arcok és maszkok - Színház.net

szerep. Pontosabban: lábra szabott, mert anyílt színen haldokló hős, Marc-Bertrand,az ifjú francia katona (azelőtt színész) - akitsenki sem hajlandó eltemet-ni - a franciaangolantant jegyében fogant Sarahamerikai turnéja számára. A hetvenegy évesdíva ekkor már fél-lábú volt - természetes,hogy a kamasz-katonának is jobb lábát lőtteel egy gonosz ellenséges golyó. Sarahvértől lucskos, megszaggatott, piszokszürkeegyen-ruhában. Mindent - még Spivakoffnyitott zubbonyának kivágásában előbukkanómellszőreit is - csillámpor fed, mertmég a toprongynak és a kínoknak iskiragyogtatott luxusváltozatával vandolgunk. A második darab kevésbé bonyolultdrámailag, de lényegesen összetettebbszínészileg. Spivakoff azt játsszaférfiként, hogy olyan nőt játszik, aki férfitalakít. Tehát egy férfi olyan asszonynaköltözött, aki férfinak van öltözve. Aztmutatja meg a színész, mi-ként alakíthatottegykor Sarah Bernhardt férfiszerepet.Talán a tapsok megköszönése a legnagyszerűbb.Újból és újból kiront aszínpadra. Megcsapkodja a falat tenyerével.Fáradt, de hálás arcot vág. Gépiesenvillantgatja szemeit nézőire. Megcsapkodjaa portálokat tettetett szenvedélyeutánzásában. Föl-földobja a függönykönnyű tüllszárnyait. Majd meg-roggyantana kimerítő szereptől, kilúgozott és kifosztottönmagát kínálja tapsoló nézőinek. Fölveszia padlóra ledobott aranyköpönyegét, hogyösszegyűrten belekapaszkodjon, és ismét aföldre vesse. Aranyozott babérkoszorútlenget feje fölött: egyszerre búcsúzva segyszer-re koronázva meg magamagát.Spivakoff mindent megcsinál a függönyelőtt, amit Sarah megcsinálhatott, és amitvidékiesen rossz ízlésű színészek ma ismegcsinálnak. Valóságos antológiáját adjaa Sarah-vá átöltözött két szerepben a színészihiúságnak, önmutogatásnak, kritikátlanságnak,butaságnak, önteltségnek,tolakodásnak, kevélységnek, dölyfnek,közönséghízelkedésnek, sikercsikarásnak,talmiságnak ... és mégis: valami erő,megittasultság, játéktéboly csap kiSpivakoffból, pontosabban a megidézettSarah-ból. Valami borzasztó szenvedélye atetszésnek, robotoló munkája aszínészetnek. Izzadtság. Erőlködés. Hangokfölkavart orkánja. Rettentő arcjáték. Kezekcsapkodása. Érzelmek mesterségesfölpiszkálása. A legnemesebb érzelmekrevaló legnemtelenebb hivatkozás. Csupa erőshatás. Csupa talmihatás. Csupa kapásból fölfogható szín-padidagály ... Ez a nő gályarabként robotoltazért, hogy a színpad királynője lehessen,hogy a színpad királynője maradhasson.Van valami tragikuma, tragikomikuma akét gonosz paródiának, és bár Spivakoffegyetlen pillanatra sem állítja meg aparódia gépezetét, és nem tisztelegérzelmesen a nagy tragika emlékműveelőtt, mégis gondja van rá, hogy mindkétegyfelvonásosban a parodisztikus eszközökalatt fölvillantsa az igazi drámaiságot, és alegpatetikusabb és legüresebbpillanatokban is a tragikum hatásátébressze föl.A „bazárszerű" színpadi mesterségűszínésznőről az ibsenista-színikritikusShaw azt állítja: „Elismerem, hogy SarahBernhardt-nak kidolgozott Mona Lisamosolya,amikor szemszőreit le-vonja, sszemérmesen kitáruló, hosszú, karminpirosajka körül kivillog a fog-sora: a maganemében igen hatásos, s nemcsak pályázika fogékonyságunkra, hanem határozottanmegfog bennünket. Es a varázs egy percigtart, néha tovább." Duséval egybevetve atermészetes játék javára dönt Shaw.