Grandpierre K. Endre: Történelmünk központi titkai 5. (pdf)

Visszaállíthatja bárki az őshitet - megalapozatlan, téves, ártalmas fogalmakat,
hazugságot szemernyit sem találhat benne. Éppen fordítva: a legújabb tudomány kezdi
felismerni, felmérni, hogy életünknek, jólétünknek, mi több, érzéki és érzésvilágunknak,
eszméletünknek sokkal hatalmasabb mozgatója a Nap, semmint eddig hittük: sokkal
nagyobb mértékben függünk a Naptól, mint ahogy eddig véltük. Az ősi napistenhit nem
más, mint valóságtükrözés, valóság-felismerés. És ez teszi lehetővé a napistenhit
helyreállítását.
Korlátok közé préselt, hatalmi láncok, tüzes vasak közé patkolt, ezerféleképpen nyo -
morított, szabadságtalanított korunkból ide sóvárog vissza az emberi lélek.
4.) MIKÉNT MARADHATOTT FENN ARANYKORI HITÜNK?
Sikeresen kiirtani vélt és csodaképpen mégis fennmaradt ősvallásunkban az a leg -
csodálatosabb, hogy a földkerekségen egyedülállóan teljes, páratlanul gazdag s átfogó,
mindenre kiterjedő képet nyújt az emberiség vakhomály fedte mágikus Aranykoráról.
Talán hihetetlen, de így igaz, hogy éppen itt, ennél az évszázadokon át saját hazájában
üldözött és fojtogatott népnél, ahol évszázadokig dühöngött a minden hagyomány
megsemmisítésén ügyködő inkvizíció, éppen itt maradott fenn nemcsak a magyar nép,
de az emberiség ősképzeteinek, ősemlékezetének szinte áttekinthetetlenül gazdag,
sokrétű emlékkincstára. Ősi, s már-már testet öltő elevenségben kirajzolódik a némelyek
által még napjainkban is kétségbevont Aranykor világa, korunkig sugárzó éltető hagyo -
mánytömege.
Magától értetődő: csak a nemzeti hagyománynak olyan rétegeiben maradhatott fenn
mindez, melyek az ikvizítorok számára hozzáférhetetlenek, mindenekelőtt az élő
szájhagyományban.
Öldöklő fegyverek oltalmában olyan nemzetellenes szellemi felső réteg települt ránk
a X-XI. század folyamán, amely legfőbb feladatának tekintette az őseredeti vitézi és sza -
bad magyar személyiség és szellem szolgai lelkületűvé átgyúrását, és a magyar jellem, a
magyar nemzeti öntudat alapját képező magyar őstudás, a magyar történelmi
őshagyományok és az ősvallás minden elemének, nyomának kiirtását. Kétszínű, a jónak
mezében fellépő álságos eszközökkel ütötte ki az önvédelem lehetőségét is az új, pusztító
ideológia. Az állítólag mindent megengedő, mindent jóváhagyó, mindenkit szerető, mindenkit
magához ölelő jámborkodás köpenyével eltakartan suhogott a kegyetlen korbács,
ömlött a vér és lobogtak az ősi szent magyar hagyományokat megsemmisítő mág -
lyatüzek. Törvények, rendeletek sora tiltotta be fej- és vagyonvesztés terhével régidők
ereklyéinek őrzését. Halálos bűnné vált az őselődök hitéhez való ragaszkodás. De a tör -
vényektől, rendeletektől függetlenül is országosan folyt a nemzeti emlékezet és
öneszmélés irtása. A magyar nemzet törvényen kívül helyeztetett. Nyíltan kimondatott
már Géza nagykirály korában (972-997), hogy a magyarnak el kell vetnie önvédő fegy -
verét, senkit sem szabad fenyegetnie többé. István kormányzata „(...) szigorúan
meghagyta, senki közülük ellenségként más földjét ne támadja (...)” (Érszegi (szerk.)
2004, 21.).
Szép. Sajnos azonban, a rendelet szerzői fura módon azt „elfelejtették” megtiltani,
hogy Ma gyarországot se támadják idegen hadak. Csoda-e, ha hazánk hamarosan hadszíntérré
vált, idegen hadak átjáróházává, öldöklésének véres színterévé, és az is maradt
172