Anne férjhez megy

– Nos, a gyerekeket remekül elmulattatja – vette a védelmébe
Diana. – Fred és kis Anne órák hosszat elnézegetik a képeket.
– Én tíz gyereket is elszórakoztattam Eaton-katalógus nélkül!
– szegte fel a fejét Mrs. Lynde szigorúan.
– Jaj, ne veszekedjetek már egy ilyen semmiség miatt! – szólt
rájuk Anne vidáman. – Ma van életem legszebb napja! Mérhetetlen
boldogságomat mindenkivel meg akarom osztani!
– Én aztán őszintén remélem, hogy sokáig eltart! – sóhajtott
fel Mrs. Lynde.
Jóakaratához nem fért kétség, és hitte is, amit mondott,
ugyanakkor tartott tőle, hogy a fennen hangoztatott boldogsággal
kihívjuk magunk ellen a sorsot. Anne-t a saját jól felfogott
érdekében mérsékletre kell inteni.
Ám délben akkor is egy boldog és gyönyörű menyasszony
– a Zöldmanzárdos-ház első menyasszonya – lépkedett le a
régi háziszőttes lépcsőn – karcsún, fénylő tekintettel, habos,
szűzies fehér fátylában, karjában rengeteg rózsával. Az előtérben
várakozó Gilbert rajongva nézett fel rá. Anne végre
az övé; évek türelmes várakozásával elnyerte ezt a tünékeny,
régen áhított kincset. Édes megadással őelőtte teszi le a fegyvert.
Vajon érdemes-e rá? Sikerül-e majd olyan boldoggá tennie,
mint reméli? Ha kudarcot vallana, ha nem ütné meg azt a
mértéket, amellyel Anne a férfit méri, akkor… de ebben a pillanatban
Anne kinyújtotta felé a kezét, tekintetük találkozott,
és a boldog bizonyosság elsöpört minden kétséget. Egymáshoz
tartoznak, és ezen semmi sem változtat, bármit tartogasson is
számukra az élet. Féltő gonddal vigyázzák a másik boldogságát,
és szívükben nem támad rettegés.
A régi gyümölcsösben, jól ismert barátok szerető, kedves
körében, Isten napja alatt esküdtek meg. Mr. Allan adta össze
őket, és Jo tiszteletes mondta el a „legcsodálatosabb esküvői
imát”, ahogy arról később Mrs. Lynde áradozott. Szeptember-
30