kÃ¼lÃ¶nszÃ¡m - Heim PÃ¡l GyermekkÃ³rhÃ¡z

More documents

Recommendations

Info

Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? /részlet/ Amíg kicsi voltam…És okos. És kedves. És szép. Mindig tudták, hogy kire hasonlítok. Nagymama azt mondta: Istenem, akárcsak az anyja! Nagypapa azt mondta: Az ördögbe is, szakasztott az apja! Emil bácsi azt mondta: A megszólalásig szegény Jolán! Apukám azt mondta: Mintha csak magamat látnám! És anyukám azt mondta: Azért talán rám is hasonlít egy kicsit! Amíg kicsi voltam, és több eszem volt, mint egy nagynak, anyukám egy füzetbe írta be, hogy mikor fordultam a hasamról a hátamra, mikor ültem fel először, mikor álltam fel a járókában, mikor ittam először bögréből, és mi volt az első szó, amit kimondtam. Amíg kicsi voltam és aranyos, mindenki így beszélt hozzám: Anyuka egyetlen boldogsága! Nagymama szeme fénye! Drága csillagom! Kicsi bogaram! Eszem azt az arany kezecskéjét. Hadd pusziljam meg a talpacskáját! Mit hoztam az én kis madaramnak? Amíg kicsi voltam és bűbájos, apukám albumba ragasztotta a fényképeimet, hogy mindenki megnézhesse, milyen voltam háromnapos, kéthetes, négyhónapos és egyéves koromban. Ebben az időben került az első kinőtt tipegő cipőm, anyukám ágya fölé a polcra. Ekkor vágott le a nagymamám egy fürtöt abból a gyönyörű aranyhajamból. S ekkor tette apukám a tárcájába, amit neki rajzoltam. Amíg kicsi voltam, mindenki megcsodálta, hogy megint mennyit nőttem, megint mit mondtam, és... Nahát! Milyen ügyes vagyok. És apukám lefényképezett az Állatkertben, a játszótéren, Cézárral, akitől nem féltem, és Aranka nénivel, akitől féltem. És az óvodai záróünnepélyen, ahol nekem tapsoltak a legtöbbet. Pedig a fényképeken az sajnos nem is látszott, hogy engem minden érdekel, hogy olyan eleven vagyok, mint a csík, és úgy vág az eszem, mint a beretva. Amíg kicsi voltam... És okos. És kedves. És szép. Aki csak látott, mind azt mondta: Micsoda sikerült gyerek! Igazán büszkék lehettek rá! És bár a család úgy vélte, hogy ugyan már, hiszen mindegyik kisgyerek egyformán helyes. Azért egymás közt mégis belátták, hogy igaz, ami igaz, ritka az olyan kisgyerek, amelyik egyformán okos és kedves és szép. Mert ott van például a szegény Ilonkáék fia. Vagy ott van a szegény Istvánék lánya. És aztán a nagymamának eszébe jutott, hogy ott van a Déneske. És abban mindenki egyetértett, hogy a Déneskéről jobb nem is beszélni! Apukám meg anyukám ilyenkor szerényen mosolygott, és azt mondta, hogy persze, még mindegyik kinőheti magát. Amióta megnőttem, és butaságokat beszélek, és elviselhetetlen vagyok, és rossz rám nézni, aki csak meglát, azt mondja ez volna a ti fiatok? Szinte hihetetlen! Nem lehet ráismerni! Amióta nagy vagyok és ütődött! És nyegle! És idétlen! Csak ülnek és sóhajtoznak, hogy kire ütött ez a gyerek? Én nem tudom, kire, de az anyjára biztos nem! Nagypapa azt mondja: én nem tudom, kire, de az apjára biztos nem! Szerencse, hogy szegény Jolán ezt már nem érte meg! Apa azt mondja, hogy most láthatja az anyja, hogy nem kellett volna mindent ráhagyni! Anya pedig azt mondja Te vagy az apja, hát mért nem pofozod meg? És bár a család jól tudja, hogy minden kamasz elviselhetetlen, egymás közt mégis belátják, hogy ami sok, az sok! Az ő türelmüknek is van határa, és ez így nem mehet tovább! Csak még azt nem tudják pontosan, hogy akkor hogyan is menjen tovább. Nagymamám szerint valakinek, ugye, nevelni kellene ezt a gyereket, mert csak nő, mint a dudva. Nagypapám szerint szigorúbban kellene fogni ezt a gyereket, mert első a kötelesség. Aranka néni szerint meg kellene válogatni, hogy kikkel barátkozik ez a gyerek, mert aki korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók. Anya szerint többet kellene aludnia ennek a gyereknek, mert sosem alussza ki magát. Apa szerint