arcok és maszkok - Színház.net

mely Lengyel költői prózájának bizonyosértékeit őrzi. Nem dramatizálás ez, ha-nempusztán színpadra állítás. Így a darabnakdramaturgiája nincsen, hanem csupán arrólvan szó, hogy egyrészt Lengyel alakjai újfórumhoz jutnak, másrészt felvetődik azújrakezdés, illetve a már kezdetbenproblematikusnaktűnőfejlődésmozzanatok néhány kérdéskomplexuma.Lengyel ugyanis, mint író,megérti a következőt: akadhat ember, aki afasizmus poklában feladja a küzdelmet.Annyira csalódott és annyira fáradt, hogybár zseniális építész, mégis visszautasítja amegmenekülés lehetőségét, melyet akommunisták biztosítanának számára atáborban. Trend Richárd - ez az építészneve - (talán kissé beszélő név is) trendjemár igen korán, még otthon is lefelé ívelt.Egyszerre nem lehet valaki kiválószakember és foglya a dekadensönfeladásnak. A Trenddel szembeállítottfigura viszont Prenn Ferenc, aki mindenüttés minden helyzetben megtalálja azönmagán segítés és ezáltal a másokonsegítés lehetőségét is.A harmadik típus a kommunistapártmunkás, aki elsősorban a másokonvaló segítés lehetőségét találja meg. De aző élete sem problémátlan. Van egyé-niéletcélja, de ezt alá kell rendelni azúgynevezett történelmi kötelezettségeknek.Prenn Ferenc ezt nem teszi meg, őönmagát is meg akarja valósítani - ahogylehet, úgy -, viszont a mozgalom embereinagy önfeladással indulnak az új életbe. Skeveset nyom itt a latba, hogy Lengyelnagyon távolról ismeri csupán a fasizmuskoncentrációs táboraiból való szabaduláslélektanát. Az ő hőse egy ideig pihenni akarés pihen is. Holott a fasizmus táboraibólszabadultak elsősorban igazságot akartaktenni, mégpedig aktívan. A probléma azonban,melyet emellett felvet, már igaz.Hősének pártirányítója, felettese rideg,határozott, és számon kéri a hőstől a pártiránti kötelezettséget - tekintet nélkül aszemélyes vágyakra. S hiába akarszakmájában dolgozni, folyóiratot kellszerkesztenie. Ha tehát a kezdetről vanszó, vagy az újrakezdésről, Lengyel szerintérdemes azon gondolkozni: hogyan lehet atörténelmi feladatokat egyesíteni,összefűzni az egyéni képességekkel, vágyakkal.Mert ha kívülről jönnek a feladatokés rátelepszenek az egyén törekvéseire,akkor végrehajtásuk valószínűlegbürokratikus lesz. S nem az egyén tehetróla, hanem a szerkezet.A tudós Bokor Péter (Tahi Tóth László), a kispolgári Bokor Péterné (Halász Judit) és a legifjabb Bokor,Judit (Kútvölgyi Erzsébet) Örkény István Vérrokonokjában (Pesti Színház)Végül, de nem utolsósorban (menynyireelcsépelt s mégis szükséges fordulat ez),Örkény újabb drámájáról, aVérrokonokról kell beszámolni. Ugyanisez a darab is mélyen összefügg az újrakezdés,az úgynevezett tiszta lap perspektívájával.Amint Örkény mindigszellemes író, úgy ez a Pesti Színházbanbemutatott darabja is rendkívül szellemes.A groteszk allegória műfajába tartozik,ahol a groteszkség részben abbólszármazik, hogy olyasmit is allegorikusanmond el, amit nagyon egyszerűen ésköznapian lehetne elmondani. Csak-hogyaz allegorikus jellegnek itt is megvan azoka. Ha ugyanezt elmondja köz-napinyelven, akkor a groteszkség adtadistancia nem teremt lebegést. Így viszonta Bokornak elnevezett szereplők, akikmindannyian a vasútnál vannak és avasútért é lek, és akiknek minden vágyuka vasútnál dolgozni, noha első pillanatrakissé süsüknek tűnnek, vég-eredménybensifrírozott valóságos általánosságok. (S haaz olvasó az utóbbi mondatot nemértené, tekintse sifrírozottnak, amitlesifrírozni kell.)Egyszóval itt vannak a magyar Bokorokvagy Bokor magyarok, akik között akadnyugdíjas vasutas, akinek vérre vanszüksége, nyugdíjas vasutasözvegy, akiviszont hivatásos spicli - persze, nemközönséges, hanem vasúti spicli -, s éppenúgy megírja a névtelen leveleket,3

Ádám, aki a névtelen leveleket kapja (Huszti Péter). és Imre, akiről azt hiszi, hogy írja őket(Balázsovits Lajos) Illés Endre drámájában (Iklády László felvételei)mint ahogyan Illés Endre darabjábanezeknek szerepük van. Örkénynél azonbana spicli valahogy hozzátartozik anormális élethez, mint ahogyan ArisztophanészMadarakjának ama hőse, akicsúszómászásával és intrikáival bebizonyítja:nincs társadalom, mely őt nélkülözhetné.Azután szerepel valóban komolyvasutascsalád; tagjai érezve az újidők szelét, aktivizálják magukat, még aszabad időben is, és valóságos sátoros ünnepetrendeznek a színpadon, továbbászerepel egy fiatal házaspár is, a vasutasözvegy-spiclititkos albérlői, és az ifjúférj hatalmas tudásanyagot szed össze,hogy bejuthasson a vasúthoz (érdekesmódon nemcsak vasutas-szaktudást, hanemabból kiindulva összefüggő általánostudást is). Végül a munkakönyvilegvasutas-házaspár kislánya, aki perszeszintén vasutas akar lenni, s e célbóltöbbször végigrohangálja a színpadot.Mindez furcsa, sokkoló, de kérdés az,hogy kikerekedhet-e belőle dráma. Örkénydramaturgiájának egyik jellegzetességeaz, hogy nála minden kétszer játszódikle. Egyszer mint komédia, ésmásodszor mint melodráma. Itt sincsmásképp. Az első részben a nyugdíjasvasutas vért kéreget, mégpedig vasutasvért,mert gyógyulásának ez a feltétele.Hosszas, groteszk küzdelem után megkapjaa vért. Bokorék tehát megindítjákaz „életéért vérünket" mozgalmat. Azthinnők, hogy a következő részben a„gabonát nem" című fejezet következik,de csak egynéhány pillanatig tűnik úgy,hogy a végre boldog Bokor boldogtalanlesz, melodramatikusan összebékül véradóival.Azonban mégis ebben a részbenmerül fel az egyetlen, gondolatilag isexpressis verbis megírt összeütközés. Amár befutott Bokor és a vasutas-jelöltifjú férj-Bokor összecsap azon akérdésen, hogy vajon a vasutat az áldozatoktartják-e normális mozgásban,vagy pedig a vasutat kezelők tudományosfelkészültsége. Nagy vita kerekedik, viharegy pipetta vérben, de az-után kiderül,hogy a vitázók azonos vércsoportbatartoznak, és így a vasúti érrendszervalószínűleg - ha nem is hibátlanul -lüktetni fog a jövőben is.Nyilvánvaló, hogy a dráma végső sorontúl könnyen optimista. A groteszkség ittnem mélyíti el a világlátást, ha-nemsokkal inkább felhőjátékká teszi. Ezértnem is éri el ez a dráma Örkénylegértékesebb darabjainak színvonalát.Ezért válaszolja meg úgy a kérdést - ami aközhelyhez közelít, de első közelítésbenigazságtartalma vitathatatlan -: mindenenergia végeredményben fel-használható.S az energia természetéből következik,hogy végül is nem tűnik el. Okoz ugyanzűrzavarokat, hogy egy-mással ellentétesenergiák csapnak össze, de Örkény szerintspontán módon, jól kiegészítik egymást.Ez az, amit nem hiszek. Ez spontánmódon nem megy. Az újrakezdés vágyanem azt jelenti, hogy végül is mindenösszebékül. Persze sokkal több békülössze a folyamatokban, mint az elsőpillanatra tűnik. E téren tehát Örkénynekigaza van. De nem minden. S a kisebbfennakadások, a kisebb elkésések,kisiklások, összeütközések ugyan nemteszik kérdésessé a vasút létét, de sokbakerülnek nemcsak a vas-útnak, hanem azembereknek is, akik például a kisiklottvonaton utaztak.S ez nem mindegy. A groteszk perszeérzékelteti ezt is. De már nem azzal azerővel, mint ahogyan ezt érzékeltetniszükséges. Az a kérdés, hogy áldozni kellea vasútért, vagy ismereteket kellszerezni, ezért válik absztrakttá, mert azismeretek maguk is áldozatok. Legfeljebbolyan áldozatok, melyeket nagyon jóbemutatni, mert maga az ember isgazdagabb lesz tőlük. Viszont rokonszenvesaz, és a darab nagy értéke,hogy a görccsé váló szolgálat - akár fizikai,akár szellemi szolgálat - mégis-csakelszegényíti az embert.S íme, a problémák ölelkeznek. Azemlített darabok vérrokonok. Nemcsakazért, mert van spicli itt is, ott is. Ha-nemazért, mert a Lengyelnél rigorózusanmegjelenő történelmi feladatvállalásdrámai problémájának itt allegorikusfonákját kapjuk. S ez a fonákságkölcsönöz végül tartalmat Örkény művének,s ez gondolkoztat meg újra és újraaz újrakezdés, a már eddig fölépített éskidolgozott alapokon történő újrakezdéskérdéséről.

KOLTAI TAMÁSOthello, avagy egy előadáséleteTétel és bizonyítási eljárásA tételMájusban alkalmam volt elkísérni a MadáchSzínházat szovjetunióbeli vendégszereplésére.Az Othello leningrádi bemutatójánakéjszakáján írt, napilapnakkészült telefontudósításomból terjedelmikorlátok miatt kimaradt egy bekezdés. Akövetkező: „Az Othello Ádám Ottórendezésében a színházi évad egyik kiemelkedőelőadása. Nem csupán a különlegeskörülményekhez való alkalmazkodáseredménye, hanem Ádám Ottórendezői alkatából fakad, hogy a produkcióelőadásról előadásra gazdagodik, újabbrészleket tárva föl a darabból vagyhelyezve a korábbihoz képest valamelyestmódosult megvilágításba. Nem arról vanszó, hogy az előadás gondolati rendszeremegváltozik, hanem a szerves színpadi életmegteremtése olyan belső szabadságot ad aszínész-nek, olyan lazán oldottnak érzimagát, a szerepben, ami lehetővé teszi afinomabb hangsúlyeltolódásokat."Talán valahol e pont körül kell keresnünkÁdám Ottó rendezéseinek lényegét.Sikereit és kudarcait is innenkellene magyaráznunk: egyazon mód-szerszínéről és visszájáról. De könnyebb ilyentételt fölállítani, mint bizonyítani. Gyakranhatározzuk el, hogy többször ismegnézünk egy-egy színházi előadást,figyelemmel kísérve színpadi életét, amelynem zárult le a bemutatóval, ellenkezőleg:akkor kezdődött. Legtöbbször azonbanpuszta szó marad az effajta nekibuzdulás, sa napi hajsza, a bemutatók tolakodóegymásutánja elfeledteti velünk önkéntesígéretünket. Igaz, ritka az olyan előadás,amelyik kikényszeríthetné vállalásunkteljesítését. Véletlen tapasztalataink isrosszak: rendszerint az ötödik és a tizedikelő-adás között él a produkció, míg előtte akoraszülöttség, utána a koravénség jegyeitviseli.Az Othello titkaAz Othello már a bemutatón is titkokatrejtett. Jóféle titkokat; olyanokat, amelyeketsohasem bírunk teljesen megfejteni,és mégis sokat tudunk meg általuka világról. Talán többet, mintha mindenegyértelmű és határozott lenne.Shakespeare Othellójáról nagyon sokatírtak már, és ehhez az irdatlan irodalomhozmost néhány lapszéli jegyzetkéntkapcsolódnak azok az írások, amelyeka Madách Színház Othellójáról születtek.Egyetlen titok továbbra is meg-fejtetlenmaradt. A legfontosabb. Mi hajtja JagótOthello ellen? Régen azt mondták erre: agyűlölet. A Madách Színház előadása aztmondja: a szeretet. A kettő nincs is olyantávol egy-mástól. A gyűlölethez éppúgy amásik ember vonzása kell, mint aszeretethez. Gyűlölni és szeretni - ezegyaránt valakinek a kiválasztását jelenti.A Madách Színház előadásában Jagokiválasztja magának Othellót, és szinteteljesen mindegy, hogy szeretetből vagygyűlöletből. Talán, mert birizgálja a pletykafeleségéről és a mórról. Vagy, mertféltékeny rá - a karrierjére. EsetlegDesdemonára féltékeny, mert túl nagyhelyet foglal el Othello lelkében, kiszorítvaonnan a baráti érzést. Dühít-heti Cassiohadnagysága. És mindez együtt.De meglehet, hogy csupán kapcsolatotkeres - ha fonákot is - azzal az egyet-lenemberrel a környezetében, akivel érdemes.A nagy magányossal - Othellóval.Többször látva az előadást, hajlok arra,hogy Jagóról szól, amint Othello magányátostromolja. És a sajátját, persze.Az értelmezés nehézségeiItt egy kis kitérőt kell tenni. Tartok tő-le,hogy akárhányszor indulunk is földeríteniÁdám Ottó Othellóját, mindannyiszor máseredményre fogunk jutni. Ezek azeredmények hasonlítanak egy-máshoz, ésmégis eltérnek egymástól. Az előadásbólfakadnak, de mire megfogalmazódnak,már nem annyira az elő-adásra ésrendezőjére hasonlítanak, mint inkábbarra, aki megfogalmazza őket.Ádám Ottó valószínűleg azon a nézetenvan, hogy ha egy színdarabról alkotottvéleményt szavakba lehetne foglalni, akkorfölösleges volna magát a darabotmegrendezni. És viszont: ha egy-szer márszínpadi életét éli egy dráma, akkor nincsmit beszélni róla.Ádám tehát nem a színműről alkotottvéleményét, divatos szóval: koncepciójátrendezi meg. Akkor mit? Ma-gát a darabot,mondhatnánk erre. Csak-hogy ilyen nemlétezik. Az Othellónaka színháztörténetben egyetlen „hiteles"előadása volt: a legelső. Mindegyik utánakövetkező eltért tőle. Ha másban nem, aszereplők aznapi hangulatában, aWhitehall vágy a tetőtlen Globe Szín-házfölötti légnyomásviszonyokban. Abemutató után' minden további előadásba,másnap vagy évszázadok múlva, belejátszotta közben eltelt idő, a művészetről,az életről és magáról a műrőlfölhalmozódott tapasztalat, az éppen adotttársadalmi körülmények összessége, meg aművészek személyisége: világnézetük,erkölcsi felfogásuk és tehetségük.Az a rendező tehát, aki nem „koncepciót"rendez, nem tesz mást, mintmozgósítja szellemi erőit a találkozásra akiválasztott művel. Az előadás ebben azesetben a rendezőnek és munkatársainak apróbaidőszak alatti állapotát fog-jatükrözni. Ebbe az állapotba belejátszikszemélyiségfejlődésük foka: politikai ésmorális véleményeik, hangulataik,magánéletük részletei, pillanatnyi sérüléseik,sőt a városi közlekedésből adódóizgalmak. Mivel pedig mindez csak afölkészülés időszakára vonatkozik, apremier után (amelyet természetesen megintegész sor napi körülmény befolyásol)minden további előadás módosul abemutatóhoz képest. Ettől már igazánnincs is olyan ' távol az a Peter Brooktólszármazó és abszurdnak tartott új keletűfölfogás, hogy egy színházi elő-adást csakegyszer lehet eljátszani, mert egyszeri ésmegismételhetetlen.Ha megkíséreljük elemezni, hogy mi-rőlszól az Othello előadása, akkor nemdrámaértelmezés után kutatunk, nemegyetlen rendezői gondolatot keresünk,hanem rendszerezni próbáljuk a sajátgondolatainkat, amelyeket a világ sokoldalú,gazdag ábrázolása keltett a színpadon.Végül is, valljuk meg őszintén,minden kritika ezt teszi.Ádám Ottónak nem az Othellóról vanvéleménye, hanem az életről. Rendezésétnem az minősíti, hogy fölfedezzük-e agondolatait, hanem az, hogy rájuk tudunkehangolódni a sajátjainkkal.Mindebből az következik, és erről eddignem esett szó, hogy az előadás változótényező között szerepel a néző is. Nincskét egyforma előadás, és nincs kétegyforma néző. A fentiek után azt sem kellindokolni, hogy ugyanaz a néző semugyanaz, ha másodszor vagy harmadszornézi végig az előadást.A kérdés most már az: ennyi viszonylagosságután van-e értéke és ér-

Shakespeare: Othello (Madách Színház). Jago (Huszti Péter) az Othello (Bessenyei Ferenc)feletti diadal röpke pillanatábantelme az elemzésnek? Még élesebben fogalmazva:elemezhető-e az ilyenfajtaszínházi előadás? Nemcsak egyetlen előadásraérvényes-e az elemzés?A válasz nem egyszerű. Az Othelloelőadásmagja Othello és Jago viszonya.Ez, lényegét tekintve, minden előadásonváltozatlan. (Részleteiben már nem.) Jagomeg akarja szerezni magánakOthellót. Gyűlöletből, imádatból,féltékenységből, rajongásból, dacból -mindegy. Huszti Jagója a felszínenközösségi ember: a társaság lelke, alegjobb cimbora, vásott jópofa ésmókamester. Bessenyei Othellója maga abezártság és megközelíthetetlenség. Deez csak a látszat. Huszti Jagója avalóságban ugyan-olyan magányos, mintBessenyei Othellója. Ez a JagoOthellónak játszik. Bármit tesz, közben fél szemmel őt lesi.Mindent miatta tesz - érte és ellene. Aterv - amely Husztinál a szemünk láttáraszületik meg, véletlenül, egyetlen pillanatintuíciójából - valószínűleg már Jagosokadik kísérlete, nem gonoszabb azelőzőeknél. Nem is lehetett még alkalmaJagónak megtapasztalnia Othelloféltékenységét - a mértékét bizonyosannem.JagoHuszti Jagója mindaddig fölényes játékos,amíg halvány reménye sincs arra,hogy elérje célját. Bessenyei Othellójaszilárd és áthatolhatatlan. Eddig egyetlenember ért el a lelkéig: Desdemona.Abban a pillanatban, amikor Jagónaksikerült bizonytalanságot keltenieOthellóban, ő maga megrémül attól aziszonyatos energiától, amelyetfölszabadított a mórban. De itt már nincsmegállás. A nagy fordulat az első részvége: Othello és Jago kettőse. Jago itt márelérte célját. Othello egyetlen szakítássalkitépte lelkéből Desdemonát, és egésztestsúlyával Jagóra nehezedik. HusztiJagója azonban csupán néhány pillanatigdiadalmas: rögtön megérzi, hogy hiábaszerezte meg Othellót, nem bírja el ezt ahatalmas terhet, összeroskad alatta. Innenkezdve egyetlen rettegésben él, hogyföltartsa a hegyomlást - egészen abefejezésig, amikor az óriás pusztulása őtis eltemeti. S vele saját maga jobbik felét.Ki ez a Jago Huszti Péter alakításában?Mosolygó gazember, akinek veszélyességeabban rejlik, hogy megnyerőnekmutatja magát? Ártatlan tréfálkozó,aki képtelen fölmérni, hogy egyOthellóval nem lehet otrombán viccelődni?Vagy egyszerűen egy tisztecske,aki a nagy ember bűvkörébe került, s hamár nem lehet a barátja, legalábbkiprovokálja, hogy fölfigyeljen rá?Ahányszor láttam, Huszti Péter egykicsit mindig más volt. Egy alkalommalmintha csak edzőpartnerének tekintettevolna Othellót. Olyan volt, mint azok akeménykötésű bokszolók, akik óraszámpüfölik a mokány bőrzsák mozdíthatatlantömbjét. Ám a „bőrzsák" egyszerremegelevenedik és egész tömegévelnekilódul.Máskor erős, fiatal vadból változott átszűkölő kuvasszá. Volt úgy, hogy aztéreztem : ez a Jago mindenkinél különb.Okos, önérzetes és férfias. Egészen addig,amíg nem hívja ki Othellót. Ettől kezdvesunyivá és alattomossá válik, el-vesztiemberi értékeit, s kétségbeesetten próbál afelszínen maradni.Van Husztinak egy remek mozdulata.Amikor Othello rámordul, reflex-szerűena feje elé kapja a kezét. Egy-szer olyankoris, amikor Othello még jócskán távol álltőle, ráadásul félig háttal. Jagoborzalmasan fél Othellótól. Fizikailag.Attól, hogy megüti, vagy megöli. Egyalkalommal ez majdnem meg is történik.Othello torkon ragadja Jagót, és Huszti -kikerülve a rettentő marok szorításából -hisztérikus rohammal éli át ahalálfélelmet.Végül is Huszti Jagója embernek sokkalsilányabb, mint előszörre látszik. És ettőlhelyreáll a dráma egyensúlya, amely azelőadás elején már-már fölbillennilátszott.

OthelloJago az előadásban mozgékony jellem.Othello statikus. De Bessenyei is más-másarcélét mutatja meg Othellónak előadásonként.Kezdhetném az apróságokkal. Néhamélyről hozza föl a származás gyökereit:sámánkodások, törzsi szertartások atavizmusátérezzük egy-egy énekelve-deklamálvafölhangzó mondatfolyamban.Máskor nyoma sincs ennek: a civilizációsszokások elfödték az eredetet.Ugyanígy, kétféleképpen mondja elDesdemonának a jegykendő varázsoserejéről szóló mondókát. Néha úgy, hogymaga is hisz benne; hangját sejtelmesenátjárja a vajákosság borzongása. Máselőadásokon csak Desdemonának föltálaltmese az egész, hogy megijessze vele.Meglehet, az ötletet a Brabantio-félékotromba vádjai juttatják az eszébe;azokéi, akik még mindig az őserdeivadat látják benne elvakult faj gyűlöletükben.Bessenyei Othellójának elmagányosodásakülönösen az előadássorozat folyamatábanfigyelhető meg. A bemutatón mégcsillapíthatatlan szeretetéhség jellemezte.Mintha csak arra várt volna, hogy áttörjekörülkerítettségének falát. Desdemonaelvesztésekor szinte boldogan halmozta elhűségének érzelmeivel - Jagót. AkkoriOthellója még nem volt olyan zárt, mint amostani. Puhább volt, közvetlenebb,derűsebb és naivabb. Azótamegkeményedett Bessenyei Othellója.Kiszikkadt. Már nem hisz az érzelmekben.Elég egyetlen elejtett mondat, hogy fészketrakjon benne a gyanú. Már nem isgyanakvó. Inkább józan. Illúziók nélkül élrégen.Jagóval sincs kapcsolata. Soha, egyetlenpillanatra sem merül föl benne, hogyközel kerülhetne hozzá, esetleg a barátjalehetne. Nem szereti. Senkit sem szeret, éssenkiben sem bízik. Egyedül van.Ezért mondható el, hogy két magánydrámája lett az Othello a Madách Szín-házelőadásában. Vagy még inkább: akapcsolatteremtés lehetetlenségének drámája.Szeszélyes változásokMi teszi lehetővé, hogy az előadás életébenilyen - nem is kis - változások történjenek,s hogy ne leegyszerűsítésnek, hanemgazdagodásnak érezzük ezeket aváltozásokat?Legutóbb Brook három budapestiSzentivánéji álom-előadásán figyelhettünkmeg hasonló különbségeket. Brooknálazonban egy erős rendezői akaratA bosszúeskü előtti pillanat (Bessenyei Ferenc és Huszti Péter) (Iklády László felvételei)

érvényesülése enged meg bizonyos rögtönzéseket.Ádámnál a színésznek nem ajátékosságra való hajlama szabadul föl,hanem lélektani bázisa. Mivel ebben arendezői fölfogásban nincs a színészrerákényszerített jellem (Brooknál sincspersze, legföljebb szigorúbb ragaszkodás akarakter fizikai és biológiaimeghatározottságához), a színpadi figuraképlékenyebb. Jobban átveszi az alakító, aszínész személyiségét, és együtt változik azőt ért pillanatnyi hatásokkal.Akárcsak más rendezőknél, az előadásÁdámnál is eljut a bemutatón egy többékevésbévégleges állapotba. Innen márfolytathatjuk a gondolatmenetetSztanyiszlavszkij szavaival ( A színész ésa rendező művészete): „Ez azonban nemjelenti azt, hogy a színészek alkotó munkájabefejezettnek számít abban a pillanatban,amint az előadás a közönség elékerül, s nekik nincs más föladatuk, mintgépiesen ismételgetni az első elő-adást.Éppen ellenkezőleg, minden elő-adásújabb ihletet követel tőlük, lelki-erejükteljes igénybevételét, mert csak ígyidomíthatják szerepük partitúráját azokhoza szeszélyes változásokhoz, amelyekminden egyes alkalommal valamennyiükben,mint eleven, érzékenylényekben végbemennek. Így mintegymegfertőzik egymást érzéseikkel, visszatudják adni a drámának láthatatlan ésszavakban nem kifejezhető lelki tartalmát.És ebben rejlik a színpadművészetlényege. "Ádám Ottónak, a legsztanyiszlavszkijibbmagyar színházi rendezőnek rendkívülfontosak ezek a „szeszélyes változások" ésaz az alkotói légkör, amelyben a színészek„megfertőzik egymást érzéseikkel". Ezértad a színésznek próba közben nagy belsőszabadságot és mozgási lehetőséget. Ámugyancsak Sztanyiszlavszkij figyelmeztetarra, hogy a színész szabadsága nagyonveszélyes dolog (Megjegyzések aszínházművészetről, A színészszabadsága): „Hiba lenne azt hinni, hogya művész szabadsága abban áll, hogy azttehet, amit akar. Ez az önfejű emberszabadsága ... Az szabad igazán, aki magaszabadította föl magát, akinek nincsszüksége mások segítségére, aki mindenttud, mindenre képes, mindenben önálló,mert saját véleménye van; akinekbőségesen állnak rendelkezésére azállandóan elő-forduló akadályok ésellentmondások el-leni harc eszközei.Ezért az a színész valóban szabad, akijobban átérzi a szerepet a szerzőnél, jobban elemzi a kritikusnál,jobban tanulmányozza a dara-bota rendezőnél, jobban ismeri tehetségét,lelki és kifejező eszközeit, mint bárki más..."Elolvasva Sztanyiszlavszkij rövid eszmefuttatását,világossá válik előttünk,hogy abban a rendezői módszerben,amelyet Ádám Ottó is követ, rendkívülsok a kockázat. Rendkívül sok mindenrevan szüksége a színésznek ahhoz, hogy föltudja használni kivívott szabadságát. Nemegyszerűen tehetségre, hanem arra, hogyjól ismerje tehetségének minőségét.Önállóságra, kifejezőeszközökre és sajátvéleményre!Ez a rendezői módszer nagyszerű színészeketföltételez. Csak az tud egy szerepetsaját egyéniségéből kibontani, akinekvan egyénisége. Ha nincs mit a fölszínrehozni belülről, soha nem jön létreszerves, élő alakítás. (Az Othello előadásábanis van ilyen.)De még akkor is nagy a kockázat, ha arendező és a színészek egyaránt emberileggazdag személyiségek. Mert lehetnekihlettelenek, átmenetileg ki-ürültek vagyéppen lelkileg sérültek a próba- és azelőadás-folyamat idején. Egy tetszetős„koncepcióval " ezt könnyen el lehettüntetni, de a szóban forgó módszerrel azelőadás hűen fogja visszatükrözni azalkotók adott állapotát. Esetlegválsághangulatukat,átmenetiközömbösségüket, a társadalommal valókapcsolatuk hiányát, csalódásaikat és ígytovább.A művésznek tehát, aki mindenek-előttbelső hangjaira figyel, szembe kell nézniea saját rosszabb pillanataival is. Esvállalnia kell őket, mint ahogy vállalniakell a velük járó művészi kudarcokat is.Az Othello - siker. Rendezőjének kedveltformulájával ezt úgy fogalmaz-hatnánkmeg, hogy létrehozói az elő-adásra valófölkészülés óta folyamatosan a tehetségállapotában vannak.SPIRÓ GYÖRGYTermékeny zsákutcaAz első magyarWitkiewicz-előadás utánJókora töltettel megtömött lövedékvagyok és tétlenül fekszema mezőn. Egyelőre nincs ágyúhozzám, és nincs, aki ki-lőne.Egyedül nem megyek semmire -emberekre lenne szükségem.St. I. WitkiewiczWitkiewicz - a beavatottaknak Witkacy - anagy mítoszok közé tartozik. Mítoszmindig a tudatlanságból fakad, Witkacyrólsokáig csak annyit tudtunk, hogyLengyelországban újra felfedezték,nyugaton nagy lármával fogadták - lám,van még egy korai kelet-európai abszurd -,aztán megjelent a kissé vékony magyarkötet, kapott egy-két recenziót egy-másfélflekk terjedelemben. Most a szegediNemzeti Színház színésztársalgóbólképzett kisszínpadán bemutatták Az anyacímű drámáját, erről kellene kritikátírnom.Túllépni és meghaladniWitkacy abból a krakkói körből indult,amelyet leginkább Wyspianski tett jelentőssé.Witkacy készen kapta a lengyelromantikus drámát, amelynek visszatérő éstörténelmileg indokolt monomániája:hogyan és miben lehetne megtalálni azeleve kudarcra ítélt felkelésekbekényszerített, térképről letörölt, háromrészre szabdalt Lengyelország világtörténelmihivatását. Ezt a hivatásttöbbnyire metafizikában, vallásos hitben,messianizmusban keresték. Witkacy szinteönmagát is ,;készen kapta" a lengyelromantikus drámából: ő az a folytonos,lényegében nem fejlődő drámai főhős, akihol Gustaw, hol Konrad, hol Kordian, holismét Konrad néven a romantikus morálnevében megpróbál szembeszállni az egésztörténelemmel, s bár mindig vereségetszenved, mindig kiderül rólatehetetlensége, emberi nagysága mégiskétségbevonhatatlan. Ez a drámai hős, akifélig az idealizált arisztokrata, félig azidealizált „nép" kívánatos tulajdonságaitegyesíti, a kelet-európai byronizmustipikus alakja; MickiewicztőlWyspianskiig csak annyit változik, hogyátitatódik az aktuális filozófiai irányzatokbizonyos eredményeivel, egyre kevésbévan ereje, és vé-

gül - Wyspianskinál - a nagyságot, a célt, alengyelség értelmét már csak a halálban,öngyilkos gesztusban tudja elképzelni. Azutolsó nagy romantikus próféta - a lengyelszámítás szerint a negyedik - Wyspianski, aszázad elején, azért számol le az egészromantikával, mert számára az önállólengyel állam ugyan továbbra is a céloknetovábbja, de elérésére semmi remény,Lengyelország soha nem lesz „igazi ország ' ,„olyan, mint a többi", és azért illet kegyetlenés következetes kritikával mindeneszményt, minden osztályt és réteget, mertvalamennyi - önhibájából - képtelennekbizonyult a szabad, egységes, függetlenLengyelországmegteremtésére.Wyspianski, az utolsó nagy romantikustehát a maga retorikus, gyakran terjengős,halálosan komoly, elképesztően humortalanmodorában minden addigi illúziónakmegadja a kegyelemdöfést. (Andrzej Wajdanálunk is látható filmje, a Menyegző ebbőla szempontból a változások ellenére isminden kockájában hű Wyspianskiszelleméhez.)Witkiewicz: Az anya (Szegedi Kisszínpad). Barta Mária a címszerepbenWitkacy tehát már a romantikával valóleszámolást is készen kapja - Wyspianskitegyébként, Micinski és Przybyszewskimellett - igen nagyra is értékeli. Kitör avilágháború, Witkacy visszatér távol-keletikutató útjáról, és tiszt lesz a pétervárigárdaezredben. Aztán kitör a 17-es polgáriforradalom, majd az októberi szocialistaforradalom. Witkacy közelről éli át ahatalmas kataklizmát, majd visszatér - afüggetlen Lengyelországba, amelyWyspianski pesszimizmusa ellenére mégismegszületett.Megvalósult hát a lengyel romantikusokálma. Ez a független Lengyelországazonban teljesen működésképtelen. Egycsapásrakiderül, hogy az államiságvisszanyerése semmit sem oldott meg, azország a feudalizmus béklyójában vergődik,az önmagát többszörösen is túl-éltarisztokrácia csak nem tud kimúlni, aparasztság, a „nép " helyzete nem lett jobb,tudata nem fejlődött, a polgárság továbbrais igen gyönge, a munkásosztály az iparfejletlensége miatt nem szerveződhetütőképes erővé, az értelmiség önlevében főés tehetetlen. Jarry Üb ü királyának tipikushelyzete. Ilyen körülmények között kellenefolytatni az elnyomatásban és emigrációbanszületett csodálatos lengyel irodalmat.Witkacy megoldhatatlan problémahalmazelőtt találja magát. Világosan látja,hogy ez a Lengyelország így csak látszat,mely nem képes indokolni önállóállami létét; visszamaradt lidércek kísértenekhús-vér álruhát öltve. Gyűlöli akapitalizmust, bár tudja, hogy a nyugateurópaikapitalizmus jóval fejlettebb, minta lengyel, amely kapitalizmusnak semigazi. Utálja a liberálisnak misztifikáltpolgári demokrácia kisded játékait, tudja,hogy a forradalom elkerülhetetlen, denincs semmiféle társadalmi bázisa, és nemfogadja el - bár okait megérti - az októberiforradalmat, mert a vulgáris utópiákmegvalósulását látja benne, amolyanfalanszternek véli, amely az egyéniségmegsemmisítésére, a kultúralerombolására, a pozitív hagyományokvisszavonására, az értékek nivellálásáratör. Witkacy teljesen tanácstalan,kétségbeesését nem oldja semmi,az európai kultúra hanyatlásában a világvégétlátja, és dühöngve nekiesik avilágnak.Nekiesik minden addigi lengyel téveszmének.Túl akar lépni a romantikán ésromantikát tagadó mesterén, Wyspianskin,meg akarja haladni az európainaturalizmust - amely még nem isasszimilálódott a lengyel kultúrába -, kigúnyoljaa szociális utópiákat és az aktuálispolitikai blöfföket.Határtalan paródiaA húszas évek elején pár év alatt többtucat drámát ír, egy részüket amatőrök-keladja elő, más részüket hivatásos színházakmutatják be szerte Lengyelországban.A Tumor Mózgo wiczna k, a Kisu d varházba n na k és a Hőbörgő János

