 

endothelial growth factor. Cell, 92: 735-745. 

43. Kendall RL, Thomas KA. Inhibition of vascular endothelial cell growth factor activity 

by an endogenously encoded soluble receptor. (1993) Proc Natl Acad Sci U S A, 90: 

10705-10709. 

44. Kendall RL, Wang G, Thomas KA. (1996) Identification of a natural soluble form of 

the vascular endothelial growth factor receptor, FLT-1, and its heterodimerization with 

KDR. Biochem Biophys Res Commun, 226: 324-328. 

45. Cunningham SA, Arrate MP, Brock TA, Waxham MN. (1997) Interactions of FLT-1 

and KDR with phospholipase C gamma: identification of the phosphotyrosine binding 

sites. Biochem Biophys Res Commun, 240: 635-639. 

46. Takahashi T, Ueno H, Shibuya M. (1999) VEGF activates protein kinase C-dependent, 

but Ras-independent Raf-MEK-MAP kinase pathway for DNA synthesis in primary 

endothelial cells. Oncogene, 18: 2221-2230. 

47. Matsumoto Y, Tanaka K, Hirata G, Hanada M, Matsuda S, Shuto T, Iwamoto Y. 

(2002) Possible involvement of the vascular endothelial growth factor-Flt-1-focal adhesion 

121

kinase pathway in chemotaxis and the cell proliferation of osteoclast precursor cells in 

arthritic joints. J Immunol, 168: 5824-5831. 

48. Gerber HP, McMurtrey A, Kowalski J, Yan M, Keyt BA, Dixit V, Ferrara N. (1998) 

Vascular endothelial growth factor regulates endothelial cell survival through the 

phosphatidylinositol 3'-kinase/Akt signal transduction pathway. Requirement for Flk- 

1/KDR activation. J Biol Chem, 273: 30336-30343. 

49. Ferrara N. (1996) Vascular endothelial growth factor. Eur J Cancer, 32A: 2413-22. 

50. Carmeliet P, Ferreira V, Breier G, Pollefeyt S, Kieckens L, Gertsenstein M, Fahrig M, 

Vandenhoeck A, Harpal K, Eberhardt C, Declercq C, Pawling J, Moons L, Collen D, Risau 

W, Nagy A. (1996) Abnormal blood vessel development and lethality in embryos lacking a 

single VEGF allele. Nature, 380: 435-439. 

51. Connolly DT, Olander JV, Heuvelman D, Nelson R, Monsell R, Siegel N, Haymore 

BL, Leimgruber R, Feder J. (1989) Human vascular permeability factor. Isolation from 

U937 cells. J Biol Chem, 264: 20017-20024. 

52. Murohara T, Horowitz JR, Silver M, Tsurumi Y, Chen D, Sullivan A, Isner JM. (1998) 

Vascular endothelial growth factor/vascular permeability factor enhances vascular 

permeability via nitric oxide and prostacyclin. Circulation, 97: 99-107. 

53. Ilan N, Mahooti S, Madri JA. (1998) Distinct signal transduction pathways are utilized 

during the tube formation and survival phases of in vitro angiogenesis. J Cell Sci, 111: 

3621-3631. 

54. Wu HM, Yuan Y, Zawieja DC, Tinsley J, Granger HJ. (1999) Role of phospholipase C, 

protein kinase C, and calcium in VEGF-induced venular hyperpermeability. Am J Physiol, 

276: H535-542. 

55. Stacker SA, Vitali A, Caesar C, Domagala T, Groenen LC, Nice E, Achen MG, Wilks 

AF. (1999) A mutant form of vascular endothelial growth factor (VEGF) that lacks VEGF 

receptor-2 activation retains the ability to induce vascular permeability. J Biol Chem, 274: 

34884-34892. 

56. Pedram A, Razandi M, Levin ER. (1998) Extracellular signal-regulated protein 

kinase/Jun kinase cross-talk underlies vascular endothelial cell growth factor-induced 

122

endothelial cell proliferation. J Biol Chem, 273: 26722-26728. 

57. Wellner M, Maasch C, Kupprion C, Lindschau C, Luft FC, Haller H. (1999) The 

proliferative effect of vascular endothelial growth factor requires protein kinase C-alpha 

and protein kinase C-zeta. Arterioscler Thromb Vasc Biol, 19: 178-185. 

58. Abedi H, Zachary I. (1999) Signalling mechanisms in the regulation of vascular cell 

migration. Cardiovasc Res, 30: 544-556. 

59. Lamoreaux WJ, Fitzgerald ME, Reiner A, Hasty KA, Charles ST. (1998) Vascular 

endothelial growth factor increases release of gelatinase A and decreases release of tissue 

inhibitor of metalloproteinases by microvascular endothelial cells in vitro. Microvasc Res, 

55: 29-42. 

60. Alon T, Hemo I, Itin A, Pe'er J, Stone J, Keshet E. (1995) Vascular endothelial growth 

factor acts as a survival factor for newly formed retinal vessels and has implications for 

retinopathy of prematurity. Nat Med, 1: 1024-1028. 

61. Tran J, Rak J, Sheehan C, Saibil SD, LaCasse E, Korneluk RG, Kerbel RS. (1999) 

Marked induction of the IAP family antiapoptotic proteins survivin and XIAP by VEGF in 

vascular endothelial cells. Biochem Biophys Res Commun, 264: 781-788. 

62. Kanellis J, Fraser S, Katerelos M, Power DA. (2000) Vascular endothelial growth 

factor is a survival factor for renal tubular epithelial cells. Am J Physiol Renal Physiol, 

278: F905-915. 

63. Kroll J, Waltenberger J. (1997) The vascular endothelial growth factor receptor KDR 

activates multiple signal transduction pathways in porcine aortic endothelial cells. J Biol 

Chem, 272: 32521-32527. 

64. Thakker GD, Hajjar DP, Muller WA, Rosengart TK. (1999) The role of 

phosphatidylinositol 3-kinase in vascular endothelial growth factor signaling. J Biol Chem, 

274: 10002-10007. 

65. Sarkar R, Gordon D, Stanley JC, Webb RC. (1997) Dual cell cycle-specific 

mechanisms mediate the antimitogenic effects of nitric oxide in vascular smooth muscle 

cells. J Hypertens, 15: 275-283. 

66. Kothapalli D, Stewart SA, Smyth EM, Azonobi I, Pure E, Assoian RK. (2003) 

123

Prostacylin receptor activation inhibits proliferation of aortic smooth muscle cells by 

regulating cAMP response element-binding protein- and pocket protein-dependent cyclin a 

gene expression. Mol Pharmacol, 64: 249-258. 

67. Radomski MW, Palmer RM, Moncada S. (1990) An L-arginine/nitric oxide pathway 

present in human platelets regulates aggregation. Proc Natl Acad Sci U S A, 87: 5193- 

5197. 

68. Moncada S, Herman AG, Higgs EA, Vane JR. (1977) Differential formation of 

prostacyclin (PGX or PGI2) by layers of the arterial wall. An explanation for the anti- 

thrombotic properties of vascular endothelium. Thromb Res, 11: 323-344. 

69. Zachary I, Mathur A, Yla-Herttuala S, Martin J. (2000) Vascular protection: A novel 

nonangiogenic cardiovascular role for vascular endothelial growth factor. Arterioscler 

Thromb Vasc Biol, 20: 1512-1520. 

70. Damert A, Miquerol L, Gertsenstein M, Risau W, Nagy A. (2002) Insufficient VEGFA 

activity in yolk sac endoderm compromises haematopoietic and endothelial differentiation. 

