Budapest – Francia-spanyol határ - Upc

NAPLÓ 

Spanyolország – Portugália 

2005 nyara 

Krauss Ottó és Zsóka

Tavaly Norvégiában bevezetett új szokásunkat követve az idei út 

eseményeinek rögzítését is elhatároztuk egy képes Napló formájában. Nem 

kívánunk változtatni az elveken és formán: napjában leírjuk a velünk történt, 

akkor és ott fontosnak, vagy érdekesnek ítélt eseményeket, benyomásainkat, 

tapasztalatainkat, természetesen egy szubjektív szemüvegen keresztül. A cél 

továbbra is az, hogy magunknak készítsünk egy emlékeztetőt, de úgy, hogy 

az esetleg később másoknak is hasznos lehessen. Az íródeák én maradok, 

és a korábbi gyakorlatnak megfelelően Zsóka amúgy frissiben meghallgatva a 

leírtakat, azt véleményezi, és elvégezzük a szükségesnek vélt módosításokat. 

Most az út elején reméljük, hogy lesz erőnk, kitartásunk és kedvünk ehhez a 

munkához és az út végén egy, a tavalyihoz hasonló, nemcsak terjedelmes, de 

értékes anyag birtokába kerülünk. 

x – x – x 

Az idei spanyol – portugál útra is régen készülünk. A korábbi, maximum négy 

hetes túrákhoz ez az út túl hosszúnak ítéltetett és gazdaságtalan is lett volna, 

és Franciaországhoz hasonlóan legalább 3 – 4 szezont kellett volna rászánni. 

A felkészülés a Norvégiai tapasztalatok és korábbi megszokás alapján történt. 

A lakóautó kapott néhány új felszerelést: légrugó, tolató radar és kamera, 

inverter, gondolva a közbiztonságra vonatkozó rossz hírekre riasztó, 

gázérzékelő és sebességváltózár, a grillezéshez külső gázcsatlakozó és a 

későbbre tervezett GPS-t is beszereztük. Ezenkívül vagy egy tucat kisebbnagyobb 

átalakítást is végrehajtottunk, mint a sárfogók felszerelése, a Safari 

Room oldalfal rögzítések megerősítése vagy a napfénytető kiegészítése. 

Hónapok óta készültek a listák tennivalókról, élelmiszerekről, vegyszerekről, 

ruhaneműkről és felszerelési tárgyakról. A beszerzések sem bizonyultak kis 

feladatnak… 

Útikönyvek, térképek és kemping katalógusok beszerzése és 

tanulmányozása, a főbb célpontok meghatározása is gondos munkát igényelt. 

Végül a tervezett április közepe helyett április végére összeállt minden. Ebben 

a csúszásban a rossz idő, a párhetes unokák körüli tennivalók és az utóbbi 

hetekben a gyerekek részéről megfogalmazott különböző feladatok 

végrehajtása is közrejátszott. 

Induláskor a lakóautó kilométerórája 11 887-et, a motoré 12 404-et mutatott. 

x – x – x 

2

Armwiesen, 2005 április 30, szombat, 1. nap 

Végre elindultunk…. Tavaly is ezzel a mondattal kezdtem a naplót. Az utóbbi 

hetek sűrű programja után, - az elmúlt nyolc hétben csak kétszer tudtunk 

felmenni a Budai hegyekbe sétálni, - kész csoda. Délelőtt Zsóka még végig 

takarította a lakást, kipakoltuk a hűtőt, vettünk kenyeret, összeszedtünk még 

néhány holmit, amit szükségesnek láttunk és a négy korábbi teljes fuvar után 

most már csak félig pakolt Lagunával felmentünk a Széchenyi-hegyre a 

lakóautóhoz. A cuccok kipakolása és a sárfogók rögzítésének kisebb 

módosítása után, - Zsóka majd mindent a helyére tesz, - leautóztam a 

garázshoz, letettem a kocsit, felvettem a motort, a lakásban még leraktam a 

kulcsokat, elbúcsúztam Anyutól és indulás vissza a lakóautóhoz. 

Itt még hátra volt a vízrendszer feltöltése és beüzemelése (szerencsére 

minden rendben ment) valamint a motor felszerelése. Három óra lett, mire 

útnak indultunk. 

Kellemes, nem túl meleg időben a régi 7-es úton autóztunk Fehérvárig, majd 

a 8-ason a határig. Sok újat nem mondott ez az út, hiszen az elmúlt hetekben, 

években többször is jártunk erre, így elsősorban az indulás kellemes 

élményét élveztük és a GPS-sel barátkoztunk. Mivel a múlt hetekben egyszer 

már jártam Veszprémben GPS navigációval, ez sem hozott túl sok újat. 

Részletes magyar térkép hiányában folyton kiabált velünk, hogy letértünk az 

útról. 

Veszprémben megálltunk a Tesco-nál tankolni és beugrottunk megvenni az 

elmaradt angolszalonnánkat. Innen a határig Zsóka vezetett. Az utolsó 

benzinkútnál megvettük a osztrák autópálya matricát (ez tulajdonképpen 

kempingdíjnak szántuk) és elhagytuk Magyarországot. 

Errefelé a GPS már jobban viselkedett, de a határ közeli részeken a térkép 

még nem elég pontos, de erről később valamikor. Az A2-es autópályára 

felhajtva az első benzinkutas pihenőhelyen kiálltunk aludni. Még nagyon a 

szezon elején vagyunk, mert rajtunk kívül senki sem volt (csak egy idős 

német házaspár keresgélt helyet a lakókocsijával, de végül nem maradtak) 

pedig az idő már 9 óra körül járt és sötét volt. Később két olasz is leállt 

mellettünk és egy osztrák lakókocsi a kamionok között. 

Mivel az úton elmajszoltuk a velünk hozott tésztában sült virsliket, ennünk már 

nem kellett, egy kupica Unicum illetve vodka felhajtása után azonnal eldőltünk 

és reggel 7-ig fel sem ébredtünk. 

Bardolino, 2005. május 1, vasárnap, 2. nap 

A nem túl korai kelés után még kissé döcögősen mentek a reggeli induláshoz 

szükséges tennivalók, de háromnegyed 8-kor már úton voltunk. Induláskor 

GPS-ünk a parkoló labirintusában is méterre pontosan irányított bennünket. 

Úgy számoltunk, hogy ez egy közepes nap lesz, és kora délután 

3

megérkezünk a Garda tóhoz. A GPS is ilyesmit ígért (mint végül kiderült Ő 

végig autópályán számolt és személykocsi sebességgel). 

Még Graz előtt kiálltunk egy parkolóba reggelizni és élveztük az ismerős és 

annyira kedvelt feeling-et. Innen megint Zsóka vezetett egészen az olasz 

határ előtti tankolásig. 

Az osztrák szakasz eseménytelen volt. Élveztük a rég nem látott vidéket (mint 

megállapítottuk 11 éve jártunk utoljára errefelé), a távolban látható havas 

hegyek, a völgyekben ébredő természet látványát és tanulmányoztuk GPSünket. 

Érdekes volt, ahogy a kb. 800 méternél hosszabb alagutakban 

elvesztette a fonalat. Ez volt az egyetlen ok, amiért szólt egész úton. Mint 

később kiderült ilyenkor teljesen új track-eket is kezdett. 

Az utolsó osztrák benzinkútnál tankoltunk, szomorúan állapítottuk meg, hogy 

egy euró felett kaptuk a gázolajat, igaz autópályán. 

Olaszországba érve letértünk az autópályáról, GPS-ünkkel újra terveztettük 

az utat most már a kiválasztott kemping pontos címét megadva célpontként 

és az autópályák és fizetős utak kihagyását kérve. Ekkor már délután öt óra 

utáni megérkezést prognosztizált a szerkezet. 

A Tarvisio-tól Udine felé vezető utat már korábban bejártuk párszor és mindig 

megcsodáltuk a vadregényes völgyet. Mai utunkon ez volt a legszebb rész és 

alapjában véve fényképezőgépért kiáltott, de még nem voltunk úgy 

ráhangolódva a barangolásra, hogy megálljunk és keressük a szép helyeket. 

Hangulatunk a korábbi túráinkon a „felvonulás” időszakában szokásosnak 

felelt meg: minél gyorsabban odajutni a célterületre és aztán elkezdeni a 

szabadságot. 

GPS-ünk szépen vezetett. Minden „tévedésveszélyes” helyen irányított. Meg 

kell szoknunk, hogy nagyobb csomópontokban néha hamarabb kell 

végrehajtani az utasítást, mint azt a szerkezet kéri. Ezen a részen a térkép 

olyan pontos, hogy jelzi azt is, ha felüljáró miatt egy bal kanyart jobbra 

letéréssel kell teljesíteni. (Tegnap este, amikor Fürstenfeld után rátértünk az 

osztrák A2-es autópályára még bal kanyarra utasított, pedig egy lóherében 

jobbra kanyarodva kellett az autópályára ráhajtani.) Ebből volt is egy-két 

tévedésünk, de ekkor mindig újra számolt és új utat jelölt ki. Amikor tudtunk 

megfordulni és visszatérni az eredeti útra ismét számolt és a régi 

nyomvonalon vezetett tovább. 

Két komolyabb gondunk volt. Először azt vettük észre, hogy rá akar vezetni a 

Velence – Milano A4-es fizetős autópályára. Valószínűleg az adatbázisban 

rossz attributum van megadva legalább is a pálya egy szakaszához. 

Megálltunk és újabb útvonalat terveztettünk Trevisio-n és Cittadellán 

keresztül, ami szerintünk a legjobb megoldás volt. Ez már fél hétre jelezte az 

érkezést. A hiba miatt pár kilométeres kitérőt tettünk és megtanultuk, hogy le 

kell ellenőrizni a megtervezett utat mielőtt elindulunk, mert a szerkezet nem 

csalhatatlan. 

4

A másik gond Verona belvárosában ért. Először arra lettem figyelmes, hogy a 

megtervezett úton egy teljesen nyilvánvaló bal kanyart nem mondott be a 

szerkezet, de amikor követtem a képernyőn megjelenő térképen az útvonalat 

nem szólt. Teljesen érthetetlen módon bevitt a belvárosba, és amikor 

követtem az utasításokat egyszer csak el kezdett kiabálni, hogy letértem az 

útról. Itt szereztem a másik, a későbbiekre nagyon fontos tapasztalatot, hogy 

belvárosi környezetben az esetleges újraszámoláshoz szükséges idő alatt 

többször is letérhetek a helyes útról és ezzel újraszámolások végtelen sora 

kezdődhet. Ha van lehetőség a legjobb ilyenkor leállni és várni a számolás 

eredményére, de mikor lehetett leállni akár csak párszor tíz másodpercre egy 

ilyen nagy kocsival egy belvárosban??? Ilyenkor talán a legjobb az 

Olaszországban és Franciaországban szeretettel alkalmazott „tutti directione” 

táblákat követni, amíg a GPS ad valamilyen eredményt. Végül is egyszer 

hamarabb lett kész a számolással, mint én letértem a helyes útról és akkortól 

nagyon precízen kivitt a megfelelő útra. 

A későbbiekben, bár néhányszor erősen kételkedtünk a GPS utasításaiban, 

minden fenntartás nélkül követtük és végül halál pontos utasításokkal vezetett 

el a célig, nem a szomszéd ház előtt, hanem pontosan a kemping 

behajtójánál szólt, hogy bal kéz felé ott a cél. 

Összegezve a szerkezet nagyon hasznos, olyan utakon jártunk, melyekre 

semmilyen szín alatt sem merészkedtünk volna és ad egy nagyfokú 

biztonságot. Szinte teljesen feleslegessé tette a papír alapú térkép 

használatát. Minden esetre a szerzett tapasztalatokat a későbbiekben 

hasznosítani kell és kérdéses, hogy milyen részletesek és pontosak más 

területek térképei. 

A veronai bóklászás és az ünnepi csúcsforgalom miatt (nagyon sok helyen 

láttunk majálisozó embereket és bár napközben a forgalom nem volt túl nagy, 

öt óra után sokan igyekeztek hazafelé) a legutolsó számolásoknak 

megfelelően hét órára értünk célba 

A kiválasztott kempingben meglepetésként ért minket, hogy szinte alig volt 

szabad hely, mint később kiderült a szomszédos kempingek is elég telitettek, 

de messze nem ennyire. Ennek oka szinte biztos, hogy ez a hely az ACSI 

kedvezmény miatt közel 25%-kal olcsóbb, mint a többiek, bár normál árai 

szinte azonosak. Nagyon sok német nyugdíjas áll itt meg néhány napra. 

A kemping maga nagyon korrekt, bár le sem lehetne tagadni, hogy olasz. A 

WC tiszta, de papír az nincs, meleg víz bőséges, és nincs érme vagy akár 

csak nyomkodás. A tó partjától egy sétány választja el, itt lehet strandolni. 

Gyorsan letáboroztunk és megfőztük virslinket, melyet egy doboz sör 

táraságában fogyasztottunk el. A nap izgalmai után hamar nyugovóra tértünk 

és élveztük a már-már nyárias meleget. 

Képet a mai nap nem készítettünk. 

5

Bardolino, 2005. május 2, hétfő, 3. nap 

A nem túl korai kelés után hagyományos bőséges reggelinket fogyasztottuk 

el. A mai napot lazára terveztük, a környék településeit (Garda-t és Bardolino-t) 

terveztük meglátogatni. A jócskán 20 fok feletti hőmérsékletben egy 

szál pólóban és könnyű nadrágban vágtunk neki először az északi iránynak 

Garda felé. A parti sétányon úgy másfél-két kilométert megtéve jutottunk a 

nagyon kedves, jellegzetesen olasz üdülő településre. Számos szép villát, 

6

apartman házat és szállodát csodálhattunk meg. Élveztük a minden 

különösebb cél nélküli bolyongást és szoktattuk magunkat az előkelő olasz 

üdülőhely hangulatához. 

Nem tudtuk megtagadni magunkat és meglátogattunk néhány kempinget is 

visszafelé úton. Már jócskán elmúlt dél, amikor visszatérve kempingünkbe azt 

is végigjártuk és egy hűsítő fröccsre megálltunk lakóautónknál. 

Egy félórás pihenő után, - tovább könnyítve szerelésünkön, - elindultunk a 

másik irányba Bardolinó felé. Errefelé is hasonló részeket jártunk be. A 

számtalan hangulatos bevásárló utca egyikében megvettük már nagyon 

lestrapált bagy-nk utódját, majd egy másik úton visszatértünk kempingünkbe. 

7

Kihasználva a kellemes, már-már strand időt lementem a partra és bár nem 

fürödtem, a víz partján ücsörögve áztattam a lábamat és olvasgattam. Addig 

Zsóka a lakóautó mellett olvasgatott az árnyékban. Később az előző napi 

GPS track-log-okat értékeltem és archiváltam, majd a norvég file 

átalakításával a költség nyilvántartási file-t fektettem fel és elkezdtem ezt a 

Naplót írni. 

Korán megvacsoráztunk és a kellemes meleg estében gyertyafény mellett 

este tízig beszélgettünk. 

Bardolino, 2005. május 3, kedd, 4. nap 

Ismét kicsit lustának bizonyultunk, bár én már reggel egy jó fél órát a naplóval 

foglalatoskodtam. A mai napot már keményen a városnézés jegyében 

töltöttük el. Cél a tó szélesebb déli partjának közepén mélyen benyúló 

félsziget és az azon lévő település, Sirmione meglátogatása. 

Motorral mentünk, úgy 11 után indultunk és nagyon élveztük a kicsit több mint 

25 kilométeres utat. A kellemes melegben egy szál póló és egy könnyű 

pulóver bőségesen elégnek bizonyult a motoron, bár általában ötvennel 

mentünk. Kellemes meglepetés volt, hogy a forgalom sokkal kisebb volt, mint 

vártuk és az autósok igazán figyelmesen kezelték a motorosokat. Itt 

Olaszországban nagyon divatos ez a közlekedési eszköz. 

8

9 

Sirmione egy igazi gyöngyszem. 

