Anne férjhez megy

idejönni Selwyn asszonyhoz, hogy beszámoljak az élményeimről.
A családomat is csak aztán látogattam meg. Ha belegondolok:
tizenöt boldog év! Bizony annak a kettőnek tehetsége volt
a boldogsághoz. Talán észrevették már, hogy némely ember
pontosan ilyen. Bármi történik is, nem bírják sokáig a boldogtalanságot.
Persze egyszer-kétszer hajba kaptak, amilyen tüzes
népek voltak. De Selwyn asszony a maga bájos nevetésével
egyszer azt mondta nekem: „Szörnyű érzés fogott el, amikor
Johnnal veszekedtem, de a lelkem mélyén ugyanakkor boldog
is voltam, hogy ilyen csodálatos férjjel vitatkozhatok és békülhetek
ki.” Később Charlottetownba költöztek, a házat Ned
Russell vette meg, és idehozta a feleségét. Ha az emlékezetem
nem csal, vidám ifjú pár voltak. Miss Elizabeth Russell Alec
testvére volt. Egy-két évvel azután költözött ide hozzájuk, és ő
is víg teremtés volt. Ennek a háznak a falait átitatta a nevetés
és a boldogság. Maga itt a harmadik fiatalasszony, de egyben a
legcsinosabb is, Blythe asszony.
Jim kapitány finoman átnyújtott faragatlan bókját Anne
büszkén fogadta. Aznap este valósággal sugárzott; arcát
rózsásra színezte, szemét ragyogóra fényesítette a szerelem, és
még a zsémbes Dave doktor is elismerően pillantott rá. Hazafelé
menet meg is jegyezte Dave doktornénak, hogy a fiú vörös
hajú felesége igazi szépség.
– No, vár a világítótorony – jelentette ki Jim kapitány. – Igazán
rettentően örültem a mai estének.
– Remélem, gyakran látjuk majd – válaszolta Anne.
– Kíváncsi vagyok, akkor is ezt mondaná-e, ha tudná, milyen
szíves örömest elfogadom majd a meghívását? – ingerkedett a
kapitány.
– Más szóval azt akarja tudni, hogy komolyan gondoltam-e?
– vágott vissza Anne mosolyogva. – Bizony komolyan, „Becsszóra!”,
ahogy valamikor az iskolában mondtuk.
49