Hamuváros

– Tudom – szólt Luke. – Én is szerettem egyszer.
Jace szinte megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és Clarynek hirtelen
eszébe jutott valami. Ezért jött ide, erre a helyre. Nemcsak a verekedésért,
hanem hogy találkozhasson Luke-kal. Mert tudta, hogy Luke meg fog ja érteni.
Emlékeztetnie kellett magát, hogy azért nem volt minden őrültség vagy
öngyilkosság, amit Jace csinált. Csak úgy tűnt, mintha az lenne.
– Nem lenne szabad arra kényszeríteni, hogy kimondd, hogy gyűlölöd
az apádat – mondta Luke. – Még azért sem, hogy megnyugtasd Maryse-t.
Meg kellene értenie.
Clary Jace arcát mustrálta, megpróbált kiolvasni belőle valamit. Olyan
volt, mint egy könyv valamilyen idegen nyelven, amit túlontúl rövid ideig
tanult. – Tényleg azt mondta, hogy soha többé ne menj vissza? – kérdezte.
– Vagy csak az volt a benyomásod, hogy így gondolja, úgyhogy eljöttél?
– Azt mondta, valószínűleg jobb lenne, ha egy időre valahol máshol
húznám meg magam – felelte Jace. – Azt nem mondta, hol.
– Adtál neki esélyt? – kérdezte Luke. – Figyelj ide, Jace! Nyugodtan itt
maradhatsz velem, ameddig szükséges. Fontos, hogy ezt tudd.
Clary gyomra görcsbe rándult. A gondolatra, hogy Jace ott lesz a házban,
ahol ő lakik, mindig közel hozzá, egyszerre töltötte el a boldogság és
a rémület.
– Köszönöm – mondta Jace. Rezzenéstelen volt a hangja, de tekintete
óhatatlanul is Claryre tévedt, a lány pedig az érzelmeknek ugyanazt a szörnyű
keverékét látta kavarogni benne, ami őt is teljesen összezavarta. Luke
– gondolta a lány –, néha azt kívánom, bárcsak ne lennél olyan nagylelkű.
Vagy olyan vak.
– De – folytatta Luke – azt hiszem, feltétlen vissza kéne menned az Intézetbe,
hogy elbeszélgess Maryse-szal, és kiderítsd, mi a helyzet valójában.
Többről lehet szó, mint amit elmondott neked. Talán többről, mint amit
hallani szeretnél.
• 49 •