Mindkettőnket egy kicsit 

Mount Saint-Michel-re emlékeztetett, 

bár annak közelébe 

sem kerülhet. Egy 3 kilométer 

hosszú nagyon keskeny földnyelv 

vezet a külön szigeten 

lévő településhez. Van itt vár 

a XIII. századból és egy 

várrom sokkal korábbról, 

számtalan hangulatos utcácska 

szebbnél szebb régi 

házakkal, bennük üzletek, 

éttermek és minden, ami a 

turisták igényeit elégítheti ki. 

Van szabad strand és meglepően 

sok park és zöld terület. 

Mindehhez van legalább száz 

3–5 csillagos szálloda. Láttunk 

néhány nagyon szép magán 

nyaralót is. Az utcán csak 

német szót hallottunk, és ha 

nem is volt zsúfoltság, azért 

nem kellett félnünk az egyedül 

léttől. Elképzelni sem akarom, 

mi lehet itt augusztusban… 

Sajnos a tegnapi naphoz hasonlóan nagyon párás volt az idő és csak halvány 

körvonalak látszottak a szemközti partból. Távoli kép készítésére esély sem 

volt. 

Itt tanultuk meg, hogy 65 év felett az EU-s állampolgárok ingyen látogathatják 

a múzeumokat. Azt a következtetést vontuk le, hogy még 4 évig kell aszaljuk 

magunkat, hogy elfogadható, - összességében fél, - áron és még további 3 

évig, hogy ingyenesen látogathassuk ezeket a helyeket. A belépők egyébként 

elég borsosak, személyenként elkérték a 4 eurót mindenhol. 

Visszafelé úton két településen is megálltunk. Paschiera volt az első. Ez egy 

római korba visszanyúló emlékekkel rendelkező városka. A Garda tó kivezető 

csatornájának, a Mincio-nak torkolatánál fekszik, a tó délnyugati csücskében.

Komoly katonai szerepe lehetett, mert az egész történelmi város 

tulajdonképpen egy erődrendszer különböző korokból. Jó állapotban lévő és 

karbantartott vizes árkok és várfalak hálózzák be az egész várost. Sok 

kaszárnya maradt meg az osztrák időből, ezek egy része még ma is katonai 

célokat szolgál, de legalább is a hadsereg kezelésében van. 

Mindez nem zavaró és összességében egy hangulatos kisváros benyomását 

keltette Peschiera abban a fél órában, amíg utcáin bolyongtunk. Néhány 

velencei hangulatú részre is bukkantunk. 

Lazise volt a másik hely, ahol megálltunk. Ez alig 8 kilométerre van a 

kempingünktől délre a tó partján. Mint minden itteni település, ez is döntően 

turistahely. Kellemes sétát tettünk a már lassan megszokott olaszos 

hangulatú városkában. Két dologra figyeltünk fel. Egy palotára a főtéren, mely 

kicsiben a Szent Márk tér palotáit idézte, földszintjén egy Szent Márk nevű 

kávézóval, és a kikötőben álló XIII. századból való templom és a hozzáépült 

vámház épületegyüttesére. Ez utóbbit restaurálják, de így is látható eredeti 

szépsége. Ezeken a kis helyeken is igazolva láthattuk, amit egykori főnököm, 

10

Bardolino, 2005. május 4, szerda, 5. nap 

11 

egy olasz úriember, emlegetett 

mindig, hogy a világ műemlék 

vagyonának nagyobbik fele 

Olaszországban található. 

5 óra is elmúlt mire visszaértünk a 

kempingbe. Megállapítottuk, hogy 

bár elég nagy a mozgás, sokan 

elmentek, de többen jöttek és 

gyakorlatilag minden hely megtelt. 

Elkészítettük vacsoránkat, Zsóka 

elmosogatott majd lezuhanyoztunk. 

Én a Naplóban még mindig meglévő 

lemaradást próbáltam behozni. 

később csatlakoztam Zsókához és 

kiültünk a lakóautó elé beszélgetni. 

Kicsit tíz óra után egy hirtelen jött 

kisebb lehűlés és vihar zavart be 

minket. 

Viszonylag korán keltünk. Én már fél nyolckor a gépnél ültem és sikerült 

behoznom a lemaradást a naplóírásban. Reggelizve és az ilyenkor szükséges 

tennivalók elvégzése után már negyed 11-kor útrakészek voltunk. 

Mára Verona meglátogatása volt a program. Két lehetőségünk volt: vagy a 

kempingtől nem messze megálló, óránként járó busszal bemenni, vagy 

motorunkkal megtenni a kicsit több mint 30 kilométert. Mivel szép napfényes 

időnk volt, - most a túlpart is szépen látszott, - az utóbbi mellett döntöttünk. 

Nem bántuk meg, kellemes volt a motorozás mindkét irányban.

Odafelé egy érthetetlen félpályás útlezárás okozott jó negyedórás késedelmet 

egy dugóban. Mivel itt nem szokás, nem akartam amúgy magyarosan a jobb 

oldalon araszolva rövidíteni a sort, ugyanakkor az itteni gyakorlat szerint a 

sort balról a szemközti sávban előzni nem volt merszem. Valószínűleg 

hülyének néztek, hogy kétkerekűmmel a kocsikkal együtt haladtam lépésben. 

Itt is meg kellett állapítanom, hogy még mindig túlzottan autós fejjel 

motorozom. 

Így is jó egy óra alatt beértünk Veronába és némi bolyongás után, ami 

motorral sokkal kevésbé volt idegesítő, mint az kocsival vagy lakóautóval lett 

volna, bejutottunk a belvárosba. Végül az Aréna mellett tettük le a mocit és 

indultunk neki a három és fél órás sétának. 

Az Aréna vitathatatlanul egy impozáns építmény, bár kisebb a rómainál és 

külső falából csak egy kis szektor maradt meg, összességében az volt a 

benyomásom, hogy jobb állapotban van, mint híresebb társa. Jelenleg is 

kiterjedt helyreállítási munkák folytak, így nem is lehetett olyan képet 

készíteni, amin valamennyi állvány, daru vagy egyéb a munkákhoz tartozó 

szerkezet ne lenne látható. Ennek ellenére a színházi előadások 

folyamatosak lehetnek, mert díszletek szállítását magunk is láttuk. 

Az Arénától a sétálóutcákon át jutottunk el a Piazzale Erbe-re, a régi 

piactérre. Ez Verona legszebb tere. Szökőkutak és emlékoszlopok díszítik a 

ma is zöldség és ajándéktárgy árusító bódékkal zsúfolt, az olasz városok 

történelmi magjára jellemző teret. 

12

Következő célpontunk az 

egyik mellékutcában lévő XIII. 

századból való épület, Júlia 

háza volt, ahol az udvarban 

látni lehetett egy kőerkély, 

mely a hiedelem szerint az a 

bizonyos erkély. A pesti metró 

a hétköznap délutáni csúcsforgalomban 

ehhez képest 

egy kihalt hely. Súlyosbító 

körülményként az arra járó 

fiatalok jó esetben fal firkákon, 

de inkább kis cédulákon 

helyezik el kívánságaikat az 

egész udvar és a kapubejáró 

falain. És mivel ragaszthatja 

fel egy mai fiatal a sebtében 

lefirkantott kívánságot? Hát 

rágógumival. A félig – meddig leázott címkék után ottmaradt pacnik nem túl 

gusztusosak… 

A városban tovább bóklászva meglátogattuk azt a templomromot, ahol Júlia 

sírja van. Ez a turistacsoportok csapásain kívül esik, így nagyon kellemes és 

nyugodt környék, de semmi különös. 

Ezen túlmenően keresztben – hosszában bejártuk a belvárost, átmentünk a 

kétezer éves Pietra hídon és megcsodáltuk a várost korábban védő fal 

meglévő szakaszait, jártunk modernebb és régi részeken, olyanokon is, 

ahová a turisták általában már nem jutnak el. 

13

Sétáink során sok régi palotát és tornyot láttunk, ezek egyikére – másikára 

ráférne egy kis helyreállítás, de így is az összkép meglepően jónak tűnt. 

14

Az igencsak szezon elejei időpont ellenére szép számú turista kereste fel a 

várost. Nyugdíjasok mellett sok iskolai csoportot láttunk. A turistabuszok 

parkolójában az olasz rendszámok mellett láttunk németet, hollandot, franciát, 

sőt oroszt, bulgárt és litvánt is. 

A három és fél óra után úgy éreztük, hogy egy idény elejei kirándulásnak 

ennyi elég és túl sok újat már nem láthatnánk, így visszatértünk motorunkhoz. 

Nekem azért volt egy kellemes érzésem a mai kirándulás során. Jó harminc 

éve többször volt lehetőségem munkám révén Olaszországban járni és akkori 

partnerünk segítségével számos olasz várost meglátogathattam (Verona nem 

volt köztük). Akkor sem anyagi, sem jogi lehetőség nem volt arra, hogy 

turistaként Zsókával együtt ilyen utakat tegyünk. Olaszországi útjaim során 

sokszor felmerült bennem, hogy vajon lesz-e valaha módunk arra, hogy 

együtt meglátogassuk ezeket a helyeket. Bár 15 éve rendszeresen járjuk 

Európát, Olaszország valahogy mindig kimaradt. Most, - ha csak átutazóként 

is, - egy kicsit ez a régi vágyam teljesült. 

Hazafelé természetesen nem találtuk meg azt az utat, amin odaérkeztünk, így 

a táblákat követve, a néhány nappal ezelőtt megtett úton próbáltunk 

visszajutni kempingünkbe. Ezt párszor elvétettük, de azért különösebb 

bonyodalom nélkül négy óra körül leállíthattuk a járgányt a lakóautó mellett. 

Az obligát fröccs elfogyasztása után még kimentem a strandra napozni egyet 

(el is szunyókáltam egy kicsit), de úgy ítéltem meg, hogy fürdésre idén lesz 

még jobb alkalom, tisztább és melegebb víz. 

Este egy hirtelen jött vihar és a vele járó zápor korán bezavart mindenkit a 

lakóautókba, így most fél tíz felé már a naplóírás végén járok, sőt a holnap 

utánra tervezett út előkészítésén is dolgoztunk már. 

Bardolino, 2005. május 5, csütörtök, 6. nap 

Az esti vihar és eső után ma reggelre nem csak hűvös, de borongós, olyan 

semmihez sincs kedvünk időre ébredtünk. Némi huza-vona után azért erőt 

vettünk magunkon és elvégeztük a reggeli tennivalókat. Így csodák csodájára 

11 órára már útra készek is voltunk és közben az idő is kicsit megemberelte 

magát, már a nap is sütögetett és úgy látszott, hogy ez a nap sem vész el. 

Bár jobban felöltöztünk, mint előző napokon, azért a norvég esőjacky helyett 

csak egy kis széljackyt vittünk. Ez mint később kiderült súlyos hiba volt. 

Eredeti terveinknek megfelelően ismét motorral a tó keleti partján mentünk 

felfelé. Kellemes forgalomban, de csípős időben 40-50 kilométeres 

sebességgel tudtunk haladni. Annyira nem volt kellemes a motorozás, mint az 

elmúlt napokban, de azért még mindig jól esett. 

Az első település, amit meg akartunk nézni Torri volt, de elvétettük a 

lekanyarodást, így abban maradtunk, hogy majd visszafelé… 

15

Rövid sétára megálltunk Casteletto di Brezone-ban. Ennek a kis településnek 

kegyhelye, templomai és zárdája mellett a hangulatos kikötő és a parti sétány 

adja a szépségét. 

Végig a víz partján halad az út és az errefelé már elkeskenyedő tó a norvég 

fjordokra emlékeztető képet mutat, csak itt a hegyek kevésbé meredekek,a 

víz kicsit szélesebb és természetesen nem annyira tiszta. Sajnos megint 

párás időt fogtunk ki, így a fényképezés értelmetlen lett volna. 

16

órákat töltöttünk ezen a helyen. 

17 

Utunk végcélja 

Malcesine volt. Ez 

egy igazi gyöngyszem. 

Hangulatos 

kikötő, zeg-zugos 

utcácskákban régi 

és újabb házak és 

paloták mellett a 

legkülönbözőbb 

boltok, galériák, 

éttermek és fagylaltozók, 

XIII. századi 

várkastély, 

számos gyönyörűbbnél 

gyönyörűbb 

villa, szállodák és 

apartman házak 

sora, strand és 

minden más, amitől 

egy település kimondottan 

előkelő 

üdülőhely lehet. 

Még egy függővasút 

is indul a 

közeli 1790 méter 

magas csúcsra. Az 

egyre sötétebb 

felhők árnyékában 

nagyon kellemes

Mire úgy láttuk, hogy minden érdekes helyet megnéztünk és rászántuk 

magunkat a visszaindulásra, - valamikor fél három körül, - az eső is úgy 

gondolta, hogy ideje esnie. Eleinte csak csepegett, így bátran neki indultunk, 

de néhány kilométer megtétele után jobbnak láttuk egy autóbusz megállóban 

megvárni, amíg eláll a közben egyre erősödő eső. Egy jó fél óra után ismét 

csepegősre vette és kisebb megázás árán visszatérhettünk kempingünkbe. 

Elkerülendő a fagyhalált Torri meglátogatásáról lemondtunk. 

Négy óra is elmúlt mire tankolás után megérkeztünk. Egy gyors életmentő 

kupica, majd forró boros tea kicsit helyrehozott. Miután felmelegedtünk 

elkezdtük az előkészületeket a holnapi, lehetőség szerint korai, induláshoz. 

Ennek a napnak volt egy másik érdekessége is. Reggel a kempingben a napi 

teendők végzése közben egy a helyiek egyen trikóját viselő harminc év körüli 

leányzó köszönt ránk magyarul. Mint kiderült otthon szabadúszó tolmácsfordító 

a hölgy és pályázatra elvállalt egy animátori állást ebben a 

kempingben. Ez az első munkanapja. Kicsit elbeszélgettünk, mondtam, hogy 

jól ossza be a magyar szót, mert lehet, hogy nem túl sokat fog hallani a 

következő hónapokban. 

Albenga, 2005. május 6, péntek, 7. nap 

Éjjel nagyon hideg volt. A minimum 9.5 fok volt, de az a nedves fajta. Teljesen 

Norvégiában érezhettük magunkat. Ennek ellenére már fél hétkor keltünk és 

egy egyszerűsített reggeli után már nyolc óra előtt úton voltunk. Tettük ezt 

azért, hogy az olasz Riviera-n messze távol egyetlen ACSI kempinget 

pénteken emberi időben elérjük és kapjunk helyet. A Garda tónál e témában 

szerzett tapasztalatok méltán inspiráltak a sietésre, mint később kiderült 

alaptalanul. 

18

Az első izgalom a lakóautó kinavigálása volt a szűk helyről, az időközben 

beparkolt kollegák autóinak veszélyeztetése nélkül. Ezt az akadályt nagyon 

elegánsan vettük. Majd GPS-ünk parancsait követve elindultunk közel 

négyszáz kilométeres utunkra. Eleinte az előző napokban megismert 

helyeken jártunk, majd egészen keskeny és a térképen szinte 

megtalálhatatlan utakra irányított a szerkezet. Többször el is vétettük az utat, 

mert a GPS térképén nem szereplő utak is vannak, új körforgalmak létesültek. 

Végül elég sok veszekedés után abban maradtunk, hogy az első jelentős úton 

Mantova felé megyünk. Mint kiderült ez egy jó húsz kilométeres kerülő volt és 

közben szegény GPS folyton vissza akart fordítani. Minden esetre azt a 

következtetést vontuk le, hogy az útvonal fontosabb állomásait papíron le kell 

jegyezni, hogy követhessük, amit a szerkezet tesz. Ezután a tilalom ellenére 

az A21-es és A7-es autópályán akart elküldeni minket Genova felé. Vagy 

féltucat közbenső pont megadásával sikerült a kedvünkre való út 

kiszámítására rávennünk. 

Ezt kisebb eltérésekkel követve nagyon jó segítségnek bizonyult. Különösen 

nagy hasznát vettük a városokban, ahol mind a bevezetésben mind a 

kijutásban adott egy biztonságot. 

Az újabb tapasztalatok közelebb vittek ahhoz, hogy a saját és gépi tervezés jó 

keverékét alakítsuk ki és az útvonal térképen és GPS-en történő egyidejű 

követésével sokkal nagyobb biztonságban érezhessük magunkat. 

