értekezés - PTE TTK FI - Pécsi Tudományegyetem

ismérve a mérsékelten meleg, száraz, enyhe tél. Az éghajlati sajátosságokkal és
talajtípusokkal összefüggő természetes növényzet az Alföld flóravidékébe, annak
Duna-vidéki flórajárásába sorolható.
A térség vízrajzi viszonyait közvetlenül és közvetve a keleti peremen futó
jelentős folyam, a Duna határozza meg. Emellett három másik kisebb vízfolyás is
található Dunaújváros területén, melyek hordalékukkal a Kikötői-öbölre gyakorolnak
hatást. A csapadék mennyisége kevés, a Mezőföld a Dunántúl legszárazabb területei
közé tartozik, emiatt az aszályok valószínűsége igen nagy. A város helyének
kiválasztásában jelentős szerepe volt a kedvező földrajzi fekvésnek, a vízi (vasérc és
szén) szállítás lehetőségének, a sík terepnek, valamint a tervezett utaknak. A Duna és
környéke vonzóvá vált a nagyipari létesítmények elhelyezésére, többek között az ipari
víz szükséglete miatt, illetve kellő mennyiségben állt rendelkezésre a beton egyik
alapanyagát jelentő kavics.
A földrajzi elhelyezkedés negatívumát – a magas part csuszamlásos
körülményeiből származó veszélyt, az üzemek és a kikötő közötti szintkülönbség
okozta hátrányt – az iparváros számára a parti fekvésből származó előnyök
ellensúlyozták (ÁDÁM L. – BOROS F. 1979). A város sajátos környezetben helyezkedik
el, mely a tudatos városépítési stratégiának köszönhetően rajzolódott ki. A város
telepítésekor az iparváros jellegének ellensúlyozására szükségessé vált nagyarányú zöld
területek létrehozása. Az iparterület és a lakóövezet között védőerdőt telepítettek, és a
városban is jelen vannak a parkok és zöldterületek. A legnagyobb kiterjedésű a Dunaparton
a löszfal tereplépcsőin végighúzódó park.
3.2. Dunaújváros, mint ipari centrum telepítésének és
fejlődésének körülményei
A 19. századi betelepítések során – több Duna menti településhez hasonlóan – a
magyar lakosságot rácok váltották fel, ezt követően a település fejlődésnek indult.
1830-ban a község jogot szerzett évente négy országos és két hetivásár tartására. V.
Ferdinánd 1833-ban mezővárosi rangot adott a településnek. Az évszázad közepétől
gazdasági fellendülés jellemző, közegészségügyi, majd orvosi kör alakult. 1870-ben
Dunapentelét a nagyközségek közé sorolták, ekkor költözött véglegesen ide a település
szellemi arculatának korabeli legjelentősebb formálója, Rosti Pál, a világutazó,
útikönyv-író, földrajz- és néprajztudós, az első magyar fotográfusok egyike.
1882-ben új községháza épült, csendőrőrs alakult. Az összefogás és a „civil
érdekképviselet” korabeli példája, hogy jelentős tiltakozással megakadályozták a
Szalki-szigeti Duna-ág tervezett szabályozását. Az első világháború, majd a polgári
konszolidáció évtizedét követő gazdasági válság visszavetette a település fejlődését. Az
1930-as évek második felében kibontakozó gazdasági fellendülést a második
világháború törte meg. Az újjáépítés – valamint az ezzel párhuzamosan zajló
24