világszínházMOLNÁR GÁL PÉTERA megittasult SarahSarah, a megittasult és őrjöngő, nem más,m i nt Sarah Bernhardt (1844-1923), a nagytragika, a századforduló SzentSzörnyetege, Sardou hősnőinek hírneveshírhedettmegelevenítője, az ünnepelt éskörülrajongott magánszínésznő, aki odahagyvaa Comédie Française-t magántársulatotalapít önmagából, bejárja szerepdarabjaivala világot, nadrágszerepetformál Hamletből, rábírja Wilde Oszkárt,hogy francia nyelven megírja számára aSalomét, reichstadti hercegként kétfelvonás között beoson még betegkisunokája ágyához, hogy a lázas Lysyanefölé hajoljon, majd visszasiessen az ifjúherceg lelkes alakjába. Színigazgató.Színháztulajdonos. Maurice fiánaknevével takarózó színidirektor. Mégéletében nevét viseli az egyik legnagyobbpárizsi színház. Elfáradhatatlansikervadász. Az elsők egyike, aki felfedezia reklám és a hírverés sikertermelőfontosságát. Fiát hercegi családba nősíti.Nagymama korában is szerelmi botrányaiakadnak. Szalonjában leopárdokat,oroszlánokat tart. Koporsóban alszik.Tervszerűen terjesztett pletykáival aszínházi üzlet pénztermelését és az érdeklődéshisztériás fölcsigázását állítjaelő. Színészvigéc, aki maradék tehetségénekés nőiségének varázsát árusítja kivilágszerte. És első a színészek között, akifölismeri a film jelentőségét - a színészijáték megörökítése tekintetében: a Filmd'Art nevezetű vállalkozásban eljátsszaleghíresebb szerepeit: a Hamletvívójele<strong>net</strong>ét, a Kaméliás hölgyet, ilymódon kétes és kényes halhatatlanságotbiztosítva önmagának, hiszen máig ellenőrizhetőfilmen rette<strong>net</strong>es színészistílusa. Legendák hősnője a színpadi hősnő,akinek Iábát 1914-ben amputálták, deez nem zavarta abban, hogy tovább játsszaturnéin a Sasfiókot, és maradék lábávalfölugorva színpadra tett karos-székérehörögje a lázas verseket.Nemcsak Sardou szabta alkatára,hangjára - amit még Hugo Victor nevezettel aranyhangnak - a szerepeket, de rendeltés kapott szerepdarabokat Rostand-tól is,közöttük a híres Sasfiókot. Igaz, aComédie-ben eljátszotta aklasszikus repertoárnak szinte egészét:nagy sikereit mégis ezekben a modern-neknevezett, dekadens rémdrámákban aratta.Sarah Bernhardt nevéhez fűződik azonbanMusset Lorenzacciójának első színre viteleis. Szobrokat mintázott. Festett, nemcsupán modellt ült divatos festőknek. Éshogy semmit ki ne hagyjon, amiszóbeszédet kavar körötte: írt is.Emlékiratai valóban sikeresek. De írtszíndarabokat is. Az elsőt A vallomás(L ' aveu) címmel. 1888. március 27-énadták elő az Odéonban, Sarah rendezésében.A premier napján jegyüzérek 400frankot kérnek egy páholyért és 140-et egyzártszékért.És most adjuk át a szót Justh Zsigmondnak,aki Sarah bizalmasa, vitapartnere,csodálója, krónikása, udvaronca,udvarlója egy személyben és A vallomásfőpróbáján negyedmagával ülhet anézőtéren. Miként meséli el Justhnaplójában a darab tartalmát?„Egy tiszt boldog házasságban él nejével,egy kis gyermekük van, ki a darabkezdetén elég komolyan beteg, szerelmijele<strong>net</strong> férj és feleség között, a feleségegyedül maradva keserű szemrehányásokatcsinál magának, hogy el nemmondta férjének azt, hogy gyermeke nemaz övé, bár mindig szerette őt - s csak egypillanatnyi gyengeség eredménye a bébi.E percben a bébit ápoló irgalmas nő-vérrémülten rohan be, hogy a gyermekállapota rosszabbra fordult, s orvosért kellszaladnia.Az anya kétségbeesése, a gyermekbölcsője mellett jajgatni kezd, s hangosan,fel-felcsukló jajgatásban elsírja erkölcsiszenvedését, s az Isten ujját látjagyermeke bajában - a büntető Isten ujját, aférj e percben belép, s hallja akétségbeesett nő vallomását.A férj meg akarja ölni, de előbb megakarja szeretőjének nevét tudni. Az anyanem vall, most becsukja az ajtót, s aztmondja, addig nem ereszti be az orvost agyermekhez, míg be nem valljaszeretőjének nevét.Az asszony tördeli kezét, az orvoskiáltoz az ajtó előtt: »mais on est fou danscette maison de fermer la porte quand lemédecin arrive?