Grandpierre K. Endre: Történelmünk központi titkai 5. (pdf)

szentsége, az anyaság szabadsága csak ekként biztosítható. Valójában a szerelem
szabadságának joga elválaszthatatlanul összefügg az élethez való joggal, illetve az
életadás jogának szabadságával. Ezért szent és sérthetetlen.
– Emberi közösség, társadalom nem lehet meg közösségi erők, közösségi cselekvések
révén. Az aranykori világban a közös tevékenységeknek hatalmas a lehetősége és
a szükségessége is, tekintve, hogy az elemi életszükségletekről való gondoskodás
a napnak csupán egy csekély részét viszi el. A többit, a fennmaradó idő túlnyomó
hányadát, közösségi ritmikus cselekvésekre, közös játékokra, táncra, rögtönzött
vagy hagyomány-szentelte ünnepekre fordították.
– Az ember szerves része a természeti világnak, része csupán, nem ura, nem zsarnok,
nem a Teremtés Koronája, csupán egyenértékű része, eleme. Nem akartak üres
teret teremteni maguk körül, élet-eleven és csaknem testhez tapadó kapcsolatban
éltek a környező természettel, amelyhez valósággal hozzánőttek.
– Minden élőre mély tisztelettel tekintettek. Mágikus természetfölötti erők megtes -
tesüléseiként tekintettek az állatokra, de még a növényekre és a természet jelenségeire,
a tárgyakra is. Az ősi Egyiptom parasztjai az aratás megkezdésekor, az első
gabonafej lemetszése után a földre térdelve kértek bocsánatot az istenektől.
– Az aranykori ember a világ megismerésének lázában élt. Mindent végigfürkészett,
megvizsgált, ami a keze ügyébe vagy szeme elé került. Őseleinknek ez a kutatási,
megismerési ösztöne ütközik ki napjaink kisgyermekeinek örökös kutakodásában
és kérdezősködéseiben.
6.) RÖVID ELŐZETES AZ ARANYKORRÓL
Meglehet, hogy a továbbiak során a jelképkutatás és a történelmi hagyományok vizsgálata
szellemében behatóan ki kellene térnünk aranykori hagyományok ismertetésére,
nem feledkezvén meg tündérkori tündérhagyományainkról, csodálatos tündérhitregéink
páratlanul gazdag kincstömegeiről sem. Ámde ez az óriási anyag nem fér tanulmányunk
keretébe, s egyébként is óvakodnunk kell attól, nehogy bárki is romantikus történetszemléletet
vethessen szemünkre. Noha tisztán kell látnunk, sokszor az, ami hihetetlennek,
mert szépnek, regényesnek, valószerűtlennek tetsző, nem mindig, s nem
szükségszerűen valótlan és hiteltelen.
Teljes meggyőződéssel valljuk: az „aranykori nemzeti boldoglét” (Ipolyi) s vi -
szonyainak feltárása valósággal nélkülözhetetlen a magyar őshagyományok, illetve az
ősi magyar szellemi világ bemutatásához, annál is inkább, mivel a magyar ősvallás alapjai
az Aranykorba nyúlnak vissza. Így hát a későbbiek során, ha vázlatosan is, kénytelenek
leszünk kitérni rá. Ezúttal azonban csupán az alapfogalmakra térünk ki, arra is
csak érintőlegesen.
Lássuk, mindenekelőtt, volt-e egyáltalán Aranykor? A tudomány habozik, nem ad
egyértelmű választ. Bármilyen különös is, ez a kérdés még tisztázatlan. Miért nevezzük
különösnek ezt? Mert óriási jelentőségű kérdésről van szó. Az emberiség őskoráról.
Arról, miként élt az ősember, arról, miből lett az ember, milyen előzmények szülték, s
arról is, egyáltalán mi az ember, honnan jött és hova megy, sötét és sivár mélységből
emelkedett fel a mai világához, vagy éppen fordítva, nem felfelé, hanem lefelé halad, s
ahelyett, hogy rendezett, tiszta és fényes világ felé tartana, valamiféle sötét mélység
175