Többet kellene tanulnia ennek a gyereknek, mert így nem viszi semmire. Emil bácsi szerint ez szomorú, mert ugye, a mi családunkban mindenki normális volt, és attól félek, hogy ez, sajnos, a Rezső vére. Megkérdeztem, hogy ki a Rezső, de abban mindenki egyetértett, hogy a Rezső az nem tartozik rád! Abban az időben sokat álmodtam a Rezsővel. De aztán a nagymama mondta, hogy ne higgyek az Emil bácsinak, a Rezső jó gyerek volt, csak megszédült. És megmutatta a fényképét is. Azóta nem álmodok vele. Amióta nagy vagyok és ütődött és nyegle és idétlen, azóta nem lehet hozzám szólni. De azért szólnak. Pedig tudják, hogy ha hozzám szólnak, az olyan, mintha a falnak beszélnék! Nem tudom, a fal miért nem válaszol. Én azért nem, mert abból csak baj van. Én ugyanis tisztességesen válaszolni se tudok. Ha azt kérdezik tőlem, hogy mondd, édes fiam, mire használod te a fejedet? Én csak úgy magamtól azt válaszolnám, hogy azzal szoktam fejelni, azon növesztem a hajamat, és azon van a fülem is, amit mozgatni tudok. Ez persze nem tetszene nekik, mert már sokszor megmondták, hogy a fejed azért van, hogy gondolkozz vele! Ezért inkább csak a vállamat vonogatom. Amire azt kérdezik, hogy csak tudnám, hogy kitől tanulod ezt a tempót! Mintha magamtól nem jöhetnék rá valamire. A végén úgyis azt mondják, hogy a felnőttek pedig azt mondják, hogy nem tudom, hogy milyen gyerek vagy te! Pedig ők mindnyájan tudják, hogy milyen gyerek vagyok, csak én nem. Nagymamám szerint ideges ez a gyerek! Nagypapám szerint nem sportol ez a gyerek! Aranka néni szerint zárkózott ez a gyerek! Emil bácsi szerint nem 14 Gyógyhírek gyógyászati havilap
érdekli ezt a gyereket semmi! Anya szerint túlterhelt ez a gyerek! Apa szerint nem gondolkozik ez a gyerek! De abban mindnyájan egyetértenek, hogy nincs bennem semmi jóérzés! Én nem tudom pontosan, hogy mi az a jóérzés, de nekem mindig kapar a torkom, ha a válogatott meccsek előtt eljátsszák a Himnuszt, vagy győzünk a versenyen, és felhúzzák a zászlót. Még most is a polcomon tartom az öreg macimat, és mindig visszadobom a halat, amit kifogok a vízből. És az sem igaz, hogy nekem eszembe se jut, hogy segítsek valamit, mert a múltkor is buli volt Borinkáéknál. Óriási felfordulást csináltunk. És amikor már mindenki elment csak én maradtam, persze a Borinka miatt, akkor elmosogattam, és a végén még a konyhát is felmostam. Mondta is a Borinka nagymamája, hogy a Borinka lány létére példát vehetne rólam. Amiért persze a Borinka bosszút állt, és megvárta a nagymamámat a közért előtt, és elvette tőle a két szatyrot, és hazáig cipelte. Azóta én példát vehetnék még a Borinkáról is. Nagymamám szerint - aki ugyan nem egy szépség, de legalább van benne jóérzés! Persze még így sem értik, hogy mit eszek én éppen a Borinkán... Anya szerint mikor itt van az Istvánék lánya, aki itt lakik a szomszédban. Apa szerint vagy a Déneske húga, aki mégiscsak komoly lány „Csókolom! Sziasztok! Segíthetek valamiben? Do you speak English? Csókolom! Sziasztok!” Nagypapa szerint miért nem barátkozom a Déneskével akitől csak jót tanulhatok? („Déneske: hoztam gyilkolós programot!”) Kösz. Apa szerint az se normális, hogy folyton csak itthon penészedek a rossz levegőben, és görbe háttal ülök a számítógép előtt. Anya szerint „bezzeg” az ő korában nem heverészett világos nappal a rekamién. Apa sem ült görbe háttal a számítógép előtt. Anya ebéd után azonnal nekifogott a leckének Aztán ahogy befejezték, szaladtak a szabadba jó levegőt szívni. Én szerintem azért, mert se apukámnak, se anyukámnak nem volt számítógépe. Ha játszom, Emil bácsi csak sóhajt, hogy pedig kiskoromban menynyire szerettem a zenét! Anyukámnak meg az jut eszébe, hogy azért az sincs rendjén, hogy nekem nincsenek barátaim. Mert nem hiszik el, hogy vannak. Csak azok is otthon ülnek görbe