Development, 129: 1881-1892. 

71. Takeshita S, Rossow ST, Kearney M, Zheng LP, Bauters C, Bunting S, Ferrara N, 

Symes JF, Isner JM. (1995) Time course of increased cellular proliferation in collateral 

arteries after administration of vascular endothelial growth factor in a rabbit model of 

lower limb vascular insufficiency. Am J Pathol, 147: 1649-1660. 

72. Senger DR, Ledbetter SR, Claffey KP, Papadopoulos-Sergiou A, Peruzzi CA, Detmar 

M. (1996) Stimulation of endothelial cell migration by vascular permeability 

factor/vascular endothelial growth factor through cooperative mechanisms involving the 

alphavbeta3 integrin, osteopontin, and thrombin. Am J Pathol, 149: 293-305. 

73. Plate KH, Breier G, Risau W. (1994) Molecular mechanisms of developmental and 

tumor angiogenesis. Brain Pathol, 4: 207-218. 

74. Davis S, Aldrich TH, Jones PF, Acheson A, Compton DL, Jain V, Ryan TE, Bruno J, 

Radziejewski C, Maisonpierre PC, Yancopoulos GD. (1996) Isolation of angiopoietin-1, a 

ligand for the TIE2 receptor, by secretion-trap expression cloning. Cell, 87: 1161-1169. 

75. Maisonpierre PC, Suri C, Jones PF, Bartunkova S, Wiegand SJ, Radziejewski C, 

124

Compton D, McClain J, Aldrich TH, Papadopoulos N, Daly TJ, Davis S, Sato TN, 

Yancopoulos GD. (1997) Angiopoietin-2, a natural antagonist for Tie2 that disrupts in vivo 

angiogenesis. Science, 277: 55-60. 

76. Valenzuela DM, Griffiths JA, Rojas J, Aldrich TH, Jones PF, Zhou H, McClain J, 

Copeland NG, Gilbert DJ, Jenkins NA, Huang T, Papadopoulos N, Maisonpierre PC, Da- 

vis S, Yancopoulos GD. (1999) Angiopoietins 3 and 4: diverging gene counterparts in 

mice and humans. Proc Natl Acad Sci U S A, 96: 1904-1909. 

77. Davis S, Papadopoulos N, Aldrich TH, Maisonpierre PC, Huang T, Kovac L, Xu A, 

Leidich R, Radziejewska E, Rafique A, Goldberg J, Jain V, Bailey K, Karow M, Fandl J, 

Samuelsson SJ, Ioffe E, Rudge JS, Daly TJ, Radziejewski C, Yancopoulos GD. (2003) 

Angiopoietins have distinct modular domains essential for receptor binding, dimerization 

and superclustering. Nat Struct Biol, 10: 38-44. 

78. Eklund L, Olsen BR. (2006) Tie receptors and their angiopoietin ligands are context- 

dependent regulators of vascular remodeling. Exp Cell Res, 312: 630-641. 

79. Suri C, Jones PF, Patan S, Bartunkova S, Maisonpierre PC, Davis S, Sato TN, 

Yancopoulos GD. (1996) Requisite role of angiopoietin-1, a ligand for the TIE2 receptor, 

during embryonic angiogenesis. Cell, 87: 1171-1180. 

80. Holash J, Wiegand SJ, Yancopoulos GD. (1999) New model of tumor angiogenesis: 

dynamic balance between vessel regression and growth mediated by angiopoietins and 

VEGF. Oncogene, 18: 5356-5362. 

81. Jones N, Iljin K, Dumont DJ, Alitalo K. (2001) Tie receptors: new modulators of 

angiogenic and lymphangiogenic responses. Nat Rev Mol Cell Biol, 2: 257-267. 

82. Jones PF. (2003) Not just angiogenesis--wider roles for the angiopoietins. J Pathol, 

201: 515-527. 

83. Huang YQ, Li JJ, Karpatkin S. (2000) Identification of a family of alternatively spliced 

mRNA species of angiopoietin-1. Blood, 95: 1993-1999. 

84. Mandriota SJ, Pepper MS. (1998) Regulation of angiopoietin-2 mRNA levels in bovine 

microvascular endothelial cells by cytokines and hypoxia. Circ Res, 83: 852-859. 

85. Koh GY, Kim I, Kwak HJ, Yun MJ, Leem JC. (2002) Biomedical significance of 

125

endothelial cell specific growth factor, angiopoietin. Exp Mol Med, 34: 1-11. 

86. Cohen B, Barkan D, Levy Y, Goldberg I, Fridman E, Kopolovic J, Rubinstein M. 

(2001) Leptin induces angiopoietin-2 expression in adipose tissues. J Biol Chem, 276: 

7697-7700. 

87. Fujiyama S, Matsubara H, Nozawa Y, Maruyama K, Mori Y, Tsutsumi Y, Masaki H, 

Uchiyama Y, Koyama Y, Nose A, Iba O, Tateishi E, Ogata N, Jyo N, Higashiyama S, 

Iwasaka T. (2001) Angiotensin AT(1) and AT(2) receptors differentially regulate 

angiopoietin-2 and vascular endothelial growth factor expression and angiogenesis by 

modulating heparin binding-epidermal growth factor (EGF)-mediated EGF receptor 

transactivation. Circ Res, 88: 22-29. 

88. Otani A, Takagi H, Oh H, Koyama S, Honda Y. (2001) Angiotensin II induces 

expression of the Tie2 receptor ligand, angiopoietin-2, in bovine retinal endothelial cells. 

Diabetes, 50: 867-875. 

89. DeBusk LM, Hallahan DE, Lin PC. (2004) Akt is a major angiogenic mediator 

downstream of the Ang1/Tie2 signaling pathway. Exp Cell Res, 298: 167-177. 

90. Fujikawa K, de Aos Scherpenseel I, Jain SK, Presman E, Christensen RA, Varticovski 

L. (1999) Role of PI 3-kinase in angiopoietin-1-mediated migration and attachment - 

dependent survival of endothelial cells. Exp Cell Res, 253: 663-672. 

91. Harfouche R, Hassessian HM, Guo Y, Faivre V, Srikant CB, Yancopoulos GD, 

Hussain SN. (2002) Mechanisms which mediate the antiapoptotic effects of angiopoietin-1 

on endothelial cells. Microvasc Res, 64: 135-147. 

92. Kim I, Kim HG, Moon SO, Chae SW, So JN, Koh KN, Ahn BC, Koh GY. (2000) 

Angiopoietin-1 induces endothelial cell sprouting through the activation of focal adhesion 

kinase and plasmin secretion. Circ Res, 86: 952-959. 

93. Jones N, Master Z, Jones J, Bouchard D, Gunji Y, Sasaki H, Daly R, Alitalo K, 

Dumont DJ. (1999) Identification of Tek/Tie2 binding partners. Binding to a 

multifunctional docking site mediates cell survival and migration. J Biol Chem, 274: 

30896-30905. 

94. Harfouche R, Gratton JP, Yancopoulos GD, Noseda M, Karsan A, Hussain SN. (2003) 

126

Angiopoietin-1 activates both anti- and proapoptotic mitogen-activated protein kinases. 

FASEB J, 17: 1523-1525. 

95. Yabkowitz R, Meyer S, Yanagihara D, Brankow D, Staley T, Elliott G, Hu S, Ratzkin 

B. (1997) Regulation of tie receptor expression on human endothelial cells by protein 

kinase C-mediated release of soluble tie. Blood, 90: 706-715. 

