LIV. évfolyam 10. szám - Országos Katasztrófavédelmi FÅigazgatóság
LIV. évfolyam 10. szám - Országos Katasztrófavédelmi FÅigazgatóság
LIV. évfolyam 10. szám - Országos Katasztrófavédelmi FÅigazgatóság
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
30

az igazgatóságok életéből

Tolna

Tizedik Tolna@ teljesítménytúra

Szeptember elsején rendezték meg a X. Tolna@

(Tolna kukac) teljesítménytúrát, amelyen hagyományosan

a megye tűzoltóságainak dolgozói

vesznek részt, de jelentkeztek már Székesfehérvárról

és Bajáról is. A túra 27 kilométer evezésből

(négyszemélyes túrakenukkal), 37,2 kilométer kerékpározásból,

fél kilométer úszásból, majd ismételten

12 kilométer kerékpározásból áll. A résztvevők

a feladatokat reggeltől estig, csoportosan,

folyamatosan, kis pihenőkkel teljesítik.

A túra minden évben más útvonalon megy, a

Duna egy-egy szakaszán eveznek, majd ehhez

igazodik a kerékpározás útvonala, de mindenképpen

érinti Szálkát, a befutó pedig Szekszárdon

van. Az idén Dombori kikötőből indult a csapat a

Dunán lefelé, majd 27 kilométer után a bajai híd

lábánál kötöttek ki. A kenukat felrakták az érkező

szállítókocsira, majd nekiindultak a kerékpáros

szakasznak. Az 55-ös főúton Pörbölyig, majd a

Duna töltésén elkerekeztek a Lankóci szivattyútelepig.

Itt megnézték a vízügyi múzeumot, ahol megtekinthető

az 1916-ban gyártott, 2,75 m 3 /sec teljesítményű,

csigaházas nyomóterű átemelő szivattyú

is, amelyet egy háromhengeres SULZER motor

(különálló hengerek és hajtókar !!) hajt meg. Még

mindig működőképes, de a vízátemelést már

elektromos szivattyúkkal oldják meg. A múzeumtól

három kilométeres földúton, majd betonon

jutottak el Decsre. Továbbkerekezve a Decs-

Szőlőhegyi úton áthajtottak az M6 autópálya felett,

majd megnézték a Sárközben eltűnt települések

emlékére épített emlékművet.

Közbiztonsági referensek felkészítése

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

szervezésében szeptember 10-én vette kezdetét

a közbiztonsági referensek képzése. Az egyes és

kettes katasztrófavédelmi osztályba sorolt településeken

a polgármester közbiztonsági referenst jelöl

ki. A referensek feladata segíteni a polgármestert

a települési katasztrófavédelmi feladatok ellátásában.

Januárban már sor került a referensek, illetve

helyetteseik egynapos gyorsított felkészítésére,

most azonban sokkal mélyebb ismeretekre tehettek

szert a jelentkezők, hiszen egy harmincórás

alaptanfolyam kezdődött (22 óra elméleti, és 8 óra

gyakorlati felkészítés), amely magába foglal egy

négyórás igazgatósági konzultációt, ellenőrzést

is. A képzés során a katasztrófavédelmi alapismereteket,

a megelőzési, helyreállítási és újjáépítési

ismereteket, valamint a települési védekezés

szervezésének kérdéseit járták körül. A felkészítés

írásbeli és szóbeli vizsgával zárult, a sikeres vizsgát

követően az igazgatóság közbiztonsági referensi

vizsgabizonyítványt állított ki.

Tûzvédelmi szakmai verseny

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

szervezésében immár második alkalommal zajlott

tűzvédelmi szakmai vetélkedő szeptember 14-

én a katasztrófavédelmi kirendeltségek hatósági

osztályán dolgozó szakemberek részére.