Vezetés közben én magam követem az utat és a GPS-t, nem vonja el 

túlzottan a figyelmemet. Amikor Zsóka vezet a térkép és a GPS követése is 

az én feladatom és szinte mindig tudok időben megfelelő utasítást adni. 

Az Olaszországban eddig megtett jó 500 kilométernek van egy nagyon pozitív 

tapasztalata is. Emlékeimben az olaszok agresszív, anarchikus vezetőkként 

éltek. Tartottam is attól, hogy a kis települések szűk utcáin az erős 

forgalomban gondjaink lesznek. Nem tudom mit csináltak az itteniek, de ma 

kimondottan kulturált a közlekedés. Rohanó autóst alig láttunk, mindenki 

türelmes, különösen a nagyszámú motorossal szemben. A motorosok viszont 

ön- és közveszélyesek… 

A nap egyébként jól telt, mint sejtettük késő délután lett mire megérkeztünk. 

Utunk első részében a Po síkságon elég jellegtelen tájon autóztunk. Utána 

viszont nagyon szép volt Tarona-tól Genova-ig a hegyeken átvezető út. A 

Riviera-n végigautózva a péntek délutáni csúcsforgalom sem tudta elrontani a 

tenger látványát. 

Utunk során a GPS körüli dolgokon kívül csak egy izgalom volt. Genova felé a 

hágó tetején jelezték, hogy 8 és fél kilométer múlva 2.35 méteres 

magasságkorlátozás van. Kerülőút semerre, nekünk pedig némi ráhagyással 

3.20 kell. Vagy negyed órát tanakodtunk, míg egy arra járó biciklista azt 

mondta, nyugodtan menjünk. Mint kiderült volt négy boltíves felüljáró, melyek 

szélén a 2.35 igaz volt, de a záróvonalat meghágva középen vidáman el 

lehetett férni. Néhány helyi rosszallóan nézte mit művelünk, mások biztattak. 

19

A mai napon nem készítettünk felvételeket. Ezeken a szűk utakon az azért 

elég erős forgalomban gyakorlatilag nem lehet megállni és élvezkedni. Ahogy 

az lenni szokott a szembe irányban több kiállót is láttunk… 

Végül a nap végére egy nagyon kellemes meglepetés: a kinézett kemping. Ha 

nem is üres, de bőségesen van szabad hely, tiszta, zuhanyozáshoz van 

meleg víz, rendezett és csodálatos, már-már angol minőségű a fű. A gondnok 

kislány nagyon kedves és készséges. Az egész olyan nem olaszos… Még a 

tenger is látszik egy kicsit, bár másfél kilométerre van. De ezt majd meglátjuk 

holnap… 

Albenga, 2005. május 7, szombat, 8. nap 

Gyönyörű napsütéses reggelre ébredtünk, de működött az évtizedes hétvége 

beidegződés, így kicsit komótosan készülődtünk. Egy könnyű napot 

terveztünk, csak a közeli Albengát terveztük meglátogatni. A rendelkezésre 

álló útikönyvek szerint ez az olasz Riviera legérdekesebb települése. 

A robogó leszerelésekor kisebb gondunk adódott: a kormány oszlopot rögzítő 

heveder beakadt egy rugóba és le kellett szedni az első karosszéria elemet, 

hogy ki akaszthassuk. A visszaszereléskor az acéllemez anyák eltörtek. Bár 

ezek hiánya nem igazán befolyásolja a dolgokat, azért első dolgunk ilyenek 

beszerzése volt. Néhány benzinkút, autószerviz, motorbolt meglátogatása 

után potom egy euróért kaptunk öt darabot. 

Ezután már csak turistáskodnunk kellett. Az előzetes információk 

megalapozottak voltak. Egy nagyon hangulatos, bár kissé lerobbant óvárost, 

20

21 

számos szép palotát, 

villát és szállodát az 

elmúlt két évszázadból 

és egy modern 

üdülőtelepet találtunk. 

A tengerpart nem igazán 

lopta be magát a 

szívünkbe: a homokoskiskavicsos 

partra 

nagyon sok szemetet 

hordott ki a tenger és 

nem igazán találtunk 

olyan helyet, ahol 

szívesen fürödtünk volna. Hasonlóan rossz benyomást tettek a parti 

kempingek: zsúfolt bódévárosok valami kevés hellyel az úton lévőknek és már 

most 20 euró feletti árak. Hálával gondoltunk az ACSI katalógusra, mely egy 

nagyon kulturált és elfogadható árú kempingbe vezetett minket. 

A tengerpart felé sétálva a település folyójának partján egy költő hattyúpárt 

láttunk. Néhány kicsi már jó pár napos lehetett, pár éppen akkor kelt ki a 

tojásból, és néhány tojás még ott volt a fészekben. 

A partok előtt egy kis sziget 

emelkedik ki a tengerből, melynek 

közel száz méter magas dombjának 

tetején régi apátság romja látható. 

A történelmi város mellett egy modern acélszerkezetű híd ível át a Centa folyó 

felett. Innen visszanézve szépen látszanak a környező hegyek, némelyik 

tetején még ott vannak a hófoltok.

22 

Albenga óvárosa egy közel 

négyzet alapú, fallal és 

megerősített épületekkel körülvett 

terület a tengerhez vezető Centa 

folyó partján. A védelmi vonalak 

nagy része még ma is áll. A 

területen számtalan zeg-zúgos 

sikátor, melyek közül sok ma 

vásárló és sétáló utca, de léptennyomon 

találkozhattunk a város 

hétköznapjaihoz tartozó dolgokkal: 

háztartási eszközök boltjával, 

zöldségessel, halassal, mozival, 

stb. A sikátorok nagyobbik 

részében ma is laknak. Számos 

épület szorulna renoválásra, egyikmásik 

utcácska kimondottan 

lepusztultnak hatott. Látszatra ezt 

a részt még nem foglalták el 

igazán a turisták, a vendégek 

nagyobbik része is olasz volt. 

Idegen kocsit talán nem is láttunk 

azon a magyar rendszámú kocsin 

kívül, aminek utasai korábban jól 

megnéztek minket a tengerparton. 

Első ott jártunkkor a templom falának egyik üregében tanyát 

vert méhraj okozott izgalmat, még a helyi közegek is 

kivonultak biztosítani a rendet. Nem tudjuk mit tettek velük, 

de két órával később már nyomuk sem volt. 

Az óvárosban számos 6-800 éves épület és templom van, köztük egy az V. 

századból való keresztelő kápolna. Többet közülük el kezdtek felújítani.

Összességében Albenga egy nagyon érdekes település. 

A bevezető út mellett, egy ma értelmetlennek látszó középkori híd található. 

Albenga, 2005. május 8, vasárnap, 9. nap 

Ma gyorsan változó, felhős időre ébredtünk. Nem lehetett tudni, hogy fog-e 

esni, vagy nem. Időnyerés céljából elvégeztünk néhány napi tennivalót, mint a 

takarítás, majd 11 óra körül úgy döntöttünk, megkockáztatjuk és elindulunk. 

Kempingünktől mintegy húsz kilométeres szakaszon visszafelé jártuk be a 

Rivierát. Három helyet látogattunk meg: Loano-t, Finale Ligure-t és visszafelé 

Pietra Ligure-t. 

23

Mindhárom helyen kellemes sétát tettünk és az idő is kegyes volt, nem esett 

és bár sokszor felhősödött be elég meleg volt ahhoz, hogy a póló felett csak 

egy inget viseljünk motorozáshoz. 

Loano emlékeztetett a tegnap felkeresett Albengá-hoz. Egy zárt területen van 

a történelmi belváros. Loano sokkal jobb állapotban van, de kevesebb a 

jellegzetes épület. Ez a település inkább koncentrál a túrizmusra, strandjai és 

parti sétánya sokkal jobban ki vannak építve és sokkal rendezettebbek. 

24

A városkából távozva a rendőrök 

leállították illetve elterelték a forgalmat 

egy helyi ifjúsági kerékpárverseny miatt. 

Pár percet kellett várakozzunk. 

Finale Ligure is hasonló, mint a korábban meglátogatottak, csak van egy 

különös jellegzetessége, egy külsőre jó állapotban lévő vár emelkedik a 

település fölé. Meg szerettük volna látogatni, de hiába másztunk fel, kiderült 

nem látogatható. Azért a szomszédos magaslatról nagyon szép kilátásban 

gyönyörködhettünk és tudtunk készíteni egy szép panoráma felvételt, bár a 

pára kicsit elrontotta. 

A belvárosban egy szűk téren a nagyon díszes és feltehetően frissen felújított 

dóm hívta fel a figyelmet magára. Belseje is méltó a külsejéhez. A városkához 

viszonyítva a templom nagyon túlméretezettnek tűnt. 

Bár vasárnap volt, azért meglepett bennünket mennyien voltak a strandokon. 

Az igazán idény elejeinek nevezhető napon a nem is igazán strand időben a 

szabad fürdőhelyeken szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni. Ha nem is 

25

sokan, de azért voltak olyanok, akik még a vízbe is bementek. Egyébként sok 

helyen láttuk, hogy még nem mindenhol készültek fel a szezonra. A strandok 

homokjának átszitálása és ismételt elegyengetése még több helyen hátra 

van. 

Visszafelé betértünk Pietra Ligure-be. Itt is egy sportesemény, egy triatlon 

verseny miatt gyakorlatilag a teljes belváros le volt zárva. Azért egy 

félórácskát itt is elbóklásztunk, részben a versenyt nézve, részben a nem 

lezárt területeken sétálva. A főtér volt a triatlon verseny központja, itt váltottak 

a versenyzők az egyes versenyszámok között és a befutót is ide szervezték. 

Benéztünk a templomba is és meg kellett állapítsuk, hogy a városka 

méretéhez viszonyítva ez is nagyon túlméretezettnek hat. 

Egész nap nagyon sok lakóautót láttunk (lakókocsit egyet sem). Döntően 

hétvégéző olaszok, akik vagy a strandok közelében álltak le, vagy már úton 

voltak hazafelé. A mi kempingünk, - melyben döntően holland vendégek 

fordulnak meg, - már reggel kiürült. 

Közel öt óra volt mire hazaértünk, eddigre az idő is kitisztult, bár vagy öt 

fokkal kevesebb lett, mint tegnap ugyanebben az időben. Zsóka elkezdte a 

vacsora készítését, én pedig gyorsan megírtam a naplót. Ma nem volt semmi 

kedvem úszni a kemping medencéjében. 

Úgy döntöttünk, hogy maradunk még egy napot és holnap meglátogatjuk a 

közeli Ceriale piacát és esetleg kicsit tovább menve Alassio-t. 

26

Albenga, 2005. május 9, hétfő, 10. nap 

Ma még a tegnapinál is barátságtalanabb időre ébredtünk. A nap ugyan 

sütögetett, de hűvös volt és az eget nézve nem sok jóval kecsegtetett. Ennek 

ellenére már tíz órakor útrakészek voltunk és elmotoroztunk a közeli Cerialeba, 

ahol ma piaci nap volt. 

A motort a belvárostól kicsit távolabb tettük le és besétáltunk. A piacot egész 

máshol találtuk meg, mint azt a térkép alapján sejtettük. A parti sétány egy 

elég hosszú szakaszán állították fel a standokat. Nem akartunk különösebben 

semmit, de Zsókának szívesen vettünk volna egy kis pufi mellényt a 

motorozáshoz. Nem láttunk olyat, amely tetszett volna. Kellemes meglepetés 

volt, hogy az árusok nem voltak agresszívek, az egész kulturáltan 

bonyolódott. Viszonylag kevés vásárló volt és nem sok lehetett a forgalom. A 

piachoz tartozott néhány hús-, zöldség- és sajtárus is, ezek áraival 

igyekeztünk megismerkedni. 

A piac bejárása után kicsit körbejártuk a települést. Az előző napokban 

meglátogatotthoz képest nem mutatott semmi újat, egyedül a sétány egy 

hangulatos terén álló régi bástya hívta fel magára a figyelmünket. 

Visszafelé bementünk egy Lidl szupermarketba és vettünk kenyeret, joghurtot 

és egy kis epret. Nem volt még egy óra, amikor megérkeztünk a kempingbe 

és úgy döntöttünk már nem megyünk tovább. Mivel Anyut illett már felhívnunk 

és legutóbbi alkalommal kényszerből telefonkártyát kellett vennünk elkezdtem 

kártyás telefont keresni. A kempingben most csak érmés volt, így motorra 

ültem. Egész Ceriale-ig vissza kellett menjenek, hogy működő fülkét találjak. 

A következő kellemetlen meglepetés az volt, hogy a számítógépet 

bekapcsolva a tegnap már rendetlenkedő egér teljesen felmondta a 

szolgálatot. Szerencsére a gépen van az a beépített valami, amit ugyan 

nagyon nehéz kezelni, de az ember azért mégis tud valamit csinálni. Minden 

27

esetre rövidesen kell egy új egeret venni, mert így az őrületbe fog kergetni a 

számítógép és ez nemcsak a Naplót érintheti, hanem a költségek figyelését 

és a GPS használatát is. 

Holnap reggel tovább állunk. Valahol Saint-Tropez mellett néztünk ki egy 

kempinget magunknak. Ez nem egész kétszáz kilométer és a parton haladva 

GPS-ünk úgy négy órára taksálja az utat. 

St.Aygulf, 2005. május 10, kedd, 11. nap 

Ma olyan felkelni sincs kedvem időre ébredtünk. Teljesen be volt borulva, 

hideg is volt, ugyan közvetlen esőveszély nem látszott, de nem lehet azt 

tudni, hogy errefelé az eső milyen helyzetekben kezd el esni. Én már fél 

nyolckor felkeltem, de nem volt szívem Zsókát felverni, ezért először annak 

néztem utána, hogy amit az egeremmel kapcsolatban éjjel kitaláltam, az 

működik-e? Konkrétan utána gondolva a dolgoknak, nagyon úgy nézett ki, 

hogy a kábel szakadhatott el valahol az egér közelében. Gyorsan 

felboncoltam az állatot és a gyanú beigazolódni látszott, de idő hiányában a 

terápiát el kellett halasztani. 

Nyolc óra körül furcsa zajokra lettem figyelmes. Mint kiderült egy kisebb fajta 

földmunkagép kezdte el egyengetni a kemping útját és rövidesen egy 

teherautó is megjelent kőzúzalékkal. Amíg reggeliztünk megfigyelhettük 

hogyan dolgozik. A koma nagyon ügyes volt, de azért megállapítottuk azt, ami 

már otthon a szomszéd telken elkezdődött építkezés kapcsán is feltűnt, 

nevezetesen, hogy teljesen eltűnt a kézi földmunka. Ezt a mai leckét is két 

ember két lapáttal, esetleg egy gereblyével ugyanannyi idő alatt elvégezhette 

volna. 

Annak ellenére, hogy mindent leürítettünk, illetve feltöltöttünk, sőt Zsóka el is 

mosogatott, már fél 11-kor elindultunk. Megint a kemping elhagyása volt a 

nagy kihívás, melyet az éppen folyó munkák is megbonyolítottak egy kicsit. 

Azért megint sikerült profi módon teljesíteni a feladatot és még a szűk utcákon 

is gond nélkül lejutottunk a dombról. 

Ma a vezetést Zsóka kezdte és az olasz-francia határig nagyon 

megszenvedett. Ma valahogy az olaszok jobban hasonlítottak régi 

önmagukhoz. Lépéten-nyomon bevágtak elénk, vagy a szabálytalanul parkoló 

kocsik szűkítették le az utat. A gyalogosok össze-vissza lelépkedtek az 

úttestre, a motorosok meg még őrültebbek voltak, mint máskor. Azért baj 

nélkül hagytuk el Olaszországot. Nem is tudtuk igazán élvezni a tájat. Pedig 

Alassio kimondottan szép helynek látszott. San Remo-ból csak az maradt 

meg, hogy egyetlen közlekedési lámpa sem működött és ettől a helyzet 

katasztrofális volt. 

A francia szakaszon viszonylag könnyebben haladtunk. Errefelé motoros alig 

van és ahol nagy a forgalom (Nizzában, Cannes-ban) ott általában több sáv 

áll rendelkezésre. Ugyan a filmfesztivál megnyitása előtti nap Cannes-ban a 

közlekedésben is okozott nem kis bonyodalmat. 