háttal a rossz levegőben, és naphosszat nyúzzák a számítógépet, esetleg heverésznek világos nappal a rekamién. Apa azt mondja, hogy örülök, ha vannak barátaim, de szeretné látni, hogy kik azok. Aztán amikor eljönnek, és látják őket, akkor meg nem szeretik nézni, mert anya szerint micsoda társaság ez, hogy egyik sem törli meg a lábát? Nagymama szerint mindegyik zsebre dugja a kezét. Nagypapa szerint egyik se tud tisztességesen köszönni. Emil bácsi szerint egyiknek sincs egy normális szava. Apa szerint nyerítenek, mint a lovak. Aranka néni szerint hallgatnak, mint a kukák. Szerintem az a baj, hogy anyukámnak és apukámnak az én koromban nem volt se számítógépe, se CD-je, se mobilja. De viszont megvolt a magunk jó társasága, akikkel társasjátékot játszottunk – mondta Anya. Akikkel kirándulni jártunk és értelmes emberek módjára beszélgettünk – mondta Apa. Apa és anya barátaiból egytől egyig nagy ember lett. Kivéve azt, aki sajnos elkallódott. Amikor mindenki látta már itthon a barátaimat, akkor fogtam a számítógépet, hogy elmenjek a Blazsekhoz. „Végre kimozdulsz, és nem ülsz itthon görbe háttal a rossz levegőben. És nem is heverészel világos nappal a rekamién.” mondta Anya. De tudni akarta a barátom nevét, címét, utolsó bizonyítványát, papája foglalkozását. Mert őket ugyan nem érdekli, hogy ki kinek a fia, mert az nem számít, de azt előre megmondják, hogy a számítógépet nem vihetem sehova, mert nem azért vették nekem drága pénzen, hogy más elrontsa! Ez azért van, mert egyszer a Blazsek elvitte a számítógépet, és véletlenül éppen akkor romlott el. Apukám akkor is azt mondta, hogy tudtam, tudtam, előre megmondtam. Mert a felnőttek minden előre tudnak, azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, Mert a felnőttek minden előre tudnak! Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy felgyújtom, hogy kiöntöm, hogy tönkreteszem, hogy megfázom, hogy ennek nem lesz jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor mért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz. Amióta nagy vagyok, és az ötéves húgomnak is több esze van, mint nekem. Anya arra kíváncsi, hogy mit képzelek az életről? Apa arra kíváncsi, hogy hogyan képzelem el az életet? Az életet olyankor kéne elképzelnem, amikor nyúzom a számítógépet. És amikor már hétfőn elkölteném a heti zsebpénzemet. Persze ilyenkor nem tudom az életet elképzelni, mert mással vagyok elfoglalva. És hiába is kérdezi tőlem apa milyen ember lesz így belőled? Pedig már sokszor gondolkoztam rajta. Lehet, hogy még növök öt centit... De azért egy kicsit hasonlítok majd az apura, és egy kicsit hasonlítok majd az anyura, és ha majd ők öregek lesznek, és ott ülnek a parkban a padon, akkor újra mutogatni fogják mindenkinek a fényképemet. Ez pedig a nagyfiunk. Biztosan látta már a tévében. És olvasta az újságban, mert világhírű. Aki elérte és bejárta és felfedezte! Megnyerte és túlszárnyalta és megdöntötte! Megtalálta és elfogta és megmentette! Legyőzte és felszabadította és kikiáltotta! Átélte és megírta és megzenésítette! És akkor majd mindenki körém gyűlik, és csak csodálkoznak és ámuldoznak, hogy: nahát, ez volna a maguk fia?! Szinte hihetetlen! Büszkék lehetnek rá! És akkor végre apukám se fogja azt mondani, hogy tudtam, tudtam! Előre megmondhattam volna! XIII. évfolyam 3. szám 2010. szeptember 15
Page 1 and 2: A HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ ÉS A M
Page 3 and 4: Miért fontos a serdülőkori szűr
Page 5 and 6: 2010-2011 Heim Pál Gyermekkórház
Page 7 and 8: vel A fentiekről az iskolák egés
Page 9 and 10: Lisztérzékenység - Szűrés Szem
Page 11 and 12: Dokumentálás Azért, hogy az adat
Page 13: Lehetőségük volt segítséget k

kÃ¼lÃ¶nszÃ¡m - Heim PÃ¡l GyermekkÃ³rhÃ¡z

Create successful ePaper yourself

Delete template?

Save as template?