Jazigok, roxolánok, alánok. Szarmaták az Alföldön (Gyulai ... - MEK

ellenfél, amely számos alkalommal adóztatta az olbiaiakat, a Saitapharnés vezette saii minden
bizonnyal szarmata törzs (vagy törzsszövetség) volt. 58
Egy másik európai szarmata csoport királya lehetett Gatalos, akiről Polybios adata emlékezik
meg. I. e. 179-ben vett részt a Pharnakes pontusi király háborújára pontot tévő béketárgyaláson
egy sor kis-ázsiai állam (a Pontusi Királyság, Pergamon, Bythinia és Kappadokia)
képviselőjével együtt. 59
Akár az aorsz törzsszövetségből váltak ki (esetleg annak részét képezték) a kisebb-nagyobb
szarmata törzsek - köztük a roxolánok -, akár nem, annyi bizonyos, hogy az aorszok megjelenése
végzetessé vált a szirákok számára. Az aorszok jóval erősebbnek bizonyultak náluk.
Nemcsak az aorszokkal, az alánokkal is ugyanez a helyzet, akik az I. század elejére minden
bizonnyal már jelen voltak európai Sarmatia területén, s ott aktívan bele is avatkoztak az
események alakításába.
Érzékenyen érinthették a szirákokat az i. sz. 35. év eseményei. Ekkor Artabanes parthus
király és Tiberius egyaránt saját emberét akarta Armenia trónjára emelni. Harcukba
bevonták a közeli szarmatákat is. „Vele (ti. Artabanesszal) szemben Pharasmanes (Rómabarát
ibériai király) albániaiakat bír csatlakozásra, szarmatákat hív segítségül, kiknek jogarviselő
(sceptuchi) főemberei mindkét oldalról ajándékokat fogadván el, ottani szokás
szerint egymással szemben foglalnak állást. De a hiberek, a terep urai, a Kaspi úton rohanvást
lezúdítják a szarmatákat az armeniaiak ellen. Azokat pedig, akik a parthusokhoz akartak
rohanni, könnyen fel tudják tartóztatni, mivel a többi átjárót az ellenség elzárta, az
egyetlent pedig, amely a tenger és az albániai hegyek nyúlványai között megmaradt, a nyár
tette járhatatlanná, mert az északi szelektől víz alá kerülnek a gázlók." 60 Ugyanerről az
eseményről emlékezik meg Josephus Flavius, 61 valamint Cassius Dio. 62 A harcok a
Kaukázusban folytak. Mint láttuk, errefelé régóta a szirákok voltak a hegyek északi
előterében az urak. Az „egymással szemben" állást foglaló szarmaták ennek megfelelően a
szirákok és vagy az aorszok, vagy az alánok lehettek. A szirákokat Róma (Ibéria) oldalán
látjuk harcolni, míg a velük mindig ellenséges aorszok vagy az alánok a parthusok mellé
szegődtek. 63
Az időszámításunk kezdetére olyannyira instabillá vált a szirákok helyzete - beleértve a
Kubány jobb partját is -, hogy erődített telepekre húzódtak vissza, sírjaik fokozatosan eltűntek
a jobb partról. Elvonulásuk útját a korábbi boszporusi szövetség határozta meg: a Tamanyfélszigetre
szorultak vissza. 64
Claudius császár idején már alighanem innen avatkozhattak bele Róma és a bosporusi
király, VIII. Mithridates, 65 háborújába. Moesia provinciát - É-i határán a Dunával -
Claudius alatt hozták létre. Ekkor a rómaiak szövetségest kerestek a boszporusi királyokban.
66 Mithridates azonban önállóságát hangsúlyozta, s nem követett Róma-barát politikát.
A rómaiak jobbnak látták eltüntetni a nagyravágyó, dédnagyapja nyomdokaiba lépni
készülő bosporusi királyt, s testvérét, Cotyst ültették a trónra. I. sz. 45-ben, először a
történelemben ezért jelent meg a római hadsereg a Krímben (illetve a Fekete-tenger északi
partvidéken) Didius Gallus vezetésével. Mithridates igyekezett a Zorsinés király vezette
szirákokra támaszkodni, majd veresége után az aorsz törzs királyánál, a rómaiakkal szövetségben
álló Eunonésnál kért menedéket. 67
„A bosporusi Mithridates pedig hatalmának elvesztése után bolyongás közben megtudta,
hogy Didius római vezér s a hadsereg zöme elvonult, az új királyságban csak a fiatalságánál
fogva tapasztalatlan Cotys és néhány cohors maradt hátra Iulius Aquila római lovaggal.
Erre ... fellázította a törzseket ... Mikor erről tudomást szereztek, s már-már a Bosporus
16