28

Monaco-t a hegyeken keresztül kerültük meg és az egész úton egyetlen 

megállást arra szántuk, hogy megcsodáljuk a kis városállamot. Itt készítettünk 

ma egyedül felvételeket. 

Nizzát és Cannest már a tengerparton kereszteztük és utána is végig 

gyönyörködhettünk a francia Riviera csodálatos panorámájában. Megállni 

errefelé nem nagyon lehet (azt is döntően a másik, parthoz közelebbi irányon) 

és előszeretettel korlátozzák le 1.9 méterben a parkolókba beengedett kocsik 

magasságát. Különösen szabdalt ezen a vidéken a part és érdekes vörös 

kőzet alkotja. Egész St.Raphael-ig ilyen a vidék. 

GPS-ünk ma jól viselkedett. Nem sokat beszélt, és akkor is értelmesen. Igazi 

segítség volt, különösen a nagyobb településeken történő átkelésben. Kétszer 

visított újratervezés ügyekben. Ebből egyik alkalommal egy olyan balra 

kanyarodás elmulasztását kérte számon, amit a táblák nem engedtek meg. 

Másodszor pedig egy útelzárást kellett lekezelnie. Azért mindig segített kiutat 

29

találni. Lehet, hogy kezdjük megtanulni programozni? Papír térképet nem is 

használtunk egész nap. 

Minden esetre a nem egész kétszáz kilométeres út négy helyet öt és fél óráig 

tartott. 

A kinézett kempinget könnyen megtaláltuk. Vegyes benyomásokat keltett. A 

recepción egy se nem fiatal, se nem kedves hölgy fogadott, aki viszont 

semmilyen nyelven sem beszélt. Hangulatosnak nem mondható hatalmas 

tábor az országút és a tenger között. A strandra elég hosszan kell kigyalogolni 

(kódra nyíló ajtón keresztül). Elég sokan vannak, de a hatalmas területen 

azért könnyű volt helyet találni és még nem is kell zsúfoltságban táboroznunk. 

Gondoljuk nyáron nem lesz ilyen vidám a helyzet. A vizesblokk tiszta, tágas 

és van meleg víz rendesen, de egy kicsit le van már robbanva. 

Mivel volt egy kis időnk, kisebb karbantartásokat végeztünk el, szétmenő 

strandpapucsomat ragasztottam meg és az egyik szék elfeslő párnáját 

varrtam meg. Utána egeremet leheltem életre a reggel elkezdett operáció 

folytatásával. Minden esetre megállapítottuk, hogy egy ilyen út az ember 

barkács képességét is erősen próbára teszi. Szerény szerszámkészletemmel 

tavaly markizét nagyjavítottam, idén egyelőre egeret… 

St.Aygulf, 2005. május 11, szerda, 12. nap 

Már este korán bezavart a hirtelen jött hűvös, sőt egész enyhén az eső is el 

kezdett esni. Aztán egész éjjel, hol kicsit erősebben, hol egész gyengén esett 

és hideg is volt. Reggelre kicsit kiderült, a fákról még csepegett az eső és 

hideg is volt. Azért 11-re összeszedtük magunkat és a robogót és elindultunk 

a közeli Saint Raphael és Fréjus meglátogatására. 

Először Saint Raphaelbe motoroztunk. Letettük a gépet egy hangulatos piac 

mellett, majd a kis utcákon kimentünk a tengerig. Itt végig sétáltunk a plage 

mellett. A part itt homokos, lehet, hogy idehozták ezt a homokot. Valahogy 

sokkal rendezettebbnek és tisztábbnak tűnt, mint a hasonló olasz 

fürdőhelyeken. Néhányan a hűvös idő ellenére napoztak, a vízben nem 

nagyon láttunk embert. 

Ezután ismét bevetettük magunkat a kis utcák útvesztőjébe. Ez a település 

kevésbé látszott romantikusnak, - értsd réginek, - mint a meglátogatott olasz 

helyek, cserében áttekinthetőbb és rendezettebb benyomást keltett. Látszatra 

döntően a helyi lakosok uralják a terepet, de ez pár hét múlva valószínűleg 

megváltozik. 

30

A parttól nem messze van egy 1800-as évek végén, mór stílusban épült és 

igencsak impozáns templom. Belseje nem mutatott annyit, mint kívülről sejteni 

lehetett. A kis utcákban bóklászva egy apró domb tetején egy régi, 

kastélyszerű épületet találtunk, melyhez egy templom is kapcsolódik. Sajnos 

látogatni egyiket sem lehetett, de azért érdekes színfoltot jelentett az 

épületegyüttes. 

Következő állomásunk visszafelé úton a Saint Raphael-lel egybeépült Fréjus 

meglátogatása volt. Ez a település a tengertől kicsit távolabb fekszik. Láttunk 

néhány szép épületet, köztük egy régi templomot és átellenben vele egy 

középkori bástyát. 

A belvárosban sétálva találtunk rá arra a templom és kolostor együttesre, 

mely ma talán már nem is szolgál vallási célokat. Minden esetre a turista 

információs irodának is ez az épületegyüttes ad otthont. A szegényes 

prospekus kínálatot látva, - még egy a belvárost sematikusan ábrázoló 

31

térképet sem találtunk, - nosztalgiával gondoltunk vissza a hasonló norvég 

irodák választékára. 

Az épület turista nevezetesség lehet, mert vezetett csoportok látogatására 

van lehetőség. Elkaptuk, amikor egy csoportnak kinyitották a szépen faragott 

fa kaput védő táblákat. 

Saint Raphael-ben és Fréjus-ban felkerestünk néhány szupermarketet és 

áruházat is minden különösebb vásárlási szándék nélkül. 

Négy óra felé járt, amikor visszaértünk a kempingbe. Letettük a robogót és 

azonnal elindultunk felderíteni a strandolási lehetőséget. Az ACSI katalógus 

nudista strandot jelzett és meg is találtuk. Még a mi tempónkban is egy jó 

negyed órát vett igénybe az út. Ugyan az időjárás egyelőre nem ígéri, hogy 

strandolni lehessen, azért bízunk benne, hogy talán holnaputántól erre is lesz 

lehetőség. 

St.Aygulf, 2005. május 12, csütörtök, 13. nap 

Ma éjjel elég hideg volt és még reggel fél kilenckor is 14 fok körül járt a 

hőmérő. Ezért aztán nehezünkre esett felkelni. Hála annak a gyakorlatnak, 

amit tavaly és az elmúlt két hétben szereztünk, ennek ellenére már 11 óra 

előtt ültünk a motoron Saint Tropez felé. 

Saint Tropezt már 11 éve, amikor ezen a vidéken jártunk utoljára, szerettük 

volna meglátogatni. Akkor egy nagy dugó és a sietség arra kényszerített, 

hogy hagyjuk ki. Most tehát egy évtizedes mulasztásunkat pótolhattuk. 

32

Kis motorunkkal szépen fogyasztottuk a kilométereket pedig az elég erős szél 

nehezítette dolgunkat. A harminc kilométeres utat egy óra alatt tettük meg. A 

robogóval a kikötő mellett parkoltunk le és keresztben – hosszában bejártuk a 

települést. 

Erről a helyről lerí a 

gazdagság. A kikötőben 

vagy két tucat 

nagyon-nagy magán 

jacht horgonyzott, az 

üzletek kirakatai csodálatosak, 

ahol az 

árak kint vannak, 

igen csak nagy számokat 

láthat az ember, 

számtalan hangulatos kis étterem és galéria mindenhol. Ennek ellenére a 

hozzánk hasonló, csak őgyelgő turistának is szép emléket nyújt a kikötő, a 

hangulatos utcácskák sora, a település feletti domb tetején álló citadella. 

33

Jó kétórás sétálgatás után megkerestük robogónkat és elindultunk visszafelé. 

Terveinknek megfelelően megálltunk Sainte Maxime-ban egy kis sétára. Ez a 

hely egy jellegzetes üdülőhely egy kisebb történelmi belvárossal. 

Itt ért egy baleset. Az egyik üzletben 

Zsóka számára válogattunk nyári 

ruhát. Egy újabbat akartam az utcai 

állványtól a próbafülkéhez vinni, 

amikor nem vettem észre azt, hogy 

egy lépcsőn kell fellépnem. 

Szabályosan pofára estem, kicsit 

felszakadt a felső ajkam (mostanra 

már be is dagadt), bevertem a jobb 

térdemet. A legnagyobb baj az, hogy a 

szemüvegem bal lencséjének 

közepéről pár négyzetmilliméteren lekopott a védőréteg és ez bizony kicsit 

zavar a látásban. Motoron nem volt baj, olvasáskor, a számítógépnél is 

kezelhető, remélem a lakóautó vezetésében sem fog akadályozni. 

34

A naplóban eddig nagyon sokat beszéltünk a GPS-ről. Ez a látványos 

szerkezet kicsit háttérbe szorította a többi újdonságot és kevésbé új 

segítőnket. 

Amikor a norvég út kiértékelését végeztük a motor elvitelének létjogosultságát 

kicsit megkérdőjeleztük. Most alig két hét után azt kell mondanunk, hogy 

ennek az útnak a főszereplője a robogó. Nélküle szinte semmit sem láthattunk 

volna és bringával is csak egy tört részét teljesíthettük volna ennek a 

programnak. Nem ok nélkül van, hogy már több mint 350 kilométert 

motoroztunk. És ahogy mind jobban belejövünk és biztosabban kezeljük a 

szerkezetet, egyre jobban élvezzük a motorozást. 

Négy óra körül értünk vissza a kempingbe és a kellemetlenül szeles időben 

elsősorban sebeink nyalogatásával (esetemben fizikailag is), és kisebb 

házkörüli tennivalókkal múlattuk az időt. 

St.Aygulf, 2005. május 13, péntek, 14. nap 

Ma éjjel öt fokkal volt melegebb, mint előző nap. Reggel kellemes napsütésre 

ébredtünk, és a szél is elállt. Így ezt a napot eredeti elképzelésünknek 

megfelelően strandolással töltöttük. 

Amikor tavaly ősszel a norvég és horvát út tapasztalatait kiértékeltük, egyik 

legfontosabb változtatásnak azt határoztuk el, hogy valamilyen formában 

ötvöznünk kell a hajtós turistáskodást és a nyaralást. Akkor úgy gondoltuk, és 

tűztük ki célként magunk elé, hogy kéthét munka, - értsd városlátogatás, 

hegymászás, táborhely változtatás, - után egy hét pihenés, - értsd strandolás, 

olvasgatás, stb., - következzen. Most lassan letelt a két hét és mivel hosszú 

hétvége elé nézünk, amikor, mint azt az elmúlt tíz évben megtanultuk, nem 

célszerű helyet változtatni, úgy határoztunk, hogy pár napra itt maradunk. 

Ez az első nap nagyon jól sikerült. A lakóautónktól kb. egy kilométerre van a 

kimondottan tiszta, homokos (nem az az apró szemű, amelyet a legkisebb 

szél is mindenhová befúj) strand, ahol a nudizmus is megengedett. Vagy öt 

órát töltöttünk kint olvasgatással, a bokáig érő vízben sétálgatással. Végig 

sütött a nap, kellemes enyhe szellő fújdogált és nem volt túlzottan meleg. 

Nem is vettük észre, bőrünk kicsit le is égett. 

St.Aygulf, 2005. május 14, szombat, 15. nap 

Mára ugyanazt a programot terveztük, mint tegnap. Úgy fél kilencig minden 

rendben is volt, Kellemesen melegedett az idő, a nap is sütött, csak egyre 

csúnyább felhők gyülekeztek. Végül mire 11 óra körül le lehetett volna menni 

a strandra, már szó sem lehetett róla. A hőmérséklet vagy három fokot esett 

és az eső is elkezdett, eleinte csendben esni, majd egyre erősebben. Végül 

még a markize alatt sem lehetett megmaradni és beszorultunk a lakóautóba. 

35

Később elállt és a nap olyan melegen sütött, hogy szinte minden füstölt a 

párától. Alig fél óra után még sötétebb felhők és még erősebb zápor tört ránk, 

úgy, hogy a boros teától a paplanig mindent be kellett vessünk. Délután fél 

négyre mentek vagy fogytak el a felhők. 

Ma mindenképpen fel kellett töltsük készleteinket néhány alapvető dologgal, 

ezért elgyalogoltunk a jó két kilométerre lévő bevásárlóközpontba. Jól esett az 

egész napos tétlenség után. 

St.Aygulf, 2005. május 15, vasárnap, 16. nap 

Ebben a mi „B” típusú életformánkban a felkelést kétféle dolog motiválhatja. 

Ha valami kötött program van (komp indulás, vagy hosszút akarunk/kell 

menni, stb.) akkor nincs mese, kelni kell, sőt néha még ébresztő 

alkalmatossággal is rá kell segíteni, Erre szerencsére ritkán kerül sor. A másik 

eset, amikor szabad a vásár, nincs kötöttség. Ilyenkor akkor kelünk, ha a 

„feltételek megteremtődtek”. Ez három féle: az óra (általában 8 – fél 9 előtt 

illetlenség zajongani és mi ehhez tartjuk is magunkat szigorúan), az időjárás 

(ha esik, vagy vigasztalanul borús az ég az súlyosan késleltetheti a felkelést) 

és a hőmérő (amíg kint nincs legalább 16 fok, de lehetőleg melegebb, mint 

bent addig csak indokolt esetben kelünk fel). 

Ezen a mai reggelen a hőmérő volt a korlátozó tényező. Gyönyörű 

napsütésre, tiszta égre, de csak 12-13 fokra ébredtünk és vagy fél tízig kellett 

várni, hogy kimehessünk. A program egyértelmű volt: irány a strand. Fél 

tizenkettő táján feküdtünk ki a napra és a tegnapelőttihez hasonlóan nagyon 

jót strandoltunk. Még arra is rászántam magam, hogy vagy négyszer – ötször 

bementem a vízbe és nem csak mazochizmusból. Tekintettel a hosszú 

hétvége középső napjára elég sokan voltak a parton. Négy óra felé járt, 

amikor visszamentünk a lakóautóhoz. 

Egy téves hiedelem alapján még motorral elszaladtam a közeli 

bevásárlóközpontba napozószerért, de kiderült, hogy itt a bevásárlóközpontok 

vasárnap nincsenek nyitva. 

Este hamar lehűlt a levegő és bár még világos volt fél kilenckor be kellett 

húzódjunk a lakóautóba. 

Giens, 2005. május 16, hétfő, 17. nap 

Reggel ismét a hőmérő határozta meg a felkelés időpontját. Éjjel 11 fokig 

lehűlt és 8 órakor is még 12 – 13 fokot mutatott a műszer. Ekkor még szépen 

sütött a nap és az ablakon kinézve a felettük lévő lombsátoron keresztül 

semmilyen zavaró tényezőt nem érzékeltünk. Mire negyed 10 után 

ténylegesen felkeltünk, világossá vált, hogy itt ma a tervezett strandolásról 

szó sem lehet. Úgy döntöttünk, hogy összekapjuk a cuccot és tovább állunk. 

36

Jó két és fél óra alatt minden sietség nélkül, reggelivel, fizetéssel, motor 

felszereléssel és minden mással útrakészek voltunk. Addigra már komoly 

esőfelhők gyülekeztek. 

A következő célállomás nem egész 80 kilométerre, még mindig a Riviera-n, 

Toulon-tól mintegy húsz kilométerre egy keskeny földnyelv végén lévő sziget, 

Giens. Az út első húsz kilométerét pár napja Saint Tropez felé bejártuk már. 

Az elágazás után alapvetően megváltozott a táj. A települések elmaradtak, 

eleinte sík vidéken vezetett a nyíl egyenes országút, majd egy elég dimbes – 

dombos szakasz következett meredek kanyargós szerpentinekkel fel – le. 

Errefelé a 98-as főút kimondottan keskeny, nincs se útpadka, se korát, így 

nagyon oda kellett figyelni, de gyönyörű volt a táj. A dombos részt elhagyva 

ismét sík vidéken vezetett a szinte nyíl egyenes út. Errefelé a 

Franciaországban és Svédországban már korábban megkedvelt háromsávos 

az út (úgy öt kilométerenként felváltva hol az egyik, hol a másik irány kap két 

sávot, a másiknak meg tilos az előzés). 