Mátyás Károlynak elég nagy sikere is van.Ezek a drámák nem nagyon különböznekegymástól sem problematikájukban, semsajátosan egyéni nyelvükben, semszereplőikben. Witkacy az osztály-, jelleméseszmekülönbségeket - részbenKretschmer típusfelosztása, részben anémileg megemésztetlen freudi hatásalapján - nagyjából biológiai különbségekreredukálja. Ezek az alakok - a fasizálódiktátor, a költő-filozófus-Witkacy, azelhülyült matróna, az ártatlannak tűnő szépleányzó, a hivatásos hetéra, a külső hatalomáltal küldött arctalan tömeg és a többi -valamennyi ez időben írt darabjában avilágmindenség teljes paródiáját játsszák el.Parodizálják a naturalista drámákat (Azanya például Ibsen-paródia), a lengyeldemokráciát (például a Hőbörgő-ben), afreudizmust (például Az őrült és azapácában), Wyspianskit (vele együttShakespeare-t is - Nowe Wyzzvolenie),magát a dadaizmust és a szürrealizmust(Vízityúk) stb.A Mloda Polska század eleji szecesszióskör ugyanannyi rúgást kap tőle, mint ajobb- és baloldali utópisták. Mindeneszményt, minden forradalmat, mindenkiürült értéket fejtetőre állít, ésmegmutatja: már semmi sem jön ki belőlük.A valamivel később írt terjedelmesregényben (Nienasycenie - Kielégületlenség)kegyetlen dühvel támad alengyel messianizmusnak, gúnyolódik azon,hogy „Lengyelország a nyugati civilizációvédőbástyája a keleti veszedelemmelszemben", az államideológiává emelthomályos „népiség " néhány jól irányzottmélyütést kap. Lengyelországról kijelenti,hogy nincs, hogy csak látszat, aztánkörülnéz, mit lehet még parodizálni.A legkegyetlenebbül azonban sajátmagát parodizálja. Költő-filozófus én-hőseiszájába hosszú passzusokat ad sajátkülönbejáratú filozófiájából, de mindendarabban kiderül, hogy ezek a fennkölthősök legalább annyira tehetetlenek, mintWitkacy vélekedése szerint Nietzsche és atöbbiek, világmegváltó nekibuzdulásaikcsak gyöngeségüket, megalkuvásra valóképességüket takarják. Így váliknevetségessé Edgár, Hőbörgő. Richárd,Leon és az összes többi romantikábólvisszamaradt figura, a félig-meddigarisztokrata fogantatású értelmiség.Úgy tűnik, ebből a nagy kritikából nemmaradt ki semmi.A legnaivabb romantikusHa azonban arra keresünk választ, vajonminek a nevében ítélkezik, meglepődvekell tapasztalnunk, hogy Witkacy annak aromantikus morálnak a talaján áll, amelyetszavakban olyan hevesen és kegyetlenültámad. Beleesik a romantika legelavultabbhibáiba. A lengyelség mellett egyetlen érveaz, hogy „tehetséges és eredeti", ésvisszavonva súlyos kritikáját amessianizmust illetően, azt ameggyőződését hangoztatja, miszerint alengyelségnek valóban van metafizikai,nagy küldetése a történelemben (hogy ezmi legyen, arról nem nyilatkozik), csaképpen ezt a küldetést a romantikusokrosszul értelmezték. Racionalistánakmutatkozik, méghozzá a végsőkig: a világabszolút megismerhető, az elvonttökéletesség elérhető, feltételez valamilyenvilágon kívüli abszolút, „KülönlegesLétezést " , amely a maga sokaságábanrealizálódik, és amelyhez el lehet jutnivalahogy.De nem is eszmefuttatásai a fontosak. Aromantikus meggyőződés ott munkálvalamennyi darabjának mélyén, olyanerősen, mint egyetlen romantikusnál semWitkacy egyetlen kulcsproblémája: anagy egyéniségek eltűnése. A világmechanizálódásának, elszürkülésének,eltömegesedésének láttán hasztalanul sírjavissza a reneszánsz jellemek sokoldalúságát,morális nagyságát, kétségbeesésébenmár azon kesereg, hogy valódinagyság már a bűnben is egyre kevésbéképzelhető el, már a bűnözés is kisszerűvéválik.Amikor Witkacy a saját komolyan műveltfilozofálásait is nevetségessé hajlandó tennia drámai kontextusban, csak látszólag jár elönkritikusan, mert minden érvelésénél,minden furcsa metafizikai kategóriájánálfontosabb az, hogy kritikája mélyén csuparomantikus banalitás, gyermeteg,végiggondolatlan, elavult szélsőség rejlik.A Witkacy-drámákat a lengyel romantikusdráma idealizált főhőse írja sajátkezűleg, de mélyen elmaradva az irodalmialakok aktualitásától.Az abszurd melegágyaWitkacy a romantikus irodalomból is-mertvilágot egy hajdanvolt valóságos világgalazonosítja, a költött világot összekeveri areális társadalommal, egy fejletlenebbállapot, ráadásul csak követelményrendszerkéntlétező állapot felőlkritizálja a jelent. Romlatlan, tiszta, nagyegyéniségekkel zsúfolt, a kultúraigézetében élő társadalmat kér számona jelentől, mintha ilyen társadalomlett volna valamikor a lengyelségtörténelmében. Szempontja külső; nemcsaka jelenből, hanem a reális múltból iskivonul. Amikor drámát ír, nem csak aszámára adott környezeten, hanemönmagán is kívülemelkedik, és a múltbahelyezett, homályosan ködlő utó-pia felőlválogatás nélkül csepül minden létezőt,valóságos tendenciákat, társadalmifolyamatokat és utópiákat egyaránt. Asosem volt aranykor magasából perszeigaza is van, az emberek egytől egyigőrültek, a világ a feje te-tején táncol,semmi sem úgy van, ahogy lennie kellene,minden történés önkényes és kicserélhetőakármi mással, az idő visszafordítható -hiszen ennek sincs jelentősége -, mindenrelatív - a rosszul értelmezett einsteinivilágkép alapján -, lepuffantott szereplőknyugodtan feltámadhatnak, marhaságokatbeszélhetnek, az okság felborul, az időegyes szereplők számára múlik, másokszámára nem, a forradalmak céltalanok ésértelmetlenek, minden - és akármi - avalóság hű tükörképe, hiszen úgy-sincsértelme semminek.Ezt hívják abszurdnak.Nagy igazságtalanság lenne azonban, haaz abszurd feltalálásáért - amit a lengyelszakírók hol expresszionizmus-nak, holszürrealizmusnak hívnak, maga Witkacyformizmusnak nevezte (nem azonos aformalizmussal) - kizárólag Witkacy megnem gondolt gondolatait tennénk felelőssé.Szubjektíve érthető Witkacy felháborodásaés tanácstalansága. Ő olyan erkölcsirendszert kapott a lengyel romantikusirodalomtól, amelynek szép, értékeselemei vannak, ezekről tisztességes embernem mondhat le, de a gyakorlatbanmindenki éppen az ellenkezőjét műveliannak, ami erkölcsös, esztétikus és ésszerűlenne, legalábbis, amit Witkacy annak tart.Witkacy joggal gondolja, hogy egy-renagyobb a szakadék a lengyel elmaradottságés a kívánatos állapot között. Alengyel feudálkapitalizmus - és ami ebbőlWitkacyt közvetlenül érinti : az emberekgondolkodásmódja - nem fejlődik, nemtart lépést a világgal, nem száll szembe azerősödő fasiszta fenyegetéssel, az embereknem is veszik ész-re a már látható jeleket,önelégülten süppednek bele akonzerválódó pocsolyába. A lengyeltársadalom egyre ésszerűtlenebb, azagónia egyre , nyilván-valóbb. Witkacy aztveszi észre, amit majd 1939-ben az egészvilág láthat -

mintha csak Witkacy legjobban megírtjelenete lenne: a nevetséges és szánalmashősök karddal és téveszmékkel indulnak atankok ellen.Witkacy romantikus - ám vonzó - módonazonnal szeretné orvosolni a bajokat, azévszázadok óta megoldatlan és mélyülőkonfliktusokat, erre azonban honfitársaibansemmi hajlandóság sem mutatkozik.Witkacynak mint lengyel értelmiséginek,egyáltalán nincs tömegbázisa. Nem tudkapcsolatot teremteni pártokkal ésirányzatokkal, minden programot eleveelhibázottnak lát, s bár ebben nincs teljesenigaza, a lengyel állam totális összeomlásaés a világháborúban elszenvedett irtózatosveszteség utólag indokolttá teszi Witkacyegyetemes kritikáját. Ilyen értelembenWitkacy életműve, sokat emlegetettkatasztrofizmusa a világháborúelőérzetének tekinthető.A kelet-európai abszurd, különösen alengyel változat, amelynek éppen Witkacy alegpregnánsabb képviselője, erősenkülönbözik a későbbi nyugat-európaiabszurdtól. (Es az egzisztencializmustól is.)Igaz ugyan, hogy Witkacy maga előtt isletagadta saját, mélyen gyökerezőromantikus vonásait, életmű-véneklegértékesebb részét paradox módon mégisa romantikával tartott szoros kapcsolatajelenti. A lengyel iroda-lom fejlődésébenrövidre zárult a fejlődés a romantika és azabszurd között, kimaradt egész sorközbeeső szakasz, a naturalizmus, aszimbolizmus stb., és ennek oka a nyugateurópainálkiélezettebb, súlyosabbkonfliktusokban keresendő. Ezért előzhettemeg Witkacy sok találmányával a nyugateurópaiírókat. A kelet-európai abszurdnagyon hamar elér a nullpontra a polgáriforradalom felmenő ágának hasonlóképpenhaladó romantikus művészetétől, ezért akelet-európai abszurd - minden negatívvonásával együtt - mozgósítóbb, fejbevágóbb,cselekvésre sarkallóbb, kiürültségepedig nem azonos a fejlett kapitalistaországok abszurdjának ürességével: mégmindig a romantikus ideák, az el-maradtforradalmi átalakulás akarása érződikbelőle.Ennyit Witkacy mentségére.Esztétikai kérdésMost már tisztán az esztétikum szempontjábólazt kell megállapítanom, hogyWitkacy drámái formailag is igen problematikusak.Ez már nem magyarázhatóegyszerűen az adott társadalomból. AAngolnay Leon (Csernák Árpád) és könnyű erkölcsű menyasszonya, Zosia (Martin Márta) Azanya című Witkiewicz-drámában (lklády László felvételei)fiatal Witkacy sokáig a legkisebb ellenállásirányában haladt. Termékenységebárkiben gyanút ébreszthet, a baj azonbaninkább az, hogy grafomániásan úgygyártotta tömegével a darabjait, hogyeszébe sem jutott a művészi megformálássalvesződni. A húszas évekbenvalamennyi darabja egy kaptafára íródott.A szereplők - velejükig rohadt emberek amaguk módján - hosszadalmasvilágmegváltó csevelyekbe merül-nek,filozofálnak, játszadoznak egy darabig,aztán jön valamilyen külső erő és végetvet az egésznek. Nemcsak a negatív deusex machina vall Witkacy önkényére és aműfaj iránti teljes közömbösségre, hanemdarabjainak felépítése is: cselekménynincs vagy teljesen önkényes, afelvonásokat pedig a legócskább sardou-ifogásokkal fejezi be. Jellemei nem igazijellemek, csakszócsövek, sajátos módon valamennyiWitkacy szócsöve, átmosódnak egymásba,de nem valamiféle esztétikai meggondolásból,hanem mert így könnyebbenés gyorsabban lehet írni. Witkacyvilágnézeti különcségei nem mentik adrámák dilettantizmusát. A drámát,amelynek önmagában megálló egésznekkell lennie, különben nem műalkotás, nemdráma, Witkacy lefokozza a példabeszédszintjére. Witkacy csak a saját hangulatátakarja közölni, ábrázolásra, folyamatokfeltárására, lélek-elemzésre, semmi névennevezhető mű-vészi megismerésre nemvállalkozik.Ha - nem is egyértelműen dicsérőenmegemlékeztem arról, hogy Witkacytsok szál köti elődeinek romantikusnézeteihez, most meg kell mondanom:esztétikailag Witkacy korai kor-szaka igennagy visszalépés a lengyel

omantikus drámához képest. Elődeiműalkotásokat hoztak létre, amelyekközött vannak jók és gyengék, de mindenképpenaz esztétikum szférájábatartoznak. Witkacy csak a tagadásig, arombolásig jut, nem gondolja végig, hogyaz általa pocskondiázott nézetek, ideák,stílusok, formák, magatartásokmegérdemlik a mélyebb elemzést. Witkacya felszínt bírálja, ezért bírálataformailag is csak felszínes lehetett.1925-ben el is hallgatott, következő -és utolsó - drámáját 1934-ben fejezte be.Törekvés a megjelenítésreA Suszterek (Szewcy) sajnos nem szerepela magyarul megjelent kötetben.Pedig ebben a drámájában jut el odáig,hogy komolyan vegye a rendelkezéséreálló hagyományt. Ez ugyan csakirodalomtörténeti szempontnak tűnik, denem egészen az: a Suszterek a Menyegzőparafrázisa - de már nem a paródiája, aMenyegzőben vázolt helyzet újkörülmények közötti újraértelmezésérőlvan szó. Másrészt ebben a drámában jut elWitkacy odáig, hogy a század folytonosbotrányáról, a fasizmusról írjon, márnemcsak a fenyegető veszély ellen ágálva,hanem folyamatokat ábrázolva. Itt azábrázolás igen fontos - és Witkacynál új -mozzanat, letett már arról, hogyvalamiféle Tiszta Formát keressen,beletörődött abba, hogy az író feladata arárótt valóság titkainak feltárása. Ebbensegíti az, hogy nem egészen a németfasizmust írja le, hanem lengyelmegfelelőjét - bár szokásához híven úgytesz, mintha a dráma akárhol játszódhatna,és mint-ha csak szokásos viccelődésétfolytatva adna lengyelesen pöffeszkedőneveket a szereplőinek. A Suszterekbenmár a nehezebb utat választja: lemond ahúszas években használt sztereotip figuráknagy részéről, hogy a megmaradt éslényegesebb alakokat sokoldalúbbanmutathassa be, önmagában is érvényesvilágot próbál létrehozni, amelyben lehetőlegkevés az írói magamutogatás, azönkény, a könnyed játszadozás. Azegyetemes tagadásból a fasizmus tagadásalett. Saját, korábban könnyelműenodavetett, tisztázatlan gondolatait úgyadja a szereplői szájába, hogy a szereplőitminősítsék és ne a szerzőt. A paródia, agúnyolódás helyébe - bár nem teljesenkövetkezetesen - az elemzés lép, adrámának van értelmes cselekménye- bár továbbra is túlteng aszöveg, a grafomániát Witkacy nem tudjalevetkőzni, továbbra sem képes színpadiszöveget írni -, visszafordít-hatatlanfolyamatokat ábrázol, a prefasisztakorszakból a fasizmusba való váltásfolyamatát; és már nem lényeges, hogy alepuffantott szereplők továbbra is a színenmaradva tovább filozofál-nak a magukkérődző modorában, hiszen nem ez alényeg. Robert Scurvytól Sajetan Tempénát Hiper Robociarz OleanderPuzyrkiewiczig a politizáló akarnokokszép fokozás útján jutnak el addig avilágig, amelyet Witkiewicz-csel együtt elkell utasítanunk. A dráma talánlegnagyobb erénye, hogy bár nehézkesdramaturgiával dolgozik, mégis sikerülfelhívnia a figyelmet a lényegre: adarabbeli szereplők közül senkinek sincsépkézláb programja a fenyegető ésbekövetkező fasizmussal szemben.Witkacy könyörtelenül leszámol mindenálforradalmi nézettel, már nem csapkodiránytalanul mindenfelé, és a radikálissuszterek kispolgári, gyermeteg nézeteitbemutatva - bemutatva, tehát ki is fejtveőket - minden ultrabal és ultrajobb,felszínes, hisztérikus és el-vontforradalmiságot telibe talál. Witkacy aforradalmi dilettantizmust mutatja meg,azokat a vulgáris elképzeléseket teszilehetetlenné, amelyek korábbi fejlődésiállapot felé szeretnék visszatolni avilágot. (A radikális suszterekprogramjában többek között ilyen pontokszerepelnek: a gépek egy részét össze kelltörni, a feltalálókat halállal kell büntetnistb.) Nem nehéz felfedez-ni, hogyWitkacy revideálta saját korábbiromantikus, visszavágyódó nézeteit. Aztsem nehéz belátni, mennyivel hatásosabbegy olyan dráma, amelyben az írómegmutat és ábrázol, ahelyett, hogykinyilatkoztatna. A Suszterek már lehetővéteszi, hogy a játékban valóságosemberekre, helyzetekre, folyamatokraismerjünk, a körülöttünk levő káosztisztázódik valamennyire.A Suszterek már nem a közlés őrületétőlhajtott, irodalmárkodásba menekülődilettáns csinálmánya. Belső törvényekkelrendelkező műalkotás,amelynek értékéről lehet vitatkozni, denem lehet tagadni, hogy a filozofálgatásokleleplező erejűek, a cselekmény pedig -nem hagyományos cselekményt kell érteniezen - immanens törvények-nekengedelmeskedik (a witkacyzmusokkihagyhatók, mert nincs közük a lényeghez).Mit kezdjünk Witkacyval?Bár tisztelői nem fognak örülni neki, kikell mondanom: Witkacy egyműves író. ASusztereken kívül nem alkotott értékeset.Természetesen más darabjaiban is vannakjó meglátások, szellemes fordulatok, jóljátszható jelenetek, ezek azonban nemállnak össze egésszé, többnyire le isrontják egymást. Nem véletlen, hogyértelmesebb követői a Suszterekhezkapcsolódnak (gondolok itt főlegGombrowiczra és az egyműves Trzebinskire).Vitatható persze, hogy a koraiWitkacyból kiinduló Mrożek és bizonyosszempontból Różewicz mennyit ér, mintahogy az sem teljesen igaz, hogyGombrowicz Witkacyt követi, hiszen velepárhuzamosan jutott el némileg hasonlóeredményekhez. Mindez inkább apolonisták belső ügye. A kérdést azonbanmégis meg kell fogalmazni: ha játsszuk,miért nem inkább a Susztereket, és ha aSusztereket valamiért mégsem, akkor kellenekünk Witkacy?Abszolút értéküket tekintve korai drámáitéppenséggel nem kell bemutatnunk.Csakhogy nem feltétlenül az ab-szolútérték a döntő. Mindmáig érzékenyenérezzük a magyar színházkultúrábólkimaradt izmusok hiányát. Eszköztárunkatutólag, világirányzatoktólévtizedekkel elmaradva kell pótolnunk, hatovább akarunk lépni. Nem új gondolat ez,mint ahogy az sem, hogy a lengyel ésmagyar történelmi fejlődés hasonlósága akét kultúra hasonlóságát is jelenti, alengyel dráma és a lengyel film a sajátoslengyel sorskérdésekkel vesződve egyúttala magyar sorskérdéseket is boncolja,mivel azonban a lengyel konfliktusokélesebbek, láthatóbbak is egyben, tehátkönnyebben meg-fogalmazhatók.Witkacy, ha ilyen szűk terjedelembensikerült érzékeltetnem, jókora zsákutcátjárt be a lengyel dráma és filozófiaigondolkodás vonalában, amíg el-jutott aSuszterekhez - amelyet egyéb-ként nemegy fejlődés végpontjának, ha-nem inkábbkezdetének tartok, bár igazi folytatásanem nagyon volt, inkább különbözővariációi. A Suszterek nem hibátlan mű,remekműnek talán a Witkacy-rajongóksem nevezik, mégis ki-kanyarodik azsákutcából.Szükség van-e arra, hogy vakvágányokatültessünk át magyar talpfákra?A zsákutcákat addig kell járni, amíg kinem derül valamelyikről, hogy még-semzsákutca. Zseniális művek csak

olyan kultúrákban születnek, amelyekbenelőzőleg minden lehetséges tévutatbejártak. Ennek az a nagy előnye, hogy azigazán tehetséges alkotóknak nem kellkísérletező bolyongással tölteniük másravaló idejüket. Ha bemutatjuk Witkacygyönge drámáit, megrövidíthetjük a magyardrámaírók tévelygéseit: íme, ezt mármegcsinálták, íme, ez terméketlen kísérlet,ennél többet kell tudni, mélyebbre kell ásni.Witkacy esetében külön szerencse, hogybár megoldásai nem feltétlenül követendők,a problémaérzékenységet nem tagadhatjukmeg tőle. Olyan jelenségekről, olyantörténelmi helyzetekről tűnődött, amelyeketnem lehet semmi-be venni, amelyek sajátoslengyel voltuk miatt számunkra is fontosak,amelyekkel szembe kell néznünk. Gondolatainktisztázása végett nem árt, ha máskárán tanulhatjuk meg, mire vezet a fegyelmezetlen,következetlen gondolkodás.Mindez persze a színházi szakmát érinti,nem a közönséget. A közönségnekigazságot és élményt kell szállítanunk. Agyenge Witkacy-darabok rész-igazságaimindenképpen becsületesebbek, mint análunk dívó kommersz darabok(repertoárunk túlnyomó többsége).És legyen egy mítosszal kevesebb.A szegedi előadásMindenképpen el kellett mondanom, hogyAz anya - szerintem - rossz dráma, amelydrámának is nehezen nevezhető: Witkacyfilozofál, retorikusan sopánkodik éscéltalanul vagdalkozva gúnyolódik. Azt isel kellett mondanom, miért üdvözlömmégis az első magyarországi Witkacybemutatót.Az anya fél évszázaddal ezelőttszületett, és ha meggondoljuk, hogy anegyedszázados lengyel késést újabbnegyedszázados magyar késés követte, ésnekünk egy ilyen régimódian kísérletidarab még mindig merész újításnak,avantgarde-nak tűnik, sőt sokanremekműnek tartják, akkor nagyon hasznos,hogy végre találkozhattunk vele.Mit mondhatok azonban a rendezésről,ha a drámát nem tartom jónak, viszont arendező nem 'követte az író el-képzelését?Witkacynál adva van egy eléggé ostobamama, aki kötögetésnél és butaszövegelésnél egyebet nem tud, van ne-kiegy világmegváltásról álmodó fia, aki jobbhíján egy jövendő prostituáltat veszfeleségül, és kémként ülteti át a gyakorlatbavilágmegváltó eszméit; a mamamegvakul - a fia szúrja ki a szemét,mintegy véletlenül, a kötőtűvel -, az-tántöbben kábítószert szívnak, mire a mamameg is hal (persze, lehet, hogy fia erkölcsizüllésének híre szakasztja meg a szívét). Afiú a kábítószermámorban kijárattalanszobában érzi magát, megjelenik apja ésanyja fiatalon, beszélgetnek egy sort, majdmegjelenik ama bizonyos negatív deus exmachina: személytelen tömeg rohan aszobában lebzselőkre (egy részük perszemár hulla), és a fiút egy kürtő felszippantjaa sem-mibe.Ebben a mesében Witkacy bizonyosdolgokra nagy súlyt fektet: a mama azelavult társadalmat szimbolizálja, amelybőlnem lehet kiszakadni, a fiú tirádáitkomolyan kell vennünk, és csak az időelőrehaladtával, a fiú deklasszálódásánakarányában derül ki, hogy a tirádák mögöttnincs semmi, a befejezés pedig világossáteszi, hogy csak a gyönge jellemű fiú felettítélkezik a szerző, és nem eszméi felett: afőhőst végül is a jövendő fasisztáigyömöszölik a pokoli kürtőbe.Mindezt nem tartom túlságosan értelmesnekés élvezetesnek, mindenesetre aképlet eléggé bonyolult. Sándor János kisséátértelmezte a darabot, ami elvileg csakhasznára válhat, gyakorlatilag azonban agondolkodásra késztő bizonytalanságokvesztek el, a képlet erősen leegyszerűsödött.A főhősről az első pillanatbankiderül, hogy kókler, tirádáinevetségesen, üresen csengenek, így az-tána szöveg igaz, mély villanásai is elsikkadnak.Csernák Árpád az első pillanattólironizál a szerepen, és a rendezőezt a szánkba is rágja: az egyik nagymonológ közben Angolnay Leon úgybelegabalyítja magát anyja fonalai-ha,hogy aztán szerelmének kell kivagdosniabelőlük. Ezt a felfogást erősíti a befejezésis: az egyénisége-fosztott emberek tömegehelyett két munkás jelenik meg pozitívhősként, a főhőst egy szemetes kocsibagyömöszölik, és úgy távoznak, mint akikszépen lerombolták a régi, hazug,kilátástalan polgári világot.Ezzel az egyszerűsítéssel nem az aprobléma, hogy szalonképessé teszi Witkacyt,aki nem fogadta el aproletárforradalmat. Nem is a fölöslegesbonyolultságok elvetése okoz nehézséget.Inkább az a kellemetlen, hogy az egészdráma fölöslegessé válik, az expozícióbanúgyisazonnal kiderül, kikkel állunk szemben,akár haza is mehetnénk, a további másfélóra alatt csak az expozícióban megismertképlet különböző illusztrációit láthatjuk.Ez majd minden szerep-lőre is érvényes.Barta Mária az anya szerepében kitűnőenkezd, hosszasan, szenvedő arccal kötöget,oda-odapislant simogató szemmel akalitkában gubbasztó papagájra - ez igen jórendezői ötlet, teljesen Witkacy modorábanfogant -, aztán szenvelegni kezd a fiával -mindez kitűnő, és tovább is ezt folytat-ja,de akkor már nem tud újat kitalál-ni, és apartnerei sem késztetik arra, hogy az anyafélig hazugságból, félig valódiszenvedésből összegyúrt figurájáról többetáruljon el.Ugyanez a kitűnő kezdet, majd a lassaneluralkodó önismétlés érvényes MartinMárta, Mentes József és Kovács Jánosalakítására. A rendezői ötletek - példáulMentes József fuldokló köhögése - nem apszichológia elmélyítését szolgálják,viszont a darabot elviszik a bohózat felé -,amire azonban Witkacy szövege nemalkalmas, sokkal gyötrelmesebb ésfilozofikusabb, hogysem ügyes poénokralehetne benne vadászni. Talán egyedülEgervári Klára szolgálónője képes azismétlődő helyzetekből né-mi felfokozástkisajtolni. Hozzá kell tennem : igen nehézfeladat némi mozgást, valamilyen fejlődéstlopni ebbe a lényegében statikus,sztereotípiákra épülő darabba, és arendezői variálás (amely persze nemcsakszemfényvesztés lehet) csak abban azesetben lehetséges, ha Angolnay Leon„hamletizálása " nem azonnal váliknevetségessé. Végül is Witkacy valóbanablaktalan és ajtótlan szobába akarbennünket zárni a szereplői mellé, nemelidegenít, nem eltávolít a szituációtól,hanem belevon, hogy mi se tudjunk többeta hőseinél, hogy velük együtt szenvedjünka pokolban, a kijutás reménye nélkül.A többiek közül feltűnt Melis Gábor jómozgása, Simon Éva előkelő megjelenése,szép, kulturált beszéde.Gyarmathy Ágnes díszlete és jelmezeiismét sikerültek, ezúttal - stílszerűen - lelehet írni róla, hogy a legjobb lengyeliskolát követi.Még néhány érvNegyedszázaddal ezelőtt Waldapfel Józsefkitűnő Madách-tanulmányában azt írta,hogy a falanszterjelenetnek van egy sajátoshaszna: ha magunkra ismerünk,ráébredhetünk, hogy valamit elhibáz-

tunk. Ilyen értelemben Witkacy falanszterénekis van művészeten kívüli jelentősége.Ezt csak azért szögezem le, mert ez akissé hosszú - bár tárgyához képest csakvázlatos - tanulmány nem erre akartafelhívni a figyelmet. Azt szerettem volnajelezni, hogy a drámaírónak és aszínházművésznek - mint mindenművésznek - műalkotás létrehozása afeladata, tevékenysége tehát nem merülhetki elméletek, filozófiák, pamfletek,paródiák gyártásában. Attól, hogyvalakinek - mint Witkacynak - úgy-nevezettsajátos stílusa van, még nem feltétlenüljelentős művész. Attól sem lesz valaki nagyművész, ha bizonyos fogások feltalálásábanés egyes kérdések tudatosításában előtte járfejlettebb gazdasággal rendelkező országokművészeinek. A sajátos lengyel - vagyéppen magyar - kérdések irántifogékonyság nem menti fel az írót azegyetemes kérdésekkel való behatófoglalkozás alól. Az sem megoldás, ha egykelet-európai művész a sajátosproblémákkal vívódva oda jut - mintpéldául Gombrowicz -, hogy a győzelmetreménytelennek ítélve mindent el akardobni magától, ami a számára adott és bénítónakérzett országgal és kultúrávalkapcsolatos. A nálunk ismeretlen keleteurópaizsákutcákat is, a többnyire szinténismeretlen nagy eredményeket is azért kellelemeznünk, hogy tanuljunk belőlük. Sem amitizálással, sem a körülöttünk zajlókulturális csatározások irántiközömbösséggel nem megyünk semmire.Witkiewicz: Az anya (Szegedi Kisszínpad)Fordította: Kerényi Grácia, rendező: SándorJános, díszlet és jelmez: Gyarmathy Ágnes.Szereplők: Barta Mária, Csernák Árpád,Egervári Klára, Martin Márta, Mentes József,Miklós Klára, Kovács János, Bagó László, SimonÉva, Körtvélyessy Zsolt, Melis Gábor, SzabóIstván, Gyürki István.BERKES ERZSÉBETLengyel József színháza„Minden jelen a jövőbe ível" - írta Kassákszörnyű-szép újságjában, a MÁ-ban, egymég alig-költő fiatalember, 1917. augusztus15-én. Az akkori jövő jelen-né vált, s afiatalember, Lengyel József, Kossuth-díjasíróvá. Közben sok minden történt. Avilággal is, Lengyel Józseffel is. Nemváltozott azonban a fenti költői tétel igaza,amit Lengyel írói működése is bizonyít:felelőssége és jövő-re nyitottságacsorbítatlan. Ez az elkötelezettségönmagában elégséges arra, hogy nekeressünk különleges magyarázatot: a nagytekintélyű novellistát mi vonzotta aszínpadhoz.Természetesen különleges okok is lehetnek.Írói önvallomás vagy aprólékosfilológia kiderítheti majd, hogy az emigrációéveiben dramaturgként is dolgozóLengyel József miféle színpadiismeretekre, élményekre tett szert. Ezek,vagy más impulzusok vonzották-e aszínház-hoz, késztethették-e arra, hogydramatikus formába öntse alkotókedvét?Addig is azonban, amíg új tények mást nemmondanak, be kell érnünk azzal, hogyebben az évadban lett színpadi szerzővéLengyel József. Gyors egymásutánban kétszínház is bemutatta egy-egy darabját. Aveszprémi Petőfi Színház OsztovitsLevente és Pethes Györgyközreműködésével színpadra adaptáltaÚjra a kezdet című kisregényét, a TháliaSzínház stúdiója pedig észrevette, hogy adramatikus formában megírt szatíra, aLevelek Arisztophanészhez, szín-padon ismegállja helyét.Újra a kezdetnem egy regény jelenetekre tagoltszínpadi változata, hanem új meg-jelenítés,színpadon testet öltő, jelen időbe áthozottlátomás " - írja a veszprémi műsorfüzetben aszerző. Való igaz, hogy Banicza Istvánszínpadra vitt története nem azonos mindenrészletében azzal, amit a regénybenolvashattunk. Az eltérés azonban mégsemolyan nagy, hogy merőben új műrőlbeszélhetnénk. Hiszen minden dramatizáláskénytelen számolni a tér és idő színpadmegszabta tőrvényeivel, a korlátozottabbterjedelemmel, és azzal is, hogy a szereplőkmegjelenítése megköveteli az akciókhangsúlyosabbá tételét. Az Újra a kezdetdramatizálásakor is be kellett tar-taniezeket a törvényeket, s ez szükségképpenazzal járt, hogy bizonyos szerepeketelhagyjanak, másokat felerősítsenek.Gyakorlott dramaturgra valló biztonsággaldöntöttek az epikus szerkezet mellett.Banicza az új élet küszöbénvisszaemlékezik mindazokra az eseményekre,szándékait meghatározó élményekre,amelyek jellemét kiformálták, aszocialista jövő iránt támasztott elképzeléseitdeterminálták. A visszaemlékezéslehetővé teszi, hogy a múlt eseményeiközött logikai rend épüljön fel, s hogy akonkrét színtér - Banicza pestiszállodaszobája - a felidézett mozzanatoknakmegfelelően más és másszínhellyé változzék. Így tér és idő szabadkezelésének csak egyetlen kritériumhozkellett igazodnia: Banicza útkereső, belsővívódásához. Mindez azonban együtt-jártazzal, hogy a többi szereplő elvesz-tetteegyéni sorsát. Csak annyit tudunk megróluk, csak annyiban van jelentőségük,amennyit Banicza tudhat róluk, amennyitaz ő sorsához hozzátesznek. Ez amegoldás természetesen visszaüt a hősreis: jelleme a logikus rendteremtésszándékára szűkül. Erősen emlékeztet az„új hullám" járkáló hőseire, akik mindentmegfigyelnek,elraktároznak,újrarendeznek anélkül, hogy az eseményekmenetébe cselekvően beavatkoznának.Ilyenformán Banicza Istvánnak nincskonfliktusa, valódi ütközete. Vívódásapszichikai kényszer elsősorban, és csakmásodlagosan morális. Vállalnia kellegész múltját ahhoz, hogy jövőjéneknekivághasson. Ebből a múltból nembűnök terhelik, hanem felelősség súlyanyomja. Felelősség azokért, akik, mint őis, megjárták a koncentrációs táborokpoklát s visszatértek, vagy már soha visszanem térhetnek. Banicza döntése ottkaphatna drámai súlyt, hogy a vívódásokután több dolog közül választva olyan utatjár, amelyen ez a felelősség, múltattudatosításkifejeződik. Sajnos azonban eza mozzanat el-halványodott a színpadiváltozatban. Hősünk most is, mint alágerban is, elfogadja összekötőjeutasítását s azt a munkát, amelyet számáraa mozgalom kijelölt. De mivel a többilehetséges út kellő nyomatékot nemkapott, ez a döntés sem hiánytalanulmeggyőző.Az emlékek súlya azonban tragikainagyságrendű. A nagy reményekre jogo-

Dok to r Sz ak aj tó ( S. T ó t h J ó z s e f) a Ren de ző -b áb uv al Le ng yel J óz se f : L e velek Ariszto ph ané s zh ez cí mű k omé d i á jáb an (T hália S t ú d i ó )sító építész, Trend Richárd halált sóvárgólelki restsége, s az emberi élet-re márképtelen Harkály Ernő életvágya olyanellentét, amely hősünkben kialakíthatja ameggyőződést: az az igazi életmentő, akiaz emberrel együtt az életvágyat is képesmegőrizni. Prenn Ferenc alakjában egyhajdanvolt forradalmár széthullásátszemlélhetjük (aki azonban emberi értékeimiatt mégis rokonszenves marad). Sophialégiesen tiszta alakjában pedig a morálisnagyság képét kapjuk. Ez a lány önkéntvállalta a sárga csillagosok sorsát, mertnem bírta elviselni, hogy az oktalanulgyötörtek ellenében az oktalanul kiváltságosakéletét élje.A színészi megoldások is elsősorbanezeknek az alakoknak az életre keltése-korsikerültek. Joós László az alkatától idegenTrend Richárdot halált hívószenvedélyességgel formálta meg, HorváthLászló Prenn Ferencet sok megértéssel ésszomorúsággal. Czeglédy Sándor Harkálydoktorában több volt a komikus elemannál, hogy ennek az esendő figurának atragikuma szívünkig érjen. A szövegkönyvis mostohán bánt Kenderesi Tiborral,akinek Pokorny Antalt, a lágerbeli illegális pártösszekötőt, amajdani vezető funkcionáriust kellettmegszemélyesítenie. Hideg, nemegyszerfelületes embert tudott csak megmutatni acéltudatosság, a gyors határozni tudáshelyett. Dobos Ildikó Sophiája szerep ésszínészalkat szerencsés találkozásánakhitelességével gazdagodott. A törékeny,sugárzó tekintetű nőalakot azonbannemcsak exteriőrjének lehetőségeivelkeltette életre a színésznő, hanemfeszültségteremtő, visszafogottságávalegyütt szenvedélyes belső alkatával is.Trend Richárdné tragikus sorsát MeszléryJudit jelenítette meg. Játékának fő erősségetiszta, szép dikciója és kifejező arcjátéka.A főszerepet - meghívott vendégként -Szoboszlay Sándor játszotta. Ismét, mintvidéki színpadokon szinte mindig, egyszerűjátékával, intellektuális szerepformálásávalaratott megérdemelt sikert.Pethes György rendezése az egyszerűségre,az indulatok racionális megragadásáratörekedett. Az emlékképek feszültséggelteli atmoszférájánakfelidézésére jó megoldás a hirtelenfelpattanó szállodai szobaajtók mozgatása.Ő t dicséri a játék jó ritmusa is.B o h ó c t r é f a B r o o k mo d o r á b a na Levelek Arisztophanészhez előadásán( lk lá d y L ás zló f el v é t el ei )