„Fölvehetjük a látcsövünket, smegolvashatjuk, hány ráncot vont arcára agond és az idő. Ez az ő embervoltánakigazolása, s ő ezt a sokatmondó, hitelesírást nem hajlandó a drogistától beszerzettbarack-hamv alá rejteni" - írja Duséról.Vele majdnem egyidőben, a budapesti vendégjátékután (a Dráma és színpadban) azelvbarát, Hevesi Sándor ellenkezőálláspontot foglal el: „Sarah-nak meg-vanaz a hajlandósága, hogy mutatni akarja,milyen kitűnő árnyalat az, amit megjátszik;ezáltal szinte kiesik a szerepéből, smodorossá válik. Bernhardt Sárakacérkodni akar a mesterfogásaival, ez az őfrancia természetéből következik. Ámdeigazságtalanság amaz állítás, melyet amagyar kritika hangoztatott, hogy Duse éla színpadon, s Bernhardt Sarah játszik."És hogy Sarah Bernhardt-ban mindenmodorossága ellenére komédiás erő van, ésa színház ősi lázát hozza a szín-padra, aztA kaméliás hölgy főszerepčben látottBernhardt és Duse kettős elemzésébenHevesi 1896-ban a francia színésznő javáraés az olasz tragika rovására így dönti el:„Duse e szerepben a cocotte-ot teljesenelejti, s ez által minden valószínűségétlerontja. Az ő Margitja elejétől végig azérzelmes, beteg leány, a ki szenvedélyesenés nemesen szeret, s a kitől méltánelvárhatni,hogy a harmadik felvonás után a Szajnábaveti magát. Bernhardt Sára már sokkalkülönben fogja fel az alakot. A francziaművésznő világosan látta, hogy ezt azalakot csak úgy lehet némileg valószínűvétenni, ha megjátssza a cocotte-ot, akönnyelmű, megtévedt, s folyton tévedőleányt ... Ezért az ő Gauthier Margitjasokkal igazabb alak, mint Duseé, habár azolasz művésznő a részletekben többtermészetességet mutat, mint BernhardtSára. Ámde a részletek sohasem pótolhatjákaz egész fogyatékoss á g á t.. . A felfogásalaposságára és igazságára nézve mind aketten elmaradnak Jászai Mari mögött, márannál fogva is, hogy sokkal kisebbfeladatok megoldására vállalkoznak, mint amagyar művésznő. " *Kell-e egy ötven esztendeje halott színésznőrőltudni, hogy ő volt a nagyobbművész vagy vetélytársnője? Kell, mert akérdés ma is fel-felvetődik. Igazolt hitelességvagy drámai erő? Természethűségvagy a személyiség egyéniséggé növekvőnagysága? Pontosság vagy tehetség?Mindössze ez a kérdés forog kockán. S haígy nézzük: a Sarah vagy Duse kérdése masem időszerűtlen. Jóllehet, nem volnahelyes lemondani az életszerűségről, aszínészi ábrázolás realizmusáról, de ha atermészethűség a művészi élmény rovásáramegy, akkor újra kell vizsgálnunkfelfogásunkat, az eszközöket és a divatokat.Spivakoff : Délirante Sarah (A megittasultSarah) című kettős játéka nem-csakeleven színpadi móka, nemcsak színpadiszellemidézés, nemcsak annak abizonyítása, hogy darab nem vész el, csakátalakul, hanem figyelmeztetés, intő jel: ajelenkori színház túl pontos, túl élethű,túlontúl valósághoz tapadt, és a játékmámora lassanként a paródiákba és akabarékba szorul vissza.