Útközben elkapott 2 – 3 zápor. 

A 98-as útról Hyeres-nál tértünk le és egy homok dűnék mellett haladó 

keskeny úton jutottunk be Giens-be. Itt minden további nélkül megtaláltuk a 

kempinget (a GPS a kapu előtt szólt, hogy itt van jobbra a cél). Nem nyerte 

meg a tetszésünket, így megkerestük a két kilométerre lévő másikat, amely 

még mindig csalódást okozott, de azért jobbnak ítéltetett és maradtunk. 

Leürítettük szennyvizünket és a WC-t, feltöltöttük a víztartályt és elfoglaltuk 

helyünket. 

Mivel még csak fél négy volt elmentünk a kemping környékére sétálni egyet. 

Elég vadregényes tengerpartot jártunk be. Van itt egy kis erődítmény és egy 

jelentősebb hajóállomás a környező szigetek felé induló járatoknak. 

Megállapítottuk, hogy ez a vidék már jellegzetesen déli táj. Bár még csak 

május közepe van, már elég kopár és száraz. 

Giens, 2005. május 17, kedd, 18. nap 

Ma éjjel is kellemes meleg volt és reggel szikrázó napsütésre ébredtünk. 

Mikor úgy fél kilenc táján kimentünk a helyzet már nem tűnt olyan rózsásnak, 

elég sok, bár veszélyesnek nem látszó felhő volt szinte minden irányban. 

Azért nem riadtunk vissza és eredeti terveinknek megfelelően robogónkkal 

elindultunk a mintegy 30 kilométerre lévő Touloun-ba. Az útikönyv nem sokat 

37

ír erről a városról, de azért tudtuk, hogy ez egy jelentős település és 11 éve 

kihagytuk a programból. 

Minden különösebb gond nélkül motoroztunk odafelé és még a belváros 

forgatagában is boldogultunk. Mivel elmulasztottunk néhány lehetőséget, 

hogy a városközpontba behajtsunk, átmentünk a városon és megálltunk az 

egyik külváros egy forgalmas utcájánál, ahol éppen vásár volt. Elsősorban 

zöldséges standokat láttunk nagyon szép áruval, de kissé magas árakkal. 

Ezen a részen a legkülönfélébb bevándorlók üthettek tanyát, mert láttunk 

arabokat, négereket, különböző muszlimokat és jó pár lecsúszott franciát is. 

Nem volt túlzottan barátságos környék. 

Innen visszamentünk a belváros felé és a 

hírhedt touloni fegyház előtt tettük le a 

mocit. Keresztbe – kasul bejártuk a 

belvárost, láttunk néhány szép épületet, 

de összességében úgy fogalmaztunk, 

hogy Toulon felejthető. A már említett 

fegyházon kívül fő nevezetessége az, 

hogy itt van a legnagyobb francia 

haditengerészeti bázis. El is mentünk 

mellette, de ez volt az első hely, ahol Nyugat-Európában fényképezni tilos 

táblát láttam kitéve nyilvános helyen és az épület előtt grasszáló civil 

biztonsági őr árgus szemekkel figyelte a nyakamban lógó fényképezőgépet. 

Messzebbről persze lehetett fényképezni. Maga a bázis egy régi épület 

komplexum és van egy olyan atmoszférája, mely régi olvasmányainkra 

emlékeztet. Távolabbról láttunk néhány csúnya szürke monstrumot is. 

A város kikötője nem túl nagy, számos kis és közepes jachtot láttunk és sok 

sporthajót. A halászoknak külön szakasz áll rendelkezésükre. 

38

A várost járva eljutottunk egy modern üzleti központba. Itt konferencia terem, 

egy nagy bevásárló központ, szállodák és földalatti parkolók kaptak helyet. 

Látszik, hogy a régi belváros egy részének szanálásával alakították ki a telket. 

A belvárosban még jól látszik a régi várfal egy szakasza és rajta néhány 

eredeti kapu. Elég csúnyán keverednek a régi és modern épületek. Azért van 

egy mag, mely mutatja, hogy milyen is lehetett száz éve, vagy még régebben 

ez a város. Néhány épületet, így a színházat nagyon szépen helyreállították. 

Jó három órás sétánk során 

megúsztunk egy esőt, mert éppen a 

nagy bevásárlóközpontban sétáltunk. 

Bár elég csúnya felhők gyülekeztek, 

azért nyugodtan bóklásztunk tovább. 

Megnéztük a pályaudvart és mellette a 

nemrég átadott távolsági buszpályaudvart 

is. 

Mikor elindultunk vissza megkeresni a 

robogót elkapott egy majd félórás erős 

zápor. Előle a belváros egy árkádja alatt találtunk védelmet. Mire visszaértünk 

a motorhoz világosan látszott, hogy ezt a haza utat nem fogjuk megúszni 

szárazon. Ezért minden eső elleni cuccunkat magunkra vettük és dacolva az 

időközben eleredő esővel elindultunk vissza. A belváros forgalmában elég 

39

kemény volt motorozni, de azért valahogy kikeveredtünk, de az időközben 

villámlással és menydörgéssel kísért sűrű esőben meg kellett álljunk. Egy 

autóbusz megállóban találtunk oltalmat, ahol a több mint félórás várakozás 

alatt nemcsak mindenünk csurom vizes lett, de maradéktalanul elpusztítottuk 

a magunkkal hozott túlélőkészletet, egy zacskó kekszet is. Annyira sok víz 

esett le, hogy az utcai csatornák nem bírták levezetni és a kocsik tengelyig 

vízben gázoltak. Mikor alább hagyott az eső mi is elindultunk, de még kétszer 

kellett megálljunk hosszabb – rövidebb időre, - ismét buszmegállókban húztuk 

meg magunkat, - mert már 30-40 kilométeres sebességnél az esőcseppek 

olyan erősen csaptak az arcunkba, mintha jég lenne. Végül annyira átáztunk, 

hogy minden mindegy alapon hajtottunk tovább, de félelmetes volt. A 

ruhánkban belül folyt a víz, cipőink lucskosra áztak. Szinte semmit sem 

láttunk. Szerencsére az autósok megértőek voltak és nem nehezítették 

tovább dolgunkat. Az út utolsó szakaszán még egy kitérőt is kellett tegyünk, 

mert a benzinünk szinte teljesen kifogyott és veszélyes volt, hogy az út szélén 

maradunk. Másik kötelezettségünknek, a reggeli kenyér beszerzésének nem 

is tudtunk eleget tenni. Azt hiszem, ha csak elénk nem állt volna egy 

szupermarket, nem vettük volna észre. 

Végül fél hat körül szinte átláthatatlan esőben érkeztünk meg a kempingbe és 

első dolgunk volt megszabadulni vizes holminktól. Rajtam öt réteg ruha lett 

olyan vizes, hogy ki kellett csavarni. Gyorsan bekaptunk fejenként két-két 

vodkát citrommal és lezuhanyoztunk forró vízzel. Megmelegítettük a múlt 

napokból maradt lencselevesünket és forró boros teával elfogyasztottuk. Első 

eset volt ezen az úton, hogy a lakóautóban kellett együnk. Most szinte nem is 

lehet bemenni a fürdőszobába a sok száradó holmitól és a kocsi 

vezetőfülkéjében is Norvégiát idéző állapotok uralkodnak. Az ég még mindig 

dörög, és hol esik, hol nem, de ez semmi a délutánihoz képest. 

Giens, 2005. május 18, szerda, 19. nap 

Este az átélt megpróbáltatások hatására korán lefeküdtünk. Az eső ismét 

teljes erőre kapcsolt, de ez már nem izgatott, a lakóautó viszonylagos 

melegében sokkal kényelmesebb volt átvészelni, mint a huzatos 

buszmegállókban. Éjfélig esett, de úgy, hogy azt lehetett hinni, hogy 

autómosóban vagyunk. Ekkorra elfogyott a zseton és utána már csend volt és 

kissé hűvös. 

Reggel verőfényes napra ébredtünk, az éjszakai felhőkből csak néhány 

ártalmatlan maradt, de nem igazán akart felmelegedni. Első dolgom volt, hogy 

a közeli kis boltban beszerezzek egy bagetet és megleptem magunkat egyegy 

croassain-nal is. Utána a még mindig vizes holmik szárítására 

koncentráltunk és kicsit elhúzódott a reggeli is. 

Mára egy rövid kirándulást terveztünk a közeli Hyeres-be. Kellemes volt a 

mintegy 15 kilométeres út. A tegnapi tapasztalatok alapján jobban öltöztünk 

fel és eső ellen is vittünk magunkkal mindent. 

40

A reggeli összekészülés nagyon szögletesen sikerült, már az órámért is újra 

ki kellett nyitni a lakóautót és Hyeres-ben vettük észre, hogy nem hoztuk 

magunkkal a fényképezőgépet és szatyor sincs velünk a vásárláshoz. 

Utunk először a reptér mellett vezetett el. Már tegnap sem értettük, hogy egy 

ilyen viszonylag kis település repterét miért jelzik táblákkal már Toulon-ban is. 

Ma aztán kiderült: ez egy katonai reptér, bár állítólag polgári forgalom is van. 

Minden esetre három napja egyetlen gépet sem láttunk – hallottunk, pedig a 

kemping csak mintegy 8 kilométerre lehet a reptértől. 

Nagy kár, hogy a fényképezőgép otthon maradt, mert eddigi utunk talán 

legszebb és leghangulatosabb városát látogattuk meg. Szinte érthetetlen, 

hogy az útikönyv szinte meg sem említi. Bár mintegy 6 kilométerre van a 

tengertől, mégis parti városnak számít, a körzet központja. Egy kisebb domb 

lábánál fekszik, történelmi városrésze a dombra felkapaszkodó hangulatos kis 

sikátorok szövevényes hálója. Legmagasabb részén, amely még mindig nincs 

a domb tetején két egybeépült templom a XII. – XV. századból és egy kisebb 

kastélynak is beillő majorsági épület, mely egy nagyon szép botanikus kert 

közepén áll és a regionális nemzeti park központja. 

A történelmi városmag nagyon hangulatos, számos bevásárló utcája van, de 

ezekben az élelmiszer üzletek vannak túlsúlyban. 

A domb lankásabb részein modernebb a település struktúrája. Van egy széles 

sáv, ahol az 1800-as évek második felére jellemző paloták egész sora 

található, ma szállodák és apartman házak. Nagyon impozáns a kaszinó régi 

épülete, melyben ma egyben egy hatalmas négy csillagos szálloda is helyet 

kapott egy modern, üveg homlokzatú szárnnyal. A kaszinó előtti park alatt föld 

alatt elhelyezve étterem, bálterem és gondoljuk más hasonló rendeltetésű 

helységek kaptak helyet. 

A jó százéves épületek sávján kívül található a modern Hyeres. 

A tegnapi felhőszakadás nyomait látva feltételezzük, hogy az itteni mércével 

sem volt kicsi. Már reggel a boltba menve láttam, hogy a közeli építkezés 

munkagödrében legalább félméteres víz gyűlt össze. Aztán a keskenyebb, a 

homokos plázsok melletti gáton haladó úton akartunk Hyeresbe menni, de 

vissza kellett forduljunk, mert egy szakaszon le volt zárva a jó 30 centis víz 

miatt. Később Hyeres történelmi városrészének egyik terén láthattuk, hogy 

szinte kimosta a burkolatot, hatalmas gödrök és felpúpozódások csúfították a 

hangulatos teret. Máshol is találkoztunk az útra hordott kövekkel. 

41

Visszafelé megálltunk egy szupermarketnél és beszereztünk néhány dolgot, 

napozószert, sajtokat és füstölt halat színesíteni reggelijeink választékát. 

Betértünk a közeli Giens-be és megcsodáltuk a plazsok előtti öblöt és a kis 

kikötőt. Elhatároztuk, hogy motorral visszamegyek készíteni néhány felvételt, 

hogy ne maradjon kép nélkül a mai nap se. 

Ez sem sikerült elsőre, mert kiderült, hogy a fényképezőgép telepe lemerült, 

de nem akartam feladni és ismét visszamentem. 

Még így is viszonylag korán volt ezért úgy határoztunk, hogy az ilyen utakon 

rendszeresen szükséges átpakolások közül az elsőt megejtjük. Lassan három 

hete vagyunk úton és bizonyos dolgok azért fogyogatnak, ideje volt összébb 

pakolni. Egyben felszereltük a motort, ami itt elég bonyolult volt, mert a 

művelet idejére a lakóautóval kissé előbbre kellett állni. 

Holnap mintegy 200 kilométeres út vár ránk, a Camargue lápvidéket 

tervezzük meglátogatni és reméljük terepen is gyalogolhatunk végre. 

Arles, 2005. május 19, csütörtök, 20. nap 

Ma szép napsütésre ébredtünk és már háromnegyed nyolckor elkezdtem 

készíteni a reggelit. Kényelmes tempóban, összeszokottan dolgozva már tíz 

órakor úton voltunk. Pedig le is ürítettünk mindent és a másik kempingbe 

kellett átmenni fizetnünk. 

Utunk először arrafelé vezetett, ahol két napja jártunk. Toulonon kellett 

keresztül hajtsunk. Ez elég bonyodalmas dolog, így kipróbálhattuk, hogy 

egyetlen piros lámpánál hogyan tudunk helyet cserélni. Nagyon jól működik, 

napközben különböző okokból többször is megtettük. 

Toulon után egy vadregényes szurdokban vezetett utunk, majd egész 

Aubagne-ig nagyon szép kanyargós hegyi utakon jártunk. Innen Marseille 

külvárosai következtek megszámlálhatatlan körforgalommal és útelágazással. 

42

Ezen a részen azt hiszem GPS nélkül teljesen elvesztünk volna. Ezért 

elhatároztuk, hogy útitársnak minősítjük és nevet adunk neki. Mivel női 

hangon osztogatja pattogós parancsait és szemrehányásait, ha letérünk az 

útról egy ilyen egyéniséghez illő nevet kerestünk. Hosszas vita után 

megegyeztünk, hogy Rózsinak fogjuk hívni. Így sokkal könnyebb nekünk is 

szemrehányást tennünk, ha valamit nem jelez, vagy utasítása nem 

egyértelmű. 

Marseille után az út sokkal könnyebb lett, sőt Martigues után egy négysávos 

nyíl egyenes útra jutottunk, ahol itt-ott százzal is haladhattunk. Errefelé az 

ember benyomása olyan, mintha a Hortobágyon autózna. Teljesen sík a 

vidék, zöld rétek mindenfelé, csak itt, ott egy-egy mezőgazdasági épület. Bár 

elég erős szél fújt, csak kicsit dobálta a kocsit, gondoljuk elsősorban a 

légrugónak köszönhetően. 

Egyébként az eddig megtett mintegy ezerötszáz kilométeren minden 

látványosság nélkül, nagyon hasznosnak bizonyult. Egyszer sem volt 

gondunk lekoppanással, pedig számos fekvőrendőrt megjártunk, a kocsi eleje 

nem ágaskodik, pedig a pakolásnál nem vigyáztunk annyira, mint tavaly (igaz 

döntő részt a tavalyi elrendezést alkalmaztuk már az első bepakolásnál). Azt 

hiszem megérte a beruházást, valahogy sokkal stabilabbnak tűnik a kocsi. 

A négysávos úton Arlest elhagyva Rózsi bezavart minket a Camargue 

keskeny útjaira és végül nagyon precízen elvitt a kempinghez. Ezen a részen 

már inkább a Hanságra emlékeztetett a táj. 

A kemping egy nagyon korrekt 

hely. Sok faházzal, viszonylag 

kevés hellyel a vándorlóknak, 

viszont nincs állandó vendég. 

Van viszont három medence, 

teniszpálya, vízi csúszda és egy 

csomó minden, amit errefelé egy 

úgymond jobb kempingtől 

elvárnak. Ugyan akkor a 

környezet teljesen vidékies, 

emlékeztet a holland és angol 

farmkempingekre. Mellettünk a 

kerítés túloldalán egy legelő van, ahová úgy este nyolc körül ki is engedtek 

három szép szürke lovacskát és állítólag a híres Camargue-i marhákból is 

lehet itt néha látni. 