96. McCarthy MJ, Burrows R, Bell SC, Christie G, Bell PR, Brindle NP. (1999) Potential 

roles of metalloprotease mediated ectodomain cleavage in signaling by the endothelial 

receptor tyrosine kinase Tie-1. Lab Invest, 79: 889-895. 

97. Yabkowitz R, Meyer S, Black T, Elliott G, Merewether LA, Yamane HK. (1999) 

Inflammatory cytokines and vascular endothelial growth factor stimulate the release of 

soluble tie receptor from human endothelial cells via metalloprotease activation. Blood, 93: 

1969-1679. 

98. Chen-Konak L, Guetta-Shubin Y, Yahav H, Shay-Salit A, Zilberman M, Binah O, 

Resnick N. (2003) Transcriptional and post-translation regulation of the Tie1 receptor by 

fluid shear stress changes in vascular endothelial cells. FASEB J, 17: 2121-2123. 

99. Tsiamis AC, Morris PN, Marron MB, Brindle NP. (2002) Vascular endothelial growth 

factor modulates the Tie-2: Tie-1 receptor complex. Microvasc Res, 63: 149-158. 

100. Thurston G. (2003) Role of Angiopoietins and Tie receptor tyrosine kinases in 

angiogenesis and lymphangiogenesis. Cell Tissue Res, 314: 61-68. 

101. Distler JW, Hirth A, Kurowska-Stolarsak M, Gay RE, Gay S, Distler O. (2003) 

Angiogenic and angiostatic factors in the molecular control of angiogenesis. Q J Nucl 

Med, 47: 149-161. 

102. Sato TN, Tozawa Y, Deutsch U, Wolburg-Buchholz K, Fujiwara Y, Gendron- 

Maguire M, Gridley T, Wolburg H, Risau W, Qin Y. (1995) Distinct roles of the receptor 

tyrosine kinases Tie-1 and Tie-2 in blood vessel formation. Nature, 376: 70-74. 

103. Pizurki L, Zhou Z, Glynos K, Roussos C, Papapetropoulos A. (2003) Angiopoietin-1 

inhibits endothelial permeability, neutrophil adherence and IL-8 production. Br J 

Pharmacol, 139: 329-336. 

104. Kim I, Moon SO, Park SK, Chae SW, Koh GY. (2001) Angiopoietin-1 reduces 

127

VEGF-stimulated leukocyte adhesion to endothelial cells by reducing ICAM-1, VCAM-1, 

and E-selectin expression.Circ Res, 89: 477-479. 

105. Gamble JR, Drew J, Trezise L, Underwood A, Parsons M, Kasminkas L, Rudge J, 

Yancopoulos G, Vadas MA. (2000) Angiopoietin-1 is an antipermeability and anti- 

inflammatory agent in vitro and targets cell junctions. Circ Res, 87: 603-607. 

106. Kim I, Oh JL, Ryu YS, So JN, Sessa WC, Walsh K, Koh GY. (2002) Angiopoietin- 

1 negatively regulates expression and activity of tissue factor in endothelial cells. FASEB 

J, 16: 126-128. 

107. Gale NW, Thurston G, Hackett SF, Renard R, Wang Q, McClain J, Martin C, Witte 

C, Witte MH, Jackson D, Suri C, Campochiaro PA, Wiegand SJ, Yancopoulos GD. (2002) 

Angiopoietin-2 is required for postnatal angiogenesis and lymphatic patterning, and only 

the latter role is rescued by Angiopoietin-1. Dev Cell, 3: 411-423. 

108. Holash J, Maisonpierre PC, Compton D, Boland P, Alexander CR, Zagzag D, 

Yancopoulos GD, Wiegand SJ. (1999) Vessel cooption, regression, and growth in tumors 

mediated by angiopoietins and VEGF. Science, 284: 1994-1998. 

109. Stratmann A, Risau W, Plate KH. (1998) Cell type-specific expression of 

angiopoietin-1 and angiopoietin-2 suggests a role in glioblastoma angiogenesis. Am J 

Pathol, 153: 1459-1466. 

110. Kim I, Kim JH, Moon SO, Kwak HJ, Kim NG, Koh GY. (2000) Angiopoietin-2 at 

high concentration can enhance endothelial cell survival through the phosphatidylinositol 

3'-kinase/Akt signal transduction pathway. Oncogene, 19: 4549-4552. 

111. LaManna JC, Chavez JC, Pichiule P. (2004) Stuctural and functional adaptation to 

hypoxia in the rat brain. J Exp Biol, 207: 3163-3169. 

112. Vannay A, Fekete A, Adori C, Toth T, Losonczy G, Laszlo L, Vasarhelyi B, Tulassay 

T, Szabo A. (2004) Divergence of renal vascular endothelial growth factor mRNA 

expression and protein level in post-ischaemic rat kidneys. Exp Physiol, 89: 435-444. 

113. Kanellis J, Levidiotis V, Khong T, Cox AJ, Stacker SA, Gilbert RE, Cooper ME, 

Power DA. (2004) A study of VEGF and its receptors in two rat models of proteinuria. 

Nephron Physiol, 96: P26-36. 

128

114. Wakelin SJ, Marson L, Howie SE, Garden J, Lamb JR, Forsythe JL. (2004) The role 

of vascular endothelial growth factor in the kidney in health and disease. Nephron Physiol, 

98: 73-79. 

115. Grone HJ, Simon M, Grone EF. (1995) Expression of vascular endothelial growth 

factor in renal vascular disease and renal allografts. J Pathol, 177: 259-267. 

116. Cha DR, Kim NH, Yoon JW, Jo SK, Cho WY, Kim HK, Won NH. (2000) Role of 

vascular endothelial growth factor in diabetic nephropathy. Kidney Int Suppl, 77: S104- 

112. 

117. Cooper ME, Vranes D, Youssef S, Stacker SA, Cox AJ, Rizkalla B, Casley DJ, Bach 

LA, Kelly DJ, Gilbert RE. (1999) Increased renal expression of vascular endothelial 

growth factor (VEGF) and its receptor VEGFR-2 in experimental diabetes. Diabetes, 48: 

2229-2239. 

118. Vannay A, Fekete A, Müller V, Strehlau J, Viklicky O, Veres T, Reusz G, Tulassay 

T, Szabó AJ. (2004) Effects of histamine and the h2 receptor antagonist ranitidine on 

ischemia-induced acute renal failure: involvement of IL-6 and vascular endothelial growth 

factor. Kidney Blood Press Res, 27: 105-113. 

119. Wong AL, Haroon ZA, Werner S, Dewhirst MW, Greenberg CS, Peters KG. (1997) 

Tie2 expression and phosphorylation in angiogenic and quiescent adult tissues. Circ Res, 

81: 567-574. 

120. Yuan HT, Suri C, Yancopoulos GD, Woolf AS. (1999) Expression of angiopoietin-1, 

angiopoietin-2, and the Tie-2 receptor tyrosine kinase during mouse kidney maturation. J 

Am Soc Nephrol, 10: 1722-1736. 

121. Satchell SC, Mathieson PW. (2003) Angiopoietins: microvascular modulators with 

potential roles in glomerular pathophysiology. J Nephrol, 16: 168-178. 

122. Yuan HT, Yang SP, Woolf AS. (2000) Hypoxia up-regulates angiopoietin-2, a Tie-2 

ligand, in mouse mesangial cells. Kidney Int, 58: 1912-1919. 

