You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
Alig pár hónappal az író halála utána<br />
Szigorúan ellenőrzött vonatok pécsi előadása<br />
óhatatlanul egyfajta emlékünnepségként<br />
hat. A mozdulatok, a szavak és a csöndek<br />
itt nem pusztán önmagukról szólnak -<br />
mindegyikük úgyis csak Hrabalt jelenti; a mozdulatok,<br />
a szavak és a csöndek tehát inkább<br />
félénken kihátrálnak a színről, és az előadás végére<br />
talán már nem is léteznek. A taps ugyanis<br />
elsősorban nem a rendező vagy a színészek<br />
munkáját dicséri, hanem az íróét. Az efféle szuicid<br />
színház hálátlan megítélése nem veszi figyelembe<br />
az alkotóknak azt a feltételezhető szándékát,<br />
hogy a törté<strong>net</strong> révén ne kétdimenziós<br />
regényhősöket, hanem élő embereket láttassanak.<br />
Mindazonáltal gátat emel az objektív értékelés<br />
elé az a felismerés, hogy a pécsi előadás<br />
készítői sokszor maguk is a csúcspontján lévő<br />
Hrabal-kultusz védőszárnyai alá húzódtak.<br />
Az élettelenségnek számos markáns tü<strong>net</strong>e<br />
van. Az Árkosi Árpád rendezte előadás élettelenségét<br />
leginkább a díszlet túlhangsúlyozottsága<br />
jelzi. Árvai György szemlátomást igyekezett Hrabal<br />
világának minden tipikus elemét belezsúfolni<br />
a Kamaraszínház viszonylag szűk terébe; nem<br />
maradhatott ki a galambdúc, a szemafor, a váltókar,<br />
a bélyegzőkkel teli hivatali íróasztal, a<br />
hegyvidék látképe és a vasúti sín. Ez az igyekezet<br />
kétségkívül eredményesnek bizonyult; a színpadkép<br />
annyira erőteljesen árasztja a hrabaliságot,<br />
hogy figyelmünk az előadás során olykor a<br />
színészi játékról a jóval szuggesztívebb díszlet-re<br />
terelődik. A darab szereplői csak vendégek<br />
ebben a világban: balsorsú lidércként téblábolnak<br />
a színpadon, mintha attól tartanának, hogy a<br />
törté<strong>net</strong>, amelyet el akarnak játszani, jelenlétük<br />
nélkül is teljes egészében kikövetkeztethető a<br />
díszletből, s mivel a nézőtér két oldalról mintegy<br />
körülöleli a színpadot, még csak a játéktér mélysége<br />
sem segíthet abban, hogy a szereplők legalább<br />
időnként elkerüljék a számukra egyre kínosabbá<br />
váló, másodhegedűs voltukat aláhúzó találkozást<br />
a díszletelemekkel, melyeknek - mint<br />
önálló csendéleteknek - saját, a drámai közlés-<br />
Miloš: Urbán Tibor (Simaratotó)<br />
L I S Z K A TAMÁS<br />
KRITIKAI TÜKÖR <br />
MÁGNESGALAMBOK<br />
HRABAL-BEMUTATÓ<br />
formától természetszerűleg eltérő kifejezésmódjuk<br />
van. Ha egy előadásban minden esemény a<br />
díszlet valamely részének kihasználására épül, az<br />
önmagában nem hiba, feltéve, hogy a tárgyak<br />
nem gátolják, hanem segítik a szóban forgó esemény<br />
bemutatását. A pécsi színpadkép azonban,<br />
úgy tűnik, fékezi a rendezői ötletességet, és<br />
tompítja a színészi kedvet.<br />
Az Árkosi-féle megközelítés annyiban vitatható,<br />
hogy elsőrendű céljának csak a hrabali miliő<br />
megteremtését tartja. Megbonthatatlan egységként<br />
kezeli tárgyát, nem kezd játékba vele. Következésképpen<br />
lépten-nyomon olyan panelekre<br />
épít, amelyek egy Hrabalt nem ismerő néző számára<br />
alkalmasint értelmezhetetlenek. Példa erre<br />
Miloš öngyilkossági kísérletének jele<strong>net</strong>e. A közönség<br />
dermedten figyeli, ahogy a főhős elmetszi<br />
csuklóján az ereket - ám a feszült csendet nem a<br />
drámaiság, hanem az értetlenség indukál-ja.<br />
Mintegy csatornát váltva új törté<strong>net</strong>be kapcsolódik<br />
bele itt a néző, és döbbenten ismeri fel,<br />
hogy amíg Miloš és Máša naiv duettjével mulattatta<br />
magát, addig egy másik adón mély és tragikus<br />
események következtek be. A korábbi,<br />
kétszereplős jele<strong>net</strong>ből ugyanis sem lélektanilag,<br />
sem dramaturgiailag nem következik az öngyilkosság.<br />
A nézőnek tehát irodalmi (vagy mozgó-
Change language