Mivel viszonylag korán, már három óra körül tábort vertünk és a nap szépen 

sütött, meleg is volt és enyhe szél fújdogált, nagyméretű füves parcellánk van, 

a kempingben egy ötkilós adagot 4 euróért lehet kimosni, egyszóval ideálisak 

a körülmények egy kiadós mosáshoz, éltünk a lehetőséggel. Kipörgettünk két 

adagot és Zsóka még kézzel is rásegített. Mire lement a nap szinte minden 

kiszáradt, alig néhány makacs cuccot kellett a Norvégiában kidolgozott 

módszerekkel a lakóautóban utó kezelni. 

43

Arles, 2005. május 20, péntek, 21. nap 

Ma hűvös, de napfényes időre ébredtünk. A szokásos időben keltünk. A 

kempingben találkoztam egy ír házaspárral és reggel hosszan elbeszélgettem 

velük az írországi lehetőségekről és sok minden másról. Ezzel kicsit 

elhúzódott az idő és csak később indultunk Arles-ba. A mintegy 15 

kilométeres utat eredeti elképzelésünkkel ellentétben egy gyorsforgalmi úton 

tettük meg. Nem volt túl nagy élvezet a négysávos úton a kamionok és 

száguldó autók között motorozni. Szerencsésen megérkeztünk és leraktuk a 

mocit a turista információs iroda közelében, a belváros határában. 

Útikönyvünk Arles-t, mint a műemlékekben egyik leggazdagabb francia várost 

emlegeti. Ez lehet, hogy igaz, nagyon sok, a legkülönbözőbb korokból 

származó épületet, vagy romot láttunk. 

Arles a Rhone torkolata közelében fekszik. (A Camargue tulajdonképpen a 

Rhone deltája.) A település Provance központja volt és csak később vette át 

tőle ezt a funkciót Nimes. Ennek köszönhető a gazdag épület állomány. 

Legrégebbi az időszámítás előttről származó, a rómaiakat idéző Amfiteátrum. 

Ez viszonylag jó állapotban van, bár közel felét állványerdő takarja a 

rekonstrukció miatt. Érdekessége, hogy közepébe a középkorban egy egész 

várost építettek templomostul (ma ez már nem látszik) és az amfiteátrum 

különlegességének számító tornyokat őrtoronynak használták. 

Korban következő az antik színház az I. századból. Ennek is csak a 

maradványai vannak meg, de az amfiteátrumhoz hasonlóan ma is használják 

színházi előadásokra és más rendezvényekre (állítólag még bikaviadalra is). 

A város utcáin sétálva megszámlálhatatlan régi templomot, palotát lát az arra 

járó. Ennek ellenére az összkép elég vegyes. Nagyon sok épület torzó, 

mások kiáltanak a felújításért. Számos csúnya megoldást is láttunk, amikor a 

régi épület földszintjét teljesen modernre felújították üzlet vagy étterem 

számára, felette pedig omladozik a szép régi ház. Találkoztunk viszont olyan 

cipőbolttal, ahol az épület több évszázados struktúráját meghagyva alakították 

ki az üzletet nagyon hangulatosra. Több régi épületet, köztük templomot is 

44

láttunk más funkcióval működtetni. (A főtéren lévő régi templom például ma 

kiállítási csarnok.) 

A séták során számos más képet is készítettünk és sok mindent le sem 

fényképeztünk a bőség zavarában. 

Arles másik érdekessége, hogy igen erős a van Gogh kultúra. A festő utolsó 

éveit itt töltötte. Ma szinte minden róla van elnevezve, van Alapítványa, 

Fesztiválja, hídja és a jóisten tudja még mi mindene. Mi is megnéztük a közeli 

napokban esedékes fesztivál keretében bemutatott kiállítást, ahol a festő 

életéről mutattak be néhány dokumentumot és döntően mai francia és 

spanyol festők tárlata volt elsősorban az eladás céljával. 

45

Kisétáltunk a Rhone partjára is. Ez nem szerves része a városnak, úgy 

elmegy mellette. Híd is alig van rajta, azok is a környező települések 

forgalmát hozzák be. 

Jó három órát sétáltunk a városban, majd felpattantunk robogónkra és 

ugyanazon az úton jöttünk vissza, melyen tegnap Rózsi a Camargue-n 

keresztül behozott. Az út mellett a karámokban láthattunk néhányat a 

Camargue őshonos állataiból, így lencsevégre kaptunk egy kisebb 

marhacsordát és egyet a híres aprótermetű lovakból. 

Amikor visszaértünk a kempingbe, úgy láttuk, hogy még korai az idő és 

elmehetünk a környéken egy rövid motoros túrára. Lehet, hogy nem kellett 

volna. 

46 

Déli irányban motoroztunk, 

először Albaron-ba, mely 

egy szinte észre sem vehető 

település, majd tovább 

mentünk a környék egy 

turista nevezetességéhez, 

ahol bikaviadalokat, lovasbemutatókat 

és láthatóan 

nagy evészeteket szoktak 

tartani, illetve kisvasúton 

mutatják be a Camargue-t. 

Odafelé motorozva egy 

érdekes alkotmánnyal, egy 

ekhósszekérrel találkoztunk. 

Örömmel láttuk a mi 

életformánk tradicionális 

változatát megtestesítő 

járművet. 

A turistacentrumban gyakorlatilag az előszezon miatt szinte semmi sem 

működött, alig néhány látogató járta az üres létesítményeket, utazott a 

kisvasúttal, vagy ült be az étterembe.

Hazafelé másik úton akartunk jönni, többek között a Rhone egy mellékága 

mellett. Alig hogy letértünk az útról egy erősen kátyús, murva burkolatú útra 

jutottunk. Ez a lehető legveszélyesebb a motorozáshoz, különösen két 

személlyel. Sajnos nem fordultunk vissza azonnal és alig párszáz méter 

megtétele után meg is történt a baj. A kátyúkat, szerencsére alacsony 

sebességgel, kerülgetve kicsúszott az első kerék és eldőltünk balra. Forgalom 

szerencsére nem volt. Zsóka, valószínűleg a széljackynek és szélnadrágnak 

köszönhetően megúszta néhány kisebb horzsolással a bal lábán és a bal 

kezén. Nekem viszont a felcsúszott halásznadrág szabadon hagyta a bal 

térdemet és rajta egy kb. öt centi hosszú és nagyon mélynek látszó vízszintes 

seb keletkezett. Szerencsére alig vérzett és láthatóan a mozgással sem volt 

baj. Zsóka először papír zsebkendőt adott, majd a motor elsősegély 

csomagjából ott a helyszínen egy nagyon profi kötést készített. Egy rövid 

időre kisebb ájulás környékezett, de aztán helyre jöttem az árokpartra 

lefeküdve. Később derült ki, hogy a bal könyökömön és bokámon is vannak 

horzsolások és meghúzódott a bal vállam. 

Közben jött arra egy autós, aki felajánlotta segítségét, de csak a motor 

felállításában kértünk közreműködést. A moci is begyűjtött néhány sérülést. 

Legcsúnyább az, hogy az első index lámpabúra, amely a Farkas völgyben 

hasonló körülmények között elszenvedett boruláskor a jobb oldalon már eltört, 

most a bal oldalon is, csak még csúnyábban. A baloldali mindkét tükör 

rögzítése lelazult, és azok élettelenül fityegtek, és persze számos nem túl 

szép karcolás, de ezek csak szépséghibák. 

Csodák csodájára a moci simán indult és nem lévén más választásunk 

visszamotoroztunk a kempingbe, ami nem volt egy kis teljesítmény sem a 

motortól, sem önmagunktól mind fizikálisan, mind pszichésen. 

Az első perctől világos volt, hogy ezt orvosnak kell látnia, valószínűleg a sebet 

be kell varrni és mivel tetanuszoltást még soha sem kaptam, valószínűleg egy 

oltás is kijár. A kemping recepcióján megtudtuk, hogy Arles-ban van a 

legközelebbi ügyelet a korházban. Viszonylag kevés mozgásterünk maradt, a 

motorral ez most Isten kísértés lett volna, más kocsi nincs, ezért a lakóautót 

47

kellett gyorsan mozgásra alkalmassá tenni, amit rekord idő alatt meg is 

tettünk. Eddigre, ha nem is vészesen, a kötés kezdett átvérezni. Szerencsére 

az utat ismertük, térképünk is volt, így nagyon gyorsan megtettük a jó 15 

kilométert, természetesen Zsóka vezetett. A baleset után alig másfél órával 

már az ügyeleten voltunk. 

A kórház ügyeletén nem voltak sokan, az angolul gyengén beszélő 

adminisztrátor kislány azért mindent megértett. E111-es nyomtatványunknak 

szalutált és mondta, hogy várjunk pár percet. Ebből több mint fél óra lett. 

Ekkor befektettek egy vizsgálóba és lassacskán el kezdett szálingózni a 

szakszemélyzet. Egyik-másikuk beszélt valamennyit angolul, de a térdem 

mindennél jobban elmondta mi újság. Lassan lekerült az ideiglenes kötés. Én 

nagyon jó betegnek bizonyultam, semmilyen allergia, vagy egyéb nyavalya 

nem nehezítette a dolgukat, sőt ha fájt valami nem is visítoztam, hanem 

próbáltam jópofásodni velük. Így aztán nem sokat kíméltek, az összes csípős 

és nem tudom milyen vackot bedobtak a tisztításhoz. Aztán egyszerűen 

otthagytak, előtte dadogtak valamilyen röntgenről, de mondtam, hogy arra 

szerintem semmi szükség. Végül egy újabb félórás várakozás után betoltak a 

röntgenbe, készítettek két felvételt és megállapították azt, amit én eredetileg 

is tudtam. 

Ezt követően megint elkezdett szálingózni a szakszemélyzet, úgy mindig 

történt valami, hol ezt hoztak, hol azt, de úgy igazándiból nem akart haladni a 

dolog. Végül igazi műtéti felkészülés alakult ki, lámpával, lyukas steril letakaró 

ronggyal és vagy fél tucat különböző szerszámmal. Egy fiatal doktornő kezelt, 

ő beszélt egy kicsit angolul, de egy fiatal, feltehetően arab orvos volt az, aki 

rendszeresen bejött és bár mindent meg tudtunk beszélni a doktornővel azt 

hiszem az ő biztonságuk érdekében ezzel a doktorral is mindent még egyszer 

letisztáztunk. Mindig mindent elmagyaráztak, hogy mit csinálnak és quázi 

beleegyezésemet kérték. Már lassan két órája voltunk a kórházban, amikor az 

események felgyorsultak, a kis doktornő újból kitisztította a sebet, most elég 

durván, mert megnézte nem maradt-e benne valami, majd a sebszájat körbe 

injekciózta érzéstelenítővel. Ez volt a legrosszabb része az egész dolognak, 

közben kisebb ájulásveszélyes helyzetet is éreztem. Majd hét öltéssel 

összevarrta a sebet. Ezután már csak a kötözés volt hátra, de előtte még 

mindenféle kenceficét masszíroztak be a sebbe, ami érzéstelenítés ide, 

érzéstelenítés oda nem volt túl kellemes. Meg kaptam a tetanuszomat is, ami 

simogatásnak tűnt az előzőekhez képest. 

Adtak egy zárójelentést, persze franciául, de minden pontját részletesen 

elmagyarázták és nagyon a lelkemre kötöttek minden, a következő napokban 

követendő dolgot. Kaptam egy receptet is az újra kötéshez szükséges 

cuccokra, sőt az arab doktor unszolására az első átkötéshez szükséges 

dolgokat ide is adták. Ez nagyon jól jött, bár velünk is vannak ilyen dolgok, 

mert a kiváltás a közelgő hétvége és a kemping kultúr helyektől mérhető 

távolsága miatt problémás lesz. Felmerült, hogy átkötésre menjek be 

hozzájuk, de mondtam, hogy ez problémás és Zsóka pedigrés ápolónő, így 

abba maradtunk, hogy háztájiban fogjuk megoldani a dolgot. 

Végül minden tennivalót ismét a lelkemre kötöttek és elbocsájtottak. 

48

A tapasztalatok elég vegyesek. Mindenki nagyon kedves és készséges volt, 

még a nyelvi akadályokat is igyekeztek leküzdeni, de a sebesség az 

elkeserítő. Csak azt nem tudom, hogyan működnek igazán komoly 

helyzetben. Ez azért nagyon más volt, mint a filmek sürgősségi osztályai. 

Külön jól esett, hogy az E111-gyel nem volt semmi bajuk és nem is kértek 

semmit. 

Lassan fél tíz lett, mire öt órával a baleset után visszaértünk a kempingbe. 

Gyorsan leparkoltuk a lakóautót, ismét lakhatóvá tettük és elmentünk 

zuhanyozni. Előtte Zsóka bekapott egy dupla-dupla vodkát a nagy ijedelemre, 

de nem volt kedvünk megmelegíteni a paprikás krumplit, így csak camembert 

sajtot ettünk bagettal. Megnéztük a Duna TV éjszakai híradóját (elsősorban 

az időjárás miatt) és rendkívüli esetként én még az éjszakai filmet is. Nem túl 

könnyű éjszaka elé nézek. 

Kiértékelve a délután történteket mindenesetre megállapítható, hogy a 

motorozásnál be kell vezetni néhány korlátozást. Elsősorban a murvás utak 

feltétel nélküli elkerülését Eddig minden kisebb gondunk, már Norvégiában és 

Horvátországban is, ilyen terepen történt. Másodszor az alul felül hosszú ruha 

kötelező bevezetése függetlenül a hőmérséklettől. Ez nem lesz könnyű. Talán 

a szerszámkészletet is bővíteni kell. Ami az ügyek kezelését illeti, azt hiszem 

a baj megtörténte után nagyon profin és hatékonyan jártunk el. Persze 

szerencsénk is volt, hogy sem mi magunk, sem a motor nem szenvedett 

végzetes kárt. 

Arles, 2005. május 21, szombat, 22. nap 

Az éjszaka végül nem is volt olyan rossz, tudtam aludni is, csak a számomra 

létkérdésnek számító forgolódással volt baj. Először is a kedvenc alvási 

helyzeteim nagyobbik részét nem alkalmazhattam, hason fekvés szóba sem 

jöhetett és csak a jobb oldalamon tudtam feküdni. Talán a bal vállam 

húzódása korlátozott legjobban, elsősorban a forgolódásban. Még az ágyra 

fel- és lemászás is ment valahogy. 

Reggel kb. ugyanakkor keltünk, mint máskor, ha lassabban is, de el tudtam 

készíteni a reggelit. Az idő sem volt igazán kedvező, felhős, de nem 

esőveszélyes volt a helyzet. Először kiderítettük, hogy a legközelebbi 

gyógyszertár a mintegy 5 kilométerre lévő St.Gilles-ben van, amit a déli 

zárásig Zsóka gyalog nem biztos, hogy elérhet, én gyalog biztos nem, 

motorral pedig úgy döntöttünk nem kockáztatunk. Így maradt a rendelkezésre 

álló kötszer készlet hétfőig, majd akkor kiváltjuk a receptet. 

Mivel nem voltunk olyan állapotban, hogy bármilyen programot csináljunk a 

tegnapi romok eltakarítására összpontosítottunk. Megragasztottam a motor 

lámpáját, visszaszereltem mindent, ami lógott, így most ha nem is olyan szép 

a moci mint korábban, de azért szerintem lehet vele közlekedni. Zsóka 

kimosott mindent, ami a tegnapi incidensben érintett volt, majd pihenősre 

vettük a napot. Küldtünk az unokáknak egy SMS-t a negyedéves 

49

szülinapjukra. Én megírtam a naplót, ami nem volt kis feladat, Zsóka pedig 

vigyázta a ruhákat és olvasgatott. 

Korán megesszük a remanens paprikás krumplinkat és talán a lefekvésre is 

korábban kerülhet ma sor. 

Arles, 2005. május 22, vasárnap, 23. nap 

Tegnap este az előző nap izgalmai és a nyugtalanul töltött éjszaka miatt már 

fél hétkor lefeküdtem. Erre az egyre erősebb szúnyoginvázió és a nem túl 

kellemes időjárás is ösztönzött. Először olvasgattam, majd bepótoltam az 

előző éjszaka kihagyott alvás egy részét, majd újból olvasgattam. 