123. Yuan HT, Tipping PG, Li XZ, Long DA, Woolf AS. (2002) Angiopoietin correlates 

with glomerular capillary loss in anti-glomerular basement membrane glomerulonephritis. 

Kidney Int, 61: 2078-2089. 

129

124. Torry DS, Torry RJ. (1997) Angiogenesis and the expression of vascular endothelial 

growth factor in endometrium and placenta. Am J Reprod Immunol, 37: 21-29. 

125. Jackson MR, Carney EW, Lye SJ, Ritchie JW. (1994) Localization of two angiogenic 

growth factors (PDECGF and VEGF) in human placentae throughout gestation. Placenta, 

15: 341-353. 

126. Shore VH, Wang TH, Wang CL, Torry RJ, Caudle MR, Torry DS. (1997) Vascular 

endothelial growth factor, placenta growth factor and their receptors in isolated human 

trophoblast. Placenta, 18: 657-665. 

127. Taylor CM, Stevens H, Anthony FW, Wheeler T. (1997) Influence of hypoxia on 

vascular endothelial growth factor and chorionic gonadotrophin production in the 

trophoblast-derived cell lines: JEG, JAr and BeWo. Placenta, 18: 451-458. 

128. Zhou Y, McMaster M, Woo K, Janatpour M, Perry J, Karpanen T, Alitalo K, Damsky 

C, Fisher JS. (2002) Vascular Endothelial Growth Factor Ligands and Receptors That 

Regulate Human Cytotrophoblast Survival Are Dysregulated in Severe Preeclampsia and 

Hemolysis, Elevated Liver Enzymes, and Low Platelets Syndrome. Am J Pathol, 160: 

1405-1423. 

129. Kupferminc MJ, Daniel Y, Englender T, Baram A, Many A, Jaffa AJ, Gull I, Lessing 

JB. (1997) Vascular endothelial growth factor is increased in patients with preeclampsia. 

Am J Reprod Immunol, 38: 302-306. 

130. Hunter A, Aitkenhead M, Caldwell C, McCracken G, Wilson D, McClure N. (2000) 

Serum levels of vascular endothelial growth factor in preeclamptic and normotensive 

pregnancy. Hypertension, 36: 965-969. 

131. Lyall F, Greer IA, Boswell F and Fleming R. (1997) Suppression of serum vascular 

endothelial growth factor immunoreactivity in normal pregnancy and in pre-eclampsia. Br 

J Obstet Gynecol, 104: 223-228. 

132. Maynard SE, Min JY, Merchan J, Lim KH, Li J, Mondal S, Libermann TA, Morgan 

JP, Sellke FW, Stillman IE, Epstein FH, Sukhatme VP, Karumanchi SA. (2003) Excess 

placental soluble fms-like tyrosine kinase 1 (sFlt1) may contribute to endothelial 

dysfunction, hypertension, and proteinuria in preeclampsia. J Clin Invest, 111: 649-658. 

130

133. Levine RJ, Maynard SE, Qian C, Lim KH, England LJ, Yu KF, Schisterman EF, 

Thadhani R, Sachs BP, Epstein FH, Sibai BM, Sukhatme VP, Karumanchi SA. (2004) 

Circulating angiogenic factors and the risk of preeclampsia. N Engl J Med, 350: 672-683. 

134. Cooper JC, Sharkey AM, Charnock-Jones DS, Palmer CR, Smith SK. (1996) 

VEGF mRNA levels in placentae from pregnancies complicated by pre-eclampsia. 

Br J Obstet Gynaecol, 103: 1191-1196. 

135. Cheng Z, Lin Q, Shen Z. (2001) Study on association of vascular endothelial growth 

factor with the pathogenesis of pregnancy induced hypertension. Zhonghua Fu Chaan Ke 

Za Zhi, 36: 72-75. 

136. Donahue ML, Phelps DL, Watkins RH, LoMonaco MB, Horowitz S. (1996) Retinal 

vascular endothelial growth factor (VEGF) mRNA expression is altered in relation to 

neovascularization in oxygen induced retinopathy. Curr Eye Res, 15: 175-184. 

137. Chan-Ling JT, Pe'er J, Itin A, Gnessin H, Keshet E. (1996) Roles of vascular 

endothelial growth factor and astrocyte degeneration in the genesis of retinopathy of 

prematurity. Invest Ophthalmol Vis Sci, 37: 290-299. 

138. Aiello LP, Pierce EA, Foley ED, Takagi H, Chen H, Riddle L, Ferrara N, King GL, 

Smith LE. (1995) Suppression of retinal neovascularization in vivo by inhibition of 

vascular endothelial growth factor (VEGF) using soluble VEGF-receptor chimeric 

proteins. Proc Natl Acad Sci U S A, 92: 10457-10461. 

139. Adamis AP, Shima DT, Tolentino MJ, Gragoudas ES, Ferrara N, Folkman J, 

D'Amore PA, Miller JW. (1996) Inhibition of vascular endothelial growth factor prevents 

retinal ischemia-associated iris neovascularization in a nonhuman primate. Arch 

Ophthalmol, 114: 66-71. 

140. Stone J, Chan-Ling T, Pe’er J, Itin A, Gnessin H, Keshet E. (1996) Roles of vascular 

endothelial growth factor and astrocyte degeneration in the genesis of retinopathy of 

prematurity. Invest Ophthalmol Vis Sci, 37: 290–299. 

141. Sarlos S, Rizkalla B, Moravski CJ, Cao Z, Cooper ME, Wilkinson-Berka JL. (2003) 

Retinal angiogenesis is mediated by an interaction between the angiotensin type 2 receptor, 

VEGF, and angiopoietin. Am J Pathol, 163: 879-887. 

131

142. Ohashi H, Takagi H, Koyama S, Oh H, Watanabe D, Antonetti DA, Matsubara T, 

Nagai K, Arai H, Kita T, Honda Y. (2004) Alterations in expression of angiopoietins and 

the Tie-2 receptor in the retina of streptozotocin induced diabetic rats. Mol Vis, 10: 608- 

617. 

143. Umeda N, Ozaki H, Hayashi H, Miyajima-Uchida H, Oshima K. (2003) 

Colocalization of Tie2, angiopoietin 2 and vascular endothelial growth factor in 

fibrovascular membrane from patients with retinopathy of prematurity. Ophtalmic Res, 35: 

217-223. 

144. Bhatt AJ, Pryhuber GS, Huyck H, Watkins RH, Metlay LA, Maniscalco WM. (2001) 

Disrupted pulmonary vasculature and decreased vascular endothelial growth factor, Flt-1, 

and TIE-2 in human infants dying with bronchopulmonary dysplasia. Am J Respir Crit 

Care Med, 164: 1971-1980. 

145. Tsao PN, Wei SC, Chou HC, Su YN, Chen CY, Hsieh FJ, Hsieh WS. (2005) Vascular 

endothelial growth factor in preterm infants with respiratory distress syndrome. Pediatr 

Pulmonol, 39: 461-465. 

146. Dor Y, Camenisch TD, Itin A, Fishman GI, McDonald JA, Carmeliet P, Keshet E. 

(2001) A novel role for VEGF in endocardial cushion formation and its potential 

contribution to congenital heart defects. Development, 128: 1531-1538. 

147. Clyman RI, Seidner SR, Kajino H, Roman C, Koch CJ, Ferrara N, Waleh N, Mauray 

F, Chen YQ, Perkett EA, Quinn T. (2002) VEGF regulates remodeling during permanent 

anatomic closure of the ductus arteriosus. Am J Physiol Regul Integr Comp Physiol, 282: 

199-206. 

