arcok és maszkok - Színház.net

MÉSZÁROS TAMÁSEzt kellene megtanulni...Beszélgetés Kern Andrással David Rabe Bot és gitárját általábanfenntartással fogadták a kritikák a darabot és az előadást egyaránt deÖnt szinte kivétel nélkül felsőfokbandicsérték. És olyan magától értetődően,mint akit már fel sem kell fedezni, hiszentucatnyi nagy alakítás áll a háta mögött.Holott valójában a fő-iskola elvégzése ótanem játszott figyelemfelkeltő szerepeket. Igen, négy év óta a Bot és gitárRickje az első úgynevezett kulcsszerepem.Ez a látszólag közönyös, csak a hasával ésa gitárjával törődő tinédzser, akit a nézőkezdetben ártalmatlan epizódfiguránaktekint, és mégis ő az, aki végül a megoldástdiktálja. Tulajdonképp ő az értelmi szerzőjetestvére meg-gyilkolásának. A túlélő, akirájön, hogy ezt a hirtelen támadtméregfogat ki kell húzni, hogy minden úgymehessen a családban, mint azelőtt. Izgatottez a szerep, izgatnak ezek a látszólagártalmatlan, potenciális gyilkosok. Engemegyéb-ként minden darabból az érdekel,ami a Bot és gitár egyik rendezői ésszínészi alapkérdése, a reális-irreálisviszonya. Ázok a jelenetek, amelyekben aszerző nem hajlandó eldönteni - és azelőadás sem kényszerül rá -, hogy ezvalóságos történés vagy nem. Rabe darabja valóban ilyen. Úgyláttam, az előadás zavarba is ejti a közönséget... Igen, nagyon furcsán fogadják.Vannak, akik teljes elutasítással, és vannak,akik azt mondják, évek óta nem voltilyen színházi élményük. Létezik egy úgynevezett belvárosiközönség? Igen, de évről évre javul, olyan értelemben,hogy egyre több a fiatal. Az 500személyes Pesti Színházban az erkélyenáltalában fiatalok ülnek, mintegy 150ember. Ezek a harmincon aluliak jobbanreagálnak, és gyakran előfordul. hogyvalami csak az erkélyen „jön be", aföldszint néma és rezzenéstelen. Én nagyonfigyelem a közönséget, érzékeny vagyok aviselkedésükre. Befolyásolja játékát ez a viselkedés? Határozottan. Azt szinte hallani lehet,hogy egy bizonyos mozzanat hogyan érintia közönséget. Mikor idegen, kívül-álló aszemléletük, akkor mocorgósabbak,kevésbé figyelők. És a játékintenzitásonennek megfelelően lehet változtatni.Például ha a Bot és gitárban lassabbanemelem fel a lábam, amikor elindulok Rickfelé, akkor azt is lassabban lehet kezdeni:„Te, figyelj csak, ha fölvágod azereidet...", és akkor „fogom" a csendet,érzem, elkezdenek figyelni. A közönségenszinte tapintható, hogy mikor kerül ajátékba holt szín-házi pillanat. Előfordulpersze, hogy a színész nem tehet semmit. Adarab az oka vagy a rendezés: vagyegyszerűen az, hogy érzi az ember, nem jóa szerepben, nem nekivaló. Feszítő erőlehet például, ha ilyenkor lenéz a közönségegy tagjára. Hallatlan sok erőt képeskoncentrálni a színész egy-egy ilyen tekintetbe,sokkal többet, mintha csak úgy„általában" lenéz a nézőtérre. Lényegében a közönség bevonásárólbeszél. Ez mostanában divatos kérdés.Sokan és sok mindent kitalálnak, ezzelkapcsolatban... Igazán jó darabokban és előadásukbana kitalációk, a külön erre a cél-raszolgáló eszközök nélkül is be lehet vonnia közönséget. A kérdés mindig az, hogymennyire szól hozzájuk az elő-adás. Attól,hogy leköpik, felpofozzák, táncra ésvéleménycserére kérik fel a