Levelek ArisztophanészhezLengyel József Arisztophanészhez címzettlevelei - fiktív levelek. Nemcsak azért,mert a Vígjáték Atyja aligha válaszolhatnarájuk, hanem azért is, mert a levelekbenfoglalt közlendő - mint az irodalmiepisztolákban mindig - a kor-társakhozszól. Nem a posta vétkes ben-ne, hogy ezeka levelek - bár két évvel ezelőtt kerültekborítékba (akkor jelent meg a könyv) - csakmost érkeztek el a címzetthez, vagyis anézőkhöz.Miért voltunk süketek a nyomtatottváltozatra? Talán azért, mert nem tanultuk,nem szoktuk meg a szabálytalan művekolvasását. A dramatizált szövegrészek csakbetétnek tetszettek a levelek között, alevelek irodalmi intermezzóknak adialógusok szövetében. Az egyikkel aregényhez szokott szem, a másikkal adrámát olvasó nem tudott mit kezdeni.Zavarba ejtett a műfaj, zavarba ejtett aszándék, ellankadt az írott szövegetreprodukálni hivatott fantázia. Így aztánnem vettük a fáradságot, hogy kibogozzuk:miért nehéz szatírát írnia LengyelJózsefnek? Miért is tartja rossznak, hogyegyenlőség helyett egyenlősdirőlbeszélnek? Tényleg Boróka Huba-szerűekekorunk hősei? Igazán a protekcionizmusveszélyezteti a szocialista etikát?Szerencsénkre nem volt ilyen kényel-mes olvasó a Thália Színház, ahol RomhányiLászló rendező és Köves Istvándramaturg olvasta, majd újraolvastaLengyel József szövegkönyvét és vállaltákmindazt, amit a szokatlan műfaj korunkhozcímzett.Természetesen ezt a levelet is „szabványosítani" kellett. Lengyel József sok-felévillanó-vágó játékából ki kellett választaniazt, amit majd a színpadi megformálásegyértelműen követ. Így került középpontbaaz az - olvasva másodrendűnek tartott -motívum, amely Korunk Hősét, aprotekcionizmus lovagját veszi célba.Lengyel Józsefnél azonban nem a protekciótfelhasználó hullámlovas a célpont, hanemmaga az a módszer, amely megszüli, elvvéemeli a protekciót. Így Boróka Hubát nem agyáva szakszervezeti funkcionárius, nem asimulékony jogtanácsos, nem a lánya révénkompromittált hivatali főnök segíti, hanemGéza bácsi, a Boróka család jótevője,Boróka-anyu ágyas-társa. Géza bácsi, akimindenről tud, sőt mindenről előbb tud, akibennfentes, aki a szélfúvást ismeri, de lehet,hogy még a szélfúvás is ő. Egyszóval: Gézabácsi az elvont protekcionizmus. Maga afogalom. De hogyan lehet ezt színpadonmegjeleníteni? Erre talált igen jó megoldástaz eredeti anyagot némiképp átformálószínház. A könyvLengyel József: Újra a kezdet (Veszprémi Petőfi Színház). Banicza István (Szoboszlai Sándor) ésPokorny Antal (Kenderesi Tibor). (MTI Fotó - Kovács Sándor felvétele)alakban megjelent játékhoz jól simulóelőjátékot adoptáltak, Lengyel József egykorábbi novelláját állítva színpadra.A cselekmény ugyanis azzal indul, hogyaz író szatírát szeretne írni, s ehhez kériArisztophanész segítségét. Régebben megírttémái között válogatva próbát tesz Tördekyúr attrakciói című írásával. Ennek hőse azaz állatidomár, aki a világon először nemhasznált sem szöges botot, sem korbácsot.Tördeky azonban módszerét nemvalamilyen humanista meggondolásbólalakította ki. Ezt mondja: „A láthatatlan kisszeget kellett valamivel helyettesíteni. Ittvittem én bele a fokozást, itt kezdődik az éntalálmányom. Az egyiknek nem adni, amásiknak adni? Szó sincs róla! Ha-nem így:az egyiknek akkor is adni, ha közepesenvégzi a mutatványt, de a legjobbnak csakakkor, ha kiválóan csinálta - és akkor semindig. Meghagyni a reményt, dekielégíteni, ohó, csak ritkán. Ez a vicc!Kivételezni! Igazságtalannak lenni! Aztánhirtelen, váratlanul: igazságos leszek!Pontosan akkor, ami-kor az állat mármajdnem beletörődött sorsába. Ilyenkor egysimogatás többet ér egy marék cukornál...Vagy ilyen kombináció: cukrot adni azegyiknek, de csak a másikat simogatni.Állata válogatja. Das Princip:igazságtalannak lenni sokszor, aztánbölcsnek és igazságosnak váratlanul ésritkán. Így maradok az istenük."A megjelenített novellában Buss GyulaTördeky úr. A későbbiek során megformálódószatírában Boróka Huba menedzserét,Géza bácsit alakítja. Mozgásában,gesztusrendszerében igen sokat hozvissza Tördekyből, s már ez elegendőlehetne ahhoz, hogy a két figura között necsak formális, hanem lényegi összefüggéstfedezzünk föl. Ám a szatíra élét félre nemérthetően az „idomármódszerre" kívántákirányítani. Ezért a játékot záró,Arisztophanész óta hagyományoslakomajelenetben Géza bácsi megismétli a„nagy alapelvet", a „Das Princip " -et. Ezzela megoldás-sorral egyértelművé tették Gézabácsi funkcióját, és tisztázták a szatíra pontosirányát is.Ezzel összefüggésben a szereplők egészrendszere megvilágosodott, kapcsolatukkövetkezetessé vált. Huba Géza bácsijelenlététől válik kreatúrává, s kettejükilyen kapcsolata mutatja meg, hogy akarrierista léggömböcskék nem pusztánmaguktól röppennek föl, ha-nem attól, hogyközegük van. Anyu

temperamentumos figurája sem egyszerűenérett korú, élni vágyó szépasszony, hanem aprincípiumnak teret adó, azzal frigyre lépőáltalánosabb magatartás.Természetesen csonkítást emlegetnénk,ha pusztán ennek az egyetlen - bár alapvető- gondolatnak a kiemelésé-re szorítkozna aThália Stúdió. Hiszen Lengyel Józsefjátékából számos társa-dalmifogyatékosságra esik kritikusan éles fény.Szerencsés megoldások meg-tartásávalazonban elérte a színpad, hogy ezek akísérő mozzanatok is meg-maradtak, éltek.Különösen jó ötletnek bizonyult az ÁllamiBiztosító hirdetés-szövegének beépítése. Eztöbbek között arra is kitűnő példa, hogy alegelcsépeltebb szóhalmaz is frenetikushumor forrása lehet megfelelő szituációban.S ugyanígy a bohóc-intermezzó történelmiatmoszférát felvillantó alkalmazása.(ró, dramaturg és rendező mellé negyedik„társszerzőnek" sorakozott fel aszínészgárda. Fantázia, ötletgazdagság, ajátszókedv jó közérzete áradt a pergőritmusú előadásból. Buss Gyula Tördeky ésGéza bácsi alakjában társa-dalmi érvényűfigurát jelenített meg. Mögéje rajzolódottegy kikopott menazséria és egycezaromániás vezetési rendszertársadalmunktól idegen, mégis oly ismerősvilága. Nagystílű volt és megvetni való,elegáns és embertelen, világfi és szemét.Dzsentroid pózai és basa-arroganciájanemcsak érzékletessé tették a figurát, devéleményünk határozott kiformálását is jólszolgálták. Anyu naiv-okos személyétHacser Józsa keltette életre, életvidámszexepillel és ordenáré cinizmussal.Nagyasszonyos méltóság és kispolgárianyagiasság jól keveredett játékában.Végvári Tamás Boróka Hubájatelitalálatnak bizonyult A svihák karrieristabőrében - amíg őt nem láttuk - könnyebbvolt elképzelni Harsányi Gábort a társulattagjai közül. A bemutató alkalmával azonbenVégvári elhitette, hogy ez az ő szerepe.Áldott jó kisfiú tudott lenni, naiv és ravasz,simulékony és célratörő, aki elég butuskaahhoz, hogy Géza bácsi nélkül ne tudjonkarriert csinálni. Neki ugyanis olyan remeklépések, mint patrónusának, eszébe semjutnának. De mert Das Princip van, éppenaz ilyen áldott jó, kenyérre kenhető figurákkellenek, hogy mások, a valóban méltóak,idomíthatóak legyenek. Vallai Péter aszakszervezeti funkcionáriust remekkarikírozó készséggel jelenítette meg,Gálvölgyi János több kitűnő epizódéletre keltése mellett legjobbnak Mirzl,Tördeky emberlelkű kutyájának szerepébenbizonyult. Tandori Lajos és Gór-NagyMária kellemesen illeszkedtek azegyüttesbe. Nagy Attila Írója bölcsiróniával, mélyről fakadó ember-szeretettelszólalt meg, az Arisztophanész-szerepetrészben átvállaló Thália alakjában HámoriIldikó dekoratív partnernek bizonyult.Utóirat - szigorúan bizalmasFél esztendővel ezelőtt a SZÍNHÁZszerkesztőségében - nehezen tisztázhatókörülmények között - e sorok írója, segy külső munkatársunk, a LevelekArisztophanészhez rendezője összeszólalkozottegymással. A fiatal rendező -Romhányi László - azt állította, hogy akritikusok értetlenek, oktalanul fölényeskedők,mert nem ismerik azokat azalkotói gyötrelmeket, amelyek árán egydrámából színjáték lesz. E sorok írója pedigamellett kardoskodott, hogy akritikusnak nem feladata megállapítani ésértékelni, hogy milyen tolófájások közepette,hanem, hogy mi született. Miutána személyes sértések szakmai vonatkozásúkörét kimerítettük, abbanmaradtunk, hogy Romhányi László legközelebbi- mondhatnánk, első önálló -rendezését több kritikus szíves közreműködésévelelejétől végig megfigyeljük.Ebből - a kölcsönös fogadkozásokellenére - sem lett semmi. A kritikusokkimaradtak, a színházi szakemberek pedig előadást teremtettek. Hogyan?Ők tudják. Milyen lett az előadás - eztmegírta a kritika, fölényeskedés, értetlenségnélkül. Miért? Mert az előadás jóvolt. Nem azért, mert ismét nem voltak otta kritikusok, hanem, mert ki-ki a magadolgát végezte. Ehhez a vitához ennyi atanulság.Lengyel József : Újra a kezdet (Veszprémi PetőfiSzinház)Rendezte: Pethes György, díszlet: Fehér Miklós,jelmez: Hruby Mária.Szereplők: Szoboszlay Sándor; Kenderesi Tibor,Joós László, Meszléry Judit, Horváth László,Dobos Ildikó, Czeglédy Sándor, Bakody József.Lengyel József: Levelek Arisztophanészhez (TháliaStúdió)Rendezte: Romhányi László, művészeti vezető:Kazimir Károly, díszlet és jelmez: Rajkai György.Szereplők: Nagy Attila, Buss Gyula, VégváriTamás, Hacser Józsa, Hámori Ildikó, Gór-NagyMária, S. Tóth József, Vallai Péter, GálvölgyiJános, Tándor Lajos, Kalocsai Ferenc.NÁNAY ISTVÁNEgyetemi színjátszás- 1974Mi lehet az egyetemi színjátszó együtteseklegfontosabb feladata-célja? Ez a kérdés azáprilis közepén Debrecenben megrendezettháromnapos Országos Egyetemi SzínjátszóFesztivál minden előadásánál akarvaakaratlanulmegfogalmazódott. Mint ahogymegfogalmazódott a két évvel ezelőttiszegedi fesztiválon is (lásd a SZÍNHÁZ1972. júliusi számát). Akárcsak akkor,most sem kaptunk az előadásokat nézveegyértelmű és megnyugtató feleletet.Miért?Az egyetemi színjátszásnak sok tekintetbensajátos szerepe van a színjátszómozgalmon belül. Az értelmiségi lét,magatartás lényege: a nyitottság és a hatniakarás. Értelmiséginek lenni nem-csakannyit, tesz, hogy el kell látni az iskolaivégzettségből adódóan kvalifikáltmunkakört. Hanem elsősorban azt jelenti,hogy az értelmiségi - tanár vagy mérnök,politikus vagy mezőgazdász -környezetének, a körülötte élő emberiközösségnek alakítója, formálója. Ehhez elkell igazodnia a világ, az ember dolgaiban,látnia kell az események, a tettek ésszándékok összefüggését, s a megszerzetttudással gazdagítania kell a közösséget.Ez természetesen csak követelmény. Mintahogy az is csak cél, hogy azok a fiatalok,akik az értelmiségi hivatásra készülnek, azátlagnál jobban érdeklődjenek a köz ügyeiiránt, és legyenek közösségi emberek.A színpad, a pódium éppen azért fontos,mert olyan fórum lehet, amely sűrítvemutatja meg: mi érdekli, izgatja,foglalkoztatja a fiatal egyetemistákat,miről vitatkoznak, milyen gondjaik ésörömeik vannak, miben hisznek, és mibenkételkednek, milyen célokat tűznek magukelé.S - akárcsak két éve, most is - azegyüttesek' jelentős részénél éppen ezhiányzik. Úgy tűnik, jó néhány színjátszócsoportot csak a színházasdi játék érdekel,s nem az a gondolati mag, amelyhezkifejezőeszközként járulhat a színház.Márpedig annak nem sok értelme van,hogy jól-rosszul (inkább rosszul) cs akszínházi produkciót mutassanak be. Aszínház az amatőr együtte-

seknél - így az egyetemistáknál is - nemlehet végcél, csak eszköz. Eszköz agondolkodáshoz, a gondolkodtatáshoz.A színházasdi esetén a formai elemekkerülnek előtérbe, de a dolgok logikájaszerint csak a külsődleges megoldásokszínvonalán. Ezzel szemben azok azegyüttesek, amelyek lényegében összeforrott,érzékeny közösségek, gondolataikközlésére találják meg a színházi formátmint kifejezési eszközt, s a szín-háziformanyelvet szabadon, alkotó módonhasználják, és ezáltal a maguk lehetőségeiszerint azt meg is újítják. Ez utóbbiegyüttesek - a szó művészi és politikaiértelmében avantgarde együttesek. Adebreceni fesztivál élményt adó előadásaitéppen ezektől a maximális gondolati ésművészi igényességre törekvőegyüttesektől kaptuk.*A Szegedi Egyetemi Színpad előadásaitmár többször méltattuk. Debrecenben -versenyen kívül - mutatták be legújabbprodukciójukat, címe: Miként; rendezője:Árkosi Árpád; műfaja: kabaré. Aműfajmegjelölés azonban nem fedi azelőadás lényegét, stílusát. Legalábbis análunk meghonosodott kabaré-műfajkellékeit, vicceit, poénjait, verbalizmusát,témáit hiába keressük a Mi-kéntelőadásban.Nem a kedélyes csipkelődés, aszemélyeskedés, nem a „bátor "odamondogatás jellemzi a szegediek műsorát,hanem az emberi szituációk abszurditásiglecsupaszított elemzése.Apró jelenetek füzére a műsor. Azönálló szituációkat a mű egészének gondolatiságafogja össze. A jelenetek alapvetőenkomikusak, de majd mindig felvillana szituáció tragikus oldala is, alegharsányabb kacagást forrasztják a nézőtorkára egy-egy vágással, ellenpontozással.Nem lehet belefelejtkezni a gegek, ötleteksorozatába, nem lehet a nevetés örömemögé rejtőzni, a jelenetek és a szerkesztés,a tragikum és a komikum váltakoztatásamindig szembesíti a nézőt önmagával.Mindezt jórészt képi eszközökkel érik el:mozgáskompozíciókkal, tablókkal, precízenkidolgozott együttesjátékkal, s csak a legszükségesebbesetekben a szöveggel.A jelenetek lényegében bohóctréfák.Legtöbbször állandó típusokkal dolgoznak.Két faarcú, jellegzetesen egyénimozgású, szemig-fülig behúzott svájcisapkásfigura játssza a stupid, közönyös,mindenre érzéketlen embert. Velükszemben állnak az ügyetlen, naiv, jórarosszraegyaránt felhasználható egyének. Akét típus között jön létre általában akonfliktus. Például a játéktérre bejön a naivés a faarcú, elindulnak egymás felé, egynégyzet alakú pályán. Minden találkozásnálki kell térniük egy-másnak. A naivkezdetben udvariasan félreáll, majdmosolyog, fejével biccent, kalapot emel. Afaarcú is felenged, egy-re barátságosabbanviszonozza az üdvözlést, sőt már ő nyújtjaa kezét a naivnak. A gyakori találkozásokemberi kapcsolatok kialakítását tesziklehetővé - mint az életben. Aztán az újabbtalálkozásoknál már meg is állnak, összeölelkeznek,vállveregetés következik, puszijobbról, puszi balról - s egy gáncs, és márisegymást gyömöszölik, ütik-vágják aföldön. Akárcsak az életben.A műsor tele van groteszk, abszurdjelenettel, a fekete humor sem idegen azegyüttestől. Egy keresztre feszített, de mégélő férfi van a színen. Bejön egy faarcú,körbejárja a keresztre feszítettet és kihúzzaa jobb kezét tartó szöget. Alaposanmegvizsgálja a szöget. A keresztre feszítettreménykedve mutogat a fejével a balkezére, várva, hogy azt is megszabadítja aszögtől. Közben a jobb karja szinteélettelenül leng. Ezt meglátja a faarcú, ésgyorsan visszaszögezi a jobb kezet.Visszaállt a rend, a keresztre feszített úgyáll, ahogy kell, ahogy illik. Egy másikjelenetben háború folyik. Egy dobogó kétoldalának fedezékében hasal-lapul a kétellenfél. Egyszer csak megjelenik, beosonegy harmadik személy, megáll, és szól:„Jelentem ..." Rászól az egyik hasaló: „Vigyázz!" Az újonnan érkező haptákba vágjamagát, mire az ellenfél lelövi. A hasalóújból rákiált: „Nem megmondtam, hogyvigyázz! "Ehhez hasonló, az alapszituációnálmindig mélyebb jelentésű jelenetekből áll aMiként. Kegyetlen kabaré ez, s éppen anevetéseket megszakító szomorú pillanatokmiatt elgondolkodtató és felemelő.*A Debreceni Kossuth Lajos TudományegyetemFőnix együttese évekig elsősorbanköltői műveket szólaltatott meg. Afesztiválon viszont egy mozgáskompozíciótmutatott be. A Sachsenhauseni emlékmű(rendezője Kun János) variáció RadnótiMiklós, Schaár Erzsébet és KrysztofPenderecki témáira. Koncentrációs tábortidéz meg az előadás, a nap-pali borzalmakután az éjszakai álmokat,a hazavágyódást, a gondolati és atettekig eljutó kitörési kísérleteket. (Aprodukció sok tekintetben rokon az Universitasegyüttes évekkel ezelőtti, nagyhatású, a hazai amatőr és hivatásosszínjátszást termékenyítő előadásával, Apokol nyolcadik körével.)A játék egy kettős tagolású téren játszódik,a színpad hátsó része erősenemelkedik. A színpad jobb hátsó sarkánálállnak a jellegzetes, felkiáltójelhezhasonló Schaár Erzsébet-szobrok, a sima,tagolatlan hasábokba bezárt, leszorítottkarú, gipszarcú, -kezű alakok. E szobrokés a nézők közötti valóságos és szellemitérben játszódik a darab. Mi-közben anéző a cselekményt figyeli, a Schaárszobrokkalnéz farkasszemet, a darabkonkrét időre és helyre szűkített történetéta szobrok tágítják általánosabb érvényűvé.Akárcsak az elő-adást átszövő, megrázóerejű Penderecki-zene.Az előadás egy érzelmes zenei aláfestésűbékés-idillikus tablóval kezdődik.Stilizáltan régi, „békebeli " öltözetbenurak-hölgyek, gyerekek sétálnak, táncolnak,játszanak. Egy fiatalember színesépítőkockákból tornyot épít. Megjelenikegy fekete ruhás férfi, minden mozgásmegmerevedik, mindenkinek szürkeegyenruhát dob, a szereplők átöltöznek,rabbá válnak, a fekete ruhás Hatalomrabjává. Méteres barna kockákat görgetnekzárt sorban a rabok. Az építőkockásfiatalember három nagy, nehézkockából ismét megépíti a tornyot, felmászikrá, és az építmény egyik sarkáraelhelyezi a zsebéből előszedett, megmentettparányi kis sárga építőkockáját. Adarab egész szellemisége, stílusa,gondolata rendkívül tömören fejeződik kiebben a képben. A fiatalembert tornyávalegyütt a fekete ruhás letaszítja. Azelőadásban a drill, a kínzás, akegyetlenkedés váltakozik az elvágyakozásjeleneteivel. Egy-egy versrészlet,dal, néhány mozdulat jelenti azálomban hazai tájakra, emberi környezetbevarázslódott egyének vágyait. A raboktöbbszöri kitörési kísérlete sikertelen, csakaz építőkockás fiatalember jut ki atáborból - de ő is csak holtan.Annak ellenére, hogy az erőszakot naturalistaeszközökkel ábrázolták, s ez a műegészének emeltebb, absztraktabb líraihangvételétől elütött, hogy a befejezéstúlzottan didaktikus és sematikus - a táborlakói fellázadnak és megölik a feketeruhást -, az egész kompozíció líraisága, amozgásformák képzőművé-

szeti komponáltsága, ugyanakkor a keresett,szépelgő megoldások kerüléseemlékezetes produkciót eredményezett.Nem egyedülálló, s nem is kizárólagosankövetendő, mégis, a verbalizmus uralkodójellege miatt különösen jelen-tős amozgásokra koncentrált kifejezési módkutatása, kidolgozása. S ebben fontos tett adebreceni előadás.*nikaszó. A falusi kisbíró dohszavas „közhírrététele " és a csasztuskák harmonikakíséretevezeti be Sütő András életének egyepizódját, a jogtipró módon kulákkányilvánítás eseménysorát. A tragikusjelenetet ismét az intermezzo hangulata,strófái váltják fel. Weöres gyermekverseirefelszabadultan játszanak a szereplők, ésvisszatér az előadást kezdő kép: néhányfiatal ismét felidézi családja életútját, s atöbbiek dadogva lökik ki magukból ahangokat, amelyekből összeáll a bizakodószó: b-o-l-d-o-g-s-á-g.*Az ELTE Universitas együttesének kétprodukciója - Katona Imre: Arisztophanészmadarai és Romain Rolland-Katona Imre:Július 14. - más-más műfajban, stílusbanegyazon problémakört boncolgat: azt afolyamatot, ahogyan hatalmon kívül kerül aforradalmi tömeg, ahogy egy szűk réteg amaga érdekében kihasználja a tömeget, sahogyan ez a helyzet az önkény táp-talajáváválik.Az Arisztophanész madarai - mintahogy a címből is kisejlik - ArisztophanészMadarak című művének adaptációja.Pontosabb ez esetben az Arisztophanészműötlete nyomán készült új és önállóalkotásról beszélni. Katona Imreközmondásokból, szólásokból, a városifolklór és szleng elemeiből gyúr-Katona Imre: Arisztophanész madarai (Universitas Együttes)A Budapesti Műszaki Egyetem VáriIrodalmi Színpada - rendező: DebreczeniTibor - megrázó oratóriumkompozíciótmutatott be Azután címmel. Nép-dalok,zsoltárok, regölők, indulók, Szegedi KisIstván, Batizi Ferenc, Bornemisza Péter,Kecskeméti Végh Mihály, Juhász Ferenc,Rákos Sándor, Weöres Sándor versei,valamint Sütő András: Anyám könnyűálmot ígér című könyvének két fejezete azaz irodalmi alap-anyag, amelynekösszeszerkesztéséből egy magunkvallatómű született.Az előadás bemutatkozással kezdődik.Fiúk és lányok, a szereplők mondják el, kikvoltak őseik, honnan, milyen tájról, milyentársadalmi osztályból, rétegből származnak,min mentek keresztül szüleik, mitcsinálnak, mire készülnek ők maguk. Nemmeglepetés: minden réteg, osztályképviselve van: évszázados parasztmúltúfiatalember mellett nemesi ősöket isfelmutató társa áll, s a munkásmártír fiamellett a kuláknak nyilvánítottközépparaszt lánya. Az ötlet nem új, de azelőadás igazolja ezt a kezdést.A. második tételben zsoltárok, verseksegítségével felidéződik a múlt. A népküszködése életéért, jogaiért, szabadságáért.Egy csomóban, mint a karámbaterelt állatok, egymáshoz bújva, egy-mástvédve, a feltartott kezek erdejében egyetlenhangon szóló kórus panaszolja sorsát, perlijussáért az eget, az Urat, az urakat. Majdkötél tekeredik a tömeg köré, a köteletelszakítani, a kötéllel elkerltett térbőlkitörni sem egyenként, sem együttesennem lehet. S míg felidéződik a múlt, mintélő, örökké mozgó sejt, hullámzik a kötél, atömeg. A hang erősödik, a mozgás gyorsul.Az üvöltés fortisszimóba csap, a mozgásrendezetté válik, a kötelet a szereplők egyemberként rántják a fejük fölé, s a földhözcsapják: felszabadultunk.Boldog intermezzo, bolondosan vígstrófák, a feszes mozgás után játékosugrabugrálás. Aztán dobpergés és harmoteössze a szöveget. Elolvasva a szövegkönyvet,inkább tűnik egy mondásgyűjteménynek,Mint darabnak. Nincsenekszituációk, nincs közvetlenül kitapinthatócselekményvonal. Így az íróval egyen--rangúalkotó a rendező, Ruszt József, akiszínpadra varázsolta a bravúros és szellemesszöveget.Kikent kénű bohócok vannak azemelvényekből, nyújtókból, létrákból állószínen. Bohóckodnak, mulattatnak. Kiválikközülük Pityi és Palkó, akik elindulnak amadarak birodalmába. A madarak -bohócok - nem élnek jól, ki vannakszolgáltatva a többi állatnak. Pityi és Palkóátlátják a helyzetet, és megépíttetik a Felhőkakukkvárat.S mint az ötlet: értelmiszerzője, Pityi egy-re inkább egyeduralomratör. Aki bírálja, aki egy szót is mer szólni,azt megöleti. Körülveszik hamarosan azelnyiszált nyakú madártetemek. A váronbelüli megtorlássorozatot megsokallja afőisten is, és követei útján leváltatja Pityit.Helyébe lép Palkó, az eddig hű famulus. Aszínpad szélén mindez alatt szomorú arccal,virággal kezében, ketrecben ül egyfiatalember. Ez a fiú nem részese azeseményeknek, kívülmarad mindenen, denem is tesz semmit azért, hogy a színpadicselekmény más irányba fejlődjék. Passzívszemlélő, de passzivitásának erkölcsitörténelmiértéke kétséges.Ha úgy teszik, a mű parabola: az öt-

venes évek eseményeinek egyfajta értékelése,kritikája. Az előadás különlegesfeszültségét a szöveg és a cselekmény ellenpontozásaadja. A szöveg komikus, acselekmény tragikus. A figurák végigbohócként viselkednek, egy-egy típustelevenítenek meg. De hiába csetlenekbotlanak,ügyetlenkednek, mondják aremekebbnél remekebb közmondásokat, haegyéni cselekedetük mindig komolyabbvéresebbkövetkezményekkel jár, ha amondások egymásutánja megváltoztatja amondatok önértékét, s az ön-magábanközhelyként hangzó mondatok együttesenértelmes, egymásra rímelő, egymásterősítő, a mondások értelmét kitágítóhatásúak lesznek. Az egyénekközhelyszajkózása, jóindulatú, ártatlannaktűnő cselekedetecskéi potenciális tenyésztőilehetnek egy embertelen hatalmistruktúrának, amely struktúrában az egyénugyanúgy közhelyeket szajkóz és semmitérő cselekedeteket végez. Felelősségébresztőelőadás ez, anélkül, hogyerkölcsi tanulságlevonással, didaktikussággallenne terhes. Harsány, fergetegesiramú, cizellált produkciót látunk, amelymár néha az előadás közben is, de abefejezés után mindenképpen tűnődésrekésztet.*A Július 14-et Romain Rolland forradalmidrámaciklusának darabjaiból állítottaössze Katona Imre. Egyetlen lendülettelállítja elénk a darab a francia forradalomtörténetét, a nép felkelését, Danton,Robespierre, Marat s a forradalom többifőszereplője sorsát, bukását. Nyomonkövethetjük, amint Robespierre az őszinteforradalmárból - szinte a körülményeksodrában, kényszerével - a tömeg istenítettállamférfiává s zsarnokká válik. Láthatjuka marxi tétel illusztrálását: hogyan faljafel gyermekeit a forradalom.Ahogy az Arisztophanész madarainál, ittis az íróval egyenrangú alkotó a rendező,Paál István. A darabot az egészszínházteremben játszatja, a színpadon, azerkélyen, a nézőtéri járásokon, a nézőtérközepén, a széksorokon átvezetettpallókon. A néző körül folyik a cselekmény,körül van kerítve, akaratlanul isrészese a forradalmi történéseknek.A színpad egyetlen díszlete-kelléke anyaktiló, amely igencsak sokat van munkában.De nemcsak mint a kivégzéseszköze. Robespierre, amikor ellenfeleitutoljára megfenyegeti, népének pedigtestamentumot ad, a trikolórral letakartguillotine-ról mint szószékről beszél.Robespierre másik nagy beszédét, hatalmateljében, a nép lihegő, galambokat röptetőcsodálatától, áhítatától övezve, azerkélyről mondja. Mellette ül egy kisemberke, aki feladja, felsúgja a demagógszöveget.Az előadás csupa mozgás. A térbeliritmusképzés kitűnő. Hol a színpadon, holaz erkélyen, hol a nézőtér különbözőpontján játszódnak a jelenetek. Néhaegyszerre több helyen. A francia forradalomdalait éneklő nép állandó mozgássalveszi körül a nézőket. Többször isteljes sötétben innen-onnan megszólalóemberek, az egész nézőteret áthálózó,suttogó-kiabáló dialógusa keríti be a közönséget.A középső pallón vad rohanások,sőt Robespierre és Marat vitáját,erőviszonyuk változását megjelenítő kötélhúzásis játszódik.S amikor a forradalom majd mindenhőse elpusztult, amikor a nép már teljesendemoralizálódott, a még életben maradthárom forradalmár az elveszett eszmékvédelmére harcba hívja a forradalomösszes meghalt és még fellelhető harcosát.S eközben a szereplők a néző-tér végérőlóriási, nézőtér szélességű fekete lepellelmegindulnak a színpad felé. Alighallhatóan éneklik a Marseillaise-t, és afekete lepel méltóságteljesen halad anézők feje felett. A szín-padra érve aszereplők beborítják a háromforradalmárt, a nyaktilót, és az egészszínpadot. A kivonuló szereplők a színpadmélyéről egyre erősebben éneklik aMarseillaise-t, miközben feltűnik a pallóvégén egy kis emberke, jobb kezezubbonyában, bal kezét hátra teszi ésökölbe szorítja, fején a jellegzetesháromszögletű kalap. Lassan elindul, majdegyre gyorsabban megy a szín-padra, samikor a fekete lepelhez ér, kialszik afény, elhalkul az ének.A néző kezdetben csak érdeklődveforgatja a fejét, le ne maradjon az eseményekről.Majd egyre jobban részesévéválik az előadásnak, hogy végül, a záróképben,rádöbbenjen: a francia forradalomrólszólva rólunk, nekünk is szól azelőadás. Napjaink kis és nagy feladataibanhogyan veszünk részt? Fouchet vagyRobespierre, Marat vagy Saint-Just sorsátvállaljuk-e? Fellépünk-e környezetünktorzulásai ellen, miként erre a darabpozitív és negatív példát is fel-mutat.MÁRTON VERAHárom Szerelem„Barta Lajos színműve remekmű " - ezzelfejezte be kritikáját a Szerelem utol-sópesti felújításáról (1970, Vígszínház)egyik jeles kritikusunk. „Barta Lajosdarabja ünneplő tapsok közepette érkezettbe, nagy sikere oly rendkívül forró ésegyöntetű volt, hogy az irodalom és akakasülő együtt tapsolt " - írta 1916-ban avígszínházi ősbemutatóról egy akkorikritikus: Kosztolányi Dezső.Azóta is minden felújítás után elmondjáka Szerelemről, hogy mit semkoptatott rajta az annyi más drámát elnyűvőidő. Nem kell leporolni, hiszennincs azon egy szemernyi por sem - állapítjákmeg újra meg újra. A rendezőkmégis óvakodva nyúlnak hozzá. Az 1970-es felújítást 15 év szünet előzte meg. Ebbenbizonyára az is közrejátszott, hogy anaturalizmus lenézett, vagy legalábbiselhanyagolható stílusirányzat volt nálunk.S bár az utóbbi években van e téren valamiváltozás - most sincs „kurzusa" anaturalista drámáknak. Mintha színpadraállításuk több gondot okozna a színháziembereknek, mint más drámáké. Pedig adöntő ebben az esetben (vagy műfajban) iscsak az lehet, mit olvas ki a rendező adarabból, van-e vele mondanivalója.Témáját tekintve a Szerelem a kisemberekvilágát hozza a színpadra, abbólmutat fel egy darabot. „Elcsodálkozvaállok meg az élet és az ember előtt, ésáhítatos feladatomnak látom megírni azt,amit a világ roppant kavargásából ki tudokkristályosítani. Mindig azt érzem, hogy azélet végtelen, és ebből a végtelenből kellmeríteni egy kanállal " - írta Barta 1916áprilisában a darab bemutatója elé, majdígy folytatta: „A darabnak nincs semmikülönösebb szociális tendenciája; az írócsak annyit mondhatna: Itt vannak ezek azemberek! Ez történt velük, így örültek ésígy szenvedtek... Így éltek!"A darabot a magyar Három nővérként isszokás emlegetni. A cselekmény középpontjábanitt is három lány: Nelli,Lujza és Böske elszánt boldogságkereséseáll, és szabadulni akarása a sivár,kilátástalan életformából. Erre az egyet-

len lehetséges út: férjhez menni - bár-miáron. A menekülési kísérlet nekik semsikerül. Lujza, a középső lány, „irodalmiözvegy" lesz: addig ihlette szerelmével a kisvidéki költőt, míg Pest-re nem repültmellőle. Böske, a legkisebb lány, leányfejjellesz hadiözvegy: szerelme, a kaució nélküliszép katona-tiszt, csak halálos ágyán vehetiel. S a mindenre elszánt, keserű vénlány,Nelli frigye Komoróczy adótisztviselővel -aki a másik két lányt végigudvarolta, csakNellire nem volt kíváncsi - igazán nemnevezhető happy endnek.A darabra kitűnő dramaturgiai építkezés,biztosan gördülő cselekmény, csiszoltdialógusok jellemzők. És gondos,míves realizmussal megrajzolt szerepek:mind pontos társadalmi típus, és valódihús-vér figura a legkisebb epizódszerep is.Realista stílusába harmonikusan simulnaka szimbolista és impresszionistamotívumok is. Minden sorát együttérzés ésirónia járja át; egyszerre tragikus éskomikus.Az utóbbi néhány hónapban háromkülönböző előadást is alkalmam volt látniBarta nagyszerű darabjából. Miskolcon ésKaposvárott Jurka László, illetve AsherTamás rendezésében, korábban pedig aMarosvásárhelyi Színház magyartagozatának színrevitelében.Három előadás, három rendezői felfogás- és a „maga nemében" mind-egyikjó. De csak az egyik előadás után éreztem,hogy Barta darabja valóban remekmű.Barta Lajos instrukciója a díszletről akövetkező: „Polgári szoba, hátul két ablak,balról, jobbról ajtó; itt kiszámítottjövedelemből, de különösebb baj nélkülélnek az emberek. Biedermeyer bútor; aszobában kell lenni: régi öblös kanapénak,két régi fotelnak, egy szürke kályhának,egy régi órának, egy kalitkának kanárival,asztalnak pár székkel. Az ablakokon kilátnia keskeny utcára, a szemben álló házra ésannak két ablakára. "A miskolci előadás szobája e szerint vanberendezve. Biedermeyer és rózsa-szín : afalakon rózsaszín virágos tapéta, aszalongarnitúrán is rózsaszín csíkos abrokáthuzat. Nem elegáns, de jómódú,meleg polgári otthon - lányos ház illatavan. A színre lépő szereplők öltözéké-re isa gondosság, a szolid elegancia jellemző. Aruhák éppen úgy a kort idézik, mint adíszlet. Valóban „idézik" - mert egy kisfantáziát, költészetet lop-nak még hozzá.Barta Lajos: Szerelem (Miskolci Nemzeti Színház). Nelli (Gyöngyössy Katalin) kiveti hálójátKomoróczyra (Markaly Gábor) (Klein József felvétele)A kaposvári Szalay-lakásban a falakonzöld a kárpit és a szalongarnitúrán zöldmintás a huzat. Valamivel kopottabb ésszedett-vedettebb, mint a miskolci előadásszobája. Zsúfoltsága szem-betűnőbb -hiányzik a derű és a jó íz-lés. A szereplőkruhája itt egy fokkal kortalanabb ésszegényesebb.Ajtó balról és jobbról a szerző instrukciójaszerint - mindkét helyen -, és azablakon át jól látni az utcát és a járókelőket.Még a függöny felmenetele előttmegszólal - mindkét helyen - a jól ismert,édeskés valcer: „Kis csolnakom a Dunánrengedez ..."Szétnyílik a függöny. A félhomálybankézimunkája mellett ül a mama és szundikál...A vásárhelyi előadás színpadát nemtakarja függöny. Felhangzik a valcer ésfurcsa, sejtelmes fény világítja meg acsupasz színpadot. A játékteret fehér félkörívbenfal zárja körül: nagy ablakokból,tükrökből, ajtóktól. A kontúrok elmosódottak,és mintha szürke penész vagypókháló vonná be az egészet .. . Nemvalóságos szoba, talán csak halványanemlékeztet valami vidéki kúriára. A színpadközepétől kicsit jobbra egyet-len sima szék- ennyi az egész berendezés -, azon ül amama ...A darab a Szalay mama emlékezőszavaival kezdődik: a régi szép időkrőlbeszélget a szolgálóval, amikor még ez avalcer volt a divatos. S aztán egy-más utánberöppennek a lányok, s hozzák magukkalszerelmeiket, izgalmaikat, lázadásukat...Vásárhelyen nem jön be a szolgáló aszínpadra. A mama egyedül ül, majd avalcer felerősödő, néhol groteszkül cltorzulódallamára bekeringőznek a sze-replők: a lányok, szerelmeik, a papa,Komoróczy és a többiek. S a mama szavaira,a zenét túlharsogva, szenvedélyesbódulatban, saját motívumukat,„rögeszméjüket " válaszolják: Lujza: „boldogakarok lenni! Semmi más, csak boldogakarok lenni! " Nelli: „Férjhez akarok menni!Nem akarok itt rohadni! Férjhez akarokmenni! " Böske: „Az ember egyszer él, hátéljen! " ... Az „álom-kép " után kitűnnek aszereplők, és már-is elkezdődik a mama és aközépső lány, Lujza jelenete.A két hagyományos, egymáshoz soktekintetben hasonlító díszletben hagyományos(s ennyiben szintén hasonló) - derendezői felfogásban egymástól mégiskülönböző előadás született. Azértelmezésbeli különbség elsősorban a férfifőszereplő, Komoróczy adótiszt színpadimegformálásában vált a legnyilvánvalóbbá.Komoróczi Komoróczy Jenő, a tönkrementvidéki birtokos család elsatnyult ivadéka azegyetlen partiképes fiatalember a lányos házkörül. Igazi tragikomikus figura; - az:történelmileg, alkatilag, drámai helyzeténélfogva. Egy-szerre nevetséges és szánnivaló.A miskolci előadásban (Markaly Gábor játszotta)Komoróczy egyértelműen nevetséges,nem tragikomikus - bohózati. Erről ahatározott rendezői elképzelésről tanúskodikkosztümje, öltöztetése is: fel-tűnő, eltúlzott,humoros ruhadarabok. Maszkja nem„beteges " , inkább mulatságosan chaplini.Tartása púpos, fél-vállas. Sokat csetlikbotlik.A figura külsőségei tehát bohózatifelfogásra vallanak. De végül is nem ez alényeg, ha-nem az, hogy Markaly nem tud,vagy nem akar azonosulni Komoróczyval;nem hisz benne, az igazában és a rög-