148. Gerber HP, Hillan KJ, Ryan AM, Kowalski J, Keller GA, Rangell L, Wright BD, 

Radtke F, Aguet M, Ferrara N. (1999) VEGF is required for growth and survival in 

neonatal mice. Development, 126: 1149-1159. 

149. Heep A, Stoffel-Wagner B, Bartmann P, Benseler S, Schaller C, Groneck P, Obladen 

M, Felderhoff-Mueser U. (2004) Vascular endothelial growth factor and transforming 

growth factor-beta1 are highly expressed in the cerebrospinal fluid of premature infants 

with posthemorrhagic hydrocephalus. Pediatr Res, 56: 768-774. 

132

150. Thadhani R, Pascual M, Bonventre JV. (1996) Acute renal failure. N Eng J Med, 334: 

1448-1460. 

151. Star RA. (1998) Treatment of acute renal failure. Kidney Int, 54: 1817-1831. 

152. Sutton TA, Fisher CJ, Molitoris BA. (2002) Microvascular endothelial injury and 

dysfunction during ischemic acute renal failure. Kidney Int, 62: 1539-1549. 

153. Siegel NJ, Devarajan P, Van Why S. (1994) Renal cell injury: metabolic and 

structural alterations. Pediatr Res, 36: 129-136. 

154. Ashworth SL, Molitoris BA. (1999) Pathophysiology and functional significance of 

apical membrane disruption during ischemia. Curr Opin Nephrol Hypertens, 8: 449-458. 

155. Brezis M, Rosen SN, Epstein FH. (1989) The pathophysiological implications of 

medullary hypoxia. Am J Kid Dis, 13: 253-258. 

156. Flores J, DiBona DR, Beck CH, Leaf A. (1972) The role of cell swelling in ischemic 

renal damage and the protective effect of hypertonic solute. J Clin Invest, 51: 118-126. 

157. Summers WK, Jamison RL. (1971) The no reflow phenomenon in renal ischemia. 

Lab Invest, 25: 635-643. 

158. Harris RC. (1997) Growth factors and cytokines in acute renal failure. Adv Ren 

Replace Ther, 4: 43-53. 

159. Schena FP. (1998) Role of growth factors in acute renal failure. Kidney Int Suppl, 66: 

S11-15. 

160. Hellberg PO, Kallskog OT, Ojteg G, Wolgast M. (1990) Peritubular capillary 

permeability and intravascular RBC aggregation after ischemia: effects of neutrophils. Am 

J Physiol, 258: F1018-1025. 

161. Stevens T, Garcia JG, Shasby DM, Bhattacharya J, Malik AB. (2000) Mechanisms 

regulating endothelial cell barrier function. Am J Physiol Lung Cell Mol Physiol, 279: 

L419-422. 

162. Corada M, Mariotti M, Thurston G, Smith K, Kunkel R, Brockhaus M, Lampugnani 

MG, Martin-Padura I, Stoppacciaro A, Ruco L, McDonald DM, Ward PA, Dejana E. 

(1999) Vascular endothelial-cadherin is an important determinant of microvascular 

integrity in vivo. Proc Natl Acad Sci U S A, 96: 9815-9820. 

133

163. Watanabe H, Kuhne W, Spahr R, Schwartz P, Piper HM. (1991) Macromolecule 

permeability of coronary and aortic endothelial monolayers under energy depletion. Am J 

Physiol, 260: H1344-1352. 

164. Kuhne W, Besselmann M, Noll T, Muhs A, Watanabe H, Piper HM. (1993) 

Disintegration of cytoskeletal structure of actin filaments in energy-depleted endothelial 

cells. Am J Physiol, 264: H1599-1608. 

165. Hinshaw DB, Armstrong BC, Beals TF, Hyslop PA. (1988) A cellular model of 

endothelial cell ischemia. J Surg Res, 44: 527-537. 

166. Eppihimer MJ, Russell J, Anderson DC, Epstein CJ, Laroux S, Granger DN. (1997) 

Modulation of P-selectin expression in the postischemic intestinal microvasculature. 

Am J Physiol, 273: G1326-1332. 

167. Molitoris BA, Marrs J. (1999) The role of cell adhesion molecules in ischemic acute 

renal failure. Am J Med, 106: 583-592. 

168. Ichikawa H, Flores S, Kvietys PR, Wolf RE, Yoshikawa T, Granger DN, Aw TY. 

(1997) Molecular mechanisms of anoxia/reoxygenation-induced neutrophil adherence to 

cultured endothelial cells. Circ Res, 81: 922-931. 

169. Takada M, Nadeau KC, Shaw GD, Marquette KA, Tilney NL. (1997) The cytokine- 

adhesion molecule cascade in ischemia/reperfusion injury of the rat kidney. Inhibition by a 

soluble P-selectin ligand. J Clin Invest, 99: 2682-2690. 

170. Kelly KJ, Williams WW Jr, Colvin RB, Bonventre JV. (1994) Antibody to 

intercellular adhesion molecule 1 protects the kidney against ischemic injury. Proc Natl 

Acad Sci USA, 91: 812-816. 

171. Kelly KJ, Williams WW Jr, Colvin RB, Meehan SM, Springer TA, Gutierrez-Ramos 

JC, Bonventre JV. (1996) Intercellular adhesion molecule-1-deficient mice are protected 

against ischemic renal injury. J Clin Invest, 97: 1056-1063. 

172. Linas S, Whittenburg D, Repine JE. (1997) Nitric oxide prevents neutrophil-mediated 

acute renal failure. Am J Physiol, 272: F48-54. 

173. del Zoppo GJ. (1997) Microvascular responses to cerebral ischemia/inflammation. 

Ann N Y Acad Sci, 823: 132-147. 

134

174. Enestrom S, Druid H, Rammer L. (1988) Fibrin deposition in the kidney in post – 

ischaemic renal damage. Br J Exp Pathol, 69: 387-394. 

175. United States Renal Data System: 1993 Annual Data Report. Bethesda, MD, U.S. 

Department of Health and Human Services, Public Health Service, National Institutes of 

Health, 1993, p xvi 

176. Neugarten J, Acharya A, Silbiger SR. (2000) Effect of gender on the progression of 

nondiabetic renal disease: a meta-analysis. J Am Soc Nephrol, 2: 319-329. 

177. Seliger SL, Davis C, Stehman-Breen C. (2001) Gender and the progression of renal 

disease. Curr Opin Nephrol Hypertens, 10: 219-225. 

178. Mehta RL, Pascual MT, Gruta CG, Zhuang S, Chertow GM. (2002) Refining 

predictive models in critically ill patients with acute renal failure. J Am Soc Nephrol, 13: 

1350-1357. 

179. Paganini EP, Halstenberg WK, Goormastic M. (1996) Risk modeling in acute renal 

failure requiring dialysis: the introduction of a new model. Clin Nephrol, 46: 206-211. 

180. Chertow GM, Lazarus JM, Paganini EP, Allgren RL, Lafayette RA, Sayegh MH. 

(1998) Predictors of mortality and the provision of dialysis in patients with acute tubular 

necrosis. The Auriculin Anaritide Acute Renal Failure Study Group. J Am Soc Nephrol, 9: 

692-698. 

181. Muller V, Losonczy G, Heemann U, Vannay A, Fekete A, Reusz G, Tulassay T, 

Szabo AJ. (2002) Sexual dimorphism in renal ischemia-reperfusion injury in rats: possible 

role of endothelin. Kidney Int, 62: 1364-1371. 

