arcok és maszkok - Színház.net

Mátyás Károlynak elég nagy sikere is van.Ezek a drámák nem nagyon különböznekegymástól sem problematikájukban, semsajátosan egyéni nyelvükben, semszereplőikben. Witkacy az osztály-, jelleméseszmekülönbségeket - részbenKretschmer típusfelosztása, részben anémileg megemésztetlen freudi hatásalapján - nagyjából biológiai különbségekreredukálja. Ezek az alakok - a fasizálódiktátor, a költő-filozófus-Witkacy, azelhülyült matróna, az ártatlannak tűnő szépleányzó, a hivatásos hetéra, a külső hatalomáltal küldött arctalan tömeg és a többi -valamennyi ez időben írt darabjában avilágmindenség teljes paródiáját játsszák el.Parodizálják a naturalista drámákat (Azanya például Ibsen-paródia), a lengyeldemokráciát (például a Hőbörgő-ben), afreudizmust (például Az őrült és azapácában), Wyspianskit (vele együttShakespeare-t is - Nowe Wyzzvolenie),magát a dadaizmust és a szürrealizmust(Vízityúk) stb.A Mloda Polska század eleji szecesszióskör ugyanannyi rúgást kap tőle, mint ajobb- és baloldali utópisták. Mindeneszményt, minden forradalmat, mindenkiürült értéket fejtetőre állít, ésmegmutatja: már semmi sem jön ki belőlük.A valamivel később írt terjedelmesregényben (Nienasycenie - Kielégületlenség)kegyetlen dühvel támad alengyel messianizmusnak, gúnyolódik azon,hogy „Lengyelország a nyugati civilizációvédőbástyája a keleti veszedelemmelszemben", az államideológiává emelthomályos „népiség " néhány jól irányzottmélyütést kap. Lengyelországról kijelenti,hogy nincs, hogy csak látszat, aztánkörülnéz, mit lehet még parodizálni.A legkegyetlenebbül azonban sajátmagát parodizálja. Költő-filozófus én-hőseiszájába hosszú passzusokat ad sajátkülönbejáratú filozófiájából, de mindendarabban kiderül, hogy ezek a fennkölthősök legalább annyira tehetetlenek, mintWitkacy vélekedése szerint Nietzsche és atöbbiek, világmegváltó nekibuzdulásaikcsak gyöngeségüket, megalkuvásra valóképességüket takarják. Így váliknevetségessé Edgár, Hőbörgő. Richárd,Leon és az összes többi romantikábólvisszamaradt figura, a félig-meddigarisztokrata fogantatású értelmiség.Úgy tűnik, ebből a nagy kritikából nemmaradt ki semmi.A legnaivabb romantikusHa azonban arra keresünk választ, vajonminek a nevében ítélkezik, meglepődvekell tapasztalnunk, hogy Witkacy annak aromantikus morálnak a talaján áll, amelyetszavakban olyan hevesen és kegyetlenültámad. Beleesik a romantika legelavultabbhibáiba. A lengyelség mellett egyetlen érveaz, hogy „tehetséges és eredeti", ésvisszavonva súlyos kritikáját amessianizmust illetően, azt ameggyőződését hangoztatja, miszerint alengyelségnek valóban van metafizikai,nagy küldetése a történelemben (hogy ezmi legyen, arról nem nyilatkozik), csaképpen ezt a küldetést a romantikusokrosszul értelmezték. Racionalistánakmutatkozik, méghozzá a végsőkig: a világabszolút megismerhető, az elvonttökéletesség elérhető, feltételez valamilyenvilágon kívüli abszolút, „KülönlegesLétezést " , amely a maga sokaságábanrealizálódik, és amelyhez el lehet jutnivalahogy.De nem is eszmefuttatásai a fontosak. Aromantikus meggyőződés ott munkálvalamennyi darabjának mélyén, olyanerősen, mint egyetlen romantikusnál semWitkacy egyetlen kulcsproblémája: anagy egyéniségek eltűnése. A világmechanizálódásának, elszürkülésének,eltömegesedésének