Barta Lajos: Szerelem (Marosvásárhelyi ÁllamiSzínház). Nelli (Szamossy Kornélia) ésKomoróczy (Lohinszky Loránd)eszméiben; nem veszi komolyan. Sajátmagát, illetve a humorizálást veszi komolyan.Alakítása valóban nagyon mulatságos,játékos - de sohase megrendítő.Komoróczy megszállottsága, ragaszkodásaa „nívóhoz" - inkább krakélerség, mintkétségbeesett kapaszkodás. Különösenmulatságos a középső lány, Lujzamegkérése. Bevezető szöveg gyanántKomoróczy előadja nagy sztoriját, a családéletét (s az övét is) meghatározó szörnyűeseményt, amikor is „fölütötték a vérpadotEperjes piacán " , hogy elvetemültkegyetlenséggel lefejezzék az egyikKomoróczy-őst ... Remekül előadotttörténet, a közönség hálás tapssal ésnevetéssel nyugtázza.Az utolsó felvonás - amikor a reményeibencsalódott Komoróczy hazamegymeghalni, és magához hívatja atemetkezési vállalkozót, hogy személyesenbeszélje meg saját gyászszertartását - adarab legfurcsább, kissé rendhagyójelenete. Stílusában is eltér az előző háromfelvonástól. Groteszkebb, végletesebb,valószínűtlenebb - furcsa fintor az egésztörténetre. A szerző instrukciója erről akövetkező: „Ezt a felvonást nem szabadkomédiának játszani" .. .A miskolci előadásban ez a jelenetjókedvű bohóctréfává válik. A nyolc napjaétlen-szomjan fekvő Komoróczy egy-egyóvatlan pillanatban előkapja azéjjeliszekrényből a tejesüveget és jólmeghúzza, hogy aztán újult erővel haldokolhassontovább. Végre megérkezik afelmentő sereg: Szalay néni és a lányok.Nelli utolsó rohamra indul: segít felöltöznia szégyellősen szabadkozó fiú-nak,megeteti - s végül gúnyos-bájosidillben egymásra találnak. Jól sikerültzáró poén Komoróczy utolsó mondata:„Milyen szép is az élet! Milyen gyönyörűa szerelem!"A kaposvári előadáson Reviczky Gáborjátssza Komoróczy szerepét. Már színrelépése előtt feltűnik kísérteties alakja aszemben levő ház ablakában. BelépéseSzalayék szalonjába ugyancsak nevetésreingerlő. Egy partiképes fiatalember: kopottfekete szalonruhában, fején lehetetlenül ésidegenül ülő keménykalap, kezébenesernyő. Sovány, hajlott hátú, betegeskülsejű - s mikor megszólal, mintha ódonpincéből beszélne. S mindehhez nagyonméltóságos: mélységesen tudatában vansaját jelen-tőségének és a vizitfontosságának. Mozdulatai óvatosak,kimértek - helyváltoztatás: csak hafeltétlenül szükséges. Minden szavábanmegfontoltság. Mélaság és szelídöntetszelgés ömlik el alakján. Nagymeggyőződéssel és hittel adja előostobaságait. Borzasztóan nevetséges ésnagyon szánnivaló; tragikus és komikusminden pillanatában. Öltözéke, megjelenéseeltúlzott, ha játékában akad iskülsőséges vonás - alakítása mégis megrendítő,mert a külsőségek alatt őszinteségés hit van. Halálosan komolyan veszi, amitcsinál. Nem akar nevettet-ni - el akarjafogadtatni magát. Szeretetre vágyik,családra - miközben arról beszél, hogy „kispirítós, sok alvás, semmi társaság, semmiizgalom " . Az ő előadásában a Komoróczyőskivégzése valóban drámai hatású :nevetést és megrendülést egyaránt kivált.A darab utolsó jelenetében itt is találkozunkbohózati ötletekkel. Már azalbérleti szoba is valami elképesztőenvigasztalan odú. Egy nevetséges kripta. Deillik Komoróczy egyéniségéhez. És az asajátos módja a borogatásnak is, amivel ahaldokló frissíti magát: egy partvisrateáskanna van felerősítve, melyet egymadzag segítségével megdönt, s márcsordogál is rá a jótékony zuhany. Abefejező Nelli-Komoróczy idillt enyhe kisspicc, könnyű kis szédülés teszielfogadhatóvá és igazzá. (És hogy ez nemis idill - azt Szabó Ildikó Nellijénekszomorúra fagyott arca adja tudtunkra.)Ennyi azért Komoróezynak is kellett, hogyoly meggyőződéssel mond-hassa: „Az életoly szép! És olyan gyönyörű a szerelem !"A Szalay lányok szerepét, helyzetét,„súlyukat", hozzájuk fűződő érzelmeinketvagy ítéletünket döntően befolyásol-jaKomoróczy alakjának megformálása.Egy bohózati figura mellett más hang-súlytkap a lányok marakodása: elkeseredettegymástépésüklánycivakodássádegradálódik. Nelli figurája sem leszérdekesebb vagy igazabb, ha egy „maskarára"teszi fel az életét.Gyöngyössy Katalin - a miskolci Nelli -nagyszerű alakítása szerencsére nem vált aszokásos vénkisasszony-portrévá.Hangsúlyozottan vénlánynak volt öltöztetve,de nem élt az ebből adódó sablonokkal.Kemény volt és megkeseredett,olyan ember, aki már leszámolt minden-féleillúzióval. És nő maradt - nemdragonyoskapitány. Gátlásosabb, s ezértszúrósabb, mint húgai - de mégis nő. Érzőszívű és szeretetre vágyó - de akörülményekkel számolni is tudó. Őszin-te,póztalan, gesztusokkal takarékoskodóalakítás Gyöngyössy Katié. Nem a részletekaprólékos pontossága, hanem az erőteljes,szuggesztív belső magatartás adja játékánakszépségét. Humora természetes, őszinte,magával ragadó.A kaposvári előadás Nellije, Szabó Ildikó,más utat követ. Sok apró mozzanatból,érzékeny megfigyelésből gondosan,aprólékosan rakta össze Nelli alak-ját.Hosszú, katonás léptek, szögletesmozdulatok, férfias (kiesit forszírozottanmély) hanghordozás. Kis, apró rángatózásokkal,kapkodó kézmozdulatokkal,váratlan leállásokkal sejteti a lány belsőfeszültségét, s az erőfeszítést, ami-be ez akatonás, feszes magatartás kerül. Alakításaharsány és mulatságos.A két másik lány, Lujza és Nelli sorsa,élete a két fiúban, a két szerelembenteljesedik ki, kap értelmet. Kár, hogy aszerelmi jelenetek nem kaptak hangsúlyt,nem váltak az előadás nagy pillanataiváegyik helyen sem. A két fiú: a költő és akatonatiszt; ők - az ideál, a nagy illúzió -nemcsak a lányoké, a koré is. Különösenlehangoló, mindkét előadásban, Böske és aszép katonatiszt olcsón humorizáló jelenete.A legkisebb Szalay lány - hallatlanmerészséggel - behívja a lakásba szerelmesét,hogy ha néhány percre is, devégre egyedül lehessenek, megvallhassákszerelmüket ... Elfogódottság, félelem,mindent elborító szenvedély, fájdalmasgyorskijózanodás - ennyi mindent lehetnemegélni és eljátszani néhány perc alatt.Nagy jelenet, nagy színházi pillanat lehetettvolna. A kaposvári elő-adás Lujzája, AndaiKati, megpróbálta hozni a lány csúfolódvavédekező kamaszos lobogását, de partnerekabaréfigura volt, s kabarévá vált kettejükjelene-

te is. Hunyadkürti István egy percig semhitte (nem is hihette) magáról, hogy szép,fiatal, hódító, szerelmes katona tiszt. Csakhumorában hitt (kétségtelenül van neki),amire itt alig van szükség.A miskolci előadásban (Péva Ibolya ésVarga Tibor) líraibb és kicsit igazabb isvolt a jelenet - de ők se merték vagyakarták vállalni az érzelmeket, aszenvedélyt, s így ők is elcsúsztak abohózat felé. (Van a jelenetnek humora is -de ez annak is elég gyenge mulatság volt.)Az öreg szülők mindkét előadásbantétován topogtak leányaik „regényében " . Akaposvári előadásban talán több szívvel, amiskolciban inkább fanyar bele-törődéssel.A Miskolci Nemzeti Színház Szerelemelőadásakellemes, könnyed - helyenkéntbohózatba hajló - vígjáték volt. Ez arendezői értelmezés elsősorban atávolságot hangsúlyozta, mely a mainézőket a színpadon megelevenedő világtólelválasztja.A kaposvári Csiky Gergely Színházelőadása komolyabb, súlyosabb, vaskosabb- inkább hajlott a tragikomédia felé. Kár,hogy a rendező nem tudta Reviczkyalakításához jobban közelíteni a többiekét.*A marosvásárhelyi előadásról külön ésrészletesebben kell beszélni, mert az előbbikettőtől teljesen eltérő, csöppet semhagyományos, eredeti produkciót hozottlétre Harag György. A szokatlan, merészdíszletmegoldás már eleve más játékstílusttételezett fel. De itt nem egyszerikitalálásról vagy rátalálásról van szó.Fontos állomása ez az előadás annak atudatos rendezői törekvésnek, mellyel arendező a polgári színjátszásmegcsontosodott formái, a gesztusokkalillusztrált szövegfelmondásra redukáló-dóidejétmúlt színjátszás ellen harcol. Ezen aszínpadon nem lehet a hagyományosszínpadi sablonokkal, a bevált és jól ismertszínjátszó készlettel élni. Szükségtelenekés hatástalanok az apró-lékos, pepecselőrészletezések. Ha egy szereplő feldúlt, aztnem hanglejtéssel, szóelharapással, idegestevés-vevéssel vagy ujjainakremegtetésével érzékelteti; nem roskadhatkétségbeesésében a fotelba, nincs is fotel;nem játszhat unalmában vagyszórakozottságában a kávés-csészével,mert nincs csésze; nem vagdoshat dühösindulatában tányérokat aSzabó Ildikó (Nelli) és Reviczky Gábor (Komoróczy)a Kaposvári Csiky Gergely Színház Szerelem című előadásában (Fábián József felvétele)falhoz, mert az sincs ... Az arcjátéknakkevés a szerepe. Az ábrázolóeszközöknyersebbek, keményebbek, nagyvonalúbbak.Nagyobb szerepet kap a színpadimozgás, a mozgás stilizálása. Ez nemöncélú, nem szép látványosság, hanemkonkrét tartalmakat fejez ki: lelkiállapotot,kapcsolatokat, kapcsolatok hiányát.Nemcsak a mozgás kap nagyobb szerepet,másként bánnak a színészek a hangjukkalis. A szokásosnál nagyobb intenzitással,bátrabban és végletesebben élik szerepeiket.Dermedt csönd és üvöltő indulat, puritánpóztalanság és vakmerő kitörések váltjákmerészen egy-mást.Az üres szobában, a csupasz színpadonnem üldögélhetnek és nem kézimunkázhatnaka Szalay lányok. A kifosztott, lemeztelenítettjátéktéren - mint valamiketrecben - állnak, lesnek, várnak, bolyonganakvagy rohangálnak. S haösszecsapnak, marakodásuk nem mulatságos„színpadi" verekedés, hanem keményküzdelem. A rendkívüli intenzitás, a magashőfokon izzó szenvedély tette nagyszerűp illanattá a legkisebb Szalay lány és aszerelmes katonatiszt jelene-tét. Vacogtak,izzottak, tépték egymást, elveszetten ésreménykedve egymáshoz simultak - éstehetetlenül megdermedtek. Néhány percalatt éltek meg, éltek át mindent: egyszerelem teljes történetét, a szerelem és afiatalság törékenységét, sebezhetőségét.Lujza tragédiájának, kifosztottságának alevélepizód nagyszerű eltalálása adott aszokottnál kegyetlenebb hangsúlyt. Kihagytáka jelenetből a levélhordó hatásosmegjelenését, Lujza szövegét lerövidítették.Egyetlen mondatot hajtogat a szobábankeringve, szinte eszelősen, kőnyörögve,nyögve, nyüszítve: „Mi van alevelemmel?!! " A levél a széken gyanútlanulszunyókáló papa zsebében lapul.Az öreg semmit se vesz észre a körülöttefolyó őrületből, s mikor végremeghallja " Lujzát, kiveszi a levelet ésmókásan játszani kezd vele, odanyújtja,visszakapja, háta mögé dugja - szenilis,ostoba játékával szinte a tűrhetetlenségigfeszítve a gyötrelmes szituációt.A reménytelenül keserű harmadik felvonásvégén - a szerzői instrukció szerint -a lányok kimennek, „kiviszik tragédiájukat "a színről - s a jelenet az öregek gyanútlanjóindulatúfecsegésével ér véget. Ittbennmaradnak a lányok, keservesenegymásba kapaszkodva, összeborulva - skörülöttük keringve, zavartalanul folytatjáksétájukat és zavaros fecsegésüket a semmitsem értő öregek. Helyenként kiugrat arendező mondatokat, másuttszövegmontázzsá mossa össze. MikorSzalay papa és Komoróczy elkezdikszokásos férfibeszélgetésüket a hivatalimunkáról, a kormányról stb. - egyszerrebeszélteti őket. Egymást nem hallják, s miis csak egyes szavakat hallunk: „hivatal " ,„fizetési osztály " , „állam " ... De él ilyenszövegmontázzsal másutt is: a társadalmi,közéleti, magánéleti sablonok,beidegződések jelzésé-re. S egy más példaa kiemelésre.Komoróczy belépése pillanatában (I.felvonás) hirtelen eltűnik a színpadrólmindenki. Magányosan áll a hatalmas,csarnoknak tűnő üres szobában - s belekiáltjaa süket csendbe a bemutatkozást:Komoróczi Komoróczy Jenő adótiszt -egyszer, kétszer, háromszor . . . egyrehangosabban és riadtabban... végrenesztelenül előtűnik Nelli ...Már a darab elején, a papával való

eszélgetésben elhangzik váratlanul egymondat:„fölütötték a vérpadot Eperjespiacán ..." S aztán semmi folytatás, nagycsönd. Még egy-két alkalommal elmondja abaljós mondatot Komoróczy, mindigváratlanul és oda nem illően - furcsafeszültséget keltve. S mikor a harmadikfelvonásban sor kerül végre anagymonológra a Komoróczy-ősről - életeértelme, nagy illúziója, titokzatos mágiájanyer benne megfogalmazást.Az utolsó felvonás groteszkségét, túlzásaitfelnagyítja erősen a rendezés.(Szimbolista, szürrealista elemeket másuttis alkalmaz a játékban.) Komoróczy ágyasejtelmes fehér tüllfelhőkből ereszkedikalá, s körülötte, esküvői fátylakban, újratáncra kelnek a szereplők - a valcereltorzított dallamára. A lidérces álomátvált valóságos játékra. Nelli ésKomoróczy egymásra találása után avőlegény ünnepélyes méltósággal sóhajtja:„Milyen szép is az élet! És milyengyönyörű a szerelem! " - s ezt megismétlika szereplők együtt: egyszer, két-szer,háromszor: áhítatos ünnepélyességgel,kíméletlen gúnnyal és végül kétségbeesettenordítva ...Nem véletlen, hogy nem alakításokrólbeszéltem, hanem az előadás jellemzőpillanatairól. Pedig nagyszerűek voltak aszínészek, akik pontosan és szerényen,mégis sokszínűen szolgálták a rendezőikoncepciót. Emlékezetes Nelli (SzamossyKornélia) fékezhetetlen, konokul egyirányba tartó, mindent elsodró indulata,Lujza (Farkas Ibolya) teljes asszonyi feloldódása,Böske (Illyés Kinga) magávalragadó, ellenállhatatlan szenvedélyességeés Lohinszky Loránd nevetséges,megrendítő, félelmetes Komoróczyja.Barta Lajos: Szerelem (Marosvásárhelyi ÁllamiSzínház)Rendezte: Harag György, díszlet és jel-mez:Florica Maluranu és Kölönte Zsolt.Szereplők: Gyarmati István, Szabó Duci,Szamossy Kornélia, Farkas Ibolya, Illyés Kinga,Mende Gaby, Ferenczy Csongor, Bodó Zoltán,Lohinszky Loránd, Bartos Ede.Miskolci Nemzeti SzínházRendezte: Jurka László, díszlet: WegenastRóbert, jelmez: Greguss Ildikó.Szereplők: Varga Gyula, Kovács Mária,Gyöngyösy Katalin, Balogh Zsuzsa, Péva Ibolya,Szili János, Ábrahám István, Varga Tibor,Markaly Gábor, Somló Mária, Csiszár Nándor,Végh Ferenc, Pintér Ilona.Kaposvári Csiky Gergely SzínházRendezte: Asher Tamás. díszlet: GáspárAndrás, jelmez: Orsós Gyöngyi.Szereplők: Garay József, Mészáros Joli, SzabóIldikó, Réti Erika, Andai Kati, Dánffy Sándor,Kiss István, Hunyadkürti István, Reviczky Gábor,Bárány Erzsébet, Heiser Kálmán, Balázs Andor,Czakó Klára.BARTA ANDRÁSAz önfelszabadítórendezőPályakép-vázlat Giricz MátyásrólHa egyetlen szóval kellene jellemeznemGiricz Mátyás rendezőt (akinek munkájátidestova tizenhét éve ismerem), aztmondanám: céltudatos. Ami az ÉrtelmezőSzótár bővebb kifejtésében annyit jelent:„Valamely célt világosan látó, s ennekmegvalósítására, elérésére határozottantörekvő (személy)".Hogy a most negyvenegy éves szegediigazgató-rendező, a legfiatalabb érdemesművész, milyen célt, célokat tűzött pályájánmaga elé, mennyiben látta őket világosan ésmikor, milyen határozottsággal törekedettelérésükre - arról kíván szólni az ittkövetkező írás. Mind-ezek előtt azonbanállapítsuk meg, hogy lexikális életrajziadatainak látszata el-lenére sem voltkönnyű pályakezdése. Munkásszínjátszóként került a SzínművészetiFőiskolára, majd egyévi hazai tanulás utánnégy év alatt a Szovjet-unióban szerzettrendezői diplomát. A kitűnő iskola utánazonban csak nagy-sokára tudja a tanultakatigazán kamatoztatni. A győri KisfaludySzínházhoz kerül, ahol 1956. március i3-ánGogol Leánynézője a z első rendezése.Nagy része van abban, hogy azellenforradalom után a vidéki színházakközül Győrött indul meg a legkorábban amunka majd politikai és rendezői tevékenységévelaktívan hozzájárul a dunántúliváros színházi életének - koránt-semkönnyű - konszolidálásához. A személyiügyek rengeteg idejét, energiáját lekötik,huszonnégy esztendősen már fő-rendező ésévadonként három-négy rendezés fűződik anevéhez.Újra a tanulás évei következnek.Csakhogy ezúttal „magasabb osztályban": agyakorlatban. A fiatal rendezőkre általábanjellemző erényekkel és hibákkal aszínpadon próbálja ki, alkalmazza ésellenőrzi mindazt, amit a fő-iskolánjavarészt csak elméletben sajátíthatott el.Nagy igyekezettel, elismerést kiváltóambícióval, mindig jó íz-léssel és egyrefejlődő stílusérzékkel számos operettet észenés vígjátékot, köztük ősbemutatókatrendez ( A mosoly országa,Csárdáskirálynő, János vitéz, DankóPista, Ida regénye - Elveszem afeleségem, Az asszony többet keres, Egy éjaz Aranybogárban). Sohasem becsül lesemmilyen feladatot, mindig alaposműgonddal dolgozik, mert tisztában vanazzal, hogy a szakma rutinfogásait is elkell sajátítani ahhoz, hogy később biztonságosanmozogva valósíthassa megegyéni, eredeti elképzeléseit.Főrendezőként sem „halássza el" magánaka legjobb feladatokat, de márévadonként egy-egy rendezésében vagyakárcsak annak egy-egy részletében számotad ígéretes képességeiről. Az utóbbi hétesztendőben színre vitt munkáihoz képestezek persze, csupán a mutálás, ahangkeresés időszakának produktumai, deegyiket sem kell restellnie. Sem az 1957-esVízkeresztet, sem TurgenyevKegyelemkenyéren című szín-művét. És1958-ban a Revizor, 1959-ben a Kormoség, majd a Tizenkét dühös ember, 1960-ban a z Othello, 1961-ben Kornejcsuktól Ahajóraj lázadása, majd 1962-benOsztrovszkij A művésznő és hódolói máraz egyéniség, a sajátos koncepciókibontakozásának jeleit mutatja. Ahogymondani szokás - „jelentkeznek mároroszlánkörmei", de ekkor színházat kellváltoztatnia, és hullámvölgy következikpályáján.A színházépület nélküli egri színigazgatóiévad után a kaposvári színházrendezője, majd 1966-tól a debreceniCsokonai Színház főrendezője. E sokszorn e h é z , egri és kaposvári átmeneti évekalatt is akad azért feljegyezni való.Kaposvárott három Mrożek-egyfelvonásosés Choinski Éjszakai története, az elsődebreceni évadban pedig az Optimistatragédia, Az öreg hölgy látogatása. Mindigvolt ereje az újrakezdéshez. Erős,kommunista elkötelezettségű világnézetialapra épült szakmai biztonsággal, egyénikoncepcióval már „fel volt vértezve", de amegfelelő alkalomra, az igazi nagyviadalra, amikor erejét teljében mutathatjameg, 1967 őszéig várnia kellett. Ekkorkerült a kezébe Kerekes Imre Kapaszkodj,Malvin! című groteszkje, amelynek színrevitele fordulatot hozott pályáján.Malvin, avagy ama bizonyos kanyarÉrdekes színházi pillanat. A rendező, aki ajelentéktelen színművecskéket, zenésjátékokat is alapos, már-már pedánsműgonddal kezelte, de a nagy alkotásokhozmindig némi megilletődöttséggel közeledett,most e tisztesen közepes szín-darab hatásáraegyszerre kinyílik, fel-oldódik. Fantáziájameglódul: szinte

társalkotóként hosszasan, minden részletrekiterjedő figyelemmel dolgozik a szerzővela szövegen, átalakítja a kamaraszínháznézőterét és színpadát, az adott alkalomnakmegfelelően áthangolja színészeijátékstílusát, közvetlen kapcsolatot teremta közönséggel. Kerekes groteszkje,amelynek teljes címe Hadifogolyszínjátszók előadják „Kapaszkodj, Malvin,jön a kanyar! " címmel egy háborúsesemény hiteles történetét, a z igazságnakmegfelelően azzal a szándékkal, hogy a majelenlevők lássák, mi történt velük Giriczpályáján is éles kanyar: új irányba lendítirendezői művészetét.A második magyar hadsereg doni katasztrófájábólmegmenekült, szovjet hadifogságbakerült magyar katonák emlékezéseibőlés „kultúrműsoraiból"összeszőtt színpadi kanavász számtalan lehetőségetkínált a játékon belüli játékra, aszínpadi zárójelek és idézőjelek alkalmazására.És mint aki hirtelen rálel egybonyolult szerkezet nyitjára, Giricz fölfedezte,hogy ha a világos értelmezésalapjára egy öntörvényű színházi látomástépít, ha szuverén eszközökkel megteremtiennek kereteit és sajátos légkörét, akkorezek a „játékok" szinte már maguktóladódnak és állnak össze kifejezőszintézissé.Ami a Malvin esetében abban állt, hogya német hadvezetőség tudatos emberirtóakciója és az egyszerű magyar katonáktöbbségének tudatlan, vétlen áldozatiszerepe, kivált már a hadifogságbólszemlélve olyan mérhetetlen el-lentétekethordozott, amelyek két évtizeddel a háborúután nem fejezhetők ki „egyenes "dramaturgiával, tisztán tragikus színpadieszközökkel. A kellő szemléleti távolságérdekében tehát egyrészt meg kellettteremtenie a színházon belüli színházelidegenítő hatását, másrészt fel kelletterősítenie a hadifoglyok „kultúrelőadása"teremtette komikus effektusokat. Azelőcsarnoktól kezdve tehát, „hadifogolytáborrá" alakította át a színházat, ajátékteret a nézőtér közepére helyezte, és ahadifogoly rendezőt játszó színészsegítségével a közönséget beavatta azelőadás „titkaiba". Élő, eleven kapcsolatjött létre a nézők és játszók között: aközelbe hozott és felerősített hatások azelőadás értelmi és érzelmi befogadásátkönnyítették meg.A Malvin nagy közönségsiker volt, akritika, a szakma is felfigyelt rá, de azértkevesen gondolták, hogy egy rendezőgyökeres megújhodásának első állomása.Miroslav Krleža: Golgota (Szegedi Nemzeti Színház). Rendezte: Giricz Mátyás.Martin Márta és Mentes József (Hernádi Oszkár felvétele)Giricznek a drámától a közönséghez vezető„hídszerkezete" nagyjából készenállott, de teljes kiépítéséhez újabb alkalomra,alkalmakra volt szüksége.Saját hangja - vigye astúdiószínpadra!Ha egy rendező megtalálja a saját hangját,ha kiáll az epigonok sorából, ha aműveket immár belső világának kifejezéseszempontjából szeretné megválasztani, hanem csupán darabokat akar rendezni,hanem korunkról szóló sajátosmondandójához keres színdarabokat, mégfőrendezőként sincs könnyű helyzetben.Kivált vidéken, ahol a műsor-tervkötelező penzumai alól sem von-hatja kimagát. Így Giricz is egy évvel a „Malvin "után újra megrendezia János v i t é z t . De közben már - vidékenelsőként - kiharcolja magának astúdiószínpadot, ahol a következő háromévben három további döntő lépést teszegyéni rendezői karakterének kiformálásában.A próbaszínpadból átalakított, apró ,negyven néző befogadására alkalmas helyiségbenelőször - 1968 novemberében -Barbara Garson Macbird című politikaitravesztiáját mutatja be. Immár sajátelképzelései szerint berendezett „laboratóriumában" az alapanyagot magaválasztja ki,' saját ízlése, látomása, ötleteiszerint kísérletezi ki a legjobb megoldásokat,és mindjárt az első alkalommalteljes sikert arat. A Macbethet át-formáló,az amerikai legfelsőbb, elnöki hatalmatszatirikusan kigúnyoló pamf-

Danek: Negyven gazfickó és egy ma született bárány (Debreceni Csokonai Színház).Rendezte: Giricz Mátyás. Fonyó István és Szakács Eszter (Szombathy Groskó Borbála felvétele)letet a változott politikai viszonyoknak (azidőközben bekövetkezett Kennedygyilkosságnak)megfelelően módosíttat-ja;a nézőt csuklyás Ku-Klux-Klan tagokfogadják; az előtér, a színházteremfotókkal, reklámokkal és újságkivágásokkalvan teliragasztva - az előadás mégmeg sem kezdődött, a néző már „be vanmelegítve", „fel van hangolva", alkalmassávált a játék elfogadására és befogadására.Ez a „hangolás" a következő években aGiricz rendezte előadások alapvetőjellegzetessége lesz.Az effajta „előjátékok" azonban sohasemholmi kedvcsináló, kikiáltói trükkökGiricznél, hanem mindenkor szerves részeiaz előadásnak. (Például később a Negyvengazfickónál, a Mara/Sade-nál vagy aGolgotánál.) Magának a rendezőnek isszüksége van rájuk, hogy mint egytrambulinról elugorva vesse bele magát adarabba. Mindig a mondandó lényegéreirányítják a figyelmet, a közönséggel valókapcsolatteremtés első fázisai ezek.Mintegy feloldják eredendőpasszivitásunkat, de sohasem mennek eladdig, hogy - némely kísérleti színházakmintájára inzultálják a nézőt. A rendezőfelkér, sőt felhatalmaz bennünket: vegyükki részünket a közös játékból, érezzünk,gondolkozzunk, ítéljünk együtt aszerzővel, a színészekkel és ővele.Giricz nem „magamutogató" rendező,inkább „szolgálattevő". Ötleteit, részletmegoldásaitalárendeli az alapkoncepciónak,s így jelenlétét sosem érezzük tolakodónak.A Macbirdben a hatalmi harcvéres komolyságát a hazugságok kiélezettenparodisztikus megjelenítésével, acommedia dell ' arte stílus lemeztelenítőhatású rögtönzéseivel, szerepcserékkel ésa szöveghangsúlyok megváltoztatásávalérzékeltette. Mindezt sikerült egységbevonnia, mégpedig úgy, hogy a nézőt nemholmi hamis „beleélésre" késztette, ha-neminkább arra, hogy mintegy társalkotókéntvegyen részt a játékban.Az elmondottakon kívül még egy döntőesemény fűződik Giricz pályafutásán aMacbird bemutatójához. Először dolgozikegyütt Gyarmathy Ágnes díszlet-ésjelmeztervezővel, aki fontos oldalról nyújttámogatást rendezői megújhodásához. Az újkoncepció képzőművészeti vetületénekmegalkotásával realizálja az először csakszavakban,elképzelésekbenmegfogalmazódó rendezői „látomást". Ettőlkezdve állandó partnere marad,színpadképeinek, kosztümjeinek nagy részevan abban, hogy Giricz ma már világosan,egyértelműen tudja kifejezni szándékát.Az újrafelfedezés örömeiEgy ősbemutató és egy magyarországibemutató után egy „utánjátszás " következikGiricz „önállósodásának" útján. Csakhogyitt az utánjátszást azért kellett idézőjelbetenni, mert éppenséggel sem-mi sincsbenne, ami az ősbemutató után-játszásavagy netán utánzása lenne. Illyés Gyula Akegyenc című drámájának Madách színháziés külföldi (párizsi és kolozsvári) bemutatóiután Giricz újra-felfedezi, azaz pontosabbanszólva, igazán felfedezi a színdarabot. Azilyen fel-fedezés értékű utánjátszások akövetkező években mind gyakoribbá válnakmajd pályáján: Lunacsarszkij A felszabadítottDon Quijoteja mellett ékes példaerre Déri Tibor-Presser Gábor Képzeltriportjának későbbi, szegedi rendezése.A kegyenccel még egyszer visszaköltözika debreceni kamaraszínházba, újraátalakítja a nézőteret, ezúttal azonbanékalakban a nézőtérre mélyen benyúlószínpadot építtet, és elveti a darabból azösszes történelmi kulisszákat, kortalanruhákat terveztet, modern játékstílustalkalmaz. Rendezői koncepcióját megvilágítva,Illyés Gyulát idézi: „A kegyenccsak látszólag történelmi darab. Ezek aszemélyek, ezek az elszabadulások mindnyájunkatfenyegetnek. " Ebben a szellembena mindenkori hatalom és szolgálatviszonyának etikai kérdéseit emeli azelőtérbe.Ez a műveltség, szellem, gondolati éspolitikai-eszmei érzékenység, tisztánlátástekintetében egyaránt nagy erőpróbát jelentőtörténelmi parabola azért fontosmérföldkő Giricz művészi érlelődésében,mert bizonyságot szerezhetett arról, hogy újeszközei a maradandó értékű, mélyebbáramlású művek interpretálásában ismegállják a helyüket. Talán most érkezettel arra a magaslatra, ahol a „mit" és a„hogyan" egyszerre ötlik fel a mű-vészben,ami Mejerhold szerint a mesterségbeli tudástökéletes elsajátításával egyenlő.Legalábbis a következő stúdiószínházibemutató, Oldrich Danek Negyven gazfickóés egy ma született bárány címűparabolájának előadása szintén erre mutat.A hatalomra került humánus rend-szerkénytelen megalkuvásait bonyolultan ésellentmondásosan megfogalmazó történelmipéldázatból Giricz a lehetőség szerintkigyomlálja a világnézeti bizonytalanságdudváját, és megint csak a teljes környezet(lépcső, előtér, nézőtér) stílusosátalakításával teremti meg a játékon belülijáték légkörét. Nagyon következetesenirányítja a színészeket, akik láthatóanfelszabadultak és élvezik a közönség aktívjelenlétét. Az előadás be-fejezése, arendező kis utójátéka nagyon jellemzőGiricz stílusára. Az új, humánus Rendmegszilárdításával együttjáró keményítélkezést elviselni képtelen Tisztöngyilkossága után a kohorsz egyikkatonája kinyitja a színpad melletti kisablakot,a túlélők mélyet szippantanak afriss levegőből, leteszik kellékeiket ésjelzik, hogy az élet megy tovább a magaútján; amit a színpadon láttunk, csupánelgondolkoztató játék volt.És az élet a debreceni színházban is menttovább. De nem úgy, ahogy az ember vélné.Nem úgy, hogy Giricz mind nagyobb teretkapott volna szakmailag elismert, aközönség körében nagy sikert