182. Fekete A, Vannay A, Ver A, Vasarhelyi B, Muller V, Ouyang N, Reusz G, Tulassay 

T, Szabo AJ. (2004) Sex differences in the alterations of Na(+), K(+)-ATPase following 

ischaemia-reperfusion injury in the rat kidney. J Physiol, 555: 471-480. 

183. Park KM, Kim JI, Ahn Y, Bonventre AJ, Bonventre JV. (2004) Testosterone is 

responsible for enhanced susceptibility of males to ischemic renal injury. J Biol Chem, 

279: 52282-52292. 

184. Kher A, Meldrum KK, Wang M, Tsai BM, Pitcher JM, Meldrum DR. (2005) Cellular 

and molecular mechanisms of sex differences in renal ischemia-reperfusion injury. 

135

Cardiovasc Res, 67: 594-603. 

185. Lee TM, Chou TF, Tsai CH. (2003) Differential role of K(ATP) channels activated by 

conjugated estrogens in the regulation of myocardial and coronary protective effects. 

Circulation, 107: 49-54. 

186. Rahgozar M, Willgoss DA, Gobe GC, Endre ZH. (2003) ATP-dependent K+ channels 

in renal ischemia reperfusion injury. Ren Fail, 25: 885-896. 

187. World Health Organisation. (1970) The prevetion of perinatal mortality and 

morbidity. Geneva. Switzerland: WHO Technical Report Series: Report 457. 

188. Wen SW, Smith G, Yang Q, Walker M. (2004) Epidemiology of preterm birth and 

neonatal outcome. Semin Fetal Neonatal, 9: 429-435. 

189. Moutquin JM. (2003) Classification and heterogeneity of preterm birth. BJOG, 110 

Suppl 20: 30-33. 

190. ACOG Practice Bulletin No. 33. (2002) Diagnosis and management of preeclampsia 

and eclampsia. Obstet Gynecol, 99: 159-167. 

191. Kaufman P, Black S, Huppertz B. (2003) Endovascular Trophoblast Invasion: 

Implications for Pathogenesis of Intrauterine Growth Retardation and Preeclampsia. Biol 

Reprod, 69: 1-7. 

192. Wang Y and Alexander JS. (2000) Placental pathophysiology in preeclampsia. 

Pathophysiology, 6: 261-270. 

193. Early Treatment For Retinopathy Of Prematurity Cooperative Group. (2003) Revised 

indications for the treatment of retinopathy of prematurity: results of the early treatment for 

retinopathy of prematurity randomized trial. Arch Ophthalmol, 121: 1684-1694. 

194. Abran D, Varma DR, Chemtob S. (1995) Increased thromboxane-mediated 

contractions of retinal vessels of newborn pigs to peroxides. Am J Physiol, 268: H628-632. 

195. Clyman RI, Chan CY, Mauray F, Chen YQ, Cox W, Seidner SR, Lord EM, Weiss H, 

Waleh N, Evans SM, Koch CJ. (1999) Permanent anatomic closure of the ductus arteriosus 

in newborn baboons: the roles of postnatal constriction, hypoxia, and gestation. Pediatr 

Res, 45: 19-29. 

196. Narayanan M, Cooper B, Weiss H, Clyman RI. (2000) Prophylactic indomethacin: 

136

factors determining permanent ductus arteriosus closure. J Pediatr, 136: 330-337. 

197. Toth-Heyn P, Drukker A, Guignard JP. (2000) The stressed neonatal kidney: from 

pathophysiology to clinical management of neonatal vasomotor nephropathy. Pediatr 

Nephrol, 14: 227-239. 

198. Ramet M, Haataja R, Marttila R, Floros J, Hallman M. (2000) Association between 

the surfactant protein A (SP-A) gene locus and respiratory-distress syndrome in the Finnish 

population. Am J Hum Gene, 66: 1569-1579. 

199. Walsh M, Kleigman R. (1986) Necrotizing enterocolitis: treatment based staging 

criteria. Pediatr Clin North Am, 33: 179-201. 

200. Papile LA, Burnstein J, Burnstein R, Koffler H. (1978) Incidence and evolution of 

subependymal and intraventricular hemorrhage: a study of infants with birth weights less 

than 1500 grams. J Pediatr, 92: 529-534. 

201. Modi N. (1999) Disorders of the kidney and urinary tract. In: Rennie JM, Roberton 

NR, Eds. Textbook of Neonatolog, Churchill-Livingston, Edinburgh, 1009. 

202. Jobe AH, Bancalari E. (2001) Bronchopulmonary dysplasia. Am J Respir Crit Care 

Med, 163: 1723-1729. 

203. Lain KY, Powers RW, Krohn MA, Ness RB, Crombleholme WR, Roberts JM. (1999) 

Urinary cotinine concentration confirms the reduced risk of preeclampsia with tobacco 

exposure. Am J Obstet Gynecol, 181: 1192-1196. 

204. Duckitt K, Harrington D. (2005) Risk factors for pre-eclampsia at antenatal booking: 

systematic review of controlled studies. BMJ, 330: 565-567. 

205. Schrier RW, Wang W, Poole B, Mitra A. (2004) Acute renal failure: definitions, 

diagnosis, pathogenesis, and therapy. J Clin Invest, 114: 5-14. 

206. Lubbers DW, Baumgartl H. (1997) Heterogeneities and profiles of oxygen pressure in 

brain and kidney as examples of the pO2 distribution in the living tissue. Kidney Int, 51: 

372-380. 

207. Epstein FH. (1997) Oxygen and renal metabolism. Kidney Int, 51: 381-385. 

208. Nakamura M, Yamabe H, Osawa H, Nakamura N, Shimada M, Kumasaka R, 

Murakami R, Fujita T, Osanai T, Okumura K. (2006) Hypoxic conditions stimulate the 

137

production of angiogenin and vascular endothelial growth factor by human renal proximal 

tubular epithelial cells in culture. Nephrol Dial Transplant, 21: 1489-1495. 

209. Rosenberger C, Mandriota S, Jurgensen JS, Wiesener MS, Horstrup JH, Frei U, 

Ratcliffe PJ, Maxwell PH, Bachmann S, Eckardt KU. (2002) Expression of hypoxia- 

inducible factor-1alpha and -2alpha in hypoxic and ischemic rat kidneys. J Am Soc 

Nephrol, 13: 1721-1732. 

210. Hui AS, Bauer AL, Striet JB, Scnell PO, Czyzyk-Krzeska MF. (2006) Calcium 

signaling stimulates translation of HIF-alpha during hypoxia. FASEB J, 20: 466-475. 

211. Galbán S, Kuwano Y, Pullmann R Jr, Martindale JL, Kim HH, Lal A, Abdelmohsen 

K, Yang X, Dang Y, Liu JO, Lewis SM, Holcik M, Gorospe M. (2007) RNA-Binding 

Proteins HuR and PTB Promote the Translation of Hypoxia-Inducible Factor-1{alpha}. 

Mol Cell Biol, [Epub ahead of print] 

212. Banai S, Shweiki D, Pinson A, Chandra M, Lazarovici G, Keshet E. (1994) 

Upregulation of vascular endothelial growth factor expression induced by myocardial 

ischaemia: implications for coronary angiogenesis. Cardiovasc Res, 28: 1176-1179. 

213. Bernaudin M, Tang Y, Reilly M, Petit E, Sharp FR. (2002) Brain genomic response 

following hypoxia and re-oxygenation in the neonatal rat: Identification of genes that 

might contribute to hypoxia-induced ischemic tolerance. J Biol Chem, 277: 39728-39738. 

