Osho: Tantra: A lélekhez a szexualitáson keresztül

két oldala. A moralitás ad egy ideát, ami messze van tőled... és éppen ezért szükség
van a moralitásra. Bűntudatban élsz, erre neveltek; és ez természetesnek is tűnik, mert
ez születésed óta veled van. Sosem voltál tökéletes, és tehetetlen vagy a bűntudattal
szemben. Nem tudsz kibújni alóla, mert agyon nehéz... Viszont el tudod nyomni; az
sokkal könnyebb. Álarcot öltesz, és megjátszod magad. Ez megment a társadalom
támadásaitól, így elfogadnak - de nem téged, hanem az álarcodat. Így a színész
könnyebben mozog a színfalak között. Az eredeti embert el kell nyomnod, különben
az alakítás
86-87
elfogadhatatlan. Előbb-utóbb teljesen elfogadod a szerepet, és azt hiszed az
alakításról, hogy az te vagy... és ez már nem is szerep... az igazi ember már szinte
teljesen eltűnt. Mind élethűbb az alakítás, annál mélyebb a szakadék lényedben. Az
újszülött még egész lény, azért gyönyörű. A báj szépség az egész lényből fakad. Ott
nincs megosztottság szakadék, színlelés. Nincs hamis gyerek és igazi gyerek. A
gyerek egy. Egyszerűen valódi. Nincs morális csecsemő, meg immorális csecsemő;
ha jól érzi magát, akkor mosolyog, ha nem, akkor bőg. Nincsenek elvei. Mi adunk
neki elveket, belőle is képmutatót nevelünk, és egyre nehezebben fog tudni
természetesen viselkedni. Ez elkerülhetetlen, emlékezz vissza; téged is megtanítottak
a szüleid a rendre, a cselekedeteidet muszáj volt szabályozni... különben kidobtak
volna az iskolából. Korlátokat kellett emelni köréd, hogy 'civilizált' — kulturált, jó
modorú és főleg sikeres — ember váljon belőled. Egyébként nem tudtál volna
beilleszkedni a társadalomba. Meg kellett tanulnod, hogy 'csináld ezt' és ne csináld
azt'. Sokszor a csináld ’ezt' még korai volt, magadtól nem csináltad volna, nem is
tudtad volna csinálni. Nem értetted miről van szó, nem akartad, de muszáj volt. És
amire azt mondtak, hogy ne csináld', azt szeretted volna csinálni, de nem volt szabad.
Beidomítottak. Mi elítéljük a valódit, és a hamist erőltetjük. A család 'jót’ akar, mert
ha nem a szabályok szerint viselkedsz, akkor a világ elítél. Hogy is lehetne valaki egy
mesterséges világban valódi? Szerep nélkül nem mehetsz színpadra. Ha van benned
valami, ami igazi, megakadályozza az előmeneteledet. A család az előre nevel, arra,
hogy légy jó színész, hogy mindenki elfogadjon, hogy a társadalom tapsoljon.
Emberek egy társadalomba... még nem volt a világon olyan, amelyik eltűrte volna
azt, ami természetes. Ez a gyerek bekerül egy olyan társadalomba, ahol már minden
meg van szabva... magatartás... moralitás... ezt mind betanulta. Mire felnő, már nem
is tudja, hogy tulajdonképpen — már csak a szerepeiben él, az ártatlan gyermek
meghalt. És neki is lesznek majd gyerekei, akiket majd ő tanít a rendre... és ez így
megy körbe-körbe. Jó ezt tenni? A társadalmat nem tudjuk megváltoztatni... és ha
mégis megpróbáljuk és sikerül, addigra mi már rég nem leszünk itt. Esztendők
végtelenjére lenne szükség. De mégis mit lehet tenni? Válj tudatossá, dolgozz
magadon. Ismerd fel az életet önmagadban. Keressd azt, ami igazi, és vetkőzd le ami
hamis. Mert emiatt szenvedsz, ebből adódik a rossz, ezért pokol az életed. A hamis
nem adhat beteljesülést, a hamisból csak hamis fakad. A színdarab végén ki kell
menned az utcára, ez elkerülhetetlen. Meg kell értened: csak az adhat tartalmat az
életednek,