aratott, immár a kísérletezés stádiumából amegvalósítás szakaszába ért rendezéseihez.Záróakkordok és újrakezdésIgaz, Jevgenyij Svarc A sárkány címűparabolisztikus mese-szatírájának bemutatója(1970. február) nem érte el Giriczstúdiószínpadi revelációinak hő- éshatásfokát. Mintha a nagy színpad szárnyátszegte volna fantáziájának: a jórészletmegoldásokat nem kapcsolta összeegységes stílus, az előadásból hiányzott az amagvas alapötlet, amely a sárkány elleniküzdelem és a békés körülmények közöttvégzendő apró munka nehézségeit,mindennek hic et nunc ér-vényességétérzékeltette volna.A három Szophoklész-dráma (Oidipuszkirály, Oidipusz Kolonoszban, Antigone)egy estén történő bemutatása (1970 őszén)az azonos szereplőkre való tekintettelérdekes ötletnek látszott, de a produkcióértékei ellenére is inkább csak érdekességmaradt, ma már inkább csupánelőkészületnek érezzük a szegedi évekhez.Miként az utolsó stúdiószínházi be-mutató,Peter Weiss Marat/Sade-jánnak előadása,szintén az volt, hiszen a rendező szerint isa három évvel későbbi szegedistúdióelőadás (amelyről később szó leszmég) érettebb munka.Ezzel véget is ér az ötévadnyi debrecenikorszak, amely Giricz számára az újjáéledésidőszaka volt. Kinevezik a szegedi NemzetiSzínház igazgatójának. Az 1971-1972-esévadtól kezdődően egy egész színházrakiterjedően kell bebizonyítania, hogypolitikai, eszmei, mű-vészi elképzeléseiszilárdak, és a gyakorlatban is megálljákhelyüket.Aki „a saját képére" akar formálni egyszínházat, annak szívós aprómunkával,szinte napról napra kell átraknia a téglákat,mert nemcsak műsortervvel éskáderkérdésekkel kell foglalkoznia, hanema szervezéssel és műsorfüzetek-kel éppúgy,mint a közönségkapcsolatokmegteremtésével. Ennek a cikknek a kereteitmeghaladja Giricz igazgatói munkájánaktaglalása; itt csak annyit említsünk evonatkozásban, hogy ha a saját profilratörekvő művészeti vezető egy-ben rendezőis, akkor saját produkciói-nak színházonbelüli és közönségsikere döntő szerepetjátszik abban, hogy munkatársait megtudja-e nyerni koncepeiójának. Giricznekezt az „átütő győzelmet" a harmadik évadrasikerült kivívnia. Színházon belül csatátnyert, „szín-házon kívül" pedig újraigazolta, hogya tehetséges művész mindenkor rátalál azértelmes nézőre. Ebben oroszlánrészevolt rendezéseinek: a Medea és az Antigoneegy estén történt bemutatása és LunacsarszkijA felszabadított Don Quijotéjánakszínpadra állítása után kivált aKépzelt riport és a Marat/Sade kivé-telesnagy sikerének.Debreceni és szegedi munkái között afolytonosságot a görög drámaest megrendezéséveljelzi. Csakhogy míg Debrecenbeninkább külső jegyek alapján állítottaegymás mellé Szophoklész műveit,addig Szegeden már tudatos és egységeskoncepció fűzte egymás mellé EuripidészMedeáját és Szophoklész Antigonéját.Jóllehet mindkét alkalommal az Antigonekórusának sorai zárták az elő-adást („Sokvan, mi csodálatos, / De az embernélnincs semmi csodálatosabb. " ) - SzegedenMedea egyéni indítású, ösztönös ésdestruktív lázadása Antigone közösségi,tudatos és konstruktív lázadásávalszembeállítva már egyértelműen időszerűproblémákat hordoz. Az egyszerűségébenés plaszticitásában ki-fejező színpad, akevés mozgásos, úgy-szólván gesztustalanjáték, mindenfajta naturalizmus kerülése, aszövegmondásban is érvényesülőszertartásosság és mindezzel szemben acselekmény éles kontrasztjai főként azAntigonéban kel-tettek mai rezonanciákat:emlékeztettek korunk ifjúságának a mereverkölcsi és etikai törvényeket elhárítómagatartására. A záró jelenet jelképe,Antigone vérszín-vörös köpenyéneklobogóként történt színre hozása márazoknak a világos, egyértelmű jelképekneka sorából való, amelyekkel Giricz művészipolitikai-eszmeielkötelezettségét fejezi ki.S ha a Medeában voltak is még bizonytalanságok,ha az egész előadás még nem iseléggé felszabadult, ezzel a bemutatóval arendezőnek most már a nagy szín-padon issikerült öntörvényű kompozícióinakegyikét megvalósítania.A teljes önfelszabadítást Lunacsarszkij Afelszabadított Don Quijote című drámájánakbemutatója hozta meg Giricznek.Ez is „újrafelfedezés " volt a miskolciszínre hozatal után. A rendező tudatos,pontos és művészi érzékenységgelaktualizáló koncepcióját nyilatkozata isjelzi: „Lunacsarszkij drámájának lényegeannak a tolsztoji filozófiának a bírálata,amelyet kicsit egyszerűsítve ígyfogalmazhatnánk meg: »ne állj ellent agonosznak«. Ez a filozófia, illetve a belőlekövetkező magatartás a húszas évekszovjet életében sokféle formában ésSimon Éva és Martin Márta a Képzelt riport ...szegedi előadásán. Rendezte: Giricz Mátyás(Hernádi Oszkár felvétele)módon jelentkezett. Lényege persze,mindig azonos volt: mindenféle hatalomelutasítása és határozott erőszakellenesség.Ez a magatartás napjainkban érte elkiteljesedését a hippi mozgalomban, és ahozzája kapcsolódó különféle elméletekben... Don Quijote a »felszabadulás«után is azt hiszi, mindössze annyi történt,hogy mások lettek az elnyomók. " (Dél-Magyarország, 1973. febr. 4.) Ezt azokfejtést azért volt érdemes idézni, mertújabb adaléka, hogy Giricz az évek soránegyre tudatosabban foglalkozik a hatalometikai problémáival, a hatalom és azegyéni magatartás relációival a forradalomalatt és a forradalom után. (A kegyenc - Asárkány - Negyven gaz-fickó ... -Antigone - Don Quijote.)És ebben a mind érettebb művészi kifejezőerővel ismétlődő „ceterum censeo " -ban egyre tisztábban látja maga a rendezőis, hogy gondolatai kifejtéséhez mit,hogyan kell színpadra teremtenie. A DonQuijotéban az absztrahált játék-tér, akortalan jelmezek, az időbeli lebegéstinvolváló játékeszközök az ironikustragédia általánosításának lehetőségeitadják meg. A darabnak arra a kérdésére,hogy lehetséges-e elvont jóság, egyértelműnemmel felel, és ezzel mindenfajtakorunkbeli, elvont és konkrétálhumanizmusnak is hadat üzen. A vizuáliseszközök pregnáns alkalmazása, a szöveghangsúlyainak áthelyezése és a humoroseffektusok stílusos „hangszere-lése " mellettezúttal a színészi munka irányításában iselőrelép: a kritikák szinte kivétel nélkül -joggal - dicsérik a szegediek ensemblejátékát.

Giricz Mátyás (a charentoni elmegyógyintézet igazgatója) és Körtvélyessy Zsolt (Marat) a Marat halála szegedi előadásábanRendezte: Giricz Mátyás (lklády László felvétele)Egy évad külföldi előjátékkalés három sikerrel„Ma már egy színházi előadás csak akkorjelenthet eseményt, ha mondanivaló-játeredeti formában és eszközzel képesnyújtani " - írja Giricz egyik nyilatkozatában,és ezt a programját most már mindenbemutatóján valóra váltja.Az ember tragédiája gdanski rendezésérőlcsak közvetve szerezhettem értesüléseket,de annyi bizonyos, hogy Giriczezúttal is hű maradt „újrafelfedező "attitűdjéhez. Arra épített, hogy a lengyelközönségnek nincsenek előzetes elképzeléseiMadách művéről, és így szabadonkezelheti a drámát. Legfontosabb újítása,hogy a londoni színt nem múltnak, hanemegykorú jelennek tekinti, amolyan mai Váciutcának, ahol az iparilag fejletttársadalmakra jellemzően jelentkeznek aközösségi és egyéni erkölcsi problémák. AzŰr-jelenetben pedig két űrhajós beszélegymással, míg az eszkimókép azatomrobbanás utáni világot idézi fel.Anélkül, hogy ezt a rendezéstminősíthetnénk, érdeklődéssel várjuk Giriczígéretét, hogy Tragédia-koncepcióját aszegedi színpadon is bemutatja.Új rendezői korszakában (a Macbirdtravesztiától eltekintve) Déry TiborKépzelt riport egy amerikai popfesztiválrólcímű regényének Pós Sándor készítetteszínpadi változatával (PresserGábor zenéje - Adamis Anna versei) nyúltelőször közvetlen mai témához. Ezúttalsem utánozta az ősbemutató, a Vígszínházelőadását, hanem teljesen szuverénértelmezésben és látomással vitte színre aművet, amely egyébként hosszú évek ótaelső zenés rendezése volt. Elgondolásánakkét sarkalatos pontja: ami ebben adrámában történik, az csupán a képzeletjátéka, és Eszter nemcsak rokonszenvünketérdemli meg, hanem bírálatunkra isrászolgál; múlt-béli traumája mellettállhatatlan jelleme és szeszélyesmagatartása is okozója tragédiájának. Ahősnő sorsa a szegedi - a vígszínházitólszövegében is eltérő - előadásban mementómindazoknak, akik sérüléseikre valóhivatkozással elhagyják magukat, és ígysaját romlásuk okozóivá válnak.A színházon belüli játékot GyarmathyÁgnes pregnáns térszínpada, a színháziegyüttes tartózkodási helyének és a képzeletbelijátékhelynek képileg is igen jólsikerült kettéválasztása jelzi, megteremtia közönséggel való közvetlen és közvetettkapcsolat lehetőségeit. Giricz ennek adarab lényegére utaló konstrukciónakalkotói felhasználásával világosan exponáljamondandóját, és következetesen vezetel a végső kifejletig, amikor is Eszterholttestét a képzelt popfesztivál mindenmaradékával együtt egy ponyvában amagasba emelik. A „csomag" erősmegvilágítása egyszerre jelez felmagasztalástés elmarasztalást. ÖsszecsengAdamis Anna szép verssoraival: „Arraszülettünk, hogy napsugárba kapaszkodjunk/ nem baj, hogyha fáj, nem baj,hogyha fáj / arra születtünk, hogy tisztalegyen még a szívünk / s játsszunk mégtovább, játsszunk még tovább." Az előadástólfüggetlenítve talán vitatható ez amegoldás. A végső tiszteletadásnakvalóban különös formája Eszter testének eza fajta eltávolítása; de a színpadi értelmezésegészében mégis hatásos ésmeggyőző: egy emberi sors átélésével egytisztulási, kathartikus folyamatot indít el anézőben.Ami a rendezői pályakép szempontjábólitt még fontos: Giricz ebben az elő-adásbanteljes biztonsággal, érettséggel alkalmazzaés vonja egységbe a színpad

komplex eszközeit: a vizualitást, a színészijátékot, a zenét és a koreografikusmozgást.Ezt a képességét érvényesíti KrležaGolgotájának színre vitelében is. Világosanexponálja, hogy az 1919-es, vérbefojtott munkásfelkelés drámájának bemutatásávala mához kíván szólni : elöljáróbanAllende utolsó rádióbeszédénekmegrendítő szavait halljuk az eredetifelvételről és magyar fordításban. GyarmathyÁgnes kereszt alakban formált,emelvényrendszerekből épített térszínpadána naturálisan megfogalmazottegyéni tragédiák és az oratóriumszerűenbeállított közösségi cselekvések kontrasztjaiban,a mártíráldozatok árán kálváriátjáró munkásosztály története elevenedikmeg a néző előtt. A dráma didaktikusvonásait, bizonyos sematizmusátés tablószerűségét a rendező sem küszöbölhetteki, de a mű tiszta erkölcsiségére,eszmeiségére építve és a konfliktustaz áruló jellemének differenciáltságávalerősítve, egészében hatásos elő-adástsikerült létrehoznia.Közben újabb "erőfölmérés" és a közönségkapcsolatokmegszilárdítása céljábóla színház alagsori társalgójában létrehozzaa stúdiószínpadot, ahol elsőnek -magasabb szinten megismételve debrecenielőadását - Weiss Marat/Sade-ját mutatjabe. Itt a stúdió helyiségében a nézőjelenlétének drámai funkciója van ...", ami„lényegesen fokozhatja a színész alkotóégését... gyorsabban lehull a rutin,megszűnik a hagyományos színpadonjelenlevő ,plusz ' , a kifejező-eszközöktávolság miatti, kissé hamis fel-nagyítása ...a rendező (a kötöttségektőlmegszabadulva) kezdeményezője és hordozójaaz adott stúdióelőadás játék-kulcsrendszerének,a tervező művésznek pedigköltői játékteret kell komponálnia".(Idézet Giricz műsorfüzetben megjelentírásából.) A Marat személyé-benmegtestesülő megalkuvás nélküliforradalmiság és a Sade képviselte individualizmusösszeütközése ebben a nézőközeliinszcenálásban, az egész nézőtérrekiterjesztett elmegyógyintézeti környezetbena közönséget valóban aktivizálja,és a játék szellemi résztvevőjévéavatja. Kivált azáltal, hogy a figyelmetmindig a lényeges momentumokra koncentrálja,és egy pillanatra sem engedi ki anézőt a dráma vonzásából. Hogy ezvalóban így van, azt nemcsak a bemutatórendkívüli sikere igazolja, hanem azok azelőadás után rendszeresített ankétok,BÁNYAI GÁBORErzsébetvárosi polgárokA színpadon megjelenik a karmester.Gyengéd és enervált intésére bekapcsolódika láthatatlan zenekar, s felcsendülnekaz egykor oly jól ismert pesti slágerek. Akávéházi asztaloknál jól szituált - bármikorleinformálható! - urak ülnek, újságotolvasva, szivarozva, lóversenyesélyeketlatolgatva Unicum-reklám kiált aszemünkbe, és hogy a Vánca sütőporanélkül alighanem még élni se nagyonérdemes, sütni pedig egyszerűen lehetetlen.Az Est szórja híreit, s a kellemesszivarfüstöt csak egy-egy kósza szellőbodorítja tajtékossá, felhőssé. Aztánénekelni kezd a szerelmes, a számító, ahivatalnok és a lump, a totya-kos és alegszebb férfikorban levő - a nőnek mindigajándék -, és kezdetét veszi a játék. Talánnem is játék: polgári haláltánc a pestiflaszteron, Zsolt Bélában, slágerekben észongorában elbeszélve. S a tánc részvevőisorra megjelennek, hogy előadjákmagánszámaikat.Aki tisztességes akar maradniValahol az Erzsébetvárosban, nem messzea Keletitől él Kardos, a drogista.Szakmájának kiválósága, sőt, céhénekalelnöke. Nem, nem elnöke: érzik ugye, ezmennyivel más, mennyivel több?!Nemcsak cím, rang, megbecsülés - funkcióés hivatás is. Az élet egyik értelme,különösen az ilyen háború utáni züllöttidőkben. A másik értelme az életnek? Háta család : az a drága, butuska, mindigodaadó asszony, a zongorázni tanuló,bodros hajú kisleány - jaj, hogy játssza aFür Elise futamait! -, meg az az életrevalófiú . . . nem, vele baj van, ő a csaamelyekena nézők az együttessel vitázvabeszélik meg a látottakat.Ha a bevezetőben a céltudatosságotjelöltem meg Giricz Mátyás legjellemzőbbművészi tulajdonságának, akkor az ecikkben foglaltak alapján immár könnyűezt egy bővített mondatban megindokolnom.Világosan látja, hogy a mai,modern, szocialista színház célja csak azlehet, hogy az időszerű problémákatlád ellen fordult. Nem vesz az semmit semészre az élet igazi szépségeiből, csak alóverseny, az ivás, a kártya ... De nem is őaz ,érdekes, hanem a család és a lakás.Hogy a fárasztó munka után haza lehetmenni, már a lépcsőházban hallik azongora. hangja, egy rövidke csöngetés,hitvesi csók, gyermeki alázat, papucs,illatozó falatok az asztalon.Kardos, a drogista: Ráday Imre. Megjelenika kényelmes és biztonságot sugárzólakás ajtajában. Első pillantása gyors ésfürkésző: szemével körbejárja,körülsimogatja a jól ismert tárgyakat, azongorát, a kanapét, a szent családi étkezésekhelyét, a nagy asztalt a székek-kel.Ebben a villanásnyi némajátékbanegyszerre kap helyet a tulajdonos fölényeés biztonságának tudata, de egyszersminda tétova, kissé kapkodó bizonytalanság is,hogy minden a helyén van-e, nemváltozott-e valami. Aztán belesüpped acsaládfői fotelba: egyetlen pillanat alattfáradttá törik, szinte feladja tartását.Teheti, már a saját bevehetetlennek hittvárában van. Itt papucsban is lehettekintélyes, érvényesülhet az akarata.Hangja számonkérően pásztázza végig atöbbieket, szinte tanító bácsisan kérdezi kiaz aznapi leckét, tehát hogy mi is történt,amíg ő verejtékes munkával családjafennmaradásáért dolgozott. Jobb kezénekujjai csápszerűen matatnak kissékopaszodó fejebúbján: ez a mozdulat jelezbizonyos fáradt elmélyülést, töprengést is,de szolgál az izgalom elleplezésére is. Fölfölcsattan,ha valami nem úgy történttörténik,ahogyan azt ő elképzelte:méltatlankodása néha gyerekesenduzzogó, mégis érezhetni mögötte acsaládfői és atyai méltóság megőrzésénekigényét-erejét.Vacsorához ül a család. Kardos, adrogista itt alighanem elemében van, hiszenez elsőssorban az ő szertartása. Rádaytökéletesen kidolgozza ennek mindenrészletét. Ahogyan a szalvétát maga eléköti, az éppen gyerekes és suta bájámagasrendű művészi eszközökkel, a nézőkkelszoros kapcsolatot teremtve, aleghaladóbb gondolkodás, a kommunistaeszmei elkötelezettség jegyében fejezze ki,és ennek a célnak elérésére esz-közeinekszüntelen csiszolásával, fejlesztéséveltörekszik.Eredményei elismerésre, tiszteletreméltóak. És további nagy reményekrejogosítóak.

Zsolt Béla: Erzsébetváros (Thália Színház)A konkurrens Torkos (Rátonyi Róbert) és Gyula, a család fekete báránya (Mécs Károly)val valami kiszolgáltatottságra utal;ahogyan elmondja-elmondatja az asztaliáldást, abban a hagyományok, a változtathatatlanságeszménye tükröződik; hatalmátés jogait hivatott kifejezni a kenyérszelésszinte komikusan kidolgozottlassú ceremóniája; s azután a mindenbebelefeledkező evés, kanalazgatás, amelyetmég a konkurrencia érkezése semzavarhat meg. Mindez magánügy, s legalábbolyan fontos, mint az alelnöki tiszt.Legalábbis egyenrangú részei egyéletformának. Már ekkor éreztetni képesRáday, hogy teljes „életformajelzés-ként "szolgál minden egyes apró kis mozdulata.Megismerhető belőlük az a Kardos is, akita Nemzeti Drogéria tulajdonosaként,vezetőjeként tisztelhetünk, akinapközben legalább annyira őrzi a jólbevált szokásokat, mint este otthon, avédőbástyái mögött. Amelyekről bizonyosanhiszi, hogy biztonságot nyújtanak.Nem is enged mögéjük senkit. Még avidéki polgárfiút, Becket sem, akinekszülei pedig valaha őt fogadták be. Féliglehunyt szemmel, békés és elégedett,boldog mosollyal hallgatja Beck szavait,melyek a polgári lakás kényelmét és apolgári tűzhely biztonságát hangoztatvaigyekeznek a zord háziúr elhatározásátmegmásítani.Ez a biztonság nem törik szét akkorsem, amikor engedetlen és külön utakonjáró fiával találkozik, vagy lakásán fogadjaa nagy konkurrenciát, az új drogistát,Torkos urat, aki pedig mostegyezkedni akar, szeretné a két boltotegyesíteni. Itt szinte kottázni érdemesRáday reagálásait: a tüntető „engem nemérdekelsz, de hogy kerülsz ide" magatartást,az ajánlaton érzett megütközést,az egyre sűrűbb fejkaparást, a méltatlankodó,felcsattanó hangot, az elvörösödést,majd a magára kényszerítettlehiggadást, hogy ismét úriemberkénttudjon búcsúzni. Nem, a Nemzeti Drogériátnem fogja feláldozni: igaz ugyan, hogymostanában kicsit gyengébben megy, de őakkor sem lesz híve a modern, alvilágimódszereknek. Egy Kardos, aki a szakmabüszkesége, a céh alelnöke!De a végzet sem jár egyedül. A kísértőután megjelenik egy rendőr, aki szerintKardos belekeveredett egy tisztességtelenüzletbe. A drogista éppen vacsorázik:Ráday az evést koreografálja meg úgy,hogy érzékeltesse a figura állapotát.Tüntető lassúsággal emelgeti a kanalat,jóízűen szürcsöl néha, szeme az egyedülfontos tányérra szegeződik. A feszültségazonban egyre nő, meg-meg csörren akanál, odaütődve a tányér széléhez, ahogymegremeg a keze. Nem tudja továbbtürtőztetni magát, méltatlankodásba ésszámonkérésbe csap hangja, de a nyomozóleinti. Kardosnak vele kell mennie arendőrségre! Kardosnak, a céh alelnökénekegy nyomozó kíséretében! Rádaymozdulatai lelassulnak, tragikusankomollyá válnak. Úgy veszi fel a kabátját,mint Krisztus a keresztet, válla meghajlik amázsás teher alatt, szeme megtörik,csendesen búcsúzik, tétován körülnéz,belekapaszkodik a tárgyak adtabiztonságba, aztán mint-egy erőt merítvebelőlük, lelép a színről az utolsótisztességes polgári hős.Három nap után tér vissza. Nem tudsemmit arról, hogy közben mindaz megtörtént,ami ellen ő annyira tiltakozott:eladták a zongorát, egyesítették a kétüzletet, Beck is albérlő már, s a kis Lici iselment dolgozni, mindezt az új családfő, atékozló fiú sugallatára. Ráday itt pontosanazokat az eszközöket használja, mint elsőhazatérésekor, első színrelépésekor. Éppenezzel válik érzékelhetővé, tapinthatóvá akülönbség. Ismét az a biztonság, az a - bármár kissé megtépázott - fölény, ahogykörülsimogatja a bútorokat. De szeme megmegrebben:még nem fogta föl, hogy nincsott élete egyik értelme, Lici zongorája, deérzi, hogy valami nincs a helyén, amozgása is bizonytalanabbá válik. ÉsKardosnak, a drogistának ez az igazi

tragédia, ha elveszíti a biztonságát. Rádayebben az egy percben játssza el igazán amagáramaradást, az elesettséget, amegrettenést: amikor minden kiderül, márcsak ezt mélyíti el. Ágálni kezd a hátamögött elkövetett szörnyűségek el-len: mármárfélelmetessé nőne a hirtelenmegöregedett ember haragja, ami-korészrevesszük, zokniban szaladgál. Es márinkább sajnálkozva nevetünk, kegyetlenül.Hiába öleli végül magához megtérőcsaládját: ebben a könnyesen kétségbeesettgesztusban már nincsen erő, nincsenbiztonság. Egy ember, aki tisztességes akartmaradni egy tisztességtelen világban,egyedül maradt, tragikomikussá vált.Aki szerint nem érdemestisztességesenA konkurrencia: Torkos, akinek márparfümériája van, aki aranypapírba csomagoljaa filléres szappant is, aki tudja,hogy csak így lehet megfogni a vevőket,akit jobban érdekel az üzlet, mint azerkölcs. Amolyan erzsébetvárosi hiéna ő, eltudja hitetni azt is, hogy igazán nagyvad.Megértette, legalábbis azt hiszi, az új időkszellemét, ő igazán tudja, mitől döglik alégy. Elegáns, szinte már a ficsúrságig.Mézes-mázos és kegyetlen is tud lenni,ahogyan éppen az érdeke diktálja.Torkos: Rátonyi Róbert. Kiérlelt, kimunkáltalakítás. Amikor először jelenikmeg Kardos lakásán, a puhaságot, a számítósimaságot hangsúlyozza. Mindenmozdulatával, hanghordozásával, hízelgésévelle akarja kenyerezni a másikat céljaérdekében, ezért még a sértéseket is lenyeli.Kitalál azonban egy játékot Rátonyi, amivelmindig alá tudja húzni szándékainak éseszközeinek kettősségét. Lévén hangjameglehetősen egysíkú, ezt a lehetőséget kikell hagynia, maradnak viszont a gesztusok.Szinte külön tanulmányba illő lenne jobbkezének mozgását leírni. Nyújtja a kezétKardosnak, de az nem fogadja el: hirtelenökölbe szorul a kinyújtott kéz, hogy aztánrögtön egy nyegle, „no sebaj"-félmozdulattárajzolódjék. Majd magyarázni, érvelni kezda kéz is: az ellenkezéseket hallva ezzel isleplezni igyekszik a kudarcot, rágyújtana,eljátszik az arany cigarettatárcával,visszasüllyeszti a zsebébe, nyújtott ujjaimár ismét folytatnák a meggyőzést, defélúton elhalnak, és le-mondóan lehullanak.De nem csügged Torkos, hiszen tudja, azidő neki dolgoZsolt Béla: Erzsébetváros (Thália Színház). Kardos, a Nemzeti Drogéria tulajdonosa (Ráday Imre)zik. S ha most még teljes is a kudarc,elegánsan és kimérten távozik: Rátonyitartása olyan fölényt sugároz, ami nemhagy kétséget a tulajdonképpeni erőviszonyokatilletően.Aztán amikor az övé már a terep, senkisem akadályozza, akadályozhatja terveiérvényesítését, már megfeledkezik erről afelvett eleganciáról is. Rátonyi mozdulataihirtelen felgyorsulnak, kapkodóbbakkáválnak, a mohóság felülkerekedik azeddigi látszaton. Amit idáig csak a kézjátszott el, azt most az egész test veszi át.Mindig ugrásra kész, de ott a sértődöttvisszavonulás eshetősége is, persze csakaz újabb rohamra való fel-készüléslehetőségeként. Szervez, utasít, kér éskövetel: most ő van fölényben, tőle függ acsalád és a drogéria sorsa.Itt az üzlet ideje az erkölcsi skrupulusokhelyett.Rátonyi legjobb jelenete mégis az,amikor Torkos összeakad a nála is jóvalnagyobb vaddal, a farkassal, akihez képestő is csak bárány, dr. Paulovitscsal, azügyvéddel és képviselővel. Itt kettősjátékba kezd U egyrészt meg kell őriznienehezen megszerzett fölényét a Kardoscsaláddal szemben, ugyanakkor igazifölényben vele szemben is az ügyvéd van.Ez a jelenet színészi remeklés: mindengesztus megáll félúton, ezzel is éreztetve ahelyzet kettősségét és fonákságát. Egyszerrefarkas és bárány, kisstílű gazemberés nagystílű üzletember. Elemében van,hiszen hatalmát is fitogtathatja, és újabblehetőségek után is szimatolhat. Ebben ahelyzetben igazán jól érzi ma-

gát. Sikerül is mindent elintéznie a sajátelképzelései szerint - most már az semérdekes, hogy váratlanul megérkezikKardos is. Torkos az úr, s bár ismét dicséria másikat, hízeleg neki, ezt olyan pimaszfölénnyel teszi, ami éles kontrasztban állelső párbeszédükkel, éppen így hivatkozvaés visszautalva arra. A nagy családiegymásra találáskor pedig értetlenül ésfölényesen néz ezekre a csudabogarakra:hát nekik még most is ez a fontosabb? Ésszeme előtt megjelennek a filléresszappanok aranyban csillogó, illatosanhívogató csomagocskái.Aki mindkét lovat megnyergelnéMiért akar a vidékről felkerült fiatal-ember,Beck éppen Kardoséknál szobát kivenni?Beck ügynökösködni kíván, s ehhezelképzelni sem lehet jobb ajánló-levelet,mint egy ilyen család barátja-ként élni aköztudatban. Úgyis annyit fecsegnekkülönböző nőügyekről, meg miegymásról.Persze, hát arra is szükség van azért, ésugyebár a Licike kisasszony is felettébbkívánatos szűzike, de a polgári lakás éscsalád biztosítékot és biztonságot isjelenthetne. Ám az öreg Kardos makacs éskitartó, legfeljebb vacsorára hívja meg.Beck: Harsányi Gábor. Középen kettéválasztott,gondosan lenyalt haj, csinosnaknem mondható, de tiszta öltözék,alamuszi ábrázat. Dadogva félénkeskedik,összerezzen egyetlen hangosabb szótól.Maga a megtestesült tisztességtudás.Félénk és riadt nyúl. Minden mozdulatasuta, hangja kántáló és könyörgő, miért éppén vagyok ilyen szerencsétlen, hát ténylegnem könyörülnek rajtam? Ellenállhatatlanulkomikus figurát formálHarsányi, akinek talán pályája eddigi egyiklegjobb alakítása ez. Úgy harcol, küzd amaga idétlen módján a céljáért, hogy csakazért nem sajnáljuk meg, mert közbenmindig érzünk benne valami alamuszisimaságot is. Az első közös vacsoránál mára leülés sem akar sikerülni - még életébennem evett a középosztály polgári asztalánál-, majd észbekapva maga is mormogni kezdle-hajtott fejjel. Evés közben jobbra-balratekinget, mintha valami biztatásra vár-na.Amikor beállít Torkos, majd a detektív, avacsora fejében kötelességének érzi kiállniKardos mellett, megvédeni, még ha nemkérték is rá, sőt, szívesen le is mondanánakerről.Kutyahűség? Pontosabban félelem anagyobb kutyáktól. Mindig annyira eresztiki a hangját, amennyit az erőviszonyokmegengednek. Nincs véleménye,hite: mindenkihez tartozni szeretne, nemhűséges, csak önállótlan. Amikor Kardostelviszik, egyetlen pillanat alatt alakul át:magabiztossá válik, még a fej-tartása ismás lesz, biztosítja a családot - a kétmegriadt nőt -, hogy addig nem érheti őketbaj, amíg ő mellettük áll. Harsányi itt mára komikum mellé be-csempészi azundorítót is: ez az alak még rosszabb, mintaz üzlet tisztességtelenjei. Ő is ilyenszeretne ugyanis lenni, de eközbenmegőrizné a polgári erkölcs és tisztességlátszatát. Ezért fér össze nála minden célminden eszközzel. Amikor beteljesül életeegyik legfőbb vágya, és albérlő leszKardoséknál, mindjárt első este biztosítjaLicikét, hogy tőle nem kell félnie, legyencsak hozzá őszinte, és csak mondja el, mibántja, ő megpróbál majd segíteni, és csakszóljon, ha valami kell neki. Átmegy aszomszéd szobába, majd ismét beállít,pizsamakabátban és snájdig hajhálóban,megnyugtatni a lenge pizsamás Licit jószándékáról. S mi-közben nyugtatgatja,lassan mellé ül, átöleli, majd felkapja ésátviszi a saját szobájába. És ezzelnagyjából eleget is tesz a maga értelmeztepolgárierkölcs-viszonyokkövetelményeinek is. Harsányi mindenlehetőséget kihasznál a jellemzésre: szűkölés vonít, férfias és nevetséges, határozottés félszeg, megvaduló kan és szégyenlősúrifiú. Asztalra mászik, zongora alá bújik,ágyra telepszik, vad és szelíd egyszerre.Aztán ismét beállít a börtönből szabadultKardos. Beck, aki biztonságban éreztemagát, olyannyira, hogy már egy jó adagpolgári lelkiismeretfurdalást ismegengedhet magának, teljes jogú állampolgárbólsunyi pincsivé válik. Csak annyithangoztat mindig, hogy ő nem csinált ámsemmit, de retteg a leleplezéstől, akényelem elmúlásától. Család-tagnak érzimagát, de nem mer bizalmaskodni.Harsányi itt szöveg híján a kámforrá válástjátssza el. Beck olyan kicsinyre húzódikössze, hogy szinte ész-re sem lehet venni.Most ismét az a vidékről felkerült úrifiú,akiről legfeljebb a megátalkodottrosszakarói állíthatják, hogy piszkos kisüzletei és kétes nőügyei lennének. Hiszen őegyszerűen csak úri-ember akar lenni:mindig a helyzet dönti el, hogy viszonylagtisztességesen vagy teljesentisztességtelenül. És amikor a nagy családikibékülés iszonyúan groteszk jelenetezajlik, Beck ismét pozícióban érzi magát:megdicsőült, bárgyúmosoly önti el együgyű és számító fizimiskáját:biztos abban, hogy mindez végsősoron neki is köszönhető. Úgy tűnik, az őtaktikája is kifizetődő. Csak megfelelőbalekok és elég nagy kutyák kellenekhozzá. Mert meg lehet nyergelni két lovatis egyszerre - ez a Harsányi-féle Beckfilozófiája.Akinek mindegy,hogy tisztességes vagy seKardos apósa ő. Valaha lovai voltak éskocsija volt, elismert fuvaros és bizonynyaltisztességes mintapolgár lehetett. Demit is számít ez ma már, amikor kegyelemkenyérenél, akit csak a lóverseny érdekelegy kicsit, meg az ital, nagyon. Ő alegszerencsésebb: számára már nem tét atisztesség. S mivel a második gyerek-korküszöbére érkezett, a polgári szokások egyrésze alól is mentesülhet. S bár Kardosszámára a bűnténnyel egyenlő, hogyTorkosnál vesz szappant, érthető, ha nekimár újra a színes és látványos csomagolástetszik.Ez a nagypapa: Szabó Gyula. Remekkomédiás. Mindig tudja, hol a határ. Nembohóckodja el az öregember szerepét,mellőzi az ilyen patronokat. Inkább avásott kölyköt hangsúlyozza a nagy-papafigurájában, akinek öröme telik akülönböző csínyekben. Nagyszerű például,ahogyan iszik: az ital jelenti számáraugyanis a legnagyobb kincset. Féltve őrizminden cseppet, szívesen tölt, deféltékenyen nézi, hogy mennyi marad neki.Ám eközben mégis mindent meg-ért, ettőlaztán bizonyos értelemben ő alegemberszabásúbb a haláltánc összesrésztvevője közül. A régiből a szépet őrzi,az újból a szépet akarja észrevenni. Ezértnem érdekli a csőd sem. Csak motyog azorra alatt, vagy bölcs mosollyal félreül, ésa lovaira gondol. Ő a bevásárló acsaládban: ennek fénypontja pedigköztudottan az, amit elszámoltatásnakszoktak nevezni. Buzgó igyekezettel folytatharcot minden stiklijének elleplezésére,minden egyes krajcárocskáért. Ötször isátszámolja a tételeket, burkolt áremelésthajt végre, de végül minden kiderül, s őbűnbánatot tart a következő napibevásárlásig, újabb kis csalásaiig. Terítenikezd vejének felügyelete alatt. Mozdulataiegyszerre tükrözik lassúságukkal azöregséget, kiszámítottságukkal ésésszerűségükkel a szépérzéket, de azunalmat és a megszokást is. Tart egy kicsiterkölcseibe merevült vejétől, ezértfellélegzik ő is annak dicstelen távozásakor.Határozottabbá és virgoncabbá is