214. Christou H, Yoshida A, Arthur V, Morita T, Kourembanas S. (1998) Increased 

vascular endothelial growth factor production in the lungs of rats with hypoxia-induced 

pulmonary hypertension. Am J Respir Cell Mol Biol, 18: 768-776. 

215. Rosenberger C, Griethe W, Gruber G, Wiesener M, Frei U, Bachmann S, Eckardt KU. 

(2003) Cellular responses to hypoxia after renal segmental infarction. Kidney Int, 64: 874- 

886. 

216. Kitamura H, Sugisaki Y, Yamanaka N. (1995) Endothelial regeneration during the 

repair process following Habu-snake venom induced glomerular injury. Virchows Arch, 

427: 195-204. 

217. Shimizu A, Masuda Y, Kitamura H, Ishizaki M, Sugisaki Y, Yamanaka N. (1998) 

Recovery of damaged glomerular capillary network with endothelial cell apoptosis in 

138

experimental proliferative glomerulonephritis. Nephron, 79: 206-214. 

218. Kang DH, Hughes J, Mazzali M, Schreiner GF, Johnson RJ. (2001) Impaired 

angiogenesis in the remnant kidney model: II. Vascular endothelial growth factor 

administration reduces renal fibrosis and stabilizes renal function. J Am Soc Nephrol, 12: 

1448-1457. 

219. Masuda Y, Shimizu A, Mori T, Ishiwata T, Kitamura H, Ohashi R, Ishizaki M, Asano 

G, Sugisaki Y, Yamanaka N. (2001) Vascular endothelial growth factor enhances 

glomerular capillary repair and accelerates resolution of experimentally induced 

glomerulonephritis. Am J Pathol, 159: 599-608. 

220. Kim YG, Suga SI, Kang DH, Jefferson JA, Mazzali M, Gordon KL, Matsui K, 

Breiteneder-Geleff S, Shankland SJ, Hughes J, Kerjaschki D, Schreiner GF, Johnson RJ. 

(2000) Vascular endothelial growth factor accelerates renal recovery in experimental 

thrombotic microangiopathy. Kidney Int, 58: 2390-2399. 

221. Iruela-Arispe L, Gordon K, Hugo C, Duijvestijn AM, Claffey KP, Reilly M, Couser 

WG, Alpers CE, Johnson RJ. (1995) Participation of glomerular endothelial cells in the 

capillary repair of glomerulonephritis. Am J Pathol, 147: 1715-1727. 

222. Ostendorf T, Kunter U, Eitner F, Loos A, Regele H, Kerjaschki D, Henninger DD, 

Janjic N, Floege J. (1999) VEGF(165) mediates glomerular endothelial repair. J Clin 

Invest, 104: 913-923. 

223. Tufro A, Norwood VF, Carey RM, Gomez RA. (1999) Vascular endothelial growth 

factor induces nephrogenesis and vasculogenesis. J Am Soc Nephrol, 10: 2125-2134. 

224. Levy NS, Chung S, Furneaux H, Levy AP. (1998) Hypoxic stabilization of vascular 

endothelial growth factor mRNA by the RNA-binding protein HuR. J Biol Chem, 273: 

6417-6423. 

225. Martin de la Vega C, Burda J, Nemethova M, Quevedo C, Alcazar A, Martin ME, 

Danielisova V, Fando JL , Salinas M. (2001) Possible mechanisms involved in the down- 

regulation of translation during transient global ischaemia in the rat brain. Biochem J, 357: 

819-826. 

226. Akama KT, McEwen BS. (2003) Estrogen stimulates postsynaptic density-95 rapid 

139

protein synthesis via the Akt/protein kinase B pathway. J Neurosci, 23: 2333-2339. 

227. Zampino M, Yuzhakova M, Hansen J, McKinney RD, Goldspink PH, Geenen DL, 

Buttrick PM. (2006) Sex-related dimorphic response of HIF-1 alpha expression in 

myocardial ischemia. Am J Physiol Heart Circ Physiol, 291: H957-964. 

228. Brenchley P. (1996) VEGF/VPF: a modulator of microvascular function with 

potential roles in glomerular pathohysiology. J Nephrol, 9: 10-17. 

229. Satchel SC, Harper SJ, Tooke JE, Kerjaschki D, Saleem MA, Mathieson PW. (2002) 

Human podocytes express angiopoietin 1, a potential regulator of glomerular vascular 

endothelial growth factor. J Am Soc Nephrol, 13: 544-550. 

230. Satchell SC, Anderson KL, Mathieson PW. (2004) Angiopoietin 1 and vascular 

endothelial growth factor modulate human glomerular endothelial cell barrier properties. J 

Am Soc Nephrol, 15: 566-574. 

231. Abdumalek K, Ashur F, Ezer N, Ye F, Magder S, Hussain SNA. (2001) Differential 

expression of Tie-2 receptors and angiopoietins in response to in vivo hypoxia in rats. Am 

J Physiol Lung Cell Mol Physiol, 281: L582-590. 

232. Papazoglou D, Galazios G, Koukourakis MI, Panagopoulos I, Kontomanolis EN, 

Papatheodorou K, Maltezos E. (2004) Vascular endothelial growth factor gene 

polymorphisms and pre-eclampsia. Mol Hum Reprod, 10: 321-324. 

233. Arason GJ, Bodvarsson S, Sigurdarson ST, Sigurdsson G, Thorgeirsson G, 

Gudmundsson S, Kramer J, Fust G. (2003) An age-associated decrease in the frequency of 

C4B*Q0 indicates that null alleles of complement may affect health or survival. Ann N Y 

Acad Sci, 1010: 496-499. 

234. Watson CJ, Webb NJ, Bottomley MJ, Brenchley PE. (2000) Identification of 

polymorphisms within the vascular endothelial growth factor (VEGF) gene: correlation 

with variation in VEGF protein production. Cytokine, 12: 1232-1235. 

235. Shahbazi M, Fryer AA, Pravica V, Brogan IJ, Ramsay HM, Hutchinson IV, Harden 

PN. (2002) Vascular endothelial growth factor gene polymorphisms are associated with 

acute renal allograft rejection. J Am Soc Nephrol, 13: 260-264. 

236. Crocker IP, Strachan BK, Lash GE, Cooper S, Warren AY, Baker PN. (2001) 

140

Vascular endothelial growth factor but not placental growth factor promotes trophoblast 

syncytialization in vitro. J Soc Gynecol Investig, 8: 341-346. 

237. Horowitz JR, Rivard A, van der Zee R, Hariawala M, Sheriff DD, Esakof DD, 

Chaudhry GM, Symes JF, Isner J. (1997) Vascular endothelial growth factor produces 

nitric oxide-dependent hypotension: evidence for a maintenance role in quiescent adult 

endothelium. Arterioscler Thromb Vasc Biol, 17: 2793–2800. 

238. Yang R, Thomas G, Bunting S, Ko A, Ferrara N, Keyt B, Ross J, Jin H. (1996) 

Effects of vascular endothelial growth factor on hemodynamic and cardiac performance. J 

Cardiovasc Pharmacol, 27: 838–844. 

239. Bdolah Y, Sukhatme VP, Karumanchi SA. (2004) Angiogenic imbalance in the 

pathophysiology of preeclampsia: newer insights. Semin Nephrol, 24: 548-556. 

240. Eremina V, Sood M, Haigh J, Nagy A, Lajoie G, Ferrara N, Gerber HP, Kikkawa Y, 

Miner JH, Quaggin SE. (2003) Glomerular-specific alterations of VEGF-A expression lead 

to distinct congenital and acquired renal diseases. J Clin Invest, 111: 707-716. 