Minden esetre egy sokkal nyugodtabb éjszaka után elég későn keltünk és 

erre a napra nem szántunk semmi tennivalót. Tettünk-vettünk a lakóautó 

körül, felszereltük a motort, kiürítettük a WC-t, de döntően csak napozgattunk, 

olvasgattunk. Ez a hely nem igazán volt alkalmas az ilyen lazításra, a 

környezet elég inger szegény, minden távol van kivéve a szúnyogokat, akik 

viszont túl sokan vannak közel. Így az a döntés született, hogy a Camargue 

igazi megismerését most passzoljuk, talán egyszer máskor visszajövünk, és 

keresünk egy olyan helyet, ahol még Franciaországban kivárhatjuk a tíz nap 

múlva esedékes varrat kiszedést és talán kedvezőbb körülmények között, - 

esetleg tengerparti napozással, vagy kisebb sétákkal, - tölthetjük el az időt. 

Erre találtunk egy helyet az ACSI katalógusban napi 11.5 eurós árral, hetedik, 

tizenharmadik és tizennegyedik nap ingyen, közel a spanyol határhoz és a 

tengerhez (Perpignan mellett, ahol remélhetően a varrataimat ki tudják 

szedni). 

A lábam egyébként szépen javul, már könnyebben tudom mozgatni és az esti 

zuhanyozás után esedékessé váló első átkötéskor a nagy seb igazán jól 

nézett ki. Annál bosszantóbb, hogy a kötés alatt lévő másik, elég nagy felületű 

horzsolásba csúnyán beragadt a kötszer és csak áztatással és az alig 

kifejlődött heg letépésével lehetett eltávolítani. Ezért úgy határoztunk, hogy 

ezentúl sűrűbben vesszük le a kötést, több kenőcsöt (vazelint, azulenolt) 

adunk neki és amint lehet hosszabb – rövidebb időre levegőztetni is fogjuk. 

Este kellemes meleg volt, így 9 utánig kint tudtunk maradni, de a szúnyogok 

ekkor bezavartak. 

Le Barcares, 2005. május 23, hétfő, 24. nap 

Mivel több mint kétszáz kilométer, a gyógyszertár és szupermarket 

meglátogatása várt ránk, továbbá nem tudtuk, hogy sérüléseink mennyire 

fognak korlátozni a lakóautó vezetésében, már nyolc óra előtt elkezdtünk 

készülődni. Ha nem is olyan flottul, mint máskor, azért elég jó ütemben tettük 

meg a reggeli és indulás előtti tennivalókat (beleértve a szennyvíz leürítését 

és a víz feltöltését). Bár a kemping kifizetése elhúzódott egy kisebb vita miatt 

(természetesen nekünk volt igazunk), már háromnegyed 11-kor úton voltunk. 

50

Szerencsére a lakóautót tudom vezetni a lábammal, bár a ki- és beszállás 

kissé bonyodalmas. 

Először a közeli St.Gilles gyógyszertárát kerestük fel, mert errefelé déltől az 

ilyen műintézmények 2-2.5 órás ebédidőt tartanak. Megkaptuk a receptre felírt 

dolgokat, egy gyanús kinézetű bordó-fehér kapszulát, amelyet, mint kiderült 

már két napja hatóránként kellett volna beszedjek, nem kértük. Ha eddig nem 

vettem be, ezután sem hiszem, hogy sokat javítana a helyzeten és én elvből 

gyógyszert csak nagyon indokolt esetben vagyok hajlandó bevenni. 

Ezt követően a közeli Lidl-ben és Intermarche-ban feltöltöttük egy kicsit a 

készleteket, hogy a következő 4-5 napban ne kelljen semmi és dél körül el is 

indultunk. 

Az út eseménytelen volt, néha Rózsit őrületbe kergettük, mert felmentünk 

olyan autópályára, amelyik nem volt fizetős. Ilyenkor szegény minden 

leágazásnál le akart zavarni, egyszer pedig nem voltunk hajlandóak a 

kedvéért elhagyni a főutat és mindenféle apró településeken és keskeny 

utakon szlalomozni. Ennek ellenére békességben megvoltunk vele és jó 

párszor szépen kihozott zűrös helyekről. Lassan ki tanuljuk gyengéit és 

erősségeit. 

Az út legszebb része az utolsó talán húsz kilométer volt, amikor egy lagúnát a 

tengertől elválasztó földnyelven autóztunk. Egyetlen zavaró dolog az volt, 

hogy ez a rész tiszta turistagyár, mindketten megállapítottuk, hogy nagyon 

hasonlít a Kanári szigetekre. 

Annak ellenére, hogy utunk során a szél elég zavaró volt és sokszor kellett a 

sebességet csökkenteni miatta, az előre jelzett fél ötös időpontra 

megérkeztünk. Itt volt kisebb gondunk a kemping megtalálásával, de ez 

egyedül az én hibám volt, mert a kemping nevét elnéztem. Rózsi minden 

esetre jól végezte a dolgát ezen a szakaszon is. 

A kinézett kemping elég kellemes, kicsit túl nagy és elég sok a fix telepítésű 

faház, állandók is vannak, azért sikerült egy elég jó helyet találnunk. Mivel 

minden előfőzött kajánkból kifogytunk és újat főzni, vagy konzervet melegíteni 

nem volt hangulatunk, diétás vacsorát, camembert sajtot és bagetet ettünk. 

Le Barcares, 2005. május 24, kedd, 25. nap 

A mai és a következő napok célja a pihenés és a lábam rendbe hozása. 

Ennek megfelelően nem siettünk el semmit. Már közel dél volt, amikor 

elindultunk sétálni, ami ez esetben másként nézett ki, mint rendesen. Én ott 

bicegtem csigalassúsággal, Zsóka pedig alig tudta sebességét hozzám 

igazítani. Ennek ellenére elég sokat, mintegy három és fél órát voltunk el és 

elég rendes távot megtettünk. 

51

Először a település központjába mentünk be, kicsit kitapasztalni, mire is 

számíthatunk errefelé. Első meglepetésünk a közelben magasodó havas 

hegycsúcsok megpillantása volt. Ezek már a Pireneusok keleti nyúlványai. 

A turista információs irodát is felkerestük és szereztünk néhány prosit és 

megtudtuk, hogyan juthatunk be Perpignan-ba és mikor lesz vásár helyben. 

Ezután kiderítettük, hol és hogyan lehet strandolni és elmentünk a közeli 

bevásárlóközpontba. 

A benyomások vegyesek, nem láttunk semmi különöset, de az összkép azért 

kedvező. El lehet itt tölteni azt a 10 – 12 napot, amit terveztünk. 

A kempingbe visszaérve olvasgattunk és este hússütést tartottunk. 

Le Barcares, 2005. május 25, szerda, 26. nap 

Éjjel elég hideg volt, nem sokkal tíz fok felett volt a minimum, ezért reggel 

lassan melegedett fel és a felkelést sem siettük el. Tizenegy óra után 

indultunk el a piacot megnézni. Semmit sem akartunk venni, de azért 

körülnéztünk. Végül kaptunk Zsókának egy kis strandruhát és olcsón 

sárgadinnyét. 

A kempingbe visszatérve összeszedtük a strandolós cuccot és lementünk. 

Kettőkor feküdtünk ki. Kellemes durva szemű homok van errefelé és a strand 

elég tiszta. Kipróbáltam új strandszékemet és benne ülve nagyon kellemesen 

lehetett olvasni. Két és fél órát voltunk lent és meglepődtünk milyen sokan 

voltak. Belegondolni is szörnyű, milyen zsúfoltság lehet itt nyáron. 

Lábam szépen javul. Tegnap óta, amikor lehet szabadon hagyom és ez 

láthatóan jót tesz neki. Mozgatni is könnyebben tudom már, a járásom is kicsit 

javult. Legfőbb gondom, hogy hajlítva nem tudom terhelni még, de hát még 

csak négy napja volt a baleset. 

52

A kempingbe visszaérve elkészítettük a vacsorát, megírtam két nap 

eseményeit a naplóban, rendezgettem a felvételeket és ma várhatóan nem 

lesz hideg és reméljük a lenedvesedés sem érkezik túl korán, így soká kint 

maradhatunk. 

Le Barcares, 2005. május 26, csütörtök, 27. nap 

Ma éjjel 4-5 fokkal melegebb volt, mint az előző éjszakákon. Ezzel 

összhangban felhős időre ébredtünk, sőt délelőtt a szinte tengerszinten lévő 

felhőből valami szemetelt is. Azért nem sokkal dél után el lehetett menni. 

Belátogattunk a közeli vásárlóközpontba venni néhány dolgot. Mire 

visszaértünk strandidő lett, de már késő volt kimenni a strandra. A lakóautó 

mellett tettünk-vettünk bízva abban, hogy holnap egész nap jó idő lesz és 

strandolhatunk egy jót. 

A lábam szépen javul, ma egész nap szabadon volt és végre úgy néz ki, hogy 

a nagyfelületű horzsolás is rendesen hegesedik. A terhelhetőséggel még 

mindig nem vagyok megelégedve. Ma este talán a zuhanyozáshoz sem 

fogom betakarni. 

Le Barcares, 2005. május 27, péntek, 28. nap 

Az éjszakák is kezdenek egyre melegebbek lenni, már csak 14-15 fokig hűl le, 

de reggelre mindig minden csurom víz. Úgy 6 óra körül kezd világosodni, de 

kilenc előtt csak akkor érdemes felkelni, ha arra nyomós ok van. Ezen nem is 

szabad csodálkoznunk, hiszen mintegy másfél órával vagyunk nyugatabbra, 

így egy kilenc órai felkelés otthon fél nyolcnak számít. 

Ma gyönyörű strandidő ígérkezett, így gyorsan összekaptuk magunkat és ki is 

bicegtem. Ott aztán csalódás ért minket, mert ha nem is erős, de kellemetlen 

szél fújt a tenger felöl. Jó két és fél órát bírtuk, de addigra már a homok is 

futott és kimondottan fázott a tenger felöli oldalunk. Összeszedtük a cuccot és 

bejöttünk a lakóautóhoz. 

Mivel az idő még gyerek volt, úgy döntöttünk kimegyünk a közeli 

bevásárlóközpontba. Az indok kenyér, sajt és vaj vásárlása volt, de leginkább 

a lábamat akartuk járatni. 

Ma egész nap már kötés nélkül jártam, sőt este a zuhanyozáshoz sem vettem 

fel, az egyébként elég kevéssé hatékony szemeteszsákot. Járni is már jobban 

tudok, de még nehezemre esik behajlítani a térdemet, terhelésről pedig 

egyelőre szó sem lehet. Éjszakára sem fogjuk bekötni, látszatra így sokkal 

jobban gyógyul. 

53

Le Barcares, 2005. május 28, szombat, 29. nap 

Ez a nap hasonló volt a tegnapihoz, csak a parton nem fújt a szél és 

nyugodtan napozhattunk, addig, ameddig elegünk nem lett belőle. Jó négy 

órát voltunk lennt, én még a vízbe is bementem vagy háromszor. A lábam 

merevsége kicsit oldódott, de úszni igazándiból nem tudtam. Minden esetre a 

víz alatt könnyebben tudtam tornáztatni. Azért sokáig nem maradtam bent, 

mert féltem, hogy a seb felázik. 

Este korán zuhanyoztunk és vacsoráztunk, utána jót játszottunk. 

Le Barcares, 2005. május 29, vasárnap, 30. nap 

Itteni viszonyokhoz képest korán (8 órakor) keltünk, mert bementünk a piacra. 

Néhány zöldséget, dinnyét és Zsókának a pár napja vett strandruhából egy 

másodikat akartunk venni. Egyben vészesen fogyatkozó borkészletünk 

felfrissítése is napirendre került. A rendszeres sajtozáshoz úgy láttuk itt az 

ideje francia vörösbort beszerezni. 

A piacozás után azonnal indultunk a strandra, még csak 12 óra volt, de mire 

leértünk a szél felkelt és egyre erősebben fújt a tenger felöl. Azért eleinte 

nagyon kellemes volt, de a helyiek kezdtek haza szálingózni és mi is csak jó 

két órát bírtuk. 

A viszonylag korai visszaérkezés lehetőséget adott egy kis laza pihizésre a 

lakóautónál. 

Le Barcares, 2005. május 30, hétfő, 31. nap 

Az éjjel kimondottan meleg volt, csak 19 fokig ment le a hőmérséklet, de 

reggel borús, szeles időre ébredtünk. Ennek ellenére már 8 órakor felkeltünk, 

mert a közeli Lindl áruház akciós katalógusa szerint alumínium vázú székek 

és napozóágyak szerepeltek a kínálatban mától. Nem sokkal tíz óra után 

indultunk, mert az éppen távozni készülő angol telekszomszédunkkal kicsit 

elbeszélgettük az időt, amíg ők vártak a segítségre böhöm nagy lakókocsijuk 

kicsalogatásához. 

A Lidl-ben sajnos csak a székek voltak kaphatóak és a megcélzott kékben 

csak egy darab volt. Így szürkéket vettünk, melyek felszerelésünkhöz szintén 

jól illenek és jól is néznek ki. Vettünk még néhány dolgot a spejz feltöltésére 

és gyalog elindultunk, hónom alatt a két méretes székkel vissza a kempingbe. 

Lábam szerencsére már elég jó, így legalább nem bicegtem túlzottan. 

A székek, bár kicsit nehezebbek és nagyobbak (elsősorban összecsukva) 

mint azt reméltük, nagyon masszív darabok és üzembevételük mindenképpen 

előrelépésnek számít. 

54

Az eredetileg eltervezett strandolásból természetesen nem lett semmi, de 

azért még tettünk egy kiadós sétát a településen. Különösebb dolgokat nem 

láttunk, ezért nem is nagyon bántuk, hogy a fényképezőgép otthon maradt 

megint. Ez egy tipikus üdülőhely, nem jobb, nem rosszabb, mint 

Balatonföldvár vagy Velence fürdő. Van egy csomó magán nyaraló (így a 

szezon elején többnyire zárva), néhány szálloda, vannak még üres telkek, ittott 

elég sivár környezetet produkálva és sok-sok az üdülők kiszolgálását 

célzó üzlet, étterem, de nagyobbik részük még zárva. A közeli kikötő sem 

mutatott ennél jobb képet. 

Alig, hogy fél négy körül visszaértünk a kempingbe, el kezdett esni egy kicsit, 

nem túl nagy meggyőződéssel. Mivel a szél aránylag erős volt, a markizét 

nem nyitottuk ki, beszorultunk a lakóautóba. Jó két órát esett, utána elkezdett 

a felhőzet felszakadozni, de továbbra is húsz fok körül volt a hőmérséklet. A 

tervezett sütésről szó sem lehetett, de a kedvünk is elment tőle egy kicsit. 

Azért este még ki lehetett ülni és kellemesen telt az idő. 

Le Barcares, 2005. május 31, kedd, 32. nap 

Reggel kicsit hűvösebbre, de napsütésre ébredtünk. Megint 8 után nem 

sokkal felkeltünk, mert gondoltuk megnézzük a napozóágyat, hátha 

megérkezett. Utána reménykedtünk egy strandolásban, bár elég sok felhő volt 

az égen és a szél is fújt. Napozóágy természetesen nem volt, de a séta nem 

esett rosszul. Közben világossá vált, hogy strandolás nem lesz, mert a felhők 

csak sokasodtak és a szél is csak erősödött. A lakóautóhoz visszaérve úgy 

döntöttünk, hogy egy laza, kicsit karbantartós napot csinálunk a maiból. Zsóka 

kimosott mindent, ami a keze ügyébe került, én pedig megvarrtam néhány 

függőben lévő tételt. Egyben előkészítettük a holnapi krumplistészta 

alapanyagát és reméljük végre a halunkat is sikerül megsütni. 

A holnapi nap kicsit zűrös lesz, Perpignan-ba kell beautóbuszozzunk a 

varratok kiszedésére és még nem tudjuk a lábam hogyan fog reagálni az 

inzultusra. Egyébként szépen javul, a seb jól néz ki (reméljük a dokinak is fog 

tetszeni) és a térdem merevsége is oldódik. Azért nem merjük 

megkockáztatni a motoros utazást a kórházba és főleg vissza. 

