03.03.2014 Views

14. oldal 10. oldal 29. oldal - Intarzia Fabula

14. oldal 10. oldal 29. oldal - Intarzia Fabula

14. oldal 10. oldal 29. oldal - Intarzia Fabula

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

22 a fa kultúrája<br />

Kászu<br />

A fenyõkéreg cserzõanyag-tartalmáról a gyergyói székelynek is volt<br />

tudomása. A gyergyói erdõségek vadállományából, valamint a háziállatokból<br />

származó bõrök feldolgozása kedvezõ körülményekre talált, a<br />

fenyvesek gazdag lucfenyõ- (Picea excelsa) kínálatában. Ez a fenyõféleség<br />

adta minden idõben az egyik legfontosabb és legolcsóbb cserzõanyagot.<br />

Valamivel alacsonyabb a jegenyefenyõ vagy fehérfenyõ<br />

(Abies pactimata vagy Abies alba) csertartalma, de mindkét fajtának<br />

a kérge felhasználásra került. A cserzõanyag nyerése szárítással, õrléssel,<br />

áztatással, fõzéssel történt. Az így nyert vöröses-barnás,<br />

(csersav) folyadékba tették az elõzõleg mészlébe áztatott és szõrtelenített<br />

bõröket. A cserzés során a bõr egy olyan átalakuláson ment<br />

át, ami megakadályozta a bõr mint élõ anyag természetszerû felbomlását.<br />

Az így kapott bõr szívós, rugalmas, tartós anyaggá alakult át, s<br />

a lábbeliféléktõl a különféle szíjak készítéséig alkalmassá vált. A folyamat<br />

során a cserlé vörösesbarna színezetet adott a bõrnek. Errõl a<br />

módszerrõl nevezték késõbb a mesterségek önállósulása idején mûvelõiket<br />

vörös- vagy veres vargáknak. A fehér-tímárok ugyancsak bõrkikészítéssel<br />

és feldolgozással foglalkoztak, csakhogy a hajdani ázsiai<br />

módszerekkel. Õk a bõrt timsóval kezelték cserzés helyett, s az így kapott<br />

bõr fehér lett. A tímár szó feltételezhetõen a timsóval rokonítható,<br />

míg a varga megnevezés a varrni igébõl önállósult.<br />

A kutatások jelenlegi álláspontja szerint a bõrkiképzés<br />

ázsiai eredetû, s innen terjedt el az egész világon. Az óegyiptomi<br />

múmiák lábbelii cserzett bõrbõl készültek, s a falfestményeken felismerhetõk<br />

a cserzés folyamatának mozzanatai is. A perzsa és babiloni<br />

bõrmûvesség igen híres volt. A honfoglalás korában külön bõrkikészítõ<br />

eljárást ismert az orosz, a török és a magyar. A bõrkikészítés<br />

és feldolgozás a legkorábban mesterséggé önállósuló és leghamarabb<br />

iparággá fejlõdõ tevékenységek egyike lett. Valószínû, hogy<br />

arab közvetítéssel jutott el Európába. Ázsiai gyökerûek a marokkói<br />

marangin, a Safiban tökéletesedett szattyán, valamint a kordovai<br />

kordován sajátos bõrkikészítési formák. A Kolozsváros olyan város,<br />

közismert népdalunk.<br />

„Kordován csizma lábába,<br />

Sárig sarkantyú van rajta.”<br />

sorai is, rézsarkantyús kordován (módon kiképzett) bõrcsizmáról<br />

szólnak.<br />

***<br />

A fenyõfakéreg-cserzõanyag felhasználása akkor öltött nagyobb méreteket,<br />

amikor a fának és a bõrnek a feldolgozása ipari szinten kezdett<br />

kiteljesedni. Ez az idõszak a XIX. századra tehetõ. Ekkor már elszakadtak<br />

a téli fakitermelés szabályaitól. A faipar részére kitermelt<br />

fát májusban vágták, amikor a bõripari követelményeknek is eleget téve<br />

le lehetett duvasztani (hántani) a fenyõ kérgét. A kérget csak a frissen<br />

kivágott fáról lehetett lehúzni, egy hét elég volt ahhoz, hogy a fenyõ<br />

kérge rásüljön a fára. A duvasztást a frissen kidöntött fán végezték.<br />

Fejszével körülvágták a kérget, majd hosszában elhasították és<br />

egy vésõre emlékeztetõ bükkfa lapáttal, duvasztófával lehetõleg egy<br />

darabban választották le a fa külsõ burkát. Az így nyert kérget frissen<br />

összecsavarták csõ alakúra és a szárítóállványhoz támasztották. A felrakott<br />

kérget csitkókéregnek nevezték. Egy összecsavart kéreg volt a<br />

csitkó. A kéregcsitkókat addig tartották a szárítóállványon míg teljesen<br />

ki nem száradtak. A kéregcsöveket rendszeresen forgatták. Utána<br />

szekérrel ún. kalodán beszállították a kéreggyûjtõ helyekre, a csertörõkbe,<br />

ahol csertörõ gépek apróra zúzták. Innen a kéregtörmeléket<br />

a feldolgozóhelyekre szállították.<br />

A kérgétõl lecsupaszított fának a legfelsõ ágait a „felsõ két keresztig<br />

meghagyták, hogy a fa bele, meg ne feketedjék”. Ezek az ágak elszívták<br />

a fa maradék nedvességét, ellenkezõ esetben középen a korhadás<br />

lassú, de biztos folyamata elkezdõdött.<br />

Kisné Portik Irén<br />

okleveles néprajzkutató<br />

Merõcse

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!