Kardos (Ráday Imre), Beck (Harsányi Gábor) és Lici (Drahota Andrea) az Erzsébetvárosban (Iklády László felvételei)válik, szívesen elüldögél, eliszogat Torkossalés Gyulával, a kitagadott fiúval. Ő isrendezgeti már a család életét, általábanmindenkiben azt erősítve, amit a leginkábbéletrevalónak hisz. Ezek a jelenetek Szabólegemlékezetesebb pillanatai, ő válikfőszereplővé - és nem szövege okán.Kardos visszatértével ismét a régi gyerekkélesz, akinek csak az a fontos, hogyelmotyogja, „nem én voltam", és eldugottkis üvegecskéjéhez folyamodjék.Akik még fellépneka tisztességcirkuszbanLici: Drahota Andrea. Ebben az évadbannem volt igazi színészi sikere. Ki-találtmagának egy butuska és bántó fej-hangot,hozzá nyűgös hanghordozást, infantilisgesztusokkal körítve, s most ezt játssza, haodaillik, ha nem. Ebbeszerepbe nem illik. Így Drahota „bodroshajú játékbaba" marad, pedig tulajdonképpenegy dráma katalizátora is lehet-ne.A nyafka hangon, a bágyadt gesztusokoncsak olykor sejlik át a színésznő alkotótehetsége. Várjuk azt az alakítását, melyeta kritikus majd újból, szívből elemezhet.Esztike: Esztergályos Cecília. A játéklegelején belopózik Kardosékhoz, tudván,hogy a családfő még távol van. Egyedülvan a színen, zárt ajtókon keresztülbeszélget Licivel és a Mamával. S eközbenfelméri a lakást: először csak a szeméveljárja körül, majd ténylegesen is - deminduntalan visszatér a zongorához.Mintha mágnes vonzaná oda: a szavait isannak intézi, minden gondolatakörülötte forog. S miközben egyet-lenszó sem esett még magáról a zongoráról ésidejövetelének tulajdonképpeni céljáról,máris plasztikusan jellemezte Esztikefiguráját és konfliktusát.A Mama: Horváth Teri. Becsülettelbirkózik a szereppel, mely számára remeklehetőséget nyújtana sallangjainakelvetésére - de egy-egy sikerültebb pillanattóleltekintve alulmarad. Mindenesetreérdemes tovább próbálkoznia ezenaz úton, hiszen csak így gazdagod-hatszínészi eszköztára.A tékozló fiú, akit kitagadtak, s a bajbanúgy segít, hogy az egyedül ész-szerűnektűnő Torkos-féle javaslatot támogatja ésfogadtatja el, ezzel apjának szerezvénkeserű perceket: Mécs Károly. Kár, hogy arendezői koncepció az előadás nagyrészében passzivitásra kárhoztatta, s ígyegy kitűnő karakterszereptől fosztotta meg.Pedig ahogyan megüti a hangot, ahogyan eltudja hitet-ni még a könnyes megtérést is,az sokkal nagyobb lehetőségeket és komolyabberedményeket sejtet.A legnagyobb vad, akinek a markábanmindenki elfér, dr. Paulovits: Inke László.Egyetlen jelenetében is pompás figurát tudteremteni: csavaros eszű. ravasz jogász,tisztességtelen hon-atya, felesége haláláraspekuláló férj és ereje teljében levő kanegyszerre. Szövege jórészt száraz okfejtés:ezt azonban úgy mondja el, hogy közbenlába találkozik Esztikével, s lassan egészmagas hőfokra jutnak. Nagyszerű karakterrajz.A fennálló rend éber detektívje: Kautzky József. Hangsúlyozottan karika-túrátjátszik: a keménykalapos, esőkabátos,harmonikás nadrágú, unalmas és unatkozó,szolgálaton kívül ügyfeleinél istisztességtelenebb rendőr figurája ez.Kacagtató perceket szerez, szerencsésenellensúlyozva ezzel a jelenet tragikusankönnyes felhangjait.S még ketten az erzsébetvárosi bérházból:a házmester, György László, aki aházirend mindenhatóságában sem bízikmár annyira, mint azelőtt, mert megromlottez a világ, és a szerencsét-len kis Klug,Benkő Péter, aki félszegen és hajhálóbanszereti távolról sem fél-szeg Licikéjét, smikor végre vágyai beteljesülhetnének,Beck learatja a babért a számára kikövezettúton.A karmester lassú, enervált mozdulatokkalleinti a zenekart. Vége a dalnak, ahaláltáncnak, Licike elvonul a főnökkarján, s a szomszédasszony ott a harmadikonmost már tényleg leugrik azemeletről. És a polgári világ az erzsébetvárosibérházban, Zsolt Bélában, slágerekbenés zongorában elbeszélve, KazimirKároly által - a szemünk láttára végetér.Zsolt Béla: ErzsébetvárosRendezte: Kazimir Károly. Zenéjét ősszeállította:Prokópius Imre. Díszlet: Rajkai György. Jelmez:Mialkovszky Erzsébet m. v. Irodalmi munkatárs:dr. Jósfay György. A rendező munkatársa:Gosztonyi János.Szereplők: Ráday Imre m. v., Horváth Teri, MécsKároly, Drahota Andrea, Rátonyi Róbert,Harsányi Gábor, Esztergályos Cecília, InkeLászló, Szabó Gyula, György László, Benkő Péter,Kautzky József, Ruttkay Ottó, Kollár Béla, JaniIldikó. Hűvösvölgyi Ildikó. Kovács Gyula fh.

műhelyGÁBOR MIKLÓSFeljegyzésekAlceste-rőlI.Itt volt a „Wilson-féle " változat: a,jelenlét " kiterjesztése, túl a Moliére kívántahatárokon; itt volt „Jouvet", a gőgös férfi,egyben a „gide " -i, klasszikus szűkszavúság,a szakmai tudás arisztokratikus virtuóza, aszínész, aki a legegyszerűbb hanglejtésselés magatartással - a siker, a feltűnésfölényes mellőzésével (Jouvet -Magyarországon!) - közvetítene egy puritánanyagot, kiharcolva a csodálatot a drámakíméletlen egyszerűségének, annak, hogyoly kevés fogódzót nyújt; itt volt a kamaszság,ez is lehetett volna Alceste büszkeségénekhozzám illő változata, és talánebből is kiadódott volna egy új Molièrearckép.Egyik próbán a társasági jelenetbenugatni kezdtem, guggolva ugrálni, pofákatvágni, nyelvet öltögetni, míg a többiekbeszéltek. Kollégáim csodálkozva nézték,mit csinálok, folytatták a szöveget,nevettek, nem tudták, mit akarok, a rendezőnem szólt közbe, nem tudták, hülyéskedeme,próba-e vagy privát viccelődés, rámnéztek, egymásra, mosolyogtak, kicsitkínban voltak ... Magam se tudtam, hogy miaz értelme annak, amit csinálok, de tudtam,hogy valami értelme van. A jelenet, és talánegész Alceste egy változatát vázoltam fel(kissé dosztojevszkijes megoldás, de megoldás).Ez egy „koncepció " pillanata volt.Lehet, hogy rossz. De ez csak akkor derültvolna ki, ha komolyan vesszük; hülyeségvolt, de megnyilatkozás. Ennek a próbánakeredménye lett a jelenet végleges felépítése,így is jó, talán eredeti is - de ki veszi észre?A túlzás, a botrányokozás az én ötletemlegfontosabb tartalma volt, illedelmesen eznem ugyanaz. Végül is nem hatott ki azegész alakításra, az egész előadásra.Ellentét-ben állt a színházi szokásokkal ésízléssel. A jelenet most jó, de jellegtelen.Így szürkülünk el.Akár a „jelenlét", akár a „Jouvet": csak alegteljesebb szélsőségességben lehet sikerrevinni - és ez a legfontosabb. Hogyszélsőségesek legyünk - akár aA tanulmány folyamatos közlésétszámunkban kezdtük meg.júliusiklasszicitásban - ez belső szükséglet!Minden megoldás igényt tart egy bizonyosmennyiségű energiára.A harmadik vagy negyedik előadáson mert nem találtam a helyem, és mertegyik próbám kellemes emléke visszatért dadogni kezdtem. Partnereim azt hitték,megőrültem. Magam is megijedtem;gondolják el: ha az első jelenetben dadogok,dadognom kell kipróbálás nél-kül,végig az egész darabon! Fogalmam se volt,mi sül ki ebből a továbbiakban! Végigkellett csinálnom, Vámos Lászlófejcsóválva, szinte az agyalágyultnak kijárótapintattal kérte, hogy ilyesmit többéne csináljak. Igaza volt. Ma mégis úgygondolom, hogy ha kedvem és energiámlett volna, ha időben eszembe jut, ha mégakkor megnyerem elképzelésemnekVámost, ha pillanatnyi ötletem mélyérehatolok, ha úgy érzem, hogy megéri afáradságot, ha elég merész lettem volna,hogy válla l jam az olcsóság vádját: Alcesteigaz lett volna dadogósan! A dadogás sikerthozott volna, és Alceste eredeti, de igazarcképét. Csak az érzelmesség, abizonytalanság a bukás!Minden jó alakításom egy egyszerűdöntésből csírázott ki. Minden rosszalakításom mögött zűrzavar, bizonytalanságvolt, a válogatás, a lehetőségeksokfélesége (megtehetem, meg is tudomtenni, szeretném is megtenni, de ezt is, aztis, egyik lehetőség elveszi a másik hitelét),bukásaim mögött a kitartás hiánya vagykörmönfont okoskodás volt - vagyegyszerűen: a jó szakember puha ésarisztokratikus lenézése az ötlettel szemben.Az éhséghez hasonló biztonságra vágyom,de az nincs. Ez már nem a kezdőbizonytalansága, ellenkezőleg, de akezdőéhez hasonló tüneteket okoz: gátlást,félénkséget, a közönség túlbecsülését - mégazt is, hogy az ember sokat gesztikulál. Alegfontosabb ez volt, ez marad: „vitanincs! " - a megingathatatlan biztonságérzése. Bátorság és tett vagy gyávaság és pepecselés.Ezért minden színész szívesen bíznámagát egy rendezőre, aki dönt helyette. Deegy idő múlva az ilyen felelősség-áthárításelsorvasztja a tehetséget.Ha visszagondolok, nem azt érzem, hogykutattam, hanem azt, hogy sorbanelárultam ötleteimet. Mintha utamon nemaz lett volna a lényeges, hogy kerestem,hanem, hogy feladtam. Márpedig akkor alegfontosabbról mondtam le: azönkéntelenségről, akár egy-egyepizódról, akár az egész szerepről - azegész drámáról van szó.A művészi morál nem azonos a mérséklettel,azzal, hogy az ember nemhajszolja a pénzt, hogy vigyáz az egészségére,nem csalja meg a feleségét, vagygondoskodik családja jövőjéről. A művészimorál: önfeláldozás. A művészimorál: mértéktelen. (Még Goethe esetébenis.)II.A Madách Kamaraszínháznak van egyfélemeleti ablaka, ahonnan előadás utánlenézve az ember látja a színházból kijövőnézőket, az induló autókat, a búcsúzó vagytalálkozó ismerősöket, az arcokat,melyeken mintha semmi nyomot semhagyott volna, hogy két óra hosszat engemnéztek. Mélázva bámulok lefelé, ésemlékezem : most olyan vagyok, mint atízéves kölyök, aki álmodozva,mozdulatlan arccal nagyokat köpött a lennsétáló bácsik és nénik fejére. Elmélyült,csaknem szellemi szórakozás volt ez, ha jólemlékszem, filozofikus időtöltés, az ablaktalán legcélszerűbb felhasználása, avilággal való talán legbölcsebb kapcsolat, akinn és benn, passzivitás és aktivitásvarázsos egyensúlya -, de hol van a régigyerek-kor?A színészbejárón kilép a kollégám - anézők sűrűjéből kiválik egy karcsú éselegáns alak: a szellemes kritikus; színészés kritikus egymás felé indulnak; üdvözlősikítások hangzanak felettük, minthaezeregyéjszakai hófehér hattyúkszállnának; széttárt karok csaponganak,mint a szárnyak; a boldogságtól e kétember szinte a talaj fölé emelkedik, lebeg,mint a szentek; két kényeskedő egytúlságosan hagyományos Molièreelőadásban.Erről jut eszembe, hogy A mizantrópot -megelőzve néhány évvel Londont - modernruhákban játsszuk.Jól tesszük. Az emberek örülnek a„modernizálásnak": „végre megértettük",mondják, „ma is igaz", „nem mesterkélt " ,meg ilyesmiket. De most piszkálódókedvemben vagyok: azért modernizáltuk,hogy a darabot végre megértsék? Ennek azegész előadásra hang-súlyozottan jellemző,legszembetűnőbb,mindennéllényegesebbnek tűnő fogásnak csak annyi afunkciója, mint egy magyarázószéljegyzetnek?Előadásunk megbízható, szolid siker.(Azt hiszem, elpirultam, amikor ezt leírtam.Az ember pokolgépet készít és házitűzhely lesz belőle?)

A k o n s z o l i d á c i ó , a z életbiztonságkörérzeteVan egyfajta bölcsesség, amit csak a konszolidációnbelül lehet elérni. Radnótiék akonszolidáció után sóhajtottak a koncentrációstáborokból, mint Ovidius Ró-maután. Ez a parkok, Anglia, az én ifjúságommítosza - valami, aminek a másodikvilágháborúban lőttek. Ez a konszolidácíólehet egy remetéé is: a végső szükség,melyből egy ember nem akar kijutni, mertfelismerte a végső szükség helyzeténekabszolút érvényét. De - bár-mit tegyen - aremete is egy „park " -ban él, Szent Antalt iscsak egy parkban kísértették meg. Ugyanis,aki végső szükségben van, az nem remete.Viszont a remete: mindig csak álszegény.Watteau képeinek távlata a fantasztikumbapárásodik, parkjai ködbe vesznek,a lantok elpendülnek, a dámák titokzatosbútól hajtják félre a nyakukat. De Molièrevilága polgári világ, józan, konszolidált -tébolyodott és álom nélküli világ.Molière inkább egy bizonyos kultúragyermeke, mint Shakespeare. Darabjaibannincs halál, nincs idő, nincs pestis ésnincsenek fák, nincsenek „örök dolgok".Biztosan megalapozott, felépült és kulturáltvilágban játszódnak, tisztázott erkölcsivilágrenddel. Ha az igazság végül győz, eznem egyszerűen udvariasság az udvarral ésa rendszerrel szemben - hogy igazság van,az egész drámán, minden során érezhető.De ez az igazság: a törvényesség.Alceste-nek morális és társadalmiproblémái vannak. Philinte-ben néhamegszólal a költészet - ő rezignált.De annál különösebb ennek a konszolidált,rendbe szedett társadalomnak abrutalitása. Vérengző vadállatok ezek azurak és hölgyek.A társaság !Hisz az egész történet egy társaságbeli úrés egy társaságbeli hölgy története - egy kis„Proust " . Egy botrányosan modortalanúriember: Alceste ennyi. Bizonyára jólfekszik, bizonyára gazdag (jó parti) -nagyon jó helyzetet rúg fel.Kölcsönös hízelgés - kölcsönös kibeszélés;minden meg van konstruálva:befolyásos erényesek; érdekszövetségek;fúrások; minden szabályozva: káprázat,fárasztó világ, önmaga tartja fenn ma-gát, amodor és az érdekek bonyolultkötélzetének függőin. Itt egy vénasszonytsemmi nem kötelez arra, hogy szembenézzenvénségével. Igen, mindennek vanszabályzata: a megszólásnak és rosszindulatnakis, az eredetiségnek és „őszinteségnek" is. Aki eredeti, az tudja, hogyankell eredetinek lenni. (Elvégre Célimčnesem elnézőbb, mint Alceste.) A fontos az,hogy a szabályokat ne leplezzük le, nehágjuk át - ezzel biztosítjuk a többieket,hogy bár - természetesen - mi isrosszindulatúak vagyunk, de tisztábanvagyunk vele, hol a határ. A " közös ügyet "sosem áruljuk el.Csak a szenvedély az, ami ártalmas -tehát a szenvedély büntetendő. Ha valakikomolyan veszi, amit mond, és nem tart-jabe a szabályt: „Élni és élni hagyni " .Ebben az affektált társaságban Alcestehat affektáltnak. Célimčne udvari bohócotcsinál belőle. És talán van is ebbenigazság. Alceste kapálódzása a kicsi dolgokfonta hálóban valóban nevetséges.Alceste komikus - a morál a magán-életszférájában mindig kissé komikus. Nekipedig nem jut más, csak a magán-élet.Molière egy konszolidált világ masinériájánakműködését látja tisztán - ehhezkegyetlenebb és látóbb szem kell, minthogy a háborúk és gyilkosságokshakespeare-i szörnyűségeit észrevegyük.Alceste végül menekül. A társaságmindig maga igyekszik megszabni, ki az,aki lenn van, ki az, aki fenn. Hogy új életkezdődhet ott, ahol a társaság véget ér?Erről inkább nem vesz tudomást, mert ezlétének hitelét tenné kétségessé.Az ardennes-i erdő ligetei itt nemnyújtanak menedéket: a fák alatt az előkelőhölgyek víkendeznek.Minden részeg arra panaszkodik: „Mertén nem tudok hízelegni! " --, de hol vannakezek a részegek józanon? Molière egyszerűés kicsinyes cselekménye és cselszövéseimögött súlyos - szinte teljesíthetetlen! -követelések rejlenek.Vannak, akik azt mondják, hogy Alcestekicsiségek miatt hőzöng. Valóban? Elvesztiperét, csaknem lecsukják, lemondszerelméről, lemond befolyásáról, lemondmindenki megbecsüléséről, vállalja, hogykinevessék - hányan lennének képesekminderre, puszta meg-győződésből?Shakespeare elkényeztetett minket: ha nemfolyik a vér, már nem is komoly a dolog."Mai" és „élet " , mást se hallani. De milyenfelületesen gondolják! Próbáljátok megtizedét végigcsinálni annak, amit Alceste csinál - mind-jártkiderül, hogy a sok „elvi bátorság " frázis,álszentség.(Vígjátékhősök vagytok, törődjetekbele!)„Itt " és „most " , a klasszikus „nem itt " és„nem most " helyett. De ezzel leszoktatjuk aközönséget - aki amúgy is min dent kíván,csak erőfeszítést nem -, hogy valóban magataláljon kapcsolatot a színpad és az életközött -, hogy bár-miféle kapcsolatot,bárhol megtaláljon. Az öltözködés, aszólások, a magatartások megszokottszlengjei elmossák a színpadnak azt azidegenségét, amiből nézve az aktualitás új,váratlan dimenzióba kerül, leleplezheti amindennapi tapasztalat hamisságát. Aszínház bele-olvad a mindennapba - és eznem használ a mindennapnak, a színházatpedig megöli. Kell, hogy legyen egy hely,ahonnan - „nem innen " és „nem ma " -rálátunk a dokumentumokra és a kommentárokra.Kell, hogy a művészet egy másvilágba vigyen, hogy láthassuk sajátvilágunkat.Bragelonne vicomteMilyen cinikus ez a romantikus! Igaz, itt anemesek valóban nemesek, már alkatukonis meglátszik, például mindnek finom akeze. De amit tesznek, csaknemnevetségesen reális. (Lásd: XIV. Lajosjellemét, a három jóbarát kölcsönös bizalmatlanságátstb.)Minden régi századok közül nekemmindig Molière százada tűnt a legidegenebbnek,divatja, modora a legcikornyásabbnak.Tele van ma már alig érthetőszokásokkal. (A mizantrópbanbecsületbíróság vagy a per bonyodalmaima talán még kevésbé érthetők, mint ashakespeare-i királydrámák családi szövevényei.Aztán az olyan szokások, mint azigazi szerelemről folytatott társasági vita.)Nagyon jól megértem, hogy a rendezőkannyi mindent kitalálnak, hogy a mai nézőszámára megközelíthetővé tegyék ezt avilágot - vagy inkább elkenjékkülönösségét.De azt is érzem, hogy éppen ezek azidegenségek - mint a japán és kínai regények- mintegy hangsúlyozzák az emberneknevezett állatfaj életmódjajellegzetességeit. Moliére, éppúgy, mint ajapánok vágy a kínaiak, egyszerre kifinomultés meghökkentően durva. Amesterkéltség csak aláhúzza az emberi lényrendkívüli egyszerűségét. (Ez egyéb-

ként bizonyos mesterkélt művészi alkotásoknális tetten érhető: a mesterkéltségegy bizonyos határon túl a legemberibb.)Minden ilyen stílus - mint a néger cilindere,hangsúlyozza ülepe pucérságát - alkalmas,hogy önmagunkra világítson.A modernizálás nem jó úton jár, ami-kor„természetessé" teszi, ami a mi szemünkbennem természetes.A tévében láttam egy csak tizenöt évesfilmet, az Unokafivéreket. A párizsi diák -ma hosszú hajával, rongyokban - ezen afilmen: balzaci figura, a züllött fiúk éslányok elegáns úrifiúk és úrilányok, ahuligánok kishivatalnokok; ez a világ mamár történelem. De még visszaemlékszemközérzetemre, amikor először láttam afilmet, egy szűk körű vetítésen, amikorminden „természetes" volt. Szemléletemnekebben az észrevétlenül, alattomosanmegtörtént változásában van valamileleplező, önmagán túlmutató. (Emlékemmegőrizte az eredeti be-nyomást, emlékemképzelete új meg új ruhákba öltöztette afilm szereplőit.)A múltat lefordítani a mába, így modernizálniannyi, mint úgy tüntetni fel,mintha a „ma": ez lenne az ember természetes,végre megtalált, őszinte és igazállapota; elleplezni, hogy a jelen is felépített,hogy mi is mesterkélt világbanélünk, szokások, előítéletek, divatokfantasztikus szövevényében és szabályrengetegében.Egy teljesen korhű, öltözködésében,magatartásában túlzottan korhű előadáshasonló hatást érhetne el, mint azok asztrájkok, amelyek azzal bénítják meg aközlekedést, hogy minden szabályt betartanak:leleplezné meztelen ember éstársadalmi ember különbségét, a mindenkorieltérést szabály és élet között. Ésha modernizálunk, akkor tudományosalapossággal kellene rekonstruálnunk jelenünkmesterkéltségét, éppen a modernizálássalelidegeníteni jelenünket. Talánfergeteges lenne: egy komoly történet,melyet nevetségessé tesz a nagyon is maibakugrások, vonaglások, hanglejtések koreográfiájaés előírt zenéje, egy rítus,melynek létezését csak most fedeznénk fel.Egy ilyen drámában, mint A mizantróp,néprajz van elrejtve.Így talán sikerülne ismét létrehoznunkazt a fölényt, amivel Molière nézte ma-gátés korát; akkor valóban „modernek"lennénk: rálátnánk korunkra és nem fuldokolnánkbenne.Még egy fontos, gyakorlati nehézség amodernizálásunkban: hogyan öltöztessükfel Alceste-et?A darab elegáns szereplői ultramodernruhákba öltöztek, bársonyba és csipkébe,szakállat és hosszú hajat viselnek stb.: ezlátszólag közel hozza korunkat Molièrekorához, a mi elegáns társaságunkat az őelegáns társaságához, a mi csipkénket az őcsipkéjéhez. De: Álceste régimódi ember,éppúgy, mint Don Quijote. A múltból jönegy modernebb világba, egy harcosabb,puritánabb, erényesebb korból a fiakelpuhult, de főleg józan korába, mely jólakar élni és nem erényesen, kellemesen ésnem hősiesen. De mi a helyzet ma? Ma afiatalok hirdetik az „őszinteséget" atársadalmi konvenciókkal szemben - azt,amit a darab szerint Alceste; másrészt amai fiatalok őszintesége engedékeny,szabad szellemű, míg Alceste szigorú.Alceste, aki az illemet felrúgja: szakállasanés mezítláb jelenne meg; Alceste, akierényt és kiállást követel:keménygallérban. Vagy öltöztessük úgy,mint valamikor élen járó, megbecsülendőés rokonszenves, de az új nemzedéktőlmégiscsak elmaradt és ezért mogorvaforradalmárt?Egyszóval: Molière nagyon is konkrét,konkrét választ kér a legkisebb kérdésre is.III.Szeretném leírni a darab tartalmát. Olyanegyszerű kivonat kellene, mely rövidségeés áttekinthetősége ellenére igazolja adarab minden momentumát. Pl.: Elianteszavait Alceste-ről ; Alceste véleményeit;az egyes figurák viselkedése megfelel-e atartalom megszabta stratégiának? Stb.(Például a darab úgy is felfogható, minthárom nő küzdelme Alceste-ért.) Nézzük :1. Alceste, egy előkelő úr, sehogyseképes beilleszkedni a párizsi társaságkétszínű világába, de szerelmes Célimčnebe,a társaság egyik csillagába, és szerelmeide köti. Rossz modorával, összeférhetetlenegyéniségével mindenkit magaellen fordít, csaknem tönkremegy, nevetségesséválik, Célimčne is kineveti :nem tehet mást, elhagyja Párizst.2. Alceste és Philinte, két előkelő úr, kétjó barát, állandóan vitatkoznak, szabad-e azemberektől teljes nyíltságot és őszinteségetkövetelni (ahogy Alceste vallja), vagy megkell-e békülni az emberi természet esendővoltával, és beérni a békés boldogsággal(ahogy Philinte gondolja). Mindkettenelveik szerint élnek:Alceste goromba nyíltsággal mindenkitmaga ellen fordít, elveszti perét,csaknem börtönbe csukják, Philinte mindenkiveljó viszonyban van, végül elnyeriszerelmét is.3. Alceste, egy előkelő úr, szerelmesCélimčne-be, a társaság egyik csillagába.Célimčne kacérsága Alceste-et őrjöngőenféltékennyé teszi. El akarja szakítanifinomkodó és kétszínű környezetétől,abban reménykedik, hogy a szerelem majdmegváltoztatja Célimčne-t, és közben nemveszi észre, hogy Éliante, aki tiszta,őszinte, amilyennek ő az ideális nőtelképzeli, szerelmes belé. Nevetségesenviselkedik, féltékenységében mindenkivelösszetűz, mindenütt pórul jár, végül is bekell látnia, hogy szerelme esztelenség, ésvisszavonul a világtól.4. Alceste és Philinte, két előkelő párizsiúr, jó barátok, de másként vélekednekaz életről. Alceste gyűlöli és meg-veti atársasági emberek kétszínű finomkodását,mindenkitől nyíltságot és őszinteségetkövetel; elveihez tartja magát, ezzelmindenkit maga ellen fordít és nevetségesséválik. Philinte úgy véli, hogy azemberi természet túlságosan esendő ahhoz,hogy Alceste követelései ésszerűeklegyenek, hogy az emberek hibáival megkell békélni, alkalmazkodni kell - mértéketkell tartani, és akkor az ember boldoglehet. A szigorú Alceste érvelésének vanegy gyengéje: bár Éliante, egy tiszta,becsületes fiatal lány szereti őt, őCélimčne-be, a társaság legkacérabb,legkétszínűbb csillagába szerelmes.Célimčne női ügyességével magához láncoljaAlceste-et, mint annyi más udvarlóját.Alceste hiába lát át szerelmese fogásain,halálosan szerelmes, vállalja a megalázóviszonyt. Elvakult optimizmusábanazt reméli, hogy a szerelem majdmegtisztítja Célimčne-t, holott éppen ő az,akit szerelme a megvetett társaság-hoz köt.Túlzott elvei és magatartása miatt elvesztiperét, nevetségessé válik, afférokbakeveredik, csaknem lecsukják, végültisztán látja azt is, hogy Célimčne kinevetia háta mögött. Célimčne kétszínűségemindenki előtt lelepleződik, csak Alcestemarad még ekkor is mellette. De Célimčnenem hajlandó Alceste kedvé-ért lemondania nagyvilági életről. Alceste elhagyjaPárizst, hogy akár a vadonban keresse megazt, ami neki kell; Philinte pedig elnyeriszerelmét, a tiszta Éliante-ot. De barátjátnem hagyja el. nem mond le arról, hogysikerül kijózanítania.Stb.(Folytatása következik)

négyszemköztFÖLDES ANNAPollytólMakrancos KatáigMilyen színházat szeretne:Margittay ÁgiCsillagos ötösre vizsgázott a SzínművészetiFőiskolán. Azóta sem láttunk olyanellenállhatatlanul temperamentumos Pollyt,mint Margittay Ági volt Szinetár Miklóskirobbanó sikerű Koldus-operájában.Makrancos Katája a József AttilaSzínházban - a shakespeare-i mű és szerepújraértelmezésének bravúrja. Nemrakoncátlan vadócból kezesbáránnyá szelídültszerelmest játszik, hanem energiátólduzzadó, legyőzött lázadót. Alakításaugyanolyan szenvedélyes és magávalragadó,mint ahogy Pollyja él az emlékezetünkben.A két premier, a két siker között ugyanismásfél évtized telt el. Szerepek-kel éssikerekkel teli esztendők, amelyek azonban- nyílt titok - mégsem emelték olyanmagasra Margittay Ági nevét, mint ahogypályakezdése után vártuk. A be nem váltottígéretek ezen a pályán két rovatbakönyvelhetők: van amikor a színész nemváltotta he a tehetségéhez fűzöttreményeket, és van, amikor az élet, a pályamaradt a tehetség adósa. Akadnak, akikMargittay pályagörbéjének megrajzolásakorbeérik az első magyarázattal. De aki mostújra találkozott vele a József AttilaSzínházban, aki meghallgatta MakrancosKatájának izgalmasan mai üzenetét, ésrácsodálkozott Margittay színészieszköztárának gazdagságára, az - velemegyütt - kicsit restelkedve gondol arra,hogy talán jobban oda kellett volna figyelniMargittay Ági pécsi, kecskeméti, miskolci,szegedi alakításaíra ...Ez az elégtételt jelentő és várakozástébresztő siker késztetett rá, hogy végreleüljünk beszélgetni Margittay Ágival. Nema múltról, hanem a jelenről. Első-sorbanMakrancos Katáról. De a műfaj konvencióimégis rákényszerítenek a visszatekintésre.- 1971 decembere óta vagyok a JózsefAttila Színházban. Előtte? ... Mondjam azt,hogy színházi vándormadár voltam? Hogyma már tudom: túl sokat jöttem-mentem,voltak évek, amelyeket eltékozoltam ...Ez elég melodramatikusan hangzikahhoz, hogy rákérdezzek. A folytatástárgyilagosságában viszont már nyomasincs sem az önmarcangolásnak, sem asértettségnek. Éppen ellenkezőleg: MargittayÁgi szavában az elégedetlenség azelégedettséggel, a nyugtalan keresés nyugalmateredményező önbizalommal keveredik. A vidéken töltött évekről elmondhatom,hogy hasznomra váltak. Megtanultama szakmát, eljátszottam a világirodalmat,és valahányszor jó szakmaikollektívába kerültem, megtaláltam ahelyem. De ha úgy éreztem, hogy nemléphetek előre, mertem változtatni. Mindigörömmel jöttem Pestre, de várakozássaltelve és önként mentem le vidékre is. Ésnemcsak kezdő koromban. Pécsett afőiskola után, négy szép évet töltöttem,játszottam Anna Frankot és Juliát, a Ványabácsiban Szonját és közben zenésvígjátékot is. Amikor szétrobbant a társulat,egy szezont Kecskeméten töltöttem.Onnan szerződtetett, előbb egy szerepre,azután tagnak az új profillal induló PetőfiSzínház. Remek társulat került ott össze:Sennyei Vera, Holl István, TomanekNándor, Galambos Erzsi . . . Azóta is fáj,hogy akkor szüntették meg ezt a színházat,amikor végre kezdte megtalálni a magahelyét, stílusát. Egy esztendős„szabadúszás " után újra vidékreszerződtem. Furcsa dolog ez a ,,szabadúszás". Aszerződés nélküli színházi életforma legelegánsabbmegfogalmazása. Nem hiszem,hogy sok jót tartogat egy színésznek. A mi színházi felállásunkban sem-miesetre sem. Ahol produkciókra tervezik azegyütteseket, ott nagyon is elképzelhető,hogy az a színész, aki nem kötötte le magátegész évadra, könnyebben találkozik a nekivaló szereppel. Nálunk ehhez túlságosanszorosak a keretek. Hiába lenne egy-egyszabadúszó színész ideális valamilyenszerepre, a rendezőnek elsősorban sajátszínháza tagjait kell foglalkoztatnia. Aszínész pedig hosszú ideig nem lehet megsaját színház nélkül. Itt is, ott is vendégeskedtem,de hiányzott a közösség, a valahovátartozás. Inkább elszerződtemMiskolcra. Utána megint két év Buda-pestkövetkezett és vissza Szegedre ... Hogyhogy visszamentél vidékre? A hibát nem akkor követtem el,amikor visszamentem, hanem amikor feljöttem.Amikor engedtem Pest csábításának,és felszerződtem a MikroszkópSzínpadhoz. Holott tízéves színészi múlttala hátam mögött már tudnom kellettvolna, mi az én világom, mire vágyom, éshol valósíthatom meg magam. A kabarémindig is idegen volt és maradt számomra.De ha már tévedtem, nem kellett volna azelső szezon után még egy évig várnom acsodára. Mert ezáltal két jó évemeteltékozoltam: ahelyett, hogy hasznos ésboldog lettem volna, haszontalan voltamés boldogtalan. Az embernek pontosabbanle kell mérnie, mikor helyénvaló a hűség,és mikor kell a maga művészi fejlődéseérdekében bátran változtatni. Persze, ezelvben sokkal egyszerűbb, mint az életben.De ma már tudom, hogy a munkaeredményei egy színházban általában két,három, négy év alatt érnek be ...Margittay Ági nem mondja, de alighanemugyanarra gondolunk mind a ketten:harmadik évadját tölti a József AttilaSzínházban. Egy ideig mintha itt iselkönyvelték volna, egymás után játszottaa csábító, rossz asszonyokat. Sokat voltszínpadon, filmezett is. De az igazi, azizgalmas színházi sikert A makrancoshölgy hozta meg. Emlékszem, már tartottál tőle, hogyvégérvényesen beskatulyáznak. - démonnak.Azt is tudom, hogy soha, kezdőkorodbansem voltál naiva, mindig isjellemszínésznek készültél. De azért mégismost megkérdezem tőled, hogy szerintedmi Margittay Ági szerepköre? Hiszem, hogy se nekem, se másnaknincs szerepköre. Magát a naiva megnevezéstis túlhaladottnak érzem. Énhuszonnégy évesen Juliát se játszottamnaivának ... Ne haragudj, de Julia egyáltalánnem is nevezhető naiva szerepnek! Mégakkor sem, ha többnyire naivák játszották.Én inkább a moliére-i lányalakok-ragondolok. Szerintem minden szerep karakterszerep,ha annak játsszák. BeleértveMoliére lányalakjait is. Legutóbb a szolnokiDandin Györgyben Andai Györgyitláttam: már a megjelenése is eltért ahagyományostól. Megragadott, hogy mertmás lenni. Én azt hiszem, hogy a színészijáték a sémától egyre határozottabbanhalad a jellemábrázolás felé, és mintha avilág, az irodalom is fogékonyabb lenne azemberek egyéni vonásai-ra, furcsaságaira.Meginogtak, ledőltek a szerepkörökhatárai, még a külső meg-jelenéskövetelményei is változtak. A modernszínházban a legfontosabb, hogy aszínésznek legyen a szereppel monda-

