arcok és maszkok - Színház.net

érvényesülése enged meg bizonyos rögtönzéseket.Ádámnál a színésznek nem ajátékosságra való hajlama szabadul föl,hanem lélektani bázisa. Mivel ebben arendezői fölfogásban nincs a színészrerákényszerített jellem (Brooknál sincspersze, legföljebb szigorúbb ragaszkodás akarakter fizikai és biológiaimeghatározottságához), a színpadi figuraképlékenyebb. Jobban átveszi az alakító, aszínész személyiségét, és együtt változik azőt ért pillanatnyi hatásokkal.Akárcsak más rendezőknél, az előadásÁdámnál is eljut a bemutatón egy többékevésbévégleges állapotba. Innen márfolytathatjuk a gondolatmenetetSztanyiszlavszkij szavaival ( A színész ésa rendező művészete): „Ez azonban nemjelenti azt, hogy a színészek alkotó munkájabefejezettnek számít abban a pillanatban,amint az előadás a közönség elékerül, s nekik nincs más föladatuk, mintgépiesen ismételgetni az első elő-adást.Éppen ellenkezőleg, minden elő-adásújabb ihletet követel tőlük, lelki-erejükteljes igénybevételét, mert csak ígyidomíthatják szerepük partitúráját azokhoza szeszélyes változásokhoz, amelyekminden egyes alkalommal valamennyiükben,mint eleven, érzékenylényekben végbemennek. Így mintegymegfertőzik egymást érzéseikkel, visszatudják adni a drámának láthatatlan ésszavakban nem kifejezhető lelki tartalmát.És ebben rejlik a színpadművészetlényege. "Ádám Ottónak, a legsztanyiszlavszkijibbmagyar színházi rendezőnek rendkívülfontosak ezek a „szeszélyes változások" ésaz az alkotói légkör, amelyben a színészek„megfertőzik egymást érzéseikkel". Ezértad a színésznek próba közben nagy belsőszabadságot és mozgási lehetőséget. Ámugyancsak Sztanyiszlavszkij figyelmeztetarra, hogy a színész szabadsága nagyonveszélyes dolog (Megjegyzések aszínházművészetről, A színészszabadsága): „Hiba lenne azt hinni, hogya művész szabadsága abban áll, hogy azttehet, amit akar. Ez az önfejű emberszabadsága ... Az szabad igazán, aki magaszabadította föl magát, akinek nincsszüksége mások segítségére, aki mindenttud, mindenre képes, mindenben önálló,mert saját véleménye van; akinekbőségesen állnak rendelkezésére azállandóan elő-forduló akadályok ésellentmondások el-leni harc eszközei.Ezért az a színész valóban szabad, akijobban átérzi a szerepet a szerzőnél, jobban elemzi a kritikusnál,jobban tanulmányozza a dara-bota rendezőnél, jobban ismeri tehetségét,lelki és kifejező eszközeit, mint bárki más..."Elolvasva Sztanyiszlavszkij rövid eszmefuttatását,világossá válik előttünk,hogy abban a rendezői módszerben,amelyet Ádám Ottó is követ, rendkívülsok a kockázat. Rendkívül sok mindenrevan szüksége a színésznek ahhoz, hogy föltudja használni kivívott szabadságát. Nemegyszerűen tehetségre, hanem arra, hogyjól ismerje tehetségének minőségét.Önállóságra, kifejezőeszközökre és sajátvéleményre!Ez a rendezői módszer nagyszerű színészeketföltételez. Csak az tud egy szerepetsaját egyéniségéből kibontani, akinekvan egyénisége. Ha nincs mit a fölszínrehozni belülről, soha nem jön létreszerves, élő alakítás. (Az Othello előadásábanis van ilyen.)De még akkor is nagy a kockázat, ha arendező és a színészek egyaránt emberileggazdag személyiségek. Mert lehetnekihlettelenek, átmenetileg ki-ürültek vagyéppen lelkileg sérültek a próba- és azelőadás-folyamat idején. Egy tetszetős„koncepcióval " ezt könnyen el lehettüntetni, de a szóban forgó módszerrel azelőadás hűen fogja visszatükrözni azalkotók adott állapotát. Esetlegválsághangulatukat,átmenetiközömbösségüket, a társadalommal valókapcsolatuk hiányát, csalódásaikat és ígytovább.A művésznek tehát, aki mindenek-előttbelső hangjaira figyel, szembe kell nézniea saját rosszabb pillanataival is. Esvállalnia kell őket, mint ahogy vállalniakell a velük járó művészi kudarcokat is.Az Othello - siker. Rendezőjének kedveltformulájával ezt úgy fogalmaz-hatnánkmeg, hogy létrehozói az elő-adásra valófölkészülés óta folyamatosan a tehetségállapotában vannak.SPIRÓ GYÖRGYTermékeny zsákutcaAz első magyarWitkiewicz-előadás utánJókora töltettel megtömött lövedékvagyok és tétlenül fekszema mezőn. Egyelőre nincs ágyúhozzám, és nincs, aki ki-lőne.Egyedül nem megyek semmire -emberekre lenne szükségem.St. I. WitkiewiczWitkiewicz - a beavatottaknak Witkacy - anagy mítoszok közé tartozik. Mítoszmindig a tudatlanságból fakad, Witkacyrólsokáig csak annyit tudtunk, hogyLengyelországban újra felfedezték,nyugaton nagy lármával fogadták - lám,van még egy korai kelet-európai abszurd -,aztán megjelent a kissé vékony magyarkötet, kapott egy-két recenziót egy-másfélflekk terjedelemben. Most a szegediNemzeti Színház színésztársalgóbólképzett kisszínpadán bemutatták Az anyacímű drámáját, erről kellene kritikátírnom.Túllépni és meghaladniWitkacy abból a krakkói körből indult,amelyet leginkább Wyspianski tett jelentőssé.Witkacy készen kapta a lengyelromantikus drámát, amelynek visszatérő éstörténelmileg indokolt monomániája:hogyan és miben lehetne megtalálni azeleve kudarcra ítélt felkelésekbekényszerített, térképről letörölt, háromrészre szabdalt Lengyelország világtörténelmihivatását. Ezt a hivatásttöbbnyire metafizikában, vallásos hitben,messianizmusban keresték. Witkacy szinteönmagát is ,;készen kapta" a lengyelromantikus drámából: ő az a folytonos,lényegében nem fejlődő drámai főhős, akihol Gustaw, hol Konrad, hol Kordian, holismét Konrad néven a romantikus morálnevében megpróbál szembeszállni az egésztörténelemmel, s bár mindig vereségetszenved, mindig kiderül rólatehetetlensége, emberi nagysága mégiskétségbevonhatatlan. Ez a drámai hős, akifélig az idealizált arisztokrata, félig azidealizált „nép" kívánatos tulajdonságaitegyesíti, a kelet-európai byronizmustipikus alakja; MickiewicztőlWyspianskiig csak annyit változik, hogyátitatódik az aktuális filozófiai irányzatokbizonyos eredményeivel, egyre kevésbévan ereje, és vé-