nézőt,egyáltalán nem biztos, hogy az előadásmondanivalójával kapcsolatot talál. Éselképzelhető, hogy a „hagyományos"Csehovval és Millerrel minden-ki együttmegy, mert köze van ahhoz, amit írtak - ésahogy ezt a színház eljátssza. Igen: „... ahogy ezt a színház eljátssza" . Tehát végül mégiscsak eszközökrőlvan szó. Hiszen a közönséggel valóegyüttjátszást, a közönség megfigyelését isazért tartja fontosnak, hogy minélhatásosabban vonhassa bele a játékba. De kérdés, hogy a figyelem eszköznekszámít-e? A következményei bizonyosan.Vagyis, amit a közönség reakcióinak hatásáraváltoztat az alakításon. Igen, de ezek ritkán tudatosak. PéldáulA kör négyszögesítése című KatajevdarabbanTahi Tóthtal közös jelenetünkbenfordult elő, hogy a nézők egy mozdulatramásként reagáltak, mint a korábbielőadásokon, bejött a nevetés, és mi továbbimprovizáltunk erre az egyetlenmozdulatra. Egy-két percesnéma bohóctréfa kerekedett a dologból,amelynek a végén cirkuszi mozdulattalegymásra mutattunk, és meghajoltunk.Mindez a darab és az előadás szellemébentörtént, de nem volt megbeszélve,kitalálva. Szerintem ezek a színház legszebbpillanatai.- Lehet-e ilyen kikacsintó, rögtönzött --hogy azt ne mondjam: elidegenítő -megoldásokat a hagyományos, nézőtőlszínésztőlegyaránt átélést kívánó színjátékbanis megengedni?-- Azt hiszem, igen. Egyszer egy kritikusazt írta rólam - nem a Bot és gitárkapcsán -, hogy felmutattam egy sorsot, ésugyanakkor a véleményemet ismegmutattam róla. Ennek nagyon örültem,mert valóban ezt akarom csinálni.Brookék Szentivánéji álom-előadását aVígszínház igazgatói páholyából néztükvégig néhányan, s tudvalevő, hogy onnanszinte oldalról lehet látni az előadást. Úgyfigyelhettem meg például a színészeklégzéstechnikáját. Döbbenten vettemészre, hogy az a bizonyos hasi légzés, amitnekünk annyit tanítottak a főiskolán, desohasem tanultuk meg igazán, az Oberon-Theseust alakító Alan Howardnál milyentökéletes! Bő ruhája ellenére is láthatóvolt oldalról, hogy úgy emelkedik a hasa,mint egy fújtató. És az utolsó jelenetben,amikor Theseus meghatódik ésszembefordulva, de egyenletesen hátrálvaelmond egy hosszabb szöveget. láttam azta végletekig kidolgozott technikát,ahogyan a lábait emelte - a színészektudják, milyen nehéz hátrálni a színpadon!-, láttam, hogyan dolgozik meg akönnyedségért. Hogyan figyelte Howard,hogy a beszéd és a mozgás ritmusa teljesszinkronban legyen! Akkor úgy éreztem,meg-értettem, amit a brechti színjátszáslényegének érzek: az őszinteség és a tárgyilagosságazonos pillanatban való létrejöttét.Ahhoz, hogy a színész, mintHoward akkor este, ne az alak pillanatnyilelkiállapotát élje át közvetlenül, azt csakfelmutassa; ahhoz minden technikaitudását teljes erővel, valóban szintehidegen kellett latbavetnie. Jót venni hasra'a levegőt, jól erősíteni a hangot, jóllépegetni hátra, mint egy balett-táncos, jólmozdulni a karjával, előbb nyitni a száját,és csak késleltetve beszélni, minthameghatott lenne, pedig nem az, és a többi.Amikor mindez megvan, és érzi, hogy aközönségre mindez úgy hat, ahogyan őszeretné; akkor efeletti boldogságát éli át,azt az-tán igazán, 'melegen, úgy, hogytalán még valóban el is sírná magát, az át-