nivalója. Ehhez képest elhalványult azalkat, a külső szerepe. Elég, ha a színészmegjelenésében az elhihetőség határáig fedia figurát. De valami illúziót azért csak kellkeltenie? Amennyit az író teremtette szerepfeltétlenül megkövetel. De nem kellmegfelelnie a századok alatt a szereprerakódott illúzióknak és elvárásoknak.Hiszen a ma színészének a feladata -kortársai számára felfedezni a figurát. Ebben teljesen egyetértünk. Ezértszerettem annyira Darvas Iván Arnolphalakításáta Nők iskolájában. És ezértérdekel a te felfedezésed is, A makrancoshölgyben. Kezdjük azzal, hogy mit szóltál,amikor megkaptad a szerepet. Őszintén szólva, először csodálkoztam.Azután a darab legelső újraolvasásaután már ujjongtam .. . Emlékszem, ebben a periódusban,még a próbák kezdete előtt találkoztunk,és téged már akkor a dráma modernsége,és Kata levert lázadása foglalkoztatott.Kíváncsi lennék, hogyan és mi-kortalálkozott elképzelésed Seregi Lászlórendezői koncepciójával? Nagy szerencsém, hogy még mielőttegyetlen mondatot váltottunk volna adarabról, már egyetértettünk. A makrancoshölgy első megközelítésre nem olyangazdag, mint a „nagy" Shakespeare-ek, nemolyan modern, nem annyira kézenfekvőenaktuális. Túlságosan sok konvenció israkódott rá az elmúlt években. Seregi, máramikor kiválasztotta ezt a darabot, aztakarta felmutatni, ami a porréteg alatt van.Tulajdonképpen engem is ez a lehetőségnyugtatott meg, és ez a cél vonzott. Az emlékeimbenélő Makrancos hölgy egészenmásmilyen volt, mint az a dráma, amiteljátszottunk. De amikor a darabot frissszemmel olvastam, rögtön ráéreztem Katadrámájára, és arra, hogy itt a kor ideáljánálbátrabb, eredetibb nőfigura küzdelme ésmegtöretése alkotja a konfliktus magját.Seregi Lászlónak megvolt a maga nagyon ishatározott el-képzelése a darabról, defüggőben tartotta: nyitottan fogadta aszínészekét is... Hogyan jelentkezett ez a nyitottság agyakorlati munkában? Bármilyen meglepő: megmondta. Akezdet kezdetén közölte a szereplőkkel,hogy nemcsak saját rendezői elgondolásánakkivitelezését várja tőlünk, hanemaktív közreműködést is. Egy hónaponkeresztül minden hétfőn összeültünk adarabról beszélgetni. Ezek az ülőpróbák,amelyeknek az anyagát később magnóra isvettük, valójában kötetlen viták voltak,ahol a dráma általános és elvi kérdéseit, afigurák egymáshoz való viszonyát vitattuk. Például? A Makrancos hölgy és a szerelem . Aszex szerepe . . . A pénzproblémaShakespeare-nél... Előbb a darab egészérőlbeszéltünk, azután jelenetről jelenetreértelmeztük a szöveget. Nem szerepekrebontva, hanem a dráma gondolati ésszerkezeti teljességében. A kisebbszerepekre kijelölt színészek ugyanolyanaktívan és lelkesen kapcsolódtak be ezekbea beszélgetésekbe, mint a főszereplők.Volt, akit főként dramaturgiai kérdésekizgattak, volt, aki a fordításrészletproblémáival foglalkozott és akülönböző magyar szövegváltozatokat,sorokat hasonlítgatta, és ily módon folytbele az előadás előkészítésébe. Mi volt a gyakorlati haszna ezek-nekaz ülőpróbáknak? Először is, összehozták a társaságot.Seregi többnyire csak feldobta a labdát, deazután a színészek egymásnak passzoltak.Mindenki ráérzett arra, hogy mit jelent nemegy szerepért, de az egész darabért felelni.Azáltal, hogy a rendező engedte magárahatni a színészek egyéniségét éselképzelését, valójában ötször olyan erőslett az ő visszahatása is! Az első próba -életem egyik legszebb próbája volt. Szerepről, előadásról gyakran hallottamezt a megfogalmazást. Próbáról -először. A próba a munka legintenzívebb éslegkoncentráltabb szakasza. Az anyaggalvaló gyűrkőzés, ha igazán jó a próba,gyönyörűség a színésznek. Nem hasonlíthatóaz előadás varázsához, de a maganemében ugyanolyan izgalmas. Kata ésPetruchio találkozásának legelső próbájaazért maradt számomra emlékezetes, mertitt éreztem meg, hogy beérett a rengetegvita gyümölcse. Hogy mit jelent az, ha egyegyüttes tagjai ennyire egy hullámhosszravannak kapcsolva. Szilágyi Tibor is, én is,már az első próbán letettük a szöveget, ésahogy játszani kezdtünk, már áradtak,szinte burjánzottak az ötletek. Egymásfélszavaiból is értettük, hogy mit akar amásik. Még ott, a házi színpadon nyolcvagytízféleképpen kipróbáltuk a szituációt,és Sere-ginek szinte csak szelektálnikellett. Azt viszont nagyon határozottantette. Ritkaság, hogy már a legelső próbánkimondjaa rendező azt, amire a színészekvárnak, hogy „ezt próbáljátok megjegyezni" . Sikerült-e a munkának ezt az örömétkésőbb is megőrizni? A kettős szereposztás sok szempontbólelőnyös a színésznek, de sajnos az amúgyis rövid próbaidőt tovább csökkenti. Elvbenhat hétig próbáltunk, de a gyakorlatbanszámomra négy és fél hét próbáinak a felejutott. Ezt az időt viszont sikerültmaximálisan hasznosítanunk. Ha lehetőségkínálkozott rá, este is próbáltunk, és soha,egyetlen színésztől sem hallottamtiltakozást, de még morgást sem. Mindenkiérezte a vállalkozás izgalmát, örömét. Hiddel, a színészek boldogan hozzáteszik együgyhöz a magukét, feltéve, ha van ügy!Seregi szerintem ott nyerte meg a játszmát,hogy már a viták során „bepörgette" atársaságot. De azért a próba, gondolom, munkafolyamat,és nem vitafórum. Éppen az előzetes vitáknak köszönhető,hogy a színpadi munka közben márviszonylag keveset beszéltünk. Mindenkitette a magáét. Viszont a próbákvégeztével, most még a legelfoglaltabbszínészek sem rohantak el. Az előadás jónéhány részlete lázas és szenvedélyesvitákban formálódott. Mondanál egy példát? Szívesen, kettőt is. Az egyik az énproblémám volt. Úgy éreztem, Seregieredeti elképzelésében nagyon kevés helyetszánt a szexnek. Én pedig megszállottanérveltem amellett, hogy ha ezt a két embertnem köti össze a testi szerelem, a vágy,akkor Katát egyáltalán nem lehetett volnaPetruchióhoz erőltetni. Seregi előszörtiltakozott, de azután a konkrét színpadiszituációk megvalósításakor elfogadta,hogy érzékeltetni kell a kapcsolatnak ezt anagyon is lényeges elemét ... A másik vitaa dráma vége körül zajlott. A Seregielképzelte ironikus megoldásmindannyiunknak tetszett, de az atmoszféranyerseségét, a részeg társaság hangulatát,Petruchiónak az özveggyel exponáltflörtjét, én mégis valahogy kisszerűnek,méltatlannak éreztem. Csak a próbákon váltszámomra világossá, hogy Sereginek igazavolt: éppen ez a helyzet és ez a hangulattette hitelessé, hogy a férfiak úgy fogadnaksaját feleségeikre, mint a lovakra.Vitatkoztunk a monológ kiemelésén,előrehozásán is. Én az utolsó percig féltemtőle .. . Pedig, ha van esztétikai funkciójaennek a keretnek, mint ahogy szerintem

van, az éppen a színészi játékban nyilvánulmeg. Az azonos szöveg kétféle interpretációjánakez a különleges hangsúlya,úgy képzelem, rendkívüli színészilehetőség, amit sikerült is kihasználnod.Valószínűleg magad is érzed, hogy alakításodnakaz eredeti helyén megismételtmásodik monológ a csúcsa. Talán éppen ennek az erejét, hitelétés súlyát féltettem az előrehozott vallomásidézőjeles édességétől. Attól tartottam,hogy a nézők egy része nem fogja fel akettősséget, hogy megzavarja őket aprológussá tett monológ és az azt követőexpozíció hangváltása. Az a tény, hogyhirtelen egy másik Katát látnak. A nézőkmásik része viszont esetleg szájbarágásnakérzi a dráma üzenetének ezt adirekt kiemelését.- D e a premier végül is igazolta akoncepciót. Én is azt remélem. De hadd tegyemehhez hozzá, hogy úgy érzem, a premier ótamég javult is az előadás. Egyrészt sikerültmegvédeni a bomlasztóktól, a züllesztőktől,másrészt - és talán ez a fontosabb -, sikerülttovábbfejleszteni Szilágyi Tiborral azösszjátčkunkat. Ez-által úgy érzem, hogymélyebb és bonyolultabb lett a dráma vége. Mennyiben? Forróbb. szexesebb a csók, és ez felcsillantjaa két ember igazi találkozásánakreményét. Ugyanakkor árnyaltabb lettPetruchiónak a monológra való reagálása is.Én már a monológot megelőző jelenetben isaz eddiginél tudatosabban törekszem Katakompromisszumának belső tartalmátkifejezni. Hogy a nézők is érezzék: ebben amegadásban benne van a következő,okosabb lázadás ígérete. Amikor a vitahevében, illetve a monológban nyertesnekmondom a férjem, ránézek. De ebben atekintetben szándčkunk szerint nemcsakalázat érződik, de figyelmeztetés és fölényis. A behódoló szavak mögött lüktetőfeszültséget Petruchiónak is érzékelnie kell,és Szilágyi Tibor reakciójában ez a felismerésis kifejezésre jut. Hogy bizonyosértelemben tartania kell Katától, ha megakarja tartani. Hogyha nem is vallja he,érzi: tovább már nem sértheti a behódolóasszony megőrzött emberi méltóságát.- Máskor is előfordul, hogy premier utántovább dolgozol a szerepen?- Elég gyakran. Talán azért is, mertnagyon drukkos vagyok, egyre drukkosabb,és a premier után pontosabban lemérem,hogy mi maradt még benn aMargittay Ági A makrancos hölgy címszerepében (József Attila Színpóz)(MTI Fotó - Keleti Éva felvétele)szerepben. Másrészt, halálosan érdekel azemberek véleménye, mindig, mindenőszinte reakcióra kíváncsi vagyok, ésmindenből leszűrök valamit. Ha mást nem,azt, hogy valakit nem sikerültmeggyőznünk. Hogy a prekoncepciókerősebbek lehettek, mint a játék szuggesztivitása.De azokkal, akik most ahagyományos darabot kérték számonSeregi Lászlón, vagy a szerelmet hiányoltákaz előadásból, nem értettem egyet.Nem tartom véletlennek, hogyShakespeare ebben a drámában kerüli isezt a szór. Mert az a szerelem, amirőlmakrancos hölgyben szó van, egy másfajtaférfi-nő kapcsolatot sugall. Shakespearecsodálatosan érzékeltette, hogy aszerelemnek több arca van: a Katát ésPetruchiót összekötő kapcsolat nem az alírai, ábrándos érzelem, amiről a biedermeierlányszobákban beszéltek, nemRomeo és Julia eget-földet megmozgatószenvedélye, hanem az az elementáris, vadés könyörtelen testi igény, amely még avitákon, viharokon is áttör. Katakompromisszumai, taktikázása mögött- valljuk be - az is ott van, hogyszeretne társával egy jó éjszakát tölteni.Viaskodásuk: a férfi és a nő ősi harca. Dea nemiségen kívül még valami összekötikettőjüket. És ez éppen a rend-hagyóemberek különbözni vágyása, akonvenciók elleni lázadás. Katánál ez egészen világos. Petruchiónál is. Hiszen ő sem olyan,mint a Kata körül nyüzsgő udvaroncok.Céltudatosabb, őszintébb és nyersebb náluk.Vagányságában is érződik valamiféletiltakozás a számítást szép szavakkalleplező kortársak képmutatása el-len. Ez akét ember Shakespeare szerint sokmindenben nem egyezik, de közösbennük, hogy vállalják önmagukat ...Margittay Ági olyan tűzzel-lánggalbeszél a sz e rep minden mozzanatáról,hogy órákig folytathatnánk a drámaelemzést.A' múlt és jelen színészi számadásaután, azonban, úgy érzem, nemfejezhetjük he ezt a beszélgetést anélkül,hogy a jövőről ne váltanánk szót. Olyankérdést teszek föl, amit nemcsak a színészek,de rendezők, írók, színházveze-

tők is vitatnak - legutóbb Gyurkó László aValóságban -, és amire színészek ritkábbanis válaszolnak: Tehát - milyen színházat szeretnél? Olyat, ahol mindenki tudja, micsodafegyverrel céloz estéről estére. Hogygondolatot ébreszthet, nevetést, felzaklathat,vigasztalhat. Hogy a személyesjelenlét hatásával, varázsával, semmilyenmás eszköz nem versenyezhet. Hogy aközönségért és a közönség igényeiért ismi, színháziak felelünk ... Beszélgetésünksorán először telepedik kettőnk közézavart csend. Mélyebben átélt, vagylegalábbis - konkrétabb választ vártam.Margittay Ági megérti a kimondatlanszemrehányást és folytatja. Sokféle színház lehet igazi .. . De én nem az igazi színházról faggattalak,hanem azt kérdeztem, milyenszínházat szeretnél? Az ember vágyai mindig a meg nemvalósult lehetőségek körül mozognak.Tehát én olyan színházat szeretnék, aholmindig a darab határozza meg, hogy hol éshogyan játszuk. Elszigetelt színpadon, vagya nézőkkel egészen szoros fizikaikontaktusban, szinte közöttük, mint annakidején a szegedi Elektrát. Ahol a nézőszemébe nézhettünk, hogy a bőrén érezzeaz igazságot, az állásfoglalás kényszerét.Olyan színházat szeretnék, ahol, haelővesznek egy darabot, annak ott és akkoregészen konkrét meghatározott célja van.Ahol a klasszikusok interpretálása ismindenkor állásfoglalás, felfedezés. Hiszena színház egyik legnagyobb vívmánya,hogy a világ legnagyobb drámai alkotásaitmindenkor újjáteremtheti, és eszköznekhasználhatja fel arra, hogy a maga koránaküzenjen vele. Az interpretáció csak akkorizgalmas, ha hozzászólás is. Hozzászólás akorhoz, amely ihlette. Annak idején játszottamHermiát, tehát elhiheted, hogyismertem a Szentivánéji álom szövegét. Ésmégis, Brookék előadása után, ott-hon előkellett vennem a kötetet, megnézni, hogyez, vagy az, ami különösen megfogott,valóban benne van-e a shakespeare-iszövegben. És az előadás minden merészújdonsága - benne volt! Csak éppen, addignem figyeltünk fel rá, amíg Brookék nemfedezték fel. A korszerűség fogalmát énúgy fordítom le a magam színészi nyelvére,hogy arról kell beszélni a színpadon vagy adobogón, ami az embereket foglalkoztatja.Ezért is izgatnak annyira a mai magyardarabok. Még akkor is, ha nem shakespeare-ialkotások, vagy esetleg a sajátszerepem nem elégít ki. Juli szerepétKertész Ákos Névnapjában nem szerettem,de magát az ügyet, a darab igazságát,nagyon. Ahhoz, hogy a színész neszerepben, hanem darabban gondolkozzék -igaz ügyre és igazi kollektívára vanszükség. Tehát mégiscsak tudod, milyenszín-házat szeretnél! És ha már álmodozunk: van egyutópisztikus vágyam, ötletem, aminektulajdonképpen csak formát, keretet kellenevégre adni. Arra gondolok, milyen jólenne, ha alkalmanként módja lenne öt-hatnyolcszínésznek összeállni, és kevéspénzből, sok ötletből - teremteni valamit.Egy-két előadást, szűkebb közönségnek,mondjuk egy kultúrházban, vagy klubban.Az ilyenfajta előadás az-után valóbankísérlet lehetne, nem kötné meg akísérletezők kedvét a bevételi terv, aköltségvetés. Természetesen gondolati,dramaturgiai és formai kísérletekre isgondolok. Feltételezed, hogy találnál hozzápartnereket? Meg vagyok róla győződve! Mertigaz, hogy a színészek rettenetesen elvannak foglalva, hogy nagy a hajtás, hogyaz emberek szeretik a pénzt. De alegnagyobb és legelfoglaltabb színészeknekis van hobbija. És az ügyszeretet, aszínház, a meg nem valósult álmokrealizálása - szerintem a legmagasabbrendű hobbi! Mi lenne ennek az utópisztikus kísérletneka tartalma, a stílusa? Ez attól függ, hogy kikkel, kiknek éshol játszhatnánk. Paál István Szegedenbemutatott Elektráját például ilyenkísérletnek tekintettem. Az amatőr színház megint másproblémákat vet fel. Számomra nincs amatőr és profi.Pontosabban, van dilettáns szintű hivatásos,és hivatásos rangra érdemes ama-tőr is.Paál Istvánban én nem az ama-tőrtértékeltem, hanem a tehetséges rendezőt. ASzegedi Egyetemi Színpad gyerekeitermészetesen amatőrök voltak, de aszemléletük nem volt az. Szakmaihiányosságaikbólis sokat pótolt alelkesedés. És a részvételnek, a velük valójátéknak megvolt számomra nem-csak azöröme, de a szakmai haszna is.Kipróbáltam, mit jelent a játékstílusszempontjából a nézőkkel való egészenközvetlen kontaktus. De ezen túl, évek étavágytam nemcsak egy Elektrához hasonlószerepre, hanem arra is, hogy kipróbáljam ajáték közvetlen szuggesztióját.Izgatott, hogy mit és mennyit fejezhetki a színész mozgással. Meggyőződésem,hogy a klasszikus és magyar,görög és abszurd drámákban is nagyobbteret kellene biztosítani a színpadi mozgásnak,mint ahogy a mi előadásainkszokták. Attól tartok, hogy ehhez nálunkhiányzik a színészek megfelelő mozgáskultúrája.Margittay Ági felcsattan. Látod, ez az, ami ellen minden fórumontiltakozom! Hogy a színészek nemtudnak beszélni, nem tudnak mozogni ...Szerintem a színész mindent tud, amitelvárnak tőle. Itt volt a pécsiek Tévedésekvígjátéka előadása. Vajon mi volt az oka,hogy itt szinte minden színész tudottmozogni? Csak az, hogy fiatalok voltak?Nem hiszem. Szerintem az, hogy SíkFerenc odafigyelt, hogy elvárta tőlük. Hiddel, a színész - az igazi színész - mindazttudja, ami benne van a korban, a korszínházában, aminek felmutatására,gyakorlására és kifejlesztésére alkalmatkap. Nézd, én hiszek az alkalom, az ügy, arendezői elvárás és a koncepció szerepében.Én is láttam, hogy nőtt fel példáula veszprémi együttes a Latinovits rendezteKispolgárok-előadáson. Hogy múlta felülönmagát Dobák Lajos, hogyan lettmegrázó erejű színész Majczen Mária, éshogyan vált együttessé, még-hozzá remekegyüttessé, egy közepesnek elkönyveltszínészekből álló társulat. De azért nemhiszem, hogy minden felelősségetlevehetnénk a színész válláról!- Ellenkezőleg. Én éppen vállalniszeretném színészként - az egész előadásfelelősségét. És állítom, hogy ha a színésznem teljes szívvel, tehetséggel szolgál egyszínházi ügyet - aminek bizony, gyakranvagyunk tanúi -, akkor rend-szerint azüggyel vagy az ügy képviseletével is bajvan. Hiszek abban, hogy mi, színészektöbbet tudunk, mint amennyire azátlagelőadások alapján következtetni lehet.Hogy nem a beszéddel, a mozgással, inkábbtalán a köz-szellemmel van a baj. És eztvalóban nemcsak a rendezőkre értem.Hanem a rendezői elvárások problémájántúl arra is, hogy mi sem akarunk, vagy nemakarunk elég szenvedélyesen közölni valamita nézővel. Tulajdonképpen olyanszínházat szeretnék, amelynek mindendarabbal, minden alakítással, és mindenáldott este van mondanivalója. És olyannézőket, akik odafigyelnek arra, amit mi,színészek mondani akarunk.

MÉSZÁROS TAMÁSEzt kellene megtanulni...Beszélgetés Kern Andrással David Rabe Bot és gitárját általábanfenntartással fogadták a kritikák a darabot és az előadást egyaránt deÖnt szinte kivétel nélkül felsőfokbandicsérték. És olyan magától értetődően,mint akit már fel sem kell fedezni, hiszentucatnyi nagy alakítás áll a háta mögött.Holott valójában a fő-iskola elvégzése ótanem játszott figyelemfelkeltő szerepeket. Igen, négy év óta a Bot és gitárRickje az első úgynevezett kulcsszerepem.Ez a látszólag közönyös, csak a hasával ésa gitárjával törődő tinédzser, akit a nézőkezdetben ártalmatlan epizódfiguránaktekint, és mégis ő az, aki végül a megoldástdiktálja. Tulajdonképp ő az értelmi szerzőjetestvére meg-gyilkolásának. A túlélő, akirájön, hogy ezt a hirtelen támadtméregfogat ki kell húzni, hogy minden úgymehessen a családban, mint azelőtt. Izgatottez a szerep, izgatnak ezek a látszólagártalmatlan, potenciális gyilkosok. Engemegyéb-ként minden darabból az érdekel,ami a Bot és gitár egyik rendezői ésszínészi alapkérdése, a reális-irreálisviszonya. Ázok a jelenetek, amelyekben aszerző nem hajlandó eldönteni - és azelőadás sem kényszerül rá -, hogy ezvalóságos történés vagy nem. Rabe darabja valóban ilyen. Úgyláttam, az előadás zavarba is ejti a közönséget... Igen, nagyon furcsán fogadják.Vannak, akik teljes elutasítással, és vannak,akik azt mondják, évek óta nem voltilyen színházi élményük. Létezik egy úgynevezett belvárosiközönség? Igen, de évről évre javul, olyan értelemben,hogy egyre több a fiatal. Az 500személyes Pesti Színházban az erkélyenáltalában fiatalok ülnek, mintegy 150ember. Ezek a harmincon aluliak jobbanreagálnak, és gyakran előfordul. hogyvalami csak az erkélyen „jön be", aföldszint néma és rezzenéstelen. Én nagyonfigyelem a közönséget, érzékeny vagyok aviselkedésükre. Befolyásolja játékát ez a viselkedés? Határozottan. Azt szinte hallani lehet,hogy egy bizonyos mozzanat hogyan érintia közönséget. Mikor idegen, kívül-álló aszemléletük, akkor mocorgósabbak,kevésbé figyelők. És a játékintenzitásonennek megfelelően lehet változtatni.Például ha a Bot és gitárban lassabbanemelem fel a lábam, amikor elindulok Rickfelé, akkor azt is lassabban lehet kezdeni:„Te, figyelj csak, ha fölvágod azereidet...", és akkor „fogom" a csendet,érzem, elkezdenek figyelni. A közönségenszinte tapintható, hogy mikor kerül ajátékba holt szín-házi pillanat. Előfordulpersze, hogy a színész nem tehet semmit. Adarab az oka vagy a rendezés: vagyegyszerűen az, hogy érzi az ember, nem jóa szerepben, nem nekivaló. Feszítő erőlehet például, ha ilyenkor lenéz a közönségegy tagjára. Hallatlan sok erőt képeskoncentrálni a színész egy-egy ilyen tekintetbe,sokkal többet, mintha csak úgy„általában" lenéz a nézőtérre. Lényegében a közönség bevonásárólbeszél. Ez mostanában divatos kérdés.Sokan és sok mindent kitalálnak, ezzelkapcsolatban... Igazán jó darabokban és előadásukbana kitalációk, a külön erre a cél-raszolgáló eszközök nélkül is be lehet vonnia közönséget. A kérdés mindig az, hogymennyire szól hozzájuk az elő-adás. Attól,hogy leköpik, felpofozzák, táncra ésvéleménycserére kérik fel a nézőt,egyáltalán nem biztos, hogy az előadásmondanivalójával kapcsolatot talál. Éselképzelhető, hogy a „hagyományos"Csehovval és Millerrel minden-ki együttmegy, mert köze van ahhoz, amit írtak - ésahogy ezt a színház eljátssza. Igen: „... ahogy ezt a színház eljátssza" . Tehát végül mégiscsak eszközökrőlvan szó. Hiszen a közönséggel valóegyüttjátszást, a közönség megfigyelését isazért tartja fontosnak, hogy minélhatásosabban vonhassa bele a játékba. De kérdés, hogy a figyelem eszköznekszámít-e? A következményei bizonyosan.Vagyis, amit a közönség reakcióinak hatásáraváltoztat az alakításon. Igen, de ezek ritkán tudatosak. PéldáulA kör négyszögesítése című KatajevdarabbanTahi Tóthtal közös jelenetünkbenfordult elő, hogy a nézők egy mozdulatramásként reagáltak, mint a korábbielőadásokon, bejött a nevetés, és mi továbbimprovizáltunk erre az egyetlenmozdulatra. Egy-két percesnéma bohóctréfa kerekedett a dologból,amelynek a végén cirkuszi mozdulattalegymásra mutattunk, és meghajoltunk.Mindez a darab és az előadás szellemébentörtént, de nem volt megbeszélve,kitalálva. Szerintem ezek a színház legszebbpillanatai.- Lehet-e ilyen kikacsintó, rögtönzött --hogy azt ne mondjam: elidegenítő -megoldásokat a hagyományos, nézőtőlszínésztőlegyaránt átélést kívánó színjátékbanis megengedni?-- Azt hiszem, igen. Egyszer egy kritikusazt írta rólam - nem a Bot és gitárkapcsán -, hogy felmutattam egy sorsot, ésugyanakkor a véleményemet ismegmutattam róla. Ennek nagyon örültem,mert valóban ezt akarom csinálni.Brookék Szentivánéji álom-előadását aVígszínház igazgatói páholyából néztükvégig néhányan, s tudvalevő, hogy onnanszinte oldalról lehet látni az előadást. Úgyfigyelhettem meg például a színészeklégzéstechnikáját. Döbbenten vettemészre, hogy az a bizonyos hasi légzés, amitnekünk annyit tanítottak a főiskolán, desohasem tanultuk meg igazán, az Oberon-Theseust alakító Alan Howardnál milyentökéletes! Bő ruhája ellenére is láthatóvolt oldalról, hogy úgy emelkedik a hasa,mint egy fújtató. És az utolsó jelenetben,amikor Theseus meghatódik ésszembefordulva, de egyenletesen hátrálvaelmond egy hosszabb szöveget. láttam azta végletekig kidolgozott technikát,ahogyan a lábait emelte - a színészektudják, milyen nehéz hátrálni a színpadon!-, láttam, hogyan dolgozik meg akönnyedségért. Hogyan figyelte Howard,hogy a beszéd és a mozgás ritmusa teljesszinkronban legyen! Akkor úgy éreztem,meg-értettem, amit a brechti színjátszáslényegének érzek: az őszinteség és a tárgyilagosságazonos pillanatban való létrejöttét.Ahhoz, hogy a színész, mintHoward akkor este, ne az alak pillanatnyilelkiállapotát élje át közvetlenül, azt csakfelmutassa; ahhoz minden technikaitudását teljes erővel, valóban szintehidegen kellett latbavetnie. Jót venni hasra'a levegőt, jól erősíteni a hangot, jóllépegetni hátra, mint egy balett-táncos, jólmozdulni a karjával, előbb nyitni a száját,és csak késleltetve beszélni, minthameghatott lenne, pedig nem az, és a többi.Amikor mindez megvan, és érzi, hogy aközönségre mindez úgy hat, ahogyan őszeretné; akkor efeletti boldogságát éli át,azt az-tán igazán, 'melegen, úgy, hogytalán még valóban el is sírná magát, az át-

élés örömétől. Törőcsik Maritól láttamilyet, A luzitán szörny első songjában. Eztkellene megtanulni ... Mi akadályozza meg ebben? A színházi gyakorlat, amelybenismeretlen a továbbképzés fogalma. A főiskolaután nem tanuljuk tovább a mesterséget,legfeljebb rutint és tapasztalatotszerzünk az egyes darabok próbáin éselőadásain. De ez nem ugyanaz. Visszatérve az improvizációra,amelyről a Katajev-darab kapcsán beszélt,meg lehet-e rendezni a lehetőséget aszínész számára, hogy adott helyen felszikrázhassonegy-egy ilyen váratlan pillanat? Ennek az alapja, azt hiszem, mindenekelőtta színészi kondicionáltság.Olyan állapotban kell lenni, hogy érezzema partnert. De vannak olyan esték, amikoraz ember egyszerűen föl akarja adni azelőadást, ki akar menni a szín-padról, hogynem bírom, tessék engem hazaengedni.Mégis le kell nyomnia az előadást. Ezszörnyű nehéz. Ilyenkor minden pontosanúgy zajlik, minden ugyanott jön be, mintmáskor, csak a lényeg hiányzik belőle. Ha már az előbb tanulásról beszélt:a kondicionálás készséget is meg lehettanulni. Ez egyfajta fizikai és lelki tréning. Biztos, hogy meg lehet tanulni, és anagyon fegyelmezettek tudják is, máskérdés, hogy szerintem az élet egy kicsitmindig hiányzik az ilyen alakításokból,akármilyen jók is. De hadd tegyem méghozzá; nemcsak a színész állapotától függ aszínházi este intenzitása, ha-nem aközönségétől is. A nézők is érzik egymást,de nem minden este ugyanúgy. A nézőtérenis vannak főszereplők. Mondjuk, anyolcadik sorban a hetedik; a tizenkettediksorban a hatodik; az erkély első sorában amásodik. Ezek a főszereplők valahogy„kisugároznak " . Lehet, hogy irracionálisnakhat, amit most mondok, de valamiképpegységessé varázsolják a nézőteret, néhakedvező értelemben, néha másként. Nézőtétés nézőtér között is van különbség. Anézők is játszhatnak rosszul. A közönség egy-egy ritka eset kivételéveláltalában heterogén. Az elő-adáselső percei, jelenetei befolyásolhatják,hogy milyen értelemben válik egységessé.Ezekben a percekben meg lehet nyerni ésel lehet veszíteni egy nézőteret. Igaz, vannak például olyan vasár-napdélutáni előadások a Popfesztiválból,amikor a színészek vigyáznak ugyanarra, hogy ne ebédeljenek túl sokat, mégiskissé vasárnap délutáni életérzésben,kezdjük énekelni, hogy „Menni kéne,menni kéne ...". Aztán egyszer csakleállunk, töltött káposzta hangulata lengibe a színpadot, s egyszer csak érezzük,hogy miattunk nem megy jól az elő-adás. Hogy csak a Popfesztiválnál maradjunk:ha a mozgás- és énekképzésrendszeres gyakorlatokon alapulna, ésnem néhány hetes kampánnyal sajátítanákel a színészek, akkor a kondicionálásképessége is erősebb volna a töltöttkáposzta hangulatánál. Ennek a messzirelátás volna azalapja, és azt a legnehezebb az emberekbenkialakítani. Ezt magamról is tudom. Ha aztmondja valaki, gyerekek, gyertektornaórára ! - ki hiszi azt el, hogy ennekegyszer majd lesz valami haszna? Persze,ha azt lehetne mondani, hogy jövő szerdánrendezünk egy gimnasztikai bemutatót, aVígszínház színpadán, és előadjuk legújabbszaltógyakorlatunkat, amire eljön MolnárGál Péter, Ungvári Tamás és egy pali aPlays and Playerstől, akkor mindenkieljönne tornászni. De csak azért, hogyesetleg évek múlva valamelyik darabbanegyszer javára váljék . . . ez túl nagybefektetésnek tetszik .. . Engedje meg, hogy kissé patetikuslegyek: a színház végtére is művészet. Esaz alkotómunka megkíván bizonyos„befektetéseket" ... Bocsánatot kérek, a nézők is biztosanülnek a maguk kis állásaiban, havi fixért.Biztonságosabb világ, biztonságosabbszínház. Elvégre az első, hogy a repertoárrendben menjen. A biztonságot nem kellene feladni.Az igazgató joga, hogy annyi bemutatóttartson, amennyit akar. Ha 3-4 darabbalteljesíti az éves bevételi tervét, akkorannyit játszik... De azok feltehetően jóelőadások volnának, és mellettük maradnaideje a színészeknek a továbbképzésre is. Ezt sem lehetne a végletekig csinálni,hiszen ott vagyunk mi, szegény színészekrakáson, és sírunk, hogy miért nemjátszunk? Mert kevés darab kevés színésztigényel. A magam részéről szeretném, haígy lehetne dolgozni, és azt hiszem, sokangondolkodnak hasonlóan. Mert a színészektöbbsége akarna valamit, és igényes is. Arendezőkkel szemben tanúsítottellenállások, a szomorúságok és sírásokmind ebből fakadnak. Úgy tartja, hogy van értelme ennek akifejezésnek: rendezőuralom? A rendezőuralom természetes, amunkamegosztásból fakad. A rendezőnekaz a dolga, hogy irányítson. A színészekazért használják ezt a kifejezést pejoratívértelemben, mert kevesebbet tudnak aszínház ügyeiről. Például nem tudják,melyik darabban játszanak majd, haegyáltalában arról értesültek, hogy milyendarabok kerülnek műsorra. Ettől kétirányúrettegésben vannak, mert aggódniuk kell,hogy egyeztethetők legyenek, ha filmezni,tévézni, vagy rádiózni akarnak. Hiszenminden az utolsó pillanatban derül ki.Másrészt a színészben él a vágy, hogybeleszóljon, hogy alakítson, hogy tudjon adolgokról. Mindezt valójában meg lehetneoldani egy kis pedagógiai érzékkel, ha aszínész érezhetné, hogy fontos a szava,hogy meghallgatják. Egyébként nem szeretném,ha nagyképűnek látszanék, fiatalvagyok még a pályán ... Úgy gondolja, hogy általában azéletkortól függ a vélemények hitele? Kétségkívül létező szemlélet, hogy akezdő tartózkodjon a határozott hangvételtől.Csakhogy így nem ismerhetjükmeg a nézeteit. És hátha van valaki, akiéppen erre kíváncsi? Tényleg: hogy érzi magát a pályán?Elégedett-e a helyzetével, van-e egyáltalán„helyzete " ? Amikor leszerződtettek a Vígszínházba,Várkonyi Zoltán azt mondta: "Na,Kern úr, magát ide szerződtettük, nemtudom, mit fog játszani, nem könnyű alkat,érzésem szerint negyvenéves korában lesznépszerű és sokat foglalkoztatott színész.De amolyan színházi embernek tartommagát, legyen itt, legyenrendezőasszisztens, esetleg rendezhet, ésmajd játszik ezt-azt." Nem ilyet szoktakmondani egy színésznek, akitszerződtetnek. Inkább azt, hogy pénz,főszerepek, nagyon kellesz, gyere! DeVárkonyi őszinte volt hozzám, és azthiszem, igaza van. A pályán most hősöketkeresnek, én pedig olyan karakteres alkatvagyok, akire csak időnként van szükség.Valamikor majd beleöregszem aszerepkörömbe, ami most voltaképp nincs.Egyébként szívesen játszanékintellektuális, nagy hősszerepeket, deahhoz nálunk szépnek kell lenni. Te-hátegyelőre megfogadtam a tanácsokat,voltam asszisztens a Macskajátékban, aTisztákban, később a Három nővérben,majd vesztemre eszembe jutott, hogyalakítsuk át a Pesti Színházat éjszakaistúdiószínházzá, és játsszuk el Peter Nichols:Tojás Joe halálának egy napja címűdarabját. Össze is álltunk egypá-

Ayckbourn: Keresztül-kasul (Vígszínház). Rendezte: Kern András. Béres Ilona, Bárdi György, Ernyei Béla (Iklády László felvétele)ran, lelkes színészek. Ez nagy élmény voltnekem, aki első évben voltam ott aszínháznál, azt se tudták, hogy ki vagyok,és Sulyok Mária, Tordy Géza, SzegediErika, Pap Éva, Balázs Péter mind aztmondták, hogy benne vannak. Pedigmegmondtam, egyáltalán nem biztos, hogybemutatásra kerül a darab, viszont kéthónapon át fogjuk éjszakán-ként,délutánonként, meg hajnalban próbálni,néha színpad nélkül, a társalgóban vagy azöltözőben. A belső bemutatónak sikerevolt, és elkezdte játszani a Pesti Színházéjszakánként száz ember előtt, de ezanyagilag nem volt kifizetődő, és akkor azügy meghalt. Ezután még volt egy rendezése aVígszínházban, amely az utóbbi évek talánlegnagyobb bukása volt, a Keresztül-kasul.Azt nem szerette? A Keresztül-kasult Várkonyi Zoltánrendezte volna, de a Holtak hallgatásamiatt átadta nekem. Nagy ambícióval ésboldogan kezdtem el rendezni, s a próbákközben megutáltam. Rá-jöttem, hogy nemlett volna szabad elvállalnom. Nem voltazonos az észjárásom a darabéval, és aznagyon rossz dolog. Ehhez tudni kellettvolna a szak-mát, én pedig rendezőimesterséget nem tanultam. Ez a darabLondonban 800 előadást ért meg, nálunkötven-egynéhányat. Ha Várkonyi rendezi,akkor ittis megért volna kétszázötvenet. Hiába,egyszer meg kell tanulni, hogy ki hol jöjjönbe, hol legyenek az ajtók, hol álljon azüveg az asztalon, mitől poén a poén. Az már a főiskolán kiderült, hogyszínházi embernek tartják. Ott is izgékonyabbvolt az átlagosnál... Osztálytársammal, Verebes Istvánnal,amolyan mesebeli színházi embereknekhittük magunkat, rendeztük egy-mást és azosztályunkat, és jófajta ama-tőrszínházilelkesedéssel díszleteket terveztünk,festettünk, hoztunk-vittünk. Reggelnégykor kinyittattuk a főiskolát,próbáltunk, írtunk, szerkesztettünk, világításokattaláltunk ki, amelyekhez átépítettüka reflektorokat - és azt hittük, ezthívják színháznak. Aztán levizsgáztunk ésmindenki elkerült valahová. Most már nemolyan egyszerű a dolog. A színházakbannem kell díszletet festenie a színésznek. Nem gondolt arra, hogy részt vegyenegy amatőr együttes munkájában, hogyvisszahozza azt az elmúlt időt? Felmerült, de rögtön lebeszéltemmagam. Nem volt erőm hozzá. A főiskolán, amikor végeztek, az volta hangulat, hogy „ilyen osztály mégsohasem volt " . Persze, mindig van egyilyen osztály. Nem lehetne elérni,hogy akik. akarják, valamilyen módonkésőbb is dolgozhassanak együtt?-- Biztosan el lehetne érni, de ahhoz egykicsit gyávák vagyunk. Ez a mi bűnünk. Haolyan rettentően együtt akarnánk lenni,mindenkinek el kellene jönnie sajátszínházától, végleg vagy csakalkalmanként, és elmehetnénk egyművelődési házba, vagy ifjúsági klubba.Szerintem megoldható lenne. A migyávaságunk, hogy nem is akarunk semmitcsinálni. Ezek egyszerűen kényelmiszempontok, hiszen milyen jó az, hogy irtvagyok a Vígszínházban ! Eljár időnként amatőr előadásokra? Nem. Nem is tudom, hogy mikor éshol vannak. A fiatal színészek nagy része azamatőrök. közül kerül ki, a főiskolárafelvettek többségére is gondolok. Későbbmiért nem figyelik ezt a mozgalmat?-- Ők se figyelnek minket. Ők járnakszínházba? Nem. De ők ezt megindokolják. Azért nemjárnak, mert a konvencionális, kommerszszínház nem érdekli őket. Ezzel lehetvitatkozni, de ez álláspont. A fiatalhivatásos színésznek mi az elviálláspontja az amatőr mozgalommalkapcsolatban? Semmi. Mondtam már, hogy lustákvagyunk.