« (Hát micsodabolondokháza ez, hogy bezárják az ajtót,amikor megjön az orvos?)Végre az asszony engedve, így kiált fel:ouvrez la porte ŕ - son pčre. (Nyissák ki azajtót az apjának.)Az orvos nem is figyelve rájuk berohana gyermekhez.Explicatio, elle était attaquée entre deuxportes - elle était faible. (Magyarázat:sarokba szorították, rosszul lett.)A férj félig-meddig megérti a helyzetet,s miután a gyermek meghal, a bűnösnekmegbocsájt. "Szükséges Justh szavait kölcsönbe vennia meséhez, különben mai keletű gúnytérezne az olvasó a szavakból.A bűnös asszonyt Sisos kisasszony játszotta,a férjet Paul Mou<strong>net</strong> (a nagyMou<strong>net</strong>-Sully öccse).*Pierre Spivakoff merész gondolattal azelmúlt évben színre vitte a Studio desChamps-Élysées parányi színpadán adarabot A színháztól a becsület mezejéig(Du Théâtre au champ d'honneur) címűmásik, Sarah-írta egyfelvonásossal.A Studio des Champs-Élysées az ötödikemeleten van. A kamaraterem falaitcsillogó aranyporral kevert festékkelalakították át az Art Nouveau modorában.Szabatosabban: az Art Nouveaunak makarikatúraszerű, eltúlzott modorában.Elnyújtott fejű és nyakú, gótikusanextatikus figurák merednek ránk a falakrafestett idegesen szecessziós cirkalmakból,és mindenfelől egy erőteljes arcú,határozottan férfias csontozatú asszonynyerges orral és hatalmas, rúzs-véresajkakkal.Hatalmas, aranytól fuldokló mályvaruhásalak a zsúfolt, lógó kulisszákkalmegtömött parányi színpadon. Széttárjakarjait. Dús gyöngysorok fityegnek szárnyakkénta karokról. Megfordul. Arcát aruha redői eltakarják, mert égnek meresztikezeit. S amikor végre diadalmasanszembenéz közönségével: ott áll egy férfi.Pierre Spivakoff játssza Sarah mindkétszerepét. Nem az átöltözés szín-padisikamlós vígsága, sem annak pót-kebleketigazgató kétes humora hat. Spivakoff egyférfias nőt ábrázol. Egy olyan színésznőt,aki életkorát tekintve meg-lehetősentúljutott görcsösen őrizett szerepkörén, ésakit némileg jogosan tekintettekmúmiának is, travesztitának is. Mintha azelszánt ibsenizmusában Sarah-t módfelettutáló Bernard Shaw kritikája elevenednemeg, az, ahol leírja Sarah londonivendégszereplését: ,,Sarah Bernhardtbanmegvan a kellemes, érett asszony bája, akielkényeztetett és szeszélyes, de ha nagyonjól bánnak vele, akkor a felhőkön áttörőnapfény mosolyával fizet. Ruhái ésgyémántjai, ha
nem is éppen vakítóak, az emberek még-isvakulnak tőlük, alakja, amely régente kissévékonyan volt párnázva, most a legjobbformájában van, s arca bizonyságot teszarról, hogy nem hiába tanulmányozta amodern művészetet. Azokat az elbájolórózsás árnyalatokat, amelyeket a franciafestők varázsolnak a vászonra, amikor ahúsnak megadják a tejszínhabos eperszíneit rózsaszín és sötétpiros árnyékokkal:Sarah Bernhardt roppant ügyesen rakja fela saját, eleven képére. Füleit sötétpirosrafesti, és úgy állítja be, hogy elbájolóankandikálhassanak ki gesztenyebarnahajának néhány laza fürtje közül. Mindenkis gödröcskéjének megvan a magarózsaszínű foltocskája, s az ujjahegye isolyan gyöngéd rózsaszínben vibrál, hogy azember éppen olyan áttetszőnek látja, mint afüleit, s hajlandó azt hinni, hogy fény sugárzika finom véredényeken keresztül. Azajka olyan, mint egy frissen mázoltlevélszekrény; két arca, föl egészen azepedő szempillákig, olyan hamvas és olyanlágy, mint egy őszibarack; szép -iskolájának szépségkövetelményei szerint,de sem nem emberi, sem nem --hihető ..."