láttán hasztalanul sírjavissza a reneszánsz jellemek sokoldalúságát,morális nagyságát, kétségbeesésébenmár azon kesereg, hogy valódinagyság már a bűnben is egyre kevésbéképzelhető el, már a bűnözés is kisszerűvéválik.Amikor Witkacy a saját komolyan műveltfilozofálásait is nevetségessé hajlandó tennia drámai kontextusban, csak látszólag jár elönkritikusan, mert minden érvelésénél,minden furcsa metafizikai kategóriájánálfontosabb az, hogy kritikája mélyén csuparomantikus banalitás, gyermeteg,végiggondolatlan, elavult szélsőség rejlik.A Witkacy-drámákat a lengyel romantikusdráma idealizált főhőse írja sajátkezűleg, de mélyen elmaradva az irodalmialakok aktualitásától.Az abszurd melegágyaWitkacy a romantikus irodalomból is-mertvilágot egy hajdanvolt valóságos világgalazonosítja, a költött világot összekeveri areális társadalommal, egy fejletlenebbállapot, ráadásul csak követelményrendszerkéntlétező állapot felőlkritizálja a jelent. Romlatlan, tiszta, nagyegyéniségekkel zsúfolt, a kultúraigézetében élő társadalmat kér számona jelentől, mintha ilyen társadalomlett volna valamikor a lengyelségtörténelmében. Szempontja külső; nemcsaka jelenből, hanem a reális múltból iskivonul. Amikor drámát ír, nem csak aszámára adott környezeten, hanemönmagán is kívülemelkedik, és a múltbahelyezett, homályosan ködlő utó-pia felőlválogatás nélkül csepül minden létezőt,valóságos tendenciákat, társadalmifolyamatokat és utópiákat egyaránt. Asosem volt aranykor magasából perszeigaza is van, az emberek egytől egyigőrültek, a világ a feje te-tején táncol,semmi sem úgy van, ahogy lennie kellene,minden történés önkényes és kicserélhetőakármi mással, az idő visszafordítható -hiszen ennek sincs jelentősége -, mindenrelatív - a rosszul értelmezett einsteinivilágkép alapján -, lepuffantott szereplőknyugodtan feltámadhatnak, marhaságokatbeszélhetnek, az okság felborul, az időegyes szereplők számára múlik, másokszámára nem, a forradalmak céltalanok ésértelmetlenek, minden - és akármi - avalóság hű tükörképe, hiszen úgy-sincsértelme semminek.Ezt hívják abszurdnak.Nagy igazságtalanság lenne azonban, haaz abszurd feltalálásáért - amit a lengyelszakírók hol expresszionizmus-nak, holszürrealizmusnak hívnak, maga Witkacyformizmusnak nevezte (nem azonos aformalizmussal) - kizárólag Witkacy megnem gondolt gondolatait tennénk felelőssé.Szubjektíve érthető Witkacy felháborodásaés tanácstalansága. Ő olyan erkölcsirendszert kapott a lengyel romantikusirodalomtól, amelynek szép, értékeselemei vannak, ezekről tisztességes embernem mondhat le, de a gyakorlatbanmindenki éppen az ellenkezőjét műveliannak, ami erkölcsös, esztétikus és ésszerűlenne, legalábbis, amit Witkacy annak tart.Witkacy joggal gondolja, hogy egy-renagyobb a szakadék a lengyel elmaradottságés a kívánatos állapot között. Alengyel feudálkapitalizmus - és ami ebbőlWitkacyt közvetlenül érinti : az emberekgondolkodásmódja - nem fejlődik, nemtart lépést a világgal, nem száll szembe azerősödő fasiszta fenyegetéssel, az embereknem is veszik ész-re a már látható jeleket,önelégülten süppednek bele akonzerválódó pocsolyába. A lengyeltársadalom egyre ésszerűtlenebb, azagónia egyre , nyilván-valóbb. Witkacy aztveszi észre, amit majd 1939-ben az egészvilág láthat -