világszínházMOLNÁR GÁL PÉTERA megittasult SarahSarah, a megittasult és őrjöngő, nem más,m i nt Sarah Bernhardt (1844-1923), a nagytragika, a századforduló SzentSzörnyetege, Sardou hősnőinek hírneveshírhedettmegelevenítője, az ünnepelt éskörülrajongott magánszínésznő, aki odahagyvaa Comédie Française-t magántársulatotalapít önmagából, bejárja szerepdarabjaivala világot, nadrágszerepetformál Hamletből, rábírja Wilde Oszkárt,hogy francia nyelven megírja számára aSalomét, reichstadti hercegként kétfelvonás között beoson még betegkisunokája ágyához, hogy a lázas Lysyanefölé hajoljon, majd visszasiessen az ifjúherceg lelkes alakjába. Színigazgató.Színháztulajdonos. Maurice fiánaknevével takarózó színidirektor. Mégéletében nevét viseli az egyik legnagyobbpárizsi színház. Elfáradhatatlansikervadász. Az elsők egyike, aki felfedezia reklám és a hírverés sikertermelőfontosságát. Fiát hercegi családba nősíti.Nagymama korában is szerelmi botrányaiakadnak. Szalonjában leopárdokat,oroszlánokat tart. Koporsóban alszik.Tervszerűen terjesztett pletykáival aszínházi üzlet pénztermelését és az érdeklődéshisztériás fölcsigázását állítjaelő. Színészvigéc, aki maradék tehetségénekés nőiségének varázsát árusítja kivilágszerte. És első a színészek között, akifölismeri a film jelentőségét - a színészijáték megörökítése tekintetében: a Filmd'Art nevezetű vállalkozásban eljátsszaleghíresebb szerepeit: a Hamletvívójelenetét, a Kaméliás hölgyet, ilymódon kétes és kényes halhatatlanságotbiztosítva önmagának, hiszen máig ellenőrizhetőfilmen rettenetes színészistílusa. Legendák hősnője a színpadi hősnő,akinek Iábát 1914-ben amputálták, deez nem zavarta abban, hogy tovább játsszaturnéin a Sasfiókot, és maradék lábávalfölugorva színpadra tett karos-székérehörögje a lázas verseket.Nemcsak Sardou szabta alkatára,hangjára - amit még Hugo Victor nevezettel aranyhangnak - a szerepeket, de rendeltés kapott szerepdarabokat Rostand-tól is,közöttük a híres Sasfiókot. Igaz, aComédie-ben eljátszotta aklasszikus repertoárnak szinte egészét:nagy sikereit mégis ezekben a modern-neknevezett, dekadens rémdrámákban aratta.Sarah Bernhardt nevéhez fűződik azonbanMusset Lorenzacciójának első színre viteleis. Szobrokat mintázott. Festett, nemcsupán modellt ült divatos festőknek. Éshogy semmit ki ne hagyjon, amiszóbeszédet kavar körötte: írt is.Emlékiratai valóban sikeresek. De írtszíndarabokat is. Az elsőt A vallomás(L ' aveu) címmel. 1888. március 27-énadták elő az Odéonban, Sarah rendezésében.A premier napján jegyüzérek 400frankot kérnek egy páholyért és 140-et egyzártszékért.És most adjuk át a szót Justh Zsigmondnak,aki Sarah bizalmasa, vitapartnere,csodálója, krónikása, udvaronca,udvarlója egy személyben és A vallomásfőpróbáján negyedmagával ülhet anézőtéren. Miként meséli el Justhnaplójában a darab tartalmát?„Egy tiszt boldog házasságban él nejével,egy kis gyermekük van, ki a darabkezdetén elég komolyan beteg, szerelmijelenet férj és feleség között, a feleségegyedül maradva keserű szemrehányásokatcsinál magának, hogy el nemmondta férjének azt, hogy gyermeke nemaz övé, bár mindig szerette őt - s csak egypillanatnyi gyengeség eredménye a bébi.E percben a bébit ápoló irgalmas nő-vérrémülten rohan be, hogy a gyermekállapota rosszabbra fordult, s orvosért kellszaladnia.Az anya kétségbeesése, a gyermekbölcsője mellett jajgatni kezd, s hangosan,fel-felcsukló jajgatásban elsírja erkölcsiszenvedését, s az Isten ujját látjagyermeke bajában - a büntető Isten ujját, aférj e percben belép, s hallja akétségbeesett nő vallomását.A férj meg akarja ölni, de előbb megakarja szeretőjének nevét tudni. Az anyanem vall, most becsukja az ajtót, s aztmondja, addig nem ereszti be az orvost agyermekhez, míg be nem valljaszeretőjének nevét.Az asszony tördeli kezét, az orvoskiáltoz az ajtó előtt: »mais on est fou danscette maison de fermer la porte quand lemédecin arrive?« (Hát micsodabolondokháza ez, hogy bezárják az ajtót,amikor megjön az orvos?)Végre az asszony engedve, így kiált fel:ouvrez la porte ŕ - son pčre. (Nyissák ki azajtót az apjának.)Az orvos nem is figyelve rájuk berohana gyermekhez.Explicatio, elle était attaquée entre deuxportes - elle était faible. (Magyarázat:sarokba szorították, rosszul lett.)A férj félig-meddig megérti a helyzetet,s miután a gyermek meghal, a bűnösnekmegbocsájt. "Szükséges Justh szavait kölcsönbe vennia meséhez, különben mai keletű gúnytérezne az olvasó a szavakból.A bűnös asszonyt Sisos kisasszony játszotta,a férjet Paul Mounet (a nagyMounet-Sully öccse).*Pierre Spivakoff merész gondolattal azelmúlt évben színre vitte a Studio desChamps-Élysées parányi színpadán adarabot A színháztól a becsület mezejéig(Du Théâtre au champ d'honneur) címűmásik, Sarah-írta egyfelvonásossal.A Studio des Champs-Élysées az ötödikemeleten van. A kamaraterem falaitcsillogó aranyporral kevert festékkelalakították át az Art Nouveau modorában.Szabatosabban: az Art Nouveaunak makarikatúraszerű, eltúlzott modorában.Elnyújtott fejű és nyakú, gótikusanextatikus figurák merednek ránk a falakrafestett idegesen szecessziós cirkalmakból,és mindenfelől egy erőteljes arcú,határozottan férfias csontozatú asszonynyerges orral és hatalmas, rúzs-véresajkakkal.Hatalmas, aranytól fuldokló mályvaruhásalak a zsúfolt, lógó kulisszákkalmegtömött parányi színpadon. Széttárjakarjait. Dús gyöngysorok fityegnek szárnyakkénta karokról. Megfordul. Arcát aruha redői eltakarják, mert égnek meresztikezeit. S amikor végre diadalmasanszembenéz közönségével: ott áll egy férfi.Pierre Spivakoff játssza Sarah mindkétszerepét. Nem az átöltözés szín-padisikamlós vígsága, sem annak pót-kebleketigazgató kétes humora hat. Spivakoff egyférfias nőt ábrázol. Egy olyan színésznőt,aki életkorát tekintve meg-lehetősentúljutott görcsösen őrizett szerepkörén, ésakit némileg jogosan tekintettekmúmiának is, travesztitának is. Mintha azelszánt ibsenizmusában Sarah-t módfelettutáló Bernard Shaw kritikája elevenednemeg, az, ahol leírja Sarah londonivendégszereplését: ,,Sarah Bernhardtbanmegvan a kellemes, érett asszony bája, akielkényeztetett és szeszélyes, de ha nagyonjól bánnak vele, akkor a felhőkön áttörőnapfény mosolyával fizet. Ruhái ésgyémántjai, ha

nem is éppen vakítóak, az emberek még-isvakulnak tőlük, alakja, amely régente kissévékonyan volt párnázva, most a legjobbformájában van, s arca bizonyságot teszarról, hogy nem hiába tanulmányozta amodern művészetet. Azokat az elbájolórózsás árnyalatokat, amelyeket a franciafestők varázsolnak a vászonra, amikor ahúsnak megadják a tejszínhabos eperszíneit rózsaszín és sötétpiros árnyékokkal:Sarah Bernhardt roppant ügyesen rakja fela saját, eleven képére. Füleit sötétpirosrafesti, és úgy állítja be, hogy elbájolóankandikálhassanak ki gesztenyebarnahajának néhány laza fürtje közül. Mindenkis gödröcskéjének megvan a magarózsaszínű foltocskája, s az ujjahegye isolyan gyöngéd rózsaszínben vibrál, hogy azember éppen olyan áttetszőnek látja, mint afüleit, s hajlandó azt hinni, hogy fény sugárzika finom véredényeken keresztül. Azajka olyan, mint egy frissen mázoltlevélszekrény; két arca, föl egészen azepedő szempillákig, olyan hamvas és olyanlágy, mint egy őszibarack; szép -iskolájának szépségkövetelményei szerint,de sem nem emberi, sem nem --hihető ..."(Shaw: Duse és Sarah Bernhardt.)És Spivakoff olyan dühödt szenvedéllyelábrázolja tönkre Sarah Bernhardt-t, minthamég ma is elevenen élne a szörnyű tragika,a színpadnyílást a fiataloktól elrekesztő,stílusával tömegeket magával rontó,diadalmasan rossz ízlésű szavalógép; adagályosan hamis teátrálitásnaknevetségesebb jelképe, mint Márkus Emiliaés Bakó László és Gál Gyula együttvéve.Két színdarab Sarah Bernhardt-tól 1 974-ben?Olyan ez, mintha valaki elővenné FedákSári (nem létező) darabjait, és be-mutatnáMárkus Lászlóval, de még inkább KállaiFerenccel a főszerepben.Spivakoff hatalmas, göndörített gyapjúhajatvisel. Nem ragaszt túlságosanhosszú szempillákat. Helyette majdnemhomlokközépen húzza meg szemöldökeit,és a szem körüli kikészítés indigószerűensötét foltot képez a fehérre hamvasítottarcon, amelynek közepén egy függőlegesreállított, karcsú, piros téglalap acsücsörítetten vékony ajakvonal. Karjaicsapkodnak. Időnként derékból hátrahajol, majdnem derékszögig, vagy oldalrahajol a térdéig és így, mórikálva pillant rápartnerére. Folytonosan a szín-padközepén tartózkodik. S miután a színpadmeglehetősen kicsiny: az az érzésünk, hogy csak ő van a színpadon.Valóban - fizikai értelemben is - betölti aszínpadi teret. Hangja mennydörög. Hakell, ha nem: előreront a rivaldához, ésközönségére ránevet, mintha Shaw dühödt,gyilkos kritikáját illusztrálná: „Amikor ahősnő, mint vakító szépségű jelenségberohan a színpadra, érzi az ember, hogymost nem az alak illúzióját kelti, hanemcsak a saját pikantériáját fokozza, amikoregyenesen a szemünkbe néz, s a szó szorosértelmében így szól hozzánk: ki tenné felrólam, hogy már nagymama vagyok? " Egyegykitörése után elégedetten pillant ki nézőire.Elismerésünket keresi. Tátott torokkalnevet. Gyöngysorainak zaja bútoron,portálon kopog minduntalan, mertszertelen karkaszálásai közben körülrepkedikékszerei. Tépni kezdi gyöngysorait.Torkába ereszti az egyik füzért, ésszenvedélyt mímelve rágni kezdi. Majdleszaggatja a zsinórokat, hogy ívelő karmozdulatairaa gyöngyszemek szerterepüljeneka nézőtéren, át a publikum fejefölött.Szappanbuborékokat fújnak mögötte,hogy poétikusan csillogó levegőbenmondhassa el rettenetes szövegeit hűségről,szenvedélyről, bűnről, bűnhődésről,anyai szeretetről, rettegésről. Hatalmaspapírkonfettik hullanak alá a magasból anézőkre. Sarah-Spivakoff rácsap a por-tálfalára, toppant, hogy ezek a mesterségeszajok is növeljék a drámai hatást. Nemhagy egyetlen pillanatot sem kidolgozatlanul.S bár mindvégig tudatábanvagyunk annak, hogy finom paródiát látunk,mégis meghökkentő szemfényvesztésrészesei vagyunk: mintha valóban Sarahállna a színpadon, és magát az isteniszörnyet látnánk turnészerepében.*Láttam Sarah-t A kaméliás hölgy haldoklásijelenetében - természetesen nem elevenen,hanem Vértes: Párizs 1900 című filmjében,amelynek Alain Resnais volt azasszisztense -, láttam képek során aFédorában, tragikus szerepekben,modernekben és klasszikusokban. (EzekrőlJouvet így számol be: „Akár Gismondáról,Izailról, Adrienne Lecouvreurről,a boszorkányról, Daliláról, SzentTerézről, Jeanne d'Arc-ról, Cleopátráról,Theodóráról, a korinthosi kurtizánról,Francesca da Riminiről volt is szó,tulajdonképpen csak a név változott: azalak soha, és ha változott, csak annyira,amennyire a színésznő változatosjátékmodora megkívánta. A hősnőtulajdonképpen mindig Sarah Bernhardtvolt." És epésnél is epésebben ugyanezShaw-tól, a Gismonda londoni bemutatásaután: „Sardou Gismondája hihetetlenüllesújtó, bár szerencsére négy hoszszúfelvonás köze van, ami enyhíti a dolgot ...a szereplők minden újdonságotelmondanak egymásnak, kivéve, amikoregy gyermeket a tigris ketrecébe dug-nak,ami végszóul szolgál Sarah Bernhardt-nak,hogy az ő népszerű sikolyátelprodukálhassa, vagy amikor előkerül azelmaradhatatlan, elcsépelt és gyerekesszerelmi jelenet, hogy Sarah Bernhardtkitarthassa az ő voix céleste-jét...Ki törődik azzal, hogy az efajta mulatságotGismondának hívják, vagy Teodorának,vagy Velencének vagy Konstantinápolynak,vagy Napkelet gyöngyének,vagy Boyton kapitány vízi csodájának?" ) Mindezek alapján meglehetősenhitelesnek érződik, ahogy Spivakofffölidézi Sarah-t, rajongását, műmámorát,hatásvadászatát, dörgedelmességét,kimerülhetetlen komédiáskészségét, sikerszomjashiúságát. Fogások halmozódnakfogásokra ... nemcsak a színészitapsfakasztás olcsó és zajongó módjai,hanem odacsatlakoznak a szcenikai hatásokis - kivilágított transzparensládáttolnak be, hogy a záróképben a Sarahmögött kigyulladó villanykörték egy kiszárítottmúmiát állítsanak ragyogó keretbe.És megint Shaw, a Duse és SarahBernhardt című kritikai gyilkosságából:„Minden színésznőnek szabadságában állígy szólani: Adjatok nekem hozzám méltófizetést, hadd dolgozzam a művészetért -vagy így: Adjatok nekem annyi pénzt,amennyi belém fér, s annyi tapsot,amennyit ki tudok sajtolni, s vigye az ördöga művészetet ... Madame Bernhardt arrahatározta el magát, hogy bejárja a világot, sfejszével és hajtűvel gyilkolja a férfiakat aszínpadon, nyilván azért, hogy sok-sokpénzt szerezzen. Szívemből kívánom, hogyez sikerüljön neki, de én semmi esetre semfogom őt úgy kezelni, mint elsőrangúdrámai mű-vésznőt, hacsak jól meg nemfizet érte. Mint önérzetes kritikus, igazánnem ad-hatom el magamat olcsón. "*A színháztól a becsület mezejéig című,másodiknak adott, ugyancsak kurta -eredetileg is huszonöt perces - egyfelvonásos1815-ben készült. Testre szabott

szerep. Pontosabban: lábra szabott, mert anyílt színen haldokló hős, Marc-Bertrand,az ifjú francia katona (azelőtt színész) - akitsenki sem hajlandó eltemet-ni - a franciaangolantant jegyében fogant Sarahamerikai turnéja számára. A hetvenegy évesdíva ekkor már fél-lábú volt - természetes,hogy a kamasz-katonának is jobb lábát lőtteel egy gonosz ellenséges golyó. Sarahvértől lucskos, megszaggatott, piszokszürkeegyen-ruhában. Mindent - még Spivakoffnyitott zubbonyának kivágásában előbukkanómellszőreit is - csillámpor fed, mertmég a toprongynak és a kínoknak iskiragyogtatott luxusváltozatával vandolgunk. A második darab kevésbé bonyolultdrámailag, de lényegesen összetettebbszínészileg. Spivakoff azt játsszaférfiként, hogy olyan nőt játszik, aki férfitalakít. Tehát egy férfi olyan asszonynaköltözött, aki férfinak van öltözve. Aztmutatja meg a színész, mi-ként alakíthatottegykor Sarah Bernhardt férfiszerepet.Talán a tapsok megköszönése a legnagyszerűbb.Újból és újból kiront aszínpadra. Megcsapkodja a falat tenyerével.Fáradt, de hálás arcot vág. Gépiesenvillantgatja szemeit nézőire. Megcsapkodjaa portálokat tettetett szenvedélyeutánzásában. Föl-földobja a függönykönnyű tüllszárnyait. Majd meg-roggyantana kimerítő szereptől, kilúgozott és kifosztottönmagát kínálja tapsoló nézőinek. Fölveszia padlóra ledobott aranyköpönyegét, hogyösszegyűrten belekapaszkodjon, és ismét aföldre vesse. Aranyozott babérkoszorútlenget feje fölött: egyszerre búcsúzva segyszer-re koronázva meg magamagát.Spivakoff mindent megcsinál a függönyelőtt, amit Sarah megcsinálhatott, és amitvidékiesen rossz ízlésű színészek ma ismegcsinálnak. Valóságos antológiáját adjaa Sarah-vá átöltözött két szerepben a színészihiúságnak, önmutogatásnak, kritikátlanságnak,butaságnak, önteltségnek,tolakodásnak, kevélységnek, dölyfnek,közönséghízelkedésnek, sikercsikarásnak,talmiságnak ... és mégis: valami erő,megittasultság, játéktéboly csap kiSpivakoffból, pontosabban a megidézettSarah-ból. Valami borzasztó szenvedélye atetszésnek, robotoló munkája aszínészetnek. Izzadtság. Erőlködés. Hangokfölkavart orkánja. Rettentő arcjáték. Kezekcsapkodása. Érzelmek mesterségesfölpiszkálása. A legnemesebb érzelmekrevaló legnemtelenebb hivatkozás. Csupa erőshatás. Csupa talmihatás. Csupa kapásból fölfogható szín-padidagály ... Ez a nő gályarabként robotoltazért, hogy a színpad királynője lehessen,hogy a színpad királynője maradhasson.Van valami tragikuma, tragikomikuma akét gonosz paródiának, és bár Spivakoffegyetlen pillanatra sem állítja meg aparódia gépezetét, és nem tisztelegérzelmesen a nagy tragika emlékműveelőtt, mégis gondja van rá, hogy mindkétegyfelvonásosban a parodisztikus eszközökalatt fölvillantsa az igazi drámaiságot, és alegpatetikusabb és legüresebbpillanatokban is a tragikum hatásátébressze föl.A „bazárszerű" színpadi mesterségűszínésznőről az ibsenista-színikritikusShaw azt állítja: „Elismerem, hogy SarahBernhardt-nak kidolgozott Mona Lisamosolya,amikor szemszőreit le-vonja, sszemérmesen kitáruló, hosszú, karminpirosajka körül kivillog a fog-sora: a maganemében igen hatásos, s nemcsak pályázika fogékonyságunkra, hanem határozottanmegfog bennünket. Es a varázs egy percigtart, néha tovább." Duséval egybevetve atermészetes játék javára dönt Shaw.„Fölvehetjük a látcsövünket, smegolvashatjuk, hány ráncot vont arcára agond és az idő. Ez az ő embervoltánakigazolása, s ő ezt a sokatmondó, hitelesírást nem hajlandó a drogistától beszerzettbarack-hamv alá rejteni" - írja Duséról.Vele majdnem egyidőben, a budapesti vendégjátékután (a Dráma és színpadban) azelvbarát, Hevesi Sándor ellenkezőálláspontot foglal el: „Sarah-nak meg-vanaz a hajlandósága, hogy mutatni akarja,milyen kitűnő árnyalat az, amit megjátszik;ezáltal szinte kiesik a szerepéből, smodorossá válik. Bernhardt Sárakacérkodni akar a mesterfogásaival, ez az őfrancia természetéből következik. Ámdeigazságtalanság amaz állítás, melyet amagyar kritika hangoztatott, hogy Duse éla színpadon, s Bernhardt Sarah játszik."És hogy Sarah Bernhardt-ban mindenmodorossága ellenére komédiás erő van, ésa színház ősi lázát hozza a szín-padra, aztA kaméliás hölgy főszerepčben látottBernhardt és Duse kettős elemzésébenHevesi 1896-ban a francia színésznő javáraés az olasz tragika rovására így dönti el:„Duse e szerepben a cocotte-ot teljesenelejti, s ez által minden valószínűségétlerontja. Az ő Margitja elejétől végig azérzelmes, beteg leány, a ki szenvedélyesenés nemesen szeret, s a kitől méltánelvárhatni,hogy a harmadik felvonás után a Szajnábaveti magát. Bernhardt Sára már sokkalkülönben fogja fel az alakot. A francziaművésznő világosan látta, hogy ezt azalakot csak úgy lehet némileg valószínűvétenni, ha megjátssza a cocotte-ot, akönnyelmű, megtévedt, s folyton tévedőleányt ... Ezért az ő Gauthier Margitjasokkal igazabb alak, mint Duseé, habár azolasz művésznő a részletekben többtermészetességet mutat, mint BernhardtSára. Ámde a részletek sohasem pótolhatjákaz egész fogyatékoss á g á t.. . A felfogásalaposságára és igazságára nézve mind aketten elmaradnak Jászai Mari mögött, márannál fogva is, hogy sokkal kisebbfeladatok megoldására vállalkoznak, mint amagyar művésznő. " *Kell-e egy ötven esztendeje halott színésznőrőltudni, hogy ő volt a nagyobbművész vagy vetélytársnője? Kell, mert akérdés ma is fel-felvetődik. Igazolt hitelességvagy drámai erő? Természethűségvagy a személyiség egyéniséggé növekvőnagysága? Pontosság vagy tehetség?Mindössze ez a kérdés forog kockán. S haígy nézzük: a Sarah vagy Duse kérdése masem időszerűtlen. Jóllehet, nem volnahelyes lemondani az életszerűségről, aszínészi ábrázolás realizmusáról, de ha atermészethűség a művészi élmény rovásáramegy, akkor újra kell vizsgálnunkfelfogásunkat, az eszközöket és a divatokat.Spivakoff : Délirante Sarah (A megittasultSarah) című kettős játéka nem-csakeleven színpadi móka, nemcsak színpadiszellemidézés, nemcsak annak abizonyítása, hogy darab nem vész el, csakátalakul, hanem figyelmeztetés, intő jel: ajelenkori színház túl pontos, túl élethű,túlontúl valósághoz tapadt, és a játékmámora lassanként a paródiákba és akabarékba szorul vissza.

arcok és maszkokCSERJE ZSUZSAKét arc az önáltatásdrámáibólJoxer Daly, a részeges csavargóSivár bérkaszárnya, ahol a Juno és a pávaszomorú sorsú ír proletárasszonya,iszákos, munkakerülő férje, Jack Boyle ésgyerekeik élnek. Ide toppan be gyakran abőbeszédű és részeges Joxer Daly, acsaládfő barátja és hű ivócimborája.Horváth Sándor játssza a József AttilaSzínház előadásában. Szedett-vedett öltözékében,lötyögős nadrágban, rongyospulóverben, nyakán rendetlenül átvetettsálban állít be Junóékhoz ez a furcsa,vidám fickó. A kocsma az otthona. Mindigonnan jön vagy oda megy sietős, nesztelenléptekkel, s szinte mindig ének-szóval.Furcsa dallamot szerzett egy buta kisdalocskához, ezzel jelzi jöttét barátjának.Széles mozdulatokkal, szétterpesztettlábbal jár, örökké mozgó, gesztikuláló kezemindig talál valami foglalatosságot. Boyleéknálviselkedésében állandó riadtság van.Sokszor kidobták már innen. Mindig ügyjön, mintha már menne. Lump,munkakerülő haverja érdekében nagyhandabandát vág le Junónak,hazugságaihoz jó képet akar vágni, dekőzben félelmében úgy reszket, mint anyárfalevél: érzi, hogy ezt a keményasszonyt nem lehet becsapni. NemcsakJunótól fél, mindenkitől reszket.Igazán mosolyogtató, ahogyan a hirtelenmeggazdagodott családhoz beállítvarongyait és magát nézegeti nagy megelégedésselaz új szerzeményű, dekoratívtükörben. Gyermekmódra örül az újbútoroknak, sír örömében, dadog,megtapogatja az új szőnyeget, cimborájanadrágjának anyagát. De Horváth Sándorazt is eljátssza, hogy a lelke mélyén sunyiirigység lapul. Még a mondat közepén ismegakad a csodálkozástól, amikor meglátjaJack új zsebóráját. Viselkedése a szokásosbaráti közvetlenkedésből alázatosraváltozik, a gazdagság iránt érzetttisztelettől és irigységtől. Készségesinasként segíti fel pöffeszkedő barátjára akabátot, a fiatalok előtt meghajol,szolgálatkészen alájátszik mindenkihangulatának, bárki megjegyzésérehelyeslően bólogat, majd szétterpesztettlábbal, hanyagul elveti magát az újkarosszékben, rongyos külseje kihívóan éskirívóan ellensúlyozza a harsány,de elegáns fotel nagyképű előkelőségét.Egyhajtásra megiszik egy üveg sört,sokáig lógatja kezében az üres üveget, ésmialatt Juno és Mary egy finom dalocskáténekelnek, lelkes mosollyal, tátott szájjalfigyel, de közben titokban törelmetlenpillantást vet az üres sörösüvegre. Aztán atöbbiek unszolására ő is belekap egy dalba,megigazítja ruháját (rongyait), behunyjaszemét, és széttárt karral, átszellemültenénekelni kezd. Hangja alig van, s az istökéletesen ha-mis. Amikor megakadéneklés közben, és elfelejti a folytatást,megijed, megnyugtatta gesztusokat tesz avendégek felé, nagy önbizalommal újrakezdi, bár legbelül tudja, fogalma sincs afolytatásról. A családfő verselni kezd, sajátkölteményét mondja, s ő mostelévülhetetlen barátságát bizonyítandó, shogy az össze-tartozás látszatát keltse, aszakaszvégi szavakat, rímeket félhangosandünnyögi. A fiát temetni készülőTankrédné sirámai alig néhány pillanatrazökkentik ki mulatozásából, röviddel utánamár ő sürgeti leghevesebben, hogy lemezttegyenek fel az új gramofonra. A franciaszámot ugyan nagy élvezettel hallgatja, smég mások a zenére figyelnek, néhánysüteményt csen el az asztalról. Sört is iszikhozzá, boldog, ha tarhálhat.Ez az egyik legjellemzőbb tulajdonságaHorváth Sándor Joxerjának: az élősködés.Van egy jelenet az első felvonásban, melyennek a potyaleső csavargónak egészjellemét megvilágítja. Egy alkalmi ebédegész ideje alatt látszólag nagy figyelemmelcsüng barátja szavain, aki éppen ittasanpolitizál - hazáról, ön-érzetről mondközhelybölcsességeket -, s ő ezalatt csakarra figyel, hogyan ehetne minél többet.Egyetértően bólint, gesztikulálva helyesliJack Boyle szavait, aki. egyre jobbanbelemelegszik, s ő ezalatt ügyesmozdulatokkal cseni el az ételt barátjatányérjáról. Néha közbeszól, hogytorkossága ne lepleződjék le, mondvalamit, majd ismét visszagörnyed azasztalra, és mókus módjára majszolja azelcsent falatokat. Gyorsan eszik, mint akíki van éhezve. Egyszer torkán akad amondat (és a falat), megijed, hogy felfedezték„potyázását " , de aztán folytatja azevést, kajánul nevet - megint nem bukottis -, sört is iszik közben, jóízűen, nagykortyokkal.Sunyi, de kedves, felszínes, link csavargóHorváth Sándor Joxerja, akiből azonbangonosz körülmények a benne rejlőlegrosszabb tulajdonságokat hív-hatják elő.Így a harmadik felvonásbanmár a barátját eláruló, rosszindulatú,alattomost látjuk. Amikor megneszeli,hogy a Boyle család gazdagsága csak tévedésvolt, az állítólagos örökségbőlsemmi sincs, eluralkodik rajta a káröröm.Boldogan statisztál a szabónak, akivisszaveszi' Jack újonnan készített ruháját.Kaján örömmel figyeli barátjakétségbeesését, majd néhány perccel később,mint aki, nem tud semmiről, szomszédkíváncsisággaltér vissza a házba, és„felebaráti részvéttel " hallgatja Jackkeserveit. Arcán a kétszínűség félre nemismerhető jegyéi. Később már a régi csibészesmosoly ravasz és aljas vigyorráváltozik rajta. A baj idején nem voltbenne betyárbecsület, ám csődbe jutottcimborájával már ismét szívesen iszikegyütt. Most újra elemében van. A kocsmázásés a régi, megszokott étet visszatérésemegint egyenrangúvá teszi őket.Horváth Sándor emberábrázoló művészetea figura összetettségét érzékelteti:a kedves lumpot és a félelmetes,kiszámíthatatlan, megvásárolható lumpenproletárt.Az „igazi úr" feleségeEgy asszony ül az asztalnál. Fáradt,öregedő, fakó hajú. Vonásai még mindigszépek, nemesek, kifinomultak. Szemeibenmegtört szomorúság, a sokat át-éltekfáradtsága, az eltűrtség keserűsége.Nóra (Koós Olga) az Egy igazi úr című O'Neilldrámában(Kecskeméti Katona József Színház)(Iklády László felv. )

Hangja fanyar fényű, az évtizedek mindennapjaibafakult. Ez a különös asszony aszerelemnek él, a szerelméből él és aszerelmének él. Melankolikus szomorúságánezért szűrődik át a boldogság,mely ugyan nem a kiegyensúlyozottszerelem harmonikus boldogsága, hanemalázatból, szeméremből szőtt szelíd boldogság- gyermekien tiszta, rajongó érzés,mely csak abból táplálkozik, hogy szeret ésszerethet.Ezt az asszonyt, Nórát, O'Neill Egy igaziúr című drámájában, Ruszt Józsefrendezésében Koós Olga formálja ilyenné.O'Neill darabja az önáltatás tragédiája.Az Írországból Amerikába szakadt „igaziúr", Cornelius Melody, egy kisvárosikocsma tulajdonosa az amerikai élet szürkeés anyagias életformája elől az illúziókvilágába menekül. Ön-becsülését, „igazi úr"mivoltát szeretné megőrizni, amikorfanatikusan ifjúkora szépségére, régikatonai sikereire emlékezik vissza. A hazugönsajnálat, az örökös herdáló életmódcsaládját is tönkreteszi. Végül ugyanleszámol ezzel, de ami következik, talánmég rosszabb: teljes beletörődés anyomasztó valóságba. Ehhez a keservesélethez asz-szisztál évtizedek óta felesége,Nóra, akinek mindebből csak a munka,vegetatív létük fenntartása jutott. S még valami,ami mindenért kárpótolja: a szerelem.Cornelius iránt érzett kiapadhatatlanszerelme.Őszülő haja kissé rendetlen. Már az elsőjelenetben végtelen gyöngédség, odaadófigyelmesség árad belőle. A hát-térben lesiférje minden óhaját. Körben járkál az asztalkörül, követi férjét, reggelit készítene, azdurván visszautasítja, odaviszi a whiskyt,áll, áhítatosan nézi, hogy a férfi iszik, arcánátsuhan az öröm. Aztán lassan, lemondóanrakodik le, kimért, finom mozdulatokkalteszi a tálcára a használatlan evőeszközt,tányért, szalvétát, majd lehajtott fejjel,szótlanul viszi ki. Arcán egy szerelmes ifjúlány ragyogása, amikor Cornelius megöleli,de az ideges mozdulat, mellyel a férfi ellökimagától, ismét vissza-süllyesztibezártságába. Később zsíros hajára teszmegjegyzést ingerülten, s ő megaláztatásátnéma és szomorú büszkeséggel viseli.Megkérdezik tőle, hányadika van, miremagától értetődő természetességgel közli:nem tudja. Ez döbbent rá minket, hogyennek az asszonynak semmi sem fontos, anapok egyformák,az évek jöhetnek-mehetnek, nincsidő, a szerelem időtlenségében él.Amikor Cornelius ifjúkori sikereirőlbeszél, Nóra szerényen megjegyzi, hogy aző szemében a férfi még mindig szép,magáról elmondja, hogy még mindigbüszke, s zavarában egész idő alatt azasztalterítő sarkát morzsolgatja. Szemét islesüti szégyenében, amiért nem készült fela „dicsőséges csata" évfordulójára, melyetférje minden évben megünnepel. Boldoganstatisztál az imádott férfi rög-eszméjéhez.Büszkesége szertefoszlik, tartása meggörnyed,amikor lánya szerelmének anyjajelenik meg náluk váratlanul. Nóraodarohan, mint egy alázatos öreg cseléd,meg akarja csókolni az előkelő asszonykezét, de hirtelen észreveszi magát, megállfélúton a kéz felé, hátrafordul, leül,összekulcsolja a kezét, és riadtan hallgat.Amikor megtudja, hogy férje párbajrakészül, ebben is a hősi pózt lát-ja, deféltésében elhaló hangon nyöszörgi: „mármegint párbaj? " Összehúzza vállán a feketekendőt, összefogja ölében két kezét, éslehajtott fejjel vár. Az aggodalommozdulatlanságba merevíti, halálosizgalommal virrasztja át az éj-szakát.Életében először szidja a férfit, de ettől őmaga ijed meg legjobban: mindkét kezévela szájára csap, majd az arcára. A szidássírássá fajul, indulatosan remeg a hangja,paphoz akar menni gyónni, azután hirtelenerőt vesz magán, hangja ismét keményencseng. A várakozás minden belső figyelmétleköti. Lányára, akit igazán szeret, nem tudodafigyelni. Észre sem veszi, hogy Sára -éppen ezen az éjszakán - élete döntőlépésére készül: odaadni magát a szeretettférfinak. S amikor megbontott hajjal,ziláltan visszaérkezik, ő automatikusmozdulattal simogatja lánya haját, anélkül,hogy a nagy változást észrevenné rajta.Amíg Sára a boldogságról, szerelmebeteljesüléséről beszél, elábrándozik amúlton, könnyes szemmel hallgatja, majdminden átmenet nélkül felcsattanó hangonkérdezi: „miért tetted?" Már-már anevetségesség határát súrolja az azelmélázó figyelmetlenség, majd váratlanszigorúság, ahogyan Koós Olga Nórájatudomásul veszi lánya ártatlanságánakelvesztését. Cornelius hazatér - megalázva,holtfáradtan, részegen -, ő odahúz egyszéket a kirúgott „párbaj-hős " mellé,előredőlt testtel figyeli a férfit, izgatottanökölbe szorítja a kezét, s csak annyit mond:„ezt jól meg-adtad neki!". Amikor a férjekintaz istállóban agyonlövi kedves kancáját, őbent csak a lövést hallja. Azt hiszi, a férjemagát ölte meg. Félrehajtott fejjel némánomlik lánya karjaiba, fájdalmasan markoljaa fejét, majd amikor észreveszi, hogyCornelius mégis él, felsikolt az örömtől.Az asszony életének legboldogabb pillanataiazok, amikor a férfi szinte oda semfigyelve átöleli őt, haját simogatja,csókolja, s megvallja, hogy szereti őt.Talán húsz esztendeje vár ezekre a szavakra.Ezekért az ölelésekért érdemes élnie.E SZÁMUNK SZERZŐI:BARTA ANDRÁS újságíró,a Magyar Nemzet munkatársaBÁNYAI GÁBOR újságíró, aNépszabadság munkatársaBERKES ERZSÉBET újságíró, aMagyar ifjúság munkatársaCSERJE ZSUZSA, az Irodalmi SzínpadrendezőasszisztenseFÖLDES ANNA, az irodalomtudományokkandidátusa, a Nők Lapja rovatvezetőjeGÁBOR MIKLÓS Kossuth-díjaskiváló művész, a Madách Színház tagjaHERMANN ISTVÁNa filozófiatudományok doktora,tanszékvezető egyetemi tanárKOLTAI TAMÁS újságíró, a SZÍNHÁZmunkatársaMÁRTON VERA, a József Attila SzínházdramaturgjaMÉSZÁROS TAMÁS újságíró,az MRT munkatársaMOLNÁR GÁL PÉTER újságíró, aNépszabadság munkatársaNÁNAY ISTVÁN újságíró, aCsepel munkatársaSPIRÓ GYÖRGY, a Corvina Kiadószlavisztikai lektora