241. Vannay A, Dunai G, Banyasz I, Szabo M, Vamos R, Treszl A, Hajdu J, Tulassay T, 

Vasarhelyi B. (2005) Association of genetic polymorphisms of vascular endothelial growth 

factor and risk for proliferative retinopathy of prematurity. Pediatr Res, 57: 396-398. 

242. Hellstrom A, Perruzzi C, Ju M, Engstrom E, Hard AL, Liu JL, Albertsson-Wikland K, 

Carlsson B, Niklasson A, Sjodell L, LeRoith D, Senger DR, Smith LE. (2001) Low IGF-I 

suppresses VEGF-survival signaling in retinal endothelial cells: direct correlation with 

clinical retinopathy of prematurity. Proc Natl Acad Sci U S A, 98: 5804-5808. 

243. Hegen A, Koidl S, Weindel K, Marmé D, Augustin HG, Fiedler U. (2004) Expression 

of angiopoietin-2 in endothelial cells is controlled by positive and negative regulatory 

promoter elements. Arterioscler Thromb Vasc Biol, 10:1803-1809. 

244. Yu RT, Chiang MY, Tanabe T, Kobayashi M, Yasuda K, Evans RM, Umesono K. 

(2000) The orphan nuclear receptor Tlx regulates Pax2 and is essential for vision. Proc 

Natl Acad Sci U S A, 97: 2621-2625. 

245. Crider KS, Whitehead N, Buus RM. (2005) Genetic variation associated with preterm 

birth: A HuGE review. Genet Med, 7: 593–604. 

141

246. Gerber HP, Dixit V, Ferrara N. (1998) Vascular endothelial growth factor induces 

expression of the antiapoptotic proteins Bcl-2 and A1 in vascular endothelial cells. J Biol 

Chem, 273: 13313-13316. 

247. Breiera G. (2000) Angiogenesis in Embryonic Development—A Review. Placenta 21, 

Supplement A, Trophoblast Research, 14: S11-15. 

248. Hsueh W, Caplan MS, Qu X, Tan X, De Plaen IG, Gonzalez-Crussi F. (2002) 

Neonatal Necrotizing Enterocolitis: Clinical Considerations and Pathogenetic Concepts. 

Pediatric and Developmental Pathology, 6: 6-23. 

249. Scalia R, Booth G, Lefer DJ. (1999) Vascular endothelial growth factor attenuates 

leukocyte–endothelium interaction during acute endothelial dysfunction: essential role of 

endothelium-derived nitric oxide. FASEB J, 13: 1039-1046. 

250. Vannay A, Vásárhelyi B, Környei M, Treszl A, Kozma G, Györffy B, Tulassay T, 

Sulyok E. (2006) Single-nucleotide polymorphisms of VEGF gene are associated with risk 

of congenital valvuloseptal heart defects. Am Heart J, 151: 878-881. 

142

Disszertációhoz kapcsolódó közlemények 

11. SAJÁT PUBLIKÁCIÓK JEGYZÉKE 

Bányász I, Bokodi G, Vásárhelyi B, Treszl A, Derzbach L, Szabó A, Tulassay T, Vannay 

A. (2006) Genetic polymorphisms for vascular endothelial growth factor in perinatal 

complications. Eur Cytokine Netw, 17: 266-270. (IF: 1,073) 

Bányász I, Bokodi G, Vannay A, Szebeni B, Treszl A, Vásárhelyi B, Tulassay T, Szabó A. 

(2006) Genetic polymorphisms of vascular endothelial growth factor and angiopoietin 2 in 

retinopathy of prematurity. Curr Eye Res, 31: 685-690. (IF: 1,116) 

Bányász I, Szabó S, Bokodi G, Vannay A, Vásárhelyi B, Szabó A, Tulassay T, Rigó J Jr. 

(2006) Genetic polymorphisms of vascular endothelial growth factor in severe pre- 

eclampsia. Mol Hum Reprod, 12: 233-236. (IF: 3,191) 

Disszertációtól független közlemények 

Szabó V, Borgulya G, Filkorn T, Majnik J, Bányász I, Nagy ZZ. (2007) The variant N363S 

of glucocorticoid receptor in steroid-induced ocular hypertension in Hungarian patients 

treated with photorefractive keratectomy. Mol Vis, 13: 659-666. (IF: 2,239) 

Bokodi G, Derzbach L, Bányász I, Tulassay T, Vásárhelyi B. (2007) Association of inter- 

feron gamma T+874A and interleukin 12 p40 promoter CTCTAA/GC polymorphism with 

143

the need for respiratory support and perinatal complications in low birthweight neonates. 

Arch Dis Child Fetal Neonatal Ed, 92: F25-29. (IF: 0,0) 

Vannay A, Dunai G, Bányász I, Szabó M, Vámos R, Treszl A, Hajdú J, Tulassay T, Vásár- 

helyi B. (2005) Association of genetic polymorphisms of vascular endothelial growth 

factor and risk for proliferative retinopathy of prematurity. Pediatr Res, 57: 396-398. (IF: 

2,875) 

144

11. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 

Mindenekelőtt szeretném köszönetemet kifejezni Tulassay Tivadar Professzor Úrnak, 

hogy az általa vezetett PhD program résztvevője lehettem az I.sz. Gyermekklinika 

Nefrológiai kutatólaboratóriumában. Hálás vagyok a szakmai és anyagi háttér biztosításá- 

ért, mely lehetővé tette, hogy kutatómunkám éveit egy nemzetközi szinten is elismert labo- 

ratóriumban tölthettem. 

Hálával tartozom témavezetőmnek, Szabó András Professzor Úrnak, hogy tudomá- 

nyos pályámon elindított. Köszönöm neki, hogy munkám során támogatására bármikor 

számíthattam, és hogy a kutatómunka technikai feltételeit megteremtette számomra. 

Köszönöm Dr. Vannay Ádámnak, hogy már tudományos diákkörösként bekapcso- 

lódhattam munkájába. Megtanított a kutatómunka lépéseire, a molekuláris biológiai meto- 

dikák alkalmazásától egészen az eredmények publikálásáig. 

Köszönettel tartozom Dr. Vásárhelyi Barnának önzetlen szakmai és emberi segítsé- 

géért, különösen a publikációim kapcsán nyújtott rengeteg, hasznos tanácsáért. 

Köszönöm Dr. Rigó János Professzor Úrnak és Dr. Fekete Andreának a közlemények 

publikálásában, illetve a kísérletek elvégzésében nyújtott segítségüket. 

Külön köszönöm Dr. Treszl Andrásnak és Dr. Dunai Györgynek a klinikai beteg- 

anyag gyűjtésében és a humán genetikai vizsgálatok tervezésében és kivitelezésében vég- 

zett munkájukat. Köszönöm Dr. Bokodi Gézának, hogy a statisztikai elemzésekben segít- 

ségemre volt 

Köszönöm közvetlen munkatársaimnak, Dr. Szebeni Beátának, Dr. Bokodi Gézának, 

Dr. Derzbach Lászlónak, Dr. Rusai Krisztinának, Dr. Balogh Ádámnak, Bernáth Máriának, 

145

Dr. Szabó Viktóriának, Sziksz Ernának és Szabó Szilviának, hogy baráti, segítő társasá- 

gukban végezhettem munkámat. 

146

értekezés - Semmelweis Egyetem Doktori Iskola

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?