(Shaw: Duse és Sarah Bernhardt.)És Spivakoff olyan dühödt szenvedéllyelábrázolja tönkre Sarah Bernhardt-t, minthamég ma is elevenen élne a szörnyű tragika,a színpadnyílást a fiataloktól elrekesztő,stílusával tömegeket magával rontó,diadalmasan rossz ízlésű szavalógép; adagályosan hamis teátrálitásnaknevetségesebb jelképe, mint Márkus Emiliaés Bakó László és Gál Gyula együttvéve.Két színdarab Sarah Bernhardt-tól 1 974-ben?Olyan ez, mintha valaki elővenné FedákSári (nem létező) darabjait, és be-mutatnáMárkus Lászlóval, de még inkább KállaiFerenccel a főszerepben.Spivakoff hatalmas, göndörített gyapjúhajatvisel. Nem ragaszt túlságosanhosszú szempillákat. Helyette majdnemhomlokközépen húzza meg szemöldökeit,és a szem körüli kikészítés indigószerűensötét foltot képez a fehérre hamvasítottarcon, amelynek közepén egy függőlegesreállított, karcsú, piros téglalap acsücsörítetten vékony ajakvonal. Karjaicsapkodnak. Időnként derékból hátrahajol, majdnem derékszögig, vagy oldalrahajol a térdéig és így, mórikálva pillant rápartnerére. Folytonosan a szín-padközepén tartózkodik. S miután a színpadmeglehetősen kicsiny: az az érzésünk, hogy csak ő van a színpadon.Valóban - fizikai értelemben is - betölti aszínpadi teret. Hangja mennydörög. Hakell, ha nem: előreront a rivaldához, ésközönségére ránevet, mintha Shaw dühödt,gyilkos kritikáját illusztrálná: „Amikor ahősnő, mint vakító szépségű jelenségberohan a színpadra, érzi az ember, hogymost nem az alak illúzióját kelti, hanemcsak a saját pikantériáját fokozza, amikoregyenesen a szemünkbe néz, s a szó szorosértelmében így szól hozzánk: ki tenné felrólam, hogy már nagymama vagyok? " Egyegykitörése után elégedetten pillant ki nézőire.Elismerésünket keresi. Tátott torokkalnevet. Gyöngysorainak zaja bútoron,portálon kopog minduntalan, mertszertelen karkaszálásai közben körülrepkedikékszerei. Tépni kezdi gyöngysorait.Torkába ereszti az egyik füzért, ésszenvedélyt mímelve rágni kezdi. Majdleszaggatja a zsinórokat, hogy ívelő karmozdulatairaa gyöngyszemek szerterepüljeneka nézőtéren, át a publikum fejefölött.Szappanbuborékokat fújnak mögötte,hogy poétikusan csillogó levegőbenmondhassa el rette<strong>net</strong>es szövegeit hűségről,szenvedélyről, bűnről, bűnhődésről,anyai szeretetről, rettegésről. Hatalmaspapírkonfettik hullanak alá a magasból anézőkre. Sarah-Spivakoff rácsap a por-tálfalára, toppant, hogy ezek a mesterségeszajok is növeljék a drámai hatást. Nemhagy egyetlen pillanatot sem kidolgozatlanul.S bár mindvégig tudatábanvagyunk annak, hogy finom paródiát látunk,mégis meghökkentő szemfényvesztésrészesei vagyunk: mintha valóban Sarahállna a színpadon, és magát az isteniszörnyet látnánk turnészerepében.