Az elméleti részt jelentő tesztlap kitöltésére a

résztvevőknek 50 perc állt rendelkezésére, segédeszközt

a megoldás során nem használhattak. A

gyakorlati feladat feltételezése szerint egy szállásként

üzemelő ház közösségi funkciót betöltő helyiségét,

lépcsőházát és az ahhoz tartozó egyéb helyiségeket

Az elméleti és gyakorlati rész megoldásáért

járó pontszámok alapján az első helyen Ferger

Ferenc tű. alezredes, a Szekszárdi Katasztrófavédelmi

Kirendeltség osztályvezetője végzett,

megelőzve kollégáját, Sebestyén György tű.

századost. A harmadik legjobb eredménnyel a

Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség hatósági

osztályvezetője, Papp Zoltán tű. alezredes

dicsekedhet.

Az első három helyezett az országos tűzvédelmi

szakmai versenyen képviselheti Tolna

megyét.

Már egy hónapja oltják Szakálynál a

tôzeget

Szakály térségében augusztus 15-e óta dolgoznak

a dombóvári, tamási és szekszárdi tűzoltók

a tőzegtűz oltásán. A Kapos völgye jellemzően

tőzeges terület, így a probléma nem egyedi, az

elmúlt húsz év során minden száraz nyáron meggyulladt

a tőzeg, vélhetően öngyulladás következtében.

Az idén mintegy négy-öt hektár nagyságú

területen foltokban, átlagosan ötven centiméter

mélységben izzik a tőzeg. Az oltást az tette szükségessé,

hogy az izzás következtében kialakuló

füst zavarta a környék lakóit.

A dombóvári, tamási és szekszárdi tűzoltók

augusztus 15-től egy héten keresztül, reggeltől

estig dolgoztak a tűz oltásán, ami rendkívül komoly

igénybevételt jelentett mind az embereknek,

mind az eszközöknek. Kezdetben az oltás

a Kaposból szivattyúkkal kinyert vízzel folyt. A

megoldást a terület elárasztása jelentette volna,

amit több okból sem lehetett megtenni. Egyrészt

a terület nem teljesen sík, másrészt a Kapos vízhozama

a szárazság miatt igen kicsi, és annak is

csak a hatoda használható fel oltási célokra. Az

oltást az alacsony vízállás mellett a rendkívüli meleg

is hátráltatta. A szakályi önkormányzat munkagépekkel,

emberekkel, eszközökkel segítette a

tűzoltók munkáját.

A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

felszólította a terület tulajdonosait jogszabály

szerinti kötelezettségeik teljesítésére, hiszen az

erdő és a parlag tűz elleni védelme – a tűzesetek

megelőzése, a tűzoltás feltételeinek biztosítása –

a tulajdonos, a kezelő, illetve használó feladata.

Az elmúlt hetek munkájának és az időjárás

kedvezőbbre fordulásának köszönhetően egyre

ritkábban és egyre kevesebb helyen gyullad viszsza

a tőzeg. A tőzegégés miatt már kevés füst

képződik, így az nem zavarja a környéken élő

lakosságot.

Az 56-os főútra kanyarodva a társaság

fele felfelé indult a Görögszón lévő Maus kápolnához,

majd legurulva Szálkáig, frissítő

úszásban vettek részt. A többiek bekerekeztek

Szekszárdra, hogy az érkezőknek előkészítsék

a hagymás-zsíros kenyeret, vörösbort, egyéb

üdítőket.

Árvai Imre tű. alezredes

a tulajdonos felújította. A későbbi tulajdonosváltás

miatti szálláshely-üzemeltetési engedélyezési eljárásba

a jegyző szakhatóságként bevonta az illetékes

tűzvédelmi hatóságot. A feladat a 2012-ben történt

felújítás tűzvédelmi szempontból történő vizsgálata,

az esetleges hiányosságokról szemlejegyzőkönyv

készítése volt, valamint a versenyzőnek el kellett

döntenie, hogy a szálláshely-üzemeltetési engedély

kiadásához hozzájárulna-e mint szakhatóság.

Boros Brigitta tű. hadnagy

Veszprém

Halálos baleset Zirc-Akli pusztánál

Három gépjármű, két kisbusz és egy személygépkocsi

ütközött össze szeptember 14-én a Zircet

Aklival összekötő út 5-6-os kilométerszelvényénél.

Az esethez a zirci önkormányzati és a veszprémi