Le Barcares, 2005. június 1, szerda, 33. nap 

Reggel korán volt riadó, meleg, napsütéses időben készülődtünk. Jó negyed 

órával a menetrend szerinti 9.57 előtt kint voltunk a kemping előtti 

megállóban, de a busz késett jó öt percet. Elég cik-cakosan, az összes 

környező települést érintő útvonalon, jó egy órát buszoztunk. Nagyon érdekes 

volt, ahogy az apró települések szűk utcáin szlalomoztunk a nagy járművel. 

Nagyon hangulatos helyeken jártunk és jó volt látni, hogy az épületek 

nagyobbik része szépen rendbe van hozva. Utunk teljesen sík vidéken 

vezetett, de közeledtünk a Pireneusok keleti nyúlványához. Perpignan-ból 

jobban látszottak a havas hegyek, bár az elmúlt napokban érzékelhetően 

kevesebb lett a hó rajtuk. 

55

A távolsági buszpályaudvaron szálltunk le, mert ez a térkép szerint közelebb 

van a kórházhoz. Az ottani információn megkérdeztük, hogyan juthatunk a 

kórházhoz, de egy angolul elég jól beszélő koma kereken elutasított azzal, 

hogy ő csak a távolsági buszokról tud, a helyi járatokról a szomszéd utcában 

lehet információt kapni. Mint később kiderült a buszmegállókban található 

táblákra gondolt. Azért ki lehetett silabizálni, hogy mi a helyzet. A 2-es busz 

megy a korházhoz, de van egy olyan változata is, amelyik nem érinti. Az is 

kiderült, hogy merrefelé kell elindulni, hogy elkapjuk a vonalat. Ez elég hamar 

sikerült és kiderült, hogy 9 megállónyira van a korház. A busz éppen az 

orrunk előtt ment el és ezért elindultunk gyalog. Kiderült, hogy a megállók 

nagyon rövidek és végül a következő járattal csak 4-5 perccel előbb értünk 

volna a kórházhoz. 

Ez a kórház egészen más, mint az Arles-i volt. Ott a városon kívül egy 

modern nyolc-tízemeletes épület volt, simán be lehetett hajtani lakóautóval, 

ahol teljesen egyértelmű volt, hogy hol van a sürgősségi osztály. Ez egy 

régebbi, a város külső részén, nagy területen elhelyezkedő földszintes, 

pavilonos épület együttes. Bár van eligazító tábla, azon nagyon nehéz 

kiigazodni. Hogy lakóautóval mit tettünk volna, azt nem is tudjuk. 

Végül úgy döntöttünk, hogy a recepciónál kezdjük. Itt nagyon kedvesek 

voltak, szereztek is valakit, aki beszélt angolul, de az E111 nem hatotta meg 

őket és közölték, hogy normál rendelés keretében kell kivenni a varratokat, 

ami 23 euróba fog kerülni. Ezután elkezdtek a sebészeten időpontot keresni 

(egyébként éppen az ebédidő elején voltunk). Közölték, hogy mára már nincs 

szabad időpont, jöjjünk holnap reggel 8-ra. Ezen teljesen felháborodtunk és 

mondtuk, hogy egyórás buszozással jöttünk be, és reggel 8-ra amúgy sem 

tudunk itt lenni, és ez lehetetlen, hogy egy öt perces dologhoz holnap újra 

jöjjünk be, stb., stb. Felvetettem, hogy esetleg a sürgősségin elvégezhetnék 

és világossá tettük, hogy ha ma nem tudják megcsinálni, nem is érdekel a 

dolog minket. Végül egy főnök féle idősebb hölgy elintézte, hogy a sürgősségi 

elvégzi, de háromszor is elmondták, hogy ez mennyire kivételes eset. Azért a 

23 eurót beszedték és nagyon udvariasan elmondták, hogy merre találjuk. 

56

Ott egy elég kelletlen, angolul alig beszélő középkorú nő vette át a papírokat 

és kiküldött a váróba. Pár perc múlva hívtak, Zsókát nem engedték be, 

lefektettek egy vizsgálóba és pár perc múlva megjelent egy fiatal dundi szőke 

hölgy. Nem tudom mi volt a pozíciója, de az orvosok státuszszimbólumának 

számító fonendoszkóp nem lógott a nyakában. Egy kicsit beszélt angolul és 

azonnal neki esett a dolognak. Kicsit lefertőtlenítette a sebet, majd egyenként 

csipesszel megfogta a varratok kilógó végét és szikével elnyisszantotta őket. 

Az egész nem tartott három percig. Utána megint bekente fertőtlenítővel és 

még csak be sem kötötte. Azt mondta, ha eddig jó volt így, ezután is jó lesz. A 

másik sebemmel nem is törődött. Semmilyen papírt nem adtak, örülhettem, 

hogy a régieket és a számlámat visszaadták. Semmit sem mondtak a jövőt 

illetően, a dolog részükről kész volt. Az egész a keresgéléssel és a huzavonával 

a recepción alig egy óra alatt lement. 

A kórházat elhagyva úgy döntöttünk, hogy mi azért legalább egy ragtapasszal 

lekötjük a sebet. Zsóka mindennel felkészült az akcióra, volt velünk 

fájdalomcsillapító, tea, ha megszomjaznék, keksz, ha megéheznék, alma, 

hogy éhen ne halljunk, de arra nem számítottunk, hogy nem fogják bekötni a 

sebet. A közeli gyógyszertár ebédidőt tartott és a busz is jött pár perc múlva, 

így bementünk a belvárosba és ott az első nyitott gyógyszertárban vettünk 

sebtapaszt. Ott helyben felbontottuk, kértünk egy ollót a szükséges 

mennyiség levágásához és leragasztottuk a sebet. 

Ekkor még volt vagy két óránk a korábbi busz indulásáig, így átmentünk 

turistába. Utoljára 12 napja, a baleset napján tettünk ilyet. 

Perpignan-ról az útikönyv nem sokat ír. Elmondja, hogy hosszú évszázadokig 

Spanyolországhoz tartozott, Katalónia tartomány része volt. 

Először egy vörös téglás kastély hívta fel magára a figyelmet a belváros 

szélén. Mögötte egy sor nagyon hangulatos utcára bukkantunk. Legszebb 

talán a városháza épülete. A színház is egy régi téglaépület, előtte a teret 

rendezik, valószínűleg mélygarázst építenek. Az összkép elég vegyes. 

Láttunk olyan utcákat, melyek bármelyik fővárosban megállják a helyüket, de 

57

eltévedtünk nagyon lepusztult, régi részekre is, ahol a csiszolt márvány 

ajtófélfák között ütött-kopott ajtókat, mögöttük nyomortanyákat láthattunk. Sok 

házat felújítottak, de a többség azért elviselne egy kis simogatást. A belváros 

turisták által is látogatott részén számos háromnyelvű (francia, spanyol, 

angol) információs táblát láttunk. 

58

Mivel a mai nap elég stresszes volt és a lábam is kezdte érezni a 

megpróbáltatásokat, leültünk egy parkba, legalább az almát megenni. Utána 

elsétáltunk a pályaudvarig, melynek Salvador Dali-hoz van némi köze, 

megnéztük azt és lassan indult is a buszunk. 

Fél ötre értünk vissza, gyorsan átvedlettünk kempingezőbe, kiültünk a 

markize árnyékába pihizni. Én elkezdtem a naplót írni, a képeket áttölteni és a 

költségeket ledokumentálni. A notebook-ot bekapcsolva vettem észre, hogy 

az egeret megint nem látja, lehet, hogy a múltkori operáció csak eddig 

gyógyította meg a fenevadat. Még nem döntöttem el mit kezdek vele. Lehet, 

hogy újabb operáció lesz, de egy új egér beszerzése is szóba jöhet. De arra 

legalább egy hetet kell várni, amíg Spanyolországban valamilyen kultúr helyre 

jutunk. Ma biztos lehetett volna csinálni valamit… 

Le Barcares, 2005. június 2, csütörtök, 34. nap 

Meleg és napsütéses időre ébredtünk, így egy percig sem volt kérdéses, hogy 

a mai nap a strandolás jegyében fog eltelni. Előtte azért kiszaladtunk a közeli 

Lidl-be elsősorban az ajánlatukban szereplő, kicsit otromba, de nagyon 

praktikusnak tűnő szandálok miatt. Mint kiderült, nekem megfelel a szerkezet 

strandra járásra vagy kisebb helyi sétáláshoz, de Zsókának túl bumfordi és 

nehéz. Azért vettünk néhány cuccot az élelmiszer készletek feltöltésére. 

Dél körül már a strandon voltunk és a tiszta időben, enyhe szellőben 

rendesen adtunk a bőrünknek. Vízhőmérőt elfelejtettünk kivinni, szerintem 

fürdésre alkalmas már a víz, amit gyakorlatban többször is bebizonyítottam. 

Zsóka még ódzkodik a fürdéstől, remélem azért, ha csak hetek múlva is, azért 

rá fogja szánni magát. 

Le Barcares, 2005. június 3, péntek, 35. nap 

Hasonlóan szép idő fogadott bennünket reggel, mint az előző napokban. A 

program mára azonos a tegnapival, csak mivel ma piaci nap van, nem jobbra, 

hanem balra indultunk. Túl sokat nem akartunk venni, fogyatkozó 

borkészletünk utánpótlása volt a fő téma, de az utóbbi napokban megkedvelt 

és megszokott sárgadinnyéből is vettünk volna szívesen. Végül a korábban 

már kipróbált vörös borból vettünk másfél litert és kipróbálásra egy fél liter 

fehéret. Ez utóbbi nem nyerte meg a tetszésünket, így csak a vörösből fogunk 

egy kannányit venni vasárnap. Kedvenc dinnyésünk ma nem volt a placcon 

és ez el is vette a kedvünket a vásárlástól. 

A piacon bóklászva találkoztunk azzal az angol házaspárral, akik egy hétig 

telekszomszédaink voltak. Nagyon megörültünk egymásnak és jól 

elbeszélgettünk. Elmondásuk szerint úgy tíz kilométerrel arrább 

kempingeznek, ahol nagyobbak a parcellák és Székesegyház (Abbey) nevű 

és méretű lakókocsijukkal jobban elférnek. Jól kiértékeltük a francia és 

holland EU-s népszavazást és az EU gondjait (úgy a piac forgatagában), 

majd nagy barátságban elbúcsúztunk. 

59

A strandolás a tegnapihoz hasonlóan kellemesen telt, bár ma kicsit párásabb 

volt az idő. Kétszer is bementem a vízbe és örömmel állapítottam meg, hogy 

úszás közben a térdem már szinte nem is zavar. Szárazföldön még elég 

bizonytalan, már alig bicegek (különösen, ha odafigyelek és nem vagyok 

elfáradva), már majdnem olyan gyorsan tudok haladni, mint a megszokott, de 

lépcsőzéskor, - és különösen lefelé,- még nem merem terhelni. Terepre azt 

hiszem még nem mernék menni vele. Reméljük a közeli napokban ez is 

javulni fog. A vállam már szinte teljesen jó és a sebekről is elkezdett leesni a 

heg. 

A kempingbe visszaérve úgy döntöttünk, hogy, hasonlóan néhány estéhez az 

elmúlt két hétben, a vacsorát könnyűre vesszük. Csak camembert sajtot 

ettünk bagettal és néhány palacsintát. Közben elvégeztem néhány kisebb 

karbantartási munkát. Az ember nem is hinné, hogy mennyi tennivaló adódik 

egy ilyen úton. Hol a székek karfáinak csúszó felületét kell bezsírozni, hol a 

napernyő összefogására kell tépőzáras gumit készíteni, vagy a szifont 

megadjusztálni, esetleg egy lógó kábelt rögzíteni a lakóautó alján. Szinte 

minden napra jut, akár csak egy pár perces munka. 

Időközben egyre jobban befelhősödött és amikor éppen leültünk volna olvasni 

elkezdett cseperegni az eső. Mivel kilenc óra körül járt az idő, nem csináltunk 

gondot a dologból, bejöttünk a lakóautóba, Zsóka itt olvas, én pedig írom a 

naplót. 

Le Barcares, 2005. június 4, szombat, 36. nap 

Éjjel egyszer-egyszer csöpörészett kicsit az eső, de hajnalra már csak néhány 

bárányfelhő maradt. Mire 9 óra körül felkeltünk, ezek is eltűntek, de 

viszonylag erős, meleg szél kerekedett. Ez, mint tudjuk nem igazán alkalmas 

errefelé strandolásra és az elmúlt két nap után bőrünknek sem árt egy kis 

pihentetés. 

Zsókát mosóreflexei már napok óta izgalomban tartották és ez az idő kiválóan 

alkalmas arra, hogy kiélje ez irányú szenvedélyét. Az ágynemű és törölközők 

cserje már esedékessé vált, és ha nem is sok, de némi kézzel mosható holmi 

is összegyűlt. A lakóautó teljes takarítása is befért az időbe. 

Én az egerem ismételt generálozására szántam az időt. Zsóka ötlete alapján 

elmentem a közeli bevásárló központba, hátha tudok ott venni egy újat. 

Persze ilyesmit nem tartanak, de vettem egy pákát, amit ugyebár otthon 

felejtettünk, bízva abban, hogy a gond a múltkor elkészített hevenyészett 

kötésekkel van. Visszaérve a kempingbe megműtöttem az állatot, az előzetes 

diagnózis helyes volt. A gond csak az volt, hogy az igencsak méretes 60 

Wattos páka a finom elektronikához kicsit durva eszköz. Volt is némi 

bonyodalom, de végül a kábelt be tudtam forrasztani a panelba közvetlenül és 

most cincog. 

60

A kellemes napsütésben a még mindig elég erős szélben délutánunkat a 

ruhák vigyázásával töltöttük és elvégezhettünk néhány apróbb házkörüli 

tennivalót is előkészülve a hétfői indulásra és a következő hetekre tervezett 

turistáskodásra. 

Késő délután felerősödött a szél, az egész kemping őrült cövekelésbe 

kezdett. Minket nem érintett a dolog, mert semmink sincs kint. Azért szabad 

ég alatt lehetett Triominózni egészen sötétedésig, ami itt úgy háromnegyed tíz 

körül van mostanság. 

Le Barcares, 2005. június 5, vasárnap, 37. nap 

Egész éjjel egyig tartott a vihar. Eső nem esett, de az erős szél miatt összes 

tetőablakunkat majdnem teljesen becsuktuk, nehogy leszakítsa a szél. 

Reggelre csitult, de nem állt meg. A szokott időben, kilenc óra körül keltünk és 

mivel ma piaci nap van elmentünk körbenézni. Nem láttunk semmi újat, 

kedvenc dinnyésünk ma csak elakadásjelző háromszögeket és fluoreszkáló 

mellényeket árusított, így máshol szereztük be a következő napokra 

szükséges ellátmányt. Megszokott boros kislányunkhoz is hűtlenek lettünk, 

mert a tér oldalában egy állandó borkimérésben ugyanazt a bort húsz centtel 

olcsóbban megkaptuk. 

Visszaérve a kempingbe gyorsan átkonfiguráltuk magunkat strandoláshoz és 

lementünk a partra. A szél az ideálisnál kicsit erősebb volt, de a part felöl fújt, 

ami kevésbé kellemetlen. Azért a meg-megerősödő széllökések elkezdték 

vinni a durva szemcsés homokot, ami nagyon kellemetlenül csípett. 

Tudományos eszközökkel megállapítottam, hogy a víz még csak 19 fokos. Ez 

elriasztott a fürdéstől, bár nem tűnt hidegebbnek, mint az előző napokban. A 

szél ellenére délután négyig kitartottunk, de úgy jöttünk be, hogy mindenünk 

csupa homok volt. 

A holnapi indulás előkészítése jegyében kimentem fizetni. Ekkor kellemes 

meglepetés ért: a katalógusban jelzett 14=11 helyett 14=10 alapon kellett 

fizetnem és üdülőhelyi díjjal együtt a 14 éjszakáért mindössze 120 eurót 

kértek. 

61

Budapest – Francia-spanyol határ - Upc

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

Delete template?

Save as template?