*Láttam Sarah-t A kaméliás hölgy haldoklásijele<strong>net</strong>ében - természetesen nem elevenen,hanem Vértes: Párizs 1900 című filmjében,amelynek Alain Resnais volt azasszisztense -, láttam képek során aFédorában, tragikus szerepekben,modernekben és klasszikusokban. (EzekrőlJouvet így számol be: „Akár Gismondáról,Izailról, Adrienne Lecouvreurről,a boszorkányról, Daliláról, SzentTerézről, Jeanne d'Arc-ról, Cleopátráról,Theodóráról, a korinthosi kurtizánról,Francesca da Riminiről volt is szó,tulajdonképpen csak a név változott: azalak soha, és ha változott, csak annyira,amennyire a színésznő változatosjátékmodora megkívánta. A hősnőtulajdonképpen mindig Sarah Bernhardtvolt." És epésnél is epésebben ugyanezShaw-tól, a Gismonda londoni bemutatásaután: „Sardou Gismondája hihetetlenüllesújtó, bár szerencsére négy hoszszúfelvonás köze van, ami enyhíti a dolgot ...a szereplők minden újdonságotelmondanak egymásnak, kivéve, amikoregy gyermeket a tigris ketrecébe dug-nak,ami végszóul szolgál Sarah Bernhardt-nak,hogy az ő népszerű sikolyátelprodukálhassa, vagy amikor előkerül azelmaradhatatlan, elcsépelt és gyerekesszerelmi jele<strong>net</strong>, hogy Sarah Bernhardtkitarthassa az ő voix céleste-jét...Ki törődik azzal, hogy az efajta mulatságotGismondának hívják, vagy Teodorának,vagy Velencének vagy Konstantinápolynak,vagy Napkelet gyöngyének,vagy Boyton kapitány vízi csodájának?" ) Mindezek alapján meglehetősenhitelesnek érződik, ahogy Spivakofffölidézi Sarah-t, rajongását, műmámorát,hatásvadászatát, dörgedelmességét,kimerülhetetlen komédiáskészségét, sikerszomjashiúságát. Fogások halmozódnakfogásokra ... nemcsak a színészitapsfakasztás olcsó és zajongó módjai,hanem odacsatlakoznak a szcenikai hatásokis - kivilágított transzparensládáttolnak be, hogy a záróképben a Sarahmögött kigyulladó villanykörték egy kiszárítottmúmiát állítsanak ragyogó keretbe.És megint Shaw, a Duse és SarahBernhardt című kritikai gyilkosságából:„Minden színésznőnek szabadságában állígy szólani: Adjatok nekem hozzám méltófizetést, hadd dolgozzam a művészetért -vagy így: Adjatok nekem annyi pénzt,amennyi belém fér, s annyi tapsot,amennyit ki tudok sajtolni, s vigye az ördöga művészetet ... Madame Bernhardt arrahatározta el magát, hogy bejárja a világot, sfejszével és hajtűvel gyilkolja a férfiakat aszínpadon, nyilván azért, hogy sok-sokpénzt szerezzen. Szívemből kívánom, hogyez sikerüljön neki, de én semmi esetre semfogom őt úgy kezelni, mint elsőrangúdrámai mű-vésznőt, hacsak jól meg nemfizet érte. Mint önérzetes kritikus, igazánnem ad-hatom el magamat olcsón. "*A színháztól a becsület mezejéig című,másodiknak adott, ugyancsak kurta -eredetileg is huszonöt perces - egyfelvonásos1815-ben készült. Testre szabott
- Page 5 and 6: mely Lengyel költői prózájának
- Page 7 and 8: KOLTAI TAMÁSOthello, avagy egy el
- Page 9 and 10: OthelloJago az előadásban mozgék
- Page 11 and 12: gül - Wyspianskinál - a nagyságo
- Page 13 and 14: mintha csak Witkacy legjobban megí
- Page 15 and 16: olyan kultúrákban születnek, ame
- Page 17 and 18: Dok to r Sz ak aj tó ( S. T ó t h
- Page 19 and 20: temperamentumos figurája sem egysz
- Page 21 and 22: szeti komponáltsága, ugyanakkor a
- Page 23 and 24: len lehetséges út: férjhez menni
- Page 25 and 26: te is. Hunyadkürti István egy per
- Page 27 and 28: társalkotóként hosszasan, minden
- Page 29 and 30: aratott, immár a kísérletezés s
- Page 31 and 32: komplex eszközeit: a vizualitást,
- Page 33 and 34: tragédia, ha elveszíti a biztons
- Page 35 and 36: Kardos (Ráday Imre), Beck (Harsán
- Page 37 and 38: A k o n s z o l i d á c i ó , a z
- Page 39 and 40: négyszemköztFÖLDES ANNAPollytól
- Page 41 and 42: van, az éppen a színészi játék
- Page 43 and 44: MÉSZÁROS TAMÁSEzt kellene megtan
- Page 45: Ayckbourn: Keresztül-kasul (Vígsz
- Page 49 and 50: arcok